Békés, boldog új évet kívánok mindannyiunknak. Azoknak is béke legyen, akik viszályt szítnak, legyen a béke erősebb.
Találják meg belső békéjüket, akik vágynak rá és igyekeznek hozzá.
Szilveszteri dörmögés
Szilveszter, bolond
Zaj, részeges kavargás,
Kinek, minek, múlt
Évnek vagy jövőnek, nem
Táncolok én veletek.
Szilveszteri végkiárusítás
Reklám hirdeti,
Leértékelt áron itt
Megkaphatja a
Tavalyit, minek új év,
Nem dobnám el a régit.
Sok mindent sajnáltam már, hogy az unokám nem csinál, például nem járatják balettre – egy darabig úgy tűnt, hogy kedve lett volna hozzá – vagy nem énekel kórusban. Aztán gyakran jön egy pillanat, néha újsághír formájában, amikor már nem is érzem olyan nagy bajnak ezt. Amikor a hírekben arról szóltak, hogy mi minden rosszat éltek át a balettiskolában a gyerekek, már úgy éreztem, talán jobb így.
Ma pedig egy megdöbbentő dolgot olvastam, ami Németországban történt, bár a WDR tévéadót itt is lehet fogni, tehát mindenhol, ahol németül értenek, halhatták.
A WDR gyerekkórusa a napokban egy olyan „vicces”nek kikiáltott dalt énekelt, melyben szerepel a következő sor: „a nagyanyám egy környezetszennyező disznó”.
Nem vagyok a Facebook-on, de másutt olvastam a neten, hogy nem egyedül bennem okozott ez felháborodást. A környezetvédelem ürügyén az idősek ellen szítani a fiatalokat?
A gyerekek sok mindent el tudnak énekelni egy kórusban, amit elénekeltetnek velük. De ennyire hiányzik ott – a WDR-ben és a kórusban – a vezetőik minimálisan épp erkölcsi érzéke?
Többen megkérdezik a hozzászólók közül, hogy lehet-e még ennél mélyebbre süllyedni. Fiatalok, egyetemisták is megszólalnak az idős korosztály tisztelete mellett, és ez az egyetlen biztató jelenség. Mert a WDR hozzászólója úgy tűnik, még mindig nem értette meg a dolog súlyát: csak arról ír, hogy egyesek nem értik a humort, és nem látja be, hogy ez milyen aljasság. Meg se kérdem, hogy vajon milyen elveket vall az illető „hivatalosan”, netán kereszténynek hirdeti magát? „Tiszteld apád s anyád.”
Talán máskor is írtam már itt a blogon arról, hogy úgy érzem, hogy nem becsülik az időseket. De ez, amiről ovastam, hogy gyerekekkel énekeltetnek ilyet, egyfajta negatív csúcs. Szomorú.
Az alábbi tankát körülbelül egy hónapja írtam, egy hasonló szomorúság kapcsán.
Sötét démonsereg
Köröttem sötét
Démonsereg igyekszik
Ártani, amint
Lehet, sajnálják, hogy ők
Nem maradtak embernek.
Szeretném megóvni az ilyen rossz hatásoktól a most növekvő korosztályt. Mindig, 2020-ban, és azon túl is.
Békés, boldog, szeretetteljes karácsonyi ünnepnapokat kívánok mindenkinek!
Egy “profi” karácsonyi kép helyett ideteszem azokat az apróságokat, melyeket gyerekektöl kaptam én, mint üdvözletet. (A piros Flóra munkája.)
Szeretettel:
Márta
Digital Camera
Karácsony ünnepéről
Van-e még el nem
Mondott szó karácsonyra,
Az ünnepre, oly
Igaz és őszinte, mint
Az élet, mely sokféle.
Kinek öröm a
Karácsony, kinek bánat,
Mert szomorú s nem
Ünnepi az egyedüllét,
Adj, mondják, ha adhatsz még.
Szeretetet csak
Annak tudunk adni, ki
Jó befogadó,
Nem rontotta még el a
Sok üres, hamis kép, szó.
Élet és halál
A karácsony, kínlódó
Újjászületés,
Ha tart minket, mit tartunk
Magunkban, a hit s remény.
Már jó néhány éve, hogy egyszer megkérdeztek, hány évnyi időtartammal látnám jónak az emberi életet, és akkor körülbelül valami ilyesmit mondtam: cirka 100 év, olyan felosztásban, hogy:
33 év gyerekkor, serdülőkor, ifjúkor, tanulás, felkészülés
33 év aktív, munkával, gyerekneveléssel töltött felnőttkor
33 év időskor, analízálásra, a lélek építésére.
Ehhez képest talán ellentmondásnak tűnhet egy nemrégiben tett hozzászólásom a Holnapon. A Tanítási óra 2319 című kis novellámhoz szólt valaki hozzá, azzal a megjegyzéssel, hogy ő nem szeretne 300 évig élni. Mire én úgy válaszoltam, hogy a 300 évig tartó életben látok előnyöket is, de feltételezve, hogy a 300 évet jó egészségben, kvázi mint egy mai 30 éves éljük végig.
Mèg mielőtt valaki megjegyezné, hogy ez úgyis csak elvi vita mindenféle realitás nélkül, annak hozzátenném, hogy valahol olvastam egy genetikus állítását, miszerint a génjeink alapján körülbelül 900 éves korunkig elélhetnénk.
Most akkor melyik az igazi az én véleményeim közül, gondoltam utána magamban. Ahol a főkérdés a számomra nem az, hogy 100 vagy 300 év az összidőtartam, hanem sokkal inkább az, hogy minden életünkhöz, akármilyen hosszú vagy rövid, hozzátartozik egy felépítő és egy lebontó szakasz. Tehát a hármas tagoltság.
Nehezen tudom jól megmagyarázni, hogy miért érzem úgy, hogy ez is elengedhetetlenül hozzátartozik az emberi mivoltunkhoz. Az, hogy nem vagyunk gépek, olyan gép, amelyik készen kerül ki egy gyárból, hanem megformáljuk magunkat a szabad akaratunk által. Ehhez viszont elengedhetetlennek látom a felépítő és a kielemző szakaszokat.
Azonkívül még egy dolog. Ugyan manapság ritkán nevezik bölcsnek az időseket, én mégis úgy érzem, hogy a bölcsesség gyakran az időskori hanyatlással, a fájdalmakkal jön meg. Feltétlenül muszáj fájdalmakat átélnünk, hogy bölcsebbé váljunk? Erre nem tudok se igennel, se nemmel felelni.
Ideteszek egy linket a Tanítási óra 2319 novellámhoz a Holnapon, de megtalálható itt a blogon a történetek között is.
http://holnapmagazin.hu/proza.php?proza_id=23357
Mindez persze kapcsolatban áll a designer baby-kkel is; vagyis azzal, hogy olyan világban élünk majd, ahol úgy generálják ki genetikai laborokban az embert, vagy legalábbis a bébit. Aztán rajta múlik, embert formál-e önmagából. Akárhány éves embert, az életkor hosszúsága nem az alapvető.
Az ember alkotja önmagát
A génjeink csak
Lehetőségeinket
Hordozzák, mivé
Leszünk, az rajtunk áll, a
Környezet hiába vág.
Ez így volt mindig s
Így is lesz, csecsemők, ha
Katalógusból
Vett tulajdonságokkal
Születnek, ők döntenek.
Döntenek arról,
Mit hogyan használnak fel,
Ezáltal dől el,
Útjuk az emberé vagy
A gazember útja lesz.
A magyar nótát egyfajta, nehezen megmagyarázható sznobizmussal lekezelték, lekezeltük gimnazista koromban. „Csak a népdal az igazi, a tiszta”, volt a hitvallás. Mégis szerettük a magyar nótát és rengeteget tudtunk énekelni is. (Szép emlék, ahogy apám néha magyar nótákat énekelt.)
Amikor mostanában a Duna World-n a nótacsokor műsorokat nézem, azt látom, hogy sokan énekelnek együtt az énekessel. Mindenki. Az emberekhez valahogy közelebb állnak a magyar nóták, mint a népdalok. Hiába giccsesek néha, vagy „nem elég művésziek”, az emberek jó részének ezek a népdalok.
Miért? Mert olyan érzéseket szólaltatnak meg, amiket a mindennapokban ők is gyakran átélnek. Nem politika, nem valami magasztos hitvallás, és nem is mindig szép érzések. De megszólalnak, mert sok minden meg akar szólalni az emberből, az is, ami nem kifinomult, nem tiszta olymódon, hogy átment volna valamilyen szűrőn. Egyfajta murci, még forrásban levő bor, amelyet szüret idején gyakran isznak az emberek.
És a magyar kultúra részei. A magyar kultúrát pedig egyetlen politikus se tudja elrabolni az embertől – elrabolni például tőlem. Független ilyen vonatkozásban a kultúra az államtól, a helytől, még olyankor is, ha például egy-egy alkotás egy-egy helyről szól. A Duna, a Tisza, a Hortobágy, stb. nem kisajátíthatóak, nem az államéi, és nem a mindig aktuális jelen uraié.
Lehet, hogy ezt az utolsó mondatomat sokan értetlenkedve fogadják: hogyhogy nem? Ami magyar az magyar, nemde?
Visszakérdeznék nekik: milyen sok olyan klasszikusa, elismert nagysága van a magyar irodalomnak, akik egykori szülőhelye ma nem Magyarországon van? Vajon ettől román költőnek tartjuk például Adyt? Nem hiszem, hogy akadna ilyen, aki ezt mondaná.
Volt valamikor nem olyan régen Juan Diego Flóreznek egy koncertje a Konzerthausban, ahol a különböző délamerikai országok dalaiból énekelt egy-egy dalt. Ezek többsége műdal volt, nem népdal, mégis hitelesen képviselt egy országot, egy tájat, egy népet és egy kultúrát.
Vajon hogy nézne ki valami hasonló koncert, ha valaki Dél-Amerikában az európai országok dalait kivánná hasonló módon bemutatni? Nyilván nehezebb amiatt, hogy míg Dél-Amerikában többé-kevésbé egységesen értik a spanyolt (portugált), addig az európai országokban sokkal többféle nyelv az élő – különösen az élő kulturában.
Ugyanakkor minden dal az egyetemes kultúra része. Ha valaki statisztikát vezetne a Google alapján arról, hogy én például milyen dalokat hallgatok a YouTube-bon a leggyakrabban, nem hiszem, hogy a magyar nóta állna az első helyen. Angolul, németül, franciául, spanyolul, görögül – sok dal van, amit szeretek, és bennem ezek mind egy egésznek a részei.
A magyar nóták is.
Befejezésül még egy megjegyzés a magyar nótákhoz. Van egy dal, amiben szerepel egy ilyesféle mondat: „… csakazértis, bocsássa meg, nekem a világ, szeretem a magyar muzsikát, … bocsássa meg, nekem a világ, szeretem a romantikát…”
Van benne valami megkapó. Miért a bocsánatkérés? Hogy az érzés olyat is szeretni enged, ami nem vétetik fel a nagy klasszikusok közé egy szigorú szűrő által? Azt hiszem, fölösleges a bocsánatkérés itt. Amit kedvelünk, amit szeretünk, annak az őszinteségéhez az is hozzájárul, hogy nem tudjuk józan érvekkel megmagyarázni, hogy miért. A szimpátia nem a tudatból jön, hanem az öntudatlan részünkből.
És én is így vagyok vele: szeretem a magyar muzsikát.
Talán a jó néhány hónapot elrabló költözködés miatt, valahogy úgy alakult az idén, hogy az „írás termés” idei „leszüretelhető” – azaz megjelenhető – része az év végére jelent meg kötetekben. Tehát néhány írásom szerepel egy-egy antológiában, és néhány saját kötetem is kiadásra került, illetve még kerül. Ezeket szeretném egy-egy mondatban bemutatni, néhány linkkel.
Kezdem az antológiákkal. Öt különböző antológiában szerepelek az idén, ezek közül kettő még a nyár folyamán, illetve végén jelent meg. Az egyik a Poet 2019-s antológiája, melyben 2 versem szerepel, a másik a Holnap Magazin Zsebkönyv sorozata, melyben 2 rövidebb novellám és néhány tankám található.
Nemrég jelent meg a Holnap Magazinnál három további antológia kötet. Az egyik címe Varázskönyv, ez egy meseantológia, gyerekeknek, mesékkel és versekkel.
Egy másik kötet a Tündérkezek. Ez egy jótékonysági antológia, amelynek bevételét az Onkológiai Intézet kapja.
Utoljára hagytam az antológiák közül, de a benne szereplő írásom a szívemnek kedves, egy scifi antológia, Utazók címmel. Itt az a kedves meglepetés ért, hogy nem sokkal a megjelenés után kaptam egy pozítiv visszajelzést rá, a novellámra valaki szívesen látná a folytatást.
Három kötetem jelent meg az epublinál és a mesekönyvemhez, illetve A bagolyisten dalához egy új borítót készítettem. A három kötetből kettő novelláskötet (A lovag és a Nincs felejtés), egy pedig az idei év tankatermése (A névtelenek). Sajnos nem mindegyik leíró oldalával (itt a blogon) készültem még el.
A még nem megjelent, de az idei évre ígért könyv a Holnap Magazin kiadójánál egy saját scifi történetek kötet, A mesekastély címmel.
Végül egy nem saját alkotásomról szeretnék néhány szót mondani, mert nagyon fontosnak érzem a témáját.
Tegnap-tegnapelőtt elkezdtem olvasni Marc Elsbergnek a Helix című könyvét, alcíme: sie werden uns ersetzen. Azt hiszem, hogy fontos hatással van rám: egyfajta végső „ébredj fel!”. Vedd végre tudomásul azt, hogy mindaz, amit látsz, csak a jéghegy csúcsa, ami kilátszik a vízből, a valóságban ez a mai civilizáció, a bolygó már sokkal jobban előrehaladt egy úton, semmint vissza lehetne, vissza tudna fordulni.
A genetikai „belekontárkodásokra” gondolok, természetesen. Arra, hogy azokat is a minden egyéb területen uralkodó káosz, a haszon által determinált versengés és pusztítás jellemzi, és arra, hogy Minden Egy. Hiába próbálja valaki a gondolataiban szétválasztani, hogy amit a növények világában sokan belepancserkodnak, összevissza szabdalnak, az az embereket nem érinti – tévedés. Már ez is érintené alaposan az embereket, de ugyanakkor úgy gondolom, hogy már az embereken való genetikai manipulációk is sokkal általánosabbak, mint amennyi közismert.
Ha ilyen a status quo, mit lehet tenni? Ha visszaút már nincs, hol lehet, hogyan lehet a jó utat keresni és megtalálni? Az adott új utakon meglelni a módokat, hogy a sok vakon szabdaló (CRISP) mégse tudjon ártani?
Mindig, minden körülmények között keresnünk kell a Jò és a Rossz megkülönböztetését. Ha ilyen a jelen és a közeljövő, akkor ilyen körülmények között. Hogy ember legyen, lehessen az is, aki levált minket.
Még lehet, hogy visszatérek a témára később, jelenleg csak a 150-dik oldal körül tartok.
time2life 