Dubrovnik

Dubrovnik – Ragusa.
Magamban gyakrabban szólítom a régi nevén.
Nagyon jó helyen volt a szálloda, ahol laktam, egy csendes öbölben — Lapadban — a nagy zajtól, a túl sok embertöl távol, de azért az óváros könnyen elérhetö volt.

Ideteszek néhány naplóbejegyzést — de ezek természetesen átugorhatóak, Ragusa – Dubrovnikot mutatják a képek.

Elsö este üldögélek a szobám teraszán.
Csodálatos a teraszon ülni, hallgatni a tengert, beszívni az esti levegőt. Még a zajok sem zavaróak, egybeolvad a kissé távolabbról jövő vacsora-zaj, egy-egy beszélgetésfoszlány, kutyaugatás.
Lehet, hogy mégis szeretnék majd még valamikor tengerparton élni? Talán egy öböl partján, talán a mediterránihoz hasonló klíma mellett?
Mennyit formál, alakít az ember pszichéjén a környezet, amiben él? Tudom, ezt már sokszor kérdeztem, talán legtöbbször az időérzékelés kapcsán.

Második este.
A beach-nek itt mintha két arca lenne, a napszaktól függően. Az egyik a reggeli és az esti órák, amikor a helybeli lakosok vannak többségben, és túlnyomórészt horvát nyelvű beszélgetést lehet hallani. Engem határozottan a balatonfenyvesi strandra emlékeztetett (anno 25 évvel ezelőtt), ahol szintén lehetett akármennyi turista, a magyar volt a domináns nyelv. Ez szerintem nem baj, kifejezetten jó volt hazajönni az óvárosban tett sétából. Mert az óvárosban persze mindenféle nyelvet lehet hallani, legkevésbé a horvátot. Nagyon sok az ázsiai turista is, kínaiak, japánok.
A másik arca a beach-nek az az időszak napközben, amikor a külföldiek vannak többségben. Milyen nyelveket hallottam ma a parton? Svédet, oroszt, spanyolt, portugált – ezt a kettőt sajnos nem tudom megkülönböztetni. Az óvárosban pedig a pedig a kínai, a japán a többség, de elvétve magyarokba is botlottam (például, mikor egy várakozó csoport elállta a haladási lehetőséget a keskeny móló sávon).

Este vacsora után internet cafe-t kerestem, mert a szállóban ugyan van WLAN, de semmi azt használó berendezést nem hoztam magammal. Fantasztikus, és nem is biztos, hogy jó, milyen gyorsan mennek végbe a technikai változások. Körülbelül 10 éve egy intenet café még azt jelentette, hogy volt benne néhány PC, és azokon lehetett internetet használni. Manapság az ilyen cafe-t már nagyon nehéz megtalálni; az internet cafe címszó alatt a legtöbb helyen a WLAN szolgáltatást értik (berendezés nélkül, természetesen). Nyilván az okostelefonoknak meg az iPad-oknak köszönhető ez a változás, bár nem tudom, hogy a safe nélküli szállodaszobákban hol tárolják a berendezéseiket. A szálloda teraszán többeket láttam laptoppal is, ami végképp túl nagy egy safe fiókhoz.

Harmadik nap.
Visszamentem a katedrálisba, ahol azok a kisplasztikák vannak, melyek nagyon tetszenek. Sajnos csak egyet merészkedtem közelebbről lefotózni – nem tudom, hogy szabad-e a fényképezés – ennek a művésznek a nevét majd jó lenne megtalálni a neten.

Negyedik nap.
Ideje lenne már, hogy egy kicsit Ragusáról is írjak. Remélem, hogy a helybeliek nem vennék rossz néven, hogy Ragusaként emlegetem Dubrovnikot. Nem lehet azt mondani, hogy az óváros Ragusa és a többi Dubrovnik, azt hiszem, hogy az egész ez is, az is. A helyiek hozzátartoznak ehhez a városhoz, akárhogy is nevezem, és a kellemes hangulatához biztosan hozzájárulnak valamilyen látens módon. Nem túlzott kedélyességgel vagy udvariaskodással. Inkább az az érzésem – vigyázat, kicsit idétlen hasonlat jön – hogy úgy vannak a turistákkal, mit a macskákkal. Hozzátartoznak az életükhöz, és tudják, hogy hiába mondanák nekik, hogy merre mászkáljanak vagy ne mászkáljanak. Ezért nyugodtan viselik, ha például a turisták miatt sokan vannak a buszon. Igaz, a különbség a macskákkal lényeges: a turizmusból élnek. Nem ismerek statisztikákat, de valószínű, hogy a város bevételének a 80 százalékát a turistaforgalom adja. A hotelek, a vendéglők, a mindenféle kis árusok, a hajójukkal a turistáknak kirándulásokat ajánlók – mindannyian a vendégekből élnek.
Érezni vajon az óvárosban valamit a régi Ragusából? Talán lehetne – ha nem lenne mindig tömeg. Nemcsak a Stradun-on (az a fő utca, az is, mint az óvárosban minden utca, sétáló utca), még a karnyújtásnyi kis utcákon is sokan vannak, a lépcsőkön is állandó a mozgás felfelé és lefelé. Miért zavar ez a régi Ragusára gondolásban? Hasonló okok miatt, mint a Sixtusi Kápolnában az állandó tömeg: fél percig sem lehet csendesen, elmélyülve felfelé nézni. Azt hiszem, nem kell magyaráznom.