2015. szeptember havi bejegyzések

Vezetőnek lenni

Mi vezet egy embert? A vágyai, az esze, a gondolatai, és még sok minden más, amiről talán önmaga sem tud?
Mi vezet egy közösséget, egy társadalmat, egy országot, a világot?
Persze, mindenre lehet triviális válaszokat adni. Egy országot például az ország vezetője vezet, nevezzék bár királynak vagy miniszterelnöknek vagy másképp. Elgondolkodtunk-e már eleget azon, hogy mennyire múlik egy országon, hogy milyen a vezetője, hogyan vezeti?
Például, ha egy ország vezetője – mai szóval nevezve – macho, mennyire része az emberek általános felfogásának az, hogy a macho egyfajta példakép, az emberek jó része szeretne maga is az lenni? Vagy, ha egy ország vezetője jó gondoskodó, akkor mennyire érzik az emberek maguk is a lelkületük részének, hogy gondoskodni szeretnének másokról? Fel lehetne tenni ezeket a kérdéseket fordítva is, amolyan tyúk – tojás problémaként: ha az emberek nagyobb részének valamilyen vágy, elképzelés él a lelkében, akkor aszerint választanak vezetőt is maguknak?

Ez csak egy kis ízelítő a bennem ezzel a témával kapcsolatban kavargó kérdésekből. Az elmúlt két hét – az előző bejegyzés óta körülbelül annyi telt el – nagyobb része egészségi bajokkal telt; örömöt megint a kisunokám hozott. Vajon mi minden rakódik le egy kisgyermek öntudatlan mélyében, a pszichéjében mindabból, amit a felnőttek világából tapasztal?

Ezenkívül két új kötet megjelenéséről is hírt adhatok: az egyik A bagolyisten dala, Ainu dalok magyarul (link a megfelelő oldalhoz lent), a másik pedig egy novelláskötet – nemsokára erről is elkészül majd egy külön oldal.

A bagolyisten dala. Ainu dalok Chiri Yukie gyűjtéséből

Embernek lenni

How many roads must a man walk down, before you call him a man? Hány utat kell bejárnia egy embernek, míg embernek nevezhető?
Mit jelent embernek lenni?
Elég emberformába beleszületni, vagy emberré válnunk kell? Válnunk azáltal, amilyenné teremtjük magunk. Olyanná, aki örül, ha segíthet, vagy olyanná, aki csak becsapni, becsapva „kontrollálni” akar másokat?
Van-e emberség nélkül ember, vagy ha „kihúzzuk” az emberséget, vele együtt eltűnik az ember is? Hogy nevezzük azt, ami marad?
„Oly korban éltem én e földön,
Mikor az ember úgy elaljasult,
Hogy önként, kéjjel ölt,
Nemcsak parancsra…”
/Radnóti Miklós/
Vége lett annak a kornak, legalábbis azt hittük, vége lett, legalább a Föld egy részén. Vége lett. Ma már azt is meglátjuk, ha önként, kéjjel gáncsol vagy tévútra vezet.
Mert menekülők mindig, minden korban voltak, akik mentek, mentek, mentek.
„Bolond, ki földre rogyván fölkél és újra lépked,
S vándorló fájdalomként mozdít bokát és térdet,
De mégis útnak indul …”
/Radnóti Miklós/
Elmúlt. Elmúlt az a kor. Mégis, vannak ma is sok ezer kilométert nem vidám kirándulásként megtevő emberek. Mennek. Kisgyermekkel, éppen elvinni bírt motyóval.
Míg a politikusok azon vitáznak, hogy a háború vagy a menekülttáborok sok évtizedes kilátástalansága elől szabad-e elmenekülni, mi mindannyian mit adhatunk nekik? Kézbe adott kenyeret, örömteli üdvözléssel emberséget. Mert az emberség az, amely elengedhetetlen az emberré váláshoz.
Ahogy Arany János fogalmazta egy felnövekvő gyermeknek:
„Legnagyobb cél pedig itt, e földi létben,
Embernek lenni mindég, minden körülményben.”
***
Lesz-e majd a korrepetálásnál szír „gyermekem”? Megérzem-e rajta, milyen úton ment keresztül? Tudok-e majd segítő szavakat találni? Nem tudom. Remélem csak, hogy igen.

Menekülök

Hová mész, kicsi?
Menekülök, el innen,
Élni nem hagynak,
Lőnek, durván támadnak.
Békés helyet keresek.

Hol nagyra nőhet
Az ember fia, lánya,
Emberként élhet,
Szerethet, dolgozhat, és
Adhat sok jót másoknak.

borus szeptember 20150905 (5)

Bécs köszönetet mond

Nagyobb nehezen lehetne az ellentét! Amilyen képeket lát az ember a televízióban Magyarországról a napokban, és ez a rendezvény: “Wien sagt Danke!” — mindenkinek, aki önkéntes és térítésmentes munkájával segíti a migránsok integrációját. Sokan vagyunk, akik ezt fontosnak érezzük, és ki így, ki úgy igyekszik hozzátenni valamit,  Ez nagyon jó. Köszönet Wien!

23 éve lakom Bécsben, de most voltam először a Városháza belsejében. Nagyon tetszett a belső  udvar kertje; bár nem minden képem sikerült, de néhány íme:

 

 

Három éves lettem

Három éves lettem — mondaná a time2life, ha meg tudna szólalni.
Igen, pont ma van három éve, hogy elkezdtem ezt a blogot.
Ùgy fejlődött, ahogy maga az élet alakul: kicsit kaotikusan, sokszor torzókat alkotva, és mégis, remélem, hogy egységes képet mutat. S a jövő?

Visz az út,
megyek tovább,
vár reám,
egy másik világ.

Visz az út
továbbvezet,
te magad vagy,
az út, s aki megy.

A ma készített statisztika a ránézésekről a születéstől fogva:

Country Views
Austria 19,383
Hungary 3273
Germany 199
European Union 106
United States 53
Romania 45
Slovakia 38
Japan 33
Sweden 12
Czech Republic 9
United Kingdom 8
Serbia 7
Canada 6
Croatia 5
Ireland 3
France 3
Spain 2
Poland 2
Denmark 2
India 1
Netherlands 1
Australia 1
Cyprus 1
Ukraine 1
Switzerland 1
Jordan 1
Mexico 1

 

aug utso nap 20150831 (1)