A gomba bolygó

Először is azokat szeretném figyelmeztetni, akik valamilyen keresőn keresztül úgy tévedtek ide, hogy a cím alapján másra gondoltak: útmutatást keresnek az ehető és a nem ehető gombák közötti megkülönböztetésre. Sok ilyen tájékoztató van a neten, ez a kis bejegyzés nem erről szól.
Hanem miről? Azt mondtam többször az utóbbi években, hogy ha rajtam (a mostani, felnőtt eszemen) múlna, hogy mivel szeretnék foglalkozni a következő életemben, akkor valószínűleg két dolog között választanék: vagy sejtbiológiával, molekuláris biológiával vagy a fákkal, az erdővel. Az elmúlt hetekben, hónapokban ehhez szinte észrevétlenül hozzáadódott egy harmadik terület: a gombák. Ugyan ez egyáltalán nem független az első kettőtöl, mert a gombák megtalálhatóak a sejteken belül éppúgy, mint a fákon belül, sőt, azt hiszem, hogy elválaszthatatlanok a földi élet valamennyi formájától, de mégis felfoghatom őket úgy, mint egy külön érdeklődési területet, amelyről azt hiszem, hogy nemcsak én tudok keveset és amellyel érdemes lenne foglalkoznom.
Mi az, ami különösen megragadott a gombák kérdésében? Az, hogy nem ismerve bár, de úgy érzem, hogy központi szerepük van az élet, az egész földi élet szimbiotikus egybentartásában. Ezért adtam ennek a bejegyzésnek „A gomba bolygó” címet, mert a gombákon keresztül érzem legkönnyebben tudományos szemmel is megfoghatónak és nemcsak egy szép költői képnek, hogy az egész bolygó, amin élünk egy élőlény. Egy olyan Egy, amelyik sok-sok milliárd kis élő lény együttese. Ha belátnánk a talaj mélyébe, és látnánk az egymással különféle kapcsolatokban lévő gyökereit a fáknak, akkor ezt talán jobban, közvetlenebbül értenénk, mert az ember erősen vizuális típus. De mivel csak azt látjuk – amelyik a kisebb rész – ami a talaj fölött van, így nem látjuk az egészet, csak a sok kicsi egyet. Itt örülni tudok annak, hogy a fákkal foglalkozó tudomány már be tud látni a talaj mélyére is. Így találták meg Utahban Pandót. Ki az a Pando? Egy fa, vagyis pontosabban 47000, negyvenhétezer fa, egy kis erdő. Egy vagy negyvenhétezer? Melyik a jó válasz, ha negyvenhétezer törzshöz egy nagy közös gyökér tartozik? (A fa fajtája egyébként rezgő nyár.)
A gombák nem növények és nem állatok, ők egy harmadik kategória, bár ezt a mindennapi életben ritkán tudatosítjuk. Előbb megjelentek a Földön – lehet, hogy csak a szárazföldön előbb – mint az élet más formái. Az a gomba, amivel a mindennapi életben találkozunk és amelyet megeszünk, csak egy aránytalanul csöpp része az egész gombának, amelynek a nagy része a föld alatt húzódik. Hasonlattal talán úgy lehet ezt kifejezni, hogy a gombagyűjtők által szedett gomba annyi, mint az almaszedők által leszedett alma; vagyis csak egy gyümölcsnyi, de messze nem az egész.
Az első alkalom, amikor felfigyeltem a gombák szerepére az életben globálisan, a fákkal kapcsolatban történt. Írtam itt a blogon ez év februárjában egy, a fákról szóló könyvről, ahol szó esik a wood wide webről, vagyis az erdő internetjéről, a fák közösségeiről, egymás közti információ és anyagcseréjéről. Ezen szimbiózisokban, mint sok más szimbiózisban is, nagy szerep jut a gombáknak.
Szeptemberben valamelyik este (2018.09.09) volt egy érdekes dokumentumfilm a tévében a gombákról, a szerepükről az élővilágban, a szimbiózisaikról, a talajról, az erdőről, stb. Volt néhány megjegyeznivaló benne, amin tovább lehetne gondolkodni.
Az egyik ilyen például, hogy a baktériumok ellenségeinek, ellenfeleinek tekintik a gombákat. Csak a tudósok vagy maguk a baktériumok és a gombák is? Számomra nem derült ki. Ezt jó lenne mélyebben érteni, többet tudni a mögötte levő folyamatokról. Az élet-ciklust nem ismerjük eléggé, amelyben egy szelet a gombáké, egy másik szelet a baktériumoké. De mondhatjuk-e azt, hogy az egyik csak a felépítésben, a másik csak a lebontásban segít, találja meg a feladatát? Azt hiszem, nem.
Egy másik számomra új információ volt ebben a filmben az emberi testhőmérséklet szerepe a védekezésben, az emberi szervezet védekezésében a gombák ellen. Az olyan állatok, amelyek téli álmot alszanak – egy denevér (Fledermause) féle volt a példa a filmben -, a pihenőik alatt gyakran a gombák áldozataivá válnak, elpusztulnak. Azért, mert az alvás idejére lehűl a testük. Ha egy ilyen gombafertőzött kis állatot felébresztenek, amikor újra felmelegszik, sok esélye van, hogy túléli a gombafertőzést.
Ez utóbbihoz kapcsolódik a Föld felmelegedésének egy újabb veszélye: új, a hőséghez jobban alkalmazkodni tudó gombafajok jönnek létre, amelyek az emberre is veszélyesek lehetnek. A veszélyesek lehetnek és a kifejezetten ártalmasak nem ugyanaz. A természetes alapanyagú gyógyszereink nagy része gombákból készül, de – mint Paracelsus óta tudjuk – minden lehet egyszerre méreg vagy orvosság, a mennyiségen múlik és még feltehetően máson is. A manapság „legnépszerűbb” gyógyszerek, az antibiotikumok felfedezését is a gombáknak köszönhetjük (a penészgombáknak), más kérdés, hogy a természetnek nyilván nem tetszik, ahogy bánunk velük, mert egyre több antibiotika rezisztens kórokozó jön létre.
Még sok érdekes egyéb terület van a gombákkal kapcsolatban, ahol a tudásunk – nemcsak a magamé, a tudomány által feltérképezett össztudásra gondolok – még kevés.
Néhány kérdést gyorsan meg tudnék fogalmazni, felsorolok belőlük néhányat, de a válaszokat nem tudom. A sokféle elhalt, egykor élő szervezet lebontásánál nyert információkat hogyan dolgozzák fel? Hogyan döntődik el, hogy mi milyen apró darabokra szaggatódjon? Kémiai vezérlés van vagy másmilyen? Befolyásolja-e ezt a környezet? Mennyit tud minderről a tudomány? És a természetes intelligenciával foglalkozók? Ha a gombák egyfajta összekötők sokféle faj között, akkor azt a mai, információtechnológián felnőtt generáció úgy is tekintheti, mint egy interface rendszert, amelyik a sok különféle rendszer kapcsolatát biztosítja. Mennyire hatja ez át a biológusok szemléletét? Úgy vélem, hogy jó lenne, ha áthatná. Miért szeretném? Mert úgy érzem, sok minden jobb megértésében segíthetne. Próbálok egy példát felhozni a fákkal kapcsolatban. Korántsem minden fa egyformán hajlandó az információcserére és a tápanyaggal való segítségre, sokkal gyakrabban ez csak ugyanazon fajtán belül igaz és némelyik faj ellenséges más fajokkal szemben. Honnan tudják a gombák a talajban, hogy melyik gyökerek közötti átvitelt kell segíteni és melyiket nem? Nekem ez nagyon hasonló problémának tűnik ahhoz, mint ami a hálózatokban az információkezeléssel kapcsolatban előjön. Vannak „általános adatátviteli protokoll”-ok? Milyen formában? A genetika kódjaiban vagy más, kémiai jelzőrendszerben? És így tovább, el kell vágnom a kérdéseim sorát.
Külön kategória a gombákkal foglalkozók számára a hallucinogen gombák kérdése. A tudomány előszeretettel löki ezt a kérdést az ezoterika fiók felé, de úgy érzem, hogy nincs igazuk. Jeremy Narby kezdett el ezzel foglalkozni és írt a tapasztalatairól a The Cosmic Serpent című könyvében, melyet tudok ajánlani minden érdeklődőnek.
Most még egy könyvet szeretnék ajánlani azoknak, akiknek felkeltettem az érdeklődését: Michael Phillips Mycorrhizal Planet című könyvét. Az alcíme azt ígéri, hogy megértjük belőle, hogyan segítik a gombák a növények egészségét és a talaj termékenységét: How symbiotic fungi work with roots to support plant health and build soil fertility. A leírtak szerintem egyfajta jó egyensúlyozás a megértés nyújtásában a kellő tudományosság és a mindennapi laikus ember megértésigénye között. Mert biztos vagyok benne, hogy ilyen megértésigény nemcsak az ezzel foglalkozó tudósokban van, hanem mindenkiben, aki ápol egy kertet vagy gyakran, szívesen járja az erdőt.

Gaia

Földünk egy lény, él,
Milliárdnyi apró lény
Hálózatából
Áll, együtt tartják fenn az
Élet örök ciklusát.

Post scriptum.
Nem fért a gondolataim sorába, ezért itt a végén írom le, hogy melyik a Föld legnagyobb élőlénye. Természetesen egy gomba. Az USA-ban, Oregon államban található, közel tíz négyzetkilométernyi helyet foglal el. A fajtája mézgomba (Armillaria ostoyae), a korát körülbelül 8000 évesre becsülik.

direkt demokrácia

A Volksbefragung, a Volksbegehren és a Volksabstimmung, mint a közvetlen demokrácia eszközei

A direkt demokrácia egyszerűnek tűnő, de valójában elég nehéz fogalom. Nem célom itt és most megkísérelni egy komplex válaszadást, hanem mindössze a jelenleg Ausztriában létező formáiról szeretnék írni. Ausztriában, mint a legtöbb európai államban, parlamentáris demokrácia van, de kiegészitve a direkt demokrácia három eszközével. Ezek a következőek: a Volksbefragung, a Volksbegehren és a Volksabstimmung.
Kénytelen vagyok ezt a három szót így németül hagyni meg ebben a bejegyzésben, mert az online szótárakban található fordításokból nem derülnek ki a köztük lévő lényeges jogi különbségek. Olyasmi szerepel a szótárakban, hogy „népi törvénykezdeményezés, népszavazás”. Ez valamelyest valamennyire igaz, ugyanakkor mégis mind a három más. (Az Ausztriában érvényes jogrendszer alapján.)
Tehát mit jelentenek ezek?
A Volksbefragung esetében a parlament valamilyen eldöntendő kérdésben, a döntéshozatal előtt megkérdezi az embereket, a népet. Ez mindig valami olyan egyszerű, világosan megfogalmazott kérdés, amire igennel vagy nemmel lehet válaszolni. Az eredmény ismeretében dönt az országgyűlés, de nem kötelező az eredménnyel azonos döntést hoznia. Volksbefragung volt például a 2013-ban a népnek feltett kérdés, hogy megszűntessék-e a kötelező katonai szolgálatot. Az emberek a fenntartás mellett, vagyis a megszüntetés ellen szavaztak és a parlament is hasonlóan döntött.
A Volksbegehren nem a hatalmat gyakorlóktól indul ki, hanem a néptől, a lakosságtól. Bárki, aki fontosnak érez valamilyen témát és azt akarja, hogy foglalkozzon vele a parlament, az elindíthat ilyet. Két menetben zajlik egy Volksbegehren: először egy támogatás gyűjtési hét van, amikor ahhoz kell egy kezdeményezésnek elég támogatót szereznie, hogy egyáltalán legyen belőle Volksbegehren. 8401 támogató elérése után kötelező kiírni a Volksbegehrent. Utána következik a szavazás hete – természetesen aki már támogató volt, annak nem kell újra szavaznia, hanem automatikusan hozzáadódik – és a szavazás, pontosabban aláírásgyűjtés eredményeként, ha legalább 100000, azaz százezer szavazó- aláíró összegyűlik, akkor a parlamentnek foglalkoznia kell a kérdéssel. Nem kötelező a parlamentnek olyan döntést hoznia, mint amit a kezdeményezők szerettek volna.
A legerősebb direkt demokrácia eszköz a Volksabstimmung. Ezt a parlament írhatja ki, igennel vagy nemmel megválaszolható kérdés kell legyen, és a szavazás eredménye kötelező a parlamentre nézve (nem hozhat más döntést).
Jelenleg szó van arról, hogy ha egy Volksbegehren-ben eléri a mellette szavazók száma a 900000-t, azaz a kilencszázezret, akkor kötelező érvényű népszavazást, vagyis Volksabstimmung-ot írjanak ki.
Ennek külön politikai aktualitása van mostanában. A nemrég lezajlott három Volksbegehren közül az egyik – a „Don’t smoke” – majdnem elérte ezt a jelenleg még csak javaslatban szereplő határt: 881 569 ember szavazott amellett, hogy teljesen be legyen tiltva az éttermekben a dohányzás és ne csak alternatívan. (Külön dohányzó és nem-dohányzó részek). Ennek ellenére az egyébként a választási kampányuk során hangosan a direkt demokrácia erősítése mellett kiállt párt(ok) nem kívánnak ebben a témában kiírni kötelező érvényű népszavazást.
A másik két mostanában lezajlott Volksbegehren kevesebb támogatót kaptak: az un. Frauenvolksbegehren (szavazás a nők teljes, és a gyakorlatban végrehajtott egyenjogúsítása mellett) majdnem félmillió szavazatot, 481 906-t; a kötelező TV díj megszüntetésére vonatkozó „ORF ohne Zwangsgebühren” Volksbegehren pedig 320 239 szavazatot.
Így mind a három Volksbegehren elérte azt a határt, hogy a parlament foglalkozni fog ezekkel a kérdésekkel.

Mindennapi demokrácia

Demokrácia
A családban kezdődik,
Ott, hol nemcsak a
Főnek van szava, együtt
Dönt örege s apraja.

A Bruegel kiállítás kapcsán

Hála a Habsburgok műgyűjtő szenvedélyének a Kunsthistorische Museumnak sok Bruegel képe van és talán Bécs az a hely, ahol a legtöbb Bruegel kép van. Évek óta többször eljártam megnézni őket, és a szokott helyükön kényelmesen lehetett üldögélni előttük és eltöprengeni rajtuk. A kedvenc képem a Die Kreuztragung Christi volt és maradt. Néhány évvel ezelőtt, mikor az egyik volt gimnáziumi osztálytársam itt járt Bécsben, hosszú ideig ültünk előtte és beszélgettünk róla.
Sajnos – a nyugodt nézelődés szempontjából sajnos – azóta a divat felkapta ezt a képet. Talán azért, mert egy film készült róla, a Malom és a Kereszt, amelyik nyilván hozzájárult, hogy többen megismerjék és elgondolkodjanak rajta.
Ennek szomorú következménye, hogy a nemrég megnyílt Bruegel kiállításon, amelyre a világ több múzeumából elhozták az ott őrzött Bruegel képeket is, a Kreuztragung Christi képnek jut az a sors, ami a Louvreban a Mona Lisának: előtte van a legnagyobb tömeg, amely számomra általában lehetetlenné teszi a képben való elmélyülést.
De a kiállítás megtekintését mindenkinek tudom ajánlani. Már a belépésnél kellemes újdonság tárul a szemünk elé: egy hatalmas falon három hatalmas, lassan mozgó képen láthatóak Bruegel festményei (azokból aktuálisan három), amelyeken olyan apróbb részleteket is jól megfigyelhetünk az óriásira nagyított képeken, ami az eredetin nehezen látszik.
Elgondolkodtam Bruegelről. Vannak, akik a második Boschnak nevezik, de én nem nevezném annak. Még akkor sem, ha Bosch hatása nyilvánvaló a műveiben. Sokkal inkább úgy érzem, hogy az a jellemző rá, amit a Der Kampf zwischen Karneval und Fasten, a Karnevál és a Koplalás harca képen próbált bemutatni. Egyszerre akarta látni – és láttatni – a valóságot és azt, amit az eszméink hirdetnek. Mind a kettőről együtt, az összevetésükben derül ki, hogy nem egyszerűen szembeállíthatóak, mert mind a kettő bonyolultabb annál, ami látható belőle.
Azonkívül Boschnál a tájak alá vannak rendelve az eszmeiségnek, mindannak, amit mondani akar. Bruegelnél szerintem nem. A tájak jelentik a jelent (Bruegel korát), valami érintetlent, amit akkoriban még nem rombolt le az emberek világa.
Amit a magam számára még egy kicsit hiányolok – vagy mondjam úgy, még foglalkoztat – az a két különböző Turm kép összehasonlítása. Természetesen nem olyasmikkel, amikről a prospektusban írnak, hogy az egyik kép nagyobb, mint a másik, stb., hanem a lényegüket tekintve.
(a fénykép a számomra eddig ismeretlen Toronyról kissé ferdére sikerült)

Krumpli, kukorica, gabona

Krumpli, kukorica, gabona a három alapvető mindennapi élelmiszer. Tápanyag az egészséges embernek, a tömegek éhínségének megakadályozói. Csupa jó, mondhatnánk, avagy nemsokára már csak mondhattuk egykor. Miért?
Mert nem sok idő hiányzik hozzá és mindezeknek a nem eléggé megbecsült értékeknek csak a genetikailag módosított, genetikailag manipulált változatai lesznek a Földön.
S azok nem legalább ugyanannyira jók? Nem azért manipulálják őket? Kérdi ezeket a naiv ember.
A hivatalos válaszok nyilván úgy hangzanak, hogy természetesen azok még jobbak.
Dubito, ergo sum. Kételkedem, tehát vagyok.
Ez is egy olyan terület, ahol sokat kételkedem, sok mindent nem hiszek el a hivatalos válaszokból, csak szomorú vagyok. Szomorú vagyok, mert félelmetes gyorsasággal halad nem jó irányba ez a civilizáció.
Nem tudom, hogy hányan hallottak Magyarországon Pusztai Arpádról, arról a krumplival kísérletező magyar származású skóciai biológusról, aki a genetikai módosításokkal kapcsolatban kifejezett aggályai miatt veszítette el az állását és a szakmai elismertségét.
Mit jelentenek a genetikai módosítások?
A paradicsom és a hal nem tudnak a természetben kereszteződni, amire a természetnek nyilván megvan a jó oka. A biokémikusok viszont semmilyen trükktől nem riadnak vissza ott, ahol valamilyen érdek – például egy konszern érdeke – ezt megkívánja. Tegyük fel, hogy vannak, akik fagyálló paradicsomot akarnak tenyészteni, mert abban látják a nagy üzletet. Hogyan készítik el a genetikusok ezt nekik? Tudják, hogy van olyan hal, amely jól el tudja viselni a sarkvidéken a fagyot, a hideget. S tudják azt is, hogy melyik gén felelős ezért a tulajdonságért. Tehát veszik a halnak a fagytűréshez szükséges génjét és különböző módszerekkel beiktatják ezt a paradicsomba. Egy újfajta paradicsomba, amelyik ezután már fagyálló. Mi a baj ezzel?
Elsősorban sok olyan, amit ma még nem is látunk. A természetben minden Egy nagy ökoszisztéma része, minden lény – ember, növény, állat, baktérium, bármi – ugyanabból a rendszerből születik és halála után ugyanabba a rendszerbe bomlik vissza. Mondani sem kell, hgy az életünk alatt is ennek a rendszernek a része vagyunk, mindannyian, amíg nem hoznak létre teljesen gének nélküli embert. Hogy ez a rendszer egyfajta rendszer legyen és ne egy káosz, ahhoz a természetnek hosszú időre volt szüksége, arra, hogy mindig legyen ideje kiküszöbölni a nem megfelelő utakat. Éppen ezért a genetikai módosítások sokkal nagyobb kaliberű és beláthatatlan következményű változások, mint amilyenek az eddigi fajtanemesítések, növénynemesítések voltak.
A genetikai módosítások hatásait talán nem is lehet még széles körűen felmérni, mindenesetre kétséget ébresztőek azok az esetek, amikor pontosan azokat távolítják el a tudományos kutatások köréből, akik az aggályaiknak adnak hangot. Pusztainak minden bizonnyal azért kellett mennie, mert a brit televízióban a következőket mondta: „a genetikai módosítással létrehozott növényeket a laboratóriumban kell kipróbálni és nem a lakosságot kell kísérleti nyúlnak tekinteni.”
Gyakran eszembe jut ez a mondat krumplipucolás közben. Úgy érzem, sokat romlott a krumpli minősége ahhoz képest, amilyen a gyerekkoromban volt. Talán nemcsak a kísérleti állatok immunrendszerét gyengíti – mint azt néhány példa mutatta – a krumplin végrehajtott beavatkozás, de magát a krumpliét is. „Bizonyítani” természetesen egy laikus semmit sem tud, csak jobban hinni az aggályoskodó tudósok szavának. Hinni azért, mert a laikus ember úgy érzi, hogy azok képviselik jobban az emberek egészségét, akik több vizsgálatot és kevésbé gyors engedélyezéseket követelnek, szemben azokkal, akiknek a gyors haszon a fontos, az egyetlen igazi szempontjuk.
Pusztaival mindez közel 20 éve történt, nem javult azóta a helyzet?
Tartok tőle, hogy rosszabbodott. Azóta már CRISP is van, génolló. Nyisz-nyisz, szabjunk-varrjunk génruhánkon.
Valamikor régen, körülbelül három évtizede olvastam egy ismert magyar biológusnak egy akkori magyar napilapban megjelent cikkét a Szép, új világról. Valami olyasmivel zárta, hogy ő azt már nem kívánja megélni. Vajon nem késett el ez a kívánság? Nem vagyunk már menthetetlenül azon az úton, amelyik a Szép új világ felé vezet?