Háború lett

2022. február 24-én háború kezdődött Ukrajnában, miután hajnalban orosz katonai csapatok lépték át Ukrajna határát. Sokan azt hitték, hogy az ilyesmi lehetetlen. De bekövetkezett.
      Körülbelül egy héttel a háború kitörése előtt a következő sorokat írtam a naplómba:
      „Szolgálhatja egy katonai szervezet a békét? Nem úgy néz ki. Ha most Ukrajnában háború lesz, annak a NATO terjeszkedése ugyanúgy az oka, mit a fegyvergyárosok pénzéhsége.
      Bár a történelmi „ha” és „mi lett volna,ha” kérdéseknek nincs sok értelmük, most mégis felteszem: mi lett volna ha, mi lenne ma, ha az egykori keleti blokk országaiba az orosz csapatok kivonulása után nem vonultak volna be a NATO csapatai, hanem egy széles, békés, semleges övezet alakult volna ki, jó gazdasági kapcsolatokkal minden irányban? Egy erős semleges blokk nem jelentene ma sokkal nagyobb stabilitást?
      Bár csak hipotézis, de azt hiszem, igen. Azt hiszem, hogy a hasonlóan látó, a gazdasági kapcsolatok erősségében hívő politikusok úgy gondolták, hogy a béke, az emberek érdekeinek a szem előtt tartása erősebb tényező lesz, mint néhány „lövöldözgetést szerető őrült” vagy néhány pénzéhes, hataloméhes, mindenen keresztülgázoló maffia.
      Nem hiszem, hogy az amerikai politikusok „tisztára moshatják” magukat azzal, hogy a nem-terjeszkedés ígéretét nem ők tették, hanem valaki más, egy korábbi elnök.
      Az elnökök, vezetők, pápák, stb., sohasem mondhatják, hogy „ez nem én voltam” – amikor elvállalták a funkciójukat, egyben magukra vettek egy múltat is. És dönteniük kell, hogy milyet és hogyan. Hosszú időre eljátsszák egy állam, egy szervezet (attól függ, hogy mit vezetnek) a becsületét – legalábbis az én szememben. Akinek a szavaiban nem lehet hinni, annál a leírt papírnak sem. Újraírja, hamisítja, stb.
      De mit is beszélek én? Az én elvárásaim a politikusokkal szemben olyan messze vannak a való élet mai realitásától, mint a távoli Ég a Föld mocsaraitól.
      Becstelen emberekkel sohasem lesz jó világ. Emberbarát világ, természetbarát világ. Csak elnyomók és elnyomottak, meg pusztítás és pusztulás. Ezt mutatja sok-sok példa.”
      Mióta elkezdődött a háború, az öldöklés, azóta is többször megosztottam a gondolataim, a töprengéseim a naplómmal. Sokáig gondolkodtam azon, hogy mennyit és mit tegyek ezekből fel a blogra, azután most úgy döntöttem, hogy nem. Semmit. Minden továbbit majd a végén. Utána, ha a háború végetért.

Háború van

Háború van, jaj,
Jónéhány fegyvergyáros
Markába nevet,
Hasznuk az egyetlen, mi
Egyre nő és nagyobb lesz.

Az embereknek
A fájdalom, pusztulás
Marad, s a veszély,
Uszító, hamis hangok
Nem állnak meg most sem még.

A háború arcai

Háború ezer
Arcából a legtöbben
Mély fájdalom, csak
Haszonlesőké marad
A háttérben valahol.

Emberség

Emberség. Mit értünk ezalatt? Nem hiszem, hogy bárki is egyfajta faji jellemzőkre gondolna ezt hallva. Sokkal inkább egyfajta erkölcsi hozzáállásra, emberi magatartásra.
Sok példa lenne erre, amiről beszélnünk kellene. Terveztem is, hogy írok egy bejegyzést mindarról, ami a kínaiak és az ujgurok kapcsán bennem összegyűlt, vagy az Európát most leginkább foglalkoztató ukrán kérdés kapcsán.
De mégsem. Nem most, majd valamikor később jönnek ezek is, most szeretnék egy békésebbnek tűnő, de régóta igaz példánál megmaradni.
Nem tudom, hogy a blogom olvasói közül hányan ismerik Andrea Arnold nevét, és hallottak-e a legutóbbi dokumentumfilmjéről, melynek Cow — magyarul Tehén — a címe. (Még nem láttam, csak olvastam róla.)
Dokumentumfilm egy tehénről, mi köze ennek az emberséghez? Lehetséges, hogy sokakban ez az első felmerülő kérdés. Én azt hiszem, hogy a válasz: igen sok. Az emberségünk nem elhanyagolható része az, ahogy másokkal bánunk, és a mások alatt itt korántsem csak embereket kell érteni. A filmnek talán van egy alcíme is, valami ilyesmi: „Auf Augenhöhe mit der Milchkuh”. Az Augenhöhe-t itt igen nehéz jól magyarra fordítani, mert általában politikai tárgyalásoknál használt szó, és azt jelenti, hogy az egyenlőség elve alapján. (Augenhöhe: szemmagasság, vagyis szó szerint azonos szemmagasságban.) Lehet az ember „egyenlő” jogú egy tehénnel?
A tehén szemével nézve minden bizonnyal lehetne. Miért kárhoztatja őt az ember olyan sivár és szomorú létre?
A dokumentumfilm igyekszik a lehető legtárgyilagosabban bemutatni egy tehén mindennapjait, egy nap végigkísérésével. Nem úgy, mint egy tejterméket reklámozó pár perces film, ahol látunk egy „jaj, de aranyos” kiáltást kiváltó frissen született kisborjút és néhány sajtot vagy tejet. Nem úgy, mint a kisgyerekek számára készült mesekönyvek. Hanem olyannak mutatva be a tehén életét, amilyen. Kisborjút szülnie kell, mert attól lesz azután teje. De a kicsijét szinte azon nyomban elveszik tőle, és utána már csak az számít, hogy minél több tejet pumpálhassanak ki belőle. Bezárva szűk és sötét falak közé, fülében hordva egy azonosító számot, mesterséges megtermékenyítéssel szülve néhány borjút, amelyeket rögtön elveszít, telepumpálva gyógyszerekkel, ha az ember úgy találja jónak .- micsoda élet ez? Nem élvezheti soha sem az anyaságot, sem a természetet, egyáltalán, mi jót kap a szerencsétlen az élettől?
S ki „adja” neki ezt az életet? Az ember. Az ember teszi ilyenné a tehén életét.
Lehet, hogy előbb-utóbb az emberre is hasonló sors vár? Csak a hasznosságát mérik majd, és addig él – ha az még életnek nevezhető lesz – ameddig azt belőle „kipumpálják”?
Milyen világ felé haladunk? Nem emberséges világ felé, én úgy látom. És ez nagyon szomorú. Nem csak a teheneknek.

Állati szemek

Néznek rám újra
Csodálkozó nagy szemek,
Mondd csak, ti mind, az
Emberek, az életet
Miért nem szeretitek?

Tudomány és lelkiismeret

Mivel nemrégiben újraolvastam a Glasperlenspiel-t (Hermann Hesse), nem csoda, hogy sok gondolatom ahhoz kapcsolódott mostanában. Vagy talán pontosabb lenne úgy fogalmaznom, hogy a manapság látott és érzékelt problémák azon keresztül fogalmazódtak meg bennem.
Kezdeném mindjárt egy érdekes félmondattal: „… weil wir gewohnt sind uns darauf halten, den Geist in erster Linie als Willen zu Wahrheit zu betrachten…” Vagyis magyarul: mert mi megszoktuk, hogy a szellemet úgy teintjük, mint az igazság felé törekvő akaratot. Milyen szép gondolat! Az az igazi szellemiség, amelynek elválaszthatatlan lényege az igazságkeresés. Igaz, ezt Hesse is Kastalien-nel kapcsolatban írja le, mert a valóság világára a Glasperlenspiel-ben sem ez a jellemző. Mint ahogy a mai világunkra sem. Miért fontos ez? Ehhez kapcsolódóan már írtam néhány éve, 2018-ban, ideteszem a linket:

A tudomány mai helyzetéről

ès egy keveset az ott idézettekből is:
„Man weiß oder ahnt: wenn das Denken nicht rein und wach und die Verehrung des Geistes nicht mehr gültig ist, dann gehen bald auch die Schiffe und Automobile nicht mehr richtig,dann wackelt für den Rechenschieber des Ingenieurs wie für die Mathematik der Bank und Börse alle Gültigkeit und Autorität, dann kommt das Chaos.”
Vagyis, ha nem a gondolkodás tisztasága az, ami meghatározza a kutatást és a fejlesztést, akkor előbb-utóbb az autók sem fognak működni, jön a káosz. Márpedig a mai állapotokban sok mutat arra, hogy a káosz felé haladunk, pontosan azért, mert a tudományt is, a fejlesztéseket is a pénz és a kommersz határozza meg.

Nem ezt látjuk ma is és mindenütt?
Legfeljebb az a kérdés, hogy a politikusok avagy a pénz emberei határozzák meg, hogy mit mond, mit mondhat a tudomány. A szellem embereinek a lelkiismerete szintén nem új kérdés a történelemben. Ha eladják, fizikailag megmenekülnek, de mégis végük. Sok példát mutatott rá a történelem, és sajnos ma is sokak előtt áll ilyen próbatétel. Egy rövid idézetet kiírok ide megint csak a Glasperlenspielből: „…die meisten Vertreter des Geistes ertrugen den Druck jener Gewaltepoche nicht. Die einen ergaben sich, und stellten ihre Gaben, Kenntnisse und Methoden den Machthabern zu verfügung. Bekannt ist der Ausspruch einer damaligen Hochschulprofessors in der Republik der Massageten: „Was zweimal zwei ist, hat nicht die Fakultät zu bestimmen, sondern unser Herrn General.”
Vagyis magyarul: sokan nem bírták a nyomást, és rendelkezésére álltak a hatalom birtokosainak. Ismertté vált egy mondás az egyik főiskola professzorától: azt, hogy kétszer kettő mivel egyenlő nem a fakultás határozza meg, hanem a Tábornok.

Folytatva az idézetet: „Andere wieder machten Opposition… …die meisten aber lernten das Scweigen, sie lernten auch das Hungern und Frieren, … .. sie starben vorzeitig, und wer gestorben war, wurde von den Überlebenden darum beneidet.” Mások ellenzékivé váltak, és a legtöbben megtanulták a hallgatást. A hallgatással együtt megtanulták az éhezést és a fázást. Meghaltak idő előtt, és nem ritkán a túlélők irigyelték őket emiatt.

Miért múlik sok a tudósok lelkiismeretén? Mert a mai mindennapi ember már alig-alig lát bele abba, amit ők csinálnak. Megint csak hivatkoznék egy korábbi blogbejegyzésemre:
https://time2life.wordpress.com/2021/12/29/nanotechnologia/

Szomorú kép, de sajnos ilyennek látom a mai tudományt is. Igaz, sejtem, hogy nem vagyok egyedül, és ami ma csak elrejtve megfogalmazható vélemény, annak igazságára majd fény derül.
„Was werden die Leute in zweitausend Jahren von deiner „Wissenschaft” sagen? Hm? Sie werden sie primitíven Hokuspokus nennen.”
Mit mondanak majd kétezer év múlva az emberek erről a tudományról? Primitív hókuszpókusznak nevezik majd. (Ez az idézet nem a Glasperlenspiel-ből van.)

De zárásképpen ideírok még egy verset a Glasperlenspiel-ből, amelyik jól passzol ide:

Entgegenkommen

Die ewig Unentwegten und Naiven
Ertragen freilich unser Zweifel nicht.
Flach sei die Welt, erklären sie uns schlicht,
Und Faselei die Sage von den Tiefen.

Denn soll es wirklich andre Dimensionen
Als die zwei guten, altvertrauten geben,
Wie könnte noch ein Mensch sicher wohnen,
Wie könnte da ein Mensch noch sorglos leben?

Um also einen Frieden zu erreichen,
So laßt uns eine Dimension denn streichen!

Denn sind die Unentwegten wirklich ehrlich,
Und ist das Tiefensehen so gefährlich,
Dann ist die dritte Dimension entbehrlich.

Nem találtam rá magyar műfordításra, így csak a magam nem-vers fordítását írom ide:

Előzékenység

Az örökké tántoríthatatlanok és a naivak
Nem tudják elviselni a kételyeinket.
A világ lapos, sekély, magyarázzák nekünk,
Üres beszéd a mendemonda a világ mélységéről.

Hiszen ha tényleg több dimenzió lenne,
Mint a régóta jólismert kettő,
Hogyan élhetne az emberben biztonságban,
Hogy lehetne még gondtalan?

Ahhoz, hogy a békét elérjük,
Le kell számolnunk egy dimenzióval!

Hiszen ha a tántoríthatatlanok tényleg becsületesek,
És a mélyen látás valóban olyan veszélyes,
Akkor nélkülözhető a harmadik dimenzió.

A mesterséges intelligencia és a lélek

A mesterséges intelligencia és a lélek. Azt hiszem, hogy több könyv és film volt már, amelyik ezzel a kérdéssel foglalkozott: támad-e, életre kel-e valamiféle lélek „önmagától”, például attól, hogy az intelligencia szintje, bonyolultsága erősen megnő. Két film jut kapásból eszembe, Kubricknak a 2001 űrodyssea-ja és egy Asimov könyvből készült film, az Én, a robot, ahol egy Vicky nevű szupercomputer veszi át a hatalmat (Kubricknál a computer neve HAL). Ha a hatalomra törést, a negatív érzelmek megnyilvánulását léleknek lehet nevezni, akkor azt lehet rájuk mondai, hogy megjelent bennük a lélek.
Valószínűleg ez is jellemző a mai, nyugati civilzációra, ez a kérdésfeltevés így. A régi keleti filozófiák szerint – legalábbis néhányuk szerint – mindenben van lélek, a dolgokban is. Felébredésre képes lélek.
Ezekre a filmekre azt lehet mondani, hogy egy generációnyival a mai kor előttiek – bár mivel jók, időtlenek. Miért? Mert ma már másképp állnak a kérdések. A robotokat nem élettelen, hanem élő anyagból tervezik, készítik. Vagy a kettő olyan összeötvözéséből, amit nem lehet szétválasztani. Az élő anyagban pedig nyugszanak lélekdarabkák.
A különböző kódokból mesterségesen „összeeszkábált” – különféle genetikai módszerekkel szupertulajdonságokkal felszerelt – szuperintelligenciában milyen lélek lesz? Törődnek vele? Nem hiszem. Tudnának törődni vele? Nem tudom. Képes lenne a mai ember olyan szuper-android (~biorobot) embert létrehozni, amelyik jó? Nemcsak technikailag jól funkcionál, de mentalitásában jó, a természetet, az élőlényeket szerető? Pozítiv érzelmek által determinált.
Elképzelni lehet(ne) ilyet. De az első tapasztalatai egy ilymódon, ilyennek létrehozott lénynek nagyon negatívak lennének. Hogyan reagálna? Hogyan reagálna a rosszra, amit maga előtt lát, érzékel, átél? Jó szándékai és jóra programozottsága ellenére rosszul?
Az ember sincs, nem lehet, nem tud mindenre felkészülve (lenni). Az elvileg elképzelt jók a valóságban gyakran csődöt mondanak. Keresnie kell újból és újból a jó utakat, amelyek tényleg jóhoz vezetnek. És nem úgy kell keresnie, mint egy gép keres: nem csak intelligenciával.
Mindez, azt hiszem, a távoli jövőnek szól. A közeljövőt egy rossz felé vivő hatalom készíti, sajnos. Olyan, amelyik meg akarja fosztani az embert attól, ami emberré teszi. A szabad akaratától, és ezáltal a lelkétől.

Az élet művészet

Vaskarikát egy
Fából vagy molekulát
Fényből, miben van
Művészet, bölcsebb, többet
Tud minálunk az élet.

Kísérletek a
Másolásra hamvába’
Holt utak, előbb
Vagy utóbb egy globális
Visszaállítást hoznak.

Szabad lelket ad

Szabad lelket ad
Isten az embernek, ki
Ettől megfosztja,
Az Isten szolgája se
Most, se máskor nem lehet.