még egyszer a fákról

Fagyos napok köszöntöttek be, ami szokatlan így február végén, amikor már ember és természet egyaránt a tavaszra vágyik. Szegény kis hóvirágok, akik már kibukkantatok, tavaszt várva az avar alól, megöl benneteket a fagy, a gyilkos hideg.
Persze, egy emberélet során vagy a fáknál egy még sokkal hosszabb faélet során az ember, a fa átél néha fagyos teleket is. Mint egy kényszerpihenő, olyan ez, lelassul, megbénul minden életfolyamat. De marad a tavasz, az újjáéledés reménye.
Ami nem marad meg azoknak a fáknak, annak az erdőnek, melyet kiirtanak. Mint például Dél-Koreában, ahol az olimpiai sípálya miatt egy ősrégi, híres erdőt pusztítottak el, melynek halálát a környékén lakók nagyon sajnálták és megsiratták.
Az olimpiának vége, és most – vajon mennyire látszat-vigasztalás? – arra készülnek, hogy új erdőt, új fákat telepítenek a régi helyére. Ilyen egyszerű lenne vajon a jóvátétel?
Nem, biztosan nem. A fákról szóló könyvben, amit olvasok (lásd előző blogbejegyzés), van egy megszívlelendő kitétel: „Hagyjátok megöregedni a fákat!” Az erdészeknek írja, akik általában egy alig százévesnyi fát már kivágásra alkalmasnak ítélnek, holott az emberrel összehasonlítva, az a fának csak épp annyi, mintha elérte volna a kamaszkorát.
És olyan helyeken, ahol egész erdőket irtanak ki? Vajon gyorsan újra lehet teremteni az erdőt fa-ültetésekkel?
Nem. Sokkal lassabban, mint gondolnánk. Felhoz a könyv egy példát. Németországban, a Lüneburger Heide vidékén több, mint száz évvel ezelőtt újra akartak teremteni egy szántóföldek miatt kiirtott erdőt. Tölgyfákat ültettek el, és a tudósok akkori véleménye szerint azt hitték, hogy néhány évtized elég lesz ahhoz, hogy egy igazi erdő-talaj kialakuljon. Mert az erdő talajviszonyai egészen mások, mint mondjuk a szántóföldeké vagy a városé. Úgy gondolták, hogy néhány évtized alatt a fákkal odatelepülő baktériumok és gombák létre tudják majd hozni az erdő tápanyagciklusának megfelelő körforgást, ciklust. Tévedtek. A talajnak száz év sem volt elegendő, hogy regenerálódni tudjon. Ma már nem vállakoznak jóslásokra, hogy mennyi idő lesz még szükséges ehhez. De egy biztosan látszik: minél kevesebb az erdőben az emberi beavatkozás, annál nagyobb az esélye, hogy a fák hosszú életűek legyenek, lehetnek.

A fagy napjai

A fagy napjai
Arra tanítanak, hol
Örök fagy honol,
Ott nem szeretnék élni,
Dermedt, merev kép lenni.

Az élet csupa
Áramlás, örök mozgás,
A fagy megállít
Sok kis kereket, várják
Együtt a jó meleget.

A fák titkos élete — könyvajánló

Bár én németül olvasom Peter Wohlleben Das geheime Leben der Bäume című könyvét, a neten látom, hogy megjelent magyarul is, nyugodtan ajánlhatom másoknak. Nagyon melegen ajánlom mindenkinek, aki, hozzám hasonlóan, rosszul érzi magát attól, hogy mennyit árt az emberiség, melynek emberként mindannyian része vagyunk, a környezetnek, a természetnek. Mint érzés és értelem nélküli tárgyakat tekinti az emberek nagyrésze a körülöttünk levő élő világot, és nagyon sokat kellene tennünk annak az érdekében, hogy ez a szemlélet a következő generációk során alapjaiban megváltozzon.
Peter Wohlleben erdész, és mivel ő is ugyanabba a szemléletbe született bele, mint mi valamennyien, a pályája kezdetén a munkája tárgyaiként kezelte az erdőt, a fákat. Akikkel „gazdálkodni” kell. Az ember gazdasági érdekeinek megfelelően.
Az évek folyamán kezdte felfedezni az erdőt, azt, hogy a fák élőlények, és sok olyan képességgel rendelkeznek, amelyek mellett elmegyünk, anélkül, hogy észrevennénk és megértenénk. A fák is érző lények, akik fájdalmat és örömöt éreznek. A fák is intelligens lények, akik egymással kommunikálnak, és állandó kapcsolatban állnak. És az erdőben emberi beavatkozás nélkül hagyott fák általában sokkal jobban fejlődnek, mint a magányosan álló fák.
Mit? Miért? Hogyan?
A fenti kérdések egy részére a tudomány már megtalálta a választ, egy másik részére még csak keresi, de az jól látszik, hogy a fenti kijelentések nemcsak egy naiv természetszerető ember szavai. A fák kommunikációja sokféle, úgy az illatokon, mint a gyökereiken keresztül. A különféle kémiai anyagok, melyekkel üzeneteket váltanak egymással, néha figyelmeztetést, néha segítségkérést vagy éppen segítségnyújtást jelentenek. Igen, segítségnyújtást is. Nemcsak azáltal, hogy figyelmeztetik egymást egy közeledő veszélyre, hanem például azzal, hogy egy legyengült vagy megsebesült fát a gyökereken keresztül kisegítenek a többiek. Természetesen nem könnyű a tudománynak „bizonyítani”, hogy az ilyen megfigyelések nemcsak egyedi esetek. Ezek nem laboratóriumban megfigyelhető jelenségek, és hogy a föld alatt mi történik egy élő erdőben azt éppen olyan kevéssé látjuk, mint azt, hogy mi történik az óceánok mélyén.
A könyvben található példák azt is mutatják, hogy a fák szociális lények. Megértik azt, amit az emberek egy növekvő része mintha kezdene elfelejteni: hogy együtt könnyebb, együtt jobb. Sok fa együtt már egy egész komplex ökoszisztémát teremt, melynek élettartama, életképessége hosszabb, jobb, mint az egyes egyedeké. Azonkívül feltételezhető – az eddigi megfigyeléseket még nem lehet tudományos eredménynek tekinteni – hogy a fák között is szövődnek barátságok egyes egyedek között (a lombkorona kialakításánál jobban tekintetbe veszik egymást, mint az idegenekkel, a gyökereik jobban keresik egymást, stb. Itt az idegen is azonos fajt jelent!)
Szóval ajánlom mindenkinek olvasásra ezt a könyvet. Szeretném, ha a jövő generációi már nem abban a szemléletben nőnének fel, hogy az ember az egyetlen intelligens lény, aki keresztülgázolhat másokon.

Szomorú Valentin nap

Négy hónapja már, hogy utoljára láthattam az unokáimat. (A nekik készített ajándékaim azóta is bepakolva állnak a szobámban.)
Nagyon fáj.

Az utóbbi napokból

Az utóbbi napokra gondolva azon töprengtem, mi minden fűzte össze őket, hányféle láthatatlan szál? Nyilván, mint mindig, sok.
Néhány napja hallottam egy könyvkritikát a TV-ben, és egy félmondatnyi bennem ragadt belőle: „Radikálisan szubjektívek az írásai” – ez volt a kritikus fő gondolata valakiről.
Bosszankodtam rajta. Nem minden jó írás az? Nem mindenki, aki komolyan veszi önmagát, az radikálisan szubjektív? Mit jelent az, hogy radikálisan szubjektív?
Szerintem ez azt jelenti, hogy minden, amit valaki megél, keresztülhajt a saját belső szűrőjén, azt nyilvánítja alkotásaiban és tetteiben ki. Mindannyiunknak ezt kellene tenni, úgy vélem, mindig és állandóan, akár írunk, akár nem. Felelősen, felnőttként nézve a világot.
Aztán tegnap egy halálhírről olvastam. Fiatalon ment el valaki, kinek utolsó versének utolsó sora az volt: „Isten is kilépett ebből a világból.”
Írás és élet egy. Nem pénzért írunk, és nem azért, hogy valamiféle pszichológiai levezetést nyerjenek az indulataink. Azért írunk, mert hajt a remény, mint azt egy másik magyar költő írta: „mert énvelem a hűség van jelen az üres űrben tátongó világban.” A remény, hogy a sötétség korszakában is vannak, lesznek a szavainkat befogadó szívek, az üresen tátongó világból majd talán megszületik egy másik. Ahol örülni tudnak majd azok a lelkek, akiket most elborzaszt a sötétség.

Halál és élet

Az igaz embert
A jók világa, a gazt
A gazemberek
Szippantják fel, a lelkek
Világa törvénye ez.

Hosszan nem marad
Egy lélek sem Ott, új út
Várja, visszatér,
Új próbák, új küzdelmek
Erősítik a lelkét.

fakenews

Rémes egy szó ez a fakenews, de már nagyon átment a köztudatba, és az előnye, hogy tömör. Minden más nyelven csak körülírással tudnám elmondani, mi minden van emögött. Ezért választottam címnek.
Orwell írja a múlt ellenőrzéséről az 1984-ben:
“If all others accepted the lie which the Party imposed – if all records told the same tale – then the lie passed into history and became truth. And who controlled the past, also controlled the present and the future.”
Vagyis: ha mindenki elfogadta a Párt által felállított hazugságot – és minden írásmű ugyanazt mondta – akkor a hazugság átment a történelembe, és ezáltal igazzá változott. Így aztán, aki uralkodott a múlton, az uralkodott a jelenen és a jövőn.

Nem a politikusokról készültem itt és most megjegyzést tenni. Sajnos azt hiszem, hogy ezek a fenti mondatok manapság az élet nagyon sok területén igazak.
Amit én most külön nagyon ijesztőnek találok, az a hazugsággal, a hamisításokkal való élés tömegméretűvé válása, részben amiatt is, hogy egyre fejlettebb technikai eszközök segítik ezt.
Mindenki számára könnyen elérhetőek manapság olyan software eszközök, melyekkel különösebb tudás nélkül is képes lehet bárki fényképeket vagy videofelvételeket megváltoztatni; például egy másik arcot egy képbe ültetni. A közösségi médiákon avagy más internetes módokon aztán ezek nyilvánossá tehetőek, és az áldozatoknak szinte lehetetlen a védekezés. Lehet olvasni néha egy-két tinédzser emiatti öngyilkosságáról, de azt hiszem, hogy mindez csak a jéghegy csúcsa, sokkal több az áldozat.
Tetézi mindezt, szerintem, hogy gyakran az áldozatokra fogják, hogy „miért nem vigyáztak jobban az adataikra”, és ugyanakkor egyre több az olyan hivatal, hely és alkalom, hogy szinte kikövetelik tőlünk az adatainkat.

Nézzünk egy példát a mindennapi életből. Itt Bécsben rengeteg az építkezés, ami nyilván úgy általában jó. Ugyanakkor, mivel az új házak jó része már meglévő házak közé épül, elengedhetetlen, hogy a szomszéd házak is érintve vannak az építkezés által. Jó esetben csak néhány hónapig tartó zajjal, de valami hiba esetén másképp is. Hogy az esetleges utólagos pereskedéseket elkerüljék, az építkezéseket végzők felmérést készíttetnek a szomszéd házak állagáról, beleértve a lakások állapotát is. Ez azt jelenti, hogy ezekről a lakásokról rengeteg fénykép készül, melyeket nyilván számítógépekben tárolnak.
Mondhatja valaki, hogy ő nem akarja, hogy a lakásáról fényképek legyenek valahol egy számítógépen? Mondani mondhatja, de ebben az esetben, ha bármi történik az építkezés folyamán, bizonytalan, hogy fizet-e a biztosító, vagy vétlenül a kár az ő kára marad.
Ugyanakkor abban a tekintetben is teljesen védtelen, hogy egy esetleges rosszindulatú hacker hozzáfér a lakásáról készült képekhez, és felhasználja azokat. Mi mindenre lehet felhasználni egy lakásról szóló fényképeket? Úgy gondolom, hogy nem szorul magyarázatra, a betöréstől a fakenews-ig sokféle károkozás elképzelhető.
Arról van szó itt, hogy valaki nem vigyázott a saját adataira? Nem, biztosan nem. Arról van szó, hogy ki van szolgáltatva. Mert az életünket segítő technológiák teszik lehetővé a rossz célokra, a hamisításokra való felhasználást is, és a védekezési lehetőségek sajnos sokkal lassabban születnek meg, mind a jogi, mind a technikai védelem tekintetében.

A hamisítások egyre rafináltabbakká válnak, hamarosan és az idő múlásával senki nem tudja majd megkülönböztetni, mi volt az igazi és mi a hamis. És ez mindannyiunk életét mérgezi, tönkreteszi.
Erre szerettem volna felhívni a figyelmet.