Az örök keresők

Az örök keresők egy regény sok szereplővel.
Megjelent 2018 decemberében az epublinál, kapható az epublin kívül például az amazonon, és más online könyvesboltokban is.

A könyv adatai:
A következő kategóriákba lett besorolva:
Belletristik & Literatur → Fantasy, Science Fiction & Horror
Nyelve: Magyar
ISBN: 9783746787480
Format: DIN A5 hoch
Oldalszám: 340
Ajánlott életkor: Felnőttek (18 – 99)
Megjelenés ideje: 02.12.2018
Címszavak: fantasy, liebe, fiktion

A könyvismertető leírás:
A történet két külön szálon zajlik – ezek az első és a második rész – míg aztán a harmadik részben összekapcsolódnak.
Az első rész egy bezárt térben – egy önmaga által vezérelt űrhajóban – játszódik, ahol hét utas van. Hét olyan lény, akik éppen befejezték az életük és maguk sem tudják, hogyan kerültek oda. A beszélgetéseikben szeretnék megérteni, hogy miért és hova tartanak. A beszélgetések nyolcadik résztvevője az Öreg, maga a számítógép, egy mesterséges intelligencia.
A második rész lent játszódik egy bolygón. Talán a Földön. Kozmikus méretekben nem olyan régen, azaz néhány száz évvel korábban zajlott le egy Nagy Pusztulás. A kevés túlélő nyomán újraindul az élet, természetesen nem az éppen elpusztult civilizáció szintjén, hanem elölről kezdve a kifejlődést, a primitiv törzsek szintjén.
A harmadik rész elején az első részben megismert hajó hét utasával leszáll és a sorsaik összekapcsolódnak az ott élők sorsaival. Mit tudnak ők, a fejlettebb világból érkezők segíteni egy új civilizáció kifejlődésében? Tudást adni? Hibákat elkerülni?

Néhány link a vásárláshoz:
https://www.epubli.de/shop/buch/Az-%C3%B6r%C3%B6k-keres%C5%91k-M%C3%A1rta-M%C3%BCller-9783746787480/81161#beschreibung

Ìzelítőül egy fejezet a harmadik részből:
Az elvarázsolt kastély

Sikerült egy szép időjárás által uralt napot kiválasztaniuk az expedícióhoz. Ritkaság számba ment, hogy a bolygó valamennyi pontján nyugodt volt a tenger, szélsőségesen erős szelet, vihart, esőt sehol sem észleltek a megfigyelő drónjaik. Mivel nagyjából útbaesett a kijelölt pont irányába, a tenger alatti állomáson találkoztak a résztvevők. Amate és Naoki korán jöttek, de Arvid, Bulan, Gemini és Lan már így is készen várták őket. Egy vízalatti és egy repülő drónt vittek magukkal, ez utóbbit inkább csak vésztartaléknak, hogy fent őrködjön és bármilyen váratlan baj esetén vigyen üzenetet az állomásra, de egészen biztosra vették, hogy nem lesz rá igazán szükség.
Annak ellenére, hogy Amate és Naoki nem rendelkeztek nagy gyakorlattal a víz alatti mozgásban, jó tempóban haladtak. Néha megálltak, nem pihenni, hanem valamelyikük ilyenkor felment a víz felszínére, hogy a másik drónnal is ellenőrizze, hogy nem tértek le a tervezett irányról.
Egy idő után már olyan helyeken jártak, ahol előtte még egyikük sem. Nagy segítségükre volt, hogy a vízalatti drón előzőleg bejárta egyszer az utat, és végig filmezett, vagyis majdnem végig. Mert annak a helynek a közelében, amit még az első találkozásuknál a Hegybéliek megadtak, a drón egy nagy vízalatti barlangrendszerbe ütközött és akkor a programja szerint vissza kellett térnie.
Szerencséjük volt, hogy útközben semmilyen rájuk támadni akaró állattal nem találkoztak. Ugyan az útjuk nagyobb része alatt rengeteg élőlény mellett elhaladtak – és ez újdonság volt Amatenek és Naokinak, akik később sajnálkoztak, hogy ők addig nem fordítottak időt a tengeri élővilág megismerésére – de ezek az állatok legfeljebb csak hasonló csodálkozással néztek őrájuk, mint ők azokra és nem közeledtek hozzájuk.
Mikor a drón által készített filmből ismert táj végetért, akkor megpillantották a barlangot. Tulajdonképpen lehetetlen volt megmondani, hogy a természet által formált barlang van-e előttük, vagy egy egykori, mérhetetlenül régi időből származó építmény maradványa, amely építményről nem lehetett tudni, hogy csak később került a tenger alá, vagy eredetileg oda tervezték. Mindenesetre különös látvány volt. Olyannak tűnt a bejárata, mintha egy óriás kapu lenne, amelyet korallok gyönyörűen feldíszítettek. A kapu melletti sziklarész – vagy egykori falmaradvány – üregei mintha ablakok lettek volna, és mivel sűrűn beborította a korallsziget növény és állatvilága, egy színes elvarázsolt kastélynak tűnt. Legalábbis Gemini szemében, akinek a mesék jutottak eszébe róla, amiket egykor a gyerekeinek mesélt.
Óvatosabbá váltak. Úgy döntöttek, hogy ketten kint maradnak előbb, kvázi őrködnek, míg a többiek felfedezik a barlang belsejét. Gemini és Amate vállalták, hogy ők lesznek a kinnmaradók, de nem szívesen, mert mint mindnyájukat, őket is hajtotta a kíváncsiság. Naoki, Arvid, Bulan és Lan bementek. Sötétebb volt belül, mint kint, pedig a tenger mélye sem volt világos. Itt már bekapcsolták a mindegyiküknél lévő lézerelemlámpát. Egy nagy csarnokban találták magukat, amelyik erősítette azt az érzésüket, hogy ez valaha az ősmúltban egy építmény lehetett. A csarnokból több irányba vezetett folyosó. Hogy volt-e valaha ezeken a nyílásokon ajtó, azt már lehetetlen volt megállapítani. Nem siettek azonnal tovább, mert alaposan le akartak fényképezni és filmezni mindent, és azért sem, mert nem tudták eldönteni, hogy melyik utat válasszák. Behívták a csarnokba Amatét és Geminit, mondván, hogy ez még majdnem a bejárat, szinte ugyanaz, mintha kint vigyáznának. Egyébként is, kitől kellene tartaniuk. Ha voltak itt egykor lakók, azok nyilván régesrég eltűntek, az egész helyet birtokába vette a víz alatti természet, a tengeri növények és állatok. Miután hatan megtanácskozták a „hogyan tovább” kérdését, három részre szakadtak. Gemini és Amate továbbra is vállalták, hogy ők lesznek az őrködők, ott maradnak a csarnokban, ott fognak alaposan körbevizsgálni mindent. Bulan és Lan azon a folyosón való elindulást választották, amelyik a legsötétebbnek tűnt, és lefelé vezetett ott az út. Arvid és Naoki pedig a Bulanékkal ellentétes irányban indultak el. Volt mindegyiküknél egy kis elemes csipogó berendezés, amelyet Bulan készített ilyen víz alatti felfedező utakhoz, és amely semmi mást nem tudott, csak egy vészjelzést, egy csipogást leadni a többi kis csipogó felé. Abban állapodtak meg, hogy ha bármelyikük csipogója megszólal, akkor mindannyian azonnal visszamennek a bejárati csarnokhoz.
Mikor Amate és Gemini egyedül maradtak a csarnokban, elkezdték lassan, módszeresen körbejárni a falakat, megpróbálni óvatosan, elpusztítás nélkül felemelni a rájuk telepedett korállrétegeket, keresni esetleges feliratok nyomait. De nem volt szerencséjük, semmi ilyet nem találtak, ha volt is valaha, az egy régen elpusztult, levált külső rétegen lehetett. Ahogy elképzelték a látott romokon az épületet, logikusnak tűnt, hogy nem találnak semmit: hiszen az ő áltuk magas civilizációnak megélt korokban sem kőbe vésték az emberek az épületekben a feliratokat. A leghosszabb fal végigböngészése után letelepedtek az egyik sarokban, ahol mintha valaha két félkör alakú ülő alkalmatosság lett volna, középen kis asztalkával. Ahogy ezt jobban megvizsgálták, vették észre, hogy valójában nagyon kemény kő. Gránitnak saccolták, bár egyikük sem volt biztos benne. Ez mindenestre egy komoly felfedezés volt, mert a megmunkált, és félkör alakú paddá formált gránit jelezte, hogy jó volt a feltételezésük: itt emberek – vagy emberekhez hasonló intelligenciájú lények – alkottak valaha! Miután körbefényképezték, lefilmezték úgy, ahogy találták, elkezdték a környékét megtisztogatni. És újabb siker jutalmazta az erőfeszítéseiket, mert amit először középre elhelyezett kis asztalkának néztek az egy gránitból készült alkotás volt. De nem asztalka, hanem egy gömb. Letisztogatva róla a port, sarat, növényeket, és apró tengeri lényeket, a gránitgömbön vésések látszódtak. Sajnálták nagyon, de még együtt sem tudták felemelni, olyan nehéz volt. Szívesen kivitték volna az épületből – most már egészen biztosak voltak benne, hogy a barlang valaha az volt — mert odakint jobb fényviszonyok között tudták volna körbefényképezni. Viszont mivel a gömb túlságosan súlyos volt, így csak mellégugolva, feküdve, a náluk levő lámpák és a kamerákba épített vakuk segítségével megvilágítva igyekeztek minden apró részletet filmen és fotókon rögzíteni. Már majdnem készen lettek az egésszel, mikor hirtelen megszólalt Bulan csipogója. Amate és Gemini felegyenesedtek, és egymásra néztek abban reménykedve, hogy egyik társuknak sem esett baja, csak talán valami fontosnak érzett mondandója van. Hamarosan megjelentek a többiek, Arvid és Naoki kérdő tekintettel, majd Bulan és Lan. Őket meglátva, a többiek megnyugodtak, hogy nem esett bajuk, csak megbeszélnivalójuk van.
Melyikünk kezdje? – kérdezte Bulan, de aztán választ sem várva belekezdett. – Megtaláltuk a számítógéptermüket. Egy számítógépféle is látszik, de csak egy olyan rácsból készült falon keresztül, amelyen nem tudunk keresztülhatolni. Különösen erős ismeretlen fém, amelyik nem rozsdásodik. Furcsa, hogy egyáltalán megmaradt.
Ajtót nem találtatok rajta? – kérdezte rögtön Amate.
De igen – felelt neki Lan. – Valami olyan kód nyithatta, ami azokra az emberekre volt beállítva, akik használták. Hogy valamilyen végtaglenyomat – mint például nekünk az ujjlenyomatunk – vagy a szem vagy más, azt nem sikerült megállapítanunk.
Működött még vajon vagy csak zárt állapotban maradt, mikor megszűnt a működéséhez szükséges áramforrás? – kérdezte Naoki, nem igazán remélve, hogy erre felelni tudnak.
Bulan kicsit eltöprengett ezen: Úgy gondolom, hogy már megszűnt az áramforrása, de ebben teljesen biztos csak akkor leszek, ha túljutottunk ezen a falon, és már a számítógépet, az irányító berendezést tudom megvizsgálni.
Gondolod, hogy talán csak valamilyen tartalékállapotra lett állítva? – kérdezte őt Arvid.
Bulan bólintott: Igen, elképzelhetőnek tartom. Bár az egész iszonyú réginek tűnik.
És miért csipogtál? – Gemini kérdése nem volt szemrehányás, de Bulan egy kicsit mégis úgy fogta fel.
Nem akartalak megzavarni – mondta Gemini felé fordulva Bulan. – Csak úgy gondoltuk, hogy jobb, ha ezt mindannyian megnézzük minél előbb. Még akkor is, ha most nem tudunk keresztültörni azon a rácson, és majd vissza kell térnünk ide valamilyen erősebb szerszámokkal felszerelkezve.
Először talán meg kell beszélnünk majd, hogy mi lenne a helyes – mondták szinte egyszerre Arvid és Amate.
Bulan szabadkozott: Persze, én is úgy gondoltam.
Lan közben észrevette, hogy a sarokban Gemini és Amate találtak valamit, és eltávolodott a beszélgetőktől, odament megnézni, hogy mi az.
De szép! – kiáltás lett volna fent a felszínen az első rácsodálkozó mondata, ígycsak a fejében gondolta, de így is azonnal odacsalogatta ezzel a többieket.
Mi ez? – kérdezte Bulan.
Gemini és Amate egymásra néztek, hogy melyikük feleljen, aztán Gemini udvariasan meghagyta Amatének a választ: Emberi kéz által megmunkált gránit, vagy legalábbis a gránit keménységével összemérhető, ismeretlen fajtájú kő. Egy kis pad a bejáratnál várakozók számára, és egy gömb, amelyikről feltételezzük, hogy esetleg a bolygót magát akarta ábrázolni.
Lefilmeztétek? – kérdezte kissé fölöslegesen Naoki, mert sejtette, hogy azt tették, amit Gemini és Amate bólintásai rögtön meg is erősítettek.
Miután valamennyien többször körbenézték és megcsodálták a gömböt, Arvid megszólalt: Mi is találtunk ám valamit.
Éspedig? – kérdezték egyszerre többen is.
Nehezen tudnám megmondani, hogy mi lehetett az a helység. Lehet, hogy könyvtár, bár a mai állapota alapján inkább raktárnak nevezném. Ami az érdekes benne, hogy a könyvek – azért nevezem annak, mert hosszú szövegek vannak rajtuk – szóval a könyvek fémből készült lapokon vannak, valamilyen nem rozsdásodó fémből készült lapokon.
Ez a legérdekesebb! – csigázódott fel Gemini. – Milyen írás van rajtuk? Persze, gondolom, hogy valamilyen ismeretlen nyelv, de a formája milyen? Betűk, képek, rovások, vagy valami egészen más?
Arvid tréfálkozva felelt neki: Miért nem mindjárt azt kérdezed, hogy megértettük-e már belőle a számítógép meg az energiaforrás működését?
Erre mindnyájan elmosolyodtak. Gemini is mosolyogva mondta: Én gyakran voltam úgy valami ismeretlen dologgal, hogy már a kezdetben volt valamilyen öntudatlan hipotézisem.
Arvid komolyra váltott, miközben a társára nézett: Nem, használható hipotézisünk nincs még.
Naoki rábólintott és hagyta, hogy Arvid folytassa: Az egyetlen, ami biztosra vehető, hogy ezek a fémlapok és a rajtuk levő szövegek nem egyedi darabokként készültek, tehát nem hiszem, hogy valamiféle műalkotásnak szánták volna őket. Hanem géppel állították elő, úgy, mint mi annak idején a nyomtatott könyveket, vagy még jobb hasonlat talán, mint mi a különféle berendezésekben használt nyomtatott fémpaneleket.
Mint például a számítógép klaviaturáját? – szúrta közbe a kérdést Bulan.
Igen, az is lehetséges. De lehet, hogy a számítógép adathordozóival való hasonlat a jobb.
Pedig az, hogy melyik a kettő közül, az nagyon nem mindegy – szólalt meg Amate. – A klaviatura betűit, jeleit úgy is értelmezni tudjuk, ha ránézünk, de olyan emberrel nem találkoztam még, aki egy számítógépes adathordozó információit puszta ránézésre olvasni tudta volna.
Erre csak bólintani tudtak mindnyájan, majd egy rövid hallgatás után Lan tett javaslatot: Azt hiszem, hogy abban egyikünk sem reménykedett, hogy most egyszerre meg tudunk oldani minden problémát. Azt ajánlom, hogy nézzünk meg mindnyájan mindent, vagyis gyertek oda ahhoz a gépteremhez, aminek lezárt falával egyelőre nem tudunk mit kezdeni. Aztán menjünk el együtt Arvidék könyvtár-raktárába és ha úgy látjuk, hogy már minden lényegesnek érzett dologról kellően sok képet és filmet készítettünk, akkor térjünk vissza együtt az állomásra. Ott kényelmesebb körülmények között tudjuk megvitatni, amiket láttunk, és mindjárt az Öreg is kaphat az anyagból.
A többiek egyetértettek, csak Naoki szólalt még meg: Én azt javasolnám, hogy a filmeken kívül vigyünk el egyet-egyet az itt talált fémlapokból is. Egyet a mi gépünknek, egyet a tieteknek. Nem hasonlítottuk még össze, hogy melyik gép milyen kémiai és egyéb analízisekre képes, azt hiszem, jobb, ha mind a ketten elvégzik mindazt, amit tudnak, aztán összevetjük az eredményeket.
Mivel látszott, hogy mindenki egyetértett azzal, amit Naoki mondott, így nekiindultak. Bulan vezetése mellett hamar eljutottak ahhoz a helyhez, amit a gépteremnek neveztek és amit oly sok idő után is védett az abból az ismeretlen, nem korrodeálódó fémből készített erős rács. Mivel most mindnyájuk lámpáival tudtak világítani, a hat fénycső fénye mellett még több látszott, mit amikor előzőleg csak Bulan és Lan voltak ott. Látszott például, hogy az a terem, amitől a rács elválasztja őket, csak az első a termek sorából, a tőlük nézve hátsónak tekintett falon egy nagyobb ajtó nyílása lehetett valamikor.
Mi minden lehetett még itt? – tette fel a mindnyájuk fejében megfogalmazódott kérdést Arvid. – Lehet, hogy annak a védelmi rendszernek az irányítóterme is itt van?
Én azon csodálkozom, hogy ti azt a védelmi rendszert még működni láttátok – mondta Gemini Amate és Naoki felé fordulva. – Itt minden sokkal inkább olyannak tűnik, mintha már nagyon sok ezer éve nem járt volna erre senki sem.
Naoki így felelt: Igen, abban igazad van, hogy olyannak tűnik, és még az is lehet, hogy az észleléseinkkel becsaptuk magunk valahogy. De elképzelhetőnek tartok egy automatikus üzemmódot is, mondjuk valamilyen elemes megoldással, ami tovább fennmarad, akkor is, ha a központi géptől és erőforrástól nem jön már sem irányítás, sem energia.
Igen, ez is lehetséges – tette hozzá Amate.
Igyekeztek mindannyian minél alaposabban körülnézni azon a helyen, amely a rács előtt volt, hátha találnak, felfedeznek valami olyasmit még, ami érdekes lehet a számukra. Ugyancsak alaposan szemügyre vették a rács Bulan által feltételezett nyitórendszerét, de egyiküknek sem támadt jobb ötlete, mint hogy az valamilyen személyekhez kötött azonosító lehetett. Próbálkoztak hozzáérni, beszélni hozzá, de mindezek csak gyerekes próbálkozások maradtak.
Nem lenne jó innen is vinnünk magunkkal valamit? – kérdezte Lan a többieket.
Nyilván jó lenne egy darabot a rácsból, de nem tudunk letörni belőle – felelte kissé ironikusan Bulan. – Ha egy darabot le tudnánk szedni, akkor ki is tudnánk nyitni.
Azt hiszem, hogy itt be kell érnünk egyelőre a filmekkel és a képekkel – mondta Gemini. – Ahogy elnézem, többször fogunk ide jönni még.
Igen, ez biztos – tette hozzá Naoki.
Mikor már úgy érezték, hogy ezen a helyen nem tudnak már többet tenni, indultak tovább a könyvtár-raktárba. Pontosabban visszamentek először a bejárati nagy csarnokba, mert Bulan félt elveszteni az egyetlen magukkal hozott vízalatti drónt, és nem küldte el, hogy felfedezze a közvetlen utat a gépterem és a könyvtár között. A bejárati csarnokból aztán Arvid vezetésével mentek tovább.
A könyvtár-raktárnak elkeresztelt helység még hatalmasabb lehetett, mint az előző, aminek a gépterem nevet adták. Természetesen azt már menet közben elhatározták, hogy visszatérve a bázisaikra, minél pontosabb térképet és alaprajzot készítenek a már feltárt helyekről és a névadás az egyes termeknek megkönnyítette, hogy beszéljenek róluk.
Sok száz könyvre bukkantak a könyvtárban, és bár a könyv szó helyett lehet, hogy az adathordozó megfelelőbb lett volna, de már rajtaragadt a könyv. Különböző méretű fémlapok voltak, megint csak valamilyen ismeretlen fémből, talán aranyból, de ezt egyikük sem tudta ránézéssel megállapítani. Általában televoltak ismeretlen jelekkel, bár néhol ábrák szakították meg a szöveget. Csodálkozva nézegették őket, és egészen helyénvalónak tűnt a könyv szó, mert reménykedtek abban, hogyha sikerül megfejteniük az írást és a nyelvet, amelyet a készítőik használtak, akkor a lapok emberi szemmel is olvashatóak lesznek.
Ebből a teremből is vezethetett tovább ajtó, talán egy hasonlóan nagy, szintén könyveket tartalmazó másik terembe, de az ajtónyílást egy nagy szikla zárta el, amelyik feltehetően abban az időszakban került oda, amikor a nagy földrengések voltak. Ahogy előzetesen megbeszélték, kiválasztottak néhány lapot, hogy magukkal vigyék őket. Nemcsak kettőt, de négyet, két kisebbet és két nagyobbat, hogy mindkét társaságnál legyen egy-egy mindkét méretből. Ezeket Arvid és Naoki vették magukhoz.
Mikor visszamentek a bejárati csarnokba, mindnyájan odamentek még egyszer a Gemini és Amate által felfedezett márványpadhoz és gömbszoborhoz. Miközben további néhány képet készítettek, Naoki elsöpört a gömb mellett egy sárkupacot, és egy kőlapot talált alatta, valamilyen ábrával, amelyet szintén lefilmezett.
Aztán elindultak hazafelé. Bár a kezdeti célkitűzéseikhez képest, hogy helyreállítsák a bolygó védelmi rendszerét, nem lehetett teljes sikernek nevezni az útjukat, mégis elégedettek voltak mindannyian. Úgy érezték, hogy megtalálták azt a helyet, amelyet kerestek, és bár a bolygó védelmi rendszeréről még nem tudtak többet, mint amikor elindultak, úgy érezték, hogy egy igazi kincsesbányára bukkantak. Megtalálták egy ősi világ nyomát, amely még rengeteg feltárni és megérteni valót tartalmazott, és valószínűnek tűnt az is, hogy ha volt valaha ennek a bolygónak védelme, akkor azt ezen keresztül fogják majd megtalálni és működésbe hozni.
Először mindnyájan a tenger alatti állomásra mentek, ahol Amate és Naoki tartottak egy rövid pihenőt, mielőtt továbbindultak volna a hegyek közti fészekbe. Némi frissítők mellett tartottak egy záró, értékelő beszélgetést a nagy monitor előtt a társalgóban, amelyen már az útjukra kíváncsi többiek, Florina, Ráchel és Jorge, valamint az Öreg is résztvettek. Felcsigázott érdeklődéssel hallgatták az expedíció tagjainak beszámolóját, és figyelték együtt a többiekkel a kamerákról a számítógépbe átvitt felvételeket. Mikor a védelmi rendszerről kezdtek beszélni, Ráchel megkérdezte:
Várjatok csak, én valamit nem értek. Lehet, hogy csak azért, mert valaha a fizika nem volt a legerősebb oldalam, nem tudom, de én úgy emlékszem, hogy a mi Földünknek volt egy természetes védőrétege is, ami azt jelentette, hogy semmi sem tudott csak úgy áthatolni rajta, mert elégett a Föld légkörében. Itt is van légkör, hiszen élnek odafent állatok, emberek, növények. Miért nem elég védelem az, amit a légkör jelent? Hogy tudtunk mi leszállni? A számítógépünk vagy a hajónk mivel kellett, hogy védjen minket, hogy mi ne égjünk el? Ugyanaz a védőréteg van ilyenkor hajón, mint amelyik az űrben is védett? Vagy külön még valami erőteret is generáltunk?
Többen elmosolyodtak a kérdés hallatán, Arvid adta meg a választ Ráchelnek: Ez is, az is fontos, mármint a védőréteg, meg az erőtér generálási képesség. De a légkör határán való áthatolásnál legalább ilyen fontos a számítógép, és a benne lévő pályát kiszámító program. Bonyolult differenciálegyenleteket kell minimális idő alatt megoldania.
És ha egy leszálló hajónak elromlik a számítógépe? – kérdezte Jorge.
Akkor jó, ha van egy matematikus az utasai között – mondta tréfálkozva Gemini, miközben Arvid és Naoki „Az lehetetlennel!” feleltek Jorge kérdésére.
A monitoron közben feltűntek a géptermet és a rácsot mutató képek. Bulan elindított néhány keresést a számítógépen, ötleteket várt, hogy van-e a gép adatbázisaiban olyan fém leírása, amelyet ők nem ismernek, és amelynek a tulajdonságai megegyeznének a talált ismeretlen fémmel. Mikor elmesélték az otthon maradottaknak, hogy nem tudják, mivel és hogyan tudnák ezt a fémrácsot szétvágni, Jorge azt kérdezte: Néztétek a szélénél? Hogyan csatlakozik a sziklához vagy falhoz?
A képekről és a filmekről nem lehetett jól látni ezt, olyan volt, mintha a fémrács kinőtt volna a sziklából.
Nem látszik semmi rögzítés, lehet, hogy a szikla vagy a fal egy része később potyogott a rácsra? — folytatta Jorge a kérdezést. – Ha úgy lenne, lehet, hogy a legegyszerűbb lenne a sziklát lerobbantani róla, nem?
Erre az utolsó kérdésre, ami félig javaslat volt, szinte mindannyian azonnal nemlegesen rázták a fejüket. Arvid válaszolt: Fogalmunk sincs az egésznek a statikai erősségéről, szerintem el kell kerülnünk mindenféle túlzott erőszak alkalmazást, pláne robbantást.
Ezzel egyetértettek a töbiek, de Bulan megkérdezte: Tudnánk mivel robbantani? A mi hajónkon nincs és nem volt dinamit, mint ahogy másmilyen fegyver vagy fegyverként használható anyag sem.
Nekünk van dinamitunk, és néhány kézi lézerfegyverünk — szólalt meg Naoki, miután Amatere nézett és a szemeivel kérdezte, hogy elmondja-e. – Nem használtuk őket soha, de a lézert esetleg megpróbálhatnánk a rács feltöréséhez, ha egyetértetek.
Köszönjük a javaslatot – mondta Gemini. – Mielőtt eldöntjük ezt a kérdést, adjunk egy esélyt még a két számítógépnek és a saját magunk gondolatainak is. Találkozzunk néhány nap múlva, és addigra biztosan nálatok is, nálunk is, kialakulnak elképzelések. Remélhetően a gépek elemzéseiből és a képek, filmek alapos végignézésével megértünk olyat is, ami most az első benyomások között esetleg elkerülte a figyelmünket.
Ebben maradtak. Ezután hamarosan Amate és Naoki elindultak haza, a Hegyi Fészekbe.