Az ember kérdéshez

Mi az ember? Az örök kérdések egyike, már többször írtam róla itt a blogon, mégis, soha sem lesz teljes a kép. Ez a bejegyzés is csak egy kis adalék, és mint az nálam gyakran előfordul, főleg kérdés-adalék.
Mi mindent tartunk fontosnak egy emberben, ez egyéni. Mégis, amikor olvasok egy ember bemutatásáról, hogy milyen volt, szeretek elgondolkodni azon, mennyire érzem teljesnek a jellemzést avagy sem, hiányzik-e valamilyen általam fontosnak érzett tulajdonság. Ezen tulajdonságok közé beletartoznak azok, amelyek az emberi kapcsolatokat jellemzik. Például, ha valaki gondoskodó típus, akkor az. Ennek jó vagy rossz megítélése persze attól is függ, hogy mennyire túlzásba vitt vagy egyáltalán nem kívánt gondoskodásról van szó.
Ezek az általános kérdések olyan állapotban jönnek elő bennem, amikor az ember már gyakran igyekszik mérleget készíteni. Valószínűleg ez a kényszeroltás törvény is hozzájárul ahhoz, hogy úgy érzem magam, mintha már a célegyenesben lennék: minden nap és minden éjjel a halál gondolatai jelentkeznek. Miért ilyen lassú folyamat a meghalás? Pusztán azért, mert nem tudjuk hol van és hogyan működik a „villanykapcsoló”? Nem olyan durva dolgokra gondolok, amikor emberek erőszakkal (pisztoly, méreg, kötél, stb.) vetnek véget egy életnek különböző okoknál fogva – de valójában nem-tudásból; mert nem ismerjük — általánosan, mint emberiség — az élet és a meghalás szép módját.
Mi az, hogy szép meghalás?
Mi az, hogy szép emberség?
Miért halad és haladt már régóta ez az emberi világ – mint előtte már számos – olyan megismerési úton, amely nemcsak a természettől távolította el, de attól is, hogy rátalálhasson a szép, a jó emberség módjára?
Az „állat-emberből” kinövés nem a jó irányba történik? A választott megismerések másfelé vittek, visznek? Min múlik ez? Hogy afelé haladunk, hogy az ember, mint faj, leváltja önmagát?
Ahogy a természetre lehet egy kiránduláson, egy sétán, bármikor öntudatlanul rácsodálkozni és egyfajta áhítatot érezni, ugyanúgy, hasonló áhítattal lehetett volna sok mindent megismernünk.
Például az emberi testet is. Egyik este éppen a bennünk lévő információs rendszerek és kommunikációs eszközök sokaságán álmélkodtam el. Egy feltevés szerint a sejtjeink között még fényphoton kapcsolat is van, illetve lehetséges. De ezenkívül mi minden: enzimek, hormonok, kétféle idegrendszer (a tudatos és a nemtudatos), a kémiai kódok sokfélesége (nemcsak DNA, RNA, még sok minden más), stb. És ennek a bonyolult – és általunk még messze nem teljesen megértett – építménynek a „tetején” ott az, ami miatt, és sokan csak amiatt az embert embernek tartják: a beszéd, a nyelv.
Még ma is mondják és tanítják is talán: „a beszéd tette az embert emberré”.
Micsoda téves felfogás! Egy nagyon vékony szint a beszéd és az a szint, ahol az ember gondolkodhat. Gondolkodhat? Gondolkodhatna azon, hogy mit tud ő maga hozzátenni az egészhez.
Ehelyett mit csinált? Úgy képzeli, ő az egyetlen intelligencia, ő a csúcs – és kiszedheti maga alól azt, aminek a csúcsa. Elvágja a gyökereit, megszünteti, amiből kifejlődött, és valamiféle „Übermensch”-nek képzeli magát – ez is egy megsemmisülési út.
Nem csoda, hogy nem szép halálok vannak. Azokat másfelé lehetett volna megtalálni, talán. Amerre talán az is jobban látszik, hogy mi az, aminek jó, aminek kell a változáshoz tartoznia, és mi az, aminek az állandósághoz. És talán látszik az, hogy a felépítmények meddig vannak összhangban azzal, amire épültek.
Lehet, hogy emiatt is lassú folyamat a halál, hogy eközben is megértsünk valamit? Nemcsak a saját hibáinkból és tévútjainkból, de az egész ember kérdésből?
Néha úgy érzem, hogy amiket megfogalmazok kérdéseket, kétségeket, feltevéseket, stb., azok nem csak ilyen szavak formájában terjednek tovább, hanem valami számunkra ismeretlen módon is. (Nem a megfigyelőkre gondolok.) Mintha a szavak mellett valamilyen hullámokon is továbbhaladna minden. Ha ezt elmondanám, kinevetnének, ez csak képzelődés, azt mondanák. Nem baj, azért leírtam.

Az emberi érzékelés

Vannak emberek,
Kiknek a hallgatása
Beszédes, de jól
Érted-e, biztos benne
Nem lehetsz tán soha se.

Alszanak a fák
Télen, csupasz némaság,
Gondolod, a fád
Naponta más fényben áll, s
Ugyanazt másnak látod.

Great Reset – bevezető gondolatok egy könyvhöz

A röviden megemlíteni kívánt könyv: Klaus Schwab és Thierry Malleret 2020 júliusában megjelent könyve, angolul: The Great Reset, németül Covid-19: Das große Umbruch. A szerzők nem „összeesküvők” – ahogy manapság sok helyen divat nevezni a gondolkodókat – hanem például Klaus Schwab a Világgazdasági Fórum elnöke.
A szerzők kétségbevonják az állítást, miszerint a bolygó élhetőségének a megmentéséhez életeket kell feláldozni, amit az önmagukat a világ vezetőinek érzettek között többen komolyan megfontolásra érdemesnek tartanak.
A könyv tartalomjegyzékét azért írom ide le, mert egyfajta vázlatnak is tekinthető. Vázlata annak az ismertetésnek, hogy milyen hatalmas változások előtt áll a világunk, illetve jónéhányban már benne is vagyunk. A könyv 2020 tavaszán, nyár elején íródott, közvetlenül azon WEF (World Economic Forum) tanácskozás után, ahol ezek a kérdések szóbakerültek. Azóta eltelt másfél év, amelynek a valósága azt mutatta, hogy rajta vagyunk a változások útján.
Tekintettel arra, hogy az angolt elég sokan ismerik manapság, itt hagyom az angol változatát a szövegnek, és melléírok egy általam készített fordítást. Nem tudom, hogy például van-e általánosan használt szó a reset-re, amit úgy hiszem, sokan ismernek a számítógépes játékokból és technológiákból, a szótár „visszaállítás”-t ad rá, de néhol az újrakezdés talán jobb lenne.

Bevezetés

1. Macro Reset Makro szintű visszaállítás
   1.1 Three definitions Három definíció (interdependence, velocity, complexity)1
   1.2 Economic Reset Gazdasági visszaállítás
   1.3 Societal Reset Szociális visszaállítás
   1.4 Geopolitical Reset Geopolitikai visszaállítás
   1.5 Environmental Reset Környezeti visszaállitás
   1.6 Technological Reset Technológiai visszaállítás
2. Micro Reset (Industry and Business) Mikro szintű visszaállítás (Ipar és üzlet)
   2.1 Micro Trends Mikro irányzatok
   2.2 Industry Reset Ipari visszaállítás
3. Individual Reset Az egyénre vonatkozó visszaállítások
   3.1 Redefining Our Humanness Újra definíálása annak, mit jelent embernek lenni
   3.2 Mental Health and Well-Being Mentális egészség és jólét
   3.3 Changing Priorities Változó prioritások
4. Conclusion Következtetések

1
A három definíciót a pontosság kedvéért angolul hagytam benne, röviden az első a világunk különböző részeinek kölcsönös függőségét jelenti, a második a változások gyorsuló sebességét, amit például a Covid kapcsán átélhetünk, a harmadik pedig a problémák bonyolultságát amiatt, hogy nemcsak földrajzilag nagy a kölcsönös függőség, de a különféle módokon jelentkező problémák is sokféleképpen függnek össze.

Tekintettel arra, hogy nem olvastam (még?) a könyvet, csak egy rövidített változat van a kezemben, és azt is csak felületesen néztem még át, nem vállalkozhatok sem alapos ismertetésre, sem valamiféle „végső ítélkezésre, megítélésre”. Egyelőre mindössze az első benyomásomat szeretném leírni.
Az első érzés, ami bennem feltámadt, az volt, hogy itt úgy beszélnek az emberiségről, a ma élő emberek sorsáról, mintha egy csirkefarm gazdái beszélnének a csirkéikről, és nem mint emberek emberekről. Így tekintenek le a világ vezetői az emberekre? Ebből a pozícíóból állítják egyesek – ha nem is nyilvánosan, de egymás között vitatva –, hogy „áldozzunk fel 90 százalékot, és akkor a maradék 10 százalék egy kellemesen élhető bolygón élhet”? S mivel a haláluk híre nyugtalanítóan hatna a csirkékre, más módszereket kell találni?
Kiért, miért van ez a földi civilizáció? Eddig azt hihettük, mindannyiunkért, a természetért, és az emberért. Most kiderül, hogy ezek mind csak ki tudja, hányadik helyen álló szempontok? Ezek a gondolataim azt jelentik, hogy bennem a tartalmi vázlat és a felületes olvasás is az első benyomást erősítette. Ha megnézzük a listát, túlnyomórészt gazdasági kérdésekről van szó. Fő a haszon, a kezelhetőség. Akárcsak a csirkefarmon. Ritkán érdekli a csirkefarmok gazdáit, hogy érzik magukat a kiscsirkék, meg a nagyobbak. Az talán érdekelte régen, néhány száz éve a parasztnénit, akinek az udvarában ott totyogtak, és adott mindegyiknek szépen nevet.
Ezt jelenti vajon a visszaállítás?

Két filmről

A téli „ünnepek hete” – körülbelül karácsony, az újév és vízkereszt időszaka – az idén mindenkinek sok korlátozás között telt el, a bezártságban pedig természetes, hogy az ember olvas és filmeket néz. A mostanában látott filmekből kettőt szeretnék néhány szóval megemlíteni itt, melyek hasonlítottak abban, hogy mind a kettő központjában az emberi kapcsolatok álltak, mégha egészen másképpen is, amit részben magyaráz a két film születése között eltelt fél évszázad.
Egyik este egy friss filmet néztem, kétféle értelemben is frisset, vagyis olyat, amelyet még nem láttam, és amely nemrég készült el. Ez egy újabb novella megfilmesítése a 2029 kötetből (erről írtam már többször), a jövőről szóló novellák közül és akárcsak az első „2029” film, ez is eltér a novellától. Nekem tetszett. A címe: Ich bin dein Mensch, magyarul A te embered vagyok.
Sokféle mondanivalója van, mégsem tűnik zsúfoltnak. Mi az ember? Mi a lényeges a számára a párkapcsolatban? Lehet-e jó pár két különböző fajhoz tartozóból? Ahol a humanoid robotot is az élő fajok közé sorolom. Végülis miért ne? Most ijesztőnek tűnik, az ember attól fél – és biztosan jogosan –, hogy a robot az olyan lesz, amelyik kvázi gombnyomásra működik, és mindennel egy külső parancsot teljesít. Bár ember is van ilyen (sajnos), az ilyen robotot talán mégsem sorolnám az igazi emberfajok, a humanoidok közé.
Az ember az olyan, aki már saját maga képes formálni, alakítani az egyéniségét, kvázi felépíteni önmagát. Ahogy ezt egyszer valaki, azt hiszem, már megfogalmazta: az embergyerek a „werden”, a „lesz”, a potenciál, ami fejlődni képes.
A film humanoidja ilyen volt? Úgy tűnt. A film elején még olyan, amilyennek az Adam Kadmost, a „modell” Àdámot, az első embert képzelhetjük: mindenféle jó tulajdonsággal felruházva (intelligencia, jó szándék, segíteni akarás, stb.), amit a modell elkészítője csak elképzelni tudott. De ez az „idea-ember” még nem állta ki a valóság próbáját. Az embernek „sötét oldalai” is vannak: néha dühöng, néha igazságtalan, stb., stb., nem kell sorolnom, ezt igazán jól tudjuk.
Ich bin dein Mensch – a te embered vagyok. Megtalálják-e ezt az ember-nő és a humanoid-férfi a film végére egymásban?
Talán igen, talán nem. Nem dől el a kérdés, talán ilyen rövid idő alatt – amekkora szakaszt a filmben láthattunk a kapcsolatukból — nem is dőlhet el. Megszületik egy kölcsönös vonzódás, de még sok „próbát” kell együtt átélniük, hogy a válasz is megszülessen. A próba szót azért tettem idézőjelbe, mert talán helyesebb lenne életutat írnom: a nehézségeket, az érésünket – mindenféle humanoidnál – az életek próbái adják. (A novella ennél tragikusabb, ott a csalódott férfi – a humanoid robot – megöli a nőt. Mintha csak emberférfi lenne ebben a mai szomorú korban.)
Mindenesetre a számomra üdítő volt a film, mert mostanában kissé túl sötéten látom az emberiség jövőjét. Hátha mégis van remény.
Van remény? Az emberiségnek? Milyen potenciális utak állnak előtte? A potenciális alternatívák közül melyik válik úttá? Jó vagy rossz irányba halad-e majd tovább?
Leírtam már valószínűleg, hogy ez a jelen világ olyan, hogy a megoldatlan problémák bekerülnek a szőnyeg alá, az emberiseg továbblép egy magasabb szintre, ahol ugyanazon – avagy hasonlók, csak más módon – problémák újra, hatványozottan jelentkeznek. Egy apró példa erre a másik film, amely ca. egy fél évszázaddal ezelőtt készült. Találd ki, ki jön ma vacsorára (Sidney Poitier, Spencer Tracy, Katharine Hepburn, stb.), híres film, biztosan sokan látták. Ebben a filmben egy fekete férfi és egy fehér nő kapcsolata, tervezett házassága a fő konfliktus forrás – ez kvázi a múlt. A közeljövő pedig a novella szerinti: kapcsolat az ember és az android-ember (a novellában hubot-nak nevezik, human robot) között. A faji kérdések máig sem igazán megoldottak a Földön, és már itt van egy legalább ugyanilyen nagy vagy még erősebb probléma.
A filmek után a következő kérdés született bennem: vajon az ember a kereső vagy valami Nagyobb (hatalom, intelligencia, stb.), aki játszik az emberrel, mint egy bábuval, kísérleti kis egérrrel?
Ha egy pár talál jó megoldást, az ki tud hatni arra, hogy más párok is találjanak?

Az élet egyik találós kérdése

Egy meg egy hogyan
Lesz több kettőnél, ez a
Házasságban a
Kérdés, két kis Ego-ból
Születik-e közös Én.

Mitochondrium, a sejtjeink energiagyára

Nem szeretek divatos dolgokkal foglalkozni, pusztán azért, mert éppen divatok. Ugyanakkor ha valamiről, amivel éppen foglalkozom, kiderül, hogy az most divat, egy csöppet bosszankodom talán, de azért nem tudja elvenni a kedvem. Ez a téma most a mitochondrium, a sejtek – emberi, állati és növényi sejtek – „energiagyára”.
Van, amikor különösen tudok örülni egy-egy könyvnek, olyankor, ha miután megjön és belenézek, azt látom, hogy: „igen, ez az, pont erre vagyok kíváncsi!”. Ez természetesen a szakmai, tudományos-ismeretterjesztő könyvekre vonatkozik, nem a szépirodalomra.
Ilyen jó érzésem lett néhány napja, amikor belekezdtem Stefan Limmer és Birgitt Täuber-Rusch Mitochondrion című könyvébe. Merem laikusoknak is ajánlani, akik szeretnének egy kicsit megtudni az energiaháztartásunkról, bár láttam a neten, hogy a magyar online könyvesboltban – bookline.hu – több más könyvet árulnak erről a témáról, nem ezt, de hátha még ez is elérhető lesz.
Mi minden tetszik benne?

Először is, maga a szemlélete. Idézek ehhez a könyv bevezetőjéből:
„…unsere Realität besteht mit allen Erscheinungsformen aus Scwingungen und Energie. Auch wir Menschen sind Energiewesen. Die Quantenphysik hat uns gelehrt, das Materie nur eine intelligente Zusammenballung von Energie ist. So schwingt dieses Universum in unterschiedlichen Frequenzen und erzeugt damit eine Energie-Symphonie aus unendlich vielen Variationen – ein Spiel, in das wir Menschen untrennbar eingebunden sind.
Aber wo ist die Quelle unserer Lebenskraft?”
Vagyis magyarul: „.. a valóságunk nem áll másból, mint rezgésekből és energiákból, és az ezek által létrehozott formákból. Mi magunk, az emberek is energia-lények vagyunk. Megtanulhattuk a kvantumfizikából, hogy az anyag nem más, mint az energia intelligens felhalmozódása. Az univerzum így rezeg különböző frekvenciákban, és egy végtelen variációjú energia-szimfóniát hoz létre, amelynek elválaszthatatlan részei vagyunk mi, emberek is. De hol van az életerőnk forrása?”
Ismerjük valamennyi lehetőségünket a potenciális energia forrásainkat illetően? Tudjuk optimálisan használni az energiáinkat? Olyan helyzetben van-e a mai tudomány, hogy rendelkezik mindazzal a tudással és az összefüggések látásával, ami az energiánk helyes kezelésével kapcsolatos?
A választ csak a szűken értelmezett tudomány nem tudja megadni. Szükséges a tudomány eredményeinek és a régi, részben csak töredékesen fennmaradt tudásoknak az összehangolt látása, mindannak, ami az ősi sámánkulturákból és az ősi fejlett kulturákból – mint például a chakrák tana – származik.
A megértés útja elengedhetetlenül a mitochondriumokhoz – a sejtek erőműveihez – vezet.

Másodszor az tetszik – ami persze elválaszthatatlan az elsőtől –, hogy összekapcsolódik benne, még nem tudom milyen mélyen és jól, az, ami a mai hivatalos tudomány és az, ami ősi tudás, például a chakrákról vagy a sámánoktól.

Harmadszor maga az a tény is tetszik, hogy a mitochondriumokkal foglalkozik, kvázi azért választva ki a sejtjeinkből pont azt, mert megértették, hogy ennek sok tekintetben, sok kérdésben kulcsszerepe van – mégpedig ősidők óta. Legalábbis én így gondolom, hogy ez így igaz, és ez az utóbbi időben csak erősödött bennem.

Negyedszer, amit talán szubjektív szempontnak tekinthetnek, de mindegy: már írtam néha, hogy az összes biológiával való foglalkozásból hiányoltam a „vertikális vonalat”, azaz a nanoszinttől eljutni legalább az emberi szervezet szintjéig. Már ez is nagyon sok lépcsős létra! Itt mintha meglenne ez, és amikor a könyv végére érek, a hiányérzeteimet is le tudom írni majd talán.
Más szavakkal, de a szerzők azt írják, amit gondolok én is: az anyagcsere és az energiaháztartás folyamatait nem szabadna „mereven” elképzelnünk (például, hogy egy adott ábrával leírható minden körülményre nézve); nagyon sok egyéb paramétertől függ, mint például a külső körülmények miatti energiaszükséglet, az életkor, stb. Az életkor itt csak impliciten van benne, de szerintem nagyon fontos, nem véletlenül mondják, hogy az időskori betegségek, egészségi problémák jó része a mitochondrionra vezethető vissza. Ugyanakkor fontos lenne aláhúzni, hogy az egész emberi szervezet életkora és az egyes sejtek életkora nagyon különböző! Nem tudom, hogy a tudomány tudja-e, hogy ezek a belső folyamatok hogyan veszik figyelembe a sejt életkorát (ezt feltételezem, tudják) és az egész szervezet életkorát – erre különösen kíváncsi lennék, hogyan.
Az anyagcserét és az energiaháztartást nézve egyre kevésbé elfogadhatónak tartom a nézetet, miszerint a nucleus az általános vezérlőközpont. Ami a folyamatok beindulását, összekapcsolódását illeti, az egész így egy IT-ben jártas laikust inkább a data-driven, illetve tranzakcióorientált rendszerekre emlékeztet.
Az információfeldolgozás avagy annak fellépő igénye hogyan hat a megnövekedett energiaigény miatti újabb energiafeldolgozási igényre? Rengeteg ilyen kérdés gyűlik bennem, és feltételezem, hogy marad belőlük a könyv elolvasása utánra is. de ez nyilván nem baj.
A könyv utolsó, harmadik nagyobb része – amelybe még nem néztem bele – olyan, amire gondolva az elején „divat”-ról írtam. Ugyanis a neten levő, nem kifejezetten biológus szakembereknek szóló könyvek jó része az ún. Mito-Medizin felé irányulódik. Mit jelent ez? Valami olyasmit, hogy a mitochondrium működésének a megismerésével és az egészséges életmód kialakításával hogyan tudjuk befolyásolni az energiaháztartásunkat és ezáltal természetesen az egészségünket. Gyógyszerek nélkül.
Amiről ezek a könyvek talán kevesebbet írnak, de a tudomány már évtizedek óta „itt” – mármint a mitochondrium környékén – nyomoz: az öregedés. Erősen él a feltételezés, hogy az öregedés folyamatai is a mitochondriummal vannak összefüggésben.

Erőforrás

Erőt adni úgy,
Hogy azáltal nem csökken
Annak ereje,
Ki ad, forrás, mely sokat
Táplál, ki mégsem apad.

Elérni ezt nem
Könnyű, ellentmond hitnek
Az ész, hogyan lesz
Végesből végtelenné
Bármi, energia, lény.