Embernek lenni, ezt a címet választottam ennek a novelláskötetnek az elejére.
Talán ez az, ami közös a sok különféle témájú, helyszínű történetben: annak a kérdésnek a kutatása, mit is jelent valójában embernek lenni.
Az utóbbi két év terméséből az alábbi irásokat tartalmazza a kötet:
A beszéd és a megértés
A járvány
A kapuban
A régi jóslatok
Az állatiskola
Az átlagtól eltérő
Elmaradt esküvő
Első szerelem
Embernek lenni
Felszállok, mint a főnixmadár
Keresztúton
Keveredő idők
Őrző szellem
Rádióriport egy fiatalemberrel
Romantikus találka
Válaszút
Megrendelhető az amazonon:
és az epublinál:
http://www.epubli.de/shop/buch/Embernek-lenni-M%C3%A1rta-M%C3%BCller-9783737567398/47548#beschreibung
ISBN: 9783737567398 Format: DIN A5 hoch Seiten: 80
Ìzelítőül ideteszem az Embernek lenni novellát:
Embernek lenni
Ahmednek éppen végetért az éjszakai műszak. Tisztán ragyogott az egész Kongresszusi Központ. Elpakolta a kamrába a kis tolókocsit, a takarítószerszámokat és a tisztítószereket. Levette a ruháját védő köpenyfélét, a kesztyűt, és a mosdóban alaposan megmosakodott.
A nagy előtér gyakran üres volt még ilyenkor, mikor ő hazament, és nem is bánta, ha nem találkozott emberekkel. De ma már elég sokan mozogtak bent, ma kezdődött egy új kongresszus, és az első napokon mindig a fogadóbizottságok a kezdet előtt jóval korábban megjöttek, hogy kellően előkészítsenek mindent.
Ahmed mindenhol látta a nagy plakátokat, melyek a gyerekorvosok nagy, nemzetközi kongresszusát hirdették. Igyekezett nem nézni rájuk, nem akarta, hogy újra és újra feltörjön benne a keserűség.
Ahogy ki akart lépni az épület ajtaján, akkor ütközött bele egy figyelmetlen szembejövőbe, aki láthatóan a repülőtérről éppen akkor érkezett.
-Sorry, sorry – szinte egyszerre mondták mind a ketten, miközben egymásra tekintve, egymásra ismertek. Ahmed és Jack két évvel korábban egy hasonló konferencián Londonban találkoztak, és a gyerekkorban korán felismerhető rendellenességekről beszélgettek egy alkalommal.
-Hello, örülök, hogy itt látlak, ezek szerint sikerült időben kijutnotok Szíriából – mondta Jack.
Időben kijutni Szíriából. Keserű volt ez a mondat Ahmednek. Ezzel vádolta magát állandóan. Miért nem ment el korábban? Miért nem menekítette a családját, ameddig még könnyen lehetett, és akkor most már jó állásban, biztonságos jólétben lennének talán éppen Londonban. Annak idején, mikor a kollégái kezdtek elmenni, ő egyre csak azt mondta: És az itteni gyerekek gyógyítására ki marad? A felesége félt, de nem vitatkozott vele. Ahmed az élete legnagyobb ajándékának tekintette a feleségét, nem, nem azért, mert szinte soha nem vitáztak, hanem amiatt a meleg gyengédség miatt, ami elválaszthatatlanul és mindennél erősebben összekötötte őket. Az asszony sem ment el, vele maradt a kicsi lánnyal együtt. ĺgy aztán akkor indultak csak útnak, mikor lebombázták a házukat, a fél utcát, ahol éltek. Persze, mindezt nehezen tudta volna egy idegennek elmesélni.
-Igen, itt vagyunk – bólintott Ahmed.
-Feleséged, gyerek is, ugye? – kérdezte még Jack, de már látszott rajta, hogy indulna tovább. Mivel látta Ahmed bólintását, folytatta is: Tudod mit, beszélgessünk este egy nagyot a vacsoránál, sietnem kellene, most még a szállodámba is el akarok ugorni.
Ahmed bólintott, és elváltak.
Miközben az U-Bahn felé ment, sok minden kavargott a fejében. Nem kellene-e kihasználnia az alkalmat, hogy valamilyen papírokat szerezzen a szakértelméről? A diplomája, minden írása a szakképesítéséről a bombázásban elveszett, itt most lennének olyanok, akik ismerték őt, és igazolni tudnák a hozzáértését. Mennyivel más lenne, ha legalább orvosként dolgozhatna!
De tudta, hogy beszélgetnivalója Jack-kel, vagy mással, nem sok van. Amin ő keresztül ment, arról nehéz volt beszélni, egy vékony felszíni réteget láthattak belőle a televízió híradásaiban. Mert ők nem repülőgéppel jöttek ide, hanem végigszenvedve egy hosszú, keserves, bizonytalanságokkal teli vándorlást. Mindennap hálát adott Istennek, hogy végül megmenekültek, hogy végül úgy érezhette, biztonságban tudja a családját. Az ő régi élete viszont mintha eltűnt volna. Minden megváltozott. Annyi emberi aljasságot látott, hogy néha azon csodálkozott, hogy nem őszült bele.
Mikor hazaért, nem talált senkit a kis lakásban, a felesége lement sétálni a kicsivel a szép napsütésben.
Ahmed leült az ágyukra, és kitört belőle egy még soha nem volt, szűnni nem akaró, mélységes zokogás.
time2life 