A végtelen a pillanatban
2012-ben az united p.c. kiadónál jelent meg, elöbb nyomtatott, majd e-könyv változatokban is. Különbözö online könyvesboltokban, az amazonon és a kiadó honlapján keresztül kapható.
Ezt írtam hozzá akkor bevezetönek:
A rohanó világ magával akarja ragadni az embert. Nem akar időt hagyni csendes elmélkedésre, meditációra. A mindennapok igyekeznek kiüríteni, elkoptatni a szavakat.
De a szavak, akárcsak az emberek, ellenállóak. Versek. A pillanaté a létük, és az idötlenségé, egyaránt. Olyannak érzem őket, mintha a gyerekeim lennének — hozzám tartoznak, de el kell engednem őket. Önálló életük van. Ùtjukra bocsátva őket, remélem, hogy segítenek. Sok-sok keresőnek.
ízelítöül egy-két vers:
1. eljött az Idő
messziről jött az a nyíl,
amely iderepített,
hozta a Magot,
amely kifejlődhetett,
látták
a Kert Őrei
a gyülekező sötét Àrnyakat,
de tudták,
hiába minden eltérítésük ……
eljött az Idő,
meglett az Út,
ami volt, az lett,
és lesz, ami volt.
2. olyanok vagyunk
olyanok vagyunk,
mint a struccok,
azt hisszük,
a világ
annyi,
amennyit
látunk belőle,
amit nem látunk,
az nincs
aztán egyszer
eljön az idő,
mikor a strucc
kihúzza a fejét
a homokból
3. ha egy jó ideig haladunk
ha egy jó ideig haladunk
az aszkézis útján,
hajlamosak vagyunk
arra a tévútra tévedni,
hogy
a szenvedélyeink
és a dolgok
fölöslegesek,
csak
akadályoznak minket,
pedig
nem kioltanunk kell
a lángokat,
hanem
őrizni,
a Mester
nem az,
aki eltaszítja a Világot,
hanem az,
aki bármilyen rossz
körülményekből
tud
Jót teremteni,
nem prédikálni,
teremteni
újra és újra,
erőszak nélkül,
igaz utakra
lelve
Megjelent: 2012. november 27.
Néhány link, ahol megvásárolható:
http://hu.united-pc.eu/koenyvek/szepirodalom/lira-drama/a-vegtelen-a-pillanatban.html
https://itunes.apple.com/de/book/a-vegtelen-a-pillanatban/id606147708?mt=11
http://www.kobobooks.com/ebook/A-v%C3%A9gtelen-a-pillanatban/book-WiiOAHODOUmx8n-Cp3EBLg/page1.html
http://www.bol.ch/shop/home/artikeldetails/EAN9783854380337/