Ilyen nap van ma — hol süt a nap, hol esik az esö. Míg bent írtam a lakásban, gyönyörüen sütött a nap. Kimentem sétálni, leültem a parkban egy csöppet napozni, s egyböl jöttek a felhök, s hamar rákezdett az esö.
Miket láttam? A mindennapi életet: egy kétéves kislányt meg egy építömunkást.
Kétéves kislány
Eteti a madarat
Nem tud olvasni
“Madarakat etetni
Szigorúan tilos itt!”
Èpítömunkás
Unott képpel álldogál
Köp, köp, nagyot köp,
Gondolataiban tán
Vajh’ a Titanicon jár?
Fantasztikus illat, nem tudom leírni, csodálatos — kár, hogy hamar vége szokott lenni! A clematis is szép még, a petuniákat meg még csak most ültettem ki a ládákba. Gyönyörü napsütéses idö volt ma, igazi tavasz. Jól el is fáradtam, 🙂
Kicsit álmosítóan hatottak rám ma a vonósnégyesek, biztos bennem volt a hiba.
Viszont a séta utána a Stadtparkban jól esett.
Két újságcikk ismertetése az osztrák napilapokból
Manapság ugyan az interneten keresztül mindenki tud olvasni — kellő nyelvtudás mellett — sokféle újságot, mégis szükségesnek érzem, hogy bemutassam itt néhány fiatal életét.
Az egyik egy huszonöt éves fiatalember, Simonnak hívják. Gyerekkora óta, tizenkét éve, vagyis tizenhárom éves kora óta ő az állandóan ügyeletes ápoló. „Ha csöng a telefonom, akkor van esélye, hogy ez az apám, s akkor mennem kell. Ha nem megyek, akkor apám a tolókocsiban alszik el, vagy valami még rosszabb.“
Simon apja MS (multiple sclerose) beteg. A szülők elváltak, Simon hosszú éveken keresztül ingázott a szülei között. Apjának ugyan mindig volt gondozója, de nem napi 24 órára, és ha a gondozóval valami történt, akkor Simon volt az „örök tartalék“. Neki nem olyan élményei vannak a gyerekkorából az apjáról, mint más gyerekeknek, nem focizni vagy kirándulni ment az apjával. Az apjának volt őreá szüksége, segítségre a testápolásban, segítségre, hogy átemelje a tolókocsiból az ágyba. Arra vágyott mindig — kevés gyerek érzi ezt át — hogy ne legyen őrá szükség. Arra, hogy egy kis felhőtlenség legyen a gyerekkorában. Ez a „szükség van rám“ érzés egyszerre áldás és átok. Tizennyolc évesen elköltözött apjától, egy önálló lakásba, de azért az intenzív kapcsolata vele megmaradt. Ha éjjel jön a hívás, azonnal megy hozzá. A kortársai többségétől elszigetelte ez a vállalt kötelezettség, de úgy érzi, hogy boldogságot ad neki, hogy apjának elviselhetőek az évei.
Egy felmérés szerint Ausztriában körülbelül 42000 hasonló problémában érintett gyerek van: akiknek öt és tizennyolc éves koruk között az a nagy, s gyakran a külvilág elől titkolni próbált problémájuk, hogy egy súlyos beteg családtagukat kell ápolniuk egyedül. Egy gyerek nem tud nemet mondani, ha a segítségét kérik, s nem is az ő feladata lenne ez.
Egy ápolási rendszer, amely gyerekekre épül, gyerekektől függ, nem lehet jó — állapítják meg a cikkben, s ezzel sokan egyetértünk.
***
Egészen más történet az, ami két lányról szól: Samráról és Sabináról. Tizenöt illetve tizenhat évesek, a szüleik a Balkánról menekültek Ausztriába. Muszlimok. Néhány napja egy rövid üzenetet hagytak a szüleiknek: „Ne keressetek. Elmentünk Szíriába harcolni a szent háborúba“. Felszálltak egy Törökországba tartó repülőre, s azóta valahol ott vannak.
Elképzelem a szülők kétségbeesését és fájdalmát. Borzasztó lehet. Az önváddal együtt. A rendőrség azóta nemzetközi szinten nyomoz, de még semmi biztosat nem közöltek. Állítólag a két lányt ott rögtön — Törökországban vagy Szíriában — férjhez adták, és valamiféle közlemények szerint a „férjük házában“ laknak. Bécsben vizsgálják az iszlám prédikátorok beszédeit. Hozzájárultak-e vajon a lányok radikalizálódásához?
Vagy nevezzem egyszerűen butaságnak? Arra nem gondolásnak, hogy a realitás sok helyen a Földön más és mást jelent?
Egy másik régi történet jutott róluk az eszembe. Két fiatal lány Svédországból, körülbelül húsz, harminc évvel ezelőtt elmentek kirándulni ketten lányok Dél-Amerikába. Valahová a magas hegyekbe. Mert Svédországban abban nőttek fel, hogy ez nem veszélyes. Dél-Amerikából a holttesteiket vitték csak haza.
***
Miért kapcsolok össze rövid néhány sorban ennyire különböző életeket? Mert az élet ilyen. Sokféle. Már gyerekkorban is lehet könnyű, vagy súlyos problémákat hozó. Melyik nevel jobban? Mire kellene jobban figyelnie a felnőtt világnak?
Kicsit elkéstem itt a húsvéti jókívánságokkal. Talán a jókívánságokból soha nincs igazán késö, tehát boldog húsvétot kívánok az ünnep további napjaira! Szeretettel, minden olvasómnak.
Itt kicsit áprilisi az idö: hol süt a nap, hol esik az esö. De április van, legyen csak most szeszélyes. A napsütésnek örülök, mert lehet biciklizni vagy sétálni, az esönek meg azért örülök, mert a növényeknek — a kertben is — szükségük van rá. (Húsvét elött nálam még nem nyíltak az orgonák, de nagyon közel voltak hozzá.)
Ma kaptam mailben értesítést arról, hogy egy nagyon rég nem látott régi ismerösöm, Klári végleg eltávozott. Meghalt.
Akkor volt a kolleganöm, mikor az 1970-s években elkezdtem adatbázisokkal dolgozni. Sok közös munkánk volt. Nagyon szerettem öt, nemcsak jó szakmai felkészültsége, de emberi korrektsége miatt is.
Ez az Ady verssor van a gyászjelentésén:
Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.
Kedves Klári! Kívánom Neked, hogy legyen Isten mindig veled a további utadon.
Szeretettel, Márta.
Mit csináltam ma? A virtuális világban vendégségben voltam egy nagyon kedves vendéglátónál, Józsa Maránál; aki kíváncsi rám, itt a link hozzá:
http://jozsamara.blogspot.hu/2014/04/vasarnapi-vendegem-muller-marta.html
S a realitásnak nevezett világban?
Hosszú a lista, hogy mit nem csináltam: nem futottam a 31. Vienna City Marathonon, de az S-bahnból kitekintve láttam néhány futót — biztosan nem a gyöztest, az már addigra rég célba ért.
Aztán nem mentem el a botanikus kertbe, ahol exotikus növények kiállítása van még ma, de az esös idö nem csábított sétára.
Viszont voltam a Konzerthausban, meghallgattam Bach Jánospassióját; jól esett hallgatni.
Esös nap volt ma Marcheggben. A falu föutcája szinte teljesen üres.
S olyan áprilisi nap: kicsit csepereg, majd eláll, aztán rákezd erösen… s így tovább.
Tavaszi eső!
Nincs ellenállás neked,
A házam előtt
Cseresznyefán a virág,
Mind boldogan nyílni kezd!
Vajon ennek az ismeretlen költönek, akinek a Manyoshu gyüjteményben fennmaradt ez a tankája, volt-e a háza elött cseresznyefa? Nekem sajnos nincs.
Az orgona és az iszalag (clematis) még épp csak most kezdenek virágozni, de még nem nyílnak.
Az egyik cserépben, mely nem lett háborítva múlt ösz óta, kinyílt egy medvehagyma.
Egészen korán az idén. A tavasz illatai csodálatosak.
Még jó, hogy biciklizés közben, csak olyan helyen voltak orgonabokrok, ahol nem volt forgalom; mert elvonták volna a figyelmem. Pedig ma a forgalomban jogosan szidhattam volna — ha nem vagyok általában biciklivel óvatos — az autósokat. Különösen a balra kanyaródókat.
Az illatokat
Nem tudjuk eltárolni
Csak öntudatlan
Sejtjeink legmélyében
Megörzödnek híven, bent.
Gyönyörü napsütéses idö van ma, kitünö kerti munkához, ami van böven.
Sajnos, marad is mindig, mikor már fáradtan eljövök.
Közben egy kis kiflit eszegettem, s a szomszéd udvar fáján egy vadászatot figyeltem.
Szomszéd fára fel
Macska mászott ügyesen
Rigó az ágról
Elrepült, messze szállt
Vadász macska póruljárt.
Èn a kisrigónak szurkoltam, örültem, hogy idöben észrevette a veszélyt.
time2life 