A demokrácia egy állandóan napirenden lévő téma, amit látunk nap mint nap a médiákban, a televízióban az mind-mind szomorú képet mutat a demokrácia mai állapotáról, akármerre nézünk is a világban. 2017-ben, mikor legutóbb erről írtam, egy, a régi görög drámákat bevezető ismertető leírásból kölcsönöztem az idézetet: „Das von echter Verantwortung getragene Selbstbewusstsein der alten attischen Demokratie war zu hemmungsloser Willkür und verblendeter Überheblichkeit geworden.” (Magyarul: A régi attikai demokrácia igazi felelősségtudattal párosult öntudata gátlástalan önkénnyé és elvakult fennsőbbségtudattá változott.) Ez vezette be az athéni demokrácia bukását.
Most egy másik idézet váltotta ki bennem, hogy erről a kérdésről megint szóljak. Elkezdték játszani valamelyik bécsi színházban Werfel egyetlen drámáját, a Jacobovsky und der Oberst-et, és ennek kapcsán elolvastam ezt, mert nem ismertem. Eddig gyakran olyan érzésem volt, hogy agyonhallgatják Werfelt, hiába volt osztrák, azt hiszem, hogy kevesen ismerik. Talán nemcsak a Musza Dag miatt.
Szóval, ebben a drámában van rögtön az elején egy óvóhelyi beszélgetés, ahol egy, már nem fiatal asszony mondja a következő mondatot: „Meine Tochter sagt immer, Demokratie, das ist, wenn die Politiker gute Geschäfte machen, und die Geschäftsleute schlechte Politik.”
(Magyarul: A lányom mindig azt mondja, a demokrácia az, amikor a politikusok jó üzleteket csinálnak és az üzletemberek rossz politikát.)
Werfel írta mindezt majdnem 80 éve, az 1940-s évek elején. Van, amiben semmit sem változik a világ? Mennyire stimmel mindez ma is! Megéljük a demokráciának, mint szépnek tűnt ideának a halálát? Mert minden megvalósítási kísérlet csak a fenti mondat szerinti állapotba torkollott? Korrupció, haszonszerzés, a pénzemberek uralma egy elképzelt demokrácia helyett. Az általános képtelenség az érdekek összehangolására az egész érdekében, ahol az egész jelentheti az egész társadalmat, az egész országot, egész Európát vagy az egész Földet. Marad a farkasvilág, amely, mint gyermekbetegsége egy-egy civilizációnak, inkább sírba visz egy civilizációt, semmint kifejlődni engedné. Jó példa, és egyben szomorú példa a napokban Anglia. Úgy vélem, hogy a széthúzás erői a háttérben maradnak. A megegyezni nem tudás az, ami látszik az egyre szomorúbbá váló parlamenti folyamat során, az, hogy mindez kinek, kiknek az érdeke, az nincs a felszínen. Az apróvá zsugorodott Brit Birodalomnak, a mai Angliának nagyon valószínű, hogy nem jó. Sem az anyagi világ szintjén, sem morálisan. Mintha a demokrácia tehetetlenségét, életképtelenségét akarnák bizonyítani.
Lesz-e újjászületése a demokráciának? A hitnek benne bizonyosan, de a megvalósult, funkcionáló demokráciának, amelyik nem csak színpad demagóg diktátoroknak? Nem tudom, remélem. Mindenesetre úgy gondolom, kellene tanulni abból, amiket manapság a londoni parlamenti közvetítésekben láthatunk. Nemcsak a széthúzás leküzdése és az egység megteremtése az, amit sok helyen tanulni kellene, de szerintem az is, hogy nem jó, ha a politika egyfajta taktikai játékká válik, felelősséggel felvállalt és jól képviselni megtanult tevékenység helyett.
Tavaly írtam ezt a tankámat:
Mindennapi demokrácia
Demokrácia
A családban kezdődik,
Ott, hol nemcsak a
Főnek van szava, együtt
Dönt örege s apraja.
Amit ma hiányolok belőle, az még egy gondolat: az, hogy a szükséges döntéseket viszont meg kell tenni. A demokrácia ne váljon akadállyá, a haladás fékezőjévé.
time2life 