július végén 2016

Az utóbbi hónapokban mintha amolyan nyílt naplófélévé változtak volna ezek a bejegyzések: egy csöppet próbálok rögzíteni a rohanó időből, de érdekel ez valakit? Nem tudom. Mégis jólesik egy pár sornyit leírni.
Sohase gondoltam volna, hogy a paradicsomok is képesek hőgutát kapni, de a loggiámon a paradicsomokkal mostanában ez gyakran megtörténik. Kicsi a ládájuk, nagyra nőttek, és a kiadós locsolás ellenére is estére lekókadnak a nagy hőségben — aztán éjszaka magukhoz térnek.
Számomra szinte észrevétlenül szalad el a nyár, a sok tennivaló között azt vettem ma észre, hogy az idén alig voltam biciklizni. Lementem most délután a Dunához, ahol jólesően megcsapott a víz illata. Mennyivel elviselhetőbb a nagy meleg a víz mellett! Kivéve persze a szúnyogokat, akik már megjelentek csapatostul Marcheggben is, pedig az idén nagyon bíztak benne, hogy sikeres lesz a védekezés.

egy juliusi nap 2016

Lassan vége felé járok a szelektálásnak, már nagyon ideje. Időnként “megmentek” még ezt-azt a kidobástól, lásd például azt a füzetecskét, melynek tartalmát feltettem ide a “Beszélgetés az árnyaimmal avagy” menüpont alá:

Beszélgetés az árnyaimmal avagy …

Ma pihenőnapot tartottam, lementem a kertbe, ahol már pirosodni kezdenek a paradicsomok. Délután pedig a számomra mostanában legkedvesebb elfoglaltságom volt: Flóra látogatott meg, olvastunk, rajzoltunk, mindenfélét csináltunk.

végre újra

Végre újra találkoztam Flórával. Szegény kicsi lány, nagyon beteg volt juniusban, engem meg teljesen lemerített a költözködés.
De ma végre újra láttam. Eljöttek felfedezni az új lakásomat, ahol akkor járt utoljára, mikor még a lakás üresen állt. Aztán egy kicsit lementünk sétálni egy közeli parkba, ami nekem is felfedezés volt, mert még nem jártam ott. Nagyon megfelelt a mai naphoz, mert a kánikulai fülledt melegben pont az ilyen sok fás, árnyékos helyek adnak felüdülést.

Kedves kicsi lány,
Örömöt ad maga az,
Hogy vagy és látlak,
Gyorsan szalad az idő,
Múlttá válik a holnap.

sosincs vége pakolás

Fáradt vagyok mostanában még ahhoz is, hogy a blogra írjak pár sort, netán valami kreatívat, ahhoz meg végképp.
A szelektálással egybekötött pakolás, rendrakás olyan, mint a vándorlás a sivatagban. Megtévesztő tud lenni, mint egy Fata Morgana, elkeserítő és fárasztó. Mintha egy végtelen katlant akarnék kipucolni. Minden délutánra az a megtévesztő érzésem támad, hogy „na, ma is haladtam valamit“, aztán másnap reggel csak a nagy halom feldolgozatlanságot látom.
Az idő, az élet közben persze zavartalanul halad. A paradicsomok nőnek szépen, itt is és ott is, mintha azt akarnák mondani: ne aggódj, adjál egy kis vizet, a többit elintézzük magunk! Igazán kedvesek.