Nationalfeiertag 2013

Már a reggel is emlékeztetett arra, hogy ünnepnap van: a gépet bekapcsolva, a Google keresö köszöntése látszott:

Aztán az idöjárás: olyan gyönyörü, napsütéses meleg, amelyhez hasonlóra október végén nem emlékszem.
Bécsben sokféle módon ünnepeltek az emberek: a politika iránt érdeklödök meglátogathatták a politikusokat azok munkahelyein, a kisgyerekek megcsodálhatták a hadsereg kiállított eszközeit — aki meg csak sportolni vágyott, jót biciklizhetett vagy görkorcsolyázhatott a napfényben a Duna parton.

A Musikvereinben az ünnepi koncert elött eljátszották a himnuszt. Több, mint húsz év után, számomra elsö alkalom, hogy élöben himnuszt hallgatok.
A program is érdekes volt, ritkábban hallható darabok, az életröl, a halálról, a szabadságról.
A program:
Samuel Barber
Adagio für Streicher, op. 11 Adagio für Streicher, op. 11
Richard Strauss
Vier letzte Lieder für Sopran und Orchester, WoO, AV 150 Vier letzte Lieder für Sopran und Orchester, WoO, AV 150
Ludwig van Beethoven
Musik zu Goethes Trauerspiel „Egmont“, op. 84 Musik zu Goethes Trauerspiel „Egmont“, op. 84

Musikverein, Karlsplatz, apró gondolatok

Lehet, hogy nem illö dolog a saját verseinkböl idézni, mégis ezt teszem:

dobjátok le a maszkokat!
vágjátok le magatokról
ha hozzátok növekedett!

hol vagytok,
maradt még valami
belőletek
ha
a sok-sok álcát
eltüntetitek?

gondolkodtok-e
néha
azon
mit jelent
embernek lenni

… szinte mindig eszembe jut a Musikvereinben üdögélve. Aki látta már ott a plafont, az nem is csodálkozik el rajta:

Persze, a Musikverein-be vezetö út is olyan már, hogy sajátos atmoszférája van: a Karlsplatz, a templom, a múzeum — s természetesen az emberek.

100 éves a Konzerthaus 2013

Freude, schöner Götterfunken,
Tochter aus Elysium,
Wir betreten feuertrunken,
Himmlische, dein Heiligtum.
Deine Zauber binden wieder,
Was die Mode streng geteilt,
Alle Menschen werden Brüder,
wo dein sanfter Flügel weilt.

Nemrég jöttem meg a Konzerthausból. A Konzerthaus a 100 éves születésnapját Beethoven 9-dik szimfoniájával ünnepelte meg. Szép volt, jó volt. Idötlen. Még egy ideig mindig továbbcseng bennem.

Az idö is mintha köszönteni akarta volna az ünnepeltet: gyönyörü napsütés volt.
Pedig a jégpálya már nyitva, mintha tél lenne; a koncert után láttam, hogy már egészen sokan voltak. Ez is jó egy nagyvárosban, mindenki megtalálhatja a kedvére való szórakozást.

Megemlékezés

Nem tudom, hogy mások is úgy vannak-e vele ilyen hatvanéves (és plusz) korukban, hogy nemcsak az élö szeretteik születés vagy névnapjáról emlékeznek meg; hanem, gyakran akaratlanul is, azokra is gondolnak, akik már elmentek.
Október 15-dike Teréz napja. Nagyanyámra gondolok.
Nézem, a kis fekete vázát, mely az ö vázája volt, ha nem cserepes virágot, hanem vágottat vettem neki, ebbe tette általában.
Nézem a kis terítöt, melynek van egy hasonló elemekböl álló nagy “testvére”, az ö keze munkája.
Lapozgatom az imakönyvét, s benne egy valaha az Ùj Emberböl (katolikus folyóirat) kivágott vers.
Boldogság minden olyan idö, amit együtt tölteni a szeretteinkkel megadatik.

egy kis részlet az említett versböl:
“A jólismert erények széthullnak, mint a pernye…
Csak állok szárnytörötten, elfutnom nem lehet,
és szerte a világban gonosz ördögök ezre,
és gyilkol vaksötétben a démoni sereg.

Fájdalmak, veszteségek, s nem egyforma semmi,
a lélek az örömböl oly keveset kapott!
Azt, ami szép volt, azt kell görcsösen kézbe venni,
át a túlsó partra, mondd mikor juthatok?”

szerzö: Vahram Martiroszjan örmény költö, fordító: Balássy László

babavárás

A babavárás nemcsak a leendö szülöknek nagy öröm, de a leendö nagymamának is.
Miközben a Donauturm körüli parkban sétáltunk, természetesen Ö volt a fö téma. Olyanok a sétautak, hogy babakocsival is bejárhatóak. Gyönyörü napsütés volt ma hozzá. Hallotta vajon ott a mama hasában, hogy tervezgetjük a jövendö sétákat?
Egy hónap múlva talán már mondja nekünk:

Azért mert szerettek,
jöttem a világra,
Lettem új fény, csillag,
szülők boldogsága.
Szeressetek mindíg
ilyen szeretettel,
A kincsetek vagyok,
pici kincs, de ember!
/Donkó László/

októberi napsütés

Bár Voralbergbe már beköszöntött a tél, itt Bécsben szépen sütött a nap ma is. Èrdemes kihasználni a jó idöt, illetve, mondhatnám úgy is, én jobban szeretek napsütésben, semmint esöben sétálni.
Minden összel elgondolkodtat, hogy vajon hányféle módon kapcsolódnak a természet órái egymással. Mit értek alatta? A fáknak mind megvannak a maguk belsö biológiai órái, elkezdik a szép színekbe öltözést, akár borongós az ösz, akár nem. Talán kicsit késleltetni tudja az elmúlást a tartósan szép idö, de megakadályozni nem.
Ìme néhány a mai képeimböl:

tudja-e vakarni a fejét egy szarvas?

Nem akarom megsérteni a copyright jogokat, ezért csak link-ként kapcsolok ide egy képet:
http://yourshot.nationalgeographic.com/photos/1924712/

Tudja-e vakarni a fejét egy szarvas?
Nut Thamsermsang a képén mintha erre mutatna példát. Ö ugyan azt a cimet adta neki, hogy “szalutál”, s lehet, hogy neki van igaza. Nem eltöprengve vakarja a fejét ez a szarvas, hanem komolyan ránk nézve köszönt, szalutál. Miért ilyen embernek való gesztussal, miért nem a maga módján? Nem tudom. De, talán pont ezért szeretek böngészgetni a National Geography-ra a világ minden táján feltöltött képek között: egyre nagyobb tárháza a jobbnál jobb képeknek, melyek sok mindent közölnek. Például azt is, hogy nemcsak az emberek képesek idönként állati mozdulatokra, de az állatok is emberiekre.