Boldog új évet!

Már évek óta nem szeretem a szilvesztereket, rá lehetne fogni, hogy ez a korral jár, de nem hiszem, hogy ez feltétlen így van.
Nem szeretem a zajt, és örülök, ha a környék olyan, hogy nincs sok petárda meg egyéb zajforrás.
Ma sajnos, van: nem tudom, melyik az az őrült szomszéd, aki szilveszter estéjén kezd falfúrásokba, de valamelyik most ezt csinálja.
Pedig én épp a 3 tenor műsorát hallgatnám, szívesebben falfúró hangszerelés nélkül.
No, elég a nyafogásból.

Szeretnék mindenkinek békés, boldog új esztendőt kívánni, jó egészséggel, szeretettel! 🙂

Minek, mondd

Minek, mondd, minek,
A sok-sok erőltetett
Vidámság, belső
Derűhöz legközelebb
Nem-hullámzó bánat áll.

a gyerek és az öregember

Olyan jó felüdülés nekem minden Flórával töltött idő! Mintha mindig egy kicsit másmilyen lenne Flóra: néha mosolygós, szinte kicsattan a vidámságtól, néha meg olyan elgondolkodó, töprengő, mint egy felnőtt, kinek komoly problémái vannak. Talán az is hozzájárult most ehhez, hogy mostanában sokat betegeskedett.
Örömmel ismerkedett az új ajándékokkal, majd idővel kiderül, mi lesz a kedvence.

Mi a hasonlóság egy gyerek meg egy idős ember között? Mindketten készülnek valamire: a kicsi az előtte álló “nagy életre”, a felnőtt létre, az öregember meg az elmenetelre, valahová máshová, ahol ki tudja mi lesz, talán egy szép élet lesz. Mind a kettő felkészülési szakasz, még akkor is, ha ezt általában egyáltalán nem tudatosítjuk.

Egész életünk
Készülés valahová,
Miről semmit sem
Tudunk, de mit egyszerre
Félünk, vágyunk, s akarunk.

Boldog Karácsonyt!

Kívánok mindenkinek, ki olvassa, boldog, békés, meghitt, szeretettteljes karácsonyt!

Kívánom mindannyiunknak, hogy minél többeknek megadasson mindez.

Karácsonykor

Misztérium ma
Minden, a Fa, a Gyermek,
Az egész ünnep,
A legnagyobb mind közt az
Örök élő szeretet.

egy kis ez-az decemberben

Az advent ideje van, az adventről kellene írnom, de nagyon nincs adventi hangulatom. Részben a külvilág eseményei is magyarázzák, de csak részben, mert belülről fakad.
Azt hiszem, hogy nem jó ráerőltetni magunkra semmilyen hangulatot, inkább jobb kivárni.
Ilyenkor az év vége felé jönnek a különféle kis választások: az év sportolója, stb. No, meg az év szava. Bundespräsidentenstichwahlwiederholungverschiebung – csinos, ugye? Képzelem, hogy mit szenvedhet a kimondásával valaki, akinek az anyanyelve olyan, hogy egyszótagú szavakból áll.
Valamelyik nap egy érdekes kis riportot láttam a TV-ben: főzőtanfolyamot szerveztek vakoknak. Jó volt nézni a lelkes résztvevőket, akik annak is örültek, hogy egy kicsivel több önállóságot, függetlenséget nyerhetnek így, ugyanakkor tudatosulhatott bennünk, a látókban, hogy mennyi minden sokkal nehezebb azoknak, akik nem látnak. Például hagymát szeletelni, úgy, hogy ne az ujját vágja le valaki, vagy a megfelelő hőfokra állítani be a tűzhelyt, stb.

A liberális államról

Több helyről lehetett manapság hallani – itt Európában leginkább az un. egykori keleti blokk országaiban – hogy a liberális állam „csődöt mondott”. Olyanok beszélnek a demokráciáról, akik „másképp képzelik azt”.
Úgy érzem, hogy nem árt egy kicsit feleleveníteni a fogalmakat. Mi is az, hogy liberális állam?
A liberális állam az, amelyik a lehető legnagyobb szabadságot igyekszik biztosítani mindenkinek, és azt, hogy mindenkinek legyen egy „állammentes”, egy privát szférája.
A legnagyobb szabadság biztosításának ugyanakkor előfeltétele, hogy az állampolgárok felelősségteljesen cselekedjenek, a felelősséget mindig felvállalva. Amennyiben az így van, az államnak tiszteletben kell tartania az egyén szabadságjogait, és védelmeznie kell ezeket.
Mik ezek a jogok?
A mozgás szabadságának a joga. Mindenki ott él, ahol akar, amelyik helyet magának kiválasztja. Ez igaz minden liberális államon belül, és igaz az egész Európai Közösségen belül. Bármilyen természetesen hangzik ez a fiatalok számára, ez korántsem mindig volt így, nemcsak Európán belül nem, de még egy-egy országon belül is évszázadokon keresztül helyhez voltak kötve az emberek egyes csoportjai.
A szabad párválasztás és a szabad családalapítás joga. Mindenki maga választhatja ki a párját, nem a szülő dönt helyette, mint a világon még sajnos nagyon sok helyen, és senki nem mondja meg, hány gyereket muszáj vagy nem szabad felnevelni. Erre is lehet példát találni sok helyen, még ma is, nemcsak a múltban.
A szabad foglalkozásválasztás joga. Ez megint olyan, ami természetesnek tűnhet egy mai tizenéves számára, de korántsem volt mindig így, hosszú időn keresztül az apa döntötte el, hogy a gyermekének (többnyire a fiának) milyen foglalkozást kell választania. A szabad foglalkozásválasztást a törvény csak annyiban korlátozza, hogy bizonyos foglalkozásoknál levő előírásokat be kell tartani. Például senki nem lehet orvos orvosi diploma nélkül.
A szabad vallásgyakorlás, vallásválasztás joga. Mindenki maga választhatja meg az egyházát, a módot, amely szerint a hitét gyakorolni kívánja. (Ausztriában 14 éves kortól.) Egy egyházból ki lehet lépni, és lehet vallás nélkül is élni.
Talán nem szükséges itt is megjegyeznem, hogy ez milyen sok helyen nem így van. Milyen sok ember nő fel képmutatásban, és ez milyen személyiségtorzulásokhoz vezet.
A szabadidő joga. Az államnak korlátoznia kell önmagát, nem határozhatja meg, hogy ki mivel töltse a szabad idejét, ki kivel barátkozzon, stb.
A magántulajdon védelmének a joga. Az államnak biztosítania kell a jogi feltételeket arra, hogy senkit ne foszthassanak meg a tulajdonától (nagyon kevés kivételtől eltekintve.) A szabadságjogok a gazdaság szempontjából is fontosak.
A véleményszabadság joga. Hosszú évszázadokon keresztül éltek és alkottak az emberek úgy, hogy minden, amit létrehoztak előbb a censorhoz került (Jókai és Mikszáth olvasóinak biztos nem kell magyaráznom). Ma már ez nincs, bár a véleménynyilvánításával sajnos nem mindenki él felelősségteljesen. (De ez olyan hosszú téma önmagában is, hogy majd talán máskor.)

Szóval, summa summarum: kinek mi baja a liberális alapelvekre épülő állammal? Milyen jogokat szeretnének elvenni az emberektől? Remélem, hogy a többség, hozzám hasonlóan, fontosnak érzi ezeket a jogokat.

Boldog Mikulást!

Egyszer volt, hol nem volt, valahol fent északon, ahol sokáig tart a hó, élt egyszer egy öregember. Magányosan éldegélt, senki nem tudja már miért. Talán meghalt már a felesége, elvándoroltak a gyerekei, vagy mindig egyedül volt, nem tudjuk. Rénszarvas által húzott szánjával járta a vidéket, és ahol tudott, ott segített a falusiaknak. Esténként pedig, a tűz fényénél apró figurákat faragott a télire felhalmozott fából. Oly sok volt már belőlük, hogy megteltek a kunyhó polcai. Mi legyen veletek, gondolta magában. Közelgett a neve napja, és kitalálta, milyen meglepetés legyen. Nem, nem magának, a környékbeli gyerekeknek. Felült este a szánjára, és nagy titokban körbelátogatta a közeli falvakat, és minden házba, ahol gyerek volt, tett egy kis figurát az ablakba. Örült, hogy ajándékozott, örült, hogy a gyerekek örülni fognak, mert tudta, hogy nemigen vannak játékaik.

Hány változata van a Mikulás történeteknek? Azt hiszem, elég sok. De ez természetes, sok a magányos idős ember — ez biztos mindig így is volt — és sokan szeretnének valamit adni még. Nem meglepő tehát, hogy sok helyen élt igazi Mikulás. Mitől igazi? Mert a sok piros ruhás kommersz Mikulást nem számolom közéjük. Tudom, tisztelet a kivételnek, köztük is lehet, akit nem a pénzkereset hajt, és elítélni azokat sem tudnám, akik pénzért öltöttek Mikulás ruhát: biztos nem a vagyonosok közül valók. De azért nekem az igazi Mikulás az, ki rejtve marad, örül, hogy örömöt ad, s nem zavarja, ha nem tudják, kitől jön az ajándék.

Boldog Mikulást!

Mikulás

Északon fent rég
Élt egy jó öreg, mára
Szép példává lett,
Adni, míg tudunk, mindig
Jó, öröm szaporító.