Es wechseln die Zeiten

Am Grunde der Moldau wandern die Steine
Es liegen drei Kaiser begraben in Prag.
Das Große bleibt groß nicht und klein nicht das Kleine.
Die Nacht hat zwölf Stunden, dann kommt schon der Tag.

Es wechseln die Zeiten. Die riesigen Pläne
Der Mächtigen kommen am Ende zum Halt.
Und gehn sie einher auch wie blutige Hähne
Es wechseln die Zeiten, da hilft kein Gewalt.

/B.Brecht/

tanítva is tanulok

Már jó ideje úgy gondolom, hogy tanár és tanítvány együttese akkor jó hosszú távon, ha mind a ketten tanulnak egymástól. Ezt érzékelem a gyerekek korrepetálásánál is. A gyerekek, akiket korrepetálok, messziröl szakadtak ide, és a legkülönbözöbb az anyanyelvük: arab, török, filippino — és talán szégyellnem kellene egy kicsit, de a Ghana-i kislányét nem is tudom.

Közbevetett megjegyzés. Ghanában angol a hivatalos nyelv, de sokféle anyanyelv van.

Azt, hogy én is tanulok tölük, természetesen nem úgy gondolom, hogy megtanulok nagy hirtelen törökül, arabul, stb., a nyelvtanulás persze nem megy ilyen könnyen. Hanem olyasmire gondolok, amit a gyerekek pszichéjéröl tanulok, és amilyen gondolataim támadnak  az általános fejlödésünket tekintve.

Például. Azt írtam a blog elején, hogy jónak tartom, söt, szükséges fejlödési iránynak tartom a többnyelvüséget. Ezeknek a gyerekeknek meglesz ez: az anyanyelvükön kívül fognak még tudni németül és angolul.

De, ami a tanítás közben feltünik: az anyanyelv tudásuk nem fejlödik velük. Amit matematikából (én azt látom, de valószínüleg más tárgyakra is igaz ez) mint új fogalmat megtanulnak, azt gyakran már nem tudják a saját anyanyelvükön. Csak németül. Ès így egy fontos lehetöség megy veszendöbe, az, hogy mellette párhuzamosan mindent a saját nyelvükön is tudjanak.

 

A megismerés és az ember

‘Szó nélkül, mozdulatlan álltam, Mint egy tökéletes bolond, A mindenható bölcs tudással.’

A Ruszlán és Ljudmillából jutnak eszembe ezek a sorok. Egy ember mondja, aki élete végén úgy érzi, hogy a mindenáron való tudáshajszolásával nemcsak elpocsékolta, de tönkre is tette az életét.

Nem járhat-e így az egész emberiség is, nemcsak az atommal, de a genetikával, a csírasejt módosítással, és még sokféle tudománnyal? Hogy késön értjük meg, hogy sok minden mást kellene elöbb jó irányba változtatnunk. A mindenáron való tudásokra törekvésünk következményei hozzánk tapadnak, és a problémáink halmazát növelik.

Senki sem mondhatja, hogy öt nem érintik ezek a kérdések. Egy világ részei vagyunk, és egy emberiség. Amely, sajnos, messze van attól, hogy egységnek lehetne nevezni.