A boldogság álma
Valahol majd, ki
Tudja mily idők után,
Fogom mondani,
„Ez a boldogság, álljon
Meg az idő, ne tovább!”
Átélni
Kitépni magam
Fájdalmakból, örömből
Nem akarom, a
Legrosszabb annak, aki
Érezni már nem tudhat.
Nem választott utak
Elveszett kapuk,
Fölösleges kulcsok, vajh’
Minek cipeljük
Még, csak néhány évtized, s
Már mind a felejtésé.
Rejtélyeinkből
Mi megoldatlan maradt,
Mennyi marad fenn,
Vagy felkiáltójelként
Kísért tovább idebent.
Gyermekkor kertje
Gyermekkor kertje
Az ébredésünk léte,
Mi átélve tán
Nehéz, könnyűnek látszik
Visszanézés távcsövén.
Jót is, rosszat is
Mindenki kap a
Sorstól jót is, rosszat is,
Felismeri-e
Mi használ, szenvedés vagy
Örömteli szép órák.
Kialvatlanul
Borongós téli
Nap, mackók barlangokban
Alszanak, bágyadt
Álmosan kóválygok, egy
Jó mély alvásra vágyok.
Az univerzum rejtélyei
Véges s végtelen
Különleges hajfonat,
Nem tudod melyik
Ág hova, mily távolba
Juttat, vajon megmaradsz.
Ciklusban mozog
Mind a kettő, bezártnak
Tűnő körforgás,
Kerekeik érintik
Egyszer itt, majd ott egymást.
Ez időmérő
Nem képzelet szülötte,
Bár nem látható,
Egybetart erőket a
Káoszt akadályozó.
Bohóc és bajkeverő
Bohócon tudok
Nevetni, bajkeverőn
Nem, oly szívesen
Megóvnék a fajtájától
Minden jólelkű embert.
Kevés szó, bennük
Tömény gondolat, fejed
Nem fáj, ha mozgat
Öreg és fiatal együtt
Öreg testben egy
Fiatal lélek, s gyermek
Testben hol bújik
Az öreg, rálelnek-e
Közös eszményeikre.
Mindnyájunk útja
Ilyen, sors adomány, vén
S gyermek tanulnak
Egymástól, de összhangba
Nem kerülnek, csak ritkán.
Hidegség
Ma fagyos a hó,
Nem lélekmelengetőn
Szálló pihe, itt
Jéggé dermed a világ
És virágzik a halál.
Bánat és öröm
Bánat s öröm, szint’
Mindig együtt jár bennem,
Egyszerre látva
Jót s rosszat, vigasztalót
És szívem szomorítót.
Tova repít
Elemi erő,
Ciklon, mi felragad, s úgy
Repít tova, az
Univerzum kilyukadt,
Nincs többé már zárt fala…
Összeköt a szeretet
A szeretetben
Együtt töltött idő a
Legfontosabb, mit
Adni tudunk, rövid az
Élet, hamar búcsúzunk.
Magával ragad
Az örök Folyó, más, más
Partokra vet, fáj
A szív, emlékké válik
A nem múló szeretet.
Decemberi délután
Elhagyatott part,
Csendes Duna, a sötét
Felhők mögül csak
Ritkán pislant ki a Nap,
Hűlt vörös felé halad.
Új nap jön
Új nap jön minden
Elkeseredés után,
Új remény éled
Kilátástalanság bús,
Mélybe haj’tó talaján.
A lélek, mely az
Emberé, fel sohasem
Adja, küzdelmét
Egy szebb jövőért újra
És újra megpróbálja.
Kiürült világ
Kiürült egész
Világunk, már senki sem
Gondolkodhat, az
Üres szólamok üres
Bábuban mit sem hatnak.
Hiteim vagyok
Örök szerelem,
Nehéz elpusztítani
Eme álmot a
Szívemből, megleli majd
Egyszer, jön Hang a mélyből.
Naivnak tartják
Ilyet a többiek, kik
A szívüket rég
Lecserélték már kőre,
Az nem szenved és nem ég.
Az emberből mi
Marad, ha semmiben sem
Tud hinni már, nincs
Istene, szerelme, a
Léte kiürült kaftán.
Nem értem magunk
Minek megyünk egy
Szennyezett bolygóra, ha
Tudjuk, hiába,
Mi hajt a reménytelen,
Nem javuló világba?
Decemberi smog
Smog, a városi
Lég mocska, szennye, minden
Sejtet mérgez, a
Friss levegő csak álom,
Mely itt most elenyészett.
Téli órák
Téli órák bent,
Meleg szobában, csöndben,
Nem nyomasztó az
Egyedüllét, meghitt, jó,
Örök nyugalmat adó.
Társkereső kérdés
Mit akarsz tőlem,
Mondd, egy szép hétvégét vagy
Közös életet,
Vagy együtt bejárt sok-sok
Termékeny évezredet?
Mit akarsz tőlem,
Mondd, úgy vélem, magad sem
Tudod, botorkálsz
Előre a homályban, s
Magad gyakran becsapod.
Ne mondd, ilyen kell
Legyen az emberi lét,
Vakon kóválygás
A lényünkből fakadó
Örök törvényszerűség.
Bárhol vagyok
Könyvek, gyerekek,
Növények és természet,
Mindenütt ők, kik
Széppé teszik az éltet
Békét vágyó szívemnek.
Vonulnak a felhők
Vonulnak tova
A felhők, világos nincs
Sok, több a sötét,
Hol teszik vajon majd le,
Terhük nagyobbik részét.
Magányos karácsony
Az égő gyertya
Illata s fénye hozza
Magányomba a
Titkot, karácsony és a
Szeretet vajon mit hoz.
Ítél az ég
Angyalom, mikor
Eljössz értem, érzem majd,
Ugye, az Isten
Elégedett, ítélet
Jó, ez beteljesedett.
Maffiák nélkül
Noszty klánok a
Földön mindenütt, pénz és
Hatalom velük,
Az embereknek lenne
Szép az élet nélkülük.
Megnyugtató álom
Megnyugtató az
Álom, ha igazságot
Szolgáltatnak ott,
Hol valóság színpadán
Dőzsölnek az aljasok.
***
Próbatétel e
Föld mindenkinek, nemcsak
Az embereknek
Átszállóhelyek
Átszállóhelyek
A Galaxisban, ahol
Egyszer már vártál, s
Míg jött a hajó, fejed
Múltban, jövőben járkált.
Fiatal pár álma
Együtt álmodunk
A boldogságról, melyben
Összetartozást
Nem tép szét külső vihar,
Sem az öreggé válás.
Ignorancia is lehet jó
Ignorancia
Is van jó, ha nem tudnak
Mérgesíteni
A felbosszantani oly
Gyakran engem akarók.
Védőfal magunk
Körül, min csak szeretet
Hatol át, de kinn
Rekednek menthetetlen
A gonoszok s ostobák.
A test és a lélek
Tíz éve írtam,
Jó lenne fiatalon
Átúszni Dunát,
Járni is nehézkesen
Tudok én, sajnos, ma már.
A lélek kész, de
A test erőtlen, ilyen
Az öregség, új
Létben a test friss, de a
Lélek kába, alszik még.
A halál felé
A halál felé
Vezető úton nincs már
Embertárs, de a
Démonok növekvő nagy
Hada tépáz s invitál.
Karácsonyi készülődésem
Unokáimnak
Karácsonyi csomagok,
Utolsó-e ez
Év, hogy csomagolhatok,
Jövőre tán nem vagyok.
Nem vagyok itt ez
Életben, a Nagyi csak
Emlék, oly nagyon
Szívesen adtam volna
Nekik sokkal többet még.
Újrakezdéseink
Elpusztult világ
Romjain építkezünk
Mindig, küzdelem,
Mibe belehaltunk, új
Teremtésekben segít.
Remény a reménytelenen túl
A reménytelen
Helyzetben is lehet még
Remény, ha nem a
Jelenben, azon túl, új
Világ sok új reményt hoz.
Szánkózó gyerekek
Hó, ha, halihó,
Siklanak le a szánkók,
Vidámsággal lett
Tele a Wasserpark, más
Ez a tél így, nem kihalt.
Öregen az ablak mellett télen
Friss hó adott a
Fáknak tiszta szép fehér
Ruhát, mássá lett
Az egész téli táj, jobb
A meleg szobafogság.
Lám, a tél arca
Tud vigasztalóan jó
Lenni, évszakok
Között neki is van mit
Tenni, alvókat óvni.
Szeretem nézni
A hóesést, kristályok
Pörgő balettjét,
Egy pillanatig övék
Az élet, az sem kevés.
Öregkori dörmögés
Az idő egyre
Gyorsabb, én meg lassulok,
A halál itt lesz, s
Én észre sem veszem, ha
Ily’ sokszor elbambulok.
Bethlehemi csillag
Hallgasd csillagod
Üzenetét, sok lélek
Várja, hogy segíts,
Oldozz fel és táplálj, ez
A ház, hol beteljesítsz.
Az ember csillaga
Földre és Égre
Egyaránt nézve járd az
Utad, ne feledd
Gondjaidban, melyik a
Neked ragyogó csillag.
A Sötétség Kora
Manapság nehéz
Hinni, hogy létezhettek
Jó királyok s jó
Politikusok, az volt
Az átlag, s nem a romlott.
Ily régi kornak
Már emléke sem él, az
Erkölcs és a hit
Elveszett, maradt sötét
Vezetés s kába tömeg.
Kiszorul a lét
Világából, ki igaz
Akar maradni,
Vándor szellemként indul
Tisztult völgyet találni.
A robotkor előszele
Haragszom néha
A gépekre, pedig jól
Tudom, haragom
Oka más, nem akarunk
Mi lenni automaták.
Átmentés
Egy mocsár mentén
Húzódó erdő, ha a
Mocsár elnyeli
A világot, kit ment az
Erdő meg, mely virágot.
Az életfolyam csendes ága
A folyónak, hol
Mindig nagy a nyüzsgés, zaj,
Van egy csendesen
Búvó mellékága, hol
Az ember maradt ember.
Oda szeretném,
Ha vetne a sors, élni
Minden Rossz által
Észrevétlen, őrizni,
Megóvni azt az embert.
Flórára és Oliviára gondolok
A kicsiktől nem
Lehet elbúcsúzni, nem
Értik, az élet
Egyszer végetér, nagyi
Nem lesz már más, csak emlék.
Lidércfények
Nem hiszed el a
Sok hazugságot, sötét
Lesz a világod,
Fényt szeretnél, de nem a
Számos, hamis lidércfényt.
Intelligens rendszer
Ott kezdődik az
Intelligens rendszer, hol
Nincs erőszak, de
Van összhang, elégedett
Lények legnagyobb számban.
Az ember
Mi tartja össze
Az embert, a szerkezet vagy
A lélek, mi a
Kezdete s mi a vége
Bennünk élő egységnek.
Harc a fájdalommal
Petőfi írta,
Nem akar csendes halált,
Én örülnék, ha
A küzdelem helyett csend
Jönne, békés távozás.
Özönvíz előtt
Ablak bezárul,
Min néztek majd át, avagy
Szemet takarva
Várjátok a végzetet,
Elpusztító áradást.
Nincs bennem advent
Nincs bennem advent,
Pedig a halál előtt
Állok, a holtak
Az élőkért másképpen
Szólnak idebent már most.
Salvator Mundi
Megmentője a
Világnak sosem lehet
Egy, egy ember vagy
Egy nép, csak együttesen
Az egész emberiség.
2021
A parkban november végén
Csupaszok lettek
A fák, elvesztették a
Szép, színes ruhát,
A téli búvóhelyük
Keresik már a kacsák.
Rege és átéltek
Csendes esőről
Regélni azoknak, kik
Csak a pusztító
Vihart ismerik, lehet,
Mesévé válik nekik.
Mit élünk magunk
Át, s mi az, amiről csak
Álmodunk, jövő
Vagy múlt, hol keresztezi
Legközelebb az utunk.
Bánatból remény
Bús esőt reggel
Tiszta fehér hóesés
Követte, bánat
Volt a kezdet, szép remény
Lett, mire jött az este.
A kilépés után
Végetért hosszú
Utam pokol bugyrain
Át, új feladat
Vár, segít’ni a küzdő
Lelkek végtelen sorát.
Mint mindenki, én
Is bejártam Golgotám,
Kik erőt adtak,
Jó példák, teljesít’ni
Az Isten akaratát.
Őrizd a lángod
Testünk a gyertya,
Lelkünk a láng, örökké
Ég az oltárán,
Nem látja földi szem, de
Érzi a szív, fűt s vidít.
Spektrum és struktúra
A fény és a hang
Spektrumai, színek és
Zene hol hogyan
Találkoznak össze, hol
A forrásuk eleje.
Mindennek mélyén
Struktúrák rejlenek, mint
Létrehozáshoz
Elengedhetetlen csöpp
Tervek, magukban szépek.
A természet és
Az ember ezek nyomán
Öntudatlanul
Teremt, ha érezni tud
Mélységet az egységben.
Adventi várakozás
Kinek mit jelent
Az advent, amit látni
Belőle, csupa
Kommersz, az advent maga
Elbújt, másutt van, de hol.
Szomorú szívek
Mélyén rejtezik, várják
Együtt a világ
Újjászületését, a
Tisztult lelkek új fényét.
Ugyanaz vagyok
Ugyanaz vagyok
Gyerekként és öregként,
Trivialitás,
De mégsem az, sokaknál
Az egység meg nem maradt.
A költészet magja bennünk van
Kicsi gyerekként
Nem tudunk írni, de a
Líra él mélyen
Bent, kifejlődik-e a
További úton vagy sem.
Elköszönések a halál előtt
A sejtjeimnek
Is kellene mondanom
Búcsúszót, jó társ
Volt a többség, fájlaljuk
Együtt sejtállam végét.
Robotemberé a közeljövő
Pusztul a világ,
Felfalták zord maffiák,
A szép teremtés
Helyén vad hiénák és
Sakálok serege él.
Mai emberfaj
Kihalása után az
Ember nevet a
Robotra ruházzák, egy
Gombnyomás, amire jár.
Robotember vajh’
Öntudatra ébred-e,
Feltámadhat-e
Benne ősei lelke,
Szabad szívet nyerhet-e.
Hulló falevelek
Hulló levelek
A fákról, szavak nélkül
Dalolnak csendes
Elmúlásról, természet
Örök körforgásáról.
time2life 