Mindennapok .. mik határozzák meg a mindennapi gondolataink? Az aktuális elintéznivalók? A család, a környezet gondjai, a munkában adódó problémák, és így tovább, mennyi helyet-idöt-energiát hagynak az embereknek, hogy olyanokon is elgondolkodjanak — ami kívül esik mindezen? Ès mégis, a látszólag elvont, nem a napi gondokhoz kötödö, netán ‘filozófiai’ kérdések lehet, hogy jobban meghatározzák a jövö mindennapjait, mint gondolnánk.
Mindennapok folyama, néhány vers 2015 -2016 tájékáról.
Újrakezdés
Felégett erdő
Csonkjai közt kibukkan
Fényre törő zöld,
Bennem is újraindul
Mindig az életerő.
Vándorúton
Látom a hidat,
Nem akarok átmenni
Rajta, helyette
Várok az ismeretlen
Védő-áldó angyalra.
Szép öregség
Megöregedtem.
Ez milyen rossz, sugallja
Minden, a testem,
Családom, környezetem.
Nem hisz nekik a lelkem.
Mennyit aggódott
A hosszú évek során,
Ideje nem volt
Önmagára, csak ritkán.
Gyerek, munka, háztartás.
Most megadatott
Az idő, a szabadság,
Gondolatokban
Szárnyallni egyre tovább,
Mint ki más terekben jár.
Letett gond helyett
Örülni az életnek.
Rozoga a test,
Megújult bent a lélek.
A lét már nem szűk ketrec.
Lebegés
Hosszan toporgok
A küszöbön. Kifelé
Sem, befelé sem
Indulok. Álom-e vagy
Valóság ez állapot.
Mérlegelés
Mérlegre állít
Engem a világ, s én a
Világ fényeit,
Nincs vesztes, se én, se ő,
Csak így, úgy múló idő.
Vágyott csönd
Fenn a hegyen, hol
Sok kedves madár dalol,
Nyugalom s béke
Vár, lelkem ha odaszáll,
Eltűnik a zajongás.
Álom és valóság
A szép új vílág,
Sokszor megálmodtuk már,
Mindig mássá vált,
Nem lenne baj az, ha más,
Ha élő, és nem hitvány.
Minden egy
A Föld távoli
Pontján leeső labda
Hullámokat kelt
Másutt, bolygótest s lélek
Érző, egységes élet.
Négy elem és én
Szél hozott, s visz el,
Ki tudja, mily messze száll,
Üzenetei
Mindenkié, ki nyitott
Fülekkel járja útját.
Föld adott sok jót,
Táplálékot és tudást,
Mint az anya, ki
Örömmel ad, s nem hálát
Cserébe, szép éltet vár.
Fény van bennem is,
Ahogy minden élőben,
Előbb rejtőző,
Majd kitörő lángolás,
Legyen örök fénysugár.
Víz vagyok, mondja
Születésem hónapja,
Víz vagyok, tudom,
Mint nem látható mélyek,
Háborgó víz az élet.
A jósnő refrénje
Van, amit mondok,
Sokkal többet mondanék
Még, de akarod?
Igazság súlyos teher,
Gondolod, viselheted?
Lila petúniák
Esti illata
Lila petúniáknak
Elmondhatatlan,
Mi embernek zene, kéj,
Nekik az átszűrt napfény.
Az egyén és a tér
Növekvő kicsi
Gyermeknek állandóan
Nő a tér, anyja
Méhétől a lakáson
Át játszótérig, s tovább.
A múló idő
Egyre nagyobb tereket
Hoz, mire felnő
Övé az egész világ,
S világló csillag-erdő.
Mi lesz a térrel
Az emberélet után?
Szétszakad, mintha
Nem lenne tartója már,
Más dimenzióba száll?
A lótuszvirág
A lótuszvirág
A kristályosodásé,
Magjából terem
Sok szép lét, mit hoz jövő,
Őket fejlesztő erő.
A fák
Vér nélkül folyik
Bennük az élet, árad,
Táplál, érez, fáj,
Millió szál kapcsolat,
Egy a bolygó-lény s a fák.
Öreg sas
Vad sas zord sziklán
Elmerengve, csendben ül,
Feloldó napra,
Meleg fénysugárra vár,
Hozzon neki változást.
Esőisten
Ima hozzá száll,
Adjon nekik jó vizet,
Épp csak eleget,
Nem visz el mindent az ár,
Jó termést adhat a nyár.
Kattogó órák
Kattogó órák
Kánonban tiktakolnak,
Elviselhető
Lesz velük a csend, mint szív-
Dobbanás anyaméhben.
Adni jó
Ne maradjon egy
Csepp fájdalom se benned,
Ha nem akarták,
Hogy segíthess. Örömmel
Fogadónak jó, ha adsz.
Az öregedés-élmény
Vénülve egyre
Jobban bomlik fel a tér,
Kavargó idők
Ragadnak magukkal el,
Folytonosság csöpp szelet.
Benn a világban
Benn a világban
Mindig kavarog a szél,
Nem pihen a víz,
Föld, villám dörgésre kész.
Hozd fel álmod szigetét!
Csillag a vízben
Egy gyerekkori dalból:
„Fogd meg a vízben a csillagot,
Hasztalan, úgysem tudod,
Idelent hiába vallatod,
Fent van a fényes titok.”
A lehetetlent
Próbáld, újra és újra,
Hidd, hogy mégis, ez
Lehet, rejtett csillagod
Egyszer lent megfejtheted.
Démon-uralom
Tévedés hinni,
Hogy a démonok csak a
Sötétben hatnak,
Fényes nappal sem látod,
Kiket hogyan uralnak.
Körforgás a létezés
Szomorú lenne,
Ha nem öregednénk meg,
Az örök baba
Bábu, ember változik,
Úgy őrzi önmagát meg.
Reggel után dél,
Delelőre este s éj,
Így teljes a nap,
Ki egy pontban megragad,
Valamiről lemarad.
Sorskerék nem vár,
De nem is felejt, halmoz
Akadályokat,
Élj, járj, keress, hiteddel
Hibáid eltünteted.
Nézőpont
Időtlen szellem,
Kinek percnél kevesebb
Mi nekünk ezer
Év, galaxisok sora
Neked csak méhek raja.
Világunk elszáll,
Elfogy, megszűnik minden,
Csönd és béke lesz,
Ásító üres homály,
Ilyen nyugalomra vágysz?
Út az élet
Emberré válás
Gyakran nem egyenes út,
Kanyargásai
Labirintus és talány,
Nem csapda, élő világ.
Örök út a cél,
Csöpp szakasza egy lét,
Kavarogsz ide,
Oda, várnak veszélyek,
Önmagad része léted.
Egy rövid találkozás
Fiatal fiú
Töltött puskával űzött
Hatalmas farkast.
Az rohant, majd megfordult,
Megállt, vadászára várt.
Hang nélkül nézte,
Mit akarsz, öljük egymást?
A fiú megállt.
Nem félt. Megértette őt
Csendben az éteren át.
Megfordult ő is.
Hazament, nem vadászott
Soha ezután.
Életútját megszabta
Egy rövid találkozás.
Teli szekrény
Hiányzik nagyon
A szelektálás neki,
Levegőt ad, ki
Majd kiüríti. Miért
Késel őt segíteni?
Egy minden
Hullámzik a rét,
Táncol a mezőn a szél,
A búza hajlik,
Szavak nélkül mind érzik,
Egy minden, egység a lét.
Elmúlások
Elrabolja-e
Lelkünk színét a testi
Halál? Fényünk se
Örök, csak a vége más,
Ismeretlen távozás.
Temetetlenül
Holt pille hevert
Lábam előtt, sajnáltam
Rövid élete
Váratlanul jött végét.
Tűző nap szítta színét.
A modern emberhez
Hagyd az időt
Szertefolyni, áradni
Úgy, ahogy akar,
Előbb-utóbb megleled,
Nem lesz majd ellenséged.
Ismeretlen ajándék
Bontatlan csomag,
Így viszem az utamon
Ajándékotok,
Ideje jön, felbontom,
Kincseimet szétosztom.
Elmegyek
Elmegyek. Három
Röpke szótag. Nem leszek.
Nem tudom fogni
A kezed. Mi elveszett,
Nem tudod, hol leled meg.
Táncoltat a körforgás
Volt egy régi út,
Volt egy ősrégi világ,
Éltünk boldogan,
Élhettünk volna talán.
Táncoltat a körforgás.
Majd ha elmegyek,
Hol lesz a szép új világ,
Élünk boldogan,
Élhetünk nagyon soká.
Táncoltat a körforgás.
Rózsa-élet
Kinyílt a rózsa,
Földre hajlott az ága,
Rövid örömre
Jött hosszú ősze, tele,
Belül őrzött reménye.
Hit egymásban
Mikor eltörik
Hitem benned, kettőnkben,
Javíthatatlan,
Új utak nyílnak bennem,
Hit nélkül járhatatlan.
Egybenőtt lelkek
Két ősz fejecske
Ment a minap előttem,
Könnyű csomaggal,
Könnyű szívvel, derűvel,
Egybekulcsolt kezekkel.
Politikusokat figyelve
Hidegen hagynak
A politika silány
Bábjátékai,
Lehetnének alkotók,
Nemcsak kiszáradt kórók.
Hidegen hagynak?
A közöny maga nem árt?
Hordalékot visz
Az életfolyam, aztán
Lerakja, s árad tovább.
Viharmadár
Fél a vihartól
Vagy sem, repülnie kell,
Benne a törvény,
Háborgás csillapodás
Hozhatja az enyhülést.
Farkas és héja
Farkas és héja
Marakodnak egymással
A világ felett,
Segítsetek, védjük meg
Együtt a kicsinyeket!
A lényeg
Ember lényege
Megfoghatatlan, soha
Rabul nem eső,
Vadászkézben mi marad,
Kő csak, csupa-csupa kő.
Keserűség
A keserűség
Oly támadó már bennem,
Mézzé formálnom
Sehogy sem sikerülhet.
Mi lesz vele, ha elmegyek?
Nem viszem el, és
Nem hagyom itt, viseli
Valaki gondját?
Önmagában csak nő, nő,
Keserű lesz a világ.
Rollerező nagymama
Hopp! Elvágódtam,
Rollerem messze repült,
Csontom nem tört el,
Csak néhány fájó vérfolt
Van emlékeztetőül.
A bolond pingvin
Van bolond pingvin,
Felelte a tudós, az
Közülük, aki
Egyedül indul másik
Irányba, mint a többi.
Sorsa biztosan
Pusztulás, mégsem áll meg,
Saját útján megy.
Mi hajtja a végtelen,
Magányos fehérségben?
Vagyon nélkül
Ki vagyont akar,
Az vándorútra nem vágy’,
Ott teher lenne
Ez a gazdagság. Béklyó,
Mellyel itt húz le az ár.
Méhkirálynő
Nagy fenevaddal
Küzdtél meg barlangodért,
Megölt és felfalt
A létrehozott nagy nép.
Méhkirálynő, merre mész?
Cosmic serpent
A hosszú útról
Visszatérni nem lehet,
Mondja a népdal,
Mondja a sámán, messze
Repül veled a sárkány.
Az, ami elmúlt,
Útrakelt másfelé,
Pörgeti őket
A meg nem álló kerék.
Repül velük a sárkány.
Örök tengerem
Csitul a tenger,
Szétválnak összeakadt
Hálók, rövid csend,
Lent a mélyben haraggal
Új vihar készülőben.
Teremtő dalok
A dalaimtól
Szélesedtek az esték,
Visszhangztak hegyek,
A hajnalfény gyönyörű,
Jó hangokkal érkezett.
Megmaradtam a viharban
Azt hittem, végem,
Jött egy negyedik hullám,
Morajlás, taraj
Kettétört rajtam, de álltam,
S láttam, amit akartam.
Békés esti hullámzás
A tengernek, s a
Szélnek finom sószaga
Van, alig látni
A távozó vérpiros
Korongot. Egybeolvad
Minden, minden az
Öböl része, mint a víz
A tengeré. Csak
A kategóriáink
Különítenek el, de
Minek? Hisz minden
Egy, bárhonnan is nézzük.
A fák, azt hiszem,
Jobban tudják ezt. Csak ők
Nem írnak kis verseket.
fenti verset írtam Dubrovnikban, a teraszon 2015 július 1.
Válogat az idő
Tiktakra, csendre
Függesztem fel világom,
Őrizze idő
Amit akar belőle,
A többi elhulló lom.
Valóság és álom
Álmokkal kísért
A láthatatlan világ,
Torz tükreivel
Rémíszt, csábítani vél,
Szomorú az ébredés.
Mivel élünk?
Bölcsek tanácsán
Sok szó hull, mind fontos kincs,
Megváltásként jön
Egy mindennapi kis hang:
„Ha nincs hal, ma ebéd sincs!”
Otthon és identitás
Az egyik bolygó
Tűzforró, a másik hideg.
Az életünknek
Egyik sem adhat otthont.
Lehet, másoknak igen?
Vigyázunk-e mi
A Földünkre eléggé,
Nem veszti-e el
Egyensúlyát, örökké
Adó, dús életkedvét?
Ha ő meghal, mi
Mindnyájan veszünk vele,
Akkor is, ha lesz,
Ki máshová költöztet.
Föld s ember másmilyen lesz.
Kint a zöldben
1.
Vibrál lég, idő,
Láthatatlan hullámok
Haladnak minden
Élőn át, dalt fakasztva
A sejtbugyrok legalján.
2.
Sok zöld vesz körül,
Csipkerózsa palota,
Nyitva kapuja,
Megfojt vagy új erőt ád,
Tudom, sokszor rajtam áll.
Meghívó nélkül
Holt világra lelsz,
Tudtad, de elindultál,
Menned kell, súgta
Egy hang, vár a pusztulás.
Újjáépítésre vár.
Beteljesülés
Torzó marad fenn
Belőlem, végtelen lyuk
Formálta egész,
Hozzátenni, elvenni
Nem kell, nem lehet, teljes.
Unokámra gondolva
Hosszú utamra
Takanakapsalukhoz,
Kicsi szép gyermek,
Nem vihetlek, őrizzen
Téged a meleg fészek.
Hőség
Oly nagy a hőség,
Elbújik a gondolat.
Valahová le,
Tudattalan mélységekbe,
Forrásokat keresve.
Felvillanás
Egy pillanatra
Ha fellebben a függöny,
Látod, létezik,
Amiben te nem hiszel,
Indulnod másfelé kell.
Időugrás
Mint mérföldkövön
Állj meg a pillanaton,
Ugrásra készen
Engedd el magad, repülj,
Túl messze minden időn.
A népét vezető
/Turandot/
Mindnyájan, népem,
Ne aludjon senki sem,
Alvók nem tudnak
Velünk jönni messzire.
Az utazás az élet.
A változás előtt
Ugrásra készül
A nagy tűzkarikán át
Az az oroszlán,
Kiről megfeledkeztek,
Vagy létében sosem hittek.
Anyag és szellem
Szellem, lét nélkül,
Nehezen tud jó lenni,
Megérti, amit
Korábban nem, anyagtól
Ő sem lehet független.
Gyógyító dalok
Minden sámánnak
Saját dalai vannak.
Gyógyításba ha
Kezd, várja, melyik dal jön,
Szólal meg, mint üzenet.
Teremtő üresség
Souls are saved by the holy, not by the busy
Miért szent, tiszta
Az üresség? Miközben
Tested egészen
Kiüríted, a választ
Megleled. Sejtjeid már
Otthont nyújtanak
Sokaknak, kikkel együtt
Fogyasztottátok
A hordozottakat. Mi
Elkészült, teremt újat.
Mint fellebbenő függöny
Röpke pillanat,
Hogy megtörik a folyam,
S kaján kibukkan,
Akkor tudja a sámán,
Merről támad az ármány.
Bohóc
Udvari bolond,
Bohóc, van-e különbség?
Hiába próbál
Görbe tükröt mutatni,
Ha nincs befogadó ész.
Tanka+
Írtam, olvastam,
Éltem, hittem, szerettem,
A lelkem soha
El nem adtam, s így fogok
Élni, hinni, szeretni
… egy másik világban is.
A másság
Fájdalmas lehet
Millió csápból állni,
Állandó, szúró
Érzékelés, gondolja
A kő, s csupa közöny ő.
A viharlény
Alak nélküli
Örök forrongás, mozgás,
Átáramlás, tánc
A te léted, s azt hiszed,
A megnyugvás a halál.
Várakozás
Minden, mi bennünk
Lappang a tudat alatt,
Fényre kerülhet,
De ne erőltesd, vigye
A folyam, nyugodtan várd.
Ember-bábuk
Egy pillanatra
Csak, hogy felvillan bennük,
Egykor emberek
Voltak, fájt tán az élet,
De szerettek, és hittek.
Anyjuk volt, szidó
S elnéző, virágoknak
Illata, íze
Ételnek, az öregség
Része az életüknek.
Néha, bár ritkán,
Feltámad a vágyódás,
Ott lenni újra
Az örökre elvesztett
Kertben, Paradicsomban.
Mindenen uralkodni
Igazi sámán
Sosem válik Zeusszá,
Csak a Bohóc, ki
Nem követ mást, mint saját
Őrült hatalomvágyát.
Önmagad ura lehetsz
Kívül sem, belül
Sem, nem tied az egész
Vezérlés, segít
Ha átérzed, tudatod
Alattiak is részed.
Beszélgetés a természettel
Két nap távollét,
S megszakad a kapcsolat,
Bezárul fa, fű,
Világ, mindig és újra
Vár, hogy megleljem csápját.
Paradicsomok
Kicsik és nagyok,
Pirosak, fényédesek,
Paradicsomok,
Nem karácsonyfán vagytok
Csöpp ajándékcsomagok.
Pitypang
Mint a pillangó,
Átalakul, egyszerű
Sárga lényéből
Törékeny struktúrát bont,
Mit a szél messze elhord.
Ismeretlen sáv
Elmélyülés vagy
Ábrándozás, ki tudja,
Hogy hol a határ,
Álom és az ébrenlét
Egymásba folynak mindég.
Velem vagytok
Távoli lelkek
Üzenetét éreztem
Mély pillanatban,
Beburkolt a szeretet,
Enyémek, bárhol leszek.
Letűnt világ
A világ, mi volt,
Hová tűnt vajh’, elveszett,
Csak az Egy lélek
Ragyogott szép csendesen,
S várt, a galaxis felett.
Homályban vándorlunk
Sem mélypontunkat,
Sem a zenitünket, nem
Tudjuk, hogy mikor
Lépjük át, az út-látás
Később jön, de csak ritkán.
Derű
Tovaillanó
Ritka kincs, belső derű,
Hogyan lehetnél
Tartós vendégem, a lét
Gyakran keserű nedű.
Egyszer, nyár végén
A lombok alatt
Üldögéltem, figyeltem
Az érkezőket,
Az új növendékeket.
Sosem áll meg az élet.
Haladni az úton
Nem egyház, Isten,
Nem iskola, az élet
A hit s tanulás,
Szeretetben változva,
Fájdalmakban sodródva.
Hegymászás
Ne menjen hegyre,
Kit lent szédít a látvány,
Az, ki önmagát
Kívánja megismerni,
Kezdje az alapoknál.
Hegymászás 2
Jól az életet
Élve tanuljuk meg, de
Magas hegyekbe
Olyan menjen, kinek a
Halál sem ismeretlen.
Ember és világ
Ahogy egy kígyó
Emészt egy elefántot,
Éppúgy emésztjük
Mi is mind a világot,
Fájón, keserédesen.
Az állomáson
Miközben álltam
A napsütésben, kis pók
Hintázott fejem
Felett, a vonat nem jött,
Csak csöpp pillanat-manók.
Gyermekfejjel a szellemekről
Visszatérhet-e
A szellem a palackba,
Körülnézve, ha
Úgy látja, jobb neki bent?
Szellemnek is lennie kell!
Nem, visszafele
Sem menekülhet, hová
Sors-ár vetette
Ott kell teremtenie,
Együtt más szellemekkel.
Rendszerváltás
Eltűntek a jók,
Őrző-védő angyalok,
Itt csak rossz maradt,
Tébolyító démonok?
Az ember választhatott.
Az emberi tudás
Minden tudásunk
Felcímkézés, kapcsolás
A már ismerthez,
Soha nem kész, nem egész,
Egy szappanbuborék vár.
Menekülök
Hová mész, kicsi?
Menekülök, el innen,
Élni nem hagynak,
Lőnek, durván támadnak.
Békés helyet keresek.
Hol nagyra nőhet
Az ember fia, lánya,
Emberként élhet,
Szerethet, dolgozhat, és
Adhat sok jót másoknak.
Szögesdrót sziget
Szögesdrót sziget
Az óceán közepén,
Kísértethajót
Dobál értelmetlen szél,
Benne ül az üresség.
Elmerülés
Lassan lélegzem,
Az ezerévek jönnek,
Be és ki, egyre,
Az ezerévek mennek,
Végül nincs már idő sem.
Összetalálkozás
Megleltem az ős
Fát, gyengéden öleltük
Át egymást, közben
Boldogan csilingelt ránk
A fellélegző világ.
Varázsszó
Röpke varázsszó,
Segíts majd, kérlek, mindig,
Mikor szükséges
A varázslat, nekem és
A környező világnak.
Veled
Nyújtsd felém kezed,
Kössük meg szövetségünk,
Időtlen szabályt,
Mellyel békésen megyünk
Az univerzumon át.
Tao
Egy régi illat,
Amely sehol sincs ma már,
Felidéz jövőt,
Mely rejtve énreám vár.
Időtlen reménysugár.
A jó erő
A jó erő majd’
Mindig láthatatlan, hat,
Teremt, rejtve bár,
Mi létét megmutatja,
Az a tett, az alkotás.
Darázsfészek
Olyan a világ,
Mint egy nagy darázsfészek,
Bárhová nyúlok
A karjaimmal bele,
Csípésekkel lesz tele.
Útelágazások
Siklunk, döcögünk
Láthatatlan pályákon,
Észre sem véve,
Útjaink távolodnak,
Nem egymáshoz tartanak.
Elindulás
Kiléptem, s eljött
Az ismeretlen sugár,
Vonzott, nem tudtam
Hová. Utakat láttam
Magam előtt – vezet ő.
Daloltam halkan,
Könnyű szívvel lépkedtem
Reménnyel teli,
Fájdalmakból visz a hit,
Jó és szép új születik.
Közelítő sötétség
Gyorsan terjedő
Sötétség, sehol sem hagysz
Menedéket, sem
Cseppnyi fényt, mi lesz veled
Eljövendő nemzedék?
Majdan
Sok élő nyugszik
Feltámadásra várva
E csöppnyi bolygón,
Sötétség kora után
Velük épül a világ.
Jelen
A jelen azért
Szomorú öregesen,
Mert gyakran elfog
Az érzés, hogy itt én már
Nem is vagyok tán jelen.
Fájdalom
A fájdalomban
Mi a legrosszabb vajon,
A kínzó érzés,
Vagy, hogy megbénít minden
Mást bennünk, dermedtté tesz.
Szabad madár
Messze szállok, el!
Vadászok maradnak lent.
Nyilaik soha
El nem érnek már, egyre
Nő majd köztünk a távolság.
A fák ősszel
Fáj-e a fáknak
Az őszi elszakadás
A levelektől,
Kiket ő táplált, nevelt,
S örült a szép színeiknek.
Világok sokasága
A mi érzékelt
Világunk mögött, körött’
Van még sok világ,
Láthatatlan hullámzás
Valamennyit körbejár.
Az emberi lét
Az emberi lét
A Föld, benne szellemek,
Figyelik, nézik
A köröskörül forgó
Számtalan égitestet.
Kinek fáj?
Kinek fáj, mikor
Majd elmegyek? Nem sírva
Is sír benne tán
Az örök emlékezet?
Voltam, vagyok és leszek.
Közelgő hideg
Fészekbe vágyom,
Szeretettel, meleggel
Teli fészekbe,
Mely oly lehetetlen már,
Gyorsan fagy meg a világ.
Meleg szeretet
Olvad a szívem,
Mikor az unokámra
Gondolok, öröm
Nekem, ha még örömöt
Adhatok. Addig élek.
Az örök törvény
A fa készíti
A magot, melyet szél visz
Tovább, jövőjét,
Fejlődését ismeri,
Ki ismeri a múltját.
Közelítő felhő
Messziről jövő
Gomolyfelhő, nem tudod
Hoz-e valamit,
Vagy vinni akar, hová
Röptetne téged innen?
Szomorú kérdések
Törvény-e, hogy a
A hajnalt meg kell előzze
A teljes sötét?
Hiába fáj, mindent borít
A rossz és a szenvedés?
Esszük mit főztünk
Múlt a jövővel
Keveredik jelenben,
Keserű, édes
Mindig minden egyszerre,
Nem mindegy szakács, recept.
Őszi nap
Zöld, sárga, szürke
Már minden, ég, házak, fák,
Ahogy szívemre
Lassan rátelepedett
A csendes szomorúság.
Élet viharokban
Mennyi életet
Élhetünk egy lét alatt?
Elmenekülés,
Újrakezdés, változás,
Mégis minden az marad.
Aranyesőfa
Szép fa, aranyló
Fürtöcskékkel vonz, csábít,
Bármely részeit
Kóstolod szíved megáll,
Érted jön a gyors halál.
Többezer éves fa
Láttam sok embert
Táncolni körülöttem,
Az özönvizet,
Számlálhatatlan halált,
Az élet haladt tovább.
A Fekete Lyuk után
Elmúlt az idő,
Mindegyik. Megérkeztünk,
Nem tudjuk, hová,
Idegen, ismeretlen
Minden, egészen más, más.
Lantot kapd fel
A κορε –knak
Lantot vagy hárfát
Kapd fel! A hegyre menjünk!
Bárcsak lehetne,
Mint egykor, de jó lenne!
Éltünk, haltunk szeretve.
Kitalálós tanka
Hó alatt alszik,
Ló szívesen megeszi,
Só van benne is,
Tó testvéreit rejti.
Ki ő, mi ő, találd ki!
/fű/
Induló falevelek
Lehulló, színes
Búcsúzó falevelek,
Ne hívjatok, hisz
Veletek még nem megyek.
Vigyetek üzenetet.
Visz az út
Sosem egyszerű
A létezés pályáját
Bejárni, magad
Mész, vagy a sorsod dobál,
Nehézség mindenütt vár.
Milyenek lehettek
Elfeledve lett
Ősrégi teremtések,
Csodálkoznánk, ha
Értenénk őseinket.
Másképp hittek, szerettek.
Majd egyszer
Simogass körbe
Egy őszi falevelet,
Dúdolgass csendben
Keserédes éneket,
Mikor már emlék leszek.
Varietas delectat
A teremtések
Egyformábbak, mint véljük,
Mert mindegyikük
Csak váz, ami hozzájön,
Az a változatosság.
November elején
Kedves ismerős
A fa ablakom előtt,
Sok szép kis sárga
Levelét itt tartja még,
Bárcsak ne jönne a tél!
Ellazulás
Mikor bennem az
Összes quantumszemecske
Lassú hintázást
Választ izgő vibrálás
Helyett – az a lazulás.
Beszélgetés a forrással
Adj vizet, kérlek!
Minek? Nem érdemlik meg.
A sivatagban
Hulló magányos vízcsepp,
Még az sem felesleges.
Buddhává válni
Buddhává válni
Annyi, mint felvállalni,
Szenvedéseket,
Félremagyarázókat
Egyaránt, katalizál.
Megmaradok
Hiába támad
Sokezerféleképpen
A kaján gonosz,
Körülöttem szelíden
Állnak óvó angyalok.
Szomorú madár
Magányos, fehér
Darumadár a mezőn
Szomorúan állt,
Nem várta tán még az őszt,
Mégis beköszöntött már.
Változatlan a változásban
Mások lesznek ott
A probléma-oldások,
Társak s ellenek,
Csak én nem leszek se ott,
Se itt más, mint ki vagyok.
Többszáz méter magas hullám
Sokan átélték,
Kevesen emlékeznek,
A nagy hullámra,
Mely valaha felkapta
S messze vetette őket.
Két erő
Mindig mást akar
Két erő, örvénybe vet
Egyikük, fenntart
A másik. Árnyék és fény
Mint az anyaggal játszik.
Vihar után
Van, mikor vihar
Után szomorú a csend,
Hallgat a forrás,
Mint pyrrhusi győzelem
Kihalt, erőtlen minden.
Szavak nélkül
Tengernyi mikro
Hangocska, itt zsibongó,
Szárnyaira vesz,
Csendben ringat, remegtet.
Ha megszólalok, letesz.
A mester
Mit dob felszínre
A vulkán egy pillanat
Múlva, nem tudod,
Tartásod, lelked mindig
Kész, végtelenül nyugodt.
A mindennapi csoda
A nagy olajfolt
Közepén kicsi kacsa,
Ki tiszta marad,
Sötét démonok között
Fehér lelked megőrzöd.
Jövendő háló
Jelzőrendszerek,
Képek, szavak, illatok,
Találunk-e majd
Olyat, melyre csak a jó
Épülhet, a galád veszt.
Távolodom
Mit hozott ez év,
Magányom mélyülését,
Nőtt a távolság
A jelentől, idegen
Mosttól, sok-sok hidegtől.
Karácsonyi fények
Senki sem figyel
Hangjaikra, öregek,
Sok-sok magányos
Gyertya ég, aztán mindent
Elnyel a mély sötétség.
A karácsony színei
Vörös, fehér és kék
A karácsony színei,
Vörös a kelet,
Lét, fehér a léleké,
Kék a láthatatlan ég.
Benne lenni a világban
Jelenlenni vagy
Átélni nagy különbség,
Érezve ismer
Meg mindent, ami itt él,
Kiben van, s lesz megértés.
A teknősbéka
A teknősbéka
Hosszú útját egyedül
Járja be, lehet
Bár sok társa, utódja,
A magány az ő sorsa.
Karácsonyi újszülött
A karácsonyfa
Alatti friss csecsemőt
Láttam álmomban,
Szelíd mosolya üzent,
Vigasztalt, szeretett, élt.
Hideg kezek
Hideg fülek és
Téli hideg kis kezek.
Rég meghalt apám
Melengeti kisgyerek
Kezeimet. Álmodom?
Szeretem őket
Sokan voltak már,
Kiknek a magány úgy fájt,
Hogy szeretettel
Csillapították. Adtak
És nem vártak viszonzást.
Novemberi sétán
Sok kis csapatban
Vonuló madárhadat
Néztem az égen,
Egyikük csíkos tollát
Hagyta a földön nékem.
Az örökkévalóság vége
A végtelennek
Vége lett, az időtlen
Elmúlt, porba hullt
Sok távoli cél, messze
Nyúló vágyódás kihunyt.
Idő-madár
A távol mára
Közellé lett, s röpke lét
Után, ismét majd
Röpít az idő-madár.
Ki tudja, vajon hová.
Fiatalon
Fiatalon még
Nem írtam, csak olvastam
Verseket, vágyva
Meglelni az egyetlent,
Az időtlen legszebbet.
Beköszöntő dallamok
Dallamok néha,
Mint a háborgó vizek,
El és elöntik
Hullámaik fejemet,
Gátat nem építhetek.
Unokámnak
Kicsi gyerek, te
Mire megnősz, itt én már
Nem leszek. Gondolj
Néha valakire, ki
Téged nagyon szeretett.
Farsang
Csacska macska, pracs,
Lacska fruska, trap-trap-trap,
Dobot verő ág,
Tarkabarka vidámság,
Lapul a szomorúság.
Ki nem tud
Ki nem tud senkit
Szeretni, súlyos beteg,
Tán ezerév sem
Gyógyítja meg, élete
Hideg márvány, holt bálvány.
Alváshiány
Bamba kábaság
A köbön egy álmatlan
Éjszaka után,
Kint is, bent is ködlepel,
Lehúz az elalvás-vágy.
Az út visz
Az életút visz
Örvényeken át avagy
Csendes vizeken,
Választom vagy sem, élem
Megadatott életem.
Karácsonyi tisztulás
Röpke pillanat
Karácsonyi erdőben
Nem gyógyíthat meg,
Ha sok ezer városi
Óra rádtelepedett.
A múlt kútja
Mélységesen mély
A múltnak kútja, tudták,
Badarság hinni,
Egy-két lépés, s napfényre
Kijutsz már. Mehetsz tovább.
Amit nem mondtak,
Ez a kút szélesedik,
Eltűnik közted
S mások közt a határ, egy
A Föld, egy múlt vár miránk.
Vagy – vagy
Sokszor meglátott
Igazság a „vagy-vagy”-é,
Van, amiben nincs
Dialektika, ezen
Vagy azon az úton mész.
Medve napok
Medve-napok így
December végén, rövid
Fény, hosszú sötét,
Az álmosító csend húz,
Aludj mackó, ez a tél.
A lét csapdái
Csapdák nélküli
Lét, az csalfa tünemény,
Vagy oly ritkaság,
Sok-sok bejárt út után,
Különleges adomány.
A szeretet útja
Az út a cél, csak
Az, minden más faforgács,
Fűtőanyag vagy
Üzenet, útépítő
A jövőnek. Szeretet.
Színes sálak a kalapból
Csöpp varázsdoboz
Testünk minden kis sejtje,
Végtelen láncok,
Messzenyúló rejtelmek
Bújnak és várnak benne.
Beszélgetés
Rakd össze! De mit?
Új bútort? A világot?
Jó az, hogy semmit
Sem kapunk készen? Tudod,
Hogy még önmagunkat sem!
Újévi kívánság
Mint a jó vándor,
Ki égre s földre ügyel
Egyaránt, én is
Úgy haladjak tovább itt,
S ott, visz az út bárhová.
Hódara
Hódara szórt be
Sok fekete foltot, nem
Sűrű hókristály,
Vékony takaró csupán,
Nem hoz régvárt gyógyulást.
Hópehely
Tökély és szépség,
Időben el nem lazul,
Hópehely élet,
Felvillant forma után
Alig vár, átalakul.
Sorskovácsolás
Embernek lenni
Szeretnének démonok,
Késő a bánat,
Elhibázott döntések
Nyomán tévelygő utak.
Az életben
Álmodás helyett
Apró napi teszveszek.
Baj? Nem kell-e ez?
Amíg benne maradok,
Mindkettő fontos dolog.
Hhmmm
Micimackónak
A sok köcsög méz, nekem
Tucat pogácsa
Nyomja hasunk, ilyenkor
Nincs egy ép gondolatunk.
Hullám és rezgés
Hullám és rezgés
Minden, a kő nem hiszi,
Végtelen időn
Át a folyót figyeli,
Felébred benne a vágy?
Fohász
Istenem, kinek
Mindennap köszönhetem
Az életemet,
Átérezve bent, mélyen,
Karjaidban tarts engem!
Öreganyóm
Öreganyó, kis
Üres szobádban kereszt,
A világ neked
Hideg könyörtelenség,
Kályhádban kicsiny tűz ég.
Ködben a jövő
Növények, manók,
Sziklák, fák, óriások,
Sok párhuzamos
Világ, figyel, talán vár,
Mi lesz az ember után.
Életvonal
Életvonalak
Tenyérben vagy génekben
Utat mutatnak,
Ha az’ elvet követed,
Hogy „Ismerd meg önmagad!”
Jelez a folyó
Ha majd elfogynak
Az örvények belőlem,
Azt jelenti vajh’,
Mennem kell, időm letelt,
Dolgom itt elvégeztem.
Február
Rövid hótakaró,
Hosszú tocsogás, éltet
Adó víz, talajt
Lazító csobogás. Jön
Majd, készül már a tavasz.
Rashomon
Mikor kint esik,
S én bent ülök a szürke
Szobában, olyan,
Mint a reménytelenség
Kurosawa filmjében.
Bénultság tör rám,
Nem lehet semmit tenni,
Csak várni, s várni,
Míg vége lesz az esőnek,
Előbb, mint az életnek.
Múló téridő
Elment a vonat.
Hiába akarnál már
Felszállni rá, te
Maradtál. A világ ment.
Új környezet idegen.
Vándorló remény
A remény mindig
Az új, a friss erőé,
A gyermekeké,
Mit mi nem, ők meglelik,
Felépítik, megvédik.
Hajótörött
Hajótörött, ki
Visszajutsz az emberek
Világába, lesz
Talán idő, hogy vágyni fogsz
Szigeted magányába.
Embernek lenni
Borzasztó, oly sok
Bábut látok, oly kevés
Embert, ki nem fél
Önmaga lenni, élni
S tenni, mit jónak ítél.
Viharos lét
Elsodort mindent
A víz, az élet, pusztítást
Hozott teremtés
Helyett, de alapokat
Készített sok jövőnek.
Két útszakasz között
Kijutottál a
Labirintusodból, nagy
A végtelen tér,
Megnyílt számtalan új út,
Lehetőség, váró kép.
Ami rejtve van
Gyakran figyelünk
Örömmel csupa rejtély
Csöpp gyermeket, de
Öregek fel nem tárult
Titkai nem kellenek.
Lapok a szélben
Mint leveleket
Viszi a szél sorsunkat,
Csöpp darabkáit
Hol itt, hol ott pottyantja
Ránk, jó, ha hazatalál.
Fekete apáca
Gyönyörű lelket
Fed e sötét köpönyeg,
Feltámadó mély
Rejtelmeket, látatlan
Is ható szeretetet.
Lidércfények
Mint lidércfények,
Oly kétségbeesettek
Az emberek, ha
Elvágja gyökerüket
A szétszaggató hideg.
Elemi erők
Min múlik vajon,
Két hullám összecsapva
Kioltják egymást
Vagy erősítik, zúznak
Vagy megtisztulást hoznak.
Saját versek
Szeretem néha
Olvasni verseimet,
Olyanok, mint a
Saját gyermekek, visznek
Belőlem egy keveset.
Néptemetés
A sírt, hol nemzet
Süllyed el, körbeveszi
Sok sötét, kaján
Árny, számukra nem lesz már
Új kor és feltámadás.
Bizonytalan visszaszámlálás
Annyi mindenre
Kellene még az idő,
De egyszer mégis
Indulnunk kell, új élet
Vár ránk, új reményekkel.
Szabad választás
Akármi sorsunk,
Menni kell, s tenni, mit hoz,
Vagy nem, de tudva
Miért. Mikor ez, s mikor
Más döntés a helyes, szép.
Az örök csend
A csendre vágyom,
Az elérhetetlenre,
Bár tudom, rövid
Lenne találkozásunk,
Vonzana vissza a lét.
time2life 