A sárga kutya barlangja

Gondolatok A sárga kutya barlangja című film kapcsán

Tegnap megnéztem egy mongol filmet, A sárga kutya barlangját. Nagyon jó film volt, mértéktartóan mutatott be egy kihalóban lévő életformát.
Részletesen mesélem el a filmet, azok számára akik nem látták. Egy nomád mongol családdal, a Batchuluun család életének egy rövid szakaszával ismertet meg minket a film. A család öttagú: az anya és az apa, mindketten fiatalok, körülbelül a harmincas éveikben járhatnak, és három gyerekük van: két kislány az idősebbek, és egy kisfiú a legkisebb. A kisfiú körülbelül két-három éves, a nagyobbik kislány nemrég kezdhette az iskolát, ő körülbelül 6-7 éves. Ő a film főszereplője, Nansal. A család kint lakik a „vadonban“, a magas hegyek közötti felföld legelőin állattartásból élnek, vándorolnak állandóan.
A film azzal kezdődik, hogy apa és Nansal temetnek egy kutyát. Közben elhangzik egy mondat, amit már a világ egészen más részén élő természeti népektől (az észak-amerikai indiánokra gondolok konkrétan) is hallhattunk: Mindenki meghal, de senki sem halott. Nansal arra kíváncsi, vajon a kutya milyen létformába születik újjá, de ezt természetesen egyikük sem tudja.
Megismerkedünk a mindennapjaikkal: az anya dolga a háztartással kapcsolatban szinte minden: megfeji az állatokat, tejet köpül, sajtot készít, stb., stb., így elmondva mintha nem is különbözne egy európai parasztasszony tevékenységeitől. Énekelve tornáztatja a kisfiát: “szeretünk Téged, Földanya, te vagy az egyetlen örök élet“. Nansalt egyik nap elküldi, hogy segítsen neki azzal, hogy jak dungokat gyűjt, amelyet a fűtéshez használnak. Nansal messze elkóborol, be a hegyek közé. Egy barlangból hangokat hall. Nem fél, bemegy, s kicsalogat maga után egy kiskutyát. Magával viszi a kiskutyát, de apa és anya nem örülnek neki. Attól tartanak, hogy a vadon nőtt kiskutya farkasokkal élhetett együtt, s talán rájuk szabadítja, az állataikra a farkasokat. Nansalnak megmondják, hogy a kutyát vissza kell vinnie oda, ahol találta, s otthagynia.
Mielőtt felkerekednének, hogy továbbvándoroljanak, az apa bemegy motorjával — a motor az egyike azon kevés használati tárgyaiknak, melyek a modern civilizáció meglétére utalnak — a városba, aminek messzeségéről nem esik szó, de a távolléte több napig tart. Egy megnyúzott állat bőrét akarja eladni, s az abból kapott pénzből a háztartásban éppen hiányzó dolgokat, például lisztet, vásárolni. Nansalnak, aki eddig folyton próbálta „eldugni“ a kiskutyát, szigorúan megmondja, hogy a kutyának, mire ő visszajön, el kell tűnnie.
Nansal nagyon megszerette Zochort, így nevezte el a kutyáját, s szomorú, hogy nem akarják engedni, hogy vele maradjon. Egyik nap lovon ülve indul el, Zochor mellette szalad. Messzire elkeverednek, amikor kitör egy vihar. A közelben van szerencséjükre egy magányos öregasszony sátra, őhozzá menekülnek be.
Az öregasszony megitatja tejjel Nansalt, és mesél neki. Nansal őt az újjászületésről faggatja. Az öregasszony egy lábost vesz elő, meg egy marék rizst, és egy tűt. Nézd csak, szórja a tenyeréből a rizs szemeket lefelé, mennyi esik a tű fokára? Annyi az esélye, hogy embernek születünk újjá. Ezért kell becsülnünk az emberéletet.
Nansal elgondolkodik, de aztán nem sokáig hallgat, elpanaszolja nagy bánatát, hogy a szülei azt akarják, hogy hagyja el Zochort, zavarja el magától. Ekkor meséli el az öregasszony a sárga kutya meséjét Nansalnak.
Volt egyszer egy ember, akinek volt egy sárga kutyája, meg egy lánya. Nagybeteg lett egyszer a lány, és senki sem tudta meggyógyítani. Végül messze földről hívtak el egy híres sámánt hozzá. A sámán azt a tanácsot mondta az embernek, hogy a sárga kutyájától kell megszabadulnia. Vigye el a hegyekbe, s hagyja egy barlangban. Nem örült ennek az ember, mert szerette a kutyáját, de nem tudott mást tenni, hiszen azt akarta, hogy a lánya meggyógyuljon. Elvitte a kutyát.
S meggyógyult a lány?
Igen, meggyógyult. De, tudod miért? Mert a lány szeretett egy fiút, akitől az apja tiltotta, s a kutya akadályozta mindig, hogy találkozhassanak titokban. A lány meggyógyult, s a szerelmesek boldogok lettek.
Közben egészen besötétedett, otthon anya aggódni kezdett Nansal miatt. A két kicsit otthon hagyva, lóra szállt, megkeresni Nansalt. Nem szidta, mikor megtalálta, csak megköszönte az öregasszonynak a vendéglátást, és siettek haza.
Az apa persze mérges volt, mikor hazatérve Zochort még mindig ott találta. Örült a gyerekeinek, mindenki kapott valami kis pici ajándékot, egy kis cukrot vagy csokoládét, és mind a három gyerek együtt egy plüss kutyát. Ennek csak a kicsik örültek.
Másnap pakolás, sátorlebontás, útra készülődés. Nansal nagyon szomorú, mert Zochort apja kikötötte egy kisebb cövekhez, és ott akarja hagyni. A kisfiú lábatlankodik, állandóan zavarja a pakolókat, ezért beültetik a számára már előkészített, egy jak hátára rögzített kosárba. Végre kész a karaván, az apa hajtja az állatokat, a jakok meg húzzák a kerekes kocsikat a család holmijával. Nansal az utolsó jak kiskocsiján egyedül szomorkodva figyeli az egyre távolódó Zochort.
A nagy sürgés-forgásban egyikük sem vette észre, hogy a kisfiú kiügyeskedte magát a kosárból, lehuppant a jak hátáról, s valamerre elkószált.
Messze járnak már, mikor felfedezik, hogy nincs meg a gyerek. Az apa indul el a lován azonnal visszafelé.
Közben a kisfiú igen csapzottá vált, s már meg is éhezett. A közelben néhány keselyű falatozik egy maradék állattetemen, arrafelé indul a gyerek. De, ez nagyon veszélyes a számára, még ha nincs is tisztában vele: egy-egy ilyen madár akkora, mint ő maga, és sokan vannak. Zochor látja a helyzetet, ugatással próbálja figyelmeztetni a gyereket, de hiába, az csak megy arrafelé. A madarak meg egyre többen lesznek, már a levegőben is sokan keringenek. Szinte az utolsó pillanatban sikerül Zochornak lerántania a kötél hurkát a cövekről, s hangos ugatással a kisfiú védelmére sietni a keselyűkkel szemben. A keringő keselyűk látványától megijedve az apa is vágtatásba kezd, s néhány perc múlva megérkezik. Boldogan szorítja magához a kisfiát. Aztán körbenézve, megérti a helyzetet. Ő, aki ott akarta hagyni, most magához hívja, s szorítja Zochort is. Megköszöni neki, amit tett.
Mikor lóra száll a gyerekkel, Zochor még egy kicsit mintha bizonytalankodna: menjen? Szívesen látják? Hozzájuk tartozik már?
A zárójelenetben Nansalt látjuk Zochorral, boldogan.

***
Elgondolkodtam a filmben lévő öregasszonyról, aki a sárga kutya történetét mesélte Nansalnak. Talán idősebb, mint én most, talán nem.(Hatvanévesen írom ezeket a sorokat). Fogatlan. Magányos. Egyedül élő. Egy mongol sátorban, ha jól emlékszem, jurtának hívják az ilyet. Hányféle egyedüllét van? Összehasonlítható-e ez az egyedüllét mondjuk az enyémmel, aki már akkor is furcsán érzem magam, ha néhány órán keresztül nincs internet? Élni egy nagy pusztaság közepén, ahol nincs villany, nincs víz, nincs orvosi ellátás, nincs fogorvosi ellátás — semmi sincs abból, ami a civilizációban élő magányosnak a természetes környezet. Miből él szegény? Kecsketejből? A húst, mivel ott elég lehetetlennek tűnik a húsmentes táplálkozás, fogak nélkül már nemigen tudja megenni. Vesz-e magához vitaminokat, gyógyszereket? Ha igen, akkor feltehetően az év folyamán rövid ideig virágzó gyógynövényekből. Mit csinál egyedül egész nap? Egy biztos, hogy nem azt, amit mi itt, hiszen nem ír, nem olvas, nem jár koncertekre, s még sorolhatnám. De, imádkozik, meditál, benne van az életben, egy a körülötte lévő természettel. Eltelik néhány hónap úgy, hogy nem lát senkit? És, ha a betegség ágynak dönti?
Mégis. Egyáltalán nem tűnik boldogtalannak. Ellenkezőleg. Sokkal boldogabbnak, elégedettebbnek, mint sok hasonló korú idős ember, aki lassan szenvedve a civilizációban halad azon az úton, amelyet az élet utolsó szakaszának nevezhetnénk. Ha egyáltalán megnevezni tudnánk.
A mese, amit a kislánynak elmesél, értelmezhető-e elvontan, más síkon is? Mi az a „sárga kutya”, ami két fiatal boldogságát, bárhol, bármikor, akadályozhatja, tönkreteheti? Talán a féltékenység? Hány olyan ember van vajon, akinek a féltékenység már sokszor tönkretette az életét?
Ez a mostani civilizáció csak fokozza ezt, mindazzal, amilyen szellemben a gyerekeket nevelik: a teljesen hibás, és hoszzú távon még sok rossz következménnyel járó férfi felsőbbrendűségi tudat kialakításával, elsősorban az iszlám országokban, de nemcsak azokban, a sokféle felületes és látszat értékeknek az igazi értékek fölé helyezésével. Az emberség helyett.