Boldog új évet! 2022

Jó egészséget, békét, sok örömöt kívánok minden olvasómnak a 2022-s évre! És németül: Einen guten Rutsch ins neue Jahr 2022!

Nanotechnológia

Sokszor hallhatjuk manapság ezt a szót, hogy nanotechnológia. De vajon mindenki tudja, hogy mit jelent? Kétlem. Sokáig csak a scifi irodalom és film termékek között találkozott ezzel a fogalommal a laikus nagyközönség, hogy „nanotechnológia”. Mára már alapos leírások vannak róla például a Wikipedia német, angol, stb. nyelvű oldalain, magyarul keveset találtam. Ezért szeretnék most egy rövid, és korántsem teljes összeállítást erről a témáról készíteni, előre kihangsúlyozva, hogy ami itt áll, az nem „fantáziálás”, hanem a tudomány mai állása.
Kezdjük mindjárt magával a szó, hogy nanotechnológia jelentésével. Összetett szó, első fele: nano, második fele: technológia.
A technológia szót már az ókori görögök is használták, a jelentése alapvetően azóta sem változott: rendszerbe foglalt eljárás, mód, szaktudás, vagy a mindennapi gyakorlatban mondva: eljárások és módszerek összessége.
A nano szó jelentése valamelyest csökkent az ókori görögök óta, akkor ugyanis még csak törpét jelentett, de a törpék még a szemünk által látható spektrumban vannak az általános felfogás szerint. (Még akkor is, ha az ókorban esetleg a koboldokat is így nevezték.) A nano méretűek viszont jóval, jóval alatta. A nano szó jelentése manapság ugyanis az, hogy valaminek a milliárdadnyi, vagyis ezer-milliomodnyi része. Aminek ilyen a mérete, az sem emberi szemmel, sem normál fénymikroszkóppal, az csak erős elektronmikroszkóppal látható. Aki szereti a számokat: tíz a minusz kilencediken az egy nanométer, vagyis a milliméternek a milliomodik része.
És a kettő együtt? Azt jelenti, hogy abban a világban, amelyik legalább olyan távol áll látszólag tőlünk, mint a csillagok, mert oly parányi, és ott annyira minden más – szóval, hogy ebben a világban is képesek vagyunk működő eljárásokkal hatni, beavatkozni?
Igen, körülbelül ezt jelenti.
Miért írom, hogy látszólag? Mert egyrészt távol áll tőlünk, a fogalmainktól, az automatikussá vált beidegződéseinktől, másrészt viszont nagyon is közel – ugyanis bennünk is van. A sejtjeink mélyén, vagy ha úgy tetszik a molekuláink, atomjaink felszínén, mindenesetre elválaszthatatlaul bennünk, akár tetszik ez nekünk, akár nem. A nanovilág nem válogat élő és élettelen között, vagy legalábbis nem úgy, ahogy mi tesszük.
Milyen területeken lehetséges mégis a beavatkozásunk ebbe a világba, olyannyira, hogy már technológiákat is kifejlesztettünk rá? Mit érzékel ebből a mindennapi ember? Semmit, csak aki a munkája során kapcsolatba kerül vele?
Igen is, nem is. Aki a munkája során kapcsolatba kerül vele, abban tudatosul – tudatosulhat – az ilyen kapcsolat a parányok és a „nagyok”” világa között. Aki „csak” mint például gyógyszerrel vagy orvosi eljárással találkozik vele, abban ez nem biztos, hogy tudatosul, mert az sem tudatos az emberek nagy részében, hogy például mennyi génkezelt anyag van abban, amit megesznek.
De nézzük egy kicsit részletesebben. Nagyon sokféle területen alkalmaznak már nanotechnológiai eljárásokat több, mint 40 éve. A gépkocsik védőlakkjától kezdve különféle kozmetikai szerekig (pl. napfény elleni védőkrémek, stb.), a piszoktaszító ruházattól az elektronikai ipar legkülönbözőbb termékeiig (pl. processzorok) rengeteg termék előállításánál használnak nanotechnológiai eljárásokat.
A nanotechnológiának nagy szerepe van a tudományos kutatásokban, nem kis részben azért is, mert többféle tudományág kapcsolódik rajta keresztül össze, és ezek kölcsönösen segítik a másikban való előrehaladást is. Ilyenek például a fizika, a kémia, a quantummechanika, a mezőgazdaság, az orvostudomány, stb.
Ahogy az orvostudományhoz érünk, szaporodni kezdenek – pontosabban már néhány évtizede kezdtek – a kritikus hangok. Nem veszélyes ez? Tudjuk-e kellően – mint emberiség értendő a többes szám – hogy mivel „játszadozunk”?
Az orvostudomány egyrészt használ diagnosztikai műszereket – pl. computertomográf – amelyeknél nanorészecskék segítségével figyelik a testben zajló folyamatokat, másrészt kifejezetten gyógyításra, terápiára is használnak nanotechnológiával készült gyógyszereket.
Ezek az eljárások, módszerek olyan gyorsan szaporodtak, hogy ezeket együtt már új néven is illetik: nanobiotechnológiának, illetve nanoorvostudománynak nevezik.
Az előbb csak feltettem, de nem válaszoltam meg a „nem veszélyes-e” kérdést.
A válasz vitatott, mégpedig széles körben. Az 1990-s évek végén kezdődött egy nagyobb ellenállás a nanotechnológia túl gyors alkalmazása ellen. 2004 júliusában a Royal Society és a Royal Academy of Sciences közzétett egy részletes jelentést, amely konklúziójaként a nanotechnológia erősebb korlátozását, szabályozását javasolták. Az úgy nevezett ETC csoport 2003-ban moratóriumot követelt a nanotechnológia leállítására, amíg a rizikók, a veszélyek nem tisztázódnak. (ETC group: Action Group on Erosion, Technology and Concentration; figyeli a fejlődési folyamatok hatását az emberek életére)
Ezek mind — és még sok más, hasonló szellemű megnyilvánulás – ignorálva lettek, egyedül a nagyobb biztosítótársaságok adtak ki a munkatársaiknak olyan utasítást, miszerint csak mérsékelten biztosítsák a nanotechnológia alkalmazásából származó károkat.
A nanotechnológiával kapcsolatos védelmi intézkedések – például szükséges védelem egyes munkahelyeken – törvénybe foglalása lényegesen lassabban halad előre, mint magának a nanotechnológiának az alkalmazása. S talán mondani sem kell azt a szomorú tényt, hogy a Föld sok részén a védelemmel pedig egyáltalán nem törődnek.
Mielőtt még ezen negatív kicsengéssel érne véget ez a kis bemutatás, szeretnék néhány leegyszerűsített – tudományos fogalmakkal nem terhelt – példát bemutatni a nanobiotechnológia lehetőségeiből.

1. A nanotechnológiával készített ún. nanobot-k (nanorobotok) képesek valamit felépíteni az élő szervezeten belül, például a csontritkulás miatt tönkrement csont helyén új csontot építeni fel.
2. A nanomotorok nanobiotechnológiával készített biomolekuláris motorok. Idősebb olvasók talán emlékeznek azokra a régi autókra, amelyeket úgy kellett felkurblizni, hogy mozgásba jöjjenek. Ehhez hasonló rotációs motor van a biomolekulák szintjén a szervezetünkben is, és szükség esetén egy nanobiotechnológiával készült ilyen „motor” pótolni tudja a valamiért nem funkcionáló eredetit.
3. A nanobiotechnológiával létre tudnak hozni az emberi szervezeten belül olyan szenzorokat – érzékelőket – amelyek olyasmi érzékelésével is felruháznák az embert, ami a természettől fogva nincs benne.

Miért a félelem sok emberben? Mert félünk minden újtól?
Igen, részben azért is, de nemcsak. A tudomány fogalmát az utóbbi néhány száz évben úgy definiálták – maguk a tudománnyal foglalkozók – hogy az minden, ami „jól bebizonyítható”, „akárhányszor megismételhető és jól megfigyelhető” kísérlet igazolja.
Mindebből itt semmi sem stimmel. A parányok világából ugyanis semmi sem figyelhető jól meg, és ami az elektronmikroszkóp alatt látszik, az már nem in vivo, nem az életben megfigyelt valami. (Durva hasonlattal: a kikapcsolt számítógép és a működő közti különbség.)

Cyborggá válni

Cyborggá válni
Sosem szeretnék, élő
Legyen énbennem
Minden csöpp rész, lelkem az
Igaz, örök életé.

A bethlehemi csillag és boldog karácsonyt!

Mielőtt kellemes ünnepeket kívánnék Olvasóimnak, szeretnék egy kicsit eltöprengeni Bethlehemen és a bethlehemi csillagon.

Mit jelent a szó, hogy Bethlehem?
Első szinten, a mindennapi élet szintjén egy várost Jeruzsalemhez közel, palesztin területen.
Ès mélyebb értelmezésben? A bet rész a szóösszetételben házat jelent, a második rész fordítása kevésbé egyértelmű. Az izraeliek kenyérnek fordítják, az arabok húsnak. Vagyis az egész együtt: a kenyér háza avagy a hús háza.
Mi értelme van ennek? Nagyon is sok. Mi az az értelmezés, ahol a kettő egybe esik?
Az emberi test. Az emberi test a léleknek az a háza, amely egyben hús is, és kenyér is a lélek számára. Kenyér, ami azzal táplálja a lelket, hogy tanulhat belőle, ha odafigyel rá és a lelkére, és ezáltal elkészítheti a jövendő létezései kenyerét, azt ami továbbvándorol majd őbelőle.
Minden létünk ilyen?
Nem ismerem elég jól a kabbalát, hogy tudjam mit mond erről. Azt hiszem, hogy nem minden létezésünk ilyen. Vannak egyszerűbb életeink, és vannak olyanok, amelyek egyfajta mérföldkövek: számadás készítés és kenyér elkészítés a jövőre.
Hogyan kapcsolódik mindehhez a bethlehemi csillag?
Ha hiszünk a lelkünk halhatatlanságában, akkor azt is könnyen beláthatjuk, hogy van egy részünk, amely a végtelen, az időtlen része, és ő az, aki számunkra ismeretlen módon kapcsolatban áll a kozmosz és a csillagok világával. Amelyről a tudomány talán azt hiszi, hogy sokat tud, de én azt hiszem, hogy még sokkal több, amit nem tud.
Nem tudom pontosan idézni, de Saint-Exupery írta valahol, hogy a „vándor, aki hegyen átkelőben hagyja, hogy túlságosan lekössék a hegymászás problémái, kockáztatja, hogy elfelejti, melyik csillag vezeti.“

Mindez az én hitem. De mit mond mondjuk a karácsonyi jászol szép képe egy kisgyereknek? Semmit, csak egy régi „mesét“?
Nem hiszem. Úgy gondolom, hogy a gyerekek önkéntelenül is tudnak asszociálni, összehasonlítani. Például azzal, hogy ma is vannak, akik menekülésre kényszerülnek. Itt, Bécsben például olyan sokan, hogy az általános iskolás gyerekeknek több, mint a fele nem német anyanyelvű. Az osztályban, ahová a másodikos kisunokám jár, ott is ez a helyzet: egyaránt van fekete gyerek, és iraki, és még sok minden más. Az unokám meg lelkesen javítja ki a névelő hibákat, ahogy ezt a nagyanyjánál és az apjánál is teszi, hiszen az ő anyanyelve német. Az összes gyerek elmerülve énekli együtt a Tannenbaum-t, a fenyőfa köszöntő egyik legismertebb dalt, és ez mindenkinek meleget ad. Egyfajta jászol meleget, a valahová tartozás melegét. És erről is szól Bethlehem és a bethlehemi csillag.

Az ember csillaga

Földre és Égre
Egyaránt nézve járd az
Utad, ne feledd
Gondjaidban, melyik a
Neked ragyogó csillag.

Bethlehemi csillag

Hallgasd csillagod
Üzenetét, sok lélek
Várja, hogy segíts,
Oldozz fel és táplálj, ez
A ház, hol beteljesítsz.

És most szeretnék visszatérni a mindennapok nyelvére, és meghitt, békés, boldog ünnepnapokat kívánni mindenkinek. Családban vagy magányosan, ahogy a sors adta. Idetenném még a karácsony alkalmából írt tankámat, amit a poet.hu nem talált elég „karácsonyinak“ – senki ne kérdezze tőlem, hogy miért.

Magányos karácsony

Az égő gyertya
Illata s fénye hozza
Magányomba a
Titkot, karácsony és a
Szeretet vajon mit hoz.

Legendary Times

Nem tudom, hogy blogom Olvasói közül hányan ismerik a Legendary Times című magazint, a cím jelentése magyarul Legendás idők. Sőt, azt sem tudom, hogy létezik-e még papír formában is, vagy csak az online változata. Nekem járt évekkel ezelőtt egy darabig. Ideteszem az online változathoz a linket:
https://www.legendarytimes.com/

Ez a magazin olyan kérdésekkel foglalkozott és foglalkozik, amire azt mondhatnánk, hogy határterületek. Nincsenek a tudomány által bebizonyítva, de nem is teljesen a fantázia termékei. Sokféle témát érintenek, olyanokat, amelyekről korábban már írtam, például:
https://time2life.wordpress.com/2020/10/02/ufo-k-et-k-es-kerdesek/

Legjobban talán azt emelném ki belőlük: jó kérdésfeltevések találhatóak itt.
Ezek közé illene ez a kis kérdéscsokrom, amit itt most leírok.
Többször megfogalmaztam már – legalábbis azt hiszem – azt a kérdést, hogy ha az ember belepancserkodik a természetbe, mennyit árt vele, milyen hosszútávú hatásai lehetnek. A pancserkodás szót nem egyfajta rosszindulatból írom, hanem az olyan tevékenységeket értem alatta, amikor úgy nyúlnak bele folyamatokba, hogy messze nem értik az egészet. Manapság különösen a genetika kapcsán bukkanak fel ilyen kérdések.
Az Aufbruch nach Pandora filmben (Avatar) azt mutatják be, hogy két különböző species génjeit „dolgozzák össze”, hogy másmilyen génanyagból indultak tudjanak olyan formát ölteni, ami az adott bolygón éppen aktuális.
Felmerült bennem a kérdés, hogy vajon a Földön a sokféle homo faj közül – a homo sapiens-en kívül legalább egy féltucatnyit ismer a mai tudomány: Homo erectus, Neanderthaler, Denisova-ember, stb. – vajon hány jöhetett létre ilymódon, kvázi genetikai keltető laboratóriumban.
Arra nem tud választ adni a tudomány, hogy miért pont a homo sapiens lett, amelyik eljutott a máig, csak azt vizsgálták, hogy a másféle homo-k közül azok génanyagából mennyi mutatható ki a mai ember génanyagában. Ha jól emlékszem, például a Denisova-embernek nevezett faj génállományából több génátadást a homo sapiens felé kimutattak.
Ha a többféle homo fajból volt, és talán nem is csak egy, amelyik egykor genetikai laborban jött létre, akkor a következő kérdésem az lenne: vajon mennyiben és milyen sokban különböztek ezen laborok kiindulási anyagai. Ahol természetesen a kérdés mind a két „összemixelendő” fajra áll. Arra, amelyik „frissen érkezett”, és arra, amely a korában az uralkodó fajnak számított.

Régóta többször feltettem és feltették mások a kérdést: milyen forma, milyen anyag a legtartósabb az információ átadáshoz? Papír? Biztosan nem. Szikla?
Azt hiszem, hogy nem én vagyok az első és az egyetlen, aki ezt úgy válaszolja meg, hogy a bios, az élő anyag az. Sok minden megőrződik benne, még akkor is, ha később nem értjük. Még a hibák is.
És itt kapcsolódik ez a kérdés az előbb feltett genetikai labor kérdésekhez: egykori generálási hibák sokáig tovább hathatnak. Talán a ma meg nem értett, meg nem fejtett örökölhető betegségek között is vannak olyanok, amelyek ilyesmiből származnak.
Ez, ha tudatos lenne, se akadályozná meg az ember cselekvési hajtóerejét. Hiszen ő egy try-and-error lény. Kérdés, hogy a saját faján kívül az ártalmak az egészre, az egész bioszférára átadódnak-e.
Talán jobb lenne, ha korlátozni tudná magát a tudomány; tudom, ezt is sokan mondták már.

Színes sálak a kalapból

Csöpp varázsdoboz
Testünk minden kis sejtje,
Végtelen láncok,
Messzenyúló rejtelmek
Bújnak és várnak benne.

Adventi szomorúság

Az egész emberi világ olyanná vált, hogy szinte taszigál kifelé az életből, mintha mindennel azt sugallná: öregen minek élsz még. Ezt az „attitüdöt” még jobban felerősítette a Covid. A magány fokozásával, az emberek nyájként kezelésével, de még azokkal a hamis szólamokkal is, hogy „a normális élethez való visszatérés az oltáson keresztül vezet”.
A normális élethez való visszatérés az emberség lenne, a ma sajnos egyre gyorsabban kiveszőben levő emberség.
Tegnap egy eddig általam nem ismert mesét olvastam el az Andersen meséskönyvből, a Das alte Haus-t. Pontosan erről az öregkori magányról szól, amivel kifelé taszigálja a jelenleg élők világa az idős embert. Ott, a mesében egy öregember egyedüllétébe egy kisfiú visz egy kis örömöt, életörömöt, fényt. Látszólag egy kis ólomkatonával, valójában saját kis lényével.
Miért akarják a fiatalok az öregeket kizárni az örömből, az élet derűs oldalából? Mert úgy érzem, azt akarják. És az idősek otthona még jobban fokozhatja ezt. Azután a palliatív osztályok, a magatehetetlenség. Ki gondolja, hogy ez a szép út a halál felé? Emberséges?
A végén lehet, hogy azt fogom emberségesnek látni, ami elsőre embertelennek tűnt? A régi japánokat, akik felvitték a hegyre a magatehetetlen öregeket meghalni, vagy azokat az indiánokat, akik otthagyták őket a vadonban? Őszintébb volt? Ha már tehernek érezték őket, visszaadták a természetnek?
A mai világ képmutatását is felerősítette a Covid. A szélkakasként forogni tudó politikusok végleg hiteltelenné tették a szavakat.
Advent ideje van. Ami a csend és a békesség ideje kellene legyen, de ehelyett a növekvő nyomás és félelem ideje van.
Ideteszek két verset: az első egy saját versem, a második egy poet-s társé az adventről. (A költő poet-on használt neve a Barnaby.)

Adventi várakozás

Kinek mit jelent
Az advent, amit látni
Belőle, csupa
Kommersz, az advent maga
Elbújt, másutt van, de hol.

Szomorú szívek
Mélyén rejtezik, várják
Együtt a világ
Újjászületését, a
Tisztult lelkek új fényét.

Barnaby

Adventi gondolatok

Hiénák közt idegen a jámbor,
Acsarkodva nézik.
A friss vér szagától beindul az állat.
Tépik, marják, több sebből vérzik.
Nincs pátosz, csak közöny, és semmi sajnálat.

Szürke, sivár, bánatos az este,
Cikázó fényekkel az utakon.
A pláza ajtaja szédülten forog.
Maszk mögé rejtett sorsok, jókedv, utálat?
El-elkapott tekintetekből kutatom.

Advent közeleg, érzi-e valaki még,
Hogy ki a Megváltó, és mikor jön el,
Az ünnep csak színjáték, lélek-vigasz?
Érdemes volt egyszer születned, ó, Gyermek,
S értünk meghalnod valaha rég…

Kiáltani volna jó, de inkább hallgatok.
Hamis a szó, bort vízzé prédikál.
Ökölbe szorul a baráti kézfogás,
Új Káinokat teremt a gőg, a kapzsiság.
Így térítenek a báránybőrbe bújt farkasok.

Szemétgyártó civilizáció

Szemétgyártó civilizáció, talán akad, aki meghökken ezen a címen. De ha az illető egy cseppet elgondolkodik rajta, könnyen beláthatja, hogy ez a korántsem dicső titulus bizony igaz: szemetet gyártó civilizáció vagyunk. Aránytalanul sok szemetet. S ahogy a mondás mondja, hogy azt esszük, amit főzünk magunknak: a félelmetes gyorsasággal szaporódó szemét minket veszélyeztet.
Hol van a szemét? Mindenütt sajnos. Szemét kint és bent – azaz a Föld körül és a Földön, a Földön belül a légtérben, a szárazföldön és a tengerben egyaránt.
Kezdem e rövid felsorolást a benttel, vagyis a szemét termelés nagymértékű növekedéséről a szárazföldön, egy kis példával, Indiával.
Az indiai infrastruktúra leírhatatlanul rossz állapotú, és ez nem csak az utakban, hanem még sok mindenben megnyilvánul. Például a csatornarendszer állapotában avagy a szemét elszállítás és feldolgozás kaotikus állapotában. Annyi van nagyjából a csatornarendszerből, amennyit még az angolok építettek India uraiként. Sok helyen, de a slum-okban mindenütt a szemetet gyakran az utcára dobják, az eltömi a lefolyókat és így a monszun idején beköszöntő erősebb esőzések idején áradás önti el az utcákat. Mumbai, az egykori Bombay, lakossainak a száma lassan 20 millió körül jár, de ezek nagy része nyomornegyedekben (slum-ok) él. (Ezekben ca. 200 emberre jut egy WC.) A szemét szervezett elszállítása nincs rendesen megoldva, és ezenkívül sok veszélyes, a környezetre ártalmas szemetet szállítanak a fejlett világból ide. Sok indiai abból el, hogy a szemétből próbálják kiválogatni a még felhasználhatót. Ezek létbizonytalanságba kerülnének, ha a kormányuk szigorúbb környezetvédelmi törvényeket hozna.
Ha az egész világ képét nézzük, a legtöbb szemetet Èszak-Amerikában és Európában termelik, de a legtöbb szeméttelep a szegény kontinenseken van. A Föld lakosságának a 17 százaléka él az úgy nevezett fejlett ipari államokban, ők „gyártják” a világ szemetének 45 százalékát. A szeméttermelés hatszor olyan gyorsan nő, mint a Föld lakosainak a száma. Az Európában megtermelt szemét túlnyomó részét elszállítják más kontinensekre. Például csak Németország évi kb. 150000 tonna elektromos hulladékot és több, mint 340000 tonna műanyag hulladékot exportál.
2017-ig ezen szemétszállítások nagy része Kínába történt. Akkor Kína új környezetvédelmi törvényeket hozott, és az új szemét importálók Afrikán kívül Malájzia, Indonézia és India.
Egy keveset írtam már ezekről annak kapcsán, hogy a maffia milyen üzletet lát a szemétben:

A szemétmaffia

Ès nem a szárazföldön? Arról is esett már szó, a levegőt szennyező chemtrail-ekről vagy az óceánokat mérgező atomhulladékról és műanyag szemét szigetekről:

Hányféleképpen lehet sírt ásni?

Kimaradt még valami? Sajnos, azt hiszem, igen. Például az, amit németül Weltraumschrott-nak vagy Weltraummüll-nek, angolul space debris-nek, magyarul űrszemétnek neveznek.
A világűrbe kihajított szemét jó része nem megy messzire. Útitársa marad a bolygónknak, itt kering körülöttünk. Jelenleg körülbelül 8500 tonnányira becsülik, amely fantasztikus sebességgel itt kering körülöttünk. Ennek körülbelül a fele az, ami látható, minden olyan darab, ami 10 cm-nél nagyobb. Mi történik például azon satellitekkel, amelyek megöregedtek? Jobb esetben olyan pályára kerülnek, ahonnan visszatérnek a Föld légkörébe és elégnek. Rosszabb esetben odafent robbannak fel, apró darabokra hullanak és növelik az űrszemét nagyságát.
Veszélyes-e az űrszemét?
A Föld körüli pályára állított űrállomásokra biztosan az lehet. Nemrégiben fordult elő, hogy az ISS legénységét riadóztatták, hogy üljenek be a visszatérő egységekbe, mert lehet hogy veszélyes hulladékkal ütköznek.
És a Földön élőkre? Melyik szeméthalom lesz, ami elpusztít minket? Amit az űrbe szórunk, amit a tengerbe vagy amit magunk köré?
Azt mondják, hogy az ember a legintelligensebb lény. Én ezt nem hiszem. A kérdést sokkal inkább úgy teszem fel: van még olyan ostoba lény, mint az ember, aki tönkreteszi a saját környezetét?

Szennyezett felhők

Észreveszik-e
A felhők, hogyan váltak
Sötétté, első
Apró fekete folt nem
Tisztult meg, szaporodott.