Cargo Cult-nak (vagy németül Cargo Kultnak) nevezik a német és az angol nyelvű szakirodalomban a csendes-óceáni térségben legtöbbet megfigyelt és az etnológusok által feljegyzett olyan rítusokat, szertartásokat a különböző természeti népek körében, amelyek nagy valószínűséggel egy magasabb fejlettségű civilizációval való találkozásból fakadtak. (Nem tudom, hogy van-e rá magyar terminológia.) Ezekhez gyakran hozzátartozik a jövevények átal használt tárgyak utánaépítése, például egy fából készült mobiltelefon.
Ehhez hasonló módon készültek sokkal-sokkal régebben is tárgyak, olyanok, melyek igen messze voltak a Földön bármelyik állam fejlettségi szintjétől abban az időszakban, és így jogosnak tűnik a feltételezés, hogy idelátogató másmilyen lények felszerelésének, tárgyainak az utánzataiként készültek. A hivatalos tudomány ezekhez való hozzáállása ambivalens, mivel az egész témáról „nem szokás” beszélni, legalábbis anélkül nem, hogy ne aggatnának rá ezoterikus címkét. Ezért, akik tudósként, szakemberként mégis állásfoglalásra kényszerülnek, azok egyfajta szorítóban érezhetik magukat. Két példát szeretnék bemutatni, melyek ellentétes előjelűek: az egyikben a ködösítési szándék, a másikban a megismerési vágy volt a domináns.
Az első egy Kolumbiában talált, legkevesebb 1500 évesre becsült kis arany tárgy, repülő. Olyan repülő, melynek formája leginkább a mai amerikai Shuttle űrhajókra emlékeztet. Ezeket – több hasonlót is találtak — sokáig olyan megjelölésekkel tartották nyilván, hogy „biomorph” „zoomorph”, „rovar”, „madár”, „repülő krokodil”, stb. Az amerikai Aeronautical Institute-ban alaposan megvizsgálták ezeket a tárgyakat, és megállapították, hogy olyan magas szintű aerodinamikai tudást mutatnak, amely az állatvilágban így nem található meg (a repülésre képes állatok technológiája más). De kik készíthették ezeket? A hivatalos archeológus válasz: „Sámánok kokainmámorban ilyen keveréklényeket hoztak létre” sokaknak nem kielégítő. Márcsak azért sem, mert ahogy neurológusok és pszichológusok egybehangzóan megállapították, semmilyen kokainmámorban nem lehet, egyszerűen képtelenség olyan modelleket készíteni, melyekhez hasonló közlekedési eszközöket majd 1500 év múlva használni fognak. A hiányzó tudást nem lehet a kokainmámorban megszerezni.
A másik példám az úgy nevezett Dogu szobrocskák, Dogu figurák. Ezeket főleg Japánban találták, ahol sokkal „természetesebb” a földönkívüliek létének elfogadása a köztudatban, mert magát az uralkodó réteget is onnan származtatják. A Dogu figurák korát is több ezer évesre becsülik, és egyik legfontosabb ismertetőjelük, hogy mintha óriási szemüvegeket viselnének, és komplikált felépítésű ruházatot. Két tudós, Matsumura és Zeissig egymástól függetlenül arra a következtetésre jutottak, hogy ezek űrhajós öltözeteket ábrázolnak, s viselőik valószínűleg más bolygókról érkeztek ide. Feltételezéseiket, egyéb dokumentumokkal és fényképekkel együtt elküldték a NASA-nak, az amerikai űrhajózási hivatalnak. A NASA komolyan vette őket, nemcsak alaposan megvizsgálták ezeket, de elkészíttettek egy űrhajós öltözéket a leírás alapján. Elismeréssel és köszönettel válaszoltak a két tudósnak, mert a modellen található ötletekből még tanulni is tudtak.
Miért írtam le ezt a két kis példát? Szeretném ezzel is megőrizni őket, s azt a meggyőződésemet bemutatni, hogy milyen sok múlik a hozzáállásunkon. Az emberi tudás – de ha úgy tetszik valószínűen minden földönkívüli tudás is – sohasem lehet egy zárt, merev rendszer, csak nyitott, az új befogadására állandóan képes, és a dogmákat kiküszöbölni tudó.