Wang Tjiang, a hunok fejedelemasszonya
Élt egyszer valaha, sok-sok éve már
A messzi Kínában egy világszép lány.
Háromezer feleség között mindig
Császári háremben viszály folyt estig.
Vetélkedőktől pénzt kapott a festő,
Mind akart már lenni „a következő“.
Egy lány akadt, ki nem versengett soha
Róla készült csúnya kép, mostoha.
Állandó harcok a hunokkal, elég!
Legyen egy kis nyugalom, békét, békét!
A zálog? Ajándék. A háremből lány,
Akit addig még nem látott a császár.
Hun fejedelemnek jó lesz a csúnya!
Nagy pompával mehet, gyönyörű a gúnya.
Búcsúünnepen a hatalmas császár
Először látta meg a világszép lányt.
Forró szerelemre lobbant a szíve,
Mely addig még nem szeretett sohase.
Hiába. A szó adva. A lány tova.
A boldogtalanság nem múlik soha.
Hun fejedelmi esküvőn régi szokás
Úgy zajlik, mint egy ősrégi lányrablás.
Fejedelemasszony tiszteletben élt,
Nagy becsben tartotta mindig a hun nép.
Megjegyzés. Wang Tjiang történelmi személy, az esküvő i.e. 33-ban volt.
**********************************************************************************
Egy kis plüssmaci
Hajnalban hirtelen hír ébresztett fel,
Vár a gép, innen menekülnötök kell!
A gyerek nem érti a világot már,
Miért rohanni? Mit jelent a halál?
Egy kis plüssmaci a nagypárna alatt,
A heves sietségben biz‘ ott maradt.
Több, mint fél évszázad telt azután el,
Az egykori gyerek oda visszament.
Kikkel lehetne a múltról beszélni?
A temetőben nyugszik régesrég mind!
Egy síron szép kő, s alkóvjában benn áll,
Egy kis plüssmaci, ki valakire vár.
**********************************************************************************
Najna
Fenn messzi északon, valamikor rég,
Hol szabadon vándorol a rénszarvas,
Csendesen élt egy egyszerű halász nép,
S a szép Najna, fiatal, üde, hamvas,
Szerelemre lobbant egy halászlegény,
Csak nevette őt ábrándozva Najna.
Nem vagy te vitéz! Mint egy olcsó regény,
Fejében egy elképzelt katona.
Katonának állt a szerelmes legény,
Nincs olyan világ, hol ne lenne csata,
Hadizsákmány, óriás kincsgyűjtemény,
Évek múltán gazdagságban tért haza.
Najna álmaiban akkoriban már
— Ő még mindig fiatal volt, álmodó —
Más volt az ideál, nem harcos huszár,
Hanem minden csodát tudó varázsló.
A legény, mikor vándorútra indul,
Szívében Najna, fejében kívánság,
Varázsló mesterséget ő megtanul,
Nem tud majd neki ellenállni a lány.
Najna várt, várt, sok-sok évig hiába,
A természettől tanulva eleget,
Az apónak ősz szálak a hajába‘,
Mire sikerült a bűvős idézet.
Ott állnak döbbenten, egymással szemben,
A vén varázsló s a csúnya boszorka,
Az élet elmúlt, és nem szerelemben,
Hisz a tudás nem tett boldoggá soha.
*******************************************************
Hinni az emberben
Egy árva kisgyerek az utcán sírdogált,
Simon atya a misszióból rátalált.
Kérdésre, hol az atyád, nem válaszolt mást,
Az égben a mennyei atyám, felnéz, s lát.
Az atyák a csöpp gyermeket felnevelték,
A szépségét csodálta az egész környék.
Nevelője adta a Lorenzo nevet,
Kedvességéért kit mindenki szeretett.
Akadt olyan is, ki jobban, mint kellene,
Fellángolt egy helyi suszterlány szerelme.
De Lorenzo elkapta a tekintetét,
Kerülte mindig a lány igyekezetét.
Egy pici baba született hamarosan,
Lorenzo az apa! Így vádolták sokan.
Nem hitt Lorenzonak Simon, se más atya,
Elüldözték és megint nem volt otthona.
A gyermek egyéves alig múlt még talán,
Mikor a városban tűzvész tombolt, falánk.
Az égő házba már egy ember sem lép be,
Az anyát lefogják, ő is csak elégne.
Egy koldus az egyetlen, ki mégis bement,
Önmaga összeég, de gyereket megment.
Lorenzo az, ki sohasem volt az apja,
Nem lehetett volna más — mint édesanyja.
Meghalt, mire megértették: Lorenzo lány,
Apaság cáfolva, nem kell több bizonyság.
Hinni nem tudtak benne az atyák soha,
De nem hinni az emberben vétek, hiba.
*****************************************************
(folyt. köv.)
time2life 