Találd meg sorsodat
Felismerni az
Istentől nekünk rendelt
Feladatot a
Legnehezebb, rossz döntés
Hosszú tévútra vezet.
A távolság, mint alkotórész
Sejtfal és sejtmag
Között távolság marad
Mindig, míg élnek,
Mint a nap s a bolygók közt,
Életrendjük ez, lényeg.
Különc vagyok
Sosem szerettem
A bohócokat, öröm
S nevetés helyett
Szomorúságot hoztak,
Vigyorogtak harsányak.
Minek, mondd
Minek, mondd, minek,
A sok-sok erőltetett
Vidámság, belső
Derűhöz legközelebb
Nem-hullámzó bánat áll.
Kristálykereszt
Rózsafüzérlánc
Az életeink sora,
Kisebb-nagyobb kő
Egy-egy lét, kristályként jön
Sosem késő megértés.
Az élet színe
Senki és semmi
Csak fekete vagy fehér,
Az élet színe
Sokféle világos és
Több-kevesebb mélysötét.
Én I –II
1.
Folyóban látni
Rég elhaladt sok kis
Cseppet, olyan egy
Öreg naplót olvasni,
Tükröz és visszaköszön.
2.
Vajon csak egyben
Vagyok én Én, vagy részem
Minden távozott
Sejtem, gondolatom, kik
Talán élnek valahol.
Hála Istennek
Mély hálát érzek
Irántad, Istenem, ki
Hű voltál hozzám,
Vak kóborlásom során,
Szívemben megmaradtál.
Nem ismert utakon
Nem értik sokan
Hogy teremthet az elmúlt
Újabb élteket,
Ciklikus hogy lehet az
Út, éppúgy, mint egyenes.
Télen bent
Kicsi kuckómban
Másképp kavar’g a világ,
Mint odakint, szél,
Fagy, fény szűrve jönnek át,
Mint belül egy téli fán.
Égi lények
Üstökös rohan
Vonszolva hosszú csóvát,
Nap, hold forognak
Nyugodt ritmusban, mint a
Gömbbe zárt integritás.
Értelmetlen szavak
Oly sok könyv maradt,
Mik hordozták az Igét,
S oly sok volt utód,
Kik ezt nem jól értették.
Hit nélkül szó mit sem ér.
Kik visznek az úton
Hordozva őket
Visznek bennünket tovább,
Előre-e vagy
Tévútra, kiderül tán,
Ott, a Szivárvány után.
Úti csomag
Mi van a zsákban,
Mely társam lesz az úton,
Akkor derül ki,
Mikor majd kinyitom, s a
Hordottat hatni hagyom.
Minden lét egy műalkotás
Halál után jön
Az élet, újrakezdés,
Újabb próbák, új
Alkotás formálódik
A lélek keze nyomán.
Emlékezés egy haldoklóra
A haldokló, ki
Már tudta, csak néhány nap
Van itt még, reményt
Lelt a napsugárban, hit
S örök öröm követét.
Kérdések könyve
Kérdések könyve,
Megfejtendő rejtvények,
Ez a test, élet,
Hajtanak vágyak s öröm,
Kínzó fájdalmak között.
Sötét felhők mögött
Sok sötét felhő
Mögött rejlik a mindig
Kék ég, felvillan
Néha, mint örök remény,
Lesz még élet, lesz szépség.
Az örök dal
Bennünk rejlik az
Örök dal, feltáratlan,
Hosszú út során,
Míg egy csendes éjjelen
Előtör, s szól szüntelen.
A Stille Nacht dal két szerzőjére emlékezve
Ősők vigyázzák lépteinket
Nem ígérhetem,
Szólt nagyanyó, hogy mindig
Veled leszek, de
Lesz más, nem látható jó,
Hidd, keresd, erőt adó.
Hidd a Jót
Türelemre és
Szeretetre tanítsd a
Gyermeked, hitre,
Hogy mellette lesz a jó,
Bár nem mindig látható.
Felhőnek lenni
Felhőnek lenni
Milyen érzés lehet, ha
Visz az áramlás,
S pontosan nem tudhatod
Soha, hol az Én-határ.
Fohász egy fénykép előtt
Két kicsi lányka
Képe, övék a jövő,
Nem kis feladat
Őrizni útjaikat,
Segítsd őket, Istenem!
Mikulás
Északon fent rég
Élt egy jó öreg, mára
Szép példává lett,
Adni, míg tudunk, mindig
Jó, öröm szaporító.
Karácsonykor
Misztérium ma
Minden, a Fa, a Gyermek,
Az egész ünnep,
A legnagyobb mind közt az
Örök élő szeretet.
Mítosz és valóság
Eltakar minket
Egy rejtett világ, senki
Hívatlan, oda
Nem talál, keveredik
Majd mítosz és valóság.
Az úti vezető is keres
Hogyan lehet jól
Segíteni lelkeknek,
Tudják-e vajon
Az angyalok, vagy ők is
Utat keresnek, mint mi.
Hol alszik a kikelet
Csak a szívemben
Hordozom-e a reményt,
A jövőt hozót,
Avagy vannak még szívek,
Ugyane fényt hordozók.
Decemberi pillanatkép
Út téli tájon,
Hóval borított mező,
Havas fák, napfény,
Se ember, se állat nincs,
Derűs tisztaság, mint kincs.
Múlt és jövő
Múlt kockáiból
Készül távoli jövő,
Mi lesz azokkal,
Mik nem láthatók, mit rejt
A sötét homály, felhő.
Jövő éden
Boldog fák kora,
Meddig tart majd az éden,
Kérdem szüntelen,
Remélve, mikor eljön,
Nem kérdem, hanem élem.
Öregedés
Fáj a láb, fáj a
Szív, testet-lelket ural
A kétség, meddig,
Meddig még, mit tegyek majd,
Ha lesz lét, máskor másképp.
Szomorú karácsony
Csillogó fények,
Vidám arcok a reklám
Karácsony, sok-sok
Egyedül élő idős,
Mind menekül ez elől.
Egész életünk
Egész életünk
Készülés valahová,
Miről semmit sem
Tudunk, de mit egyszerre
Félünk, vágyunk, s akarunk.
Az út és az igazság
Ne hidd, hogy szabad
Az igazságkeresést
Feladni, éppúgy
Nem, mint el- s megtagadnod
Saját gyermek létedet.
Testem ölik meg
Gyötört a vihar
Kegyetlenül, zord gonosz
Bevetette sok
Ármányát, fogyott a lét,
Örökre maradtam én.
Ave Maria
Ave, köszöntlek,
Oly rég vártam már terád,
Téridő sűrű
Labirintusán, ave,
Öröm e találkozás.
Bölcs bagoly
Bűvös bölcs bagoly,
Ki sokféle lényt láttál,
Mi hajt, mondd, az új
Felé, idők végtelen
Sosem szűnő hullámán?
Nem kapják meg a lelkem soha
A szeretet tart
Életben, még a gonosz,
Ellenséges, rossz
Lények között is, remény,
Lelkem megmenti az ég.
Szeretnék adni tudni
Élni, hogy adni
Tudjak, szeretetet s hű
Reményt, bánatot
Oldó, szavak nélkül is
Igaz, lélek megértést.
Egy afgán fiú halálára
Tizennyolc éves
Volt, megfagyott, éhenhalt,
Sokezer fájó
Kilométer után, nem
Volt bűne, csak álma tán.
Egy elhagyott, régi, romos gyárépületben találtak Bulgáriában a holttestére. Egy a sok közül, akik az idén, 2016-ban migránsként meghaltak.
Téli napsütés
Az a néhány perc
Napsütés, mi télen ér,
Nagy kincs nekem, mint
Szép szó s üzenet, meleg
Szív, rég vágyott környezet.
Szenvedés
Már könnyem sincsen.
Nem oldja fel semmi a
Sok-sok fájdalmat.
Szavakból nem érthető.
Nehezen átélhető.
Ami jön velünk
Se tudást, se pénzt
Nem viszünk tovább, mit az
Örök vándorlás
Tart, nem lehet más, néhány
Választott tulajdonság.
Látni vagy élni
Az utat magam
Választottam, mit sorsom
Kínált, nem tudván
Mennyi lesz a fájdalom,
Mennyi lesz a lemondás.
Ezek az évek
Ezek az évek
Majd valamikor tán szép
Emlékké lesznek,
Ha sok fájdalmat elmos
A szelídítő idő.
Szép-idézés
Oly nehéz néha
Megidézni a szépet,
Lágy simogatót,
Rég eltűnt boldog élet
Társait, hűséget, jót.
Ezen a Földön
Harminc rétegben
Lefelé e Földön, rég
Temetett idők,
Tisztulást váró ősők,
Szabadságvágyó erők.
Hosszú út végén
Megkönnyíti-e
A végleges távozást,
A sok szenvedés,
Amely ezzel végetér,
Nagyon hosszú út után.
Két úr szolgája
Minden pap, minden
Sámán, önmagát veszti,
Ha politikát
Szolgál, hitele tűnik
Ott, hiába nő meg itt.
Elvágyódás
Már nem a csendre
Vágyom, hanem oda, hol
Boldogan dalol
A lét, fa, fű, virág és
Ember együtt, jó testvér.
Időcsúszás
Száz lovas áll a
Határon, ezer évet
Késtünk, atyafi,
Túlról lovasrendőr szól,
Migránsnak nincs helye itt!
In medias res
Mint felhajított
Puzzle-darabkák, olyan
Most a változás,
Jó lesz-e a rendező
Erő, világ-teremtő.
Kifordult világ
Kifordult világ,
Bohócból lett vezető,
Nem látta sosem
Tán, a létezés nem torz,
Hanem szép, lágy oldalát.
Bezárult világ
Novemberi köd,
Nemcsak Avalon fölött,
Erőt elszívó
Mocsár, természet alszik,
Nincs forrás, támogatás.
Küzdelem a Sötéttel
A sötét mágus,
Ha elkábított, korán
Örült, nem győzött
Le sosem, felébredtem,
S csapdáit mind levertem.
A tanka
A tanka olyan,
Mint a kisherceg kicsi
Ládája, sok fér
Bele, csak nem mindenki
Látja, rejtett bárányka.
Üresség
Minden, mi üres,
Hinnénk, válaszúton áll,
De csalóka ez,
Az életben, mi üres,
Dermesztő, fagyott, hideg.
Halottaim
Halottaim, kik
Továbbléptetek, bennem
Még úgy éltek, mint
Egykoron, együtt a szép
S a mulandó fájdalom.
Ami a léleknek fáj
A fájdalmakból
Mi jön majd velem tovább,
Egy kedves kislány,
Kihez nem engednek, s ki
Talán már sokat szenved.
Fény és valóság
Úgy látom, hajam
Homokszőke, de fiam
Szemében ősz már,
Kinek mit, hogy tör a fény,
Hol rejlik a valóság.
Időskori klíma
Életkötelek
Szakadása néha fáj
Nagyon, máskor meg
Szeretem meleghozó,
Bensőséges magányom.
Sámán, lásd
Sámán, lásd, nem jó
Az ily’ alakváltozás,
A tanítvány áll,
Sok fölös forma után,
Nem találva önmagát.
Az ember útja
Mi megjelenik,
Eltűnik megint, csak mit
Homály fed, véljük
Öröknek, ember útja
Hol itt, hol amott vezet.
Nem vagyok itt
Templomi zene
Csendül fel néha bennem,
Áhítat, fény, sok
Kedves láthatatlan lény,
Olyan, mint egy temetés.
Az utolsó napsugár
Még a haldokló
Is örül az utolsó
Napsugárnak, fény,
Meleg, eljött jó tündér,
Szenvedés vége, vigyél!
Útravaló
Ha megtanultál
Jól különbséget tenni
Ember s gazember
Között, ez a tudás megy
Veled, sohase feledd!
Falak és tengerek
Nem átjárható
Falak s tengerek attól
Elválasztanak,
Ki rossz, de olyanoktól
Is, kiket hőn szeretek.
A halál és én
A halál régi
Ismerős, mindig jött-e
Időben, már nem
Tudom, találkozónk most
Lekésni én nem fogom.
Remény és csalódás
Néha hajlamos
Vagyok hinni, mi fáj, az
Elmúlik még e
Létben, s jönnek szép napok,
Mindig csalódom, sajnos.
Kívánság a jövőre
Unokáimnak
Szeretném, hogy a világ
Ne a vesztébe
Rohanjon, természet és
Ember éljen szabadon.
Stadtpark fái
Stadtpark fái, ti,
Emlékeztek-e majd rám,
Ki minden ősszel
Sétált, s csodálta a sok
Szép színes lombkoronát.
A Golgotán
Sötét terveket
Kovácsolnak megint, egy
Életbe hogy fér
Ennyi fájdalom, végig
Viszem keresztem, tudom.
Elosztogatom önmagam
Indulás előtt
Állok, a folyam hív, vár,
Sok pici morzsát,
Önmagam kész kalácsát,
Szórom, hagyom a partján.
Szabad lélek
Énekesmadár,
Nemcsak neked fontos a
Szabadság, lélek
Nélkül a lét mit sem ér,
Szabad lélek a miénk.
Halál vagy elpusztulás
Az állam a nagy
Góliát, az egyén csöpp
Áldozat, ha hal,
De nem adja el magát,
Örök élet vár reá.
Aaron Swartz emlékére
A malom
Kinek a búzája
Készül: világ, földrész, egy
Lélek, a malom
Nem tesz különbséget, mind
Őrli egyformán szépen.
Ember és haza
Haza nem lehet
Akármi, darazsaknak
Fészek a fészkük,
Ember csak ott van otthon,
Hol ember lehet, s béke.
Mi a szerencse
A szerencse az,
Ha vak szerelem választ,
De később nyíló
Érett lélek s értelem
E választást jóváhagy.
Szerelem és szeretet
A szerelemben
Fiatalon kell hinni,
Heves, gyors lánggal,
Majd megérve, szeretet
Erejével kötődni.
Bábu
Bábu, ki lelkét
Eladta, tudta-e vajh’,
Mi vár rá, örök
Mókushinta, tál lencse,
Kikapcsolt gondolkodás.
Rossz álom utáni reggel
Félig temetett
Ajtó, meghalt ember, pók,
Keserű képek,
Mit hoz e nap nekem még,
Talán valami szépet.
Keresd mi gyógyít 2
Van gyógyulás e
Világban, benne rejlik
Mi segít, hagyd az
Ártót! Azt keresd, kivel
Megtisztítod az életet.
Keresd mi gyógyít 1
A gyógyító rész
Is benne a világban,
Nemcsak az ártó,
Keresd emberben, fában,
Zenében, s önmagadban.
Békésen alvó Olívia
Piros kis arcán
Àlmában halvány mosoly,
Batyunyi gyerek,
Négy hete élvezheti
Ezt a szép, új életet.
C’est la vie
Napfényben futok
Homokos tengerparton,
Majd felébredek,
S nincs már más, ősz, öregkor,
Reuma és térdfájás.
Vagyok, ki vagyok
Vagyok, ki vagyok
Az időtlenség zajló
Folyamán, örök
Változásokban mentve
Mindig önmagam át.
Öntudatlan teremtés
Az ifjú apa
És a két kicsi leány
Egy külön világ,
Borostyánba záruló
Évek, őrizd, vigyázz rá!
Felhőkben
Mesék, legendák
Között élek, álmodva
Ébren is, forrnak
Rejtett bugyrok mélyén a
Jövő élet nedvei.
A következő útszakasz feladata
Itt vagy ott lenne
Az a feladat, mi vár,
Reám vár, fontos,
Hogy megleljem, s a hitem
Szerint jól elvégezzem.
Együtt töltött idő
Az idő, amit
Valakinek adsz, válhat
A legszebb, legjobb
Ajándékká, rabolni
El sohasem tudja más.
Flórával az erkélyen
Nagyi fújja a
Szappanbuborékokat,
Flóra csapkodja,
Önfeledt nevetéssel
Telik néhány szép óra.
Kicsi ház
Kicsi ház, rám vár,
Hogy az otthonom legyen,
Fészek, menedék,
Hol boldogok a szálló
Évek, s teremt az élet.
A kertem
A kertem legyen
Inkább dzsungel, ne sivár,
Kurta gyep, benne
Ki ül érezze mindig
Az áramló életet.
Kertek a nagyvárosban
Gyűszűnyi kertek,
Telezsúfolva sok-sok
Álom-lommal, hol
Marad belőletek az,
Hol a lélek helyet kap?
Ami nem változik
Megtalálni, ha
Akarsz, kolostormagány
Otthonom, nem
Kocsmazaj, nem változtat
Ezen sem idő, sem baj.
Írok
Öreg olajfa,
Kinek ígértem egyszer,
Írni fogok, lásd,
Megtartottam. Soraim
Továbbviszi az Élet.
Örömóda
Örömmel halált
Fogadni hit, bizalom
Az új világban,
Hová belépünk, a jó
Vesz körül, ez reményünk.
Meggyötörten
Hiába törnek
Életemre gonoszok
És ostobák, bár
Belehalok, nem veszek
El, maradok időtlen.
Olívia születése
Megtéve első
Nagy utazását, megjött
Olívia, kicsi
Unokám, aludj, aludj,
Hosszú út vár még terád!
Életfánk
Egy végtelen fa
Gyümölcse minden egyes
Lét, fájához mind,
Befutva a pályáját
Előbb-utóbb visszatér.
Új életek
Három virág ma
Új helyet kapott, három
Kislány született,
Az élet sosem áll meg,
Fecsegnek az emberek.
Két világ között
A nagyszülők ott
Állnak mindig az ősök
S a gyermekek közt,
Öntudatlan híd lelkük,
Üzenetet közvetít.
Születés előtt
Várjuk második
Unokám, melyik nap jön
E világra, a
Burokból kibújva hol
Vezet e kislány útja.
Öntudatlan hit
Minden, mit lelked
Szerint teszel, Istenhez
Tartozik, nem kell
Látványos hit, ő érzi,
S ha szólítod, megsegít.
Újra és újra
Sohasem lesznek
Végleges válaszok a
Nagy kérdésekre.
Mindig újjászületnek,
S megoldást követelnek.
Hegyek országa
Hegyek országa,
Mezőké, s templomoké,
A Folyó mellett,
Hazát adsz a népednek,
Élteket a Reménynek.
Áramlások
Testemben érzem,
Hogy állandó áramlás
Az élet, minden
Mi elakad, bent megáll,
Beteggé tesz, jelez, fáj.
Távolodó utak
Sokezer év telt
El, mióta metszették
Pályáink egymást,
Távozom, tudva, nem lesz
Már, újabb találkozás.
Az élet örök
Az élet elmúlt,
Megfoghatatlan messze
Szállt, de a halál
Után új élet készül,
Vár valahol már miránk.
Holdbéli csónakos
Fenyőág mögül
Tekint le a holdbéli
Csónakos, figyel,
Vár tán, jövök-e s lesz-e
Találkozásunk vele.
Vagy – vagy
Vannak kérdések,
Melyekre csak kizáró
Vagy válasz lehet,
Vagy egyik, vagy a másik,
Mindkét úton nem mehetsz.
A vihar előtt
A vihar előtt
Vágtam át a tar mezőn,
Én szaladtam az
Eső elől, de nagyon
Várta őt a száraz föld.
Egy alvó
Két nagy föld között
Volt egyszer egy átjáró,
Sok népet látott
Földdarab, mely most nyugszik
Mély víz alatt. Egy alvó.
Rémálom és valóság
Mint sehová sem
Vezető lépcsők egy nagy
Földrengés után,
Olyan a világ, ha megy
A rossz vezetők nyomán.
Istenben hinni
Istenben hinni
Számomra nem külsőség,
Mélyen belül van,
Rendíthetetlenül és
Így elpusztíthatatlan.
Elengedni
Nehezen tudok
Elengedni, megválni,
Ha szívemhez nőtt
Ember, tárgy vagy nagyvilág,
Fájdalmas a búcsúzás.
Mindig tovább
Nincs örök fészkünk,
Mindig megyünk máshová,
Az együtt töltött
Idők teszik nehézzé
A fészektől megválást.
Álom és valóság
Tengerben csendben
Úszni, mint egy szép álom,
Valóság gyakran
Nem hagyja, és felriaszt
A megjelenő cápa.
Nyáreste
Későn este, ha
Csillapodik a hőség,
Halk szomorúság
Lebeg a légben, rámszáll,
És várja az éjszakát.
Segítő dallamok
Tompító disco,
Wagner vagy operett, kit
Mily zene ragad
Ki, mindabból mi neki
Rutin és mindennapi.
Test, lélek, idő
A testem egyre
Fiatalabb, hisz mindig
Új sejteket gyárt,
Miközben lelkem vénül,
Avagy érettnek mondják?
Távoli találkozás
Több száz év múltán,
Ha kezembe akad egy
Mai novellám,
Tetszik-e majd vajon, vagy
Idegenként nézek rá?
Nyugszanak a jég alatt
Mi minden bukkan
Fel, ha elolvadnak a
Sarki jégsapkák,
S csupaszon tárul elénk
Egy rég feledett világ.
Rejtett jövő
Terhes az idő,
Terhes valamivel, mit
Még rejt a homály,
Mire megszületik majd,
A vándorló messze jár.
Eső egy nyáréjszakán
Végre rendesen
Lehűl a levegő, én
Már nagyon várom,
A fülledt éjszakákon
Gyakran kerül az álom.
Ugyanaz és más
A változás nem
Megfogható örök társ,
Ugyanaz mindig,
Hinnénk, s mégis minden tél,
Tavasz, ősz, nyár más és más.
Hit és sors
Ha miben hiszel
Szavakba öntöd, s azok
Szerint cselekszel,
Tetteid értéke az,
Mi teremt – sorsod leszen.
A kisgyerekek
A kisgyerekek
Taníthatnak meg minket
A legtöbbre, ha
Szerető belső füllel
Hallgatjuk a szavaik.
A szavak
A szavak tükrök,
Melyek néha megállnak,
Képekké válnak,
Mint képek, újra s újra
Kísértenek bennünket.
Ismeretlen lépték
Valahol, hosszú,
Hosszú évek után jön
Az, kit egykor te
Megjósoltál. Az idő
Szuverén, de nem kufár.
Hőség és zápor
Hőség és zápor,
Mindig a másra vágyunk,
Nem tudva is hajt
A hiány, testet, lelket
És szellemet egyaránt.
A labirintusból kijutván
Nehéz út után
Öröm, ha ki hazavárt,
Együtt fedezi
Velem fel, a régi hont
S az időtlen életet.
Vár a hajó
Fent vár a hajó,
Föld-vár felé félúton,
Egy kicsit még, várj
Reám, indulunk együtt
Tovább, csomag nélkül, várj!
Csapdák között
Az ördög köre,
Bősz kelepcéje mindig
Nyitva áll, hamis,
Csábító képet kínál,
Mint egy mézeskalács-vár.
A vihar után
Összegyűlt árnyak
Felkavarták a tengert,
A hajót viszi
Az orkán, csendes napra
Ébredünk majd ezután.
Hazavágyó források
Leírt soraim
Előbb vagy utóbb mindig
Visszataláltak
Hozzám, mintha a visszhang
Is keresné a hazát.
Hajnali hírnök
Nyitott ablakon
Hajnal, madárcsicsergés
Köszönt be, ébreszt,
Fülledt város-nap előtt
Csöpp vigasztaló élet.
A vándorló
Maya-hab, semmi
Más, e földi vándorlás,
Mégis, mi marad
Téren és időkön át,
Az önmagad, semmi más.
Egyszer valahol
Ezerévek itt,
Ezerévek ott, távol
Föld, az összes lét,
Egybeolvad minden, Nap,
Igaz út és sötétség.
A kettéosztott tenger
Nem egyformán nagy
A kettéosztott tenger
Két fele, köztük
A választóvonal sem
Jól látható egyenes.
Menedék
Végig üldözték
Éltében a gyermeket,
Aztán bezárult
Mögötte a fal, felhők
És köd Avalon felett.
A túlélő
A túlélő is
Hordozza önmagában
A katasztrófa
Nyomait, s nem tudja azt,
Meddig viszi jeleit.
A dzsungelen át
Sokan okolják
Átélt szenvedésekért
A környezetet,
De a rossz segített, hogy
Önmagukra leljenek.
Malom és majom
Malom és majom,
Egy betű a különbség,
De egy egész nagy
Világ, feldolgoz egyik,
S a csúfolódó nem lát.
Vén hajó
Sok vihar által
Megtépázott vén hajó,
Csoda tán, még jár,
Szűkült és ismerőssé vált
A hatalmas óceán.
Egy teremtés
Kisgyermek játszott
A sötét felhők között,
Vigyázz! Ne zavard
Köreimet! Teremtek.
Körötte öldökölnek.
Nekem a csönd a szép lét
Talán nem érted,
Miért szeretem nagyon
A csöndet, nyugodt
Órákat, dübörgések,
Elragadó zaj helyett.
Nyárelejei pillanat
Nyári kék égen
Vándorolnak a felhők,
Középen ülök,
Fű, gaz, virágok között
Ciripelnek a tücskök.
Az örök hiány
Azt sem tudom már,
Hogyan öntsem szavakba
Az örök hiányt,
Mi bennem él, levágni
Nem tudom – vajh’ akarom?
Függöny nélkül
Függöny nélküli
Ablak, dac egy oly korban,
Hol leselkedők
Ezrei vastag függöny
Mögé is behatolnak.
Az ismeretlen kezdetek
Volt-e kezdetben
Élettelen, vagy minden,
Mi létezett, élt,
Friss, kíváncsi erő-ár,
Terjedt az anyagban szét.
Öntudatlan vándorlás
Mélységesen mély
A múlt-kút, melyből jövünk,
Sokmillió szál
Összefonódása hoz,
Sodor a téridőn át.
Holttest
Zord, vén keselyűk
Marakodnak friss hullán,
Ha őket nézem,
Vigasztaló kép testem
Egy gyorsan égő máglyán.
Úton
Fehér mindenütt
Az utak menti sövény,
Virágzik már a
Bodza, pár nap s a széllel
Messze száll az illata.
Mi lesz velünk
Ellop, eltemet
Az idő, vagy megtart és
Őriz örökre,
Mindig rejtély marad, bár
Él rá a vágy, s akarat.
Most és majd
Szeretet az itt
És most élők iránt, jól
Megfér álmokkal,
Melyek távoli kedves
Irányába vezetnek.
Az egyén és a világ
Szűrőt építünk,
Ha formáljuk önmagunk,
Hogy a világba
Egy kis rendezettséget
Bocsájtsunk, kint, majd vissza.
Pillanatkép egy koldusról
Éhes vagyok, állt
A táblán, s ki mellette
Aludt, takarta
Arcát, szégyellte sorsa
Kilátástalanságát.
Varietas delectat
A változatosság gyönyörködtet,
Így vélik sokan, vadász-emberek,
A változatosság majd teher lesz,
Arra az idő s élet tanít meg.
Ne sajnáld
Ne sajnáld azt, hogy
Elmúlik minden, haza,
Ember, kultúra,
Fejlődést tisztult talaj
Ad a növekvő újnak.
Nyersek a verseim
Régi nagyokhoz
Ha mérem, faragatlan
Minden versem, nyers,
Mégis, ilyen kell legyen,
A világ bennem ilyen.
Mikor elmegyek
Elmegyek, múlttá
Válik minden, lezárul
Egy szakasz, tépett
Szálak maradnak csupán, s
Valahol molekulák.
Fadarabok a vízen
Forma nélküli
Fadarabok a vízen,
Ilyen távolról
A lét, bennük kavarog
Minden öröm, szenvedés.
Csak a sírjaik
Csak a sírjaik
Maradtak, Magyarország,
Belőled nekem,
Sírok mutatják, ott élt s
Szenvedett, apám, anyám.
A folyóban
Folyóban állok,
Mindennapok sodrása
Ragadna, vinne,
Keserédesen nézem, s
Hagyom vigyen szelíden.
Gének és proteinek között
Információ
És szabad energia,
Ez lenne minden,
Mi teremt? A szeretet
Hol kap ebben szerepet?
A mikrovilág az alap
Örök körforgás
Az élet, nem bölcselet,
Valóság, szorgos
Munkája meg sosem áll,
Ez a riboszóma-gyár.
Hideg rendek
Kőszobrok, merev,
Szabályos formákba nyírt
Fák, imitálják
A rendet s az életet,
De halált jelentenek.
Hulló lilák
Lila akác vagy
Lila esők, nem mindegy,
Mi hull ránk, egyik
Hozhat áldást, a másik
Átkot, gyilkos sugárzást.
A lét szintjei
Vonat, utasok,
Mint ember és sejtjei,
Fáradtságaik
Két külön sík, mindegyik
Csak a sajátját érzi.
Nem verseny
Talán nem győztes,
Hanem kiválasztott, az
Egyetlenegy, ki
Tengernyi spermiumból
Az új teremtője lesz.
Tükörútvesztő
Tükör-útvesztő
Az élet, egyre beljebb
Csábító képek,
Van-e kiút, rajtad áll,
Eloszlik-e a homály.
Shalott
Shalott, fehérebb
Lelked, mint a köpenyed,
Víz visz erdőkön
Át, hol bolyongva keres
Sok eltévedt fénysugár.
Préda a világ
Préda a világ,
Marakodó démonok
Prédája, soha
Csatatéren nem terem
Más, mint a teljes pusztulás.
Megmutatkozó színek
Színes tud lenni
A fehér, a fekete,
Kibukkanva a
Ködből, mely szürkeségben
Tartja az embereket.
Bezárt lélek
Zárkád mélyére
Ha néha besüt a nap,
Hírt hoz, vigasztal,
Reménysugarakat ad,
Hullámai ringatnak.
Mégis szép
Aki nem küzdött
Létében az életért,
Halála után
Sem fogja megérteni,
Hogy az élet élve szép!
Magad maradsz
Halálodra, mint
Mindenki, te is magad
Maradsz, suttogják
A szellemek, kik sokszor
Átélték már ezeket.
Ritmus szerint járj
Sem elkapkodni,
Sem elnyújtani nem jó
Az életet, leld
Természetes ritmusát
Meg, és aszerint lépkedj.
A kilépés előtt
Meddig vagyok még
Én én, létemből lépvén
Kint mit őriz meg
Az Én, név helyett motyó,
Merre visz a Vándorló?
Táncoló fűszálak
Néztem a füvet,
Fény és szél táncoltatta
A szálakat, oly
Kecsesen hajladoztak,
Örültek a tavasznak.
A kilépés után
Fátyol borul rám,
Eltakar sok rossz elől,
Fel akarsz lelni,
Hosszú az utad, át kell
Vágnod egy sűrű erdőn.
A bohóc és az emberek
Bohóc közönség
Nélkül mit sem ér, ha az
Egész közösség
Csupa bohóc, nincs törvény,
Csak mély kétségbeesés.
Szavak nélküli hit
Ne címkézzük fel
Amiben hiszünk, nehéz
Ez, szólítanánk
Istent, de szavak nélkül
Azt hisszük, hogy nem lehet.
Kifestendő képek
Spirál-e vagy kör
A ciklus, melyen mozgunk,
Minta ismétlés
Minden egyes lét, sorsunk
Ritkán új, csak színezés.
Tavaszi nátha
Nemcsak a sírás,
A nátha is tisztít bent,
Fölöslegeket
Kivisz, és új sejteknek
Friss tavaszt, helyet teremt.
Húsvéthétfő
Flóra, ha egyszer
Magyar faluban töltöd
Húsvéthétfőt, tudd,
Vödröktől, férfiaktól,
Távolj kerülj, óvakodj!
Belső napod
„Ha a napnézéstől elveszted a látást,
Szemed okold, ne a nagy sugárzást.”
Csukd be szemeid,
Lásd a felkelő napod,
Megvilágítja
A múltad ösvényeit,
Vezet tovább, nem vakít.
Húsvéti tojás
Kisgyerek tojást
Fest, örül a szép színnek,
Nyuszi, virágok,
S az alvó lélek, együtt
Köszönt téged, ó, Élet!
Világtojás
Rejted a jövőt.
Kevés, ki rajtad átlát.
Burokban védve
Alszik viharok előtt
A készülődő világ.
Szembeszállni a gonosszal
Ha egy gyermeket
Nem tudunk megvédeni,
Az egész várat
El fogjuk veszíteni.
Örök igazság ez is.
Ember feletti
Ember feletti,
Ki az embernél többnek
Véled magad, tudd,
A labirintusodból
Még nehezebb a kiút.
Márciusi várakozás
Tavasztündér, vár
Reád sok bokor, virág,
Fa, állat, s ember,
Zord, szeles napok után
A meleget, fényt hozd el!
Védett növény
A külvilág rossz,
Sok az ártó, hideg szél,
Erőd raboló
Ellenség, maradj csak bent,
Te üvegházi növény!
Harmadik szem
Fáj, de nem lehet
Mások szeme elől a
Fátylat letépni,
Látásért magadnak kell
Sokszorosan szenvedni.
Tükröm
Tükröm ha nézem,
Az iróniával telt
Kajánt, rajtam áll,
Látni kettős igazság
Valamennyi oldalát.
Faág
Lassan foszlik le
Rólam a világ, marad
Mi volt, ős-csupasz
Faág, új bimbókra, új
Teremtésekre vágy, vár.
Rosszra rossz
Természet ellen
Fordult az ember, és ő
Sokáig tűrt, de
Eltűnik a jó anya,
Marad gonosz mostoha.
Bevégeztetett
Lezárt utak vajh’
Csak régi legendákban
Nyílnak újra meg,
Számunkra minden megtett,
Marad bevégeztetett.
Sámánutazás
Tengerek partján
S hegyek csúcsain csukott
Szemmel messze jársz,
Egybeolvad az egész
Ezerarcú nagyvilág.
Éjfél után
„Mikor az óra
Egyet üt, üres a híd,
Csend mindenütt.” Jaj!
Ember nélkül a világ,
Démontanya az ország.
Ember, téridő, feladat
Jó érzés menni
Úgy, hogy elvégeztem mi
Rám szabatott, bár
Nem jó látni sok lenne
Még tenni feladatot.
Mégis menni kell,
Tudni letenni, hagyni
Másoknak itt s most,
Mert az idő jól kimért,
Lényege nekünk rejtély.
Metamorfózis-folyam
Parancsolat vagy
Bontakozó megértés,
Megnyíló kövek,
Felbomló sejtek, árad,
Széttárul nemlátott lét.
Kísérő kísértők
Sok hamisságot
Suttogó démon körbe-
Vesz, taszít, kísért.
Hasztalan. Se így, se úgy,
Nem lopatom el magam.
A zen
Szavak nélküli
Versek a zen, belső
Dübörgés és csend,
Összefutó végtelen
Szálak, áhítat-ember.
Állati szemek
Néznek rám újra
Csodálkozó nagy szemek,
Mondd csak, ti mind, az
Emberek, az életet
Miért nem szeretitek?
A láthatatlan a tükörben
Óriás Buddha,
Örök ember, kísérő
Árnyvilág, minden
Mit látunk, rólatok szól,
Megítél, dicsér, bírál.
Erőforrások
Két dolog van, mi
Erőt ad, az igazság-
Tudat az egyik,
S ember, kinek itt van rád
Szüksége, az a másik.
Kopott szőttes
Kopott szőttesed
Javítgasd még szépen meg.
Amikor elég,
Új szálból újat csinálj,
Régi mintád alapján.
A látszat csal
Az öregeknél
A legnagyobb az esély,
Madárijesztő
Külső mögött dúsgazdag,
Vagy a nincstelen szegény.
Belső malom
Nem sírok, belül
Sem hordom rám szakadó
Bajaim, malmom
Szelektál, gyógyít, kutat,
Készíti a magokat.
Az indulás ideje
Könnyek nélkül ha
Zokog a szívünk, hol van
Még remény, erőt
Adó forrás? Ha nincs bent,
Menni kell, fel! Indulás!
Az örök csend
A csendre vágyom,
Az elérhetetlenre,
Bár tudom, rövid
Lenne találkozásunk,
Vonzana vissza a lét.
Szabad választás
Akármi sorsunk,
Menni kell, s tenni, mit hoz,
Vagy nem, de tudva
Miért. Mikor ez, s mikor
Más döntés a helyes, szép.
Bizonytalan visszaszámlálás
Annyi mindenre
Kellene még az idő,
De egyszer mégis
Indulnunk kell, új élet
Vár ránk, új reményekkel.
Néptemetés
A sírt, hol nemzet
Süllyed el, körbeveszi
Sok sötét, kaján
Árny, számukra nem lesz már
Új kor és feltámadás.
Saját versek
Szeretem néha
Olvasni verseimet,
Olyanok, mint a
Saját gyermekek, visznek
Belőlem egy keveset.
Elemi erők
Min múlik vajon,
Két hullám összecsapva
Kioltják egymást
Vagy erősítik, zúznak
Vagy megtisztulást hoznak.
Lidércfények
Mint lidércfények,
Oly kétségbeesettek
Az emberek, ha
Elvágja gyökerüket
A szétszaggató hideg.
Fekete apáca
Gyönyörű lelket
Fed e sötét köpönyeg,
Feltámadó mély
Rejtelmeket, látatlan
Is ható szeretetet.
Lapok a szélben
Mint leveleket
Viszi a szél sorsunkat,
Csöpp darabkáit
Hol itt, hol ott pottyantja
Ránk, jó, ha hazatalál.
Ami rejtve van
Gyakran figyelünk
Örömmel csupa rejtély
Csöpp gyermeket, de
Öregek fel nem tárult
Titkai nem kellenek.
Két útszakasz között
Kijutottál a
Labirintusodból, nagy
A végtelen tér,
Megnyílt számtalan új út,
Lehetőség, váró kép.
Viharos lét
Elsodort mindent
A víz, az élet, pusztítást
Hozott teremtés
Helyett, de alapokat
Készített sok jövőnek.
Embernek lenni
Borzasztó, oly sok
Bábut látok, oly kevés
Embert, ki nem fél
Önmaga lenni, élni
S tenni, mit jónak ítél.
Hajótörött
Hajótörött, ki
Visszajutsz az emberek
Világába, lesz
Talán idő, hogy vágyni fogsz
Szigeted magányába.
Vándorló remény
A remény mindig
Az új, a friss erőé,
A gyermekeké,
Mit mi nem, ők meglelik,
Felépítik, megvédik.
Múló téridő
Elment a vonat.
Hiába akarnál már
Felszállni rá, te
Maradtál. A világ ment.
Új környezet idegen.
Rashomon
Mikor kint esik,
S én bent ülök a szürke
Szobában, olyan,
Mint a reménytelenség
Kurosawa filmjében.
Bénultság tör rám,
Nem lehet semmit tenni,
Csak várni, s várni,
Míg vége lesz az esőnek,
Előbb, mint az életnek.
Február
Rövid hótakaró,
Hosszú tocsogás, éltet
Adó víz, talajt
Lazító csobogás. Jön
Majd, készül már a tavasz.
Jelez a folyó
Ha majd elfogynak
Az örvények belőlem,
Azt jelenti vajh’,
Mennem kell, időm letelt,
Dolgom itt elvégeztem.
Életvonal
Életvonalak
Tenyérben vagy génekben
Utat mutatnak,
Ha az’ elvet követed,
Hogy „Ismerd meg önmagad!”
Ködben a jövő
Növények, manók,
Sziklák, fák, óriások,
Sok párhuzamos
Világ, figyel, talán vár,
Mi lesz az ember után.
Öreganyóm
Öreganyó, kis
Üres szobádban kereszt,
A világ neked
Hideg könyörtelenség,
Kályhádban kicsiny tűz ég.
Fohász
Istenem, kinek
Mindennap köszönhetem
Az életemet,
Átérezve bent, mélyen,
Karjaidban tarts engem!
Hullám és rezgés
Hullám és rezgés
Minden, a kő nem hiszi,
Végtelen időn
Át a folyót figyeli,
Felébred benne a vágy?
Hhmmm
Micimackónak
A sok köcsög méz, nekem
Tucat pogácsa
Nyomja hasunk, ilyenkor
Nincs egy ép gondolatunk.
Az életben
Álmodás helyett
Apró napi teszveszek.
Baj? Nem kell-e ez?
Amíg benne maradok,
Mindkettő fontos dolog.
Sorskovácsolás
Embernek lenni
Szeretnének démonok,
Késő a bánat,
Elhibázott döntések
Nyomán tévelygő utak.
Hópehely
Tökély és szépség,
Időben el nem lazul,
Hópehely élet,
Felvillant forma után
Alig vár, átalakul.
Hódara
Hódara szórt be
Sok fekete foltot, nem
Sűrű hókristály,
Vékony takaró csupán,
Nem hoz régvárt gyógyulást.
Újévi kívánság
Mint a jó vándor,
Ki égre s földre ügyel
Egyaránt, én is
Úgy haladjak tovább itt,
S ott, visz az út bárhová.
time2life 