Ashtavakra Gita

Ashtavakra Gita – készítettem 2021-ben egy többé-kevésbé nyers fordítást egy német és egy angol változat alapján, és leírtam hozzá néhány gondolatomat is. Nem tudom, hogy visszatérek-e még hozzá ez életemben, ezért ma — 20220427 — fekteszem így, ahogy van a time2life-ra. Müller Márta

Bevezetés

A Giták gyűjteménye – Gitasangraha – 13 Gitából, vagyis magyarul dalból áll. Ezek között – úgy tartják — mindössze egy van, amelynél nem egy istenség, hanem egy ember beszél, ez az Ashtavakra Gita (a német szövegben: Aschtavakra).
Milyen ember a beszélő? Nem egy pap, nem egy „magas személyiség”, egy olyas valaki, aki megjárta az élet útját, és nem veszett el benne, ellenkezőleg, visszatalált önnön isteni lényéhez.
Ideteszem ezt a mondatot németül:
„… ein Weltüberwinder, in dem das Göttliche aus umwölkten Bewußtsein der Welt den Heimweg in seinen wahren Stand gewandelt und zur Wahrheit seines zeitlosen Gottseins, daß ihm verborgen war, erwacht ist.” Das ist die Aschtavakra Gita, die Offenbarung des Aschtavakra. Avadhuta: diejenige, der alles von sich abgeschüttelt hat.
Magyarul:
…valaki, aki bejárta az Élet hosszú és rögös útjait, és megtalálta az utat vissza, haza, az isteni eredetéhez a világ homályba burkolt tudatából, és felébredt, mert ráébredt az Időtlen Lényére és annak igazára, amelyek a hosszú vándorlása alatt rejtve maradtak előtte. Ő az Avadhuta, a Visszatért, aki „mindent lerázott magáról”, vagyis meg tudta tisztítani magát az útja során elkövetett hibáitól.

Ashtavakra Gita

Első ének

Janaka:

1. Hogy lehet megismeréshez jutni? Hogyan érhetjük el a megváltást, a felszabadulást mindattól, ami kötözve tart?
   És hogyan lehet elérni a vágytalanságot? Mondd el nekem ezeket, kérlek!

Ashtavakra:

2. Ha megváltásra vágysz, gyermek, akkor menekülj az érzékek világának a hatalmától, mint ahogy a mérgek elől menekülsz. Tanulj türelmet és egyenességet, jóindulatot, higgadtságot és azt, hogy egész lényed legyen igaz és valós, s mindezt úgy vedd magadhoz, mintha a frissen vedlett tehén teje lenne.
3. Nem föld, nem víz, nem tűz, nem szél,
   És nem is az éter vagy, barátom, bár ezek mind részei voltak
   A létezéseidben annak, amit önmagadnak neveztél.
   De nem csak ez vagy, az Időtlen Lényed
   Szellemből formálódott, és kívülről nézi a léteid.
   Ismerd ezt fel, ismerd ezen Időtlen Lényed meg – ezáltal
   Tudod megváltani, felszabadítani önmagad.
4. Ha elhagyod a testedet, az anyag világát,
   S megtalálod fészkedet, a helyed a szellemben,
   Akkor válsz boldoggá,
   Békességgel elteltté megszabadulva a kötöttségeidtől.
5. Nem fogsz akkor már semmilyen evilági osztályozásba,
   Kategóriába tartozni,se Brámán, se más nem leszel.
   Nem fognak látni a földi szemek.
   Nem tudnak megérinteni, nem lesz formád,
   Szemlélő, mindent figyelő leszel.
6. Jog és jogtalanság, öröm és fájdalom,
   Mindaz, ami az érzékelésől fakad, nem lesz már benned.
   Nem cselekszel, és nem történik veled semmi,
   Megváltást nyertél az időtlenségben.
7. Magányos szemlélővé váltál a saját univerzumodban:
   Minden lényedet kívülről figyeled, az időtlenségből. Ez vált a feladatoddá.
8. Ne képzeld azt magadról, hogy te irányítasz mindent, hogy te
   Cselekszel a lényeiddel. „Én vagyok, aki tesz” – ez egy megmérgező gondolat, olyan, mint a kígyóméreg. „Nem én vagyok, akié a cselekvés”, ez a hit a helyes ebben az állapotodban, érezd ezt, és boldog leszel.
9. Magányos vagyok, mindazzal, amit megláttam, felismertem, és tudatára ébredtem. Eloszlott ezáltal sok minden, ami homályban volt, és ez boldoggá tesz.
10. Mindaz, ami hosszú időkön át bennem volt, mint „kötél”, mint „kígyó” (~DNS) a léteimben, most megnyílt, világossá lett, amit hordozott és eltűnt, feloldódott. Megszabadulni attól, ami fogva tart, nagy boldogság! Így fogok vándorolni tovább.
11. Ha szabadnak érzed magad, szabad vagy, ha megkötözöttnek, akkor megkötözött. Amilyen a vágy, úgy ítél a Sors?
12. Az Időtlen Lényünk az örök tanúnk. Ő az időtlenségből állandóan figyel minket, magányosan, szabadon, saját vágyak és cselekedetek nélkül, békésen szemléli kívülről a világot. Az élet különféle áramlatait egyformán tekinti.
13. Ez az Időtlen Lény változatlan, nem dualitásokban élő, mint az egyes létek emberei, mint az én-k, vagy pontosabban talán ego-k. Az ego-nk érzékelése valamelyest illúzió, látszat, amelyet levetünk, amikor a létből kilépve ráérzünk egységünkre az Időtlen Lényünkkel.
14. Hiszen hosszú ideig voltunk megkötözve – többek közt a géneink által – a Létezés Világában. Az igazi lényünk felismerésével nem vagyunk többé a tstünk foglyai.
15. Kiszabadult a fényed, amely eloszlatta a sötétséget. A meditációdban már egyszerre vagy kint és bent: tartozol a léted lényéhez és az Időtlen Lényedhez egyaránt.
16. Te lettél az a létezéseid közül, akinek sikerült mindezt megvalósítania, meglátni az útjaid, és eljutni az Időtlen Lényed igazságához. Ez a megvilágosodás. Ne törődj azzal, hogyha apró részletek még nem világosak.
17. Félelemnélküli és remények nélküli ez az Időtlen Lényed, nem változik, nem terheli semmi, a szíved most szentélye ennek időtlen szellemnek, tudásnak. Ne törődj most mással: légy csak ennek a szellemnek a kelyhe.
18. Aminek formája van, az látszat, múlandó, ami állandó annak nincs formája. Ha ezt a tudást magadévá teszed, nem lesz már több élted, mert nem vágysz vissza az életbe.
19. Hasonlóan ahogy az alakod megláthatod egy tükörben, úgy a belső tükrödben megláthatod ezt az Időtlen Erődet, amely most betölti a testedet. (Mindig az Időtlen Lény alapján generálódik ki minden létezés; hasonlóan mint egy új sejt mindig a DNA-ban hordozott minta alapján jön létre.)
20. Hasonlóan ahhoz, ahogy ugyanaz a levegő van egy edény körül, mint benne, ugyanúgy az Időtlen Lényed is ugyanaz bent és kint, minden létezésed részese ő.

Második ének

1. Nem zaklat fel semmi, nyugalom tölt be, mióta felébredtem az igazságra, vagyok a párja a világ örök ősanyagának. Hosszú időn át voltam becsapott a hiú vakságom által.
2. Azáltal, hogy bevilágítom ezt a testemet, egyúttal látom és kibontom valamennyi létemet. Hiszen azok bennem vannak, s mst előjönnek, az én egész univerzumom. Mindannyian Èn vagyok.
3. Ez az feltárt, fellelt Èn a léteken kívül is megvan. Szerencsés belátásomnak köszönhetem, hogy megláttam ezt a legmagasabb szintű Önmagamat.
4. Ahogy a hullámok, a fodrok és a buborékok nem különböznek a folyótól, éppenúgy ez az Önmagam – Időtlen Lényem – sem különbözik azoktól a lényeimtől, akik ezen Időtlen Lény alapján (bázisán) jöttek létre.
5. Ha jobban megnézünk egy ruhát, láthatjuk, hogy az semmi más, mint az őt alkotó fonalak összessége.
   Ilyen a léteink összessége is, semmi más, mint Magunk.
6. Hasonlóan ahhoz, ahogy a cukornád nedvében kristályosodó cukor képződik, így bennem is van valamennyi az egészből, minden létezésemből.
7. Az önnön Lényünk fel nem ismeréséből fakadnak a világ látszatai. Az önnön Lényünk felismeréséből nem lesz hamis látszat.
   A hordozottak fel nem ismerése miatt érezzük a hordozottat egy kígyónak, megismerve, nem lesz az.
8. A megvilágosodásom hozzátartozik a velem született potenciálomhoz, lehetőségeimhez, részem. Ha megvilágosodnak a léteim, akkor az mind az Én fénye.
9. Mindaz, amit belőlük magamban hordozok, torzulva látszódik nekem, a fel nem ismerés miatt: ezüstnek tűnik gyöngy, kígyónak a kötél, víznek, ahol a fény a légben tükröződik.
10. Belőlem indult mindez ki, és bennem is fog végetérni. Hasonlóan ahhoz, ahogy egy ki nem égetett agyagedény végül ismét a föld része lesz, egy hullám a vízé, egy aranykarkötő az aranyé.
11. Bennem kell a lényeimnek megtalálniuk a kegyelmet, bennem, aki nem múlik el, nem vétkez, és akkor is lesz majd, amikor már a legmagasabb Brámántól az utolsó fűszálig mindenki elmúlt.
12. Magányos vagyok, Önmagam. Bár van egyfajta testem, de semmi sincs, ahová mennék, és olyan sincs, ahová ne mennék – nyugalomban állok és mindent betöltök.
13. Milyen vagyok? Másmilyen, mint az élet, az anyagi világ lényei, anélkül hordozom a lényeimet, hogy érintenék a testemet.
14. Milyen vagyok? Semmim sincs, és mégis mind az enyém, mindaz, ki a szellem és a nyelv birodalmában (hatáskörében) él.
15. Megismerni, megismerhető és megismerő: e három túl van az anyag világán. A látszatuk a fel nem ismerés miatt bontakozik ki bennem, de bennem ezek letisztultak. (???? Lehet, hogy a helyesebb értelmezés az lenne, h úgy mondanánk, hogy a megismerésnek az általunk anyaginak ismert világon belül határai vannak, és amíg ezen világ határai között vagyunk, élünk, addig a megismerésünknek is ezek a határai. Kilépve az anyag világából, ez megváltozik, illetve személyt illetően megváltozhat.)
16. A dualitás a szenvedés gyökere. Az egyetlen gyógyító a megértése annak, hogy minden látszat nem a realitás. Ki vagyok én? A tiszta szellemiség.
17. Vagyok az, ami leszűrődött az igazság kereséséből és megértéséből. Amit nem ismertem, nem ismertem fel, az burkolt be mint egy köpönyeggel. Így tekintve az oszlopom, a bázisom időtlen a változatlanban van.
18. Ennek az időtlen résznek nincs se kötődés, se feloldozás, az állandó örvény itt nyugalomban van. Bennem van minden, és mégsincs az igazság bennem.
19. A testemmel együtt a minden semmi, tiszta tudat, tiszta szellemiség az Én, a Magam. Mire gondoljak még?
20. Test, ég, pokol, kötődés, feloldozás és félelem: mindezek a képzelet termékei. Miért kellene, hogy érdekeljenek? Mi közük van a tisztán szellemi Énhez?
21. Nem látok dualitást az embertömegben, minden üressé, sivataggá vált körülöttem. Minek örülhetnék?
22. Nem én vagyok a test, nem az enyém a test, nem én lobbantom fel az élet szikráját. Én csak a tudat vagyok, a szellem. Ami fogva tart, a vágyam az élet után.
23. Lényem végtelen óceánjából a hullámok sokféle, színes lényeket teremtettek, akkor amikor feltámadt a szellem szele.
24. Amikor ez a szél lenyugszik, elsüllyed a világom hajója is, együtt az életet gyyújtott szikrával, erővel.
25. Csodálatos körforgás! A végtelen tengeremből a hullámokon életerők jönnek létre, ezek megsokszorozódnak, játszanak, majd visszatérnek a forrásaikhoz.

Harmadik ének

1. Annak, aki felismerte láthatatlan, ámde igazi önnön Lényét, milyen kedve támadhatna még evilági haszon és dolgok nyerése után szaladgálni?
2. Azok tesznek ilyet, akik nem ismerik belső lényegüket.
   Honnan jön a szeretet az érzékelés világához, amely őrült örvényben, körforgásban él, amelyben a nem-tudás és a vágyak uralkodnak, másnak mutatván sok mindent, mint ami?
3. A forrása a lényeid univerzumának az időtlen lényed, őbelőle jönnek az érzékelés világába, mint a tenger habjai a partra. Ha mindezt felismerted, miért szomorkodsz még?
4. Hogyan fogadja (az ébredő?) azt, hogy az igazi, az időtlen lénye egy tiszta szellem, és a létben (a létezéseiben) vált szennyezetté? Távol került attól, ami létrehozta.
5. A Tisztuló a saját univerzumában mozog és halad, azáltal, hogy felismeri a létezéseiben (a bejárt útjaiban) a saját, időtlen lényét, és azt is, hogy az időtlen lényében ezek mind benne voltak. (mint tulajdonságok, mint potenciálok)
6. Meglepőnek tűnik, hogy az, aki a legmagasabb dualitásnélküliségben, az időtlenségben lel gyökerére, eredetére, aki a megváltásakor oda talál vissza, az, hogy kerülhetett az érzékek, a tökéletlenségekben teljes vágyak hatalmába kerülni.
7. Az érzéki vágyak, az anyagból, a testből fakadó vágyak az ellenségei a tiszta megismerésnek, és mégis, ugyanolyan erősen vonzóak, és a sötétben botorkáló mintegy ezen két pólus között halad.
8. Megdöbbentően érdekes, hogy az, aki megtanulta megkülönböztetni az időhöz kötöttet és az időtlent, aki megtisztította vágyait, és úgy véli, nem vágyik új életre, csak az élet körforgásából való felszabadulásra – valójában mégis fél ettől a felszabadulástól. (érdekes lenne tudni, hogy aki írta, mennyivel gondolt többre, másra, mint az a félelem, ami az emberekben mindig van az ismeretlennel szemben)
9. De a bölcs, akit akár táplálnak, akár kínoznak, látja igaz lényét és nem érez sem örömöt, sem haragot. (jó lenne definiálni ezt a bölcsességet; szingularitás?)
10. A saját testét kívülről, kvázi fentről nézi, mintha egy más test lenne – ugyan miért kavarná fel akár dicsőítés, akár gúnyolás?
11. Az ilyen bölcs már Maya-ként látja az egész maga körüli világot. Miért reszketne a lelke, ha már tudja, hogy közel a halál?
    (A lélek kész, de a test erőtlen. Az ember, még ha bölcs is, tudatalattiból is áll. Mindig támadhatnak benne még ismeretlen félelmek.)
12. A lélek, akiben már nincs sem vágy, sem remény, elégedettséget talál önnön lénye fel és megismerésében. (csak rövid állapotként érzem jónak, hosszú távra nem)
13. Aki már legmélyebb meggyőződéséből tudja, hogy ami látható, az lényegtelen, miért gondolna olyasmikre, hogy „ezt meg akarom kapni, azt el akarom engedni”? „Ezt elfogadom, amazt elutasítom”?
14. Aki minden szennyeződést eltávolított a lelkéről, minden dualitást, s nincsenek már reményei – azzal bármi történhet, sem bánatot, sem örömöt nem hoz a számára. (nem hiszem, hogy vágynék ilyen állapotra)

Negyedik ének

1. Ha az, aki bölcs módon felismerte önnön Időtlen Lényét, beszáll a létbe, az érzékek általi látszatok világába, mi különbözteti meg attól a (még) Fel-Nem-Èbredttől, aki sodródik a létezések beláthatatlan folyamán? S hordozza magával emiatti terheit. Ez a különbség.
2. Ha a Yogin (~ a bölcsességhez jutott, az önnön lényére ébredt) belép a világba, akár egy olyan helyre, ahová valamennyi Isten vágyna, ő nem esik extázisba.
3. Olyan tudással bír, hogy bensejében érintetlen marad Jótól és Rossztól egyaránt, hisz a tiszta kék nem olvad össze a füsttel, mégha a szemünk azt hiszi is.
4. Ki tudja visszatartani azt, aki már eljutott ahhoz az Időtlen Lényéhez, akinek valamennyi létezését, az egész bejárt útját köszönheti, aki már saját akaratából tért vissza?
5. Mind a négyféle lénynél, az isteneknél és az embereknél, az állatoknál és a növényeknél, a legmagasabb Brahmantól a fűcsomóig, mindenkire igaz az, hogy aki felismerte ezt a magasabb igazságot, az olyan erőt nyert, amellyel saját akarásait és nem-akarásait le tudja győzni.
6. Aki ismeri ezt az önnön lényegét, amely egyedülálló és amely egyesíti minden létezése erejét, az be tudja teljesíteni, amit tud, és nem győzi le őt a félelem.

Ötödik ének

1. Semmi és senki nem érint meg téged. Te magad, tisztán, mitől szeretnéd megszabadítani magad? Ha feloldod mindazt, ami még összetart, gondtalanul mozoghatsz. Körülbelül úgy, mint a hullám taraja.
2. Úgy kel ki belőled minden, mint a buborékok a tengerből (quantum foam?).
   Ismerd fel magányosságod, és menj feloldódni.
3. Az univerzum (az eljövendő létek?), amit magadban hordozol, manifesztálódni fog, de még nincs meg benned, te folttalan. Meg fog majd jelenni, éppúgy, ahogy a létben hordozottból (DNS) is megláttad, ami ott rejlett. (A DNS mint általában itt kígyó hasonlattal.) Menj feloldódni.
4. Szenvedés és öröm számodra egyek: te az egész vagy. Remény és reménytelenség egy, élet és halál egy. Menj feloldódni.

Hatodik ének

1. Nincsenek határaim, amint az űrnek sem. Az anyag által formált világ, amely körül éppen úgy vagyok, mint benne, olyan mint egy edény. Ez a felismerés.
   Aki ezt felismeri, az nem lemondani vagy megragadni akar, hanem feloldódni.
2. Hasonlítható vagyok a nagy világóceánokhoz, a világ, ami megjelenik, a hullámaim. Ez a felismerés. Aki ezt felismeri, az nem lemondani vagy megragadni akar, hanem feloldódni.
3. Olyan vagyok, mint a gyöngyök anyja, a világ tükröződik bennem, mint a gyöngy ezüstjében. Ez a felismerés. Aki ezt felismeri, az nem lemondani vagy megragadni akar, hanem feloldódni.
4. Benne vagyok minden lényben, és minden lény bennem van. Ez a felismerés. Aki ezt felismeri, az nem lemondani vagy megragadni akar, hanem feloldódni.

Hetedik ének

1. Bennem, a térben-időben végtelen világóceánban az anyagi világ hajója ide-oda hányódik, dobálják a gondolatok hullámai – nincs bennem türelmetlenség.
2. Bennem, a térben-időben végtelen világóceánban növekedhet vagy csökkenhet az anyagi világ hulláma, attól függően, hogy emelkedik vagy lehull – ettől én nem leszek sem több, sem kevesebb.
3. Bennem, a térben-időben végtelen világóceánban őrült elképzelés az anyagi világot mindenségnek nevezni. Alaktalan, forma nélküli és békességgel eltelt vagyok én, vagyok, aki vagyok, magamhoz hű maradok.
4. A jövő formáiban, alakjaiban még nem a lény van benne, és nincs a jövő benne sem, az időtlenül zavartalanban. Így érintetlenül és vágyak nélkül vagyok békességgel eltelt, vagyok, aki vagyok, magamhoz hű maradok.
5. Ò, csak szellem, tiszta szellem vagyok én. Egy vásári színjátékhoz hasonlít az anyagi világ. Miért, honnan jönne bennem az őrület, hogy bármit eltaszítsak vagy megragadjak?

Nyolcadik ének

1. Akkor van kötés, ha a szellem vágyik valami után vagy vádol valamit, felad vagy megragad valamit, megörvendezteti valami vagy elszomorítja.
2. Akkor van oldás, ha a szellem nem vágyik semmire, nem is vádol senkit, sem fel nem ad, sem meg nem ragad semmit, semmi nem örvendezteti meg vagy haragítja meg.
3. Akkor van kötés, ha a szellemnek valamilyen tervei, szándékai vannak. Akkor van oldás, ha a szellem nem ragaszkodik már semmilyen elképzeléshez.
4. Ha nincs Én, akkor oldás van. Ha van Én, akkor kötés.
   Ha így gondolkodsz, játszva boldoggá tesz: semmit se ragadj meg, és semmit se engedj el.

Kilencedik ének

1. Elvégzett és el-nem-végzett, és minden olyan pár, amely egymásnak ellentmondás – mikor jutnak nyugalomba? Ismerd fel ezt, és amikor túltelítödsz minden szép elhatározástól és szép gyakorlattól, akkor elbúcsúzhatsz ettől a világtól.
2. Meglátva azt, hogyan szül (teremt) újra és újra a Világ, néhány Boldoggá vált úgy választja az életet, hogy nyugalomban tudják tartani az anyagból fakadó hajtóerejeiket, a vágyaikat. (Kvázi a többiek kedvéért, azért, hogy segíteni tudjanak, választják a létet.)
3. Itt, a mi világunkban, a létezés világában semmi sem tartós, hármas szenvedés, fájdalom miatt gyötört – e három a saját lényéből fakadó gyötrelmek, a mások által okozott fájdalmak és a Sors csapásai.
   Ezen a világon nem az erkölcs uralkodik, ezért eldobható, jobb kiszállni belőle. Aki így dönt, az nyugalomra talál.
4. Mit jelent az idő itt, és mit jelent – miben nyilvánul meg – az életerő itt? Itt, ahol egymásnak ellentmondó párok viaskodnak az emberben? Aki nagy elvárások nélkül, higgadtan tudja szemlélni őket és úgy fogadni mindazt, ami jön, ahogy jönnek – az el tud jutni a beteljesüléshez. (Si es atal, es atal.)
5. Sokféle mindaz, amit a Látnokok, a Tisztultak és a Yogik mondanak, megtelve mindazzal, amit észlelni tudnak, amit meglátnak.
   Ki marad közömbös, ki nem jut el a nyugalomhoz?
6. Felismerve egy magasabb tudást a jelek mögött, feltárva mindazt, amit a test gyűrűi hordoznak – talán nem ő az a szellem, aki az egész mögötti szellemiséget tanítja tanítványának (a létben levőnek), és aki a higgadtság és nyugodt kedély megőrzésével kivezet az élet végtelen folyamából?
7. Lásd meg a teremtett lények állandó változását, ahogy a lebontásból újrateremtődnek, és csak az igazságban tudják visszanyerni önnön lényegüket. Ezt felismerve, megszabadulsz attól a kötöttségtől, ami fogvatartott, és visszanyered saját alakod.
8. Egy fuvallatnyi a múltból mindig elér hozzád, ezért van a születések beláthatatlanul hosszú sora. Hagyj mindent a múltból eltávozni, menni a folyóva, add fel mindazt, ami a múltból köt – és így feladod a születések céltalan végtelen sorát is. Nyugalomban állsz majd.

Tizedik ének

1. A nyereségre és érzéki örömökre vágyás ellenségesek veled, tele vannak olyannal, amik ártanak, még jó változással is. Mert a jó változás és az örömökre vágyás egymás forrásai, ciklusban követik egymást. Végezz mindennel, ami közrefog.
2. Három vagy öt napon át figyeld a barátod és a földed, a javaid és a házad, a társad és az örökséged úgy, mintha egy álombeli háló lennének, amely téged közrefog és fogvatart.
3. Ahol valamilyen szomjúhozás van, tudd, ott van a születések végtelen folyója. Fejleszd magadban, hogy megérjen, a vágytalanságot, vágyak nélkül kiléphetsz ebből a ciklusból és boldog lehetsz.
4. A vágyódás az egyetlen, mely megkötöz, fogvatart egy lényt. Megváltás így, ha megszabadulsz minden vágyadtól. Ha valaki nem függ a jövőn, azon, hogy újra legyen, az teszi lehetővé újra és újra a cél elérésének örömét.
5. Te önmagadban egyedül vagy, szellem és tiszta. Tompa a lét, a mindenség, a nem-ismerésed, a tudatlanságod nem jelent semmint. Milyen megismerésvágy mozgat mégis?
6. Királyi hatalom, fiak és asszonyok, testek és boldogságok elmúlnak, akármennyire is kapaszkodol beléjük. Az élet pusztán az életért elvész.
7. Elég legyen a nyereségből és az érzékekből, és még a jószándékból végzett tettekből is. Az érzékek soha nem nyugodnak meg, a vad erdőben mindig új élet és halál támad.
8. Hány születésen át végeztél testtel-lélekkel, szavakkal nehéz, fárasztó munkát?
   Ezért hagyd végre abba.

Tizenegyedik ének

1. A megteremtődni és elmúlni egy állandó változás, időtlen átmenetek a lét és a nemlét között, ami magának a létezésnek a sajátossága. Aki ezt így belátja, az kiszáll a változásokból, sötét foltjaitól megtisztulva boldog lélekként tér nyugovóra.
2. Az erő, amely vándorolt a világban, hogy létrehozzon, megvalósítson mindent, ami a számára elrendeltetett, az lép ilyenkor elő. Aki ezt így belátja, arról lehullnak a remények és kívánságok, békével eltelve nem kapaszkodik semmibe.
3. Szerencse és szerencsétlenség, boldogság és boldogtalanság a Sors által kiszabott időben jönnek. Aki ezt így belátja, annak érzékei megteltek nyugalommal, nem vágyódik és nem vádol.
4. Szerencse és szenvedés, születés és halál mind a Sors által meghatározottak. Aki ezt így belátja, nem szalad vágyai után, hanem betölti a sorsát.
5. A gondolkodásból születik a szenvedés, vagy mások úgy mondják, a gondoskodni akarásból. Aki nem akar már gondoskodni semmiről és senkiről, az megszabadul ezen világ kötöttségeitől. (Ezt már nagyon régóta megkérdőjelezem magamnak, hogy tényleg jó-e. Közömbössé válni minden iránt? Vagy csak nem jól értjük a „gondolkodást, gondoskodást”.)
6. Nem én vagyok a test, nem az enyém a test, az igazságra felébredt – önnön időtlen lényegére felébredt – lélek vagyok én. Aki így ítél, az már elérte a feloldott állapotot, nem gondol többé az elvégzettekre és az el nem végzettekre.
7. Brahmantól a fűcsomóig minden vagyok, aki így ítél, az megszabadult a világ őrületétől, tiszta és békés, számára minden elért és el nem ért végetért.
8. Ez a világ, a maga sok csodájával, csak egy a sok közül. Aki így ítél, azt már nem gyötri semmi a múltból, felvillan, és mint egy utolsó szikra, kihuny.
   (a világ alatt itt többfélét tudok érteni, akár a létezés világát, akár azt az univerzumot, amelyet minden vándorló az útjával, a létezéséivel megteremt.)

Tizenkettedik ének

1. Azzal kezdődött, hogy a testem dolgai (igényei, fájdalmai, etc.) terhessé lettek a számomra. Azután terhessé lettek a hosszúra nyúló beszédek, végül terhessé lett maga a gondolkodás és gondoskodás is. Így kerültem abba az állapotba, ahol most vagyok.
2. Mivel bennem nem szeretetből szólaltak meg a hangok, az érzékeléseimből egyre jobban eltűnt a szeretet és nem láttam a Lényem lényegét, a szívemben nagy halommá nőtt amit a szétszórtságomban az utamon felhalmoztam. Így kerültem abba az állapotba, ahol most vagyok.
3. A vándorlás az életben a gyűjtésé, a felhalmozásé. A gyűjtés (nem csak materiális!) és a jógagyakorlatok mind a szétszórtság állapotához tartoznak. Tudva mindezeket kerültem abba az állapotba, ahol most vagyok.
4. Távol állt tőlem, hogy valamit feladjak vagy megragadjak, nem volt bennem sem öröm, sem csüggedés, kishitűség. Ilyen állapotban állok itt most.
5. Különböző életrendeket és az azok alól lehetséges felmentéseket belső vizsgálat alá vetve, a szabad választás lehetősége vezetett a szellem által létrehozottak megítélésében, ilyen állapotban állok most itt.
6. Vannak cselekedetek, amelyek a felismerés hiányából fakadnak, és éppen így vannak nem megtett dolgok, amelyek szintén abból – ezt megértve állok most olyan állapotban itt, mint vagyok.
7. Aki a fel nem foghatót próbálja elgondolni, az is valamilyen formában gondolkodik. Ezt a kísérletet feladtam. Ezért vagyok most ilyen állapotban, mint vagyok.
8. Aki mindezt így végigcsinálta, arra mondják, hogy „elvégezte a dolgát”.
   Aki éppen így eljutott önnön időtlen lényéhez, az elvégezte a dolgát. (feldolgozta az útján felhalmozottakat, kvázi megtisztult)

Tizenharmadik ének

1. Nem valaki lenni (ahogy a világ képzeli), de szilárdan állni önmagunkban – ezt az állapotot még annak az aszkétának is nehéz elérnie, akinek csak egy vékony deréköve van.
   A dolgok feladását és felvállalását magam mögött hagytam, és így mintha lebegnék, úgy élek.
2. Van, amikor a test fájdalma gyötör, van, amikor a nyelvem (amiket mondtam?), és van, amikor az érzékeim – ezeket mind feladtam. Jól érzem magam szilárdan állva emberi célomban.
3. Soha egyetlen tett sem bevégeztetett, azt gondolom, ez az igazság. Amikor valami engem érint, hogy el kell végeznem, akkor megteszem, és utána továbbra is jól érzem magam ebben a lebegő állapotomban.
4. Egy joginak, aki még össze van kötve a testével, is megvannak azok az állapotai, hogy cselekvés, semmittevés és elhatározás. Boldogan élhetsz a lebegésben, ha feladod az „érintve vagyok” és „nem vagyok érintve” állapotokat a tudatodból.
5. Sem nyereségem, sem veszteségem nincs, mindegy, hogy állok, megyek vagy pihenek. Éppen ezért jól érzem magam ebben a lebegő állapotomban.
6. Alszom, és ezzel nem veszítek semmit, és nem is nyerek, nem fáradozom. A bukást és a fellendülést magam mögött hagytam. Jól érzem magam ebben a lebegő állapotomban.
7. Sokféle szerencsét és szerencsétlenséget láttam a lények állandó változásait figyelve, szépet és nem szépet egyaránt magam mögött hagyva, jól érzem magam ebben a lebegő állapotomban.

Tizennegyedik ének

1. Akit egykor, ősanyag szellem formájában elkábítottak a lehetséges jövendő létformák, és amikor a létezéseinek a végtelennek tűnő folyama kiapad, úgy érzi magát mint az ember, aki álmából ébred:
2. Hol vannak a javaim? Hol a barátságok szoros összekötő szálai? Hol vannak a mindent elrablók: az érzékek örömei? Hol vannak az írások? Hol a tudomány? Melyik tanítás az igaz? Miben áll a megismerés? Lehet, hogy arra vágyva eltévedtem?
3. Felismerem az őslényemet, mint figyelő szemet, felismerem az időtlen lényemet, mint a valamennyi létezésem urát – teremtőjét és potenciális erejét. Nincsenek bennem vágyak és remények, kötöttségek és megváltás utáni áhítat, nem aggódom a megváltásom miatt.
4. Akiben nincsenek megfontolások, számítások, mikor változik, úgy megy, ahogy ezt a sors adja – az felismeri a sors fonalait, az utak zavarosságait, olyannak, amilyenek azok.

Tizenötödik ének

1. Az igazi felismerés és belátás által jut el céljához az, kinek szelleme tisztán látja a fényeit. Egy másik, aki más utat választ, mközben egész létében a megismerésre tör, csak összezavarodva bolyong.
2. Megváltás, ha nem találunk élvezetet a dolgokban, a dolgok élvezete kötöttséget jelent. Gyakorold magad ennek felismerésében, amikor alkalmad van rá.
3. A bölcs, aki szívesen beszélt és erősen tudott küzdeni, így átalakul az igazságra ébredve némává, bolondnak tartottá és nehezen mozdulóvá — menekülj, ha arra késztetnek, hogy élvezd a dolgokat.
4. Nem vagy test, nincs tested, nem vagy olyan sem, aki elvész az élvezetekben, met nem élvezel, és nem vagy cselekvő sem.
   A szellemed formája szerint te egy szemlélő vagy. Örök szemlélő, akinek tisztaságát éppen az adja, hogy nem hajlik sem egyik, sem másik irányba.
5. A valamit kedvelni vagy gyűlőlni az érzékek kategóriái, azok pedig nincsenek benned. A csupasz mérlegre állítás vagy, az igazságra ébredés adja lényeged, így ítélkezel. Ennek a nem változása adja a boldogságod (abban az értelemben, ami a szentség)
6. Minden létbeli lényed felismered és elismered, mint önnön részedet, és azt is, hogy mindegyikben benne vagy te magad. Mindezt úgy, hogy nincs benned Ego (rossz én, uralni vágyó én) és birtoklásvágy sem.
7. Miközben egész univerzumod megremeg eggyé fonódása közben, mely olyan, mint tenger hullámai, nincs kétség, hogy mindez te magad vagy, a szellemed mentes a láztól. (hevülésektől, idegeskedéstől, aggódásoktól)
8. Bízzál önmagadban ezen az úton, bízzál önmagadban! Ne csapd be magad: az igazságot meglátni, felismerni, ez a te lényeged (rendeltetésed), te is „lény” vagy, csak nem abból az anyagból, mint az anyagi világ, a létezés világa.
9. Ez az az Én, amelyik nem jön és nem megy el, a körülötte kibontakoztatott erőkből születnek a létezések – az anyagi világ beli lényeid –, és ezek el is múlnak. Miért bánkódnál utánuk?
10. Ha a tested ki tudna tartani egy Korszak (Zeitalter) végéig, és csak akkor múlna el, mit adna ez neked? Vagy miért lenne baj, hogy nem így van? Hiszen a formáló szellem te magad vagy!
11. Benned van az árnyaid tengere, amelyik végtelen, ennek a tengernek a hullámai nőhetnek vagy csökkenhetnek, ez sem hozzád nem ad, sem el nem vesz belőled.
12. A szellem egyedül a te formád (az időtlen lényünknek), és nem különbözik tőled az a világ, amelyben létezel. Tehát honnan? Hol? Hogyan? Lehetne kevesebbé vagy többé válás?
13. A tiszta szellem az äther-térben (égi szférákban) létezik, honnan jönne a születés? Az dicső szolgálat az örök formán (az örök törvényeken)? Hol az én-tudat?
14. Amit meglátsz, abban önmagad tükröződik vissza. Te egy vagy, soknak csak a sok reflexiód miatt tűnsz. Több lesz az arany attól, hogy különféle dolgokat tükröz vissza?
15. „Ez itt én vagyok, az ott – nem én vagyok”. Mondj le erről a különbségtételről. „Minden magad vagy”, lásd be ezt, és légy Boldoggá! (nem a mindennapi értelemben értett boldogság)
16. A fel-nem-ismeréseidből származtak a léteid, valamennyi, egyedül egy másik valóságban vagy. Nincs senki más, aki bejárta volna ezen létek végtelen folyamának útjait. És nincs senki, aki megmenekült volna ettől.
17. „Látszat volt minden, valójában semmi sincs” – aki így dönt, attól egy röpke felvillanással eltávozik minden, ami a léteiből még megmaradt. A vágyak megszüntetése nélkül nem lehet elérni a békét. (belső békét, ha itt a belső szónak még értelme van)
18. Egyedül volt a valamivé válni akarások, az akarások tengerében, egyedül van most, és egyedül lesz. Nincs többé kötés és oldás. Megtetted, amit kellett, légy Boldoggá!
19. Tiszta szellem lettél. Ne zavarjon már többet a képzelőerőd. Nyugalomra, békére leltél önmagadban, lényed lényege most már a boldog öröm.
20. Add fel a belső látást, ne tarts már semmit a szívedben. Magad vagy, megváltva, szabad, azt tudod betölteni, amit akarsz.

Tizenhatodik ének

1. Halld vagy hirdesd te magad, gyermekem, sokszor a sok bölcs tanítást, de nyugalmat addig nem találsz magadban, amíg el nem felejted valamennyit.
2. Élvezheted a dolgokat vagy tehetsz valami primitívet, te Okossá-váló, de a szellemed csak akkor fog határtalanul ragyogni az örömben, amikor mentes lesz (avagy mentes leszel?) minden vágytól, minden reménytől.
3. A törekvéseink hozzák a szenvedéseinket, csak ezt senki nem tudatosítja. Ezt felismerve tud végetérni, megszűnni az új teremtődések folyama. (itt a teremtődést az adott szellemlélek létezéseire értve)
4. Az a lusta ember a boldog, aki már a pislantást is munkának érzi. (??? Nem tudok egyetérteni; de lehet, hogy ez nagyon természet függő. Èn például szerettem úgy nyaralni, hogy órákon keresztül fekszem a napon és nem csinálok semmit, mások az ilyet tíz percig sem bírják ki. Hosszútávon, úgy gondolom, én sem.)
5. „Ez el lett végezve, az nem” – akinek sikerül megszabadulnia az ilyen ellentmondó pároktól, azt nem fogják már érdekelni a dicső kötelesség és a nyereség, a megváltás és az érzéki örömök sem.
6. Aki vágyak nélküli, annak az érzéki dolgok ellenségek, aki tele van vágyakkal, az vadul szomjúhozik az érzéki dolgok után. (megint csak nem tudok egyetérteni; aki tényleg vágyak nélküli, annak nem ellenségek az érzéki dolgok, mert már nem kell küzdenie ellene; küzdeni annak kell, akit még érint a kísértés.) Aki már megszabadult mind a megragadás, mint az elengedés vágyától, az sem nem vágyak nélküli, sem nem vágyakkal teli.
7. Az, hogy valamit feladni vagy megragadni lehet, az mind a kettő csupán egy-egy ág a születések vég nélküli folyamában. Amíg a vágy él, addig a hely (a lét) a fel-nem-ismerés állapotában van.
8. A formálni-akarás, a születni vágyás mozgásának a beindulásakor jön létre a vágy, ennek a körforgásnak a megállásakor az idegenkedés. ( a létbe szállástól?)
   Az egymásnak ellentmondó párok, a dualitások hiányoznak a gyerekből és a bölcsből egyaránt.
9. Aki vágyakkal teli, az maradni vágyik a születések vég nélküli folyamában, és egyúttal a szenvedésben maradni is vágyik. Akinek elmúlnak vágyai, megszabadul a szenvedésektől is, és még a születések folyama sem kínozza meg.
10. Akinek megmaradt még az Ego fogalma (érzete) és a testhez való ragaszkodása („ez az enyém”), az még nem jutott el a felismeréshez, és nem is Yogin; egyszerűen a szenvedés részese.
11. Lehet Shiva, Vishnu vagy bármelyik Brámán a tanítód – akkor sem találsz nyugalomra, amíg nem felejtesz el mindent.

Tizenhetedik ének

1. Elérte a megismerés útjának a gyümölcsét, gyümölcsöt hztak fáradozásai a jógában is, megtelt saját kívánságai gyümölcseinek az erejeivel és ez örömöt hozó a számára.
2. Sohasem lesz ezen a világon igazságban az, akit bánt az igazság, minden igaz, amit felismert, betölti az ő egész Brahman-tojását. (a Brahman-tojás nyilván magyarázatra szorulna; feltehetően a készülődő, teremtődő „új embert” értették alatta)
3. Az érzékekre ható dolgok érintetlen hagyják, örömöt lel fellelt (szellem)lényében, hasonlóan ahhoz, ahogy az elefántnak is hiába kínálnának másfajta leveleket, mint amilyet szeret. (itt a szövegben szerepel két növényfajta a szeretre és a nem-szeretre, az jelenleg nem világos, hogy ezek mögött voltak-e mélyebb, átvitt jelentések is; például a hatásuk miatt, stb. Azt sem tudom, hogy léteznek-e ma ilyen fák.)
4. Nehéz rálelni az ilyen emberre, aki a megkóstolt finom dolgokhoz nem ragaszkodik, és a meg nem kóstoltak nem vonzzák.
5. Az olyan, aki vágyik megkóstolni a dolgokat, azt itt láthatjuk – találhatjuk a születések végtelen folyamában, még akkor is, ha azt hiszi magáról, hogy megváltásra vágyik. Az, aki sem kóstolásra, sem megváltásra nem vágyik, igen ritka ember – lelkében nagy, nemes.
6. Akinek szelleme igazán nemes, jámbor kötelességeiben vagy nyereményeiben, érzéki örömeiben vagy a megváltásában, az életben vagy a halálban, sehol sem ad fel semmit önnön szellemiségéből és nem is tesz hozzá. (vagyok, aki vagyok?)
7. Nincs benne kívánság, felolvasztani mindent (itt a minden alatt az összes előző létet érti?), nincs benne szégyen a szilárdban hordozottak miatt (a még fel nem dolgozott „kövek”, a DNS?), élni úgy, ahogy megadatik – ez tölti be, és ezért él szabad akarata szerint.
8. Önmagában a felismerés nem elég a megváltáshoz. Az olyan, akinek lelke tele van folttal, hiába gondolja, hogy látva, hallva, tapintva, érzékelve és elfogyasztva úgy, ahogy neki tetszik, eljutott a céljához.
9. Üres a látás, céltalan a gesztus, és bár lazák az érzékei, sem vágy, sem ellenszenv nem kavarja fel azt, akinek az életforrása, a születések végtelen folyama elapadt, bezárult.
10. Nincs ébren, de nem is alszik, egy távoli lény sző benne néha, az így kiszabadult szellemlélekben.
11. Minden útján, bármi tesz, az látható, hogy szilárdan áll önmagában (hű önmagához, vagyis az elveinek megfelelően cselekszik), minden útján, bármit tesz, a belső kelyhe folttalan marad. Minden lehelettől, amely korábbi létezéseiből átjárta őt, feloldozást nyert – a megváltott fényesen ragyog.
12. Lát, hall, ízlel, szagol és tapint, megragad és azt mondja: izgató csábítások.
    De már nem váik ezek rabjává. Éppen azáltal nemesedett meg, hogy feloldozást nyert, kiszabadult az érzékek világából.
13. Nem gyaláz és nem dicsér, nem ünnepel hangosan és nem dühöng, nem ad és nem vesz el a megváltott – érintetlen marad minden dologban.
14. Ha lát egy asszonyt, aki fellángolt érte vagy látja a közeledő halált – egyik sem zavarja meg az érzékeit. Nyugodt marad, feloldozott, megváltott. (Ezen szövegek leírása – amikből az angol, német stb. fordítások készültek – feltehetően olyan korban született, amikor már patriarchátus volt. Ugyanakkor jól el tudom képzelni, hogy az igazi eredeti olyan régen, egy olyan korszakban, amikor az átalakulók között legalább annyi nő volt, mint férfi. „ha lát egy férfit, aki fellángol érte”…)
15. Ha boldog vagy ha szenved, ha férfi vagy ha nő, ha minden jóval elhalmozza a szerencse vagy ha sok csapás sújtja – egyik sem változtat rajta, azonos marad a látása, marad önmaga.
16. Az emberben, akinek számára elapadt a születések végtelen sorának folyama, nincs erőszak, és nincs szánakozás, nincs leereszkedő büszkeség és nincs önbizalomhiány, sem zavart csodálkozás, sem megrázkódtatás nem talál helyre benne.
17. A megváltottnak nem idegenek az érzéki dolgok, de nem is bilincselik le. Az érzékelését nem zavarja meg sem a szíves, sem az ellenséges fogadtatás.
18. Nem nézi, hogy előnye vagy hátránya származik-e abból, ha leegyszerűsít vagy kibontakoztat egy problémát – akinek mentes a szelleme az anyagi világ hatásaitól, az olyan, mintha egy megváltott létben állna.
19. Aki szabaddá vált az „enyém” és az Ego gondolati kötöttségeitől, aki önmagát a világ részének tekinti, aki elhagyta valamennyi saját vágyát és reményét, az amikor cselekszik, akkor is olyan, mintha nem cselekedne. (mentesül a tettei következményeitől)
20. Aki megvilágosult és megszabadult az érzéki, gondolati és álombeli csalódásoktól, önáltatásoktól, annak eltűnik a sorsából mindaz, amit az Időtlen lénye megértett és feldolgozott. (mindabból, amit a sorsából magában – DNS — hordozott)

Tizennyolcadik ének

1. Amikor az igazságra ébredés elkezdődik, olyan, mint amikor a szédülés álommá válik (szűnni nem akaró álommá), nem e földi boldogság a formája, tiszteletet érdemlő, imádatra méltó a békéssé vált fénynyaláb!
2. Aki minden lehetséges javakat megszerez magának, minden örömpoharat teljesen kiűrít – az nem lesz boldog. Hacsak nem mindent felad.
3. Honnan jön a belső lényünk boldogsága? Kínzó kötelességek tüze sorvasztja, és issza a mély belső megbékélés élettejének nedveit. (azt hiszem, hogy itt jobban kellene ismernünk azokat a fizikai, mikrobiológiai folyamatokat, amelyek ilyenkor lejátszódnak)
4. Csak a képzeletünk játéka a létezés, a valamivé levés s ugyanannak a megsemmisülése is. Az Időtlen lényhez, egy magasabb szintű valósághoz képest ez mind semmi.
5. Sem a nagyranövekedésben, sem az összezsugorodásban nem lehet megérteni az Időtlen Lény állapotait: benne nincs kétkedő mérlegelés,nincs feszített fáradozás, nincsenek átalakulások, nincs tisztátalanság és nincs maszk.
6. A felörlő zavartság csak akkor ér véget, ha rálelsz igazi (örök) saját formádra. Kinek a kötelékei lehulltak, annak szemei már nem sugároznak bánatot.
7. Minden játékos képződmények csak, az Időtlen Lényed szabad az örökkévalóságban. Aki ezt felismeri, bölcs, miért törekedne olyasmikre, mint egy csacska kisgyerek?
8. Jó. Tehát az Időtlen Lény egy fénylény, asztrál lény, aki felismerte, hogy a létek és a nem-létek körforgása játék – ha eljutott mindehhez és vágytalan, akkor mi hajtja még, mit tesz még, mit mondd még?
9. (talán ezt:) Az Én – nem az enyém. Így eltűnik minden kétség. Minden én vagyok. (mert minden része vagyok?) Így dönt a yogin, aki örökre elhallgat.
10. Nincs többé a szellem-magok kiszórása, nincs többé begyűjtés, nincs őrzés, nincs az őrületszerű álmosító tompaság, nincs boldogság és nincs szenvedés – a yogin számára, aki rálelt örök békéjére.
11. Ő nem változik már meg, akár királyként, akár koldusként vándorol a világban, legyen emberek között vagy a természet vadonjában, érjék nyereségek vagy veszteségek – ugyanaz marad.
12. Miben rejlik a helyes, a jó változás? Miben rejlik az érzékek öröme? Mi az, amit még megtanul, ami képességet szerez? Hogyan nyilvánul meg a dualitásoktól már megtisztult yoginnál a belátáson alapuló különbségtevés: „ez elvégezve, az nem”?
13. Ő már nem kapja meg, hogy mi a teendője, hiszen szabad lett az élettől. De amit ő tesz, teremt, az már az életnek mindegy.
14. Hol van a rajongás, az egykori lelkesedés? Hova lett minden? Hol van a belső látás most? Hol vannak a megváltottak? Hogyan tovább az Időtlen lénynek, ha lelke eljutott a küldetése határához, és már mindent betöltött?
15. Látva az egészet, láthatja az egészet semminek – tegye! Akit már nem nyomaszt egyetlen korábbi születésének nyoma sem, mit tegyen? Látva sem lát már.
16. A fénylényemet akartam meglátni, és most megvan – az vagyok. Fénylény vagyok. Miről gondolkodhat még a gondolkodni tudó, ha semmi mást nem lát önmagán kívül? (itt azt hiszem, félreértések vannak, talán régebbi fordítások miatt. Szerintem ugyanis sok fénylény van, nemcsak egy; többek között ezek egymáshoz való viszonyáról is lenne még mit gondolkodni.)
17. Az Időtlen Lény szétszórja a kis léteket, a világba születő létezéseket, hogy azok bejárják útjukat, majd visszataláljanak hozzá. Mi marad tennivaló annak, aki befejezte a begyűjtést, a lényei „betakarítását”?
18. Hiába bölcs ő itt, amikor lénye „átugrik” a világba, olyan, mint a világ – nem hall, nem lát, nem ért semmit abból, amit kívülről az Időtlen lénye lát. Nem tudja, mi a szétszórás, nem tudja, mi az összegyűjtés, nem tudja, mi a maszk, ami borítja igazi valóját.
19. Akinek a számára már megszűnt ez a lét és nem-lét közti vándorlás, aki már betelt mindezzel, nem háborgatja többé egyetlen korábbi létezése sem; felébredt az igazságra, nincs több tennivalója – csak a Világ Szeme változtathat még rajta.
    (ez utóbbi félmondat értelme ködös, de sajnos nem tudok szanszkritül. Az Angol változat alapján inkább azt akarja mondani, hogy csak a világ szeme, az emberek látnak még rajta változást, de valójában ő már nem változik. )
20. A bölcs felvállalásában és egy dolog letevésében nincsen semmi görcsösség. Bármit tesz, ha elvégezte, amit kellett, boldog.

21.Nem bántja semmi korábbról, nincs semmi, amihez ragaszkodna. Szabadon tudja mozgatni magát, hiszen minden köteléktől mentes. Belső változásai szele viszi, mint egy falevelet a szél.

22. Aki már nincs a születések végtelen áradatában, nem érez sehol érzéki örömöt, és a világ által okozott elkeseredést sem. Értelmének fénye ragyog, mintha test nélkül lenne (olyankor is, ha testben van?).
23. Nem érez nyomást, hogy bármit feladjon, de a veszteségek sem okoznak bánatot a bölcsnek, nyugodt békében él önmagával, tisztán átlátva mindent.
24. Aki tiszta szelleme őseredeti anyaga szerint cselekszik, amikor arra kerül a sor, hogy tennie kell, a bölcsben, miközben visszanyerte eredeti lényét, nincs sem büszkeség, sem megvetés.
25. „A testem követte el azt a hibát, nem a tiszta szellemem” – aki így gondolkodik, ha azt hiszi, megtisztul, mégsem tisztul meg. (Be kell látni a vétket, és azt is, hogy mi volt a hiba benne, anélkül nincs megszabadulás a hibáktól. Megértve a hiba hiba-voltát, és szilárdan eltökélve, hogy többet nem hibázik, tud csak megszabadulni a hibához kapcsolódó „folttól”, maradványtól.)
26. Az sem, aki tagadja, amit tett. De aki spontán cselekszik, nem szándékosan akarva következett be a hiba, az eljut a feloldozásig, sőt, már az életében, még a samsarában eljuthat a szabadon boldog állapotba.
27. A sokféle mérlegelésben kifáradva, a bölcs ellazul és mély nyugalomba vonul vissza önmagába. Törekszik arra, hogy egyfajta laza üresség állapotot érjen el, nem lát, nem hall semmit, nem ismer meg (nem foglalkozik a megismeréssel).
28. Túljutva a szellem által szétszórtakon és a begyűjtötteken, túljutva a létbe vágyódáson és a létezés kötelékeitől megszabaduláson, a szellem alkotását igaz módon megítélve a nyugodt kedélyű fénylény-lélek (Brámán) szabadon lebeg.
29. Aki a belsejében még őrzi az Én tudatát, annak a cselekedetei akkor is meg lesznek ítélve, ha nem csinál semmit. Csak aki már teljesen Ego nélküli, azt nem terhelik a tettei következményei.
30. A megváltódott lelke-szelleme nem szomorú és nem vidám többet, nem cselekszik, nem kételkedik, megszabadult attól, hogy valamitől rettegjen, nincs már min kételkednie sem.
31. Az ilyen szellemlélek, aki már nem készít képeket (elképzeléseket) magának, és nem kavarja fel semmi, indíték (motiváció?) nélküli. Minek készítene még magának különféle terveket, elképzeléseket? Mi izgatná fel?
32. Ha a bárgyú az igazi létről hall, hogy milyen is az, megzavarodik, meghabarodik, és még jónéhány nem bárgyúval is előfordul, hogy a félelemtől összezsugoródik.
33. Sokan fáradoznak azon, hogy összegyűjtsék egy kupacba a szellemük által létrehozottakat vagy csillapítsák a szellemük játékának mozgásait. Hiábavaló ez.
34. Nem a samsarából kikerülésre való törekvés az, amivel ténylegesen kikerül valaki a létezések, az újjászületések körforgásából. Kizárólag a helyes ítélkezésen keresztül lehet ezt elérni, igaz módon megítélve az előző utakat.
35. A tiszta, felébredt, kedves és teljesen fénylő, a látható világtól kívül álló és nem sebezhető Időtlen lényt nem tudják felismerni az emberek, bármennyit is fáradoznak ezért.
36. Mert nem a sok cselekvés, fáradozás önmagában az, ami a megváltáshoz vezet. Az a boldogsággal megáldott, aki eljut a megismeréshez és a felismeréshez – önnön Időtlen lényének felismeréséhez – ezen visszatérése által megváltódik, és eljut a (belső) békéjéhez további vándorlás nélkül.
37. Az együgyü nem jut el a fénylényéhez (Brámán), mert csak kívánja, hogy azzá váljon. A bölcs anélkül válik azzá, hogy kifejezetten erre törekedne.
38. Az együgyüek, ostobák éppen azért vannak alávetve a születések végtelen sorának, mert nem tudnak kapaszkodót találni önmagukban. A bölcs válik képessé arra, hogy elvágja azokat a köteleket – gyökereket, melyek a létekhez kötik.
39. Az együgyü azért nem jut el a békéhez, mert önmaga szeretne a béke lenni. A bölcsnek békéssé válik az alaptermészete, miközben szembesül a felismerései igazságával.
40. Hogyan nézzen egy lény, aki függ attól, amit néz? A bölcs nemcsak a jelen lét ilyen-olyan tetteit látja, hanem (a múltat és az) Időtlen lényt.
41. Hogyan tudna egy csalódott lény felhagyni az újjászületéseivel, ha hiányzik neki ehhez minden elszántság? A bölcs, aki nyugalomra lel önmagában, nem kell semmit külön azért tennie, hogy megszűnjön az újjászületések áradata.
42. Vannak, akik a Sorsban hisznek, vannak, akik Istenben, és vannak, akik egyikben sem. Az ilyenek egyedül maradnak, beteljesítetlen és zavartalan.
43. Vannak, akik a tiszta lényt dualitás nélkül képzeli el, és ez a téves képzetük hozzájárul ahhoz, hogy soha nem ismerik fel azt.
44. Egy olyan szellemlélek, aki vágyik a megváltásra, de nincs egy biztos pontja (egy saját értékrendszere, amihez mindent viszonyítani tudna), az nem jut el az Időtlen lénye megtalálásához. Aki eljut, aki megváltódik, az kívánságok nélkül marad.
45. Az érzékek olyanok, mint a tigrisek, aztán amikor megijednek egy barlangban keresnek menedéket, meditálva várják, hogy végetérjen az összegyűjtés egy kupacba, egy hegybe.
46. Amikor megjelennek az oroszlánok, azok olyanok, akiken nem hatol át a múlt érintő szele. Az elefántok pedig azok, akiknek nincs erejük megküzdeniük a múlt hibáival, legfeljebb csak hízelgő szavakra képesek.
47. Az ilyenek nincsenek felkészülve arra, s nem is vágynak arra, hogy a megváltáshoz jussanak. Nincsenek elvárásaik, néznek, hallgatnak, szagolnak és esznek, és lődörögnek a világban.
48. A megtisztult szellemű nyugodt, amikor hallja az igazságot. Nem lát okot arra, hogy cselekednie kellene, de nem marad közönyös.
49. Amikor valamit meg kell tenni, megteszi, egyenesen, mint egy gyermek, akár szép, akár nem, amit tennie kell.
50. Mivel önmagához tartozik, eljut a boldogsághoz. Mivel önmagához tartozik, elérheti a legmagasabbat. Mivel önmagához tartozik, kiléphet a samsarából, mivel önmagához tartozik, ahhoz, aki változás nélküli, aki Időtlen.
51. Amikor az Időtlen lényére gondol – amelyik cselekedet nélküli, nem ehető, nem elfogyasztható – akkor beáramlanak hozzá a szelleme mozdulatai, mozgásai.
    (Nem látva az eredeti szöveget, nem lehetek biztos abban, hogy itt az egyes megtett utak árnyaira gondol-e.)
52. Szilárdan áll a bölcs mindabban, amihez eljutott, megértve és levágva mindazt, ami megkötözve tartotta. Ezzel szemben hamis az ostoba magára erőltetett nyugalma, akinek mindene tele van még gyötrő vágyódásokkal. (szerintem a „megmaradó vágyak” korántsem rosszak, ahol mégis pejoratíven érti őket, ott igyekszem a vágy helyett a vágyódás szót használni.)
53. A bölcs, aki magányos hegyi barlangokban vándorol, részese lesz a világ örömének, azon kötetlen szellemek örömének, akik nem maguknak terveztek.
54. Ha találkozik egy a tanokat ismerő fénylénnyel (Brámánnal), egy istennel, egy zarándokhellyel, egy asszonnyal, egy királlyal vagy egy baráttal – tisztelettel köszönti őket, de a szívében nem marad egy cseppnyi keserűség sem vissza.
55. A szolgái, a fiai, az asszonyai, az unokái és a rokonai mind kinevetik és átkozzák a yogint (aki erre az útra lépett), de ez a legkisebb mértékben sem hat rá, nem módosít rajta.
56. Amikor örül, akkor sem ural rajta mindent az öröm állapota, és amikor szenved, akkor sem tartja őt birtokában a szenvedés. De ezt a csodálkozásra és csodálatra egyaránt okot adó tartását csak azok értik meg, akik már maguk is átélték.
57. Azt, hogy mindig tenni kell valamit, azt a végtelen, és meg nem álló életfolyam hozza magával, és a bölcsek már nem figyelik azt. Kiürül a forma, megszűnik a forma, formaváltás nincs és betegségek sincsenek
58. Balgaként az ember akkor is vad, szelídítetlen, ha éppen nem csinál semmit. Aki már gyógyult, az nyugalmából nem mozdítja ki semmi: elvégzi, amit tennie kell.
59. Boldog, miközben ül, boldog, miközben fekszik, boldog, mikor jön és megy, boldog, ahogy beszél, nyugodt lelkének boldogságát őrzi a világ kavargásaiban.
60. Aki önmagára lelt, egy külön fajta lett (más a bánata, más az öröme, más mindenben, mi a környezete?), olyannak látja őt a világ, mit egy hatalmas tavat, amely gyönyörűen fénylik, mert semmi sem háborgatja.
61. A balgának felvállalás az is, ha felhagy valamivel, a felvállalás gyümölcse a bölcsnek a felhagyás (abbahagyás) gyümölcse is
62. Ha valakiből hiányzik a nemi vágy, azt dicséretére számítják a balgának. De ha valakiben már nincs testi vágy, hol van benne a vágy és a vágytalanság? (többféleképpen értelmezhető. Egyrészt, ha már nincs meg az ami a vágyat fizikailag kiváltja [szerv, hormon, stb.] miért lenne érdem a vágytalanság; másrészt meg kellene különböztetni a testből fakadó és nem a testből fakadó vágyakat. )
63. A balga gondolatai mindig megkülönböztetik a lét és a nem-lét dolgait, a bölcs szemléletében ezek egységben vannak, ha megkülönbzteti is őket, egyként látja.
64. Az egyszerű bölcs nem akar megtartani semmit, amit megérint, úgy vándorol, mint egy gyermek. Ha cselekszik (megteszi, amit tennie kell), sem marad rajta folt.
65. Aki ismeri Időtlen lényét, az van megáldva boldogsággal egyedül, minden alakjában ugyanaz marad: lát, hall, tapint, szagol és eszik szomjúhozó érzékek nélkül. (kicsit zavar az itteni megfogalmazás, bár érteni vélem. Nem az kell, hogy ne tudjuk élvezni az életet – színekkel, szagokkal, az élet minden szépségével –; hanem csak az, hogy az ezek utáni vágy ne győzzön le minket.)
66. Hol van az élet végtelen folyama? Miben rejlik a látszata annak a különbségtevésnek, hogy Én és a Világ? Miben rejlik az, amit végre kell hajtanunk? És az út hozzá?
    (itt eszembe jut az általam már többször említett mondás: find and fulfill your destiny. Nemcsak betölteni kell a sorsunkat, de előbb felismernünk, rátalálnunk.)
    És a bölcsnek? Aki számára a végtelen tér nem változó?
67. Győzelem aszkétának lenni, az életből mindent letenni? Aki ezt az utat választja, annak igen. Megelégedett önmagával, a hozzá visszatért, megtisztult útjaival, a minden mesterkéltségtől szabadulással.
68. Minek ehhez még több szó, a nyugodt kedélyű, aki felismerte az igazat, és nincs benne már semmi vágy a világ örömei és a megváltás iránt, minden által érintetlen marad.
69. Aki éppen úgy eltávolodott már az égtől, mint a világ dualitásától, aki mindent csak fölös habnak lát – milyen tennivaló maradt még annak?
70. „Hamis látszatból lett minden” – aki így ítél, az, mint egy nem láható felvillanás tér magába, nyugalomba.
71. Akinek a formája nem más, mint egy tiszta felvillanás, aki már nem lát semmit, amiért érdemes lenne láthatóvá lennie, mi lehetne még vonzó ajánlat a számára és miben rejlene a vágytalansága? Mit kellene feladnia és hogyan tudna még nyugalomba kerülni?
72. Aki időtlen formájában lebeg (és időnként felvillan, vibrál) és nem tekinti az ősanyagot – mi lenne még a kötés, a megkötöttség a számára, és mi a megváltás? Mi az öröm, mi az elkeseredés?
73. A születések végtelen áradatában a szellem sokféle képben bontakozik ki, de ezek mind csak látszatok. A bölcs, aki már Ego és vágyak nélküli, szép fénnyel ragyog.
74. Azon megtisztultnak, aki már fellelte Időtlen lényét, hol van még tudás (megtanulnivaló?) a számára, hol a mindenség? Hol van számára a test, az én és az enyém?
75. Az, akinek tompák az érzékei, és feladja azt, hogy Yogával vagy más módokon segítsen a gondolkodása gátjain, az még sokáig lesz tele különféle vágyakkal és értelmetlen fecsegéssel.
76. Az együgyü nem szabadul meg a butaságától, akkor sem, ha hallja az igazságot. Lehet, hogy külsőre vágytalannak tűnik, de belül még nem tudott megszabadulni a vágyódásaitól.
77. A bölcs, akinek már elovadt a karmája (minden feldolgozásra került), nem azért tesz valamit, mert éppen lehetősége vagy kedve van megtenni, vagy mondani.
78. Miben rejlik a szellem sötétsége vagy világossága? A változás nélküli lény számára, aki mentes minden láztól, mit jelent az, hogy valamit feladni? Mit jelent a „nem csak úgy akármit”?
79. Miben rejlik a bölcsesség? Hol van a szelektálni tudó belátás? És mit jelent a lázaktól megszabadultság a Yoginnál, akinek már nincs Ego-ja?
80. A számára nincs ég és nincs már pokol, nincs az élettől való felszabadulás. Mit lehet erre még mondani? A Yogin szempontjából nincs már semmi!
81. Nem hajszol nyereséget, és nem bánkódik veszteségek miatt. Hideg a bölcs szelleme (s lelke?), megtelt a halni-nem-tudás italával.
82. Ő, akinek nincsenek vágyai, nem dicséri azt, ki meglelte nyugalmát, és nem szidja a gonoszt. Egyformán betelt a jóérzéssel és a fájdalommal, semmit sem lát, amit még meg kellene tennie.
83. A bölcs nem szomorkodik a végtelen életfolyam után, nem vágyik már arra, hogy lényeket figyeljen. Feloldva örömtől és türelmetlenségtől egyaránt, nem halott, de már nem is él.
84. Nem ragaszkodik egy létezőhöz sem, sem fiához, sem asszonyához, nincsenek érzéki vágyai, nem aggódik a teste miatt, remények és vágyak nélkül szépséget sugároz a bölcs.
85. Minden útján elégedett a bölcs: odamegy, ahová az út viszi, változik, ahogy a változás jön, akkor tér nyugovóra, amikor a nap lemegy.
86. Lehullhat a teste vagy feltámadhat, mint időtlen lényt, nem aggasztja őt ez. Elfelejtette már teljesen a végtelen életfolyamot, a mindig új születésekkel és halálokkal. Megnyugodott a saját lénye szintjén.
87. Nem megfogható, nem leírható a lényének lényege. Mozog úgy, ahogy neki tetszik, minden egymásnak ellentmondó párt feloldott, elszakított magából. Nem függ az újjászületések formáin. Boldog önmagában.
88. Nincs már Én a bölcsnek, agyag, kő vagy arany egyforma a számára. Feloldotta a szívével mindazokat a csomókat, melyeket egykor a tompaság sötétje és a szenvedélyek készítettek el.
89. Őt, kinek számára jelentéktelenné váltak a dolgok, ki már nem őriz a múltból semmit sem magában, aki beteljesedett és megváltódott – ki tudná őt megítélni és mérlegre állítani?

Tizenkilencedik ének

1. Az igazság megismerésének harapófogóját előhoztam a szívem mélyéből, és vele együtt előjöttek bennem sokféle gyötrő kérdések, kínzó tépelődések:
2. Miben rejlik a jámbor kötelesség? Vagy: Miben rejlk az érzéki boldogság? Hol a nyereség? Hol a döntő belátás? Miben rejlik a dualitás? És az egyértelműség? Hol van mindez, ha én mindig az Időtlen lényemben gyökeredzem?
3. Hol van az, ami már egyszer lett? És hol van az, ami még csak a jövőben lesz? És hol van mindaz, ami most mozog s mozgat? Mit jelent a számomra a tér és az idő, ha én mindig az Időtlen lényemben gyökeredzem?
4. Hol van az Én? És hol a nem-Én? Miben rejlik a gyógyulás és miben rejlik az ártalom? Mit jelent a gondolkodás és a nem-gondolkodás, ha én mindig az Időtlen lényemben gyökeredzem?
5. Hol rejtőznek az álmok? Vagy mi az oka az álomnélküli alvásnak? Mit jelent az éber állapot? Miben rejlik a negyedikféle, a Brahman-lét, amely az álomnélküli alváshoz hasonlítható? Miben rejlik a félelem, ha én mindig az Időtlen lényemben gyökeredzem?
6. Hol van, ami távol van, és hol ami közel? Hol a külső és hol a belső? Mi a lényege az anyagnak, amit érzékelünk és megfogni tudunk? Mi a lényege annak az anyagnak, amelyet csak a belső látásunk képes érzékelni? Ha én mindig az Időtlen lényemben gyökeredzem.
7. Miben rejlik a halál? És miben az élet? Hol vannak a magasabb világok? Mit jelent a világunk evilágisága? Mit jelent az egybeolvadás és az egybegyűjtés?
   Ha én mindig az Időtlen lényemben gyökeredzem.
8. Eleget beszéltünk a hármasfogatról, az érzéki örömökről, a különféle megszerzendőkről (anyagi dolgok és tulajdonságok egyaránt) és a jámbor kötelességről. Eleget beszéltünk a yogáról (az önfejlesztésről?) és eleget a megismerésről — ha én mindig az Időtlen lényemben gyökeredzem.

Huszadik ének

1. Hol rejtőznek a jövő lényei? És hol van a test? (testük?) Hol vannak az érzékeik erejei? És hol a gondolkodó érzékelésük? Miben rejlik (mit jelent) az üresség? És mit jelent a vágy- és reménynélküliség? Ha az Időtlen lényem folt és maszk nélküli.
2. Mi az, hogy érvényes tan? És mit jelent az önmegismerés? Mi az, hogy a „dolgok érzékelése nélkül lenni”? Mit jelent a túltelítettség? És a szomjúhozástól való megszabadultság? Az egymásnak ellentmondó párok eltűntek belőlem.
3. Miben rejlik a tudás? És a nem-tudás? Hol van az „Én”? és hol a „másik”? Mit jelent az, hogy „enyém”? Mit jelent a kötés? És a feloldozás? Időtlen lényemnek hol van a formája?
4. Hol vannak (hol őrződnek meg) az előző létezéseim tettei, melyekből magok lesznek, miket a Sors valamikor elvet? Miben rejlik az élettől való teljes feloldottság? Hol van az a testnélküli teljes eltávolódás a világtól? Ha az időtlenségben hiányoznak belőlem a különbözőségek, a különbségtevések.
5. Hol van a cselekvő? Hol van az ízlelő? Miben rejlik a tettek nélkül is nyugtalanul felvillanó fényjáték? Hol rejtőzik a Sors? És hol a korábbi tettek gyümölcsei?
   Ha az Időtlen lényem mindig testnélküli.
6. Hol van a világ? És hol egy megváltást kereső? Mit jelent yoginak lenni? És tudósnak? Hol van egy, aki a kötelékekben van? (a DNS és a kódok ezek a kötelékek?) És hol van egy, aki megváltva lett? Ha az Időtlen lényem mellett már nincs semmi más.
7. Mit jelent a világ kibontakozása, kifejlődése? És az összehúzódása? (mi mindent érthet itt világ alatt) Hol van egy cél, amit meg kell valósítani? És hol az út a cél megvalósításához? Hol van egy, aki megvalósít? És mikor mondhatja, hogy beteljesítve? Ha az Időtlen lényem mellett már nincsen semmi más.
8. Hol van egy ítélkező? És mi az ítélkezésének az alapja? Mi az, amit meg lehet ítélni? És hol történik az ítélkezés? Hol van egy Valami? És hol egy Semmi?
   Ha az Időtlen lényem mindig folttalan.
9. Mit jelent a megsokszorozódás a sokféleség érdekében? És mit jelent az összegyűjteni mind egy csúcsba? Mit jelent a sötétségből való felébredés? És az, hogy valami vagy valaki értelmetlen? Mi ad örömöt? És miből fakad az önbizalom hiánya? Ha az Időtlen lényem mindig tett nélküli.
10. Mit jelent a Maya? És mit jelent a születések végtelen sora, a samsara? Miből fakad a vonzódás vagy a közömbösség? Miben rejlik az élet szikrája, amely minden élőlényt élővé tesz? És miből születik a mindent átlátó Bráhmán?
    Ha az Időtlen lényem mindig folttalan.
11. Mitől indul el a világ, az élet tánca? És mi állítja meg? Miben rejlik a megváltás? És a kötődés? Ha az Időtlen lényem a körforgás legmagasabb pontján mindig változatlanul áll.
12. Mit jelent a megvilágosodás? Avagy mi az igazi tan? Hol van egy tanítvány vagy egy tanító? Mi az ember legmagasabb rendű célja?
13. Mit jelent a „van” és mit jelent a „nincs”? Hol van az „egy” és hol a „kettő”? (mit jelent a dualitás és mit a nem-dualitás?)
    Elég a beszédből: nem jön most több töprengés belőlem.

Megjegyzések menet közben

1. 
   Naplóbejegyzés részlet 20210226
   Tegnap megjött az angol-szanszkrit változata az AshtavakraGitának. Örültem, hogy megérkezett, de kicsit kevésbé, amikor elolvastam az első fejezetet. Az a bája, amit a német változat utolsó fejezetének az olvasásakor éreztem, teljesen eltűnt. Nem akarok túl hamar ítélkezni, de itt megint „nem tetszik nekem valami”. Ha ezt a valamit legalább egy kicsit hozzávetőlegesen meg kellene fogalmaznom, akkor íme.
   Nem hiszem, hogy a hosszú vándorlásából az időtlenségbe visszajutottnak az lenne a célja, hogy ott is maradjon. Sokkal inkább úgy gondolom, hogy az is egy megálló a számára, és valamilyen módon vissza akar térni a Létezés Világába. Nem akar örök szemlélő maradni. „Az út a cél.” Tudom, hogy ezt a taoizmus fiókba zsúfolják, de nekem nincsenek ezek a fiókok. Ilymódon, annak az állapotnak a dicsőítése, ami ebben az első fejezetben történik, szerintem csak egy kiragadott részlet az egészből, egy pillanatfelvétel.

2.
Amit ebben a Gitában Geist-nek neveznek, az bennem összemosódik az intelligencia mai fogalmával, már amennyire ezt meghatározottnak tekinthetjük a sokféle definíció között.
Szabad-e mindent feláldoznunk a Geist, a szellemiség, az intelligencia oltárán?
Jó-e csak szemlélőnek lenni? A jót itt természetesen nem úgy értem, hogy kellemes dolog-e, hanem egyfajta általános moralitás szemszögéből. Az AshtavakraGitában a sötétséget, a homályt nevezik az ignorancia korszakának. De tényleg így van-e? Nem inkább az-e a helytálló, hogy a szabadon választott szemlélő állapot válik előbb-utóbb törvényszerűen rosszá, mert ignoránssá lesz?
Mennyi ilyenre van példa! Ignoránsok vagyunk – mint emberfaj – mindazzal a más élőkkel szemben – a sejtektől a fákon át a különféle állatokig – akikkel kísérletezünk. Mint szemlélő. Mint tudásra, megismerésre vágyó. A kísérleteinkkel fájdalmat okozunk. Másnak. Mi ez, ha nem ignorancia?
Mindegy, hogy mivel címkézzük fel, mit próbálunk elhitetni önmagunkkal. Manapság egyébként is a haszonvágyók igyekeznek elhitetni a többiekkel, az emberiség nagy részével, hogy minderre miért van szükség.
Miért fontos az, hogy a „szabadon választott szemlélő”-ről beszélek itt? Mert efelé az állapot felé igyekszik a Gita tanítványa / tanítója, de ezt az állapotot meg kell különböztetni azok szemlélő állapotától, akik kényszerből azok. A kettő mélyen nem ugyanaz. A ketrecbe kényszerítettek igyekeznek kitörni ebből a helyzetükből, és nem minden helyzetre nézve van igaza a Gitának abban, hogy „ha szabadnak érzed magad, szabad vagy.” Ez részben igaz, de félrevezető érzés. Félrevezető éppen azért, mert az időtlen szemlélő állapot dicsőítéséhez vezet. Egyfajta olyan állapothoz, ami hosszú távon – az időtlenség hosszú távján zsákutcának bizonyul.

3. A témához kapcsolódó naplóbejegyzés 20210304-n:
   „Tegnap este egy nagyon érdekes filmet láttam, a címe: Perfect Sense, eine moderne Liebesgeschichte. 2011-ben készült, és időnként feltámadt közben az érzésem, hogy „mi ez? Ráérzett valaki a jövőnkre?”. Azért, mert olyasmiről szól, hogy egymást követő vírushullámok fokozatosan megfosztják az embereket a különféle érzékeléseiktől (~ kommunikációs eszközeiktől). Előbb az íz és szag érzékeléstől, majd a hallástól és a beszédtől, végül a látástól – és mindennek a során a nagyon instabil emberi társadalom totális káoszba dől.
   Valami, amit még nem tudok megfogalmazni, hiányzott a filmből ahhoz, hogy „igazán nagy klasszissá váljon”, de így is jó volt. Mi hiányzott? Válaszadás? Megoldás-látás? Nem hiszem. Azokat senki sem látja, csak azt, hogy a szakadék felé rohan a világunk.
   Számomra különösen „megfelelő időben” jött ez a film, mert most kezdtem foglalkozni az AshtavakraGitával. Az a Gita azzal kezdődik, hogy leértékeli az érzékelés világát, mondván, hogy a „tiszta tudat” az azon kívül, azon felül van. Ezt sohasem tudtam elfogadni, legfeljebb csak nagyon kis részben, és ez a film jó példa arra, hogy miért. Az alapkérdések egyike, hogy „mi az ember”, és én úgy gondolom, hogy ember-mivoltunk elengedethetetlen része az érzékelésünk. A film nem azt húzta alá, hogy ha ettől megszabadulunk, akkor jobbak leszünk, és jobban megértjük a világot, és azt, hogy hogyan kellene élnünk benne. Az érzékelésünkkel együtt, mindazzal, ami a kommunikációnkat teszi lehetővé a többi emberrel, a természettel, és az egész világgal egyaránt.
   A film vége nem meggyőző: az, hogy a jelenlegi érzékeléseink elvesztésével rátalálunk arra a Perfect Sense-re, a tökéletes érzésre, amelyik majd összeköt.
   Azt ugyan én is szoktam mondani, vagy legalábbis néha úgy érezni, hogy az időtlenségben kellene megtalálnunk az „igazit”, az igazi párunk, akivel beláthatatlanul sok léten át tudunk együtt haladni, talán azért is, mert kialakul egy perfect sense.
   De az időtlenség bennem nem áll fölötte az időhöz kötöttségeinknek, az időtlenség állapotában történő szemléléseinknek, belátásainknak segíteniük kell a megjelenésünket az idő, a létezés világában, és nem elnyomni, lehetetlenné tenni. Kicsit talán analóg ez ahhoz, amit a Zsoltárokban biztosan leírtam: a bennünk levő tüzet konvertálnunk kell és nem kioltani.
   Persze, ez mind az egyénre és a párkapcsolatokra vonatkozik. Az egész emberiség jó „konvertálódása” hogyan történhetne, arra még sehol sem láttam választ.”
4. Naplóbejegyzés 2021 március 8:
   „Az Avadhuta Gita a harmadik Gita, amelyik a kezembe kerül, és bár még nem olvastam el, csak itt-ott beleolvastam, mégis van egy feljegyeznivaló gondolatom.
   Mind a három Gita a Legfelsőbb Lényről beszél, gyakran olyan helyeken, ahol számomra a szövegnek úgy van értelmezhetősége, ha az Időtlen Lénnyel helyettesítem, ami nálam a Vándorló Időtlen Lényét jelenti, aki alapján megteremtődnek (~kigenerálódnak) az egyes létezések.
   Ilyen Időtlen Lény (~fénylény) végtelenül sok van. Ezek összessége „adja ki” a Legfelsőbb Lényt? Én nem hiszem, hogy választ kellene keresnem vagy adnom erre a kérdésre; nem érzem sem szükségesnek, sem jónak definícíót adni az Isten fogalmunkhoz.
5. Naplóbejegyzés 2021 március 13:
   Akinek a tisztánlátásához másnak a szenvedése kell – az nagyon rossz. Mélyben a Rosszban gyökeredzik önnön maga.
   Sajnos, ezen a világon nagyon sok példa van erre. Miért nem tudták ezt az egyszerű igazságot időben felismerni az emberek? Mielőtt vadászokká, kínzókká lettek.
   Írtam már régebben is: a próbákat számunkra a Sors, az élet állítja. Ki ezt maga akarja tenni – más számára próbát állitani – az menthetetlenül elvész. Olyasmi része lesz, ami felfalja a jó énjét. Nem tartozik a másoknak próbaállítás is a zeuszkodás körébe? De, azt hiszem, hogy igen.
   Az egyre több tudáshoz jutás létráján egy nagy csapda. Kíváncsi vagyok, hogy a Giták valamelyikében van-e ezekre intés vagy példa. Önmagában a létből kimaradás, a csak kivülről szemlélés nem elég. Bent lenni és jól – tudja ezt valaki?
   Vagy bizalomra vagy erőszakra épít egy ember. Ez is egy kizáró vagy. Erőszakkal bizalmat szerezni nem lehet, hasonlóan, mint más igazán fontos dolgot sem, például szeretetet.
6. A Gitával párhuzamosan fogalkozom jelenleg a biológia és a kvantummechanika kapcsolatával, kapcsolódásaival. Mint tudjuk, a kvantummechanika törvényei egészen másmilyenek, mint a mindennapi életünkben érvényesülő fizikai törvények. A Gita terminológiáját használva mondhatnám azt is, hogy „tiszta szellem 1” az egyik, és „tiszta szellem 2” a másik – vagyis, ami ezek világai mögött van. Van vajon olyan tiszta szellem is, amely minden világban érvényes?
7. naplóbejegyzés 20210315-én:
   Minél kijjebb kerül az ember „egy nehézségekkel teli kupac közepéből”, minél inkább fentről nézi az egészet – annál kisebbnek tűnnek a problémák, amik „bent” még óriásiak voltak. Van ebben valami szomorú, de így van.
   Olyasmi, mint most öregfejjel ha visszagondolok a hároméveskori önmagamra, amikor fél órát álltam egy keskeny vízfolyás előtt és nem mertem átlépni (legalábbis a szüleim ezt mondták). Mára csak egy megmosolyogtató valami maradt ez a kép, de sajnos elveszett, amit akkor láttam, gondoltam és éreztem. Így lesz valamikor a mostani állapotommal is? Ha igen, akkor talán ezért jó, hogy naplót írok.
   Az Ashtavakra Gita melletti megjegyzéseimhez ezt is hozzá kell vennem: belülről látni és kívülről, az nagyon nem ugyanaz! S mire kijutunk, elfelejtjük a benti látásunkat – és ez valahogy nem jó. De emiatt is újra és újra be kell szállnunk az életbe. Nemcsak „látszólag” lenni gyerek, de ténylegesen.
8. egy napló bejegyzésből – 2021. 03. 18 – a Life on the Edge kapcsán.
   „…a kérdés az, hogy mi az élet. What is Life? Senki sem tudja kikerülni ezt a kérdést, és bár sokan írtak róla és kutatták már – pl. E. Schrödinger, A. Szent-Györgyi, etc. – olyan igazából nem tud rá választ a tudomány. Ugyanazon alkotórészek – elemek, atomok – vannak az élő és az élettelen anyagban egyaránt. Mi teszi a különbséget?
   Az ősrégi válaszokat – lélek, Qi, stb. – nem tudják elfogadni, mert azok túlvannak a modern tudomány határain, és arra azt mondják, hogy „olyan nincs”.
   Időnként felcsillan a remény, hogy ebből a megválaszolatlanságból valami kicsit mégis meg lehet majd fejteni a tudomány eszközeivel. Ilyen most a kvantummechanika területe, és azt hiszem, hogy nem téved, aki nagy jövőt jósol még a quantumbiológiának.
   Lehet, hogy egy idő múlva rájönnek, hogy ez ugyanaz, mint amit egykor Qinek mondtak?”
9. Miért akarnám

Miért akarnám
Elűzni remény’imet,
Hiszen azok jók,
M’ért akarnám elűzni
Hitemet, mely táplálóm.

10. A nyolcadik ének forditásánál.
    Minek az oldásáról és kötéséről van szó? Talán elemi részecskékről, kvantumokról? Összekötődnek, ha a szellemben megszületik egy minta, egy elképzelés, és feloldódnak – a köztük levő kötések – ha a szellemet már nem foglalkoztatja tovább az a minta?
11. A kilencedik ének fordítása előtt aznap írtam az alábbi tankasor-verset, úgy érzem, mint megjegyzés, hogy mit gondolok én, nagyon idepasszol.

Az anyag és a szellem világai

Sötétben várjuk
A hajnalt, egyedül a
Társat, hidegben
Napot, magány, fagy s bánat
Jönnek hívatlan maguk.

Jó-e kilépni
Vágyni innen, ahol sok
Szenvedést éltünk
Át, s mégis megadatott
Hit, remény s boldogság.

Dualitás nincs
Ott, anyag világán túl,
Se bú, se öröm,
Csak tisztának hitt szellem,
Ki önmagát nem ismer.

Ezért tér vissza
Újra meg újra létbe,
Próbára tenni
Azt, aki ő, nem vész el,
Bármit hoz a Sorserő.

12. Megjegyzés még a kilencedik énekhez.
    Ez az „engedd el a múltat” túlságosan leegyszerűsített leírás. Mennyiben múlik ez azon, aki kilépni szeretne? A régi vétkektől való feloldozódáshoz több kell; erről sokat írtam a Zsoltárokban.
13. Megjegyzések a tizenegyedik énekhez.
    Először is két idézet, amelyek már jó sok éve kísérnek.
    N1. „Find and fulfill your destiny.”
    N2. „Lag alles still in Gottes Hände, das Glück, den Schmerz, den Anfang und das Ende.”
    A Sors fogalmával valószínűleg minden időben és korban küzdöttek az emberek. Hogyan jó érteni, hogyan kell érteni?
    Kerülni akartam (pl. a 3-s és 4-s pontoknál) az olyasfajta fordítást, hogy „aki nem az egyéni vágyai szerint cselekszik, …” etc., mert úgy gondolom, hogy a Sors rendszere igenis figyelembe veszi a vágyainkat és a törekvéseinket, csak nem feltétlen úgy, ahogy gondoljuk. A sorsunk az időtlen lényünkből indul ki, hiszen a létben a feladatunk – az egyik feladatunk – éppen az lenne, hogy az időtlen lényünk „állja ki a próbát”, mutassa önmagát abban, ahogy tesz, ítél, és ez nem mond ellent annak, hogy a létezés lénye önzetlen legyen. Vagyis ne harácsoljon, ne törjön hatalomra mások felett, stb.
14. Két kis töprengés.
    N1. Vajon milyen közegben éltek a lények, amikor ennek az írásnak az eredetije megszületett? Levegő? Tenger? Más?
    Lényeges ez? Nem olyan általános emberiről van itt szó, hogy nem számít az embernek, mint fizikai lénynek semmilyen paramétere?
    Igen is, nem is. Egyrészt az Időtlen lény valóban független minden ilyen lokalitástól, másrészt mégis fontosnak érzem. Az anyag sokkal többbel vissza tud hatni a szellem világára, mint azt intuitíven gondoljuk.
    N2. Mi mindent látni a mai világban, ami érthetővé teszi, hogy a „gondoskodásról” is le kell mondani. Sajnos nagyon sok mindent. A mindenről és mindenkiről gondoskodni akarás nagyon-nagyon sokszor fordul zeuszkodásba, uralkodási vágyba, erőszakba, terrorba. Lemondani arról, hogy mindent magunk akarunk eldönteni, néha legalább olyan nehéz, mint jól dönteni és jól gondoskodni. S mégsem értek teljesen egyet a Gitával, amikor azt mondja, hogy „mindent magam mögött hagyok, a felvállalást és a letevést egyaránt”.
    Erről majd még többet.
15. naplóbejegyzés 2021.03.26:
    Mi az életben az esszenciális, a lényeg? Néha úgy érzem, hogy a Gitáknak – és az akkori kor életfilozófiájának – igaz van: a „lényeg” a szellem, az, ami az életen kívül van.
    De máskor néha, és például most is, az ellenkezőjét érzem: nem, az élet lényege nem valami elvont, az életen kívüli dolog, az élet lényege maga az élet. Átélni, megélni, az élet része lenni. Része lenni egy végtelen szőttesnek, ahol az ember mindig híd a generációk között, az előtte éltek és az utánajövők között. Tágabb értelemben is, de egészen leszűkítve a „csak” biológiára is. Hárman voltak az előző generációból mellettem a gyerekkoromban – apám, anyám, nagyanyám –, és hárman vannak mellettem a következő generációból most, amikor már feltehetően nem sok évem van a halálig: Bálint, Flóra és Olívia.
    Milyen híd vagyok, voltam, letttem? Nyilván öntudatlan folyamat ez, az ember, miközben él, nem gondol arra, hogy ő a maga módján interface. Közvetít valamilyen értékeket, amelyek – megint csak nem feltétlen tudatosan – továbbadódnak akkor is, ha a környezet állandó változásai olyanok, hogy azt hihetjük, hogy ezen a világon már semmi nem tartós.

16.
Naplóbejegyzés 2021. Március 29.
Sokféle fizikai fájdalomra igaz az, hogy nehezen közvetíthető. Csak aki átéli, az tudja igazán, hogy milyen. De különösen igaz ez azokra a fájdalmakra, amelyek csak nagyon kevés embernél fordulnak elő. Filmekből vett példákkal adva magyarázatot: Harry Potter kínlódását, szenvedését senki sem érti, éppen úgy, mint Skywalker-ét sem, amikor a Császár a villámaival kínozza. Pedig a film még meg is jeleníti ezt, holott a démonok embert kínzása általában az embereknek láthatatlan. Mi történik ilyenkor a szenvedő szervezetekben? Mintha árammal kínoznák, ahhoz hasonló? A szenvedést, a fájdalmat nem tudjuk átvenni mástól, és éppen így, senki nem tudja felvállalni mások vétkeit, mindenki vétkeit.
A saját előző útjaiét sem? Igen, ez az a kérdés, amely sok rossz elágazáshoz vezetett. Hogyan értették egykor a régi hibák, vétkek feldolgozását, az azoktól való megtisztulást? Más-e az, aki ezeket felismerte, és helyesen megítélte? Ugyanazon lélek a maga változásában?
Írtam már erről többször, azt hiszem, hogy a válaszaim ismertek azoknak, akik olvastak. Miért elevenedtek ezek a kérdések mostanában újra fel? Részben azt hiszem, hogy az Ashtavakra Gita miatt. Az az ének azt mondja, hogy „a szenvedéseidről éppen úgy le kell mondanod, mint az örömeidről”. Mindennapi gondolkodással megmosolyogjuk ezt a mondatot: „hát, persze, hogy szívesen lemondok minden szenvedésről, ki akar szenvedni?”. Pláne, ha még át is vállalja valaki.
Csupa félreértelmezés. A tanuló – daloló nem ezt akarja mondani. Azt fejezi ki, hogy azáltal, hogy kivonja magát a világból és szemlélővé válik, még nem múlik el belőle a részvét, az együttérzés. De tisztában van vele, hogy nem veheti át más terhét.

17.
A tizenötödik ének zárógondolatai – 19 – 20-s pontok – meglehetősen homályosak maradtak a számomra. Miért jó nem törődni a belső látással? Miben áll ez az újfajta szabadság? És még sok egyéb kérdésem van.

18.
Naplóbejegyzés részlet 2021 április 1:
„Talán valahogy túlélem mind a kettőt: vége lesz ezeknek a Lockdown-oknak, és sikerül eladnom – s kis lakást vennem – és mindezek után még lesz néhány gondtalan évem. Gondtalan, amikor semmi mással nem telik az időm, csak olvasással, írással, nincs semmi intéznivaló, gondoskodnivaló. Ezúttal nagyon remélem, hogy ez már tényleg az utolsó ilyen megterhelés lesz. Bár … hányszor hittem már ezt!
Ősfáradtság van bennem, egy megöregedett, gyenge testben élek, és nagyon sötétnek látom az emberi viágot. Mindezt tetézi az, hogy nem tudom rendesen kialudni magam.
Furcsa módon, ez az állapot segít megértetni, hogy mit akart mondani a Gita (Ashtavakra Gita), amikor a minden elengedéséről beszél. Úgy tűnik, hogy az a szöveg olvasásánál a zavaró, hogy sok mindent úgy fogalmaztak meg, mintha állandóan az Időtlen lényről lenne szó. Holott én azt hiszem, hogy éppen ilyen búcsúzófélben lévőről van szó, aki többé-kevésbé egyszerre van kint és bent, az Időtlen lényénél és az éppen lezárulni készülő létezésében. A kilépéseink, a halálaink között persze sokféle különbség van, nemcsak a halál módját illetően. Mikor kötelező a számunkra a visszatérés a Sors szabályai szerint? Mikor tudhatunk mindent elengedni?
A dalokban ezekre a kérdésekre nincs válasz, feltehetően azért nincs, mert amikor ezek a dalok születtek, olyannyira más volt a korszellem, a közfelfogás, hogy a válaszok mindenkinek magától értődőek voltak.”

19. 
    Jó-e kilépni az élet körforgásából

A halál egyben
Elengedés is, marad
Sok gond, teher itt,
Aki nem tér vissza, az
Messze eltávolodik.

Menekül-e a
Szellem a gondok elöl,
Mi hajtja, ha nem
Maradtak már vágyai,
De nem tud végetérni.

Örök üresség
Nem rosszabb-e, mint sok száz
Halál, mely éltet
Hoz, frisset, újat, kötést
A feloldások után.

20. A tizenhatodik ének második sorában sok fejtörést okozott a Vereinfältigung szó. Mondásként találtam rá példát – Vereinfachung ja, Vereinfältigung nein –, de ez igazából nem vitt közelebb hozzá. Végül el kellett olvasnom (jólesett, nem panaszként mondom, hogy „kellett”) Thomas Mann Halál Velencében kisregényét teljes egészében, hogy ráleljek.
    „Aber moralische Entschlossenheit jenseits des Wissens, der auflösenden und hemmenden Erkenntnis,–bedeutet sie nicht wiederum eine Vereinfachung, eine
    sittliche Vereinfältigung der Welt und der Seele und also auch ein Erstarken
    zum Bösen, Verbotenen, zum sittlich Unmöglichen? Und hat Form nicht
    zweierlei Gesicht?”
    Szóval a leegyszerűsítés és a primitívvé tevés/válás különbsége. Az egyszerű és a primitív. Furcsa a számomra, mert az erkölcsre vonatkoztatva bennem az alapértelmezés mintha kicsit más lenne: van rá példa (például az Örök keresőkben), hogy egy primitívnek, nem civilizáltnak tartott nép erősebb erkölcsiséggel rendelkezik, mint egy fejlett civilizáció. Ahol az erősebb erkölcsiség alatt azt is értem, hogy a morálhoz való ragaszkodás nem külső kényszer az embereken, hanem a bensejükből fakad. (Csak ne kérdezze meg senki tőlem, hogy ennek milyen biológiai vonatkozásai vannak, miben hordozzuk vagy sem ezt. Lehet, hogy a nép „feletti” szellemek egyszerübbek még és ezáltal tisztábbak, s tisztább a „nevelésük”.) Természetesen nem véletlenül írtam ilyet, egészen biztos vagyok benne, hogy számos példa akad sok ezer év folyamán.
21. A Tizenhatodik ének fordításánál szinte minden sorral „volt valami bajom”. Ezek egy részét ott helyben zárójelben jeleztem, vagy kicsit hosszabb comment-ben, például a 4-s pontnál. Most még a végéhez:
    „Akinek megmaradt még az Ego fogalma (érzete) és a testhez való ragaszkodása („ez az enyém”), az még nem jutott el a felismeréshez, és nem is Yogin; egyszerűen a szenvedés részese.”
    Definiálatlanul marad itt sok minden, és az nagyon zavaró. Például, hogy viszonyul a gyakran negatívan értett Ego fogalom a létezés énjéhez és az Időtlen lényhez? Mit értett a testhez való ragaszkodás alatt? Elképzelhető volt-e akkoriban, felmerülhetett-e az akkor gondolkodásban – hogy egy elhagyott testet felölt egy démon? Az mindenképp elítélendő – legalábbis szerintem – de itt nem derül ki.
22. naplórészlet 2021.04.02
    „…most az aktuális kérdés bennem: jó-e minden vágyat, örömre törekvést megszüntetni magunkban, miközben a halál kapuja felé igyekszünk?
    Azt hiszem, hogy nem jó. Miért hirdeti mégis mindegyik Gita ezt, az egy külön kérdés, amire nehéz megfelelni. Nagy a két világ közötti különbség: az egykori, ősrégi Giták világa és a mai világ között. Lehetséges, hogy csak egy töredéket látunk, amikor a Gitákkal foglalkozunk.”
23. megjegyzések a tizenkilencedik énekhez
    Ezek az itt szereplő kérdések mintha egy újabb réteget kapnának azáltal, hogy eltelt néhány évezred – vagy több – ezen dalok keletkezése és a mai világ között. Ami ott a Töprengő, meditáló kérdése, ahhoz még hozzátehetnénk azt: mit értettek akkoriban ezalatt vagy azalatt? Biztosak lehetünk abban, hogy ugyanazt, amit mi ma értünk? Mennyire voltak jártasak a mikrobiológiában? Amikor például azt kérdezik, hogy hol rejtőznek a volt és a jövő létek, gondolhattak-e olyan elemekre – DNS, stb. – amelyek szerepéről még ma is keveset tudunk? Az 5-dik pontban úgy szól négyféle létezésről – „jenes vierte, brahmanhafte Sein” – amilyen kategóriák akkoriban közismertek voltak, de nem a mai embernek, nem nekünk. Vagy pldául, amikor a 8-dik pontban a hármasfogatot említi, ott csak az utána felsoroltakat érti, vagy azt is gondolja mögé, amiben azok az anyagban megjelennek?
24. naplóbejegyzés 20210407.
    Ha az ember gyakran szenved valamilyen fájdalomtól – mint mostanában éjszakánként én – akkor elgondolkodik a szenvedésen. S mivel én mostanában az Ashtavakra Gitát fordítom, a kettőn együtt is elgondolkodom.
    A Gita a „tiszta szellem”-t dicsőíti. Amely számára nincs se öröm, se szenvedés, mert túl van ezen a világon, az anyagi világon, az érzékelés világán.
    Egyre inkább úgy gondolom, hogy „tiszta szellem” valójában nincs. A szellemnek, a „világon túlinak” csak a létezés világával együtt van értelme, esszenciája, létjogosultsága. A szellem világa és a létezés világa olyan szorosan kapcsolódnak össze, hogy egymás nélkül egyik sem létezhet. Egy egymásba záródó körforgást képeznek, ahol ha bármelyik kiesne a körből, az egész szűnne meg.
    A szellem nem tudja a szenvedést „elképzelni”. A szenvedést csak átélve lehet megérteni. Az átélés nélküli „elképzelései” a szellemnek a szenvedésről mások szenvedésén alapulnak, és mindenképpen rosszhoz vezetnek: közönyhöz, a rossz ignorálásához, sötét szellemhez.
    Bármennyire is hangsúlyozza a Gita a szellem semlegességét, a dualitás felett állását, én ezt nem tudom hinni. Nemcsak az emberek, a szellemek is ki vannak téve a döntésnek: dönteniük kell jó és rossz között, mérlegelniük kell, hogy a szellemük merre hat.
    Rossz értelmezésekhez vezet, ha egy szellem azt hiszi, ő felette áll a jó és a rossz kettősségén. Ha azt hiszi, hogy ő megjelenhet a létezés világában így is és úgy is, jóként is és rosszként is, mert ő „felette áll ezen fogalmaknak”. Falsch. Hamis. Nincs fölötte állás. Ez önáltatás vagy demagógia, és mindenképpen rossz.
    A szellemeknek is állást kell foglalniuk. És ha nem is jönnének „le” a létezés világába, akkor is, a hatásuk ott megmutatná, hogy a jó vagy a rossz mellett voksoltak.
25. Megjegyzések a huszadik énekhez.
    Nem tudom, hogy leírtam-e már itt valahol, de ez az az ének, ami arra késztetett, hogy az Ashtavakra Gitát fordítsam le és ne a Bhagavad Gitát. Ahogy erre az énekre ránézek, mintha magamra ismernék: kérdés kérdés hátán válaszok nélkül. Ez a gondolkodom, tehát vagyok állapota a számomra.
    Ugyanakkor, ha a személyes érzéseimet próbálom kikapcsolni, mit tudnék mondani, milyen szituációban születhetett egy ilyen ének? Egy meditáló szerzetes alkotta? (a szerzetes nálam nő is lehet, sőt belül az) Vagy? Egy yogi-kat képző Mester tett fel útmutató kérdéseket valamilyen értelmezéshez vagy esetleg vizsgafeladványokhoz az arra készülő tanítványainak? (vagy csak egynek) Ezt is, azt is, még mást is el tudok képzelni. Csak egyet nehezen: hogy ezt az éneket tényleg énekelték. Vagy, ha mégis, akkor töredék. Töredék egy nagyobb képből, ami nem maradt fent.
26. Megjegyzés a huszadik ének után.
    Olvastam valahol, hogy ez a huszadik ének olyan, mintha nem lezárná az egész gyűjteményt, hanem megszakadna vele. Lehet, hogy tényleg így is van? A gondolkodó eljutott egy olyan pontra, hogy úgy érzi, hogy nincs tovább? A fogalomrendszer, amiben addig élt, és amiben rendbe akarta rakni a gondolatait, a töprengés során a számára használhatatlanná vált? Új alapdefinicíókkal akar mindent elkezdeni? Lehetséges. Ha jól emlékszem, én az ébredésemkor – biztosan egészen más szinten, de – valami hasonlót éltem át. Mintha minden felborult volna, semmi sem jelenti azt, amit mond – ujra kell definiálni a világot.
    Ezt is át lehet élni.
27. 2021 április 12-dikén.
    A tó mellett üldögéltem egy kicsit a Wasserparkban. Elmerengve a vizen, sokkal könnyebb egyetérteni a remetével, hogy „Maya-hab minden.” Egy élet oly kicsi, oly semmi a Világmindenség egészéhez képest! S ha van egy örök lényünk – miért ne lenne, ha általában létezik olyan, mint örök – az nyilván jól érti ezt. Neki a parányok, a pillanatig élők néha talán semminek tűnnek, de más pillanatokban biztosan nem: olyankor tudja, hogy ez ez igazi, ez a sok apró pillanat az élet. mit számít, hogy az élet Maya-hab! Mit számít, hogy lehet nézőpont, ahonnan semminek tűnik! De van, létezik, ad és kap, örül és szenved, szóval él! Az élet szempontjából az a semmi, ami soha nem tud életre kelni.
    Ez a megjegyzésem azt hiszem, hogy több helyre reagál, például a 18.dik ének 15-s pontjához.
    2021. április 14 naplóbejegyzés
          De van olyan támadás is, amelyet észre kellene vegyünk. A sok százmillió kihasznált, megerőszakolt, sokféle rosszat átélt gyerekre gondolok, szerte az egész bolygón. Az ARTE-n a második film Kanadában készült, és az ottani aborigines, indiánok Mißbrauch-járól, sokféle módon való tönkretételéről szólt. Erőszak a gyerekek ellen, az identitás kiirtása, megfosztásuk a legelemibb emberi jogoktól – a Föld minden pontján vannak hasonló példák. Ezek halmozódnak és összeadódnak. Az egész emberiség veszti el a sokasodásukkal az emberségét.
          Mi az ember? Hamarosan már csak szörnyetegek rabszolgája? Ha lenne, aki olvasná a soraimat, talán feltenné a kérdést: mire lenne jó érzékelni mindezt, ha úgysem tudunk segíteni?
          Érzékelni. Nem tudomásul venni és ignorálni, hanem együtt szenvedni. Átélni, átérezni. Akkor fogjuk, amikor már késő? Mindenki akkor, amikor vele történik?
          Milyen sok hasonlót láthatunk itt is, Európa közepén! Szenvedőket, akik mellett elmegyünk nap mint nap. Azok a fiatal kínai vagy észak-koreai nők, akiket idehoznak kuplerájokba, és akik feltehetően teljesen kiszolgáltatottak a gazdáiknak (hasonló magyarul beszélő roma nőket láttam a Pragerstrasse-n a kupleráj környékén), vagy azok a szerencsétlen nők, akiket naponta ver a „férjük” valamilyen beléjük programozott embertelen ideológiára hivatkozva, vagy …- nagyon sok a példa, sajnos.
          Ahogy mondtam, rohamosan haladunk afelé, hogy megszűnjön az ember. Csak rabszolga legyen, állat vagy gép.
          Néma szemek, melyek mégis beszédesek. Ilyeneket látok néha. Viselőik már azon a szomorú másik oldalon vannak, mi akik nem akarjuk meglátni őket, még itt.
          És még egy ehhez. Tényleg „magasabb szintű”, „tisztább” marad – ahogy a Gita állítja – aki nem tér vissza, hanem láthatatlan szellem marad? „Semleges szemlélő”? Nem vétek-e semlegesen szemlélni a rosszat, mások tengernyi szenvedését?
28. Megjegyzések a Tizennyolcadik ének fordítása közben.

N1. 5-dik pontnál. „Nagyranövekedés és összezsugorodás”. Az életprogram kibomlását és az új magok elkészülését érti alatta?
Az az érzésem, hogy az Alice Tükörországban etc. könyvek írója (Lewis Carroll) ismerte ezt a részt, és valahogy nem volt kibékülve ezzel a két fogalommal.

N2. A 7-dik pontnál amit „játékos képződmények”-nek fordítottam, arra sokkal szebb kifejezés a „Maya-hab”.Lásd például Hessénél:
„Und alle drei, Greis, Knabe und Student
Erschaffen aus dem Maya-Schaum der Welten
Zaubrische Träume, die an sich nichts gelten,
In welchen aber lächelnd sich erkennt
Das ewige Licht, und freudiger entbrennt.”

Avagy másutt:
„Wir sollen heiter Raum und Raum durchschreiten,
An keinen wie an einer Heimat hängen,
Der Weltgeist will nicht fesseln uns und engen,
Er will uns Stuf’ um Stufe heben, weiten.”

N3. Az 50-dik pontnál úgy érzem, némi magyarázat nem ártana ahhoz, hogy miért fontos, annak kihangsúlyozása, hogy „mivel önmagához tartozik”.
(Mivel önmagához tartozik, eljut a boldogsághoz. Mivel önmagához tartozik, elérheti a legmagasabbat. Mivel önmagához tartozik, kiléphet a samsarából, mivel önmagához tartozik, ahhoz, aki változás nélküli, aki Időtlen.) Az egész kapcsolatnak az Időtlen lény és a Vándorlás lényei, létezései között a próbatétel a lényege. (Vagy legalábbis az egyik lényege.) Az a próbatétel, hogy a „tiszta szellem” igazságai mennyire állják ki a valóság, az anyag, az élet próbáit. Hol buknak el és ismerik fel később, hogy miért, hol gazdagodik a szellem felismerésekkel. De mindennek csak úgy van értelme, hogy „önmagához tartozik”, ahhoz a „vezérfonalhoz”, ami az útján vezet. Akinek nincs ilyenje, az csak csapódik ide-oda értelmetlenül.

N4. A 71-s és 72-s pontoknál bizonytalanul olyan érzésem van, mintha több értelmezési szint keveredne: olyasfajta lebegési állapot, amiről itt szó van, a kvantumrészecskék sajátja. Hogy hogyan kapcsolódnak a kvantumrészecskék az énhez – mind az Időtlen Lényünkhöz, mind pedig a létezés lényéhez – azt én nehezen tudnám megmondani, de lehetséges (sőt valószínű), hogy a Gita éneklői többet tudtak erről.

30. Naplóbejegyzésből, 20210415.
    Lassan befejezem a fordítást, és kérdés magamhoz, hogy megpróbálok-e leírni egy összegzést hozzá arról, hogy mit találtam benne és mit nem, hol áll, mint kvázi mérföldkő azon az úton, amely elvezet a jelenből abba az ősmúltba, ahol az Egy vallás volt, minden vallás őse – ahogy a Zsoltárokban írtam.
    Este beleolvastam a Timaiosba (Platon), és ahogy elkezdi kifejteni a világszemléletét, a filozófiáját, rögtön szembetűnő, hogy mennyi közös van a Gita és közte. A két alapkategória például: a „nem változó”, az időtlen, és az örökké változó, a mindig „werdende”, az újjászülető. Ha nem ilyen legyengülten, de sok tervvel állnék itt, azt mondanám, hogy erről – a Giták és Platon fogalomrendszereinek az összehasonlításáról – egy külön könyvet kellene írni, de legalábbis egy külön fejezetet.
    Nem tudom, hogy sorolhatom-e a különbözőségek közé, de Platonnál expliciten szó van a Szellem mellett a Lélekről is, amíg a Gitában mindig csak a „tiszta szellem”-ről beszél. Lehetséges, hogy ez a fordítások miatt van csak így, feltehetően már a szanszkrit szöveg is fordítása volt valami régebbinek – és én szanszkritül sem tudok.
    A másik dolog, amit mind a kettő olvasásánál hiányolok: az Erőről való beszéd. Szellem – Lélek – Erő. Bennem ez a fogalmi hármasság van, ahol azután persze el lehet tenni a kérdést, hogy az erő mennyire azonos a mai világ fogalmai szerinti energiával, és ennek megfelelően, amikor az egyik világból átlépünk a másikba, hogy lesz az energiából anyag.
    Elképzelhető, sőt, valószínű, hogy mindkét korban – a Platon-i gyűjtemény és a Giták korában – foglalkoztak ezzel is, csak egyrészt se Platon valamennyi könyve, se a Giták nincsenek a fejemben és ezért nem tudom, másrészt lehet, hogy mindezen írások csak töredékesen maradtak fenn.
    Szintén ehhez kapcsolódik, de kicsit más.
    Többször felmerült már a kérdés bennem, hogy amikor az 5 elemről beszélnek, az megfeleltethető-e egy-egy elemnek úgy, ahogy a fizikából, kémiából ismerjük. Tehát például: tűz = Oxygen, víz= Hidrogén, föld = Carbon (szén) – ezután a levegő hozza a problémát, a kérdést bennem. (erről majd máskor még)
    Egy másik kérdésem, hogy a mikrovilágtól a fejlett élő szervezetekig menő hosszú skálán – ami a szintek skálája – hány szinten ismétlődnek különféle elvek a struktúrákban, a térformálásban. Egy kicsit döcögő példa: az emberi test felépítésében mi az, ami inkább a molekulastruktúrákra emlékeztet, és mi az, ami inkább a sejtre. Itt mindjárt egy röpke visszaugrás az erőről írtakhoz: a molekuláknál az egyes atomok között kvázi mágneses erő a kapcsolat, míg az emberben mondjuk a térde és a lábfeje között csont van, vagyis anyag.
    Néhány órával később.
    Még egy megjegyzés a Gitához írt Megjegyzések részbe. Egy számomra – a felfogásom számára, tehát hosszabb tartamra, mint egy lét – nagyon fontos „tájékozódási pont” a Gnouszi Szauton”, vagyis az ismerd meg, ismerd fel önmagad. Ez nemcsak a létből ébredőnek és kvázi visszatérőnek fontos, de ott is, a léten kívüli világban. (vagy mégis említi ezt is: 18/38 ?)

Ismerd fel magad

Ki nem ismeri
Önmagát, hogyan talál
Vezetőre a
Világban, le nem tisztult
Értékek zavarában?

Ezért van bennem „NEM” a Gita filozófiájára: nem a Semmibe lépés a kilépésünk.
(kifejteni még valamikor)

31. Naplóbejegyzés 20210419.
    Bár többször leírtam már, mint tegnap is, hogy az ember csak a saját előző létezéseit válthatja meg (bizonyos felismerésekkel), azért ez azt hiszem, hogy mégsem teljesen így van, csak nem elég pontosan fogalmaztam. Hogyan?
    Általában olyankor írtam vagy moandtam ilyet, amikor valamilyen könyvben, írásban, színdarabban, stb. találkoztam a megváltás témájával, és gyakran szerelmi történetbe ültetve. „X elindul, hogy megváltsa Y”-t, erre szokott megszólalni bennem a Nem.
    Hogy lehet akkor mégis igen? Két másik kérdéshez kapcsolódik ez. Az egyik mindahhoz a nagy kupachoz a kódjainkban, amire a genetikusok azt mondják, hogy terra incognita, ismeretlen terület, nem tudják még, hogy minek van az a sok minden bennünk – talán „evolúciós maradvány”. Én inkább ezt feltételezném, hogy nem csak a saját reinkarnációnkból, saját előző útjainkból hordozunk maradványokat, hanem azok – különböző okok folytán – összekapcsolódtak, egybekerültek másokéival. Így van-e, ez az első kérdésem.
    A másik pedig a Minták, a Muster-k előfordulásainak a keveredése. Erről már többször írtam, azt hiszem. Sokkal kevesebb minta van, mint előfordulás – ez gondolom azoknak is természetes, akik nem foglalkoztak adatbázisokkal. De például egy „szerelmi háromszög” mintát ahányan vannak, annyiféleképpen töltenek be, még ugyanaz az ember is egyszer így, másszor úgy. Ez is világos.
    A felidéződéseknél lehetnek hol jóindulatú, nem szándékos keveredések, hol pedig – és a mai, sok hazugságra épülő világunkban ez gyakori – rosszindulatú, tudatos kavarások.
    Így a második kérdés: ha egy éppen aktiv vagy aktiválódó Mintába az Árnyak tengeréből egy olyan válik ki és kerül be, amelyik máshol, máskor volt hasonló minta része – megváltódhat-e?
    Ilymódon igen, el tudom képzelni, hogy nem csak a saját egykori léteit váltja meg valaki. De semmiképpen sem úgy, hogy azzal a céllal indul el – „én most megváltlak téged” – ez csak tévképzet lehet. Az ilyen megváltódást, ha mindenképp megneveznem kellene, az egyén kristályosodásának a pozítiv mellékhatásaként érteném. Illetve, amit a Zsoltárokban csak említettem, de nem tudtam és most sem tudnék rá kitérni, a kristályosodás folyamata kiszélesedhet az egyénnél nagyobb egységre. Úgy érzem, hogy ezzel kapcsolatban sok a spekuláció bennem, ezért nem akarok erről írni.
    Más.
    A Gita fordításhoz.
    Kétség merült fel bennem, hogy jó-e, hogy a Brámán kifejezést sok helyen fénylénynek fordítottam. Tényleg tiszta fénylényt értettek alatta? Vagy „egyszerűen” szellemlényt, aki képes emberi formát ölteni, függetlenül a samsarától. Fontos ez? Igen. A szellemek között ugyanúgy vannak jók és rosszak, tiszták és sötétek, mint az emberek között, sőt, még jobban. Tehát óvakodni kellene a keveredéstől (fénylény vs. szellem).
    Azonkívül melyik fogalom melyik elemhez kapcsolódott a régi tanokban? Fénylény a fényhez (tűz), a Brámán a levegőhöz?
    Vajon egy Brámán létrejöttében szerepet játszik-e az „Időtlen lény”, a kvázi Minta, aki a Sors rendszerében a megtett utak mellett még szerepet kap a létezések kigenerálásánál? Ez a kérdés persze csak magamnak szól, azzal együtt, hogy vajon az, amit én a „Sors rendszerének” nevezek mennyire azonos vagy mennyire fedi azt a fogalmat, amit samsarának neveztek.
32. Naplóbejegyzés 2021 április 21.
    Eremitnek lenni, remetének lenni lehet a város közepén is, a tömeg közepén, s gyakran nem könnyebb, mint az erdőben, mint a természetben, izoláltan minden embertől. Eszembe jut néha Anouilh amit Becket-tel mondat: „a természet viharai jók, csak az emberek viharai aljasok.” Így van-e? Az emberek viharai aljasok, ebben nem kételkedem. De nem ismerem a természet viharait. Régen elszakadtam már a természettől, és ha vannak elszakadások, amelyek időnként fájnak az emebr lelkének, akkor ez is egy ilyen.
    A lélek fájdalmai és a test fájdalmai. Hogyan váltják az emberben egymást? Hol a harmadik, a szellem, amit a Giták mind a kettő fölé állítanak? Helytelen módon, szerintem.