Minden szentek és halottak napjai

Két versemmel szeretnék ma emlékezni, további szavak nélkül, csak a szívemben.

Halottaim

Halottaim, kik
Továbbléptetek, bennem
Még úgy éltek, mint
Egykoron, együtt a szép
S a mulandó fájdalom.

Örök körforgás

Kapu mellett észrevétlen állok,
Jönnek, egyre jönnek, szakadatlan,
Időtlen se itt, se ott nem vagyok,
A kapu már feneketlen katlan.

Néhány ezer év, s a kapu nincs már,
Hiába állok egykori helyén,
Minden élőlényt végtelen csönd vár,
Hallgatom őket ma a csöndben én.

A halállal elmúlik-e minden,
Vagy őriz a változás valamit,
Kőben, fűben, fában, nyugodt csendben,
Minden apró életből egy picit.

Újrateremt a szereteterő,
Az életforrásból részegítő.

a kert ilyenkor

A kertem

A kertem legyen
Inkább dzsungel, ne sivár,
Kurta gyep, benne
Ki ül érezze mindig
Az áramló életet.

egy kiállítás: Messe Prater

Egy nyugdíjasnak, pláne olyannak, kinek a lába fáj, és ezért kerüli a sok mozgást, minden kimozdulás otthonról olyan, mint egy kis kirándulás. Különösen, ha az ember olyan helyre megy, ahol még nem járt.
Ùgy adódott, hogy bár lassan egy negyedszázada élek Bécsben, még sohasem jártam a Prater kiállítás részén, vagyis a Messe Praterben. Talán azért, mert mindig inkább a múzeumokat részesítettem előnyben, ha volt egy kis időm.

Tegnap elmentem a Messe Praterbe, a nyugdíjasok számára rendezett — ingyenes — kiállításra. Mint egy jó értelemben vett bazárban, mindenfélét kínáltak itt, a nyugdíjasok életét, egészségét segítő dolgoktól a különleges csemegékig (házi lekvárok, mézek, stb.) sok mindent.

Pereg még

A homokóra
Pereg, pereg, még élek,
Pedig néha már,
Érzem, tudom, hogy régen
Elfogyott a homok, sár.

esős napok

Mostanában kicsit sokat esik az eső, azt gondolná az ember, jó a szobában elvégzendőkre, sok-sok írásra. Mégis valahogy úgy jött ki, hogy nem jutottam hozzá, hogy leírjam a hétfői film kapcsán a gondolataimat.
Hétfőn volt egy film Ferdinand von Schirach Terror című drámája alapján: egy terrorista megkaparint egy repülőt, az a veszély, hogy egy teli stadionba zuhan le vele, egy fiatal pilóta (harcigép) lelövi, bár az alkotmány tiltja ezt. A film a bírósági folyamatot mutatja, és utána lehetett a TV nézőknek szavazni: bűnös vagy felmentik? A közönség nagy része — több, mint 80 % — az ártatlanra szavazott.
Ennyire más az emberek többségének a jogérzéke, mint ami a lefektetett jog?
Még talán sort kerítek rá, hogy erről kicsit részletesebben is írjak, ahogy terveztem, most csak annyit: az mindenképp jó szerintem, hogy széles körben beszélnek és elgondolkodnak erről, azt jelenti ez, hogy fontos, hogy az élet által felvetett nehéz döntési helyzeteknek is megfeleljen a jogalkotás. Mind a két oldalt a moralitás vezérelte, és mind a két oldalnak úgy kellett döntenie, hogy tisztában vannak azzal, itt igazán jó döntés nincs, két rossz között kell választani.

A mai nap eső nélkül indult, tudtunk sétálni egy kicsit a Donauparkban, ami nagyon szép: őszi színekbe öltöztek a fák. Sajnos, aztán hamar rákezdett az eső megint.

ősszel a fák

Már máskor is rájuk csodálkoztam ősszel, más években: hogyan irányítják a színesedésüket a fák, a bokrok? Mert nemcsak az időjárás teszi, az biztos. A genetikai program is. Ès még mi minden vajon? Vagy több tényező összjátéka, és ezek között benne van a gén ugyanúgy, mint a hőmérséklet.
De szépek.

Stadtpark fái

Stadtpark fái, ti,
Emlékeztek-e majd rám,
Ki minden ősszel
Sétált, s csodálta a sok
Szép színes lombkoronát.

fáradtság és öröm

Ma több órán keresztül játszottunk Flórával, és bár ő sokkal többet mozgott közben, mint én, neki úgy látszik, meg sem kottyan. Csak én érzem az öregséget, nagyon elfáradtam. De nagyon jó fáradtság ez! Akár minden nap lehetne, olyan öröm egy ilyen kicsi lány érdeklődését, fejlődését figyelni!
Többféle intelligencia probléma foglalkoztatott az életem folyamán, a mesterséges intelligencia mellett az is, ahogy az emberi intelligencia kifejlődik. Mikor a fiam felnőtt, utólag sajnálkoztam néha, hogy nem tudtam a folyamatot “tudományos szemmel” figyelni, mert elvesztem az örömben, amit a gyerekkel való foglalkozás ad.
S most ugyanez történik Flórával is. De nem bánom. Azt hiszem, az a fontosabb, ha adni tudunk, fontosabb annál. amit a magunk számára megtanulunk.

Tudomány és mítosz

Mint arról már sokan és sok helyen írtak, tele van a Földünk régi korok, a néhány ezer évesnél régebbi korok, nyomaival, maradványaival. Az ezekkel való foglalkozás többé-kevésbé tiltott terület: a tudósok, akik idetévednek, könnyen kikerülhetnek a hivatalos elismerésből.
De nemcsak tárgyak és vidékek beszélnek a régmúltról, hanem a mítoszok is. A beláthatatlan múltba visszanyúló mítoszokban érdekes módon nagyon sok a közös vonás, a hasonló motívum, gondoljunk például a vízözönre.
Graham Hancock Fingerprints of the Gods című könyvében felteszi a kérdést, hogy vajon mivel magyarázható ez a sok hasonlóság, és miért hiányoznak a történelmi feljegyzések, mondhatnám a „tudományos bizonyítékok”.
Gondolkodjunk ezen a kérdésen el egy csöppet. Elképzelem, hogy az éppen létező civilizációt elpusztítja a vízözön, senki sem marad életben, vagy csak egy kis csoport a sok millióból. Nyilván, ha lenne is mire történelmi feljegyzéseket készíteniük, mint egy felfedezőnek, vagy utazónak, a kisebb gondjuk is nagyobb annál, semhogy ezzel foglalkozzanak. Küzdeniük kell az életükért, a létfenntartásért, annak a kevésnek a mentéséért, ami még menthető.
És valószínűleg ez még nagyon sok generáción keresztül így folytatódik. Ami egykor történt, az csak a mesékben, az elmesélésben adódik át a következő generációknak.
A következő kérdés a Hancock könyvben mintha csatlakozna a gondolataimhoz: lehet, hogy maguk a mítoszok jelentik a történelmi feljegyzéseket? Igen, pontosan erre gondoltam én is, a generációkon át továbbadott elmesélések válnak mítoszokká.
Nagyon kár, szerintem, hogy a tudomány nem teszi magáévá ezt a felfogást. Sokkal alaposabban lehetne foglalkozni a különböző mítoszok összehasonlításával, ahol természetesen az azonos motívumok összehasonítására gondolok: például a vízözön utáni élet újraindulása a Bibliában, a Popol Vuhban, a különböző dél-amerikai törzsek teremtésmítoszaiban, az eszkimóknál, stb., stb, még sokáig sorolhatnám.
Nem minden kor volt e téma irányában ilyen ignoráns: a Hancock könyvben található egy megjegyzés, miszerint a korai jezsuita misszionárusok, akik Kínában jártak, lehetőséget kaptak a Birodalmi Könyvtár meglátogatására, ahol egy 4230 kötetes könyvsorozat foglalkozott az archaikus korokkal, és minden tudást tartalmazott állítólag, ami fennmaradt. Ennek alapján természetesen több teljes pusztulás volt a Földön.

Egy fontos kérdés ebben az egész témakörben a nyelvek szerepe. Vajon annak idején, amikor a kínaiak egykor összegyűjtötték a fennmaradt emlékeket, hány különböző nyelvet kellett megérteniük és kínaira konvertálniuk, hogy abból egy egységes kötet-sorozat jöjjön létre? Manapság nyilván az angol nyelv a legesélyesebb az ilyen szerepre. De az kérdés marad, hogy ha mondjuk százezer év múlva találnának egy ilyen gyűjteményt, tudnának-e angolul?