néhány adat Bécsről

Bécs szép város, és nemcsak szerintem nagyon barátságos város, de egy évenként végzett felmérés szerint is, egyike a világon azon városoknak, ahol a “legérdemesebb élni”, ahol az emberek jól érzik magukat.
Milyen sokan vagyunk? Körülbelül 1,8 millióan, de volt már ennél nagyobb is Bécs lakosainak a száma, körülbelül száz éve, az első világháború idején a 2 milliót is meghaladta a lakosság száma. Ha a prognózisoknak hinni lehet, 2029-re megint eléri ez a szám a kétmilliót.
Természetesen ez a növekedés nemcsak a születések számának növekedésével magyarázható. Egy 2015-s statisztika szerint a jelenlegi bécsi lakosságnak kevesebb, mint a fele született Bécsben. A többiek, mint magam is, idevándoroltunk valahonnan, részben Ausztriában vidékről, részben külföldről. Az itt letelepedettek nagyobb része fiatal, a külföldről jöttek között minden három emberből kettő 35 éves kor alatti. Ez ugyan terheket rak az oktatásra, a munkaerőpiacra, stb., de másrészt biztosíték a jövőnek, a jövendő nyugdíjasainak.
A második világháború után többször volt Ausztriában — s ezen belül jórészt Bécsben — bevándorlási hullám. Az 1960-s, 1970-s években elsősorban törökök és jugoszlávok, 1990-s években kelet-európaiak és a balkáni konfliktusok, háborúk menekültjei jöttek. Akik mostanában az ideérkező szíriai menekülteknek segítenek, azok között sok az egykori menekült, gyakran olyan, aki akkor még gyermek volt.
Mi kell ahhoz, hogy az emberek jól érezzék magukat egy városban? Rengeteg minden: friss levegő, sok kimozdulási lehetőség, sok kulturális lehetőség, … napestig sorolhatnám. S minden elérhető áron.
Például a közlekedés. Az európai nagyvárosok között egy kimutatás szerint Bécsben a második legolcsóbb az éves bérlet a tömegközlekedésre, Rómában 250 Euro, Bécsben 365 Euro az éves bérlet ára. Összehasonlításul még ideírok néhány várost (az ár mindenütt Eurora konvertálva): Budapest 423, Brüsszel 499, Párizs 679, Berlin 710, Stockholm 995, Dublin 1420.
Amit ez a statisztika nem mutat, hogy a bécsi tömegközlekedés hálózata nagyon jó, és állandóan bővül. Ez pedig olyan, mint az emberi szervezetben a vérkeringés, ez teszi lehetővé a város állandó továbbfejlődését.

Boldog húsvéti ünnepeket!

Boldog húsvéti ünnepeket! Frohe Ostern! Happy Easter!
Mindenkinek kívánok szépet, meleget, békéset, kellemes ünnepeket!

Húsvéti tojás

Kisgyerek tojást
Fest, örül a szép színnek,
Nyuszi, virágok,
S az alvó lélek, együtt
Köszönt téged, ó, Élet!

Világtojás

Rejted a jövőt.
Kevés, ki rajtad átlát.
Burokban védve
Alszik viharok előtt
A készülődő világ.

Tavaszvárás

Tegnap lent voltam a kertben, 2-3 órányit kerti munkával töltöttem. Sajnos szélből több volt, mint napfényből, összeszedtem egy kis megfázást.
Várom már nagyon, mint oly sokan, a Tavaszt! A meleget hozót, a sok napsütéssel jövőt.
Bár ilyen névnap nincs a naptárban, volt a gimnáziumban egy lány, akinek ez volt a keresztneve. Minden évben, a tavasz beköszöntekor, mindenkitől kapott valamit az osztályban.

Márciusi várakozás

Tavasztündér, vár
Reád sok bokor, virág,
Fa, állat, s ember,
Zord, szeles napok után
A meleget, fényt hozd el!

2016 március 15

2016. március 15. Ülök a szobámban, Magyarországtól így is, úgy is messze. Odakint szürkeség van, eső, olyan reménytelen eső, amilyen általában ősszel szokott lenni. Budapesten zajlanak a hivatalos ünnepségek, a vezetők beszédeket mondanak lovaskatonák sűrű sorfalának védelmében. Így nem jut el hozzájuk, hogy a tüntetők diktátort kiabálnak.

Ötven éve, 1966. március 15-dikén nem volt hivatalos ünnepnap. Budapesten az iskolában normál tanítási nap volt, annyi különbséggel, hogy magyar órán megemlékeztünk Petőfiről, és valaki elszavalta a Nemzeti dalt. Talán én voltam, talán más. Tizenhárom éves kamaszlányként még fogalmam se volt arról, hogy vannak emberek, akiket ezen a napon különösen szemmel tart a rendőrség. Az ellenzékiek. Akik kokárdával az utcára merészkednek, akik nem hivatalos újságokat nyomtatnak, akik hivatalosan nem publikálható verseket írnak. És ha még arra is vetemednek, hogy elénekeljék az erdélyi himnuszt, akkor a rendőrök biztosan megverik őket.
De miért? Nem ugyanezeket csinálták azon a napon, 1848. március 15-dikén azok a ma ünnepelt márciusi ifjak? Kokárdát viseltek, újságokat és verseket adtak ki, és a rendőrséget irányító hatalomnak nem tetszett, amit csináltak.

Száz éve, 1916. március 15-én háború zajlott. Csúnya, nagy háború, sokak életébe kerülő háború. Hányan gondoltak akkor a márciusi ifjakra? Nem tudom. Az akkor demokráciát akaró mozgalmat néhány évvel később elsöpörte a vörös forradalom, aminek nem sok hónapja után jött a fehér terror. Legalábbis nekem még az iskolában ezekkel a szavakkal és jelzőkkel tanították, nem ismerem a mai terminológiát. Vörös és fehér. Nem a színeken múlik.

Százötven éve, 1866 március 15-dikén még biztosan éltek néhányan azok közül, kik oly boldogok voltak 1848. márciusi napjain. Miközben a hatalom már Haynau diktatúrájának lassú lebontásán gondolkodhatott, ők bújkálva, reményeikben megcsalatva, megkeseredve vegetáltak talán? Egy későbbi kor nagy költője írta: „nemcsak szívemben hordom, mit érdemes még, van visszatérni otthon, ha volna még…”. Előtte is, utána is, sokan átélték ezt már.

2016. március 15. Ha nem lenne ilyen esős, borús, hideg idő, tudnám, hogy mit csinálnak az emberek. Az első, hosszú tavaszi hétvégét jól ki lehet használni a víkendház, a nyaraló takarítására, az ilyenkor szükséges kerti munkákra, és egyáltalán egy kis napsütés élvezetére.
De esik.

Mi lesz vajon újabb ötven év múlva? 2066. március 15. Unokáink, dédunokáink mit csinálnak majd ezen a napon? Abban bízom, abban reménykedem, hogy békében élnek majd. Élnek és remélnek.

az vagy, amit megeszel 2

Magam is éreztem, mikor a múltkori bejegyzést írtam, hogy édeskevés, még akkor is, ha egy blogbejegyzésbe nem sok fér. Aztán lépten-nyomon előjött a napokban ez a téma még. Egy rövid felsorolást erről ideírok.

1. Találtam egy nagyon szemléltető és nagyon szomorú képet valahol a national geographyn egy albatroszról, aki abba pusztult bele, amit megevett — sok-sok müanyagot. Sajnos nem jegyeztem meg a referenciát, ideteszem a képet magát.
Az az újságcikk sem elég vigasztaló, mely szerint találtak már egy müanyagot evő bacilust.

2. A múltkori bejegyzésemet cikk formájában elküldtem a Holnap Magazinhoz is, ahol indoklás nélkül elutasították. Szerencsére itt a televízióban ez a téma nincs betiltva, most is hallgattam egy félórás müsort, ahol többek között arról is szó esett, hogy a Glyphosat egészségkárosító hatásáról miért jelennek meg annyira különböző szakértői vélemények. Például ha a WHO határozottan (esetekkel bizonyított) rákkeltő hatásról beszél, az EU megfogalmazásai miért enyhébbek, “puhábbak”.

3. Még annyi mindenről kellene beszélni! Eszembe jutott, hogy annak idején (mi Bálinttal 1988-1989-ben voltunk Stockholmban) hallottam olyanokról Svédországban, akik a Tschernobyl-i katasztrófa után még az étterembe is Geiger-Müller számlálóval jártak. Ne egyek túl sok növényevő halat, mondták. Tele vannak rádióaktivitással.
S manapság? Ne együnk lazacot, mert ki tudja, hogy nem azokból való-e, melyek genetikailag módosítottak. Tegnapig azt hittem, ez a legaktuálisabb veszély a halakkal. Most hallottam a TV-ben, hogy nem. A legújabban észlelt probléma a higany. A higany túlságosan felgyűlt a környezetben, és ennek következtében a halakban is. A tengeriekben még jobban, mint az édesvíziekben.

4. Keveset hallottam még az alumínium káros hatásairól az emberi szervezetre — de erről talán Magyarországon készült tanulmány.

Attól tartok, hogy a listám még sokáig folytathatnám — sajnos. Amíg van kinek.

Rosszra rossz

Természet ellen
Fordult az ember, és ő
Sokáig tűrt, de
Eltűnik a jó anya,
Marad gonosz mostoha.

az vagy, amit megeszel

Az vagy, amit megeszel – hol hallottam ezt a bölcsességet? Talán valami ókori bölcstől olvastam, vagy egy mai kabaréban hallottam? Már nem tudom. De érdemes rajta elgondolkodni egy kicsit.
Ha az igaz, hogy azok vagyunk, amit megeszünk, milyen emberek lesznek a dominánsak, a legnagyobb számban lévők mondjuk egy fél évszázad múlva?
Genetikailag megváltoztatott, módosított emberek.
Miért? Mert egyre nagyobb arányban csupa olyasmit eszünk meg, ami genetikailag megváltoztatott, módosított anyagot tartalmaz. És ezek hatását, következményeit senki nem látja be igazán.
Mondjak néhány példát?
Tessék.
Az EU-ban most aktuális megint a Glyphosat kérdés. A Glyphosat méreg, gyomirtó szer. Már 1996-ban és 2007-ben is elítélték a gyártóját hamis reklám miatt, mely szerint ez egy biológiailag lebomló anyag. Kimutatták, hogy már kis mennyiségben is különféle funkciózavarokat képes okozni az élő szervezetben, például a sejtosztódásnál, és ilymódon a rákbetegség egyik kiváltója lehet. Ennek ellenére a mezőgazdaságban ma is használják.
Másik példa. Különféle hormonkezelések a tehenészetben. Olyan hormonokat adnak a teheneknek, melyektől több tejet termelnek. A hormonkezelés először a teheneknek okoz többféle egészségügyi problémát, és utána a tejen, és a húson keresztüladódva feltehetően nemcsak nekik. Az erre vonatkozó kutatásokat a multik minden megengedett és meg nem engedett módon igyekeznek meggátolni.
Jó, nem eszem húst. De tejet? Sajtot?
A legveszélyesebb beavatkozás talán a génmanipuláció. Arra, hogy a tudományos hatásvizsgálatokat gátolják, itt is van egy közismert példa. Az 1990-s években Pusztai Árpád, egy magyar származású biotechnológus egy nagyobb kutatócsoporttal a géntechnikailag megváltoztatott krumplinak az emberi szervezetre, egészségre való hatásával foglalkozott. Kimutatták, hogy a géntechnikailag megváltoztatott krumpli nem várt reakciókat váltott ki az emberi immunrendszerben. Mikor 1998-ban Pusztai beszámolt erről egy BBC interjúban, másnap azonnal elbocsátották, és a kutatócsoportot felszámolták.
A genetikailag módosított növényekkel kapcsolatos problémák a genetikailag módosított vetőmagnál kezdődnek. Mint például Indiában. Az amerikai Monsanto konzern 1999-ben felvásárolta a legnagyobb indiai vetőmag vállalatot. Nem kellett sok év hozzá, hogy elérte, hogy egyeduralkodóvá vált az ottani vetőmag piacon, természetesen a genetikailag módosított vetőmaggal. A „normális” (nem manipulált) vetőmagokat nemcsak kiszorította, de az árat is sokszorosára felverte, aminek az lett a következménye, hogy a kisebb gazdálkodók hitelre szorultak, és egy-egy időjárás tekintetében rossz év után könnyen teljesen tönkrementek.
És mennyi a vad kereszteződés a genetikailag manipulált és a nem manipulált növények között? Pontos számokat erre nem tud mondani senki, de az ezen a téren folyó vizsgálatok gátlására, hiteltelenítésére szintén van példa.

Egyébként: az EU néhány országában kötelező feltüntetni az eladott élelmiszeren a genetikailag manipulált összetevő részt, az USA-ban tilos.

Szóval? Milyenek lesznek ötven év múlva az emberek?

A mindennapjaimból anno 2016 március elején

Tegnap reggel hallottam a TV-ben, hogy leégett a Caritas egyik ruharaktára, megint szükségük lenne ruhákra. Ez felidézte a hónapok óta halogatott ruhaválogatást itthon, hogy a szekrénynek könnyebb legyen, meg talán nekem is. Ugyan a Caritasnak most elsősorban férfi holmira lenne szüksége, és az nekem nincs, de talán a használható női ruhák is segítenek így vagy úgy (eladják vagy a menekülteknek szétosztják).
Így aztán délután, az írás után egy nagy szatyor ruhával kiballagtam a Caritas egyik raktárához, amelyik csak néhány buszmegállónyira van tőlem. Miután leadtam a hozottakat, sétáltam a raktárban, ahol mindenfélét tartanak, nemcsak ruhaneműt, hanem régi bútorokat, és sokféle a lakásokból kiselejtezett tárgyat. Mint egy hatalmas ócskapiac, talán annyi különbséggel, hogy nem kell alkudni (és nem is lehet) az eladókkal, és nincsenek sokan.
Talán soha nem hatott még rám a kidobott régi tárgyak, kiszolgált öreg bútorok látványa ilyen lehangolóan, mint tegnap. Mintha egy temetőben jártam volna, ahol sokan várják reménytelenül a feltámadást. Mennyit tudnának mesélni ezek az öreg bútorok, vázak, babák, ha beszélni tudnának! Vajon az én kedvenceimmel, két mackóval és két babával, évtizedek óta hűséges társaimmal mi lesz? Rájuk is ilyen szomorú sors vár?
Persze, tudom, a világnak sokkal nagyobb problémái vannak. Olyanok, amelyekkel képtelen megbirkózni. Mint ez a mostanában állandóan aktuális kérdés, a menekültek. A menekülők és az integráció. A nemrég fordított osztrák mondák között volt példa egy sikeres integrációra: néhány száz éve a török támadások idején az egyik faluban egy török véletlenül itt maradt; megnősült, letelepedett, integrálódott.
Mi ebben a kulcs a sikerhez? Talán a szám, az arány. Egy integrálódott a többihez, átvette az aktuálisan meglévő uralkodó értékrendet. Anélkül nincs integráció, hanem szétrombolódás van. Mint a biológiában, ha nézem például a sejtet, mint az élet legkisebbnek tartott egységét. A sejtnek van egy külső fala, annak a feladata a védelem és a szűrés. Ott kell eldőlnie, mi kerülhet be a sejt belsejébe. Mi az, ami integrálható, és mi nem. Csak ha mégis bekerülnek ártalmas vírusok, akkor aktivizálódnak más mechanizmusok.
Ez is intelligencia a természetben, és azt hiszem, hogy ezt mindenki tudja, még az is, aki a könyvet: Intelligence in Nature nem olvasta.