A természetet nem lehet becsapni, nem a mi naptárunk szerint él. Tudja, érzi, hogy jön a tavasz már februárban. Aztán márciusban, ha hideg szelek fújnak is néha, a bokrok, a fák jó része már bimbózni kezd. Mikor megérkezik az április, már senki sem kételkedik: itt a tavasz!
Az emberek sem kételkednek, különösen nem, ha a piaci árakat nézik: minden, ami friss, nagyon drága még.
Így van ez minden évben, és így volt ez 1986-ban is. A mai fiatal generáció már nem is tudja, hogy akkoriban még három tavaszi ünnep volt hivatalosan Magyarországon. Ha valaki most szavamba vágva azzal kezdené a felsorolást, hogy március 15, az ma is ünnep, bizony csak ingatnám a fejem. No, igen, az iskolákban ugyan elszavalták a Nemzeti dalt, de nem volt munkaszüneti nap. És nem volt mindig biztonságos kokárdával menni az utcára.
Aztán jött márciusban még egy ünnepnap, a Tanácsköztársaság napja. Arra, mint ünnepre, ma már biztosan csak az idősebb generáció emlékezik, megszűnt, mint ünnepnap, éppúgy, mint maga az a vörös forradalom sem tartott sokáig, jött utána a Horthy korszak.
A harmadik ünnepnap, akkoriban a legnagyobbnak számító ünnep április negyedike volt. Az ország felszabadulásának a napja. Annak az ünnepe, hogy vége lett a háborúnak.
Azonkívül tavaszi ünnep volt még a húsvét. A húsvét az akkoriban is ünnep volt, meg most is ünnep. Jó idő volt húsvétkor, így sokan mentek a hétvégi házaikba egy kis tavaszi nagytakarításra.
Április második felére már elmúltak az ünnepek, vége lett a tavaszi szünetnek is. Tavasz volt a levegőben, könnyebben lehetett öltözni, hosszabb ideig volt világos, világosban lehetett munka után hazatérni.
A gyerekek végre sokat lehettek levegőn. Az óvodások kinn szaladgáltak a tereken vagy az óvodák füves kertjén, gyorsabban telt az idő, mint télen.
Egyik nap azzal a hírrel jött be az egyik, sokgyermekes kolléganőm:
Állítólag nagyon olcsó a friss zöld saláta a csarnokban, gyertek, menjünk le az ebédszünetben venni!
Le is mentek többen. Senki sem keresett olyan sokat, hogy ne örült volna, ha friss zöldséggel etetheti a gyerekeit. Bőségesen, mert meg tudja fizetni, még akkor is, ha már közelebb a hónap vége, mint az eleje. Így lett nagy saláta-bevásárlás délben.
De nem sokáig tartott az efeletti öröm. Az egyik kollégánk éppen Franciaországban volt hivatalosan, és felhívta a feleségét, aki aztán nekünk is telefonált. Odakint bemondták a rádióban és a TV-ben, amit mi Magyarországon nem hallottunk, hogy Ukrajnában egy nagy atombaleset volt. Állítólag felrobbant egy erőmű. Azt tanácsolják, hogy ne engedjük ki a szabadba a gyerekeket és ne együnk semmi zöldséget.
A rádióaktivitás nem látható, nem érzékelhető. De ölni tud, vagy beteggé tenni. Nehezen kiszámítható, hogy mikor merre, milyen irányban terjed intenzívebben.
Svédországban abban az évben állítólag megsemmisítették az egész rénszarvas állományt, mert a fű, amit legeltek a szarvasok, televolt rádióaktív szennyezettséggel. Ahol Svédországban a rénszarvasok élnek, annak a területnek a távolsága Csernobiltól a sokszorosa annak, ami a Budapest és Csernobil közti távolság. De Budapesten egy hétbe is beletelt, mire hivatalosan mondtak valamit.
Talán a piaci kofák voltak azok, akik már kezdettől fogva is tudták. Hiszen mi lett volna más a magyarázat arra, hogy hirtelen miért lett olyan olcsó minden, ami friss, miért lett olyan olcsó a saláta?
Azóta eltelt ott Csernobilban és a mellette fekvő kisvárosban, Pripjatyban több mint harminc év. Természetesen mindenhol a Földön eltelt ez a három évtized, harminc tavasz, de ott biztosan másképp.
Pripjatyból szellemváros lett. Minden úgy maradt, ahogy a sietősen evakuált emberek kénytelen-kelletlen hagyták. Aztán azóta csak romlott mindennek az állapota: az ablakok üvegei kitörtek, sok mindent benőtt a gyom és a növények, az uralmat átvette – visszavette – a természet. Furcsa módon, a természetnek mintha sok tekintetben nem ártott volna a sugárzás. Vagy talán az ember nélküli lét használt? A növényzet bujább, vadabb, mint volt, újra otthonra találtak a farkasok, és a tiltott zónát időnként felügyelő tudósok megállapították, hogy megnőtt a fajgazdagság.
S az emberek?
Sok a sugárzás miatti rendellenességgel született gyermek. Sok a probléma, melyek máig sem megoldottak.
De élnek emberek a tiltott zónán belül ma is. Főleg idős emberek, bábuskák, nagymamák. A hatóságok hagyják. Mit is tehetnének szegény kis öregasszonyokkal?
Azok meg úgy élnek, mintha nem is lett volna kétezer évnyi civilizáció. Villany, televízió, telefon meg az ilyesmi a mai városi embereknek elengedhetetlen, ők jól megvannak nélküle.
Halat fognak a folyóból, vadon termő gyümölcsöket és gyógynövényeket szednek az erdőn és nem mérik meg azok rádióaktivitásának mértékét. Élünk, amíg élünk, mondják.
És, mint minden természetben élő ember, különösen örülnek a tavasznak. Mindig és újra, minden tavasznak.
és ami csak bennem hagyott nyomot: akkor zajlott a válásom, a gyerek ki volt borulva, satöbbi, satöbbi…
a fenti kis novellát írtam 2017 tavaszán
time2life 