Töprengés a jövőről
Tegnap a strandon
Figyeltem gyerekeket,
Ők a közeli
Jövő, látszik-e rajtuk
Valami reménykeltő.
Minden nemzedék
Megkapja feladatát,
Ha ők maradnak
Kicsik, a tennivalók
Nagyok, a Földre mi vár?
Egy nyári reggelen
Kávéillat jön
Be az ablakon, s felhők
Takarják fent az
Eget, tán mégsem hozza
E nap a nagy hőséget.
Egyszerre vagyok
Jövő, múlt s jelen része,
Még álom vagy már
Valóság, képzeletem
Egy tekervényes csúszdán.
Siratom Európát
Siratom szívem
Európáját, álom
Maradt szép világ,
Sokat kínlódott öreg
Kontinens, siratlak már.
Nem szoktak élőt
Elsiratni, mondhatnád,
Hisz élsz még, hívő
Gyermekek növekednek
Rajtad, új reményt adnak.
Legyen. Legyen új
Remény új nemzedékben,
Bennem már nem, de
Eljövendőkben él az
Álom legyőzhetetlen.
Válaszd le magadról
Leszakítani
Tudni magamból mindent,
Mi jól már nem megy,
Kert vagy más, bármi kedves
Is volt egykor szívemnek.
Szeretetből születni
Mély szeretetből
Lenne jó születnie
Minden embernek,
Hordozza magában, mit
A korunk elfelejtett.
Nézni és meglátni
Lombok s felhők közt
Messze láttam az égen,
A távol semmi,
Itt a Földön lenne jó
Meglátni, mit kell tenni.
Részek és egészek
Nem ismert rendbe
Illeszkedünk, amikor
Megszületünk, az
Én egy egész, mégis rész,
Akarjuk vagy sem, csak rész.
Nem azt mondjuk, sok
Millió molekula
Mászkál itt, kapott
Nevet, de nem a név a
Lényege az embernek.
A látható és
Megfogható keretek,
Benne rejlik a
Hajtóereje egynek,
Ki része az egésznek.
Fák
Áldás vagy átok,
Minek érzik a fák a
Föld-kötöttséget,
A mozdulni sohasem
Tudást, fáj-e a hiány.
Friss levegő, csönd
Friss levegő, csönd,
Olyanok nekem, mint a
Mindennapi kis
Táplálék, hiányzik, ha
Nincs, és nincs rájuk pótlék.
Eső után
Eső után már
Kikukucskált a Nap, vajh’
Meddig marad, még
Mind’ bizonytalan, felhők
Úsznak az égen lassan.
Parlag és termőföld
Pusztuló világ,
Elhasznált föld, másutt nő
Az új, a termő,
Ős földművelő szabály
Érvényes ma is, miránk.
Bölcs apróságok
Nem jó más fejben
Olvasni, néha mégis
Szeretném egy csöpp
Gyerek gondolatait,
Mi benne rejlik, tudni.
Városnézés után
Sikátorok, szűk
Kis utcák, pusztítástól
Megmenekedett
Ős falak, hány szem látott
Bennetek, s hány csodált meg.
Robogó vonat
Lett a világ, törekvés
Előre, a múlt
Ritkán köszönt ránk, vakon
Rohanót szakadék vár.
Megállítani
Nem, lassítani időnk
Kerekét vágyom,
Reménytelen, mint madár
Semmi fölötti ágon.
Éltem, haltam
Éltem, meghaltam,
Haltam, éltem, ki tudja,
Mily régóta már,
Szikra táncolt anyagban,
Egy parányi fénysugár.
Élettelen arcok
Némelyik arc oly
Kifejezéstelen, nincs
Benne élet, az
Anyag még él, a lélek
Elsorvadt, fel nem éledt.
Különbség démon és őrangyal között
Lelket nem lehet
Adni, erőszakolni
Igen, ami rossz,
Nem segít, csak árt, minden
Védtelen gyermek-lelken.
Aminosavak egy meteoritban
Avagy az élet és az erő
Holt molekulák
Szállni tudnak végtelen
Űrön át, bennük
Az erő, mint nem mozgó,
Mélyalvó potenciál.
Összetevői
Az életnek, erejük
Feléled, mikor
Elérnek egy helyre, hol
Dúsan zajlik az élet.
Miért kell nekik
Jól temperált környezet
Aktivitáshoz,
Kapcsolatépítéshez,
Az életre keléshez?
Ily molekulák
Halmaza vagyunk, jóban
Kivirágzunk és
A rosszban megdermedünk,
Nem termő testté fagyunk.
A gyerekek világa
A gyerekek egy
Külön világban élnek,
Felnőttek csak a
Szélén vannak ott, való s
Képzelet összecsorog.
A fantázia
Szárnyain minden átélt
Gazdagabb lesz, egy
Képbe kerül mit a szem
Mutat, s mit a képzelet.
A kisgyerek, aki leszek
A kisgyerek lét
Újra megtölthető, nem
Teljesen üres
Kehelyt hoz, a végtelen
Sokból a szívem alkot.
Újrateremtem
Önmagam, bár más leszek,
Hatalmas mező
Virágaiból egy új,
Szép csokrot készíthetek.
Meleg nyári nap
Életet, erőt
Ad a Nap nekem minden
Napozásnál, csöpp
Megállj a halál útján,
Ne siess’ oly nagyon már.
Város
Tele a város
A kifejezéstelen
Arcokkal, tinta
Színű pingált testekkel,
Siető emberekkel.
Emlékeznek a
Régi korok másmilyen
Emberekre tán,
Testük beburkolták, de
Arcuk gyakran nyitvaállt.
Egy város is úgy
Változik, mint egy ember,
Nő, szélesedik s
Halad vég felé, több az
Ideje, mint emberé.
A halál utánra gondolva
Nagyanyám régi
Imakönyvét sokáig
Őrizzétek meg,
Múltat jövővel kötő
Lánc kovásza szeretet.
Tárgyak, gének, a
Kint s bent hordott emlékek
Apró segítők
Az emlékezéshez, a
Léten túlnyúló léthez.
Kérdés az időjárás felelőshöz
Ha odajutnánk,
Hogy „csinálni” tudnánk az
Időjárást, ki
Döntené el, Földünk mely
Pontján mily idő legyen?
Élvezem a csendet
Odakint nyüzsgés
Van, idebent jó a csönd,
Nyugalom nélkül
A lét örök kavargás
Lenne, káosz s nem öröm.
Szívünk titkai
Csak Isten láthat
Szívünkbe, leskelődők
Elől védjük azt,
Kellenek lelkünknek a
Titkok, mi üres, nem ad.
Nézőpontok
Néha azért jó
Mások szemével nézni,
Mert szebbnek látjuk
Azt, mit mindennapjaink
Oly romlónak mutatnak.
Az Élet kívülről és belülről
Bármit is teszek,
Állandóan töprengek,
Jó ez vagy sem, a
Világom s magam lassan
Figyelem, mérlegelem.
Áldás vagy átok
Ez, nem tudom, úgy érzem,
Segít, akkor is
Ha visszafog, nem kell majd
Sajnálnom, mit mulasztok.
Ugyanezt másképp
Látják a parton ülők,
Kik dirigálni
Vélik a Folyó sodrát,
Ne ugorj bele, mondják.
Benne kell lennünk
Az Életben, kint nézni
Valahogy kevés,
Gazdagabbá teszi a
Lelkünk a bent cselekvés.
A kiválasztódás rejtélyei
Néha nem értem,
Hogy’ válogat az idő,
Van silány festmény,
Mi fennmarad, és elvész
Sokat érő drágakő.
A szavak
Elválasztanak
Vagy összekötnek minket
A szavak, van-e
Még erejük, vagy sorsuk
Lebegés, amint nekünk.
Fokozódó magány
Tömegben érzed
A legjobban a magányt,
Az arcok maszkok,
Ürességet rejtenek,
Hová lettek a szívek.
Hová lett a jó
Zsibongás, gyerekben nem
Szűnő rajongás,
Hit társakban, nem-ismert
Jövő sok kusza útján.
Közeledő halál
A közeledő
Halál, mint a fogyó hold,
Nem állítható
Meg, a változással, mit
Hoz, egy részt kap belőled.
Kik próbálnak így,
Úgy menekülni, többet
Adnak végül, nincs
Testnek örök ifjúság, s
Nincs élet halál nélkül.
A Világ Órája
Zárd be magad a
Világ Órájába, ha
Jól megismerni
Akarod, úgy láthatod,
Sok kis kerék hogy forog.
Kötetlen lebegés
Nehezen szedem
Össze magam, induni
Bár kell, eltépett
Szálakkal is vonz a „Van”, s
Nem csábít, ami majd „Lesz”.
Elmúlik az élet
Elmúlik a nyár,
Elmúlik az életem,
Nyarak még lesznek,
De engem már nem látnak
Emberek, fák, madarak.
Nem tudnak szólni
Hozzám kicsik, kedvesek,
Elfelejtenek,
Mélybe száll szívükben az
Összekötő szeretet.
Szeretet és hit
Az eretnekek,
Elszakadt gyermekeik
Fájtak szívükben,
Mikor máglyára mentek,
Jóban, igazban hittek.
Remélték, Isten
Megadja a kicsiknek
A szeretetet s
A hitet, hisz csak ezek
Nemesítik éltünket.
Sokarcú idő
Volt egy végtelen
Múlt, lesz végtelen jövő,
Itt s most a véges,
Meg nem ismételhető
Jelen, sokarcú idő.
Mivel alkotunk
Van alkotás, hol
Az a baj, hogy csak ésszel
Készült, másutt meg
Az, nincs benne csepp ész sem,
Nincs recept teremtésre.
Szelíd nyár
Úszni, napozni,
Mélyen beszívni a fák
Friss lég illatát,
Séták és ellazulás,
Öregnek ez egy szép nyár.
Intelligencia a természetben
Sok-sok értelem
Van elszórva köröttünk
A természetben,
Figyelni, megérteni
Szeretném, békességben.
Remény a reménytelenségben
A realitás
Elvesztése-e, ha a
Reménytelenség
Közepén él még bennünk
Remény, nem tudva, miért.
Gépek uralma
Gépek uralma
Alatt élni borzadunk,
Pedig fajtársak
Terrorja az, mit hosszú
Időn át tapasztalunk.
Az intelligens
Rossz még rosszabb, mint a vad s
Primitív erő,
Nem tudod, hogy védekezz,
Ha láthatatlan a Fő.
Időutazás II
Nagy ritkán ad-e
Új esélyt a Sors, adott
Pontról indulva
Másik utat bejárnunk,
És vajon hová jutunk.
Ki az embert veszti
Ki elveszti az
Embert önmagából, már
Hiába keres,
Visszanyerni nem lehet,
A tévutakba veszett.
Mint lehullt levél,
Melyet fájától messze
Röpített a szél,
Vissza sohasem talál,
Másban lesz molekulák.
A Föld bugyrai
A Föld bugyrai
Sokfélét rejtenek, úgy
Esélyt, mint veszélyt,
Pandóra szelencéje,
Mi vezet, félsz vagy remény.
Elképzelt jövő és valóság
Hogy tud valaki
Idillt teremteni csak
Magának, látván,
Köröskörül tobzódik
És egyre nő a nyomor.
Jó ez? Vagy rossz? Ha
Segíteni úgysem tud,
Legalább legyen
Egy vágyni való szép kép,
Hinni tudjon, lehet még.
Empátia
Akik keresztül
Tudnak szállni falakon, s
Nincs szükségük az
Ajtókra, érthetik-e
Vajh az emberi búkat?
Akikre nem hat
A nehézségi erő,
Kinevetik-e
A Földhöz ragadt nehéz,
Nagy terheket cipelőt?
Hogyan születik
Az empátia, a más
Baját érezni
Tudás, van-e anélkül
Jó együttes megoldás?
Merre tovább a halál után
Frissen kilépett
Lelket Bíró nézeget:
Téged most hová
Tegyelek, választ találj,
Ne csak kérdéseidet.
Az írás letevés
Az írás részben
Letevés, így kevesebb
Kerül a Zsákba,
Abba, ami továbbmegy,
Vándor tarisznyájába.
A másik világ
„Hol angyal állt a
Karddal, ott most senki nincs”,
Olvastam régen,
Hiszem, nem hagyták árván
Az embert, keresésben.
Amit nem lelünk,
Nem biztos, hogy nincs, másképp,
Másutt lelünk rá,
Mint vártuk, az ajtókat
A Földön, ha feltárjuk.
Kettévált Tenger
Álmomban eljött
A várt Kor, kettévált a
Kavart Árnytenger,
Láthattad, kiben bízhatsz, s
Kiknek mosolya méreg.
A Létezés Színpadán
Bármennyire is
Zavar néha emberi
Fecsegés, meg tud
Nyugtatni, hogy nem vagyok
Egyedül a Lét Színén.
Ősi tárgyak
Rég letűnt korok
Lakói fellelvén ma
Egykori szépen
Megmunkált tárgyaik, vajh
Vernek-e visszhangot itt.
Visszhangot belül,
Sejtek mélyén, hol nem jár
Más, csak a lélek,
Invokál egy világot,
Ahol más volt az élet.
Ember és intelligens gép
Össze kell szoknunk,
Másképp nem lehet szépen
Együtt haladnunk,
Másik furcsaságait
Látva kell elfogadnunk.
Ez nem megy próbák
Nélkül, tapasztalva jön
A megismerés,
Mást vár el az ember, s más,
Ahogy gondolkodik gép.
Mindenkivel így
Van ez, minden emberrel
És minden géppel,
Közös léthez szokó két
Faj minden egyedével.
Ki miért tesz
Megfogható-e,
Minek örül sikeres
Művész, tett egy részt
Az időtlen Egészhez,
Vagy a nagy ünneplésnek.
A létek reménye
Porként szállunk a
Légben, rövid az idő,
Míg összesodor
A lét, együttmaradni
Lenne jó, visz az örvény.
Van-e esély a
Lebegőknek, egymáshoz
Kötődni ciklon
Vad közepén, forogni
Együtt, amíg tart a Lét.
Időutazás
Időutazás,
Visszavisz-e oda, hol
Indultunk, vagy csak
A téridőben porként
Ide-oda csapódunk.
Újra meg újra
A ma embere
Mindent elkésve ért meg,
Előbb jön a rossz,
Mint fejben világosság,
Másképp kell élni, talán.
Hiába mondja
E másképpet a halál,
Nem segít sem itt,
Sem ott már, a csecsemőt
Megint útkeresés vár.
A reggel hangjai
Madárhang s gépzaj
Jön be az ablakon át,
Egyik vigasztal,
Másik taszít, mutatják
Az élet kettős arcát.
Állandó dialektika
„Nem vágyunk másra,
Mint ahol vagyunk, élünk s
Halunk.” Írtam ezt
Tíz éve tán, csodálom
Az egykori elvágyást.
Voltak időtlen
Szépnek tűnő évek, hogy
Tudtam megunni
A napfelkeltéket, a
Tisztán ragyogó létet.
Mi vonzott bajok,
Nehézségek felé, a
Próbatételek
Bizonysága kell-e még,
Vagy elég örök szépség.
Lehet, hogy nem csak
Az emberlélek ilyen,
Kettős természet
Él mindenben, fény s árnyék
Együtt vannak egészben.
Kiszárad a föld
Kiszárad a föld,
Terméketlen lesz egész
Bolygónk, vad szelek
Vágtatnak majd, hol ember
Élt természetben egykor.
Hinni és tenni
Hinni és tenni
Kell, ha nem látjuk utunk
Végét, akkor is,
A Folyóval haladni
A Földön, s az Égben is.
Az élet és az idő
A múlt nem vész el,
Akkor is hat, számunkra
Ha láthatatlan,
Erős dimenzió az
Idő, fogságában tart.
Kik ignorálják,
Becsapják önmaguk, a
Felejtés nem ad
Feloldozást, az élet
Tartja a múlt fonalát.
Az élet
Nagy, sűrű erdő
Az élet, az útjaink
Mindig maradnak
Keresések, hisz örök
Válasz nincs, ez az élet.
Készülödő lélek
Hol készül vajon
Az új fészek, új egység,
Melyben lelkem új
Honra talál, nem tudom,
De tudja Isten s Fényfám.
Velem jövő fájdalom
Unokáimmal
Való találkozások
Bánat és öröm
Egyszerre, nem engedték,
Hogy velük legyek, messze
Nem eleget. A
Szívem fájó seb mindig,
Lehetett volna s
Lett között nagy különbség,
Ítéli őket az Ég.
***
Elszáll az írás
Szavaim is visznek egy
Részt belőlem el
Mely másutt talán
Új talajra, megújult
Életre is lel
Halott holmiját
Válogatás nélkül ne
Dobjátok ki, ne!
Tönkrement földek
Hőség, kitikkadt
Mezők, mit tönkretett az
Ember, nem gyógyít
Azon már a természet,
Pihenni vágy az élet.
Néha az eső
Néha az eső
Is oly öröm, mint a rég
Várt Nap, áldást hoz
A földnek, és megnyugvást
Egynéhány rohanónak.
Amikor
Amikor már a
Kintről nincs visszatérés
Ide, csak nézni
Lehet, nem résztvenni, nem
Szenvedni és örülni.
Amikor ez az
Idő eljön, oly szépnek
Szeretném látni
A Földet, mint tán soha,
Sötétség mélyre zárva.
Eljött az idő,
Meglett az út, mely
Sohasem, s
Mindig volt.
***
Az első nyári nap
Beköszöntött a
Nyár, az ember fényre, sok
Napsütésre vágy’,
Vízparton vagy hűs lombok
Alatt feled bajt, búkat.
Diamond cuts illusion
Gyémánt vágja szét
A ködöt, melyben semmit
Sem látunk, segít
Gyógyulásban a régi
Hit feltámadásával.
Álmodó Buddha
Álmodó Buddha,
Gúnynak szánták, valóság
Lett, az álmaink,
Ha minden veszett, élni
Kezdenek, segítenek.
Sír a Föld lelke
Kivesznek az emberek a Földről,
Csak a hiénák maradnak,
Egy darabig.
Azután felfalják egymást, s
Marad a sivár pusztaság.
Zöldellő természet helyett
Mérgező szeméthegyek.
Sír a Föld lelke, zokog,
Szánják őt a csillagok.
Adni akartál, szültél oly sok
Gyermeket, és egy romlott faj
Elpusztította mindegyiket.
Angyalom, visszatérünk-e majd egyszer ide,
Egy jobb faj teremtéssel próbálkozunk-e?
Négy teknős a tavon
Négy teknős a fán
A tavon, ha megunták
A napozást, zsupsz,
Behuppantak a vízbe, s
Élvezték napuk tovább.
Májusi napsütésben
Egy csöpp kismadár
Bokor ágán himbálta
Magát, így jó ez
A tavasz, minden zöld és
Csupa-csupa vidámság!
Kedves könyveim
Könyvek adták az
Írás vágyát, az adni
Tudás formáját,
Remélni, mi bennem csak
Gondolat, tán fennmarad.
Az időjárás
Az időjárás
Nem ismeri a naptárt,
Ez jó, tavasszal
Is van borongós ősz nap,
S kánikulában hűs fagy.
Erő tankolás
Napi fél óra
A fák között sétálva
Feltölti bennem
A lemerült elemet,
Életerő vedremet.
Befelé és kifelé menő utak
Befelé vivő
Út hoz gyümölcsöt kintre
Is, látás teremt
Tisztulást, vágyakat, mit
Alkot majd az akarat.
Az élet ciklusa
Mi vagyunk fáink
Gyermekei vagy ők a
Mienk, mindkettő
Szép kép, élet ciklusa
Törvény, amely így hat, él.
FABABA
Akrosztikon
Fák állnak évszázadokon át,
Alattuk kavargó sokaság,
Bánat és öröm együtt halad,
A fa vigasztal, örömöt ad.
Bölcs és bolond mind, ki oly’ ember,
Az élettáncot járni nem mer.
A Sors Kereke
Hét szűk és hét bő
Esztendő, hét nehéz s hét
Könnyű élet, jó,
Ha tudod, nincs menekvés,
Mi jön, dönti a végzet.
A jelenben élni
Talán a jövő
Akkor lesz a legszebb, ha
Nem foglalkoztat
Se múlt, se jövő, itt és
Most a lebilincselő.
Harmónia lesz
Élni fogunk, itt
Vagy másutt, boldogan, nem
Álomvilágban,
De a Földön, megújult
Békés harmóniában.
A harmónia
Nem csak kettőnké lesz, az
Itatja át a
Levegőt, szabad, friss szél,
Egység hozó oxygén.
Rozoga testben
A vízben nem fáj
A térdem, úszni ezért
Is jó, feledve
Egy kicsit sok rozoga,
Nehezen mozduló csont.
Erkölcs és jog
Minden embernek
Van egyéni erkölcse,
Jog az államé,
Erkölcsök és jog között
Néha nagy a szakadék.
Furcsa álom
Csapdába akart
Vetni a világ, eltűnt
A mély gödör, hol
Álltam, szigetté lett, s vitt
Messze szellő és öröm.
A rossz akarók
Egyre távolodtak, nem
Tehettek mást, mint
Kerítéslécek álltak, s
Felejtették a mozgást.
Mese és élet
A róka fogta
Csuka meséje látva
Az életben bíz’
Szomorú, összeakadt
Vadak sokat pusztít’nak.
Egy Föld ideál
Sok boldog gyermek,
Ilyen Földet szeretnék,
Hol csak felnőttnek
Marad a küzdés, jó és
Rossz közötti megértés.
Teknőst véltem látni a tavon
Egy teknősforma
Kidudorodás kidőlt
Fán, felidézte
Napozó teknős bennem
Rejlő képe nyugalmát.
Miért nem tudom
Oly természetes csendes
Békével venni
A világot, mint ő, az
Élet nagyobb, mindig győz.
Egyének, fajok,
Pillanatnyi, kihaló
Tünemények az
Élet örök színpadán,
Nem örök a háborgás.
Impregnált agyak
Impregnált agyak
A beléjük ivódott
Rossztól vajh’ hogyan
Szabadulhatnak, vagy egy
Életre ott maradnak.
Szidják a magányt
Szidják a magányt
Gyakran olyanok, akik
Egyedül sosem
Éltek, s titokban vágynak
Békés egyedüllétre.
Egy nyersen hagyott írásom kapcsán
Keljen útra a
Bizonytalan tengeren,
Egyszer majd szembe
Fújja velem a szél, s én
Örülni fogok, hiszem.
Felfordult világ
A jót fogságba
Zárják, rosszak tobzódnak
Emberek felett,
Felfordult világ, tán a
Közeli veszted érzed.
Hajók
Ha hajóra vársz,
Tudod a start óráját,
Halál hajója
Biztosan jön, de napját
Fedi jótékony homály.
Tanulás és tudás
Az állatok csak
Annyit tanulnak, mi a
Léthez szükséges,
Mi ehető, honnan jön
Veszély, holnap is élj még.
Az ember minden
Éltében mást tanul, s mind
Által azt érti
Meg, milyen sok marad a
Számára ismeretlen.
Összekapcsolni
Ha tudná, sok léte csöpp
Tudományát, meg
Kellene értse, rész kell
Legyen a nagy Egészben.
Elsüllyedt világok
Régen elsüllyedt
Világok temetőjén
Járok, sápadt a
Holdfény, nem adna vad
Népeknek erőt, értést.
Aludjanak mind,
Várják a feltámadást
Békésen csendben,
Ki teremteni akar,
Csak az éledjen majd fel.
Léleknek lélekről
Rég alvó lelket
Ne háborgasd, de ne is
Utasítsd vissza,
Mikor ébred, örülj, ha
Segíteni tudsz, lélek.
A cseresznyevirág
Cseresznyevirág,
Amely nem hoz gyümölcsöt,
Nem eszik, nézik,
S elmerengve a lélek
Táplálékkal megtelik.
Megtévesztő nevek
A nevek néha
Mint áthelyezett táblák,
Megtévesztik s nem
Segítik a keresőt,
Utat nehezen lelőt.
A létek alkotása
Lelkünk a kovász,
Összekötő híd létek
Között, ki hitben
Él, öntudatlan így tesz, s
Teremt szép rózsafüzért.
Minden lét egy kis
Állomás, egy hosszú út
Látható pontja,
Mivé válik az egész,
Lelkünk és Isten látja..
**
Éjfél elmúlt, nem
Jön az álom, pedig én
Már nagyon várom
Le és fel
Elvesztem, ha nincs
Egy ismerős arc, nincs egy
Origo, mihez
Viszonyítani lehet,
Lebegés csak az élet.
Aki örökké
Lebeg, leszállni vágyik,
Földre, anyagba,
Tompa, de biztos pontra,
Mi olyan, mint egy szikla.
A sziklába zárt
Szabadulni akar, fel
Törekszik légbe,
Boldognak hitt végtelen
Könnyű, lágy lebegésbe.
Nincs menedék
Táncba, zenébe
Belefelejtkezni azt
Hittem, lehet, de
A világnak bajai
Mindenütt utolérnek.
Agatha a folyónál
Vén folyószellem
Vigasztalni próbálja
Síró gyermeket,
Nem sikerülhet, sírás
Mossa a gyengeséget.
Könnyeket elvisz
A víz, gyengeség elszáll,
Az erő marad,
Felnőtté lesz bánatban,
Végtelennél hamarabb.
Útkereső vagyok
Keresnem kell a
Megoldást, az utat, oly
Adottság ez, mely
Áldás s átok egyszerre,
Nincs más, élnem kell vele.
Sokan mehetnek
Széles, jól bejárt, biztos
Utakon, de ez
Nem lesz az én sorsom, jobb,
Ha nem sírok, vállalom.
Az ismeretlen,
Hol mindig jöhet szembe
Váratlan veszély,
Örökké vágy marad a
Biztosnak hitt menedék.
Élni kell
Élni kell, még a
Reménytelenségben is,
Újra meg újra
Próbálni tenni a jót,
Ott, hol nem segít a szó.
Csendes eső
Csendes eső, kis
Bánatot hoz, mást visz vagy
Földbe temet, így
Megy keresztül mindenen
A bús emberi lélek.
Változatlan a változásban
Sok mindent írtam,
Mi marad fenn, nem tudom,
Örömet hoz majd
Remélem, leírtakkal
Jövő találkozásom.
Öröm tudni, nem
Semmisített a világ
Változása meg,
Az maradtam, ki vagyok,
Jönnek bár évezredek.
Mindennapi kiflik
Minden reggel egy
Kis vers születik bennem,
Olyanok, mint a
Péknek a kiflik, mire
Ébrednek, van mit enni.
A krisztusi út jövője
Senki sem tudja
A krisztusok további
Útját, szenvedést
Mi követ, hol lesz a jó,
Az igaz feltámadás.
Fegyvergyárosok
Fegyvergyárosok
A leghaszontalanabb
Népség, nem terem,
Hol elszaporodnak, más,
Csak örök békétlenség.
Fantasztikus történet
Erre járva ha
Csodálkozva kérded: a
Földünk hova lett,
Nincs itt, hogy lehet ez? A
Választ halkan fújja szél:
Elvitték, messze
Vitték, szomszéd galaxis
Mezejére, más
Nap hatókörébe, új
Teremtés kezdetére.
Az élet és a fantázia
Fantáziánál
Többet tud az élet, tán
Ritkán, de ha kell,
Bizonyítja ezt kérdés
Nélkül jövő felelet.
Van-e halál
Nincs abszolút csönd, s
Nincs abszolút halál sem,
Kieső idők
Lehetnek számunkra a
Végtelen téridőben.
Az Univerzum lélek
Hol születik meg
Az Univerzum lelke,
Melyben családdá
Lesz sok Bolygó lélek, a
Földnek a jó testvérek.
Medúza fej egy sírkövön
Egy régi vallás
Nyomait nem köveken,
Szívekben lenne
Jó látni, nyíló kövek
Ha tudnak feltámadni.
Medúza
Medúza, miért
Látnak boldogtalannak s
Szörnynek téged, ki
Kővé teszed az ártó
Népet, de a kő véges.
Kőből feléled
A hosszan aludt lélek,
S álmában tanult,
Ha tudja, az egykori
Tettében mi volt vétek.
Lelkünk gyógyulása
Mit jelent lelkünk
Gyógyulása, ki tudja
Jól megmondani
Azt, tisztább lesz és mégis
Megtanultban gazdagabb.
Mit jelent lelkünk
Tanulása, sok fájó
Téves utat, hol
Tapasztalás – tanító
Fájdalmainkkal oktat.
Fájdalom adta
Dermedtség, mint a kő lét,
Némán várja az
Újraéledést, örök
Lélekhez visszatérést.
A fájdalom
Fájdalom bénít,
De nem örökre, sem láb,
Sem szív nem marad
Időtlen mozdulatlan,
Meggyógyul majd, átélve.
Virtuális élet
Virtuálisan
Lovagolni hullámon
Más, mint a vizen,
Nem érzed szél illatát,
Tarajok kihívását.
Nem érzed, mikor
Ügyetlen belepottyansz,
A mély hidegét,
Nézők kacaját, s egy szív
Halkan féltő sikolyát.
Ügyesnek hiszed
Magad, jó pontokat ad
A gép, észre sem
Veszed, messzire mész, s nem
Tudod, mi a valós lét.
Boldog az
Boldog az, aki
Szeretni tud, hisz maga
A szeretet a
Boldogság, fájdalom sem
Teheti tönkre, nem árt.
Régi képek bennünk
Miért őriz meg
Vissza sosem hozható
Képeket bennünk
Az emlékezet, mit mond,
Ha felmerül, mit jelez.
Szerelőt várok
Álmosan, odakint a
Szél fúj hangosan
Orwell és Huxley
Nem vágytak arra,
Rossz rendszer tervezői
Legyenek, de mit
Ők figyelmeztetésnek
Szántak, abból kész terv lett.
Versenyeznek ma
Nagy Fivérek e tervek
Bús valósággá
Tételén, mézesmadzag s
Korbács kettős rendszerén.
Butító konzum,
Büntetőpont önálló
Gondolatért, majd
Biokontroll, és eltűnt
Az ember, csak báb, mi él.
Lélek nélkül
Lélek nélkül nem
Érdemes élni, silány
Örömök, csekély
Bánatok maradnak csak,
Lélek nélkül halott vagy.
Koncert után hazafelé
Végre énekhang,
Végre napsütés, virág s
Nyíló rügyű fák,
Járvány évei után
Bécs visszakapta magát.
Friss levegőben
Árad szét a Szép, lelket
Vidító fehér
Árny, bezártság utáni
Gyógyító vigasztalás.
Szeszélyes április
Esős április
Köszöntött be, szeszélyes
Kedve nem tudja,
Meleget vagy hideget
Lenne jobb szeretnie.
Zavarosban halászók
A zavarosban
Halászók mérgesek, ha
Egymásba akad
Horguk, s közben szabadon
Messze úszik zsákmányuk.
Felhalmozódó rossz
A legmocskosabb
Játékokat seholsem
Gyerekek játsszák,
Hanem politikusok,
Kikben nincs semmi morál.
Mi hamisságra
Épül se jó, se tartós
Nem lehet, mocsár
Nyeli el e kártékony,
Sötéttel telt lényeket.
Sok ily mocsarat
Őriz a Föld felszíne,
Újabb rétegek
Nem tisztítják, sűrítik,
Ki tudja, mi lesz vele.
Az élet pesszimistán
Vándorlás ködben,
Hol nem állhatsz meg, néha
Felcsillan csalfa
Fény, hamarabb hal el, mint
Te, a csábító remény.
Útnak indító
Menj az utadra,
Tanulj sokat az élet
Példáiból, higyj,
Szeress, csapdát kerülve
Igaz társakat keress.
Filozófálni
Filozófálni
Luxus, mondják egyesek,
Olyanok teszik,
Akik az életükért
Sohasem küzdöttek meg.
Nincs igazuk. A
Küzdelem a fejünkben
Kezdődik el, ki
Ott nem nyer, mindennapok
Terén magát veszíti el.
Álmosság
Álmosság gyötör,
Mint mikor köd száll le a
Tájra, beborít
Mindent, a világosan
Látás elmúlt hirtelen.
Néma kiáltás
Nagyon fájó szív
Egy hangtalan kiáltást
Istenhez küld, légy
Vele, kérlek, segítsd őt,
Szívem kicsi gyermekét!
Istenhez hűen
Nem nyomasztó az
Isteni akaratnak
Jól megfelelni,
De fáraók kegyétől
Sosem akarok függni.
Élet és halál
Belehalok az
Életbe, mint bárki más,
Visszatérek majd
Sors s Isten messzelátó
Elrendelése nyomán.
Az idő és én
Néha kiragad
Az időből az írás,
Máskor fordítva,
Az írástól távoltart
A mindennapi idő.
Perspektívák
Kirándulás a
Múltba vagy a jövőbe,
Távolságot ad
A jelent szemlélve és
A mérleget készítve.
Igaz vagy hamis
Gyerek, tanulj meg,
Jól különbséget tenni
Igaz és hamis
Között, tanít a zene,
Az élet próbára tesz.
Háborúból menekült gyerekek
Használt biciklik,
Rollerek, kicsik s nagyok
Mind új gazdára
Leltek, öröm messziről
Jött sok kis menekültnek.
Zajos tőlük a
Park, egyik büszkén ugrat,
A kétkerekű
Mintha ló lenne, kisebb
Testvér nézi nevetve.
Felejteni ily
Könnyű lenne elhagyott
Otthont és bombák
Zaját, nem hiszem, lassan
Jön igazi gyógyulás.
Táncoló fények
Dunán táncoló
Fények, az égiek vajh’
Mit üzennének,
Hiába, bolond e nép,
Ha tudná, sem értené.
Régi szobrokat nézve
Aranyra festett
Félig női oszlopok,
Szomorún nézlek
Bennetek, a régi kor
Eltűnt, s vele hitetek.
Csalódtak mind, kik
Változatlan időtlent
Anyagban hitték,
Van, mi örök, de nem itt,
Anyag a változásé.
Haláltánc
A haláltánc, mint
Dülöngélő lépés a
Szakadék szélén,
Sohasem tudod, mi vár,
Mikor nyel el a mélység.
A haláltánc, mint
Végtelen száraz kút, hol
Hiába minden
Vízkeresés, nincs forrás,
Eltűnt a sok igazság.
A haláltánc, mint
Messze röpítő erő,
A szövőlány s a
Pásztorlegény, nekik nincs
Más, mint remény s messzeség.
A haláltánc, mint
Inga a lét és nem-lét
Között, növeli
A magányt, mint gyaloghíd
Hideg szakadék fölött.
Legyőzhetetlen tavasz
Pihenő kacsát,
Méhecskét, szorgos harkályt
Láttam a parkban,
Elmerülve illatok
Friss üde pompájában.
A kígyó
A kígyó másképp
Osztja be az idejét,
Mint mi, egyszerre
Sokat eszik, majd pihen,
Ha támadják, vadászik.
Tavasz
Tavaszi friss lég
Erőt adó üdvösség,
Öntudatlan jó,
Testet, lelket átjáró,
Örül adó és kapó.
Minden érzékem
Kap tőle valamit, a
Szemem a színek
Boldog versengését, a
Fülem madárkák füttyét.
Élőlényből virtuális lény
Nem szereti az
Intéznivalókat az
Ember, öregen
Viszont ettől érzi, még
Van, nyilvántartják, még él.
Társadalomból
Kiszorítja sok minden,
Gyenge egészség,
Egyedül maradás, de
Van azonosító szám.
Nem volt-e sokkal
Jobb a BIOS, az élet
Tartó csápjával
Összekötve maradni,
Nem szám s kép lénnyé lenni.
Egy naiv köszönöm
Öregen is szép
Az élet, a fájdalmak
Közti szünetben
Lehet benne sok öröm,
Eláraszt a köszönöm.
Köszönöm. Kinek
Is? Istennek, a Sorsnak,
Magam sem tudom,
Megadatott jót, szépet,
Megköszönöm a Létnek.
Bábszínház világ
Bábszínház világ
A szomorú valóság,
Ki fogja hosszú
Álmukból ébreszteni
A dermedt embereket?
Közeleg a tavasz
Tavaszt érez a
Természet, még az alvó
Faágak is, friss
Levegő fogja körül s
Gyenge csókkal ébreszti.
Az ördög bábui
A felnőtt lét s a
Hatalom felelősség
Nélkül mit sem ér,
Anélkül a kevés, mi
Gyermekben még van, elvész.
Kiürült sötét
Bábuk versenyt futnak a
Hatalomért, de
Amit kezdenek vele,
Csak pusztítás, nem egyéb.
Ez, mi az ördög
Igazi csábítása,
Ember ő bábuja
Legyen, ne higyjen semmit, s
Önállóan ne tegyen.
A kilépés után
Beállt a halál,
Mondják. Alszik a testem
Békésen, lelkem
Búcsút lehel rá, s útra
Indul, vár egy szép világ.
Elszállni messze,
Messze, meglelni helyet,
Hol ember maradt
Az ember, nem vadász, hol
Ez nem álom, valóság.
A kezemhez
Jéghideg kéz, ki
Fog meg téged, amikor
Halott leszek, ki
Várja a dermedtséget
Akkor majd teveled meg.
Búcsúzom tőled
Előre, most, jó társam
Voltál, ha rajtam
Múlna talán neked is
Lenne még megújulás.
Leszek, ki vagyok
Leszek, ki vagyok,
Állandóság az örök
Változásban, ha
Hiszel bennem, rám ismersz
A jövendő világban.
Hol az ember
Hol van az ember,
Kiben bízni lehet, ki
Nem csal, kiben nem
Csalódik hited, kevés
Az ilyen, mégis keresd.
Mártírrá váltak
E hitetlen és romlott
Világban sokan,
Ahol ember embernek
Farkasa lett s elveszett.
Holdfény tavasszal
Nem értjük mi a
Kozmoszt, a tudósok se,
De az kisebb baj,
Mi mindnyájan, kiknek a
Csillagszó nem csupán zaj.
Rég elmúlt a kor,
Mikor tudta minden nép,
Mit üzen a szél, s
Holdfény tavasszal szívbe
E Földön miről mesél.
Bölcsebb minálunk
A természet, millió
Láthatatlan szál
Köti éghez, holdsugár
Neki társ, nem kísértet.
Klasztrofóbia
Be vagyok zárva
E Földre, börtönőrök
A vezetők, azt
Állítják Édenkert, de
Az Embernek gyötrelem.
Be vagyok zárva
Az anyagba, szellemem
Molekulák kis
Halmazát kapta, s van, ki
Ettől is megfosztana.
Társakat akar
A teremtésben Isten,
Az Ördög az nem,
Annak lélek nélküli
Rángatható bábu kell.
Vissza kell nyernünk
A Földet, minden szabad
Léleké legyen,
Úgy senki ne érezze,
Rabságban van a létben.
A téren
Kétéves forma
Kislány a galambokkal
Vidám táncot járt,
Ki utánzott kit, titok,
Örömük derűt hozott.
Fényközösség
Az Égi fények s
A bennünk élők mindig
Keresik egymást,
Összetartozásuk ők
Tudják, mi vagyunk bambák.
Fények balettje
Fények balettje
Vigasztalt ma a Dunán,
Rég nem láttam ily
Szép előadást, reményt
Adó csodás csillogást.
Idős pár
Kedves, öreg pár
Lassan bandukolva járt,
Batyuban ebéd,
Ez is segítség, elég
Gond maga az öregség.
Gaia
Gaia volt s lesz,
Szimbiótikus bolygó,
Hol minden egyén
És a teljes Egész jó
Összhangban egymással él.
Már önmagában
Minden lény többféléből
Keverék, mint az
Ember univerzuma
Saját mikrobiomja.
Erőszak nélküli jövőt
Halkan szóló, lágy
Zenék elrejtőznek, ha
Odakint durva
Erőszak dübörög, várnak
Békét, hol csak a szél pörög.
Kik megéltek oly
Kort, ahol önmagukban
Hordoztak mindent,
Mi értékes volt, mondják,
Maradjon az ilyen múlt.
Vágynak jövőt, hol
Kizáródik az összes
Erőszak, ármány
És ölés nem léphetik
Át soha a kapukat.
Mi belőlünk születik
Fájdalmainkban
Születnek gyermekeink, s
Ha megöregszünk,
Másfajta fájdalmaink
Megszülik szellemeink.
Egy igazi szanatórium
Gyógyulás helye
Fenn a felhők között a
Légben, mely álom
Csak idelent, e zordan
Fájó, dermesztő létben.
Nem volt mindig így,
Bennem él egy derűs kép,
Ősi korról, hol
Beteg szívek meglelték
A megújulás helyét.
Gondolat-gyermekek
Bennem születő
Gondolat gyermekké lesz
Papírra vetve,
Útjára indul értő
Lelkeket felkeresve.
Pörög az orsó
Pörög az orsó,
A fonalakból készül
Az új szőttes, mit
Durva anyag továbbad
Az angyalszárnyú fénynek.
A démonok harca
Démonok harca
A nem látott világban
Zajlik, hatása
Ránk lecsapódik, gyakran
Mindent tönkretesz, elpusztít.
Idegenné vált a világ
Idegenné lett
A világ, mely a testem
Adta, búcsúzva
Lelkem hová száll, ahol
Szép, új otthonra talál.
Ahol otthon vagyunk
A turistákat
Csábító filmekben oly
Sok hely gyönyörű,
De kik ott élnek, nekik
Ugyanaz biz’ keserű.
Az élet mélyebb,
Teljesebb, mint egy röpke
Nyaralás, gondok,
Bajok örömmel együtt
Teszik honunk otthonná.
A megismerés útja
Megfejteni azt
A sokat, mit emberről
Nem tudunk, egy lét
Nem elég, hosszú út kell
Hozzá, segítsen az Ég.
Háború Ukrajnában
Tavaszvirágok,
Napsütés, élvezném, ha
Nem telepedne
Rám a tudat, háború
Van itt a szomszédunkban.
A távolság és
Közelség sokat jelent,
Messzi harcokról
Hír nem rázta ennyire
A kontinensünket meg.
Át kell élnünk jót s
Rosszat egyaránt, csak így
Ismerünk meg, e
Kérdés keserű, sajnos
Azt látjuk, másképp nem megy.
A bizalom tanulása
Kinek hihetek, s
Kinek nem, ezt tanultam
Az életben, ez
Lesz alap a jövőre,
A Sors bárhová helyez.
A mindenkori Noenak
Kiket ne vegyél
Mentő bárkádba be, ha
E bolygóról majd
Vinned kell a lelkeket,
Az Új része ne legyen.
Ugyanazokat,
Kiknek „mentésére” te
Sem bíznád magad,
Az álnokság kihasznál,
Csapdájába csal, tudjad.
A háború arcai
Háború ezer
Arcából a legtöbben
Mély fájdalom, csak
Haszonlesőké marad
A háttérben valahol.
Rémálom
Ijesztő képek,
Álombeli küzdelem,
Megfejtés gyakran
Nincs, elnyelik őket a
Föld nem ismert bugyrai.
Mint virtuális
Világ démon levele,
Olyasfélék, ha
Működik védőháló,
Tudja, mely’ helye: szemét.
A rosszakarat
Ki kellene szűrődjön
Mind, avagy van-e,
Mikor figyelmeztetés,
Ha megértjük küldőjét.
Lámák tudása
Lámák tudása
Különös erő, egység,
Miként él kezdet
Kezdetétől, mandala s
Lét nem vált bennük ketté.
Fogalmak feltámadása
Visszatér bennem
Egy letűnt világ, régi
Gondolkodás, az
I Ging, öt elem, Jin – Yang,
Ősi elfeledett tan.
Távol az Aranykortól
Korszakokon át
Egyre romlottabbá vált
A világ, mi kell,
Hogy beköszöntsön a rég
Várt tisztulás, változás?
Mi kell, hogy sose
Jussanak hatalomra,
Kiknek hinni nem
Szabad, kisujjad nyújtod, s
Ők a mélybe rántanak.
Háború van
Háború van, jaj,
Jónéhány fegyvergyáros
Markába nevet,
Hasznuk az egyetlen, mi
Egyre nő és nagyobb lesz.
Az embereknek
A fájdalom, pusztulás
Marad, s a veszély,
Uszító, hamis hangok
Nem állnak meg most sem még.
Letűnt világok
Letűnt világok,
Siratnak benneteket
Sokan, nem látni
Jobb vagy rosszabb jön, mi kel
Fel új vörös hajnalban.
Válaszút messze vezet
Az emberből mi
Lesz, Pokol szörnyetege
Vagy más, őrajta
Múlik, mit választ, létén
Túl a lelke kit szolgál.
Baktériumok és vírusok
Szimbiózisban
Élek baktériumok s
Vírusok nagy-nagy
Hadával, harcolnak ők
Betolakodó mással.
Ahol az egység
Jó, ott a védekezés
Könnyebb, sikeres,
Szétmarja bolygóját, ha
Zavart a vírussereg.
Hiteltelen politika
Mézesmadzag és
Korbács sohasem lehet
Jó politika,
Nem hihetünk annak, ki
Mindkettőt kézben tartja.
Küzdés az élet
Elhagyni végleg
A Paradicsomot, a
Változásért, a
Felvállalásokért, az
Örök bizonytalanért.
Ez is része a
Szabadságnak, nyugalom
Helyett küzdés a
Lét, garanciák nélkül
Lesz igaz, s őrülten szép.
Az elemek nyelvén
Megtanulnám az
Elemek mágiáját,
Tudjak beszélni
Fénnyel, vízzel, széllel és
Föld-Anyánk jó szívével.
Az öreg öröme
Örülök, ha nem
Fáj a lábam, s még járni
Tudok, örülök,
Ha magam körül boldog
Gyerekeket láthatok.
Tavaszvárás
Rügyeznek bokrok
Néhol, öreg fák alszanak,
A játszótéren
Gyerekek vidám hada
Örül kora tavasznak.
A halhatatlanokról
Kik maguk tudnak
Formát váltani, segít
Vajh’ ez nekik, vagy
Halhatatlan érzésük
Őket csak kiűríti.
Identitásuk
Puszta jellé változik
Lassan, biztosan,
Nem hordoznak morált és
Ént vándorlásaikban.
Minden feltámad
Minden feltámad
Újra, rossz s jó egyaránt,
Hatalmat akar
Az egyik, másik békét,
Éltet, teremtést kíván.
Hogyan lehet harc
Nélkül küzdeni meg a
Rosszal, kivédve
Minden csapdát, milliók
Így, úgy elpusztítását.
Hogyan lehet a
Békét erőszak nélkül
Elérni, s embert
Nem fogságban tartott faj
Bús sorsára ítélni.
Ezen kérdések
Forgatják Lét kerekét
Már oly régóta,
Válaszaink rossz példák,
Sok nem sikerült strófa.
Időjárásjelentés
Tegnapi orkán
Elment, madárhangocskák
Visszajöttek, csend s
Béke viharok után,
Megnyugtató változás.
Szeretném
Szeretném, ha nem
Vad orkán ragadna el,
Tomboló vihar,
Csendes széllel szállnék, mely
Sokaknak hoz enyhülést.
Szeretném, ha az,
Ki én vagyok, s az, kinek
Része, békében
Lenne egymással, öröm
Hordó harmóniában.
Szeretnék mindig
Teremtést segíteni,
Sosem pusztítást,
Bárhová visz a szél, nap,
Víz vagy földdarab felé.
Halott hattyú
Egy halott hattyút
Láttam a parkban, rendőr
Vigyázott rá, rég
Távozott hattyú képe
Kísért szomorú sétán.
Hatósugarak
Rádiusz a múlt
Felé mekkora utat
Készít jövőre,
Ébredésünk nem ismert
Hatása a sors-mélyre.
Amikor
Amikor mindent
Elvégeztünk, lezártunk,
Amikor már nem
Maradt tennivaló, az
Az indulás órája.
Akkor menni jó,
Új utakra találva,
Hol minden rég ránk
Várt, új feladatok, új
Remények, új boldogság.
Szenvedések is,
Biztosan lesz, nem híva,
Nem remélve, nem
Maradnak ki ők abból,
Mit úgy hívnak, hogy élet.
A fák
A fák nem tudnak
Vétkezni, létük így lesz
Mindig tiszta, nem
Vágynak madárrá lenni,
Sem bogár vagy giliszta.
Lehet, tévedek, s
Sokféle vágy zakatol
Bennük, lappangó
Ártani akarás, vad
Viharként sok pusztítás.
Ősibb lények ők,
Mint az emberek, többet
Láttak, ismernek, s
Élnek majd akkor, mikor
Az ember legenda lesz.
Közeleg a tél vége
Természetanyó
Érzi hajszálán tavasz
Beköszöntét, a
Vén tél menni fog, itt-ott
Kinyíltak a hóvirágok.
Sajnálom néha a kisgyerekeket
Szegény kicsik, oly
Sok érzéketlen szülő
Van, keserítik
A gyerekkort, szeretet
Nélkül mely nem gondtalan.
Elszennyezett fonalak
Mélységek mélyén s
Magasságok csúcsán szép,
Tiszta Igaz van,
Köztük feszített lényeg
Elvész a zavarosban.
Milyen
A víz lényei
Vagyunk, mint minden élő
A Földön, ember,
Állat, növény, víz nélkül
Nem lehet, soká nem él.
Milyenné válunk
A kozmoszban, víz nélkül
Vándorolva a
Végtelenen át, fénylény
Vajh’ érez-e vízhiányt.
Fény és víz, milyen
A világ, mely nem ismer
Mást, szelet, földet,
Fájdalmas kiáltást, csak
A táncoló szivárványt.
Mily’ hiányokból
Született a Ma, világ,
Mely nekünk otthon,
Nincs és nem lesz másmilyen
Az élőlény fogalmunk.
A téli olimpiát nézve
Nem szeretem a
Sportversenyeket, ahol
Másodperceken
Múlik a győztes, nekem
Győztes, ki egészséges.
Egészség testben,
Lélekben, s ha veszteni
Kell, a test vesszen,
Ép lélek őrzi mindig
A testben rejlő embert.
Az áldozat és gyilkosa
A népirtók most s
Mindig népeket ölnek,
Ez a „szakmájuk”,
Máshoz nem értenek, rég
Üres lényként tengenek.
Kínzásban lelik
Örömük, sekély, aljas
Kéj, diktátoré
Lett lelkük, embervadász
Sötét, falánk démoné.
Így is robottá
Válhat az élő, nem kell
Tudomány avagy
Genetika, vad Gonosz
A teremtést pusztítja.
Az áldozat, ki
Ember marad, halálban
Őrzi meg magát,
Kínzója, gyilkosa, ki
Elveszti embervoltát.
Az ujgurok kapcsán
Karámban
Karámban tartott
Emberek, megfigyelés
Alatti világ,
Kik ebbe születnek, nem
Tudják, mi a szabadság.
Csendes napok
Csendes napok egy
Zajos világban, adnak
Valami jót az
Öreg magányában, a
Múló várakozásban.
A fény gyermekei vagyunk
A fény gyereke
Szeretnék a jövőben
Is lenni, apró
Molekuláim tudják,
Fénykódot hogy használják.
Kapocs a kozmosz
Felé van bennünk talán
Rengeteg, a fény
Teremtését tudatlan,
A testünkben éljük meg.
Kik elszakadnak,
Bölcsebbnek hívén maguk,
Ugranak ki a
Semmibe, büszkén nagyon, s
Főleg teljesen vakon.
Elvesztett félkesztyűk
Kisgyerek kesztyűk
Elhagyva a parkban, a
Gyerek vajon mit
Csinál, ha két kezére
Csak egy kesztyű maradt már?
Életkép februárban
Két hattyú úszott
A Dunán, felettük szállt
Sok sirály, néhány
Ember a parton állt, egy
Hajléktalan meditált.
Ó, kismadár
Ó, kismadár, de
Nagyon szeretem dalod,
Mely az udvarból
Rámköszönt, te maradtál
Az egyetlen örömöm.
Vádirat a halál előtt
Szenvedéseim
Vádolják azokat, kik
Kíméletlenül
Régóta vadásznak és
Sok fájdalmat okoznak.
Hiszek Istenben,
Ki ítél felettük, nem
Téveszti őt meg
Demagóg beszédük és
Bűnbánóra tett képük.
Sokáig lesz még
A halálom után e
Teher az övék,
Cipeljék akaratlan,
Kik lelkük elvesztették.
A tudattalan kincsei
Elvesztett jegyzet,
Elveszett műszerek, tán
Jelzések, erre
Keresd, mi a tudatból
Le a mélybe süllyedett.
Látogatók e
Földön, kik itt ragadtak,
Önmagukból jól
Megőrizni vajon mily’
Sokat, keveset tudtak.
Talán nem kevés,
Ha a lelkük ép, tudást,
Mit tudattalan
Őriz, vissza fogják majd
Hozni a felszínre még.
Földlakók vagyunk mind
Ki mely bolygóról
Jött, itt már mindegy, elmúlt
Sok év, az mit a
Földön tett, határozza
Meg sorsát s ítéletét.
Menekülők
Élő világba
Menekülni innen, hol
Felszámolják már
Az embert, gonoszé lett,
Új élteket sosem nyer.
Menekülőket
Életcsápok fonják be,
Élet-Anya vén
Karjai, újrakezdve
Felélednek reményi.
Séta a Wasserparkban február elején
Felolvadt a jég
A tó felszínén, kacsa
Prüszkölt, míg mosdott,
Vízbehullott kidőlt fán
Napozott néhány madár.
Minden továbbél
Temérdek asszony
Szenvedéséből, miket
Ma élnek át, mi
Kerül jövő testekbe,
Mérgezve sok unokát?
Keresem a szót
Keresem a szót,
Mely a gyerekeknek sok
Év múlva adni
Tud, vigaszt, hitet, reményt,
Bíztató emlékezést.
A lények odaát
Ha jön a halál,
Sok nacionalista
Rádöbben-e már,
Odaát nincs többé se
Náció, se más korlát.
Felelősség van,
Avagy nincs, ez nekik a
Választóvonal,
Teremtést segíteni
Vagy pusztítani akar.
Mint gyermek a színházban
Gyerekek néznek
Színielőadást és
Kiáltják: vigyázz,
Mögötted a farkas, rossz,
Ki csapdába csalni fog!
Így kiáltanék
Néha, világ színpadát
Látva, óvnám a
Jót, az emberként mozgó
Bősz embervadászoktól.
Szabad lelket ad
Szabad lelket ad
Isten az embernek, ki
Ettől megfosztja,
Az Isten szolgája se
Most, se máskor nem lehet.
Életjel
Órakattogás
Összemosódik bennem
Félálomban a
Lecsöppenő víz piciny
Hangjával, ritmusával.
Kiszáradt vén fa
Nem tudok sírni,
Már régóta nem, félek,
Kiszáradt vén fa
Lettem, sírást, nevetést
Elvette az életem.
Hazug mosolyok s
Hamis könnyek jövőben
Se legyenek majd
Rajtam, ha kivirágzom
Frissen szép új hajnalban.
Továbblépés az élet
Nem menekülés,
Nem kalandvágy, mi hajtja
Az embert mindig
Tovább, teremteni vágy,
Az erő benne munkál’.
Rátalálni hitünkre
Hamis vallások
Bástyája nem fogott meg,
Megleltem igaz
Hitemet, mely mindig volt
Enyém, s nem csalfa remény.
Minden mozog
Minden állandó
Mozgásban van, fent és lent
Egyaránt, kövek
Várják dermedt hidegen
A lassú feloldódást.
Vidámság
Vidámság egykor
Sokféle volt, vad s szelíd,
Profán s áhítat,
Mára ezekből csak a
Felszínes könnyű maradt.
Szavak is halnak
Ki, nemcsak fajok, vesztett
Jelentéssel még
Vegetálnak, félig holt,
Félig élő faágak.
Az emberi érzékelés
Vannak emberek,
Kiknek a hallgatása
Beszédes, de jól
Érted-e, biztos benne
Nem lehetsz tán soha se.
Alszanak a fák
Télen, csupasz némaság,
Gondolod, a fád
Naponta más fényben áll, s
Ugyanazt másnak látod.
Alkotó és alkotás
Meiózis és
Sorsfonál, tudás, mese,
Valóság, bennünk
A teremtés színpada,
Mű az alkotó maga.
Az élet művészet
Vaskarikát egy
Fából vagy molekulát
Fényből, miben van
Művészet, bölcsebb, többet
Tud minálunk az élet.
Kísérletek a
Másolásra hamvába’
Holt utak, előbb
Vagy utóbb egy globális
Visszaállítást hoznak.
Ugorj sötéten
Át fénybe, halálon át
Az új életbe
A tiszta jövő magja
Nem álmodom egy
Tündérországról, régen
Boszorkánytanya
Lett az, a természetben
Rejlik forrás, új lét-mag.
Az univerzum a ketrecünk
Ingamozgásunk
A szublimált lét és a
Vadon között vajh’
Meddig tart, örökmozgó
Univerzum burkában.
Dinókból gyíkok
Dinókból gyíkok
Lettek egykor, e mai
Vadak mily formát
Kapnak majd, nem árthatnak,
Élni lehet gondtalan.
Apró koboldok
Apró koboldok
Várnak valahol, tudják
Hogy kell rejtőzni
A vérszomjas ordasok
Elöl, éltet védnek ők.
Kismadár leszek
Kismadár leszek,
Nem kisegér, el, messze
Repülök farkas,
Hiéna elöl, karvaly
Karma soha el nem ér.
Nem ront el az idő
A szélkakasok
Forognak mindig a szél
Felé, a lényét
Vesztett ember a többség
Felé, ahol éppen él.
Engem nem ront meg
Az idő, bármi földbe
Vet a Sors, bennem
Az iránytűm, vezetőm
És időtlen rigmusom.
Egy téli sétám után
Oly vigasztalón
Sütött ma a nap, s bokrok
Mélyén daloltak
Kismadarak, téli fagy
Után jön majd a tavasz.
Jön-e halálra
Élet, kérdezem magam,
Ha beborít e
Földön mindent sötét s por,
Ember nincs, gonosz honol.
Kapcsolódások
Szimbiózis vagy
Közösség, mi erősebb
Kötés, amit a
Tudattalan teremt vagy
Az, amit a józan ész.
Rossz kérdés, mindig
A lélek kell teremtsen,
Vele lehet jó,
Nélküle az egység nem
Lesz soká fennmaradó.
Fontos az idő
Az örök változásban,
Mind tanulhatunk
Az energiák tartós
Összehangolásával.
Korszakváltás idején
Mikor végetér
Egy kor, reményt ad avagy
Elrémíszt, mi jő,
Látni érdemes, akkor
Is, ha elkeserítő.
A Föld jövője
Megtisztul-e a
Földünk sok szennytől, mikért
Az ember felel,
S eltűnte után egy jobb
Lény már sosem szemetel.
Olvadásra várva
Odakint hideg,
Igazi január van,
Szívek melege
Támogatást vár tavaszt
Hozó felolvadásban.
Vírusok harca
Vírusok harca
Mihez vezet, két csapat,
Mögöttük egy-egy
Szuperintelligens lény,
A jövő fagy, sötétség.
Talán
Gyökerek nélkül
Élnek a robotok, tán
Megérzik majd a
Hiányt, s vágyuk hozza az
Élet feltámadását.
Útitárs képek
Útitárs mely kép
Lesz, titokzatos módon
Hogyan jön velem,
Anyagtalan emléktárgy
A szellemszív mélyében.
Búcsúzni a tájtól
Búcsúzni fáktól,
Sokszor látott ismerős
Tájtól nem minden
Halál előtt adatik
Meg; közel, hogy elmegyek.
Keresd csillagod,
Mely mindig veled, kísér
Az utad felett.
A belső Kristályunk
Ha több oldalról
Közelítve egy helyre
Jutunk, erősít
Abban, mit látunk, jót, rosszat,
Felnagyít a Kristályunk.
Miért nem
Temetni, sírni
Pusztuló világ felett,
Miért kell megint,
Mondd, embernek maradni
Miért nem sikerülhet?
A halál dala
A halál dala,
Mely segít kirepülni,
Hiányzik nekem,
Zenekíséret mellett,
Tán élni-halni könnyebb.
Kihúzott répa
Kihúzott répa
Minden reggel a halál
Felé közelgő
Ember, a gyökerei
Már – máshol nőnek tovább.
Reménytelen alternatívák
Kettő közül mi
A reménytelenebb: egy
Űrkapszulában
A földi tenger vagy a
Kozmosz felé zuhanni?
Az üres vagy a
Romlott közeg a rosszabb,
Ha kivédeni
Nem tudod, mit a Sors ad,
Ha nincs szeretet, csak vad.
Félálomban
Bezártságomban
Megnyílt egy szikla, csodás,
Végtelen kéket
Láttam mögötte, tenger
Vagy ég, hívogatón szép.
Földönkívüliek
Sokan beszélnek
Földönkívüliekről,
Nagy szakértő mind,
Csak felismerni, ha kell,
Nem tudják, mely test mit rejt.
A homok tánca
Sok bábuba szórt
Lélekdarabkák eggyé
Válnak hirtelen,
Egy alakká, léteik
Szomorú önbecsapás.
Hiteles forma hiánya
Ki hosszúlétű,
Miért nem jelenhet úgy
Meg, akár ezer
Évesen, nem lesz boldog
Mindig új testeivel.
Hamissá válik,
Akkor is, ha nem akar
Az lenni, nem tud
Önmagát jól tükröző,
Hű alakot ölteni.
Sarumán
Ősgonosz mágus,
Ember helyére bábut
Kreál, kinek nem
Kell tudni mást, parancs jön,
Tied a végrehajtás.
Hiénák és sakálok maradnak
Fenevadak közt
Zajlik az élet, egyre
Kevesebb lesz az
Ember, az emberségét
Vesztve elpusztul minden.
Ismeretlen tovahaladás
Mit tudnak parány
Lények egy vércseppemben
Széthordani a
Világba belőlem, mi
Fennmarad messze tőlem.
A múlandóság figyelője
Felkapja a port
A szél, formálja, aztán
Elengedi, mint
Szappanbuborék kép, oly’
Múlók teremtményei.
Azt hiszik, övék
Tér és idő, ők azok,
Kik teremtenek,
A szél kacaja örök,
Ők gyorsan tovatűnnek.
Csak egy van, kinek
A magánya időtlen,
Bár kíván halált,
Nem adatik meg, nézni
Kell e bolond körforgást.
Bumeráng
Kalitkába kik
Zárnák a világot, biz’
Láthatnák, onnan
Kifolyik, nem marad meg,
Bezárva lesz a tettes.
Minden rossz szándék
Visszüt előbb-utóbb,
Olyan válasz jő,
Mint amilyet elküldött
Az ide beköszöntő.
Odaát
A végtelen s az
Odaát nem külön, nem
Másik világ, a
Határt sokszor átlépted
Már, mégsem tudod, mi vár.
A kapunál
Ha ott állsz már a
Kapunál s félig nyitva,
A legutolsó
Lépéstől mi tartja még
Útrakész lelked vissza?
Elsötétült világ
Remetebarlang
Sem rejt el gyilkosaid
Elöl, nem tűrik,
Hogy Istent szeresd, ne a
Gonosz parancsát kövesd.
Szellemek nincsenek
Démont tagadó
Világ struccként ássa meg
Önnön sírját, mely
Fölött démonkacaj lesz,
Nem egy szelíd imádság.
Az év második napja
A második nap
Olyan, mint egy lépés el
Az ajtótól, múlt
A hátunk mögött, szemünk
Keresi a távlatot.
Keresem
Keresem miben
Lelhetnék vigaszt, adni
Tudjak kicsiknek
Reményt, kilátást egy szebb
Jövőre, jönni fog még.
time2life 