Patientenverfügung, azaz miért kérem Istent, hogy ebben a végtelenül elaljasodott vezető rétegű világban ne kerüljek kórházba, semmilyen orvosok kezébe, például a Vatikán & Co. „orvosainak” a kezébe.
Az aktualitás, hogy végre megírjam a Patientenverfügung-ot, amire már régóta készülök, az, hogy ma lépett életbe az a végtelenül aljas törvény, ami ezt a semmire sem jó oltást kötelezővé teszi.
Mit jelent, hogy Patientenverfügung? Elvben van olyan törvény, hogy mindenki rendelkezhet arról, hogy ne tartsák mesterségesen életben, mert nem akarja, és milyen „kezeléseket” vet el. Miért csak elvben van? Mert itt már semmilyen törvény nem biztos, ez a ma életbe lépett az önkény előtt tárja ki a kaput.
A Patientenverfügung formanyomtatványa a szokásos adatokkal kezdődik: nevem Müller Márta, születési helyem Budapest, a születés éve 1953, stb. Természetesen ezeket is kitöltöm majd németül.
A lényeg másutt van. A hitemben, amely szerint ez az erőszakos, és sokféle erőszakos beavatkozás az emberi szervezetbe alávaló és aljas dolog, és minden demagóg szólammal ellentétben nem az emberek érdekében van. Hanem azok érdekében, akik tönkre akarják tenni az emberiséget, a maguk haszna és mocskos célkitűzései érdekében.
Már maga az is tönkretételhez vezet, hogy hiányos vagy rossz ismeretekkel avatkoznak be a biológiai folyamatokba, de ennél sokkal durvább dolgoktól sem riadnak vissza. Ezek közé tartozik a kényszeroltás is, meg az olyan „mentő operációnak” hirdetett kísérleteik, amikor disznó szíveket (genetikailag módosítva) ültetnek be emberi szívek helyére.
És mi a hitem? Nem rajongok a feltétlenül kategóriába sorolásokért, különösen manapság nem, amikor sok kategóriát rossznak találok, de ha mégis kategorizálni kellene a hitemet, akkor valahol ott lenne a tibeti buddhizmus, a tao és a zen környékén.
Hiszek Istenben, mint egy jót akaró, teremtő Erőben, aki a természetnek és valamennyi élőlénynek jót akar, és minden jó felé törekvő lélek őfelé törekszik, még ha más és más módokon is. Az időtlen lelkünknek csak ideiglenes állomás egy-egy emberi élet, állomás, ahol tanulhat, ahol próbára teheti önmagát, és mutathatja az anyagban való megjelenésén keresztül, mindazon keresztül, amit az életében létrehoz, ad, másokhoz viszonyul, mutathatja önnön lényegét.
Egy-egy emberi lét vége, az ember halála nem tragédia, különösen nem, ha egy olyan pályát sikerült befutnia, amilyet a sorsa elrendelt. A korai, időelőtti, a környezet által elkövetett erőszak következtében bekövetkező halálok természetesen tragédiák. Éppen úgy, mint az is tragédia és nagyon rossz, ha a környezet az ember testét és lelkét tönkre akarja tenni.
A számomra ebbe a kategóriába tartozik a manapság szokásos és praktizált orvosi beavatkozások jó része, valószínűleg mondhatnám, hogy a kilencven százaléka.
Írtam már korábban, hogy a nagyanyám egy orvosi működésbe, mellékhatásba halt bele egy kórházban, és hogy az anyám is milyen sokat szenvedett (meg is vakult például) az orvosi kezelések „mellékhatásaitól”. Nem véletlenül igyekeztem egész életemben kikerülni az orvosokat, amennyire csak lehetett. Sok van köztük olyan, aki tudatosan szolgálja a rosszat, és lehet, hogy akad köztük még néhány naiv, aki „csak” azért, mert ahhoz ragaszkodik, amit tanítottak neki.
Mi mindenféle kezelést kell felsorolnom a Patientenverfügungban? Ó, bőven van mit, bár az is nonszensz, hogy laikusoktól ilyet elvárnak.
Felsorolok ezekből néhányat, a közös szinte valamennyiben, hogy nem akarom, hogy bármiféle géppel összekössenek, és akármiféle idegen anyagot juttassanak a testembe:
-lélegeztetőgép (ne fújjanak semmit belém)
-vérátömlesztés (semmilyen fúzió)
-semmilyen kezelés, ahol például Antikörpert, antianyagot juttatnak a szervezetembe
-semmilyen transzplantáció jellegű operáció (szervátültetés)
-semmilyen Drainage
-semmilyen Endoskop-s vizsgálat, kezelés
-semmilyen Strahlung
-semmilyen olyan vizsgálat, diagnosztika, stb., amelyhez kontrasztanyagot alkalmaznak.
A hatvankilencedik életévemben járok, 2022-ben írom ezt. Felneveltem egyedül egy gyereket, dolgoztam, már nyugdíjas vagyok. Ha eljön a halálom, hagyjanak békén meghalni. Lehetőleg itthon. Nemcsak kezeléseket nem akarok, de még kórházba kerülést sem, ahol valakik esetleg még úgy éreznék, hogy nekik „segíteniük” kell. Számomra az nem lenne segítség, éppen ellenkezően élném meg. Gyilkosságnak, kínzásnak.
A rákot halálos betegségnek tartják. Én pedig teljesen hamisnak (falsch-nak) a mai orvostudomány rákkal kapcsolatos felfogását.
Egészen valószínű, hogy a bensőmet, a bélrendszeremet (stb.) „körbefonó” rák legkésőbb 1989 óta van bennem, azaz ca. 33 éve. Hogy több, mint harminc évig sikerült elélnem vele, azt jórészt annak köszönhetem, hogy nem mentem vele orvoshoz, még vizsgálatokra sem. Biztos vagyok benne, hogy orvosi kezelés mellett már rég nem élnék. Ha nem hagyják, hogy én találjam meg a lelkem és a testem közötti összhangot, azzal nagy és megbocsáthatatlan vétket követnek el a szememben, a hitem szerint.
Remélem, hogy nem fognak felboncolni a halálom után. Még akkor is ezt remélem, ha biztos vagyok benne, hogy a boncolás megerősítené, amit leírtam.
A továbbmenő lélek a gyilkosaira mindig gyilkosként fog tekinteni.
Sok mindent tudnék még ehhez a témához írni, de lezárom. Csak két dolog még. Az egyik, hogy az idén ősszel lesz 10 éve, hogy Angina pectoris-szal, szív körüli fájdalommal bevittek kórházba, ahonnan azután másnap hazajöttem. Mivel akkor a fiamnak megígértem – aki hazahozott – hogy elmegyek egy orvoshoz, hát elmentem. Megállapították, hogy magas a vérnyomásom, és az orvosnő azt jósolta, hogy ha nem szedek vérnyomáscsökkentőt, akkor öt év múlva infarktusom lesz. Természetesen nem szedtem semmilyen gyógyszert, csak magam „kezeltem magam”, például a stressz helyzetek kerülésével. Azóta tíz év telt el, az infarktus elmaradt. (A szüleimnek is rengeteg vérnyomáscsökkentő gyógyszert adtak, hipotézisem szerint az sem volt jó.)
A másik dolog, amit még akartam írni, hogy valaki megkérdezhetné, hogy-hogy így összemosódik bennem a magyarországi 1989 előtti rendszer és az, ami most itt van? Nem éreztem Ausztriát jó ideig menedéknek?
Mi minden a közös? Az ide „átöltöztetett Puppe-k”, akiket bármire felhasználnak? Nem csak. A mögöttük állók is. Például a Vatikán. Nem csak nem tartom Isten szerinti egyháznak őket, de nagyon-nagyon sötétnek tartom. Ez ugyanaz mindenütt — ha nem feltétlenül minden személyben –, de az egész megnyilvánulását tekintve, itt, ott és amott. Mindenütt.
time2life 