2017. március havi bejegyzések

Európai Unió születésnap

Miközben a tévében a Római Szerződés aláírásának 60-dik évfordulója alkalmából tartott ünnepség közvetítése ment, ránéztem a magyar sajtóra az interneten. Volt, ahol semmit se találtam, se rövid köszöntést, se megemlékezést, volt ahol csak egy hírt arról, hogy Rómában ma nehéz közlekedni, mert minden le van zárva. Ez arra inspirált, hogy legalább én írjak egy pár rövid sort.
60 év béke nem kis dolog. Kár, hogy a tévében látott megkérdezett fiatalok egyikének se jutott ez eszébe. A mit gondol az EU-ról kérdésre általában pozítiv válaszokat adtak, de jobbára a szabad utazást, munkavállalást dicsérték csak. Ami természetes a számunkra, azt nem becsüljük eléggé? Mert nem tudatosul, hogy lehetne másképp is? A mai fiatal generációnak természetes a béke. Mi más lehetne? Az, hogy az országok egykor háborúztak egymással az már csak „poros” történelem. Az, hogy a béke nem trivialitás és nem magától értendő adottság, az nem tudatosul. És ez baj.
Sok problémája van ma az Uniónak, amikről nem hiszem, hogy pont egy születésnap kapcsán kellene beszélni. De az nem tragédia, hogy vannak problémái, problémák az életben mindig, mindenhol vannak. Ezek kihívások, amelyekre meg kell találni a helyes megoldásokat. Hogy sikerül-e, az viszont alapvetően a hozzáálláson múlik.
Akarjuk-e? Akarjuk-e együtt megtalálni a közös megoldásokat?
Nem szeretem a széthúzás erőit, nem szeretem azokat, akik a közös kalácsot csak kimazsolázni szeretnék. Nem szeretem a demagógokat. De látható, hogy ezek mind vannak. Léteznek, hatnak, Európa egységes fellépése és erősödése ellen hatnak.
Kívánok ezen ellenséges erőknek sikertelenséget.
Európának pedig kívánok még nagyon-nagyon sok szép évet, hogy az unokáim unokáinak az unokái is egy egységes, boldog Európában élhessenek.

(Ps. és ajánlom mindenkinek a youtube-n meghallgatásra a Vén Európa dalt.)

egy kis reklám…

…néhány tankafordításomnak, melyek megjelentek a Napút magazin online oldalán:
http://www.naputonline.hu/2017/03/09/minden-evszak/

Minden évszak | Tankák

Tankák három régi gyűjteményből (Manyoshu, Kokinwakashu, Shinkokinwakashu), részletek

Hosszú ideje
Múlt, hogy nem láttuk egymást,
Szövőszékemen
A szép fehér takarót
Halvány foltok tarkítják.

Ismeretlen költő, Manyoshu gyűjtemény

A házam előtt
Oly sok tücsök ciripel
Már a mély fűben:
Mikor jössz el, kedvesem,
Hogy nyíló virágra lelj?

Ismeretlen költőnő, Manyoshu gyűjtemény

Orkán! Tomboló!
Tenger mélyét felkavaró!
Adj időt nekem,
Hogy gyöngyöm megkeressem,
A karomra köthessem.

Ismeretlen költő, Manyoshu gyűjtemény

Ha nem vagy velem,
Széppé ki tehet engem?
Ládikóimban
Apró fa fésűim ma
Maradnak érintetlen.

Fiatal lány a Harima házból, Manyoshu gyűjtemény

Ezen a világon
Semmi sem tart örökké:
A házam előtt
Lehulltak ma majdnem mind
A cseresznyevirágok.

Kune-no-Iratsume, Manyoshu gyűjtemény

Épp szállt fel a köd
Mikor a parlag szélén
Merengve jártam,
Csalogányok hirdették:
Jön! Itt van már! A tavasz!

Tajihi, Manyoshu gyűjtemény

Tavasz növesztett,
Nyár adott zöldet és mély
Vörös színeket,
Hegyek őszi viharban
Brokátpalástnak tűnnek.

Ismeretlen költő, Manyoshu gyűjtemény

Tavaszvárás márciusban

Jön már, jön már, benne van a levegőben, hogy közeleg, de azért még itt a hideg. Tavasz, sokan várunk már.
Elkezdtem a magok földbe helyezését, apró kis joghurtos poharakba, de a palántákat letakarom még éjszakára (üvegházam nincs). Lent a kertben is sok tennivaló lenne, sajnos, a fájós térdeimmel meg kezemmel egyre kevesebbet bírok. Az öregségben ez talán az egyik legnehezebb: hozzászoknunk ahhoz, hogy minden lassabban, minden nehezebben megy, a képességeink mintha elszállnának.

Tavasztündér hívó

Bimbót fejlesztő
Időtlen fény! Jöjj, növessz,
Milliónyi lényt!
A pusztulás mezején
Virágozzon mindig lét!

Nemzetközi nőnap

Körülbelül 100 éve, hogy itt, Európa közepén ünnepeljük a nők napját. Az egyenlő jogokért való küzdelemmel kezdődött, mondhatnánk politikai célkitűzésekkel, aztán azóta kiderült, hogy az egyenlőség kérdése sokkal bonyolultabb, nehezebb. Ott, ahol a törvények kimondják az egyenlőséget, ott sem tud megvalósulni százszázalékosan: a nők bére általában kisebb marad, és a vezető pozíciókban is kisebb, néhol elenyésző, az arányuk. Miért? Mert a szemléletváltozáshoz nem elegendőek a törvények. Minden egyes nőnek külön-külön meg kell harcolnia a maga egyenjogúságáért, otthon is, a saját családjában, és a környezetében is.
Ami még sötétebbé teszi a képet, az az, hogy az utóbbi években, évtizedekben mintha egyfajta „visszafelé fejlődés” menne végbe. A már elért, természetessé vált magatartásformák, hozzáállások visszafordulása egyfajta archaikus rosszabba. Mire gondolok? Nemrég olvastam a neten, hogy Franciaországban vannak kávéházak, ahová a nők már be sem mernek ülni egy kávéra, mert olyan nagy ott az olyan szemlélettel bevándorolt férfiak aránya, akik ezt elítélik. A lányok, a fiatalasszonyok nem mernek tavasszal, nyáron egy shortban futni vagy biciklizni menni, mert félnek. És ez nagyon rossz. Sorolhatnék még hasonló példákat, olyan iskolás lányokról például, akik hagyják, hogy valamelyik fiú társuk terrorizálja őket. Félnek. Ahol a családban az a természetes, hogy csak az apa szava számít, hogy a fivérek többet érnek, mint a nővérek, az mind nagyon rossz. Legalábbis szerintem. Mert én évtizedekig abban a hitben éltem, hogy mindez már csak múlt. Az unokáim, az unokáink – mert valamennyiünk unokái – már szabadabb világban élhetnek. Mert az egyenjogúság egyben szabadság-kérdés is.

Nem tartozom azon nők közé, akik úgy találják megvalósíthatónak az egyenjogúságot, hogy próbálnak még hangosabbak, még erőszakosabbak, még könyöklőbbek lenni, mint a nőket lekezelő férfiak. De azt biztosnak tartom, hogy sok múlik a fiúk, a férfiak nevelésén is, leginkább abban, hogy eljussanak ahhoz a felismeréshez, hogy elsősorban emberek akarjanak lenni. Ember, akit az embersége minősít, és nem a férfi volta.