Humanitás

Egyik este egy olyan Majmok bolygója újabb változatot láttam a TV-ben (Survival a címe angolul, magyar változata nem tudom, hogy van-e), amit eddig még nem. Ez megint máshová helyezi a hangsúlyt, mint az eddigi majmok bolygója filmek. Éspedig szerintem arra, hogy az igazi ember fogalom nem a fajra vonatkozik.
Hanem az emberségre. Humanity.
Ebben a filmben a majmok az emberek. Akik emberséget tudnak felmutatni a rabszolgaságból való szabadulni akarásukkal, az erőszak, az önkény elleni fellépésükkel, az együttérzésükkel. Akik őket elnyomják, láncon tartják, kínozzák, stb., azok a fajuk szerinti emberek. De nem emberek a humanitás szerint. Parancsoknak engedelmeskedő, drillezett katonák, akikből rég kiveszett, ha egyáltalán valaha volt, az emberség, a lélek. Egy közveszélyesen őrült diktátornak, a Colonelnek engedelmeskednek, maguk sem tudják, miért.
Vajon minden fajnak az eltűnését az élővilág színteréről valami ilyesfajta egység vezette be, mint ezeknek a fajuk szerint embernek nevezett lényeknek a serege? Hogy mindegyiknek-e, azt nem tudom, de azt hiszem, hogy többnél. A faj számára zsákutca az ilyesfajta egység.
Néha olyan érzést keltett, mintha a főszereplő az élményeit egy munkatáborban vagy egy koncentrációs táborban szerezte volna. De lehet, hogy ha nem is nevezik így, mégis manapság is sok ilyen hely van, ahol embertelen körülmények között fogságban tartanak és dolgoztatnak embereket. Emberek embereket, a faj szerint. A humanitás szerint nem.
Az évforduló kapcsán nemrég a hírekben azt olvastam, hogy a kínai hadügyminiszter jóváhagyólag, felmentően beszélt a 30 évvel ezelőtti Tienman téri vérengzésről. A stabilitás jegyében indokolta az állam fellépését. Az erőszak stabilitása, a pusztaság stabilitása.
Az élet nem fél a változástól. Viharok, hőség? Minket megvisel, de a Föld sok ilyet átélt már.

Bolondok hajóján

Feljegyzések a
Bolondok hajójáról,
Soraim ezek,
Szétverik a hajót, bár
Máshol sincs nekik élet.

Klímaváltozás

Meddig bírja a
Testünk a megváltozott
Klímát, kihal vagy
Átalakul, s embernek
Száz év múlva mást hívunk.

A klónozásról

Bár a költözéssel kapcsolatos tennivalók még most, az átköltözés után is elfoglalják a napjaim legnagyobb részét, azért sikerül néha egy kicsit máson is elgondolkodnom. Egyik este például egy érdekes dokumentumfilmből láttam egy részletet. A film a klónozásról szólt és azt mutatta be, hogy a hivatalos tudomány mennyire előrehaladt: magasabb szintű emlősállatok – például a kutyák – klón-változata már tökéletes, sőt, mint ebben a világban sok mindennek, már ára is van.
Többféle „fejlődési útról” is szó esett. Azért tettem a fejlődési utat idézőjelbe, mert a tudomány és a tudósok szempontjából nyilván az, de szomorú, hogy morálisan és a következmények tekintetében senki nem gondolkodik el róla. Az átlagember azért nem, mert nem tudnak róla, nem figyelnek oda rá, van elég bajuk, gondolják, a tudósok pedig azért nem, mert számukra a probléma „vonzó”.
Az egyik ilyen fejlődési út a különböző fajok „együttműködése” a klón-bébi létrejöttében. Tehát például kutya-anya hord ki coyote klón bébiket vagy elefánt-anya már nem élő fajú mammut-bébiket. Az állatokat nyilván nem kérdezi senki, a tudósok örülnek a kihalt fajok „feltámasztásának”. A következmények? Azt hiszem, hogy senki sem tudja.
Egy másik fejlődési út a genetikai manipulációk az embrió génanyagán, feltehetően ezt szokták CRISP-ként emlegetni. Például egy elefántembrió génkészletének a módosítása úgy, hogy egy mammut bizonyos tulajdonságait beoperálni az embrióba. Például azért, hogy a vérében a hemoglobin jobban bírja a hideget, vastag, meleg szőr borítsa be, stb. Megint nem látszik, hogy ezen és ennek következményein és hatásain elgondolkodnának, legalábbis a filmből ez nem derül ki. Még abban is kételkedem, hogy tényleg ismerik és jól ismerik azon gének hatásait és szerepeit – valamennyi szerepét! – amelyeket kicserélnek.
Kevés tudás, sok action, beavatkozás. Ijesztő. Az ilyen tévutakból, melyek pusztuláshoz vezetnek, miért nem tud tanulni a világ?
Vagy nincs teljesen igazam? Lenne ebben a labirintusban is egy jó út, csak még nem találtunk rá? Hogyan lehetne az emberi törekvéseket harmóniába hozni a természet rendszerével? „Csak” interface kérdése lenne? Nem tudom.

Kérdés a klónozáshoz

Ha egy klónkutyus
Ugyanúgy tud szeretni,
Ragaszkodni és
Együttérezni, mint egy
Igazi, van különbség?

Kihalófélben levő emberi világ

Hőség van, még éjszaka sem megy le eléggé a hőmérő higanyszála. Hajnali fél négy elmúlt, és én nem tudok elaludni, pedig nagyon fáradt vagyok. Az emberek felvásárolják a klímaberendezéseket, de én nem akarok venni. Tartok tőle, hogy annak meg a zajától nem tudnék aludni. Így hajnalban még itt a városban is kellemes csönd van. A nyitott ablakon keresztül csak az új napra már felébredt kismadarak hangja hallatszik be. Kedvesek.
Fáradt vagyok, mert a költözés sok-sok tennivalója még egy nálamnál fiatalabbat is kifárasztana. Ráadásul fokozza ezt a bosszankodások olyasmin, ami miatt ennek a bejegyzésnek a kihalófélben levő emberi világ címet adtam. Leírom a legutóbbi – mondanám mai, de már holnap van, csak én nem aludtam – esetet.
Délelőtt jött a szerelő a telefontársaságtól, hozott egy adag újfajta, modernebb kütyüt az internethez meg a TV-hez. Mikor elment, működött minden, este, mikor a híreket akartam nézni, a TV-n egy kis ablakban a „Nincs jel“ üzenet jelent csak meg. Legalább egy negyedórás reménytelen kísérletezés után hallgattam az internetoldalukon levő „jótanácsra“, és felhívtam a szervízközpontukat.
Először egy robot hallgatott végig, majd néhány perces problémaleíró magyarázatomra annyit mondott: Ezt én nem értettem meg, kapcsolom máshová. Megint egy robot, megint ugyanez. Nyilván egészen másképp gondolkodom, mint a robotok, mert nem tudtunk egymással megértésre jutni.
Végül átkapcsolt egy emberhez. Az illető nálam erősebb akcentussal beszélt németül, de úgy érzem, hogy nem ez volt az oka, hogy jó tizenöt perces társalgás után sem jutottunk semmi eredményre. A társalgás lényegében úgy folyt, hogy az illető ötleteket adott, hogy mit nézzek meg a menüben, milyen beállításokat ellenőrizzek, stb., de a probléma nem oldódott meg. Tizenöt perc után az illető valami olyasmit mondott, hogy ő most már több, mint 15 perce foglalkozik egy vásárlóval, be kell fejeznie és letette.
A probléma maradt megoldatlan. Egy fáradt öregasszonynak, hogy találja meg ő a megoldást.
A politikusok szeretik gyakran mondogatni, hogy a „legfontosabb az ember“. Nekem egyre gyakrabban van olyan érzésem, hogy ez nagyon nem igaz, és nemcsak azért, mert politikusok mondják.
Nem, az ember már egyáltalán nem fontos aszerint a mainstream, uralkodó felfogás szerint, amely ma meghatározza a világunkat és mindazt, amit fejlődésnek neveznek. Az emberi gondolkodás kicserélődött: a biológiai alapon kifejlődött gondolkodás egyfajta mechanikus, gépi gondolkodásra. Ha robot lennék, talán jobban megértettem volna magam a robotokkal. Mert hasonló mechanizmusok szerint járna az agyam.
Az ember és a robot kapcsolatának rengeteg problémája van és bár ezeket gyakran észleljük a mindennapokban, kevés szó esik róluk. Csak olyankor néha, ha messzehangzó hiba lép fel: például, ha egy pilóta és egy robotpilóta nem értik meg egymást. Taccs. A következmények súlyosak. De ezek szerintem csak a jéghegy csúcsa.
A fiatalok nem értik – még a fiamat is beleértve, pedig ő lassan a negyvenéves kora felé közeleg –, hogy miért baj ez. Nekik természetes, hogy a software-rel működő berendezéseket nem használhatjuk anélkül, hogy ne kellene időnként a problémamegoldásokkal is foglalkoznunk. A nagy tévedésük, hogy azt hiszik, ettől intelligensebbek leszünk. Pedig nem. Csak az igazán kreatív gondolkodásmódról áll át egy másmilyen típusú gondolkodási módra a fejünk, szinte észrevétlen. Hasonlatképpen talán azt mondhatnám, hogy olyan ez, mint a kézírás elfelejtése, háttérbe szorulása a géppel történő írás miatt. Magunk sem tudjuk, milyen sokat veszítünk ezáltal. Előbb válunk robottá, mint mielőtt még tényleg azok lennénk. A szép, új világ az övék, az enyém pedig egy kihalófélben lévő emberség.

költözöm

Valahogy úgy alakult az életem, hogy sokat költözködtem. Szeretnék majd egyszer egy olyan életet, amit egy házban, egy lakásban élek végig úgy, hogy az boldoggá tesz.
A jövő héten is költözni fogok, vissza a kisebb lakásba, mert a nagy túl drága lett.
Pakolás, cipelés, pakolás, cipelés, némi bosszankodás ügyintézések közben — ilyesmivel telnek ezek a napok. Inkább csak azért említem, hogy indokoljam előre, ha egy darabig nem jelentkezem.

Költözések

Többször hittem, az
Utolsó, új lakásba
Ez életben már
Nem megyek, mégis megint
Pakolom könyveimet.

Sok tennivaló idején

Tennivalók és
Gondok, ha halmozódnak,
Nehéz lazulni,
A fejben kikapcsolni,
Mégis jó megpróbálni.

Ha elnyel mindent a víz

Avagy egy naplóbejegyzésem erről a hétről, bár ma reggel szép, napos az ég:

Ma is egyfolytában esik. Sok helyen már az árvíz miatt aggódnak. Az ember soha nincs megelégedve az időjárással: hol a hőség sok, hol az eső… De nem gondol arra, hogy lett volna ideje bőven az ilyen állapotokhoz hozzászokni, alkalmazkodni, és nem azt képzelni, hogy majd a természet alkalmazkodik őhozzá.
Egyik nap a TV-ből egy rövid részlet kapott meg, ami feljegyzésre érdemes. Van egy Kiribati nevű kicsi állam – 33 szigeten terül el — a Csendes-óceánban, melynek sorsa, úgy tűnik, már megpecsételődött: előbb vagy utóbb, de már belátható időn belül víz alá fog kerülni. Mi lesz az ott élő, valamivel több, mint százezer ember sorsa? Senki sem tudja. A klímaváltozásról sokat beszélnek, de keveset cselekednek. Mindenki mástól várná a cselekvést: az ifjúság a politikusokat teszi felelőssé a semmit sem tevésért, a politikusok vagy tagadják a klímaváltozást vagy „csak” azt mondják, hogy az nem az ő „dolguk”, mindenkinek meg kell tenni a magáét, minden egyes embernek.
Kiribati állam elnökét láttam rövid időre a TV-ben. Egyfajta állandó, de önmagát a cselekvésben nem bénító szomorúságot éreztem rajta. Szomorúságot amiatt, hogy így vagy úgy vagy amúgy, de el fognak tűnni. A nép.
Így vagy úgy vagy amúgy? Akármi is lesz a sorsuk, a kulturájuk, a hagyományaik elvesznek. Leköltöznek egy tengeralatti városba, melynek modelljével egy vállalkozó kecsegteti őket? Vagy vesznek maguknak valahol földet és áttelepülnek? Vagy…?
Senki sem tudja. Az elnök elmesélte, hogy amikor a párizsi klimakonferencián arról beszéltek, hogy senki nem tudja, hogy mi lesz a jegesmedvék sorsa, ő megjegyezte: hogy a mi sorsunk mi lesz, azt sem tudja senki.
Ilyen migránsellenes korban senki nem szeret erről beszélni. Mégis csodálom, hogy a nagy területekkel rendelkező hatalmas államok közül még nem akadt egy sem, amelyik azt mondta volna nekik: Gyertek, van itt föld bőven, mi befogadunk benneteket.
Ez lenne az emberi megoldás, nem?
De egy pénz által mozgatott világban?

Kiribati területe 811 négyzetkilométer, a lakosainak száma 110 136 volt a 2015-s népszámlálás idején. Nyelve kiribati és angol, államformája köztársaság. Fővárosa South Tarawa, vagyis Dél Tarawa. A Weltbank számításai szerint 2050-re már jórészt lakhatatlan lesz, 2070-re pedig teljesen víz alá kerül.