egy kis töprengés az iskoláról

Mindjárt itt a junius, kezdödik a nyári szünet, így aztán junius közepétöl tartok egy kis szünetet a korrepetálásban is.

Rengeteget beszélnek manapság az “iskolarendszer”-röl, hogy az ilyen jó vagy az olyan jó. De, kevés szót hallok egy-egy iskola integritásáról. Hagyományörzö, mégis az újabb és újabb követelményeknek megfelelö jellegéröl. Pedig a gyerekek nem iskolarendszerbe járnak, hanem egy-egy konkrét iskolába.

Èn például a Veres Pálné Gimnáziumba jártam, régesrég. Többet adott, mint kamaszfejjel gondoltam. Ha rá gondolok, Ady sorai jutnak az eszembe:

Bár zord a harc, megéri a világ,
Ha az ember az marad, ami volt:
Nemes, küzdő, szabadlelkű diák.

Ezt kívánnám sok-sok mostani gyereknek.

(Megjegyzés, ha netán akadna, aki nem ismerné. Ady Endre: Üzenet egykori iskolámba.)

Minden változik: természet, ember, város

Körülbelül 10 éven keresztül dolgoztam a Wien Mitte-nél, minden nap jártam arra. Aztán az utóbbi években, mikor arra jártam, mindig csak bosszankodtam egy kicsit: már semmi sem volt ott (piac, boltok, bankautomata, stb.), ahol megszoktam. “Itt minden csak egyre rosszabb lesz” — dohogtam magamban. Pedig igazságtalanul: csak nem láttam az átmenet végét. Aki ma kezd el arrafelé járni, annak már ez az új “belsö kis falu”, az üzletközpont a természetes. Ès minden régi dolog — más formában — megtalálható benne.

A képeim a Stadtparkban készültek, a koncertre menet.

A koncert után még bicikliztem is, innen csak egy apró kérdés maradt:  vajon miért pont a Schnellbahn-híd mellé ül le valaki gitározást gyakorolni?

 

 

Kert, kert, kert — májusi képek

Minden nap kicsit más a kert, egymás után kezdenek virágzani — majd elvirágzani — a növények, mintha Ravel Boleroja lenne színekben és illatokban.
Amellett a kertem “bio” és “natur”, nem használok semmi vegyszert, még füvet sem nyírtam az idén, a sokféle vadvirágot miért pusztítsam?
Az orgona lassan elvirágzik, a paradicsom és az egyéb kis palánták lassan növekedésnek indulnak. C’est la vie.