újból a Gelassenheit-röl

Pater Anselm Grün-nél olvastam a Gelassenheit-röl a következö sorokat, talán másnak is tetszik majd:
‘Nur der findet wirklich zur Gelassenheit, der sich selbst loszulassen vermag. Unser Ego mischt sich in alles hinein, was wir tun. Es kommt nicht zur Ruhe. Es will immer glänzen, immer herrschen, immer alles haben. Daher ist es eine harte Arbeit, es immer wieder loszulassen. Dabei geht es nicht darum, das Ego zu zerbrechen. Denn ohne Ich können wir nicht leben.Aber das Ego drückt sich aus in vielen Illusionen, die wir uns vom Leben gemacht haben. Wir nähren in uns die Illusion, das wir alles im Griff haben, dass wir die Besten sind, dass wir das erreichen werden, was wir wollen. Nur wer sein Ego mit seinen vielen Illusionen loslässt, wird wirklich gelassen und innerlich frei.’

Leegyszerüsítve kérdezve: az Ich az, amit állandóan építenünk kell, és az Ego az, amit állandóan korlátozni?

miért írok? miért írunk?

Miért írok? Miért írunk? Buta kérdések, mondod (ki ezeket a sorokat olvasod), hiszen belsö vágyból tesszük, jónak érzett vágyból, új lehetöségek kereséséböl. Abból, hogy szavainkkal olyanokhoz is elérjünk, akik másképp nincsenek ‘hallótávolságban’. Szeretnénk oldani az egy-lét izoláltságát, amely néha (vagy gyakran?) olyankor is izolált, mikor valakit sok ember vesz körül. Szeretnénk, ha kibocsátott gondolataink valahol, valamikor befogadóra találnának az itt-és-most-ban vagy a távoli jövöben.
Ki tudja? A távoli jövö számára az internetes kommunikációink valószínüleg elvesznek, talán inkább köbe kellene vésnünk verseinket, hátha feldobja a tenger azt a követ, néhány millió év múlva.
Non omnis moriar multaque pars mei. Sok mindenböl, ami vagyok, nem minden múlik el.
Azt hiszem, az is jó az írásban, hogy nem az író válogatja ki az olvasóit, éppúgy, mint ahogy a Nap sem válogatja meg, hogy kire süt, és a tenger se, hogy kinek ad felüdülést vagy életteret.

itt a tél

..hóba öltözött minden:

fogalmakon töprengés télvíz idején, mikor a mackók alszanak

Van néha, hogy egy-egy fogalom nem hagy nyugodni, újra és újra felbukkan a gondolataim között, kicsit mindig másképp, bár ugyanúgy. Ez most éppen a Gelassenheit. A szótár magyarra úgy fordítja, hogy lelki nyugalom.

Ìrtam róla a Hálókban:
˝schön, glücklich und gelassen˝
hirdet valamit egy reklám
nekem
ezek a fogalmak
azt hiszem
mást jelentenek
nem olyasmit
ami megvehetö

˝gelassen˝’  az lehet csak,
aki felvállal,
magára vesz,
teszi az útját,
úgy, hogy
észre sem veszed

boldog az,
aki a szerencsét
jóként fogadja
a rosszból igyekszik jót formálni
és nem kábítja el
az úgy nevezett ˝jószerencse˝

szép
mi a szép
mondhatom-e
hogy csak szubjektív
nincs-e
az általam szépnek látott
láthatatlan
szépségnek
valami objektív része?

Aztán szerepel az Idézetek oldalon, a 13.idézetként. Ezt most ideírom magyarul is:
Istenem, adj nekem lelki nyugalmat, azon dolgok elfogadásához, melyeket nem tudok megváltoztatni. Kölcsönözz nekem bátorságot, azon dolgokhoz, melyeket meg tudok változtatni. Ès ajándékozz meg bölcsességgel, hogy meg tudjam az egyiket a másiktól különböztetni.

Még mindig nem érzem teljesnek.

virtuális és valós világ

Talán mások is emlékeznek arra a régi mesére, amelyben egy fiatalember érkezett mágikus fuvolával egy faluba, egyre fújta, fújta, egyre többen táncra perdültek és a végén már senki sem tudta kivonni magát a fuvola hatása alól, mindenki táncolt.

Ìgy vagyunk az internettel is, úgy látom, egyre több idönket szenteljük neki. Jó ez, rossz ez? Mondhatjuk-e a gyerekünknek, hogy a valós világban élj, ha már magunk voltunk azok, akik csecsemöként feltettük a fényképét valamelyik közösségi oldalra? Feláldozzuk-e teljesen a magán szféránkat vagy sikerül valamennyi teret — nemcsak fizikailag értve — magunknak megöriznünk?

Sokan vadásznak az adatainkra. Nemcsak különféle intelligensnek becézett szervezetek, de nagy, nyereségekben gondolkodó monopóliumok is. Kinek lenne jó, ha az emberek mind csak mozgatott bábuk lennének?

Talán meglepö, hogy ezek után egy újabb közösségi oldalt ajánlok:

http://www.poet.hu/

Non-profit, nem társkeresö. Emberek, akik még hisznek a szavakban.

A szavak, akárcsak az internet, eszközök — mindannyiunkon múlik, hogy mire használjuk öket.

ps. Sem a facebook-on, sem a twitteren nem vagyok és nem voltam; s remélem nem is leszek.