A nyáron a viharban kettétört öreg fát ki kellett vágni. S mi maradt emlékül utána? Egy kis babaszék, egy gomba, s néhány fatörzs darab. Szomorú egy kicsit, még akkor is ha a vágásnál beigazolódott a diagnózis, hogy szinte mindenütt elhalt már.
A helyétöl nem messze ültetett kis fa remélem megerösödik a tavaszra.
Itt van az ösz. Még talán lesz egy szép vénasszonyok nyara idöszak, indián nyár.
Augusztus utolsó napján bemutatok itt néhányat az augusztusi kerti képeimböl.
Ùgy érzem, nem kell comment hozzájuk, látható, hogy sok és sokféle örömöt ad a kert.
Miért hangsúlyozom ki a mai kis bejegyzésemben, hogy Közép-Európában? Mert ezen merengtem el ma egy kicsit a kertben. Déri Tibort olvastam, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról -t. Amikor fiatal voltam, Magyarországon, sok fiatalnak volt az “álma” Amerika. Ò, Amerika! Persze, akkoriban a fiatalok túlnyomó részének nem volt alkalma, hogy egyszerüen odarepüljön, és megnézze. Milyen. S a popfesztiválról vázolt kép se riasztott volna el sok embert.
Èn örülök, hogy Közép-Európában élek. Itt nöttem fel, s itt él a fiam is. Ùgy érzem, egyre inkább ki fognak alakulni a Földön a kontinensnyi identitások: európai, amerikai, ázsiai, afrikai, stb. Persze, az is kell hozzá, hogy ezek akkor is meglegyenek, mikor otthon vagyunk, s a mindennapokat éljük.
S néhány kép a büszkén pirosló paradicsomokról:
Ma megint sokat változott a kert képe. A viharban kettétört fa eldölt része el lett takarítva, kiültetve lett egy új kis fa és egy csipkebokor. S végre lenyírtam a füvet.
time2life 