mint az elözö években, mindig az újabb kerül felülre
„Így végzed te is”
Íráskényszer a
Halál előtti héten,
Olyan groteszk, ki
Kíváncsi haldoklóra,
Minek papír, ceruza.
Mégis valami
Hajt, a hit a szavakban,
Elfújja őket
A szél, messzebbre jutnak,
Mint a haldokló hinné.
Miről írhatnék
Miről írhatnék
Még, amikor bennem már
Minden búcsúzás,
Elszakadtak remények,
Kifelé visz az Élet.
Erdei sír
Sírom erdőben,
A fák alatt ha lesz, nem
Kell virágokat
Oda vinnetek, növeszt
Ott egyet a természet.
November vége felé
A Duna-parton
Csend van most, élvezi ezt
Egynéhány pecás,
Távfutók, biciklisek, s
A vízen hattyúk, kacsák.
Fényből szőtt ruhánk
Fényből szőtt ruhánk,
Ha szennyezetté vált, hogy
Tisztíthatjuk meg,
Fénye ismét ragyogjon,
Meleget és jót adjon.
Elvarratlan szál
Elvarratlan szál
Lebeg a légben, kiket
Összekötött, mind
Messzejárnak már, kötni
Nem tud, marad híradás.
Elvágott kötél
Hegymászó kötél
Tartott erősen össze,
Elvágtad és én
Lezuhantam, libegő
Kötél most téged kísért.
Határidő
A tennivalók,
Tudod-e, melyek még, ha
Meglett az idő,
A halálé, elég kell
Legyen ezen néhány hét.
Búcsúszavak fiamnak és unokáimnak
Nem segíthetek,
Fáj, fáj ez a búcsúzás,
Jó lett volna még
Látni arcok örömét
És a szívek melegét.
Fáj, de igyekszem
Nem sírni, és örülök
Azon éveknek,
Mik együtt megadattak,
Szeretetben maradnak.
***
Elmentem, s marad
Utánam itt-ott néhány
Kavics,, tán segít
***
Nincs bocsánat
Nincs bocsánat, az
Erőszakra sosem lesz,
Mindegy, mi módon s
Mikor ölnek meg, oltás
Vagy más, nincs megbocsátás.
Kötelező oltás
Oltással ölnek
Most meg, gyilkos érvekkel s
Statisztikákkal,
Ha meghal az emberség,
Kihal az emberiség.
Háború és béke
A háborúkban
Mindig rejlik egy cseppnyi
Béke, éppúgy, mint
Békében is mindig ott
A háború veszélye.
A béke határai
Hogyan élhetnénk
Békében mindazokkal,
Kik nem akarnak
Békében élni, céljuk
Pusztítani, legyőzni.
Jól adni
Jól cselekedni
Hogyan tud szeretetünk,
Azt adni, mire
A másiknak szüksége
Van, tán csak öntudatlan.
Fekete macska
Fekete macska,
Mára fogalommá vált,
Féltékenyek-e
Vajon a fehér, szürke s
A vörösszőrű cicák?
Fekete macska,
Irányt váltanak sokan,
Mikor meglátnak
Keresztbe menni maguk
Előtt az útjaikon.
Fekete macska,
Parfüm lett, elcsábító
Illat, kit csap be
Jobban, ki ezt használja
Vagy akit elbódítgat.
Fekete macska,
Egy hétig fejtetted a
Rejtvényt, nő vagy más
Cetlin az írás, ez a
Jelszó férjed mobilján.
Szeretet nélküli keresés
Megtalálunk, de
Nem azt, mit kerestünk, nem
Látjuk értékét,
Sorsára hagyjuk, messze
Megyünk, újból veszítünk.
Tárgy, gén, szerető
Szív, az ignorancia
Mindent eltüntet,
A Föld őriz egy kicsit,
Keresni nem segíthet.
Lelkeim ott fent
Lelkeim ott fent,
Szálljatok le énhozzám,
Találjunk rá az
Elvesztett egységre, a
Szeretet legyen kovász.
Elszigetelt emberiség
Apró bugyrokba
Pakol minket az élet,
Parányi a tér,
Vesztett energiának
Tűnik így mindig a lét.
Egy pillanat a tél elején
Meglátok egy fát.
Majdnem csupaszon áll. A
Levelek alig
Takarják. Mégis nagyon
Szép. Érzem lüktetését.
Gyerekek és én
Mikor elmegyek,
Falak húzódnak közénk,
Gyerekek és én,
Remélem megérzitek
A szívem üzenetét.
***
Csupasz fák, lombjuk
Függöny volt, most jól látszik
A szemközti ház.
***
Ki húzza ki
Ki húzza ki a
Kátyúból a gonoszság
Szekerét, saját
Mocskába fullad, mocsár
Nyeli el, végtelen mély.
Álmatlan éjszakák után
Ideje lenne
Mélyült meditációt
Tanulnom, ne csak
Fejbevágás legyen, mi
Segít jól elaludnom.
A lenyugvó nap
A lenyugvó nap
Arany fénye más, mint a
Vakító sugár,
Adna még, de jól tudja,
Miránk a sötétség vár.
Mint a madár
A memóriám
Ösvényein csapongok,
Mint madár, fentről
Nézve a fák tetejét,
A jó utat keresvén.
Kereső lélek
Öregnek s kicsi
Gyereknek szabadabb az
Élet, nem köti
Idő és mesterséges
Ritmus, egy rossz „itt és most”.
Testük itt, lelkük
Néha messzejár, keres
Egy más visszhangot
Talán, hol a léleknek
Teret ad a külvilág.
***
Hagyaték olyan,
Mint egy antikvár, mi jó
Benn’ elrejtve vár.
***
Késő ősz
Egyre kevesebb
A fákon a levél, zord
Széllel búcsúzik
Az ősz, téli hideg jön,
Természetnek pihenő.
Utolsó ember
Sirató a jövőre
Utolsó ember,
Kit még anya szült, ki még
A természetben
Élt, hová száll lelked, ha
A Földön minden csak gép.
Az öreg mindennapjai
Hétvége avagy
Hétköznap az öregnek
Nincs különbség, oly
Lassan megy minden már, a
Nap elmúlik, tovaszáll.
Milyen sok minden
Fért régen egy napba, most
Szinte semmi, épp
Reggel volt, s hamarosan
Kell már aludni menni.
Az életünk filmje
Mondják, a halál
Előtt lepereg éltünk,
Sokszor meghaltam
Már, futnak a fejemben
Évtizedes filmkockák.
Ne higyj annak
Ne higyj annak, ki
Vizet prédikál és bort
Iszik, vele ne
Menj közös útra, tied
Lenne ott minden csapda.
***
Beköszönt lassan
A hideg, medve alszik,
Ember didereg.
***
A szavak funkciója
Megtanuljuk a
Szavakat, de nem azért,
Hogy összevissza
Beszéljünk, gondolkodni
Felejtsünk, s ne segítsünk.
A gondolat bent
Születik meg, de mit ér,
Ha nem adjuk át,
Tudásunkból másutt nem
Lesz tanulás és áldás.
Így akarta, ki
A szavak teremtője,
A Rossz használja
Őket megtévesztésre
Vagy átlátszó függönynek.
Az Ablakomon át
Örömteli az
Érzés, ha meglátják az
Ablakomon át
Sokan, amit a világ
Fedni, rejteni akar.
***
Örökségül a
Sorstól azt kapod, amit
A jövőnek adsz
***
***
Hajléktalan a
Lélek, amig nem lel rá
Örök fészkére
***
A felelősségérzés hiánya
Sokan szeretnék
Lerázni magukról a
Felelősséget,
A rosszakért, melyeknek
Résztettesei lettek.
Mesél a világ
Mesél a világ,
Szüntelen mesél, tompa
Az ember, így nem
Érti a mesét, baktat, s
Nem tudja, hová s miért.
Cyborggá válni
Cyborggá válni
Sosem szeretnék, élő
Legyen énbennem
Minden csöpp rész, lelkem az
Igaz, örök életé.
Biztatás
Ha körülötted
Minden szennyezett, emeld
Tekinteted a
Végtelen felé, a jobb
Tán távol, de jön majd még.
Az Út és az Idő
Eljött az Idő,
Meglett az Út, a múltból
Született jelen,
S elkészült, mit homály fed,
Jövőbeli ösvényed.
Az élet útja
A Sors taszít, ha
Nem akarsz magad menni
Utadon, ne hidd,
Hogy nincs benne szeretet,
Ki próbákhoz elvezet.
A lelkeik élnek
A halottaim
Élnek mind, szétszórva e
Földön, nincs miért
Sírnunk, mind ugyanazon
Élet részei vagyunk.
Cassandrára figyelni
Látni magban a
Fát, látni jövő vihart,
Segít, ha tenni
Tudunk, és a látóra
Jó időben hallgatunk.
Pusztítást hozók
Nem csak a vírus
A láthatatlan veszély,
Nem csak az atom,
Mindent uraló gazság
Hozza el a pusztulást.
***
Vagyok, voltam és
Leszek, hol itt, hol ott, mint
Zúgó fergeteg
***
Az embervadász kelepcéje
Embervadászból
Ember nem lesz már soha,
Hiába robog
Vele Idő vonata,
Jobb lett volna halnia.
Menekült egykor
A halál elöl, ördögnek
Lelkét adta el,
Megváltó halál nem jön,
Így nem szabadítja fel.
A tudós csapdái
Tudós csapdái
Nagyobb csábítások, mint
A testé, potyog
Bele sokszor hatalom
Után sóvárgó népség.
***
Szállni, mint madár,
Szabadon a légben, bús
Egyedüllétben.
***
Színkavalkád a
Fákon lenyűgöz, a park
Őszbe öltözött
***
Fénykép kezemben,
Kép az emlékeimben,
Melyik tartósabb?
***
Útra indulni
Útra indulni
Ha váratlanul kell, az
Iránytű legyen
A szívünkben, békesség
A vándorló lényünkben.
Töprengés a déli napsütésben
Fák, szitakötők,
Mondjátok nekem, van-e
Nálatok is stressz
Az életben, vagy csak a
Fajtánk bolond, az ember.
Kívánság a mesebeli jótündérhez
Szeretném, ha a
Világban a kicsiknek
Szép, boldog, nyugodt
Gyerekkor adatna meg,
Kivétel nélkül mindnek.
Nevelés
Gyereket hajtó
Belső erőt segítnünk
Kell nem elveszni,
Tanulja ő formálni,
Széppé kifejleszteni.
Reggeli morgolódás
Nem szeretem, ha
Nem hagynak aludni, szép
Álmokkal messze
Repülni, e világtól
Kicsinykét elszakadni.
Álmos mackó
Az álmos mackó
Telet vár, mézzel teli
A bendőcske már,
Barlang mélye melegít,
Mesés álmokba repít.
A felszín lényei
Formák tartalom
Nélkül, változó anyag
Lélek nélkül, nem
Ismerik a mélységet,
Fájdalmat, szeretetet.
Nem fáj nekik az
Ürességük, a sivár
Hányódás, élet
Helyetti vegetálás,
Tobzódás és kimúlás.
Séta az őszi napsütésben
Minden szép őszi
Nap ajándék közelgő
Tél előtt, ember,
Állat és növény fénybe
Feledkezve mind örül.
Felhők
Felhők jönnek és
Felhők mennek, takarják
Az ég kékjét, jól
Tudják, az a messzeség
Nem övék, s nem a mienk.
Felhők feketék,
Felhők fehérek, külön
Két csoport, együtt
Haladnak a jót hozók, s
Együtt a vad pusztítók.
Egyedül
Az öregkorom
Magányát növeli a
Járvány, így élek
A nagyváros közepén
Egyedüllét szigetén.
Oly rémisztőnek
Hiszik sokan a magányt,
Pedig béke van
Benne, csendes megnyugvás,
Remény és várakozás.
Gyakran beköszönt
A múlt, mintha mondaná:
Nézz még egyszer rám,
Hisz az emlék is elhal,
Nem jön vissza többé már.
Az igazi kapocs
Tudtam-e jó híd
Lenni generációk
Között, nagyszülők s
Unokák, a szeretet,
Mi igazán összeköt.
A továbbvivő erő
A friss erő, mely
Magával viszi e lét
Emlékeit, vajh’
Tud-e mit kezdeni majd
Velük, segítnek neki.
A halál előtt
Végiggondolni
Éltünket bánat s öröm
Egyszerre, mi jót s
Mi szomorút hozott az
Út, mi marad utánunk.
Őszi levelek
Kavarognak az
Őszi levelek a szélben,
A Fa-Anyától
Elszakadtak, hol érnek
Földet, jaj, szomorúak.
Az életünk szobor
Magam szeretném
Alakítani éltem,
De mindig van egy
Másik alkotó még, a
Sors keze keményen vés.
Őszi reggel
Mit látok reggel
Kinézve az ablakon,
Mókust, madarat,
Énekest vagy varjakat,
Félig lehullt lombokat.
Melyik mit üzen
Károgó vagy jól csengő
Hangján, a napról,
Mely előttem áll, és még
Nem ismert rejtéllyel vár.
Ha a varjú szól,
Az figyelmeztetés, ma
Óvatos légy, a
Mókus szorgosan ugrál,
Téli tartalék kell már.
A kis énekes
Szomorúan dalol, oly
Sokan elmentek,
Télben és fagyban vajon
Én még meddig élhetek.
Az Élet titka
Megfejteni az
Élet titkát sohasem
Fogjuk tudni, de
Mégis érdemes mindig
Keresni és kutatni.
Az emlékezés hullámain
Néha jólesik
Sétálni emlékeim
Során, eggyévált
Múlt kockák tükröznek egy
Megbúvó harmóniát.
Nemessé válni
Nemessé légy, te
Gyerek, ne címben, hanem
Szívben s lélekben,
Az az egyetlen igaz
Nemesség, mi rossztól véd.
Ajándék az élet
Kisgyermek kapni,
Az öreg adni szeret,
Átélni jó ezt
Az Egészben is, ember,
Ha Mérleg nem billen ki.
Elkeseredett napok után
Olvasott regény s
Parki séta erőt tud
Adni mind, légben
Szálló reményt, él e Föld,
Sokáig lesz élet még.
***
Idő, te csupa
Rejtély, megfoghatatlan
Vagy, időtlen lény
***
Fájdalmas búcsú
A hajó, amely
Útrakész, mily’ messzire
Visz, sajog szívem
Néhány kedves lélekért,
Kik jaj, maradnak még itt.
Városi remete
A bambuszkert remetéjének ajánlva
Könnyű remete
Lenni békés természet
Közepén, jóval
Nehezebb, ha rád fújja
Szél nyüzsgők törmelékét.
Lecsillapult hullámok
Néha nem tudom,
Mitől lett béke bennem,
Kint a világ még
Ugyanoly’ sötét, belül
Nyugodt lett egy forrás, ér.
A hármasság
Anyag, szellem és
Lélek kapcsolódásba
Ki mily’ erkölcsöt
Visz, mindenáron győzni
Vagy a mást élni hagyni.
Az emberfaj
Ki az emberfajt
Tervezte, mit nem látott
Előre, mi lesz
Emberből, ha nincs benne
Morál, rosszabb állatnál.
***
Fények tánca a
Vizen, sok parány csillám,
Balett a légben.
***
***
Én vén? Nem sok az
A millió év, mondja
A bús vízesés.
***
***
Sok ismeretlen
Kettősség lapul bennünk,
Íme, az ember.
***
Egy fényképkeret
Egy fényképkeret
Vajon mit szeret, gyakran
Változó képet,
Hisz’ nőnek a gyerekek,
Ugyanaz mindig más lesz.
Vagy egy képet, mit
Állandó’n tart, olyanét,
Ki elment, s vissza
Nem térhet már, emlék lett
Utódok szívén s falán.
Önpusztító faj
Önpusztítóvá
Ha válik egy faj, a Lét
Felkel ellene,
Hagyjon élni másokat,
Nemcsak övé az Élet.
Lányom, kerüld a politikát!
Lányom, kerüld a
Politikát, mondta oly
Gyakran jó apám,
Utolér az mindenkit,
Mondom öregen ma már.
Zavaros, ártó,
Szutykos folyammal teszi
Tönkre életünk,
Gátolna, hogy kövessük
Erkölcsünk s belső hitünk.
Boldog gyerekkor,
Mikor hinni tudtuk, hogy
A felnőttek jók, s
Mint mesebeli hősök,
Olyanok mind az ősök.
Őszi eső
Kitartóan hull
Bánatos őszi eső,
Felhőtakaró
Az égen, álmainkban
Alszik a nyár most szépen.
Korrupt vezető romlásba visz
Nincs tisztulás, míg
Korrupt vezető ül a
Kormánynál, romlást
Hoz mindenkire, egyre
Több bajt és zsákutcát.
Ha gépek kora jön
Mi viszi tovább
A poézist, ha már nem
Lesznek emberek,
Csak zord automaták,
Kikapcsolható gépek.
Elromlott világ
A zsemletolvajt
Elítélik, a sokat
Lopóból vezér
Lesz, mondd, nem szomorú így?
Micsoda világ lett ez?
Banditák bolygója
Ha a banditák
Bolygójává lesz a Föld,
Hol kel életre
Sok igaz ember, lelkük
Fészket hol talál, hol lel.
Távoli nézőpont
Jövőből nézve
Ide a mába, lehet
Boldog tanulás
Korának tűnik éltem,
Töprengésekben éltem.
Ha szorít majd az
Idő s a felelősség,
Tennivalók nagy
Sora, vigasz s forrás lesz
E szenvedések kora.
Sosem szűnő szerelem
Fiatalon és
Öregen, sosem szűnő
Szerelem, van-e
Ilyen, bárhol keresem,
A választ sosem lelem.
Vastag páncélban
Vastag páncélba
Rejtve lelkünk, álmait
Védi a szív, jön
Kor, reméli, hol kincsét
Majd végig tudja élni.
Szirénahangok
Szirénahangok
Maradjanak csak próbák,
Soha ne legyen
Rájuk szükség, kerüljön
El minket gyilkos veszély.
Fokozott szomorúság
Minek a hírek,
Ha csupa erőszakkal
Van tele, rossz lett
A világ, bús az élet,
Magad is érzékeled.
Látszólag egyedül
Egyedül vagy-e,
Szellemek sokasága
Ha vesz körül, nem
Mind rossz, aki kíváncsi,
Van, aki veled örül.
Mitől lesz szép az életed
Szépen akarnál
Élni, de ki tudja azt
Előre, hogyan
Lesz szép, felvállalnod mit
Kell, a terv az Istené.
Álomból valóságba
Menekülnék szép
Álomba, jaj, nem lehet,
Mindig ébredek,
Hová tűnnek kert, béke s
Emberek, hol lelem meg.
Mi vár erre a
Világra, mily nagy csapás,
Míg megszabadul
Azoktól, kik pusztítják,
S a tér teremtésre vár.
Kívánom álmom
Szüljön új világot majd,
Tartósan szépet,
Nemcsak azoknak, kik ma
Az álmaimban élnek.
Fények és árnyak
Fények és árnyak
Egymást váltva táncoltak
A víz felszínén,
Balettjük a szívembe
Hozta a megbékélést.
Békét az örök
Változással, azzal, hogy
E kettő sosincs
Egymás nélkül, ellentét
Szül új létezést végül.
Csak látszólag vész
El, mit nem látunk, felszín
Mögött megmarad,
Rálelnek s újraéled,
Mint virág a Nap alatt.
Visszatérés a Földre
A visszatérés
Mindig csalódás, más a
Valóság, mint mit
Az emlék őriz, jó vagy
Sem, idegen lett minden.
A földieknek
Idegen, ki jön, ide
Érkezőnek a
Földlakók, egy elhagyott
Fészek nem lesz már otthon.
Mire indulok
Mire indulok,
Már eldőlt sok minden, e
Lét terméséből
Mi veszett el s mi lett Mag,
Mely jövőhöz reményt ad.
Nincs líra
Nincs líra, lágy hang
Az üldözöttben, lelke
Más környezetre
Vágy, hol teste élheti,
Mit lelke most szépnek lát.
***
Remény ha meghal,
élet se lesz soká, a
kettő együtt jár
***
Pusztába kiáltott szó
Minek a szavak,
Ha a lelkekhez el nem
Hatolnak, ha a
Valóság süket, s azon
Túl a visszhang elveszett.
Tervezés nélkül
Terveim gyakran
Fölösnek bizonyultak,
Másképp jött, amit
Vártam, tervek nélkül is
Az utamat bejártam.
Negatív példák
Negatív példák
Segítenek-e az út
Választásánál,
Látni azt, hogyan ne menj,
Csapdába sehol se ess.
Meditáció
Meditáció s
Ima a számomra egy,
Bensőséges, mély
Kapocs Istenhez, világ
Ebben hozzám nem férhet.
Hideg homályban
Kint nincs még advent,
De bennem felgyulladnak
Apró gyertyák, fényt s
Meleget adnak, hűlő
Reményt fellobbantanak.
Népszavazás az oltásról
Szavazni lehet
A kötelező oltás
Ellen, megyek, épp
Elég méreg gyötörte
Már megfáradt testemet.
Mit a környezet
Mérget kap, növényvédő
Szerek s módosult
Gének, mind eljut hozzánk,
Embertestnek is méreg.
A szeretet
Nincs jó leírás,
Mi a szeretet, mégis
Átélheted, ki
Sosem tudja, örökké
Szegény ember marad s lesz.
Vad világ
Azt akarják az
Emberből kiölni, mi
Igaz emberré
Teszi, lelket, szelídet,
Jó törekvést, részvétet.
A megismerés buktatói
Sámán önmagán
Ha végzett kísérletet,
Nem árthatott úgy
Másnak, csak öntestének,
Tudást nyerve cserébe.
Ha tudós minden
Embert a kísérlete
Alanyává tesz,
Vétkes. Lesz-e vagy sem, ki
Túléli az egészet.
Ki büntet, ha nincs
Túlélő, s kit, csak Isten
Tudja, Sors s gének
Talán, jövő szenved a
Múlt vétkei talaján.
Emberré válni
Sosem volt könnyű
Emberré válni, mert a
Születés első
Lépés csak, hosszú az út,
Mely embert kovácsolhat.
Osztoznak a vétkeken
Ki gyilkosommal
Szövetséget kötött, ne
Csodálkozzon, hogy
Cinkosnak találom, pénz
Vitte a bandájához.
A természet rendje
Hol van a határ,
A természetbe való
Beavatkozás
Során, hol válik rosszá,
Mi kezdetben adomány.
Minden élőlény
Hozzátesz valamit a
Közöshöz, s veszi
Belőle, mi neki kell,
Mérleg ne boruljon fel.
Míg sokféleség
Egyensúlya fennáll,
Körforgásokban
Virágzik a lét, ha nem,
Pusztít mono szürkeség.
Kérdés önmagamhoz
Embernek néztem, s
Hiénának bizonyult,
A csalódás ez,
Okoljam-e magam, hogy
Ember-létben még hiszek?
A Folyó s a lények
A Folyó viszi
Azt, ki akarja, s hagyja
A tocsogóban,
Ki azt érzi jobbnak, élj,
Ahogy te választottad.
Az Édenen kívül
Szeretném ha nem
Csak naivan lehetnék
Ártatlan boldog,
De meglátva is mindent,
Környezetet és embert.
Utolsó nyárvégi napsütés
Búcsúzó meleg
Nap elköszön félévre,
Örüljél majd a
Tavasznak, mikor minden
Újraéled, reméled.
Egymásért vagyunk
Mi mind, természet, tavasz s
Ember, magad a
Legfontosabbnak ne hidd,
Nincs szükség úrra emitt.
Természet, tavasz,
Nap, Föld, fák mindnyájan egy
Egység, amely biz‘
Nélkülünk is fennmarad,
Sokféle életet tart.
Legyünk őértük,
Ővelük s ne ellenük,
Hirdetem s hiszem,
Emberéletnek van hely,
Harmónikus Egészben.
Személyes univerzum
Pokolnak egykor
Mit láttam, annak látom
Ma is, mit pedig
Tisztulásnak, ugyanaz,
Most sem tűnik az másnak.
Attól maradok
Magam, hogy a látásom
Többszáz év múltán
Is ugyanaz, környezet s
Külső más, ember marad.
Mindenkinek a
Saját univerzuma
Ilyen, ha őrzi
Önmagát, meglelt társnak
Nem okoz így csalódást.
Kérés a jövőre
Csalfák, hamisak,
Ha ellenszelet nem ily
Sokat fújnak, majd
Segíts ott is, Istenem,
Azt megkülönböztetnem.
Közel a kapu már
Visz az út, megyek
Tovább, énekeltem, és
Öntudatlan is
Jónak érzem, mennem kell
És a hitemben élnem.
Erőforrás
Erőt adni úgy,
Hogy azáltal nem csökken
Annak ereje,
Ki ad, forrás, mely sokat
Táplál, ki mégsem apad.
Elérni ezt nem
Könnyű, ellentmond hitnek
Az ész, hogyan lesz
Végesből végtelenné
Bármi, energia, lény.
A Halál és szolgái
A Halál talán
Türelmesebb, mint ezer
Kis ördöge, mely
Köröttem kering, gazdájuk
Tudja, zsákmányuk itt nincs.
Túlpartra elvisz,
De sorsom nem ő szabja
Meg, csak emberek
Hiszik a Halált minden
Törvényen kívülinek.
Nincs idő
Ha nem adom át
Magam az élet nyüzsgő
Forgatagának,
Nincs gyors, sem lassú, a
Metronóm csak, mi kattog.
Mikor emlék leszek
Mikor emlékké
Váltam itt, testem apró
Molekulái
Másoké már, lelkem ki
Tudja, milyen távol jár.
Lesz-e lélek, kit
Bánt, kinek fáj, hogy nem lát
Már, remélni tud
Csak jövőt, hol két lelket
Nem választ el távolság.
Itt és egy elképzelt világban
Veszély honnan jön,
Ritkán lehet csak tudni,
Csapdák, ha várnak,
Nem belepotyogni, ezt
Kell itt jól megtanulni.
Kelepcék nélkül
Élni elandalító
Lenne, laza szép
Nyugodtság, halált hozna
Az első megváltozás.
Múló világ üzenete
Haldoklás közben
Jönnek az utolsók, vég,
S nincsenek többé
Szavak, emberek után
Már csak aminosavak.
Minek őrzik meg
A fák e szerencsétlen
Világ emlékét,
M’ért nem kezdődik jövő
Tiszta lappal, naiv szép.
A tudás fája
Nem kikerülhető, s nem
Volt soha, szennyes
Talajra mit a démon
Épít, mindig zsákutca.
Az Élet Keresztjét hordva
Nehéz úton, ki
Jár, vajh‘ mennyi jó embert
Lát, szenvedésit
Enyhíti, léptét nemcsak
A gúnyolók kísérik.
Test fogoly, lélek szabad
Csak önmagadba
Vagy bezárva, környezet
Csupán testeddel
Teheti ezt, ne engedd
Fogoly testből át lelked.
Kilépés
Kör közepéből
Más dimenzióba visz
A kilépő út,
Hol már nemcsak a látás,
Maga a világ tágul.
A Fa ereje
Megállni a vad
Viharok közepén, nem
Törve meg, bárhogy
Tépáz a szél, gyökerek
Ereje fog, tart és véd.
Mikis Theodorakis halálára
Halálhírt láttam
Ma reggel, vigasztaljon,
Hogy senki sem lesz
Halott? Nemcsak dalokban,
Ő is újra élni fog.
Új zenéket hoz
A világra, szétosztja
Mindenkinek, dal
Segíthet szebbé tenni
Nehézzé vált élteket.
Hullámok rejtélyes mozgása
Hullámok jönnek
Az Időből, hol múltból,
Hol jövőből, mit
Mivel köt össze part, hol
Egy hullám csendben elhal.
Jön az ősz s a tél
Csendesen csorgó
Békés nap ígéretét
Hozza az őszi
Szél, megsokasodnak ők,
Mire beköszönt a tél.
Kandalló, kályha
Nincs egy modern lakásban,
De meleg kuckó
Így is lehet, megbékélt
Lelkű öreg életnek.
Emlékkockáim
Emlékkockáim
Más világokból, régmúlt
Időkből és a
Gyerekkorból, kedvesek,
Kincsek, megőrzőm őket.
Mi más lehetne
Egy pusztuló világból,
Mint emlékkockák,
Múltból a jövőnek, szebb
Emberi életeknek.
Ember, emberség, emberiség
Hogyan válhatna
Emberiséggé a sok
Ember, kiben van
Emberség, vagy késő már,
Miránk a pusztulás vár.
Az évszakok rendje változatlan
Fodrozza a lágy,
Nyárvégi szél tavacska
Bágyadt kis vizét,
Elmúlt a hőség, itt az
Ősz és azután a tél.
Teret a békességnek
Vágyom, hogy tudjak
Teret teremteni a
Békességnek, a
Szelídnek, mindenfajta
Felvirágzó életnek.
Ha előbb csak egy
Kicsi, szűknek látszó tér,
Egyre növekszik,
S idővel mindenki, az
Egész világ belefér.
Mi lesz vadakkal,
Kik szelídülni sosem
Tudnak, nem tudom,
Egyre szűkűlő térből
Hová futnak oly vadon.
Két kislány
Két kislány messzi
Hegyen jár, gondolatim
Szállnak ott velük,
Erdő, forrás legyetek
Segítők őmellettük!
Két új mackó
Két új mackó ül
Mellettem, vendégeim
Míg az ünnepnap
El nem jön, két unokám
Majd velük együtt örül.
Régi két mackóm,
Évtizedes társaim
Mesélnek nekik,
Milyenek a kislányok,
Mit szeretnek játszani.
Ki az alkotó
Miből tanulok
Többet: viharból, csendből?
Nem tudom. Mindaz,
Mit átélek, formál, s az
Átélést alakítom.
Physarum polycephalum
Amőbák lánca
Bölcsebb, mint az emberek
Hálói, saját
Faját nem gyötri, falánk
Módon fel nem emészti.
A mindennapok bajkeverői
Az élet néha
Csupa bosszankodás, nem
Segít a tudat,
Áldozat vagy, nem tettes,
Erőt von el sok vétkes.
Filozófus vagy
Remete hiába lész,
Kivonulás a
Létből nem megoldás, csak
Problémákat elodáz.
Az evolúció
Mikor a hinta
Mozog, mindegy előre
Vagy hátra, de a
Fejlődésnél az egyik
Öröm, a másik bánat.
Pedig néha a
Zsákutcák is hasznosak,
Evolúció
Sok kihalt csápja, bennünk
Továbbél néhány ága.
Külső és belső univerzum
Bennünk van mindaz
A tudás, mit nehezen
Tanulunk, mert bent
Valaki tudja, mit mi
Tudatunkkal nem tudunk.
A benti tudja,
Milyen atomokból áll
Egy molekula,
Mi az idegen anyag s
Hogy kell feldolgoznia.
A benti tudja,
Mit kezdjen illatokkal s
Fényekkel, hogyan
Éljen milliárdnyi csöpp
Lény egységben, békében.
Az univerzum
Az emberben boldogabb,
Mint kint, hol ember
A parány lény, hol kevés
A tudás s a békesség.
Örökség gondolat
Gondolataid
Hordozzanak erőt, mely
Le tud térni a
Szabvány útról, ha kell, s nem
Hagy fel a kereséssel.
Elvágyódás
Pihenni vágyom,
Megszabadulni mindtől,
Mi e Földön gond,
Nyomasztó teher, messze
Szállni fehér felhőkkel.
Szebb lesz-e a világ
Nem tesz boldoggá
Halálom után, ha csak
Az énem-lelkem
Menekül meg, s maradnak
Sokan, akik szenvednek.
Szeretném látni
Jó Erő születését,
Mely véd‘ni képes
Az embergyereket, mind,
Ki e Földön megtermett.
A Fa önvédelme
Mi védi meg a
Fát, ha rátelepszik egy
Rontást hozó nagy
Madár, zöldelni tudjon
Szenvedés kora után.
Romlott világban
Romlott világban
Lehet-e sikeres, ki‘
Erkölcse még ép,
Hogy nem tette őt tönkre
A mindent rontó sötét.
Hullámzó remény
Déva vára és
Sziszifusz, néha ilyen
Bennünk a remény,
Naponta összeomlik,
Másnap mégis újra él.
Déva vára: Kőmíves Kelemen legendája
Egy oltárkép előtt
Mária és a
Gyermek egy felhőn lebeg,
Körülöttük csak
Szellemlények, emberek
Ezen képen nincsenek.
A Föld, a vadak
Világa, mélyen ott lent
Valahol, az ég,
A messzementeké, fent
Éppúgy nem látszik sehol.
Égtől és Földtől
Egyaránt távol, mint a
Száműzöttek a
Lebegők, időtlenben
Nem maradt már más, csak ők.
Elvesztett bizalom
Megtanulni azt,
Kiben bízhatunk meg, csak
Átélve lehet,
Csalódások ilymódon
Segítenek bennünket.
Show must go on
A mindennapos
Színház az élet mozgó
Színpadán mindig
Folyik tovább, szereplők
Bár mások, nincs megállás.
Rejtett raktár
Ha tud a testünk
Napfényt elraktározni,
Azt nem cukorban
Vagy zsírban teszi, de hol,
Gyerekfejem nem sejti.
Mesék, mint példák
Az igaz mesék
Mintákká válhatnak, mint
Hamupipőke
Kellő válogatásé,
Jó, rossz megértésévé.
Remény és Idő
Ugyanaz-e, ki
A reményt adja, mint ki
Az Időt osztja,
Nem. Más. Az életfolyó
Két különböző partján.
A jó keresés útvesztői
Tehetetlennek
Érezzük magunkat, ha
Mit jó szándékkal
Kezdtünk, rosszra használta
Más, haszonleső világ.
Sok útkereső
Kérdése ez: nem látva,
Hová visz egy út,
Társakat vihetek-e,
Vagy jobb, ha magam megyek.
Önbecsapássá
Válhat ez a „csak magam“,
Klóngyártás sosem
Kisüzem, van, segítne,
Másnál veszélyes fegyver.
Növésben
Míg csak látszatot
Látunk, világunk szűk, de
Látás nem hozhat
Elkeseredést, élet
Létráján felfelé mész.
Nagyobb képesség
Csak felelősséggel jó,
Egész iránti
Szeretet ha vezet, nem
Téveszted lépteidet.
Kijutva barlang
Sötétjéből sokféle
Tennivaló vár,
Tér és idő kitágult,
Eltolódott a határ.
Kronos gyermekei
Csöpp kis életek,
Hatvan – hetven évek a
Mienk, az Idő
Gyermekeié, egy-egy
Tégla minden egyes lét.
Kit Csipkerózsa kastély vár
Néha elmegyünk
Arra, hová útjelző
Mutatott, de más
Úton, nem tudva tudjuk,
A kerülő út a jó.
Közvetlen utat
Telerakták csapdákkal,
Ne jusson senki
Az alvó világhoz el,
Maradjon csak dermedten.
Tartsd tisztán
Mérget tartottál
Egy edényben, később ne
Önts bele tiszta,
Friss tejet, megmérgeznéd
A tejet s a gyermeket.
A Fa-Sphinx
Néha kívülről látsz
Többet, néha bentről, ez
A Sphinx állapot,
Földben a gyökerek, fent
A szél tépáz kegyetlen.
Ha mérgezett a
Föld, és zord viharokat
Hoz a megvadult
Szél, hol őrződ meg örök
Reményed, jót, mi tied.
Késő már, ha pusztul minden
Ember, állat és
Növény baktériumok
Világán át sok
Láthatatlan szállal van
Összekötve, tudhatnád.
Tudhatnád, aki
Egynek árt, árt mindnek, nem
Látsz rossz változást,
Csak olyankor, ha pusztul
Minden s régen késő már.
Tönkretett környezetben nincs élet
Nem tud kikelni
Egykor elvetett magból
Egészségesen
Fejlődő növény, sok az
Ilyen-olyan mérgezés.
A gyermekkorban
A gyermekkorban
Jó, nem kell viselnünk a
Múlt terheit, ép
Érzéket jó ösztön és
Nem a tudat, mi segít.
Vén fejjel
A gyerekek az
Élet, a zsibongó és
Zsongó valóság,
Én csak a múlt vagyok és
Talán egy jövő világ.
Álom és valóság
Messzi álomban
Minden oly szép, tiszta és
Derűs az ég, de
Sajnos egészen más az,
Mit hoz a felébredés.
Élet-körhinta
A körhintába
Sem szállhatsz be akárhol,
Az életkerék
Is ilyen, dönthetsz, mikor
Vársz, melyik a jó kosár.
Betűvilág
Flóra ír, olvas
Már, és lassan hozzánő
A vágy, minden nap
Élvezni e mást, betűk
Formálta fantáziát.
Az Útvesztő
Hová visz téged
Az Útvesztő, nem tudja
Senki sem, csak azt,
Nem látva sincs kiszállás,
Továbbmenned mindig kell.
Ki mit tesz
Ki mit tesz Oda,
Ahol, amiből készül
A jövő, tudás
Nélkül is építőt és
Sokaknak jó segítőt.
Ki mit tesz abba
A kalapba, hol gyűjtik
A zálogot, ki
Melyiket váltja ki, ha
Nyílnak jövő kapui.
Elvesztett lehetőség
Az elmulasztott
Lehetőség, mint elment
Vonat, sőt, rosszabb,
Vonat jön másik, esély
Nem lesz több tán sohasem.
Zárt ajtó
Bezárult ajtó,
Kulcsa elveszett, idő
Sem nyitja zárát,
Előtte értetlenül
Mennek emberek tovább.
Mi az élet
Mi az élet, ha
Rész benne a halál, s rész
A haláltól a
Születésig tartó lény,
E két szakasz egy egység?
Délutáni pihenő
Csönd van. Csak óra
Kattogása jelzi, az
Idő nem szűnt meg,
Az álom vár, hogy benne
A mélybe lemerüljek.
Közel hoz-e
Közel hoz-e a
Halál azokhoz, kiktől
Egykor messze vitt,
Élet s halál kapui
Mikor hogyan nyílnak ki.
Szenvedő Föld
A hőséget még
Ijesztőbbé teszi a
Sok égő erdő,
Szegény Föld, háladatlan
Gyermeked mindent gyötrő.
.
Esti zivatar
Megjött az eső,
Frissre hűlt a levegő,
Holnapra újból
Kisüt a nap, egy nyári
Zivatar gyorsan szalad.
Sokfélék az emberek
Időveszteség
Az ingatlankeresés,
Mégis tennem kell,
Sokféle embert látok
Akaratlan eközben.
Élni jó
Meleg nyár minden
Gondtalan pillanata
Azt súgja: élni
Jó, érdemes védeni
Az életet, legyen jó!
Kívülálló győzelme
Öröm nekem, ha
Amatőrt látok nyerni
A profik között,
Ki tudja, bár nyerni jó,
Van fontosabb e fölött.
A teremtés csatornái
Teremtés-folyam
A sokféle irányba
Ágazó szál, az
Árnyhálókat elrejti
A nem látható világ.
Fák gyökerei
Föld mélyén kapcsolódnak
Sok gombaszálhoz,
Melyek, mint fent az árnyak,
Ölhetnek vagy táplálnak.
Lelki másmilyenségek
Egy csendes nap az
Olyan, mint halkan, békén
Csordogáló víz,
Felejtve árvíz, vihar,
Mindent felégető tűz.
A nyugalom az
Örök, az alap, lehet,
Én vagyok csak ily‘,
Van, kit heves izgalmak
Nélkül semmi sem hajt, fűt.
Nippon
Vén Nippon ország,
Kompromisszumra sosem
Kész emberek, hol
Vannak a régiek, kik
Egykor álmodtak szépet.
Szomorú olimpia
Stadion üres,
Közönség a képernyők
Előtt, képzeld el,
Mondja a dal, mily‘ élet
Lehetne itt minekünk.
Más, ha egységre
Lelünk, verseny a sportban
Marad csak, küzdünk
A harmóniáért, mely
Nem üres, ha az mozgat.
Meghallják-e, mit
Üzen, elképzelik-e
Vagy reménytelen
Megrögzült e Földön a
Küzdés, mely könyörtelen.
Phallos
Hol a phallos áll
A középpontban, az már
Zsákutcába ment
Világ, egykor lehetett
Termékenység jel, ma más.
Ma már erőszak
Jelképe, viselője
Magát nagyobbnak
Hiszi, a kromoszóma
Hiányát így felejti.
Nem ezen múlik
Az ember, mikor érti
Végre meg, túlzott
Nemiség fogalma csak
Téves úthoz vezethet.
Gyereknevelés
Gyereknevelés
Tükör vagy nagyító, mely
Ráfókuszál a
Társadalom bajára,
Észre nem vett hibákra.
Időben is időtlen
Szállnak a percek,
Napok s évek, nem érzi
Őket, ki bennem
Él, időtlen az igaz
Vágy s a tiszta szenvedély.
Szeresd az idegeneket
Filoxenia
Egy régi görög
Szó őrzi emlékét a
Kornak, szerették
Az idegeneket, hisz‘
Lehet, vendég-istenek.
Fekete, fehér
Fekete, fehér,
Mindegy mily‘ a bőr színe,
De nem mindegy a
Léleké, milyen bent a
Nem látható, rejtett én.
Mindennapi intéznivalók
A mindennapi
Intéznivalók vesztett
Időnek tűnnek,
Hiába tudom, ezek
Nélkül nincs nekünk élet.
Árvíz
Megáradt patak
Egy fél nap sincs s elsodor
Házakat, hidat,
Mit emberek alkottak
Néhány évtized alatt.
Vissza az élőkhöz
Tanulnunk kell a
Szimbiózisban élő
Lényektől, ember
Visszatalálhasson a
Természethez verméből.
Mert verem, hová
Önzése juttatta, mély
Verem s zsákutca,
Ki mindent pusztít, azt a
Környezete kioltja.
Civilizációk sora
Vizívilág az
Egész bolygón volt s lesz is
Talán, raktárban
Őrzi Földünk eltévedt,
Balga népek sok nyomát.
Az elmúlt nem tér
Vissza, de a hibákból
Tanulni lehet,
Ha jön faj, ki kertész lesz, s
Nem pusztító szörnyeteg.
Bölcs és ostoba
Bölcs volt, ki tudta,
Nem tud semmit, s tele a
Föld ostobával,
Ki magát legbölcsebbnek
Tartja s árt vakságával.
Fürdök a Dunában
Elengedni a
Dunában magam csak csöpp
Pillanatokra
Sikerül, hazatalál
Testem a ringó vízben.
Írsz, mert hajt a közlés vágy
Mikor azt hiszed,
Magadnak írsz, titokban
Sejted, sokaknak
Írsz a jövőben, s talán
Jelenben sem kevésnek.
Természetes másság
Jól megélni a
Toleranciát azok
Tudják, kik maguk
Mások, mint a helybéli,
Egynyelvű őslakosság.
Két idegennek
Anyanyelve lehet más,
Mégis könnyebben
Szót vált, mint egymással az
Azonos nyelvű két száj.
Nyári napok
Minden nap más a
Strandon, az egymás mellé
Került emberek,
A nap és a víz, akik
Vonzzák mindegyiket.
Viharok
Emberek által
Keltett viharok szinte
Mind aljasok, a
Természeté tisztító
Lehet, friss teret teremt.
Hőség
A hőség nem más,
Túlpörgött energia,
Kit megfogni nem
Tudtak az elemek, a
Szilajtól minden szenved.
A léleknek is fáj a halál
Lezárul egy lét,
Összekötő kis kapcsok
Szakadnak szét, bár
Tudjuk, élet megy tovább,
A távozónak is fáj.
Állandó újrateremtődés
Egy körforgásnak
A része élet, halál,
Építőkocka
Az anyag, mi körbejár,
Teremtődik a világ.
***
Élet és halál
Nem kezdet s vég, mindkettő
Egy körforgás rész
***
***
Ha megismered
Önmagad, abból lesz az
Igaz öntudat
***
A halál kapuja
Mire a halál
Kapujához érsz, eldőlt,
Merre nyílik e
Kapu, kikhez visz, társak
Kik lesznek, századokig.
Sors adta hiány
Fájdalmak sora
Generációról a
Másikra tovább
Adódva, mind megéli
A hiányt, sorsa jussát.
A sorsban rejlik
A próba, ember volta
Éledhet fel, vagy
Elvész értelmetlen és
Kiszárad terméketlen.
Felszín lényei
Felszín lényei
Sohasem érthetik meg
Azt, kiben él a
Mély, súlytalan pihék ők
A létezés peremén.
Vándorlás a reinkarnáció ösvényén
Lehetsz-e újra
Gyerek, sosem voltam az,
Mindig az voltam,
Mi bennem a mag, ment, de
Mégis ugyanaz maradt.
Nem a vándorlás
Változtatja lelkem meg,
A tapasztalás
Segít, de az alkotó
Csak énmagam lehetek.
Kínoz a világ,
Sohasem olyan, mire
Vágytam, mi szépként
Álmaimban élt, mégis
Jövök újra s újra még.
Flórának 2021 július 10-dikén
Kicsi Flórám, nem
Tudom megbocsátani
A felnőtteknek,
Hogy hozzám nem engednek,
A szívem szakadjon meg.
Nézőpontok
Ki tízszer olyan
Hosszan él, mint bárki más,
Szingularitás,
Másképp lát, látszatra csak
Bent, de valón kint van már.
Az éjmadár
Éjmadár halkan
Száll, szívekbe belelát,
Sokezer év, mit
Hordoz ő, embervilág
Felett nő sötét felhő.
A folyó hordaléka
Apró darabként
Szakadnak ki takáim
Gondolataim
Bő folyamából, partra
Vetett kövek, csendesek.
Némán várják, ki
Talál rájuk, ki látja
Meg, mit rejtenek,
Türelmesek, az idő
Nekik felfüggesztetett.
Viharmentes napok
A napok mennek,
Mint a felhők az égen,
Észrevétlen oly‘
Gyakran, csöndesen, szelíd
Folyóként csorognak el.
Értékes és fontos
Van, mi csak nekem
Értékes, fontos, s van, mi
A világnak az,
E kettő egymást metsző
És nem átfedő halmaz.
Nem ismert múlt
A Sors parányi
Fogaskerekeket fűz
Össze, majd elold,
Pillantásnyit látszik a
Mély, mi régesrégen volt.
Két pólus a világban
Rejtve a remény
A reménytelenségben,
Mint a szeretet
Ott, hol a világban nem
Lehet, zord erők mellett.
A Gonosz az, ki
Hálát vár a lényektől,
Higyjék, ő adja
Az életet, ő az úr
Minden létező felett.
Isten nem ilyen,
Nem hálát vár, ad, mint a
Nap, örül, ha a
Lények meleget és fényt
Növelnek s továbbadnak.
Az uralkodó Főrobot
A Főrobot nem
Érti, miért hiszem én
Istent, mikor e
Földön ő irányít majd‘
Mindent, balga kegyetlen.
Töprengés a gondolkodásról
Ritkán sikerül
Helyesen értékelnünk
Az egészen mást,
Másmilyet, a rácsaink
Fogvatartják elménket.
Mondják, ha mindkét
Agyféltekénk működik,
Jobban jár agyunk,
Bölcsességre régen a
Hasban leltek, úgy tudom.
Tévedni vagy vétkezni
Menj, s tedd, mit jónak
Látsz, tévedni szabad, de
Szándékkal vétni
Nem, tanulópályánk e
Szerint büntet, azt hiszem.
Rejtett okok
Bolygók haladnak
Pályáikon, ember is,
Éppoly tudatlan,
Minden, ami mozgat, az
Rejtve van, láthatatlan.
Foci
Mily vonzása van
Egy labdának, dobják vagy
Rúgják, utána
Úgy futnak, mintha nála
Fontosabb nem lenne más.
Újratámadó remény
Elkeseredés
Után mindig jön remény,
Nem tudom honnan,
Egyszer csak érzem, nem múlt,
Bennem már a jövő van.
Élj, ne csak úgy tégy, mintha élnél
Komolyan véve
Szép csak az élet, játszva,
Tánccal álmodni
Végig az egészet, nem
Imitálva a létet.
Fények a szappanbuborékon
Mi elmúlt, ismét
Feltámadhat, s mi újra
Éledt, eltűnik
Megint, tér és idő csak
Játszanak kicsit velünk.
***
Ember emberrel
Sem érti meg egymást, hogy
Tudna más fajtát
***
Feladat és hely együtt
Csillagösvenyen
Ki jár, e Föld bajait
Letette már, más
Terhek nyomják vállait,
Kinek mennyi adatik.
Az útkeresőnek
Keresni utat,
Újat gyakran indulsz el,
De menekülés
Helyett néha váltani,
Változtatni jobb és kell.
Tudattalan érezni
Jó érezni a
Pórusainkon mindig
Keresztül folyó
Életet, foghatatlan,
Jó része lenni, érzed.
Örömmel köszöntött eső
Megjött az eső!
Megkönnyebbülés forró
Napok, fülledtség
Után, szárazföldi lény
Is néha a vízre vágy.
Kereszt és Kentaur
Kereszt mellett a
Kentaur, névadójuk
Sokat tudhatott,
E két kép egy világban
Mélyen összefonódott.
Távoli csillag
Távoli csillag,
Álmaim bolygója, hol
Nem tud felgyűlni
A Rossz, szűrője mindig
Jár, hiba nélkül forog.
Élj!
Énekel, táncolj,
Élj, szeress, tiszta szívvel
Ha teszed, kell-e
Még több bölcsesség boldog,
Szépen megélt élethez?
Kánikulában a vízen
Lágyan elringat
A tó vize, hűsít a
Hőség közepén,
Kacsák, hattyúk és halak
Éppúgy élvezik, mint én.
Jó elfeledni
Úszás közben a napi
Bajaimat, csöpp
Hullámok vigasztalón
Ölelnek, körbefognak.
Földünk élettörténete ismeretlen marad
Tablettába ha
Sűrítenék e bolygó
Történetét, nem
Használna, tapasztalás
Erejével nem hatna.
Nem minden tudás
Ehető, s még több, mi nem
Közvetíthető,
Új változatok jönnek,
Küzdés nélkül sosem megy.
Hőségben
Hőség adja meg
Lombok árnyékának a
Becsét, az árny nem
Mindig sötét, ő is ad
Jót, egy kis felüdülést.
Vihar után
Vihar után a
Tenger csendes, nyugodt, mi
Felkavarta vajh‘
Hová jutott, itt elmúlt,
Messzi távolba futott.
Szerethetünk-e mindenkit
Kár, hogy számuk fogy,
Szeretem tisztességes
Embertársaim,
A becsapni akarót
Nem tudom s nem akarom.
Kinél minek van hitele
Vannak emberek,
Kik mindent elhisznek, mit
A Hatalom mond,
S vannak, kik semmit sem a
Hatalom szavaiból.
Fény és világosság
A Nap ad fényt, de
Fejekben világoshoz
Más is kell még, a
Megvilágosodáshoz
Külső erő nem elég.
***
Állj csak meg, Vándor,
köszöntsd szótlan a Napot,
látja holnapod.
***
A Nap s a földi élet
„Tüzesen süt le
A nyári nap sugára
Ég tetejéről
A juhász bojtárra“, s mind‘
Földi emberfiára.
A Nap meleget
Adott száz éve, ezer
S régebben, mikor
Nem volt még olyan, akit
Úgy hívnak, hogy az ember.
A Nap sütni fog
Száz év múlva s még tovább,
Mikor híre sem
Marad mai embernek,
Se Földön, se égen már.
Ő hosszú létű,
Mi parányok vagyunk, úgy
Lesz csak örökünk,
Ha mint emberiség, szép
Egységre jutunk s adunk.
Adunk meleget,
Adunk fényt, segítjük az
Életet, jövő
Világban is megleljük
Mindehhez a tág teret.
A kezdeti idézet Petőfi Sándor János vitézének a kezdő sora.
Odafent és idelent
Üldögélni egy
Felhőcske szélén s nézni
Az életet lent,
Sokkal felhőtlenebb, mint
Itt lenn élni, úgy hiszem.
A kismadarat
Kérdem, ki oda feljár,
Üzenetet vajh‘
Hozol-e, mikor leszállsz,
Daloló vigasztalást.
Örömöt annak,
Kit bánat s baj sújtott, hírt,
Van, ki gondol rá,
Fogság után várja egy
Messze vivő utazás.
Összefonódó szálak
Összefonódó
Apró szálak teremtik
Meg a teret, hol
Anyag s lélek gyökeret
Verhet, kezdődhet élet.
Ha sok a változás
Ha úgy érzed, rád
Zúdul sok gyors változás, s
Nem tudod, mit tégy,
Gondolj arra, változás
Nélkül mindig bús lennél.
Az Éden gyümölcsfái
Mily fák termették
Az Éden gyümölcseit,
Fák, kik remélve
Várták az Új Lényt, őrzőt,
Ki pusztulástól megvéd.
Örülj önfeledt pillanatnak
Örülj minden oly‘
Pillanatnak, amit a
Természet tölt be
Benned, emberi ármány
Nem háborgatja lelked.
Démoni tánc
Megbolondult a
Világ, szamárságokat
Kántáló sereg
Táncol körbe-körbe, nem
Tudják minek maguk se.
Néhány óra szünet
Kikapcsolni egy
Kicsit magam mindenből,
Csak pár órára,
Jaj, de jó! Mint egy forrás,
Nyugtató s erőt adó.
Nyár
Napfény, a bokrok s
A folyó illata, a
Madárcsicsergés,
A Természet adja a
Nyarat, az mindenkié.
Nincs megbocsátás
Amilyen messze
A szomszéd galaxis, épp
Oly messze, míg a
Szörnyeteg bűnhődhet, ki
A Föld ellen vétkezett.
Teljes élet
Minden emberlét
Másképp teljes, torzón is
Az lesz, az egész
Része sok hiány s remény,
Mi létrejön, velük kész.
***
Junius hozott
Napsütést, lássátok, hisz
Fény van még, nincs vég.
***
***
Furcsa tészta az
élet, keserű, édes,
fanyar és mézes.
***
Másképp
Másképp nevelek
Majd rám bízott gyereket,
Mint ahogy ez a
Világ nevel, szeretve
És igaz emberséggel.
Másképp viseljük
Majd a világ gondját, mint
Mai „őrzői“,
Egész Földet segítjük,
Nem uralmat keresünk.
Nem aszkéták, nem
Látszat-papok, kéjenc vagy
Pénzéhes lények,
Uralomra vágyók nem
Lehetnek védő réteg.
Védeni tudni
Az élet tisztaságát
Tanuljuk sokan,
Jövendő gyermekek szép
Reménye ma bennünk van.
Piros a rét
Piros a rét, a
Pipacssereg lágy tánca
A szélben jelzi,
Itt a nyár, légy vidám, az
Élet rövid boldogság.
***
Piros pipacsok
táncoltak ma a mezőn,
lágy szellő köszönt.
***
Paradicsom és Pokol ugyanott
Az Éden talán
Mindig nem-látásunkból
Fakad, nem-tudás
Függönye takarja el
Az aljasságot, rosszat.
Akaratlan a
Tudás felelősséget
Hoz magával, az
Éden eltűnt, harc maradt
Sötét ármádiával.
Megtesszük-e mit
Isten tőlünk elvár vagy
Elveszünk, lelkünk
Kőbe zárul és a Rossz
Szolgálójává leszünk.
Sétáltam a parkban
Izgatott kacaj
Hangzott a bokrok mögül,
Mi történhet ott,
Sem róka, sem nyúl bizony
Onnan ki egy sem ugrott.
E civilizáció vezetői
A gépekké vált
Egykori emberek csúf
Végbe vezetnek,
Eladták emberségük, s
Ez nemcsak saját vesztük.
Csapdákkal teli világban
A mindennapok
Erőt vonnak el, gyakran
Nem kellene, hogy
Így legyen, a környezet
Ad fölös nyomást, tehert.
Kívánság az útra
Vigyen engem az
Út tisztább világba, hol
Nem vadásszák az
Embert, s hol nem borít be
A szennyezettség mindent.
***
Megtalálni a
Remény forrását újra,
Önmagunk mélyén.
Sem enyém, sem nem
Tied a levegő, az
Mindannyiunké.
Jöjjenek velem
Álmaim és segítsék
Kereséseim.
***
Emberi szervezetek romlásáról
Ha egy szövetség
Mindenáron tagjait
Védi, bármit is
Tesznek, odajutnak, a
Jóra már képtelenek.
Egyház, mely igaz
Papja a maffiával
Szemben védtelen,
Rég nem egyház, csak köntös,
Hamis bűnszövetkezet.
Világos és sötét
Igazán tisztát
Ritkán látunk, se lelket,
Se mást, tisztaság
Marad határérték, el
Nem érhető örök vágy.
Az élet mindig
Keveredés, elvegyül
Világos, sötét,
Együtt alkot, teremt, így
Hajtja a Lét kerekét.
***
Világosban is
Lehet sötétség, ha bent
Megnőtt a homály
***
***
Ki válogat, azt
Nem tudjuk, mi jön velünk,
Mi nem, mennünk kell.
***
Új kor, új faj
Hányféle módon
Tudják uralni tested,
Hiszed, még tied,
Alattomban átveszik
Felette a vezérlést.
Tönkremegy így a
Faj, a jelen embere,
Mi utána jön,
Annak szabadon élni
Kevesebb lesz esélye.
Időtlen igazság
A Hatalom nem
Akar gondolkodó és
Küzdő embert, az
Isten szava ez: Ember,
Bízz, s vállald a küzdelmet!
Madách Imre Az ember tragédiájában Istennel mondatja: Ember, küzdj és bízva bízzál!
Rémisztő jövőkép
Régi idők nagy
Hősei, mint Főrobot
Által kontrollált
Bárgyú bábu-lények, ily
Jövőből én nem kérek.
***
Áldás vagy átok,
Feledés nyel el mindent,
Akarjuk vagy sem.
***
Teljesség
Gyerek és öreg,
Kezdet s vég, minden vagyok,
Mint egy elszálló
Pillanatban benne az
Egész világmindenség.
Anyagot formáló lelkecskék
Az a kis darab,
Mely egy létben a mienk, s
Mit alakít’ni
Kapunk, mutatja végül
Merre halad önmagunk.
Egész hatalmas
Világból mindig csak egy
Picike szelet
Az eggyé, a szeletek
Együtt minden léleké.
Ideiglenes gazdák vagyunk
Segíts, Istenem,
Hogy mindig jobban adjam
Tovább, mit kaptam,
Tisztulva, szépülve, a
Gondoskodásban érve.
***
Élek, remélek,
Békét s boldog időt, hol
Szeretve élek
Lélek hozott s a
Lélek visz el, új fészket
Ő készít majd el
Lent föld, fent ég és
Köztük füleimbe ér
A nagy dübörgés
Csak ott nem lesz már
Remény, ahol senki sincs,
Ki lélegzik, él.
***
Sötét jelenből milyen jövő lesz
Aljas zsiványok
Küzdőterévé vált az
Egész élet, harc
Mindenütt, nincs béke, sok
Szenvedés, aztán vége.
Vége az ember
Korszakának, valami
Új jön, más lények,
Más világ, szelíd békét
Hoz avagy diktatúrát.
Az élet minősége
Az élet gyorsan
Elszáll vagy lassan csorog,
Minősége nem
Ezen múlik, szép, mi jó,
S mit a rossz tett, az gyarló.
Szaladni
Szaladni tudni
Jó, az öregnek csak a
Ballagás maradt,
Meg lehet azt szeretni
Szaladó évek alatt.
Szívünk mélyén mi van
Óvjuk, emberek,
A betolakodóktól
Lelkünket, szívünk
Ép, ha titkai csak a
Mienk, nincs közvélemény.
Búcsú a kertemtől
Emlékké válik
A kert, remélem sorsa
Nem lesz mostoha,
Velem jön tíz év ábránd,
Álomba merült óra.
Engedd szabadon
Engedd szabadon
Fogva tartott madarad,
Oktopuszt vagy mást,
Szereteted igazi
Így, nem csak önbecsapás.
Rövid szünet az életből
A hermetikus
Bezárkózás néha jó,
Gyógyító, erőt
Adó, két vihar között
Egy parányi nyugtató.
Könnyen, nem könnyelműn
Vinni az élet
Terhét, Földét s magunkét,
Közben nagyokat
Nevetni, mint kisgyerek,
Feledve a terheket.
Az élet egyik találós kérdése
Egy meg egy hogyan
Lesz több kettőnél, ez a
Házasságban a
Kérdés, két kis Ego-ból
Születik-e közös Én.
Fájdalom
Fájdalom formál,
Gyengít s erősít, testet s
Lelket, sámánként
Él, kit tanítani tud,
Honnan jön ő és miért.
Platánok között
Többezer éves
Platánok közt ha élek,
A világ nyugodt,
Szép, madárcsicsergés a
Zeném, s ringat a lágy szél.
Rejtett műhely
Sors a kelyhet vajh’
Úgy készíti-e, tudja
Azt, melyik lélek
Kerül bele, s mely másik
Áll útján, szemben s vele.
Utolsó lépések
Olyan közel van,
Mennem kell, elmegyek, test
Feladja ezt a
Reménytelen küzdelmet,
Torzó vagy teljes, mi lett.
Lelkemben a hó
Lelkemben a hó
Néha nyáron is hullik,
Jelzi, jön a várt
Olvadás, megnyílik ég,
Közel a feltámadás.
A nyáj melege
A nyáj melege
Veszélyes, megtévesztő
Biztonságot ad,
Észrevétlen tompul a
Lélek, lezuhan s itthagy.
Párhuzamos világok
Apró koboldok
Világa kinek mese,
Kinek valóság,
Ki hinni tud, az gyakran
Tisztábban és jobban lát.
Sokszintű élet,
Párhuzamos világok
Egymást észlelni
Nem tudó sora, honuk
Mindnek külön skatulya.
Hogy köti össze
Az Életfolyam kicsik s
Nagyok világát,
Rejtély marad minekünk,
Kik itt-ott benne élünk.
***
Néma üvöltés
Szakad ki belőlem, lásd,
Mily reménytelen!
***
A kezdet kezdetétől
Kezdetben volt az
Álom, mely az anyagba
Öltözni vágyott,
Kötődésekbe, de nem
Megkötve, jót teremtve.
Lebegő tánca
Alkotott, az óceán
Hullámzott, a nap
Sütött, föld megremegett,
Szél hozott üzenetet.
Hol volt óceán,
Nap s föld, ha csak az álom
Élt, honnan jött az
Anyag, mely az álmokat
Hordozta, mily nagyon rég.
Örök Álmodó
Képzelete anyagot
Formál, mi neki
Tánc, parányoknak egész
Nagy örökkévalóság.
Szeretet nélkül
Szeretet nélkül
Felnőni nagy csapás, ki
Eltompul, ki hord
Sajgó hiányt, mély érzést
Meglelni hajtja a vágy.
Hordozott hit
A készen kapott
Hit ugródeszka a zord
Mélységekbe, kint
Vagy bent lelni jó hitet,
Melyben megnő a lélek.
Reménytelenség
Fontos dolgokat
Nemcsak venni nem lehet,
Kölcsönözni sem,
Reménytelenséget csak
Hordozója oldhat fel.
Mutass helyet
Mutass helyet, hol
A maffia nincs, nem úr,
Hol még szabadon
Élnek emberek, válasz
Nem jön, élet elveszett.
Jó benne lenni
Jó benne lenni
A világban, kicsit sem
Közömbösen és
Hidegen, jó élni, hol
Meleg szeretet teremt.
Szenvedést ha hoz
Az út, a szeretetem
Nem bénítja meg,
Jön csendesebb élet, hol
Magjaim kifejlődnek.
Az idő és én 1
Néha elmegy az
Idő, s észre sem veszem,
Máskor oly lassan
Cammog, akár egy csiga,
De hiába sürgetem.
Az idő és én 2
Mikor szaladnék s
Nem tudok, fiatalság
Után vágyom, de
Otthon ülve ezer év
Jöhet, nyugodtan várom.
Az idő és én 3
Nevezz lassúnak,
Nem bánom, teknős az én
Totemállatom,
Nem kapkodó, bölcs, olyan,
Mint fák között a vén tölgy.
Gyerekek nélkül
Gyerekek nélkül
Fél-élet lenne csak az
Élet, szárazabb,
Hidegebb, önfeledten
Felnőtt már sosem nevet.
***
Kacsák tóparton
Napoznak, örülnek a
Régvárt tavasznak
***
Mi rejtve marad
Mindenki hordoz
Magában ki nem bontott
Lehetőséget,
Tán van köztük, mi máskor
Megnyílik, újraéled.
Fájdalom és öröm
Fájdalom kísér
Születést, alkotást és
Halált, örömöt
Teremt szenvedésen át,
Nincs külön komoly s vidám.
Megfigyelő Sphinx
Figyelni kell a
Részletekre, de el nem
Veszni bennük, az
Egyénre s az egészre,
Mindent együtt mérlegre.
Felkészülni kellene
Elmúlnak bajok,
Jönnek majd mások, sovány s
Bő évek váltják
Egymást, készülni jövő
Kihívásra ma kell már.
Gondolat a légben
A gondolat egy
Fejben hány szállal talál
Kapcsolatot a
Légben, észrevétlen. Hat,
Terjed, élesztő elem.
Hittel s reménnyel
Akinél szavak s
Jószándék már nem használ,
Marad sorsának
Biztos, kemény kezében,
Segít majd nem remélten.
Vihart hoz, csapást
Sokat, gyógyító hosszú
Szenvedést, tanít
Szavak nélkül, miért jó,
Hittel s reménnyel a lét.
A világ ura
Világ urának
Képzeli magát, bolond,
Hite veszett el
Előbb vagy az esze, nincs
Orvos, ki segíthetne.
***
Ne szégyelld ember
Voltodat, sorsod vitt, te
Kerestél, élj, élj
***
A Föld
Bizonytalanul
Imbolygó s vad száguldó
Földünk egyszerre,
Kamasz a Galaxisban,
Jó anya tudatunkban.
Az újjászületés jó
Miért nem tudjuk
Élvezni a változás
Örömét, minden
Új élet lehetőség,
Ős vágyak s friss reménység.
Ismerd fel magad
Ki nem ismeri
Önmagát, hogyan talál
Vezetőre a
Világban, le nem tisztult
Értékek zavarában?
Hiába öl meg
Hiába erős
Az aljas gonosz, ölni
Tud, megkapni nem,
Lelkem elszáll s odafent
Segít a védelemben.
Téved, ki hiszi
Téved, ki hiszi,
Tompaság adja szabad
Akaratunk, nem
Látva semmit nem félünk
És bátran botladozunk.
Téved, ki hiszi,
Mit nem lát, az nincs, jövőt
Magának csak ő
Határoz meg, Folyó mit
Hoz, neki nem érdekes.
Ciklon után
Ciklon megdobált,
De élek, más lettem és
Mégis önmagam,
Mint hegymászó csúcs után
Lent a völgyben él tovább.
Felfokozott érzékelés
Extrem megnövelt
Érzékelés megrázza
Létünk hajóját,
Tudják jól ezt mindazok,
Kik egykor megpróbálták.
***
Élünk s meghalunk,
Visszük álmaink, hol lesz
Ébredés vajon?
Egy százalék hal
Csak bele, de ez az egy
Te magad leszel
***
Az ember talány
Szeretem, kiben
Van mélység, sok év után
Is meglepetés
Mit mond, mégis az marad,
Ki valaha s mindig volt.
Gyerekfej az ablakban
Eső mosta el
A mai napot, labda
Nem gurulhatott,
Kislány nem szaladt réten,
Felhőt számolt az égen.
Rész az egészben
Tóparton ülök,
A vízre pottyanó csöpp
Karikát indít
El, hullám terjed szét a
Kis tavon csendesen.
Ilyen néha az
Életünk is, parány csöpp
A mindenség sík
Felszínén, hat, majd elhal,
Csak az egész, ami él.
Zeitalter
Hol kezdődik egy
Korszak eleje, s hol van
Vége, utólag
Tudjuk csak, mit átéltünk,
Nyit vagy zár, merre haladt.
Örök vágyódás
Van, ami után
Nem szűnik a vágyódás
Soha, elemk
Közti ritkán születő
Sokszintű harmónia.
Tengerparti nyár
Napfényes, meleg,
Tiszta tengerparti nyár,
Már megint csak vágy,
Nincs a tenger, ki várna s
Lényem a jövő álma.
Eljátszott bizalom
Fog-e tünde-nép
Embereknek segít’ni
Még, vagy mondják: e
Fajban csalódtunk sokat,
Nincs bizalom álnoknak.
Erőszakos szellemhangok
Gonosz szellem a
Fülembe dünnyög gyakran:
„Hallgass rám, viszlek!”,
Magát rám tukmálónak
Én egy cseppet sem hiszek.
Szolidaritás
Kitől elvették
Hangját, adj hangot neki!
Kitől elvették
Betevő falatját, enni
Adjunk és reményt neki.
Az erőszak
Az erőszak az
Sohasem intelligens,
Legyen bár durva
Vagy csalárd, elnyom, gyilkol,
Jóra képtelenné vált.
Kérdezni tilos
Kérdezni tilos,
Miféle hely ez, tiltják
Azt, mi embert a
Gondolkodáshoz vihet,
Tompa robotgép lehet.
***
Szélsőségek közt
Találd középutadat
Meg, mely csak tied.
***
Szellemlélek leszek
Nem szeretnék kő
Vagy hideg szellem lenni,
Meleg lelkem, mit
Emberben a szív őriz,
Magammal fogom vinni.
Szeretet nélkül,
Csak a józan ész szerint,
Rossz szellem lennék,
Sokféle világ között
Szeretet a kötelék.
Az elvégzendők
Jó érzés tudni
Elvégezni azt, mit kell,
Mit magunk vagy az
Élet „megtermelt”, kevés
Maradjon, ha megyünk el.
Ördög és Jóisten
Ördög s Jóisten
Csak együtt létezhetnek,
De sosem Egyben,
Eggyé mindig a döntés,
Nem lehet mindkettőé.
Elmegyek
Elmegyek végleg,
Ha Isten akarata
Ez lesz, feladat
Sok van, ha vár új világ,
Mely áhítoz gyógyulást.
Jobb láthatóvá tenni
Jobb láthatóvá
Tenni a gonoszt, mint a
Homályban hagyni,
Remélve, többen fognak
Védekezni tanulni.
Életünk szobra torzó
Torzó marad tán,
Mit álmainkból utunk
Ad s valóra vált,
Csonkán is lehet teljes, s
Szép, mint fán őszi levél.
Egy régi táj
Mindenkiben él
Egy egyszer-volt táj képe,
A legkedvesebb,
Mely ősemlékek közül
Gyakran feljön, megjelen.
Minden élet az egész része
Minden élet tesz
Valamit a világhoz,
Egyedit, s vissza
Nem vonhatót, hatása
Ritkán kiszámítható.
Aludni jó
Aludni lenne
Jó, hosszú, mély és nyugodt
Alvással, messze
Repülve s nem terhelve
Mindennapok bújával.
****
A rész érdeke
Az kellene legyen, mi
Az egész Földé
****
Feltámadás és élet
Vagyok az élet s
A feltámadás, boldog
Rész a végtelen
Egészben, élek, halok,
Majd újra feltámadok.
Siker vagy más
Siker vagy belső
Elégedettség, mire
Valaki vágyik,
Két különböző út, mely
Ritka, hogy találkozik.
Siker hozhat pénzt,
Elismerést, csillogást,
Közben távolít
Attól, amit tőlünk Sors
Vagy Isten tenni elvárt.
Bizonyítani akar
Bizonyítani
Akar minden gyerek a
Világnak, mire
Emberré lesz, vége van
Az önmutató vágynak.
Jó-e kilépni az élet körforgásából
A halál egyben
Elengedés is, marad
Sok gond, teher itt,
Aki nem tér vissza, az
Messze eltávolodik.
Menekül-e a
Szellem a gondok elöl,
Mi hajtja, ha nem
Maradtak már vágyai,
De nem tud végetérni.
Örök üresség
Nem rosszabb-e, mint sok száz
Halál, mely éltet
Hoz, frisset, újat, kötést
A feloldások után.
Egy nap a nyárból
Egy nap a nyárból
A bezártság közepén,
Erőt újító
Meleg napsütés, élj, élj,
Ezt súgja minden levél.
Hiányzó erő
Mai emberből
Hiányzik a mentális
Erő, mely tartást
Ad a bajban, viselni
Segít mindazt, ami jő.
Ki az erősebb
Ostoba vírus,
Mondta valaki, mikor
Érti meg, az az
Ostoba minden embert
Elpusztíthat, legyőzhet.
Vég nélküli karantén
A pattanásig
Feszült idegek meddig
Bírják, hol, mikor
Robban a temérdek kis
Sűrített izoláltság?
Párkeresés
Ezerszer írnak
A szerelemről, mégsincs
Benne minden, a
Mély variációi
Nagyobb, mint ahány ember.
Az ember amíg
Ember, keres igaz párt,
Kivel táncolni
Tudja az élet örök,
Sosem múló szép táncát.
Embert faragni
Embert formálnak
Néha a körülmények,
Embert alkotni
Mindenki csak maga tud,
Útja a forrás, a kút.
Szeszélyes idő
Szeszélyes idő
Március végén, hol nap,
Hol szél, mintha ő
Maga sem tudná, merre
Menjen, mit is akar még.
Karanténok között
A játszótéren
Fiatal férfiak nagy
Hévvel rúgták a
Labdát, tán pótolják a
Zártság miatti hiányt.
Dal és tánc
Dal és tánc nélkül
Kihűl a világ, ember
Helyett lesznek csak
Automaták, lehet
Ez tökély, de felemás.
Az élet marad
Ki az életünkből, ha
Minden a józan
Ész, kihal a daloló s
Táncoló víg embernép.
Ember és báb
Seregnyi hamis
Báb nem ér fel igazi
Egy emberrel, fáj,
De sokan nem látják meg,
Ki az igazi ember.
Az emberi test lakói
Harmóniát a
Testünk öntudatlanul
Teremt, millió
Csöpp rész emberi tudat
Nélkül él, hal és remél.
Bánatos dal
Kis cseppnyi szelíd
Vidámságot szeretnék
Tudni írni, sok
Apró mosolyt arcokra
Így előcsalogatni.
Most, mikor minden
Ember fáradt, nyűgős és
Bánatos, beteg
A világ, vírus halált
Hozott, s dermesztő magányt.
Min lehetne itt
Önfeledten örülni, s
Feledve minden
Bajt, erőt adó újra,
Örömforrásra lelni.
Keresem, de nem
Találom, hiába az
Ének, csak várni
Tudok, mint várnak öreg
Fák esőt hozó szélre.
Házinyúl
A házinyúlra
Nem szoktak vadászni, csak
Levágják, későn
Tanulja meg, nem minden
Ember igaz, jó barát.
Időjárás és időjárásjelentés
Az időjárás
Nem hallotta, mit mondtak,
„Jön a tavasz!”, így
Szó elszállt, sár megmaradt,
Ma havas eső szakadt.
Az anyag és a szellem világai
Sötétben várjuk
A hajnalt, egyedül a
Társat, hidegben
Napot, magány, fagy s bánat
Jönnek hívatlan maguk.
Jó-e kilépni
Vágyni innen, ahol sok
Szenvedést éltünk
Át, s mégis megadatott
Hit, remény s boldogság.
Dualitás nincs
Ott, anyag világán túl,
Se bú, se öröm,
Csak tisztának hitt szellem,
Ki önmagát nem ismer.
Ezért tér vissza
Újra meg újra létbe,
Próbára tenni
Azt, aki ő, nem vész el,
Bármit hoz a Sorserő.
Kiismerhetetlen madár a boldogság
Nem kilóra kell
Mérnünk azt, mi fontos, jó,
Boldog pillanat
Nem megfogható, lesz-e,
Előre nem tudható.
Tervek és álmok
Sokat ígérhetnek, de
Nemcsak rajtunk áll,
Mi valósul meg, s mi lesz,
Az tesz-e majd boldoggá.
Olvasni jó
Az olvasással
Kezdődik a kisgyermek
Fejben egy ablak
Nyílása, mely tágulva
Rámutat a világra.
Miért akarnám
Miért akarnám
Elűzni remény’imet,
Hiszen azok jók,
M’ért akarnám elűzni
Hitemet, mely táplálóm.
Szeretnék
Szeretnék sokkal
Többet adni tudni, mint
Amennyit adok,
Meglátást, örömöt, sok
Szeretett pillanatot.
A kvantumrészecskék és mi
Kvantumrészecskék
Lebegnek élettelen s
Élő anyagban
Egyaránt, s azon túl is,
A kozmosz óceánján.
Ők a Folyó vajh’,
Hol mindannyian úszunk,
Formákat öltünk,
Járjuk az élet táncát,
Amíg fel nem olvadunk.
Közel a halál
Közel a halál,
A test gyenge, pihenni
Vágy, messzi táj vár,
Ahol tiszták a szívek, s
Teremteni érdemes.
***
madáré az ég
orké a mocsár, ott fut
gazdája után
ork: kreatura egykori emberből
***
Lélek hazáját
Kevesen lelik meg, csak
Tiszta szívűek
***
Hittérítők nélkül
Jobb nem hirdetve
Hirdetni miben hiszel,
Nagy szavak nélkül,
Mindennap tetteiddel,
Az egész életeddel.
Ha követőid
Lesznek, örülsz csendben a
Háttérben, más út
Másképp mutatja ugyan
Azon hitet, mint tied.
***
Kivel kötötted
Szövetséged, az vár majd
Ott, a kapunál
***
Nem akarok sem
Vadász, sem préda lenni,
Csak hagyni élni
***
A csavargás s a
Vándorlás nem ugyanaz,
Van, hol tanulhatsz
***
Kint a Babaházból
A Babaházból
Kilépve oly csöppé lesz
Minden, szeretném,
Ha mégsem veszne el az,
Amit benne éreztem.
Tanulni és tanítani
Az egyház, amely
Nem tud tanulni, nem tud
Tanítani sem,
Jó Mester és Tanítvány
Érezték ezt már régen.
Tiszta szellem
Voltak világok,
Hol dicsőítették a
Tiszta szellemet,
Kérdés, van-e oly szellem,
Mely mindenütt érvényes.
****
Sütemény, ha fogy,
Gyerek arca ragyog, adj
Még egy adagot!
*****
Praliné
Ha pralinéban
Vehetnék be tudást, vajh
Tenném-e azt, vagy
Küszködnék régi úton
Tovább, mert az döntést ad.
Felelősség
1.
A tévutakért s
Az elmúlasztottakért
Is mienk lesz a
Felelősség, tetszik vagy
Sem, a Sors mindig ítél.
2.
Senki sem ússza
A számonkérést végleg
Meg, felelősség
Elől aki elbújna,
Önmagát is becsapja.
Önmegismerés nélkül nehéz
Ki nem ismeri
Önmagát, nem ismer mást
Sem, csodálkozik,
Mindig téveszti újabb
Látszat, csábító verem.
Hontalan-e
Hontalan-e a
Tavaszi szél, vizet hoz s
Meleg napsütést,
Magot földbe, s madárnak
Fészkét rejtő zöld ágat.
Hontalan-e, ki
Az élet hírnöke, nem
Egy, de sokféle
A hona, emberszívek
Lelket óvó otthona.
Élethullámok
Élethullámok
Zúgnak keresztül rajtunk, s
Nem észleljük, mert
Tompák vagyunk, s amit nem
Érzünk, arról nem tudunk.
A maszkviselés hatása a kommunikációnkra
Maszkban nem látszik
Se vigyor, se szép mosoly,
Miből értsük a
Szándékot, igazak-e
A szavak, takar a maszk.
Az emberen múlik
Magam sem tudom
Néha miből fakad a
Lelkemben remény,
Látva temérdek rosszat s
Nagyon sok szenvedő lényt.
Tehetetlenség
Dühít, de nem rabolja
El hitem, lesznek
A változáshoz erős,
Jó emberszívek velem.
Megtanuljuk a
Hamisat felismerni,
Ki rejtve akar
Ártani, ki nem akar
Mást, maga hasznát húzni.
Nyílt erőszak és
Bújó ármány ellen csak
Oly ember tehet,
Ki megértette, hogyan
Lesz emberré a gyerek.
A sudoku és az élet
A sudoku oly
Egyszerű rejtély, stabil
Kocka-érték, az
Életben mikor nyitod,
Már változott, más van ott.
Szövetségünk időtlen
Örülök, Isten
Választhatóvá tette,
Őt vagy mást, lépés
Lépést követ, tudja már,
Vele haladok tovább.
Értelmetlen hajszolások
Télen úszni a
Dunában, mire jó, tán
Nincs más, amivel
Az ember bizonyítná
Az elszánt kitartását?
Minek kockázat
Dicsőségért és múló
Ismertségért, mi
Nem segít, értelmet sem
Nyer, üres lesz a kehely.
Elmúlik a lét,
S a sok versengés végén
Kiürült szív áll,
Nem tudja, minek volt és
Merre jó menni tovább.
Pásztorok helyett
Pásztorok helyett
Vadászok a nyáj mellett,
Nem csoda, minden
Elvész, álomba süllyed
A tisztuló teremtés.
Tapasztalat és kaland
Ki különbséget
Lel élettapasztalat s
Kalandok között,
Almafává válhat sok
Vadon növő fű fölött.
Csúcs a kozmoszban
Jó hinni abban,
Nem mi vagyunk az egész
Űrben a leg-ek,
Legintelligensebbek s
Legeredményesebbek.
Remeteként
Gyerekzsivaj fog
Hiányozni remete
Cellában, élet,
Mely öntudatlan lüktet
S újra életet szül meg.
Adj teret másoknak
„Sors, nyiss nekem tért”,
Fejlődjek, nyílhassak, s úgy
Adjak teret én
Minden békés élőnek,
Fának, sejtnek, embernek.
Az első mondat idézet Petőfi Sándortól.
Torzuló élet
Ostoba játék,
Hamis színjáték lesz az
Egész élet, ha
A feladatra nem, csak
A főnökre figyelnek.
A múlt itt van
Tiszta lappal nem
Indul egy világ sem, a
Föld őrzi régi
Éltek hibáit, romok
Közti árnyak sirámit.
***
sosem szerettem
pakolni, költözni, de
kerülhetetlen
***
Kérdések a jövőről
Hamis vallások
Ha korral együtt múlnak,
Jövendő lények
Mire alapoznak, mit
Hisznek és kiben bíznak.
Támad-e Erő
Jó újrakezdéshez, mi
Gátat emel a
Rossz erősödésének, s
Utat ad szabad létnek.
Ember maradj
Ha élted legfőbb
Eredménye embernek
Maradásod lett,
Sikerek után ne sirj,
Hidd, a legfontosabb ez.
***
Szél mozgatja vagy
Nem kívánt kar, zászlónak
Sem minden mindegy
***
Töprengő részecske
Kétféle anyag
Van, élő vagy holt, atom
Ide-oda jár,
Vándorol, mitől lesz a
Környezet élő vagy holt.
Test és lélek
Test s lélek együtt
Viselt fájdalmakban jól
Összenőttek, mi
Enyém, az a tied is,
Kölcsönösen segít is.
Mi lesz a válás
Után, múlandónak mit
Mond az időtlen
A távozásnál, jó volt
Veled, pihenj meg, barát.
Messze szálló dal
Dallam csendül a
Gitár húrjain, lelkem
Vele messze száll,
Gondolj majd rám, amikor
Hallod ezt a muzsikát.
***
Varázslat, ember,
Nem segít, menned kell az
Úton, nem repít
***
Szem néz, ember lát
A szem lényegest s
Lényegtelent egyszerre
Néz, látás adja
A különbségtevést, köt
Össze sok elszórt kis részt.
***
Kísértetkastély
Az egész Föld, értsük meg
Kiáltásukat
***
Régi vonások
Ősi kövön, olyan, mint
Ki visszaköszön
***
Balga a boldog,
Élni akar csak, legyen
Másoké a gond
***
Ha nem hagytad el,
Jól vigyázz rá, kódexed
Igaz útitárs.
***
A menekülőt
A menekülőt
Befogadta a Fa, egy
Másik világ, hol
Nem az üldöző a több,
Hanem a mélyen humán.
***
Betyár vírus, te
Akarsz lenni a sok közt
Az uralkodó?
Prizma mutatja
A fény sok színét, szíved
Búvó lelkedét
***
Vagyok, aki vagyok
A tenger mélye
Szült, formált azzá, aki
Vagyok, bárhol lesz
Utam, létem, maradok
Mindig az, aki vagyok.
Az élet az egységben élőké
Az öntudatlan
Lények, kik csak az élet
Fenntartásáért
Élnek, többet tudnak, mint
Mi, kik csak pusztítani.
Olajcsomók és
Partra vetett haltetem,
Minden az embert
Vádolja, felelőtlen
Tombolását mutatja.
Teremtő, ki szép
Világot álmodtál, lásd,
Milyen lett, segítsd
Megtisztulni a Földet
S az ártatlan életet.
Rögös út
A környezetem
Erejei neveltek,
Jóval és rosszal
Egyaránt, adván mintát,
Erre vagy arra példát.
Eldönthettem, mit
Választok, szövetséget
Kivel kötök, s kik
Lesznek, kiket mindig, túl
Jelenen is kerülök.
Ez az igazi
Egyház, s gyermeknevelő
Tanoda, ha a
Lélek szabad lehet és
Nem bábu, nem rabszolga.
***
Javíthatod, ha
Tudod, kaptafád, szebb lesz
Úgy az új világ
Színész játszik a
Közönségnek, a varga
Nem, jó cipő kell
***
Végtelen létra
Végtelen létra
Az élet, minden fokán
Rádöbbenünk, több,
Amit látunk, de mily’ sok
Van még rejtve előttünk.
Ajándék
Ajándék duplán
Öröm, kisgyereknek, ki
Kapja, felnőttnek,
Ki hozta, s szívének a
Boldogságot ez adja.
Gyereket várni
Gyereket várni
Jó, ha szép reményekkel
Teljes, belőlük
Az élet választhat, a
Felnövekvő mit kaphat.
Macska és mókus
Macska bezárva
Ablak mögül lesi az
Erkélyen mászó
Csöpp mókust, irigyli tán,
Hogy övé a szabadság.
Ábrándozások és csalódások
Ábrándozások s
Csalódások sora az
Egész élet, ha
Nem álmodnánk, talán nem
Csalódnánk, s nem is élnénk.
***
Alvó magok friss
Szelet érezve kelnek
Újból életre
***
Február közepén
Hóvirágok már
Kinyíltak, ő idejük
Ez, márciusban
Aztán jönnek sorban a
Tavasz-gyerek többiek.
Csöpp madár
Csöpp kis madarat
Láttam a kertben, elfért
Volna könnyen a
Tenyeremben, de ágra
Szállt és csivitelt hozzá.
Mályvarózsa
Legendák fonják
Körbe e rózsabokor
Szép virágait,
Titokzatos varázsa
Képzeleted hevíti.
Alternatívák egy rossz világban
Legyek üldözött
Gyerek, menekülését
Ki nem adja fel,
De sose legyek báb, kit
Maffiafőnök kezel.
Tiszta, fehér hó
Tiszta, fehér hó
Látványa derűt ád, mint
Téli napsugár,
Vigasztal a táj, olyan,
Mint egy szép mesevilág.
Kategorizálás
A rendrakásunk
Gyakran csak fiókokba
Gyömöszölés, kint
Marad sok, a nagyobb rész,
A lényeg elszáll, elvész.
Bizalom
Kiben hinni tudsz,
Csalódni abban lehet,
Kinek nem adtál
Bizalmat, az tán nyerhet,
De el még nem veszíthet.
Gazember nem ember
A gazember az
Gazember, akár férfi,
Akár nő, ember
Voltát, ha feladja, gaz
Lesz bizony mind a kettő.
Pusztulás felé haladó világ
Ami tönkremegy,
Majd’ mindig előbb romlik
El, mint látható
Lesz, romlásnak útja nem
Parti szikla, meredek.
Hány háború volt,
Melynek oka korábban
Született, senki
Sem látta, a hibákból
Őrült pusztítás lehet.
Nem tanul ez az
Emberiség, kiszűrni
A rosszt magából
Nem tudja, a Földön nem
Marad semmi jó nyoma.
***
Őssárkányokból
Mára csöpp gyíkok lettek,
Diktátorsors ez
***
Nem a cél a legfontosabb
Nem a cél az, mi
Legfontosabb, hanem a
Hogyan, mint tárjuk
Fel, mit megismerünk, és
Utunkon hogyan megyünk.
Egymás melletti ismeretlen világok
Mit mesélnének
Nekünk a vírusok, ha
Értenénk egymást,
Segítenénk-e, látván,
A másikunk világát.
Bezárva élünk, s
Kevéssé látunk csak ki,
Még bent sem tudjuk,
Mi a jó, mi a való,
Honnan tudnánk, kint hogy jó.
***
Mit a folyóra
Tettem, csorog majd tovább,
Hoz vigasztalást
***
Gyökerek
Hosszú vándorlás
Után meg kell tanulnom
Újra gyökeret
Eresztenem, gyökerek
Tudnak földet tartani.
A jövő ígérete
Még fagyos a nap,
De napsütés közelgő
Tavaszt ígér, jön
Feltartóztathatatlan
Új virágzás, új termés.
***
Tó jegén csillan
A fény, lelkem megbékél
Őt érzékelvén
***
A kutató ember
Mit látunk és mit
Veszünk észre, függ attól,
Honnan jövünk, mit
Keresünk, felkelti-e
Épp az érdeklődésünk.
Lehet, százszor is
Elmentünk már mellette,
De közömbösen
Hagyott, mert fejben s szívben
Akkor más uralkodott.
Felbontatlan kő
Minden megtanulandó,
Míg rá nem nyílik
A szemünk, sejtéseink
Nyomán örömmel megyünk.
****
Géniusz hallgat,
Némaság sokat mondó
Lehet, ha érted
Ennyi sikerült,
Nem tudom, sok vagy kevés,
Jön majd élet még
Mély bánat, mint egy
Kút, kikecmeregni nem
Könnyű belőle
****
Jelen nincs
Mintha nem lennék
Már itt, kívülről nézem
A világot, múlt
Lett az élet, jelen nincs,
A jövő egy szép álom.
***
Becsapja magát,
Ki karmát akar lopni,
Sorsunk egyéni
Előd, ne légy bús,
Tépelődés sem jó, ha
Csüggedt, szomorú
****
A szivárvány titkai
Titkait fent a
Szivárvány mosolyogva
Rejti, hiába
Nézzük százszor, az eszünk
Egyedül meg nem fejti.
A döntés ideje
Minden döntésnek
Megvan a maga kellő
Ideje, se túl
Korán, se túl későn, nem
Lesz teljes az ereje.
Valentin napi láng
Valentin napi
Láng, mint egynapos bogár,
A tüze hamar
Kihúny, emléke éppoly
Gyorsan elszáll, porba hull.
A szépség örök
A szépség örök
Annak, ki látni tudja
Az igazit a
Hamis látszatok mögött,
Hol a szépség rejtőzött.
Szép a bimbódzó
Fa és szépek a frissen
Zöldellő ifjú
Levelek, kik megérve
Kibontják színeiket.
Hervadásban és
Meg nem ér’ten ugyanaz
A szépség búvik
Meg, változásaiban
Semmit el nem veszített.
***
Ki otthontalan,
Az vajon mind pária,
Mit mond Mária?
***
Rejtett forrás
Szeretném tudni
Eloszlatni a ködöt s
A bánatot az
Emberek szívéből és
A Föld-város egéről.
Nem tudom. Sötét
Felhő ránktelepedett,
Pusztulásba visz
Minket, elrabolta az
Éltünket s örömünket.
Mégis vágyom a
Tiszta öröm forrását
Meglelni, inni s
Meríteni, osztani
Szét, mindenki jó igyék.
Hamis jelszavak
Nem szeretnék oly’
Zászló lenni, mely mögé
Felsorakozik
Sok ármány, embereket
Becsapó, aljas hitvány.
Könnyű elérni,
Hogy sokan látszatokban
Higyjenek, fehér
Külső mögött feketét
Észre sose vegyenek.
A szomorúság
A szomorúság
Úgy rámtelepedett, nem
Bírok vele, le
Akar győzni engemet,
Mit tegyek, mondd, mit tegyek.
Kísérletező ember
Nem járhatunk csak
Jól bevált utakon, de
Azt nem szeretjük,
Ha a kísérleteink
Alanya magunk vagyunk.
A mérleg készítésnél
Remélem, marad
Valami jó utánam,
Ki fent megvonja
A mérleget, az arca
Csepp mosolyra derülhet.
Kérdezz-felelek
Életünk örök
Kérdezz-felelek, vége
Sincs bennem a sok
Kérdésnek, válaszok hol
Így, hol úgy, némán jönnek.
***
Nem mindegy, tudva
vagy sem ártunk, lesz-e itt
feloldozásunk
***
Tíz klón, nem én
Képzeld, sejtemből
Csinálnak tíz klónt, lelkem
Viszont messzeszáll,
Csupa hamis látszat lesz
Az így szapora világ.
Nem emberi szózat
Csendes zsibongás,
A nyugalom nem néma,
A nem-emberi
Világ önmagát halkan,
Szelíden megmutatja.
Érezd, van élet,
Ember előtt volt s után’
Lesz, mégis jó, ha
Megszelídülve ti sem
Hagyjátok el Földünket.
Három naplóm van
Három naplóm van,
Egy mindennapi, egy blog s
Napi tankáim,
Együtt sem teljesek, de
A szívemnek kedvesek.
Egy reménytelenül elromlottnak
Ne mondd, hogy egész
Hamis színpadod csak egy
Becsapására
Készült, túlnőtt fejeden,
Mit gonosz szándékod szült.
Mi az ember
Mi az ember, faj
Vagy annál több, lehet-e,
Tud-e kilépni
Határaiból, elvész,
Nem tudja miben és hol.
Múlt és jövő között
Rég elmúlt a kor,
Hol az erőnk velünk volt,
Láttuk, mi jó s rossz,
Küzdtünk, ne legyen gonosz,
Borítja mindezt homok.
Nehéz ma látni s
Hinni, hogyan lesz jobb a
Világ, hogy lesznek
Emberek, kiket nem más
Vezet, de belső morál.
Honnan nézzük
Sok mindent könnyű
Utólag látni, miért
Nem értél ki a
Labirintusból, fentről
Más, lent rejtve a csapdák.
Morál nélkül semmi sincs
Ahol nincs morál,
Ott mindenre pusztulás
Vár, az erőszak
Nem tart, csak bénít s elnyom,
Sötét sár marad, mint nyom.
haikuk
Mai kor bolond,
azt hiszi, mindig az jobb,
aki nyertes, gyors
A Sors Malmai,
mint jó kertész, adják a
munka ütemét
öreg fák látták
a világ régi Malmát,
az újat várják
Ágyam nem forog,
álmaim kavarognak,
felsóhajtanék
***
álmot nem szabad
feladni és eladni
jól őrizni kell
***
A baktériumaim és én
Honnan tudják a
Baktériumaim bent,
Velük vagyok, nem
Ellenük, olyat eszem,
Mi jó étek nekik is.
Kerülöm a sok
Gyógyszert, rájuk bízom, hogy
Gyógyítsanak meg,
Addig lesz jó minekünk,
Míg univerzumunk egy.
***
Ember s gazember,
nem csak a három betű,
ami különbség
***
Rég meghalt nagyanyám születésnapján
Él bennem a hit,
Gyereket nevelsz messzi
Tájon valahol,
Az élet nem állhat meg,
Kinek őrölne malom.
Mely szív hordozná
A mély szeretetet, ha
Nem születnének
Kisgyerekek, jobb jövőt
Remélő apró lelkek.
Cudar világban
Ne szülj, anya, gyereket,
Ily szókra sose
Hallgass, fájdalmainkra
Csak az élet ad vigaszt.
***
Élni jó, bár fáj,
Fájdalomban sem csökken
Utána a vágy
***
Haikuk 2021 január 26-án
haiku reggel
álmomban jött egy
felismerés, olyan, mint
fejbevágás, fájt
két haiku a séta után
két kis nádbokor
beszélget a vízparton
fúj a szél, nagyon.
sirályok törik
fel a tél csendjét, a tó
vize hallgat még
haiku a tanulás előtt
néha a mesék
több jó meglátást adnak,
mint a tudomány
Elvágyódás egy szennyezett bolygóról
Az igaz Mestert
Szeretném megtalálni,
Kitől tanulni
Érdemes, jó, ablaka
A végtelenre nyíló.
Rejti a világ,
Mint az igazi tudást,
Nem kell, hogy hazug
Kontárok az életet
Még jobban lerombolják.
Keveset látva
Sokat rongálnak, minek
Nekik a tudás,
Nincs hitük, sem eszük, csak
Durva vadászösztönük.
A mikrovilág titkai
Mi minden vonzza
Vagy taszítja a parány
Részecskéket, csak
Töltés vagy szimpátia
Is, nem mindegy a másik.
Open science
Nyitott tudomány
Igazi tudás
Csak nyitott lehet, tudván
Végtelen, mit még
Nem ismerek, mindig jön
Új, amit megérthetek.
Elmerengve ősidőkön
Oly jó érzést ad
Felidézni régmúlt szép
Idők emlékét,
Aztán jön a csalódás,
Jelenbe visszatérés.
Manapság oly sok
Mindent elfeled a nagy
Kolletív Tudat,
Nem tudunk emlékezni,
Nem látjuk útjainkat.
Benne élünk
Benne élünk a
Folyóban, amit látunk,
Térben s időben
Rövid, nem tudjuk, hogy a
Hömpölygő ár merre visz.
Összekovácsolt erő
Befogadó a
Létünk, mint a Föld, mégis
Ő az alkotó,
Ki sokféle kapottból
Formál újat, talán jót.
Ahogy sok pici
Fényből erős sugár lesz,
Úgy lehetnénk mi
Is erősek, emberek,
Összerakván fényünket.
Ember vagy bábu
Ember vagy bábu,
Válassz, amíg teheted,
Ember, küzdj azért,
Hogy ember lehess. Gólem
Ereje rosszhoz vezet.
Kulcs
Mindenhez kell kulcs,
Ami zárva van, szoba,
Láda, gén vagy szív,
Titkát rejti, őrzi mind,
Kulcs nélkül felnyitás nincs.
A magány és a tömeg
Akik a magány
Jótékony hatásait
Hirdetik, élnek
A tömegben, zajban és
Facsaró emberbűzben.
A sok magányból
Születik majd a vágy a
Méhkas után, hol
Mindig meleget ád sok
Zümmögés s az illatár.
Két csapda
Két csapda vár az
Életben miránk, az
Ösztöneink és
Az intelligenciánk,
Az erejük nőni vágy.
Mind a két erő
Egyeduralomra tör
Bennünk, elnyomja,
Öli egymást, s mentőnket,
Lelkünk gyengéd hatalmát.
Dimenzióváltás
Jön egy pillanat,
Kibillent mindennapi
Utunkból, a Sors
Útjára tesz, s szól a Hang:
Betöltöd, ha megértesz.
Wikipedia
Születésnapján
Köszöntöm az online
Lexikont, húsz év
Alatt sokaknak adott
Új tudást, többet, mint más.
Fényben fürdő lét
Örök gyermek és
Örök vénasszony, tündér
Táncol a tavon,
Bőkezű élet osztja
Sugarát ezen napon.
A szavak ereje
Jó visszaadni
A szavaknak az érzést,
Hogy hatni tudnak,
Nem csak függönyök, álcák,
Fényt adhatnak s virágzást.
Az igaz Vándornak
A hamisságok
Csapdái utadon ne
Keserítsenek
El, készítőik vesznek,
De te időtlen leszel.
A fénytagadók
Van egy tibeti
Kedvenc thangkám, fekete
Ruhát a fények
Tisztítják. Vannak, akik
Tagadják a szivárványt.
Sok szál köt az élethez
Színek, dallamok,
Ízek, tapintások és
Illatok jönnek
Velünk némán, látatlan s
Felbukkannak váratlan.
Nem kérnek semmit,
Emlékeket ha hoznak,
Fájdalmainkban
Is ott van az élet, így
Bíztatnak, tanúskodnak.
A Földlélek
Amit az ember
A természethez hozzá
Tehetne, ahhoz
Pont a lélek kellene,
Egységes Lélek lenne.
E Lélek nőne,
Naprendszer felnőtt tagja
Válna belőle,
Testvéreivel később
Hosszú útra kelhetne.
De mindez álom.
Irtják a lelket ki az
Emberekből, s a
Bábuk sorsa nem más, mint
Halott Csillag, rájuk vár.
Tesztelés
Engem tesztelnek,
Ők tesztelődnek, hitvány
Lelkű Scarpiák,
Terhüktől szabadulás
Nem jön nekik sosem már.
Sírfelirat
A nagyvilágra
Ablakot nyitottam, kik
Eddig nem látták,
Azoknak megmutattam,
Tán jövendőt is hoztam.
Lábadozás
Lábadozás egy
Betegségből lebegő
Állapot, mintha
Súlytalanságban lennék,
Ingadozó lett a tér.
Kik eljátszották
Kik eljátszották
Nálam a hitelüket,
Más útjaimon
Is idegenek lesznek,
Nem útitárs, nem barát.
Az igazi demokrácia
Ha igazi a
Demokrácia, nem egy
Védett virág, sok
Próbát kiáll, törvényben
Jelen s győz a szabadság.
Az nem szabad, ki
Tör-zúz, hazudik s gyilkol,
Mindent uralni
Vágy, nem értette soha
Békés emberek szavát.
A szabadság jó
Függés, nem kényszer-ketrec,
Demokrácia
A tér, hisz idő s tér, hol
Zajlik minden egyes lét.
Elfelejtjük a
Zsarnokság szakaszait,
Hol uralkodó
Adta a teret, kénye s
Kedve szabta a létet.
Sok ország mondja
Ma, ő demokrácia,
De majd minden nap
Mutatják, mi náluk van,
Az egyeduralkodás.
Él az igazi
Demokrácia, sokak
Szívében él, mint
A hit, hogy e Földön, a
Mienk a felelősség.
Itt és amott
Az élet fájó
Labirintusában jó
Felismerni, ki
Az igaz barát, kapun
Túl is kellő útitárs.
Az identitás tolvajoknak
Ki vagyok én, nem
Fogható meg s lopható
El, hiába sok
Külső kellék, ki vagyok,
Az mindig maradok én.
Ha orvos lennék,
Ki mindennap operál,
Mondanám, az ily
Csalókat operálja
Bábu, a hamisítvány.
Fájdalomtól gyötörve
Fájdalom bénít,
Mozogni csak nehezen
Tudok, felszállok,
Lelkem velük lélegzik
Már, kikre a szívem vágy.
Ki a szabad
Ki a szabad, az
Kinek Keresztapa vagy
Kinek a törvény
Szabja meg, hogy mi az, mit
Tenni embernek szabad.
Fészekvágy
Hiányzanak a
Meleg szívek, a fészek,
Mely nem rejt csapdát,
Kik benn’ élünk, szeretjük,
Sohasem bántjuk egymást.
Az újjászületés féltő szemei
Jó érezni, hogy
Vannak nálunk bölcsebbek,
A létezést jól
Szerető jók, segítik
A fényt, a bontakozót.
Mit hoz a halál
Jót is, rosszat is
Hozhat nekünk a halál,
Végrehajtó ő,
Mélyen rejtve előlünk
Az örök ítélkező.
Fogoly és fogvatartó
A ketrecünk nem
Csak az idő, de magunk
Is azok vagyunk,
Mindennel, amit teszünk,
Fogva tartjuk önmagunk.
Élet és halál
A halálodra
Készülj fel, mondja egy tan,
Nem teszi hozzá,
És az életre készülj,
Kapun át oda kerülsz.
Ez lenne fontos,
Hiszen senki sem marad
Halott, változó
Világban más lesz anyag,
Csak a lélek ugyanaz.
Ugyanaz? Mikor
Vált sötétből világossá
Vagy fordítva, ha
Rossz, e mérföldköveket
Lenne jó látnod, tudnod.
Káosz és rend
A káoszban nő
Meg az igény a rendre,
Az élővilág
Minden szintjén, létrejött
Rend káoszt teremt ismét.
time2life 