Mint az utóbbi években mindig, itt is az újabb versek kerülnek felülre, tehát az elsö a legalsó. 🙂
Felborult egyensúly
Már júniusban
Szárazságtól szenvednek
A fák, pedig van,
Hol mindent elönt az ár,
Nem jó a víz eloszlás.
Volt-e ember
Volt-e ember, ki
Úgy érezte a halál
Jöttekor, itt már
Mindent megtanult, szűk a
Tér, kell a továbblépés.
Szeretet posta a jövőre
Két kedves gyermek
Tölti be a szívemet,
Szeretném, hasson
Tovább majd a szeretet
Akkor, mikor elmegyek.
Egy képet nézve
A Nap szemei
Alatt ég és természet
Lényei egymás
Felé haladnak, hidat
Építve kapcsolódnak.
Álom, kísérlet
Vagy van ahol valóság,
Az univerzum
Fejlődésre sokféle
Jó, rossz példát elénk tár.
Fohász a Földért
Virágzó Föld, te
Gyönyörű bolygó, maradj
Mindig ilyen, ne
Légy soha lepusztult és
Kihalt, bús élettelen.
Júniusi békesség
Mozdulatlan a
Levegő, a lombok zöld
Levelei úgy
Élvezik délutáni
Nap melegét, csendes, szép.
Lélekharang
Harang szólalt meg,
A halálra gondoltam,
Kinek mit jelent
A búcsúztató, végső,
Felcsendülő haranghang.
A lélekharang
Jelzi az átlépést e
Világból abba
Az ismeretlen másba,
A szellemek honába.
Van-e hazájuk
Vagy ruhátlan, hontalan
Keringnek erre,
Arra, régi fészkeik
Hangtalan megsíratva.
Nincs visszatérés
Nincs visszatérés
Ugyanoda, bárhová
Mész, más a világ,
Környezet gyorsabban vált,
Mint te másik létformát.
Sajnos
Nem a józan ész
Bolygóján élünk, sajnos
Bolondokháza
Ma a Föld, nagy a káosz,
Tombol a pénz s a közöny.
Ne hagyjuk elpusztulni a földfelszínt!
Fény gyermekei
Vagyunk, napfényé és nem
Lidércfényé, az
Eredeti minta és
Erő földi életé.
Ne szakítsuk el
Magunkat a naptól, a
Földfelszín alatt
Más emberek lennénk, egy
Emberségét vesztett lény.
Unokáimnak a 70-dik születésnapomon
Kicsi lánykáim,
Kívánom, járjátok be
Szépen utatok,
Unokáitoktól majd
Sok örömöt kapjatok.
A nagymamáktól
Az unokákig adjuk
Mindig tovább a
Szeretetet, azt ami
Megszépíti életünket.
Igaz szeretet
Az egyetlen, ki nem lesz
Halott soha, az
Élet örök kerekét
A szeretet, ki hajtja.
Összekapcsolódások
Szeretek tóban
Úszni, nem medencében,
Vízben lebegve
Pórusaimban eggyé
Lenni a természettel.
Hasonló érzés
Fák alatt, s mi külön szép,
Fa s víz egymásra
Nem féltékenyek, mint a
Vad-bolond férfinépség.
Fekszem a napon
A Nap úgy adja
Az erőt, ellazít és
Kifáraszt együtt,
Akárcsak jó mély alvás
Innen messzire repít.
Kánikulában
Kánikulai
Hőségben az árnyékban
Különösen jó,
Kedves fám bőven ad rám
Kellemes hűst, nyugtatót.
Kívánság a kimenetel előtt
Az Élet része
Akarok lenni, nem egy
Halotti maszkként
Járkálni, érezzem az
Élet dús lüktetését.
Földanya, kedves
Földanya, kedves,
Jó, nemcsak az álmaim,
De gyerekkorom
Bolygója, kívánom élj s
Remélj, lesz jobb nemzedék.
A Föld halála
A Föld halála
Az Édenkert vége, az
Ember maga a
Tönkretevő s az innen
Elűzött, sors-üldözött.
Igen, üldözni
Fogja sokáig vesztett
Föld tudata, mi
Minden lehetett volna,
Pusztulást mi okozta.
Sírj, ember, csak sírj,
Könnyeid tanítanak,
Önhittségből nem
Lesz sem igazi tudás,
Sem virágzó almafa.
A Földünk atmoszférája
Mehetünk a föld
Alá, ha elveszti a
Föld védőburkát,
Jelen atmoszférát, az
Életünk táplálóját.
Vadember
Vadember nem az,
Ki fejletlen világba
Született, hanem
Az, akiből az erkölcs
Teljesen el- s kiveszett.
Álom egy távoli jövőről
Mikor csak óra
Ketyeg, nem zavarja a
Csendemet, el-el
Révedek, a jövőtől
Ilyenkor sosem félek.
Ki tudja, mily sok
Zsákutca után, szép lesz
A jövő ezen
Planétán, oly szép, mint ma
Biz‘ csak az álomvilág.
Elcsitul bennünk
Sok fölös kíváncsiság,
Elmúlik mind a
Verseny- és habzsolásvágy,
Marad az élet tisztán.
Fölösleges próféták
Próféta miről
Beszél, múltról, jövőről,
Hisszük, mindegy, a
Jelen nekünk egyetlen,
Mi létezik, mi éltet.
Apokalipszis vízíója
Megnyílik az ég,
Ijesztő lesz a látvány,
Vissza kényelmes
Kis ketrecünkbe, akkor
Már hiába is vágynánk.
Késő belátás
A szomorúság
Általában később jön,
Mikor már eldőlt
Egy sors, bevégeztetett,
Hol ember nem segíthet.
Miért nem tudunk
Időben cselekedni,
Mikor még lenne
Kiút, lenne gyógyulás,
Nem veszne el e világ.
Ezen emberi
Világ, melyben még élünk,
Struccként bújva el
A bajok elől, mert a
Meglátás elkésve jön.
Egységes emberiség
Egységes Egész,
Ha lesz az emberiség,
Akkor lesz csak jó
Rész, rész mindenben, itt és
A Világegyetemben.
A Kelyhek Könyve
A Kelyhek Könyve
Olyan, mint egy forrás, ha
Megtisztítod, jó
Erőt ád, oltja szomjad,
Utadon soká táplál.
Ki halad jobban
Ki állva marad,
Lemarad, így az élet
Versenyén futók,
Mégis lesz, ki célba jut,
Bár semerre sem mozog.
Démonkarnevál
Démonkarnevál
Köröttem a nagyvilág,
Nem az álom, a
Valóság színpadán nagy
A szüntelen kavargás.
Nem hagyják nőni
A magokat, mit Isten
Elvetett, nem nő
Fel az Ember, ha minden
Tiszta lélek tönkremegy.
Csendes, szelíd vágyódás
Szeretnék újra
Természet része lenni,
A nagy Egészé,
Mely harmóniát szeret s
Nem leszek számkivetett.
Szeretném újra
Érteni madár dalát s
Azt, amit mond az
Illatával millió
Színes, mezei virág.
Szeretném, ha mind
Meg tudnánk őrizni a
Tisztaságunk, az
Életvágy segítené
Új és új változásunk.
Pillanatkép
Kint esőcseppek,
Bent mosott ruha csepeg,
Szomorúan én,
Fekete felhőkkel ránk
Borult a bús sötétség.
Corpus Christi
Lelkemet adom
Az új teremtéséhez,
Jól összetartó
Kötőanyagot, nem vész
El, mit lélek tart és fog.
A kapocs közös,
Kétirányú, minden kis
Lény adja hozzá
Karját, önnön kis lelke
Öntudatlan csöpp csápját.
Időutazás
Mint hajónapló,
Olyanok a jegyzetek
Időutazás
Során, segíti eltűnt
Vándor megtalálását.
Lehetséges-e
Régi keresztúton más
Irányba menni,
Ami megtörtént egyszer,
Azt másfelé elvinni.
Életfolyam nem
Számítógépes játék,
Nem hisszük ezért,
A Világból mit látunk
Csak parányi töredék.
Egy szakasz lezárul
Lezárul az itt
És most, ki tudja, lesz-e
Még itt jövőm vagy egy
Távoli csillagon vár
Otthonom és örömöm.
A fákkal
Szavak nélkül is
Jól megértjük a fákkal
Egymást, jobban, mint
Szavakkal ez elromlott,
Szomorú embervilág.
A Praterben
A gyerekeknek
Kell sok zajos vidámság,
Céllövölde és
Dodzsem, vattacukor és
Fantázia szörny világ.
Óriáskerék
Fentről mutat várost, úgy,
Mint a madarak
Látják, felülről más ám
A mindennapi világ.
A kisvonaton
Megpihenünk, míg visz az
Erdő fáin át,
Kiszállva csalogat sok
Nem próbált látványosság.
Másnap iskola.
Nem gondol erre itt a
Gyereknép, ünnep
A vasárnap, bárcsak a
Többit is itt tölthetnénk!
Átutazók vagyunk
Néha úgy érzem,
Elég becsukni csak a
Szemeim s itt van
A halál, elalszom itt,
Másutt ébredek fel már.
Olyan idegen
Minden, a köröskörül
Nyüzsgő emberi
Világ, csak testem van itt,
Lelkemnek nincs hon immár.
Átutazó az
Ember mindig, olvastam
Fiatalon, vén
Fejjel jött az értése
Annak, mit ez a szó mond.
Katalizátor
Felgyorsítja a
Változásokat, de nem
Kontrollálja, azt
Tán még maga a sokat
Tudó Sors sem mind tudja.
A Sors rejtélye
Sorsfonalak, ha
Lebegnek több száz éven
Át, hol s hogy dől el,
Mikor lesz belőlük új
Lélektápláló kosár.
A Sors orsója
Pörög-e úgy, hogy előbb
Létrejön ezen
Kötés, mint megszületik
A kosárba az új lény.
Az adagon múlik
Méreg vagy gyógyszer
Minden, az adagolás
Szabja meg, napfény
Erősít, éltet, de ha
Túl erős, meg is ölhet.
Ábránd
Szeretnék egyszer
Olyan szép életet, mely
Nemcsak ábránd, de
Bárhonnan nézve is egy
Gyönyörű szép valóság.
Az itt és most ketrece
Itt és most olyan,
Mint a ketrec, fogvatart,
Hiába szállna
A gondolatom messze,
A tett-vágy ide mutat.
Hiszek a reménytelenben
Mélyen hiszek a
Hihetetlenben, hiszek
Lehetetlenben,
Hiszem, nem csak az Ész, ki
Elvégzi a teremtést.
Nyári délután
Feküdni egy nagy
Fa gyönyörű lombsátra
Alatt csuda jó,
Felejtesz bút, bajt, él az
Álom, távol a való.
Két kérdés
Ami egy kert a
Szárazföldön, az tenger
Mélyén egy színes
Korallsziget? Illat vajh‘
Van-e a lényeinek?
Elértéktelenedett minden
Tartóssá csak a
Szemét vált a Földön, nem
Termelnek már mást,
Mint hamar tönkremenő
Silányt, nem olcsó hitványt.
Összedőlnek a
Házak, kidobhatók az
Autók, ruhák,
Nincs semmi érték abban,
Mit mai ember csinál.
Az elszemetelt
Föld ad-e tiszta talajt
Újrakezdésnek,
Pénzhajszolástól messze
Fordult boldogabb népnek.
A Föld lelke
A Föld lelke a
Nagy kísérletező, ki
Keres jobbnál jobb
Formákat, sokféleség
Ahol felvirágozhat.
Európa sziget
Európa egykor
Sziget volt, lehet megint
Az lesz, három nagy
Föld kereszttüzében, az
Áramlatok tükrében.
Pihenés a természetben
Napfény, fa lombja
Adtak enyhülést feszült
Gondolataim
Hálójának, átadva
Magam a karjaiknak.
Tietek vagyok,
A természeté, tiszta
Erők gyógyítnak,
Hazugok világából
Messzire kiragadnak.
Csipkerózsa alvása
Százéves alvás
Csipkerózsáé, mese
A változatlan
Környezet ébredésnél,
Az csak az ő lelkéé.
Formák változtak,
A bennük vándorlók nem,
Mégis, mintha több
Rossz lenne, mint egykor volt,
Az első teremtésben.
Tavaszi szél
Feltámadt a szél,
Zsongást hozó tavaszi
Szél, új erőket
Szállít a lég, neked is,
Nekem is jut épp elég.
Mit őriz az öntudatlan
Egy város képe,
Virágzó fák, kacsák a
Tavon, csecsemő
Pillantás, mi jön velem,
Amikor megyek tovább.
A mai vihar
Kedves volt hozzám
Ma a vihar, megvárta
Az eső, amíg
Hazaérek, csepegni
A házhoz érve kezdett.
Kedély és időjárás
Borús idő a
Borongós hangulatra
Néha fordítva
Hat, nem jobban keserít,
De tompít fájdalmakat.
Naiv hitem
Szívesen írnék
„Hogyan lehet“ címmel egy
Könyvet, tanácsok
A lehetetlenhez, azt
Mégis tenni hogy lehet.
Hogy lehet a rosszt
Legyőzni úgy, erejét
Veszítse ezer
Évre, virágozzon a
Föld sok-sok boldog népe.
De nem tudom a
Hogyant, csak a szívemben
Él a hit, lehet.
Szeretném, eljövendő
Gyerekek ne féljenek.
Utam vége felé
Hinni, remélni,
Szeretni az életet,
Lelket erősít
E három, ismeretlen
Jövőt így bízva várom.
Nem volt könnyű a
Megtett út, bár biztos van
Nehezebb, menni
Kell, nem elveszni, úrrá
Lenni a csapdák felett.
Öregen sem
Nem érzem rossznak,
Sem reménytelennek az
Életet, mi fáj,
Mikor elmegyek, hogy jó
Kötődések elvesznek.
A felelősség határa
Azért felelős
Lehetek-e, mi messze
Szakadt tőlem, egy
Gyerek, egy írás, mind csak
Követi saját sorsát.
Gond, felelősség,
Meddig kell vinni őket,
Hol van a határ,
Teremtő teremtettet
Hol útjára elbocsát.
A szürkeségben
A szürkeségben
Álmodom a színekről,
Az illatokról
A tompa légben, szívről,
Mely újjáéled szépen.
Üzenet az igaznak
Ne zavarjon a
Téged gáncsoló tolvaj,
Csaló bandita
Sereg, menj utadon, mi
Érték, az teveled lesz.
Egész napos eső
Reménytelenül
Hulló eső bezár a
Szobába, csak a
Kismadarak kint a fán
Trilláznak szépen tovább.
Végre napsütés
Végre napsütés,
Úgy hiányzott már, meleg,
Jótékony sugár
Simítja arcom s szívem
Sok-sok keserű ráncát.
A jövő születése előtt
Mély bugyrai a
Létnek, készül bennük az
Új, születése
Után a szülők nélkül
Formálja ki önmagát.
Kincskeresés nem kenyerem
Kincskeresés nem
Vágyam, értelmetlennek
Látom, öregen,
Ha sikerült, ülni egy
Nagy halom pénzes zsákon.
Motivációk
Egyiknek hobby,
A másiknak életcél,
Kit mi miért hajt,
Az marad mindig rejtély,
Sokféle az ember nép.
Hogyan készül a jövő
A teremtővé
Váló gondolatok vajh‘
Melyek lesznek e
Bús Mából, örömhozón
A változásaikból.
Kórkép a jelenről
Feltámadásra
Vár oly sok minden, oly sok
Kedves, jó lény, de
E világ vámpírokkal
Telt, nem az igazaké.
Két régebbi, évekkel ezelőtt írt versem:
Fények és árnyak
Fények és árnyak
Egymást váltva táncoltak
A víz felszínén,
Balettjük a szívembe
Hozta a megbékélést.
Békét az örök
Változással, azzal, hogy
E kettő sosincs
Egymás nélkül, ellentét
Szül új létezést végül.
Minden megmarad
Csak látszólag vész
El, mit nem látunk, felszín
Mögött megmarad,
Rálelnek s újraéled,
Mint virág a Nap alatt.
Az élet egyensúlya
Úgy tűnik, a Föld
Urai felejtették,
Minden élőé
Isten akaratából
E bolygó, nem csak övék.
Mindenkinek kell
Legyen tiszta környezet,
Nyomás nélkül hol
Fejlődhet, egyensúlyban
Egésszel adhat s vehet.
Földünk és mi
Bizonytalanul
Imbolygó s vad száguldó
Földünk egyszerre,
Kamasz a Galaxisban s
Jó anya tudatunkban.
Rossz gyermekei
Vagyunk, hitványul neki
Sok-sok fájdalmat
Okozunk, új reménység
Helyett csalódást hozunk.
Az utak kísérői
Küzdelmem igaz
Létért nemcsak az enyém,
Minden gyermeknek
Segítenék, az igaz
Útról le ne tévedjék.
Derűre ború
Derűre ború,
Borúra derű, nemcsak
Az időjárás
Ilyen, a hangulatok
Hintáznak az emberben.
Az élet tanúságtétel
Az élet örök
Tanúságtétel minden
Létezőnek, így
Tanulhatjuk meg, kivel
Kössük a szövetséget.
Zenét hallgatva
Ha szétáradnak
Sejtjeimben a zene
Hullámi, csendes
Nyugalmat ad, ellazul
Általa kicsi és nagy.
Vihar dalai
Úgy jók, ha nem szorongást
Hoznak, feltámadt
Szelek felhőket visznek s
A tiszta égbolt marad.
A gyerek és az öreg
Ijedten néz a
Kisgyerek az öregre,
Mintha más világ
Lenne, nem perspektíva,
Nem vonzó sok év súlya.
Féltve néznek
Öregek a gyerekre,
Kicsi jövő, mi
Mindent hoz az idő, a
Szeretet adjon erőt.
Isten szolgája
Isten szolgája
Az Időtlenségben az,
Ki minden létben
Tudva vagy tudatlan, de
Erről tanúságot ad.
A korona
A korona, az
Olyan, mint híd az Ég és
Az embervilág
Között, puszta dísszé lesz,
Ha hídfőállás törött.
Szeretnék vigasztalót látni
Belefáradni
Magatehetetlenség s
Reménytelenség
Csapdáiba, ne legyen
Ez jót akarók sorsa.
Látni a nyomort
Nem tudván segíteni,
Hogy lehet reményt
Mégis fenntartani, hol
Lehet még segíteni.
Kik bevégeztek
Egy világot valaha,
Hitték-e, jobb lesz
A szenvedések után,
Elmúlik-e mind, mi fájt.
Van-e még esély
Azt hittük régen,
Az állam megvéd, óvja
Az embereket,
Kik nem akarnak mást, csak
Tisztes, békés élteket.
Gyerekkor hite
Volt ez, keserű látni
Maffiavilág
Valóságát, a sötét
Árnyaik rombolását.
Van-e esélye
Még az itt és mostnak, e
Szomorúnak, vagy
Jön egy hosszú szünet, míg
Újra itt élet lehet.
A blob bennünk
Gondolatvilág,
Mint blob, vágyik elvesztett
Része után, sok
Kis csáppal keresi az
Elszakadt önmaga mást.
Lélek tésztája
Örökké kutat, neki
Megfogható a
Jó, nem elvont, egyszerre
Hang, íz, érzés, tapintat.
Ébredések
Minden ébredés
Visszatérés, jelenbe,
Itt és mostba, a
Körülmények ily‘ s olyan
Kesernyés karmaiba.
Biciklisták
Sok biciklistát
Láttam a Duna partján,
Vajon járművük
Hétköznap a munkába
Menéshez is használják?
Magamról
Lassan betöltöm
Hetvenedik évem és
Örülök, hogy még
Élek, hogy az időskort
Is aktívan megélem.
Száz éve és ma
Egy száz éve élt
Bécsi nem ismerne rá
A Wasserparkra
Ma, nem a természet más,
A mai emberfajta.
Hiába sírnánk
Letűnt idők után, mit
Elnyelt a múlt, az
Visszavonhatatlan már,
Ma is múlt lesz, nem soká‘.
Résztől az egészig
Minden sejtünkkel
Jó, ha érzünk, látunk és
Gondolkodunk, sok
Zajló áramlás csöppnyi,
Élő részei vagyunk.
Nem hal el az élet
Kismadárhang és
Szakadó eső súgják,
Lesz még jövő, nem
Hal el az élet, itt és
Most csak szomorú részlet.
A rossz tettek hatása nem múlik el
Az emberiség
Maga ássa a sírját,
Minden rosszal, mit
Létrehoz, fejére hull
Nem áldás, de gaz s mocsok.
Kérdések a reménytelenségben
Menni kell akkor
Is, ha nincs járható út?
Ha nem tudjuk azt,
Hová? Hol a forrás, ha
Reménytelen a világ?
Kilátástalanul
Mit tud még tenni a
Kapitány, hajójához
Ha jéghegy közel
Van már, elkerülni nem
Lehet a nagy csattanást.
Összegyűlt hibák
Hozzák az elpusztulást,
Későn meglátott,
Ignorált problémák, nincs
Mit tenni, időnk lejárt.
A Föld a hajónk,
Van-e még Kapitány vagy
Egy kísérlet sem
Jelent már mást, mint meddő,
Fejvesztett, bús kapkodást.
Gyermekek vagyunk
Az ember is csak
Gyermek, mint a természet
Teremtménye mind,
Időtlen szellemlelkek
Szülőkként nézik, védik.
Nézik a Gyermek
Készülését a hosszabb,
A Felnőtt létre,
Mikor maga is szellem
Lesz, létéből kilépve.
A távolból
Lóbálom lábam
A Saturnus gyűrűjén,
Messziről nézem
Megvan-e még, mit csinál
Kavargó földi népség.
Farkasvilág
Emberek, kikben
Nincs humanitás, de sok
Ordas szellem, kik
Felfalni akarnak csak
Mindenkit a közelben.
Nem emberek az
Ilyenek nekem, taszít
Bennük minden, az
Enyémek azok, akik
Védik a sok védtelent.
Áttelepülés
Az utazás, az
Úton levés érzése
Más, mint amilyen
Az áttelepülésé,
Oldásé és kötésé.
Lezárni mindent,
Mit lehet és lélekben
Kész lenni újra,
Örömmel várni jövő
Barátságos otthonra.
Ki mit lát
Ahogy csecsemő
Látja a világot, nem
Tudom leírni,
Ahogy egy öreg, igen,
Fontos, hogy ezt megteszem.
Fontosak az arányok
Pici élesztő,
Sok liszt jó kalács lehet,
De sok élesztő
Kevés liszttel nem teremt
Ehetőt az élőknek.
Nincs segítség, ha
Rossz alapra épül a
Világ, tisztulás
Nélkül sok a szenvedés
És nő a kavarodás.
Az átalakulás knowhowja
Megtanulni a
Pillangótól hogy jó az
Átalakulás,
Hernyó igényekből hogy
Lesz pillangó valóság.
Odaát
Bonts vitorlát új
Élet, messzire repíts
Vágyak tengerén,
De ne ragadjon soha
El bősz, gyilkos, fagyos szél.
Felszeletelt idő
Kis darabokra
Felszeletelt Idő, mit
Az ember kapott,
Nincs öröklét, tanulja
Meg, mi a felelősség.
Borongós áprilisi napon
Minden nap más színt,
Más hangulatot hoz, mi
Borús, sötét az
Tavasszal is őszt idéz,
Valóság, nemcsak emlék.
A Létezés legyőzhetetlen ereje
Szeretem a lágy
Tavaszi napot, a sok
Finom, friss virág
Illatot, vígan szóló
Kismadár szónoklatot.
Szeretem a Lét
Újjáéledését, el
Nem pusztítható
Hitét, lényekben talált
Örök, igaz örömét.
Aki másnak vermet ás
Ki másnak vermet
Ás, maga esik bele,
Elpusztítja az
Ember a természetet,
Saját sírját ássa meg.
Fordulópont
Máshová ment át
A figyelem fókusza,
Nem központ már az
Öreg bölcső, jelenkor
Startja, a vén Európa.
Cseresznyevirágzás
Cseresznyevirág,
Oly szívesen magammal
Vinném illatod,
Légy velem, vigasztalj, van
Még, aki szépet hozott.
Az elemek határain
Heves viharok
Vad hullámai s csendes,
Lágy, alig fodros
Hullámzás váltják egymást,
A köveket formálják.
Nekik két idő
Van, a tombolás és a
Nyugalom órák,
Passzív öröm s szenvedés
Az örökkévalóság.
Avagy aktívak
Ők is? Mint ezeréves
Fák, kik téridőt
Adnak sokaknak, amely
Mind‘ ott élőt egybezár.
Kizártam a világot
Kint eső, bent csönd,
Hű emlékeim őrzöm,
Jó érezni a
Ritkán megálló időt,
Lágyan, lassan csepegőt.
A megfelelő időben
Jó-e, ha ember
Maga próbálja jelen
Szálait tépni,
Reményét csak a jövő,
Távol felé fordítni.
Jó-e, ha küzdünk
A Halállal, adjon még
Időt, ő tudja
Jobban, változás mikor
Lesz pont jó, érett gyümölcs.
A távozás pillanata
Elmúlt az élet,
Egy lét végetért, végső
Sóhaj kíséri
A lélek repülését,
A távolba merülést.
Álmok és ábrándok
Álmok, ábrándok,
Gyerekkor és öregkor
Világaiban,
Enyhítik a jelent, a
Rosszat a valóságban.
Az élet rejtelmei
Miért száll egyik
Fára egy tucat madár,
Másikra egy se,
Mi vonzza vagy taszítja
Az élőket el, össze.
Mit mondasz kicsi
Gyereknek, ilyeneket
Ha kérdez, mire
Megnősz, ne felejtsd el a
Sok-sok ügyes kérdésed.
Test és lélek
Épp kilábalok
Egy-egy fájdalomból, s a
Figyelmem másutt
Jár már, levetve testem
Sok ilyen-olyan baját.
Jó érzés ez, a
Fájdalmak nem ölik el
A lelket, marad
Mi volt s mindig lesz, örök
Szabad, érzékeny lélek.
Tavaszi fagy
A gyümölcsfákon
Elhalt sok virág a fagy
Nyomán, a tavasz
Után hiába jön nyár,
Nem terem gyümölcsük már.
Megfagyott lélek
Nem adhat megbocsátást,
Nincs Fagynak sosem
Feloldozás, neki nem
Jön soha felolvadás.
Pusztulásba vivő politikusok
Politikusok
Látszatszövetségei
Mögött eldurvult
Hatalmi harc, a tét a
Föld, az lesz üres, kihalt.
Senki sem nyer a
„Játékosok“ közül, de
Mindenki veszít,
Földünk majd jó sokáig
Őrzi a halottait.
Álmodnak-e a
Holtak feltámadásról,
Tanulnak-e a
Régi hibákból, lesz-e
Esély ezen bús Mából.
A sötét Zeusz
Nincs örök béke,
Éppúgy, mint örök vihar
Sincs, nincs örökké
Világosság, éppúgy mint
Örökké sötétség sincs.
Ilyen az élet.
Semmit sem tudsz örökre
Elintézni, mert
Minden feltámad s más, új
Formában képes élni.
Minden nemzedék
Meg kell küzdjön a Rosszal,
Zsarnokkal, az őt
Leigázni akaró
Ezerarcú démonnal.
A természet, a
Szabadság s a szeretet
Ezen démon fő
Ellenségi, emberből
Ezt akarja törölni.
Tenger szülte Nap
Tenger szülte Nap,
Amely Jó és Rossz között
Ítél és választ,
Utakat kijelöl, nem
Futhatsz el sorsod elől.
A halál, mint szülés
A halál olyan,
Mint a szülés, keserves
Az új jötte, nem
Tudjuk pontos idejét s
Mit hoz majd a feledés.
Búcsúszó
Elvisz az élet
Máshová, hol vár reám
Egy szép, új világ,
Búcsúzzunk hát, ti kedves
Kislányok és kiskacsák.
Aki az élettel beszélget majd
Minden elem tud
Üzenni, nemcsak a szél,
Fény, vízfodor, föld
Mind valamit regél, csak
Az ember nem érti még.
Lehet, lesz majd oly
Ember, ki természethez
Visszatalál, jön
Idő, megérti mit mond
Neki fű, fa és madár.
Három apeva
Apeva: 1-2-3-4-5 szótag
Négy évszak
Fagy
Meleg
Virágok
Levél lehull
Újra itt a tél
Remény
Fájt
Elmúlt
Nevetés
Jöhetne már
Az ember csak vár
Üzenet
Gén
Vírus
Üzenet
Változtasd ős
Önmagad jól meg
Öreg hajó
Sok vihart átélt
Hajó csendes öbölbe
Vágy’, hová nem tér
Be soha nagy-nagy hullám,
Béke honol, változás.
A felnövekvő gyermekeknek
Ne higyj a téged
Áltatóknak, ne higyj a
Hamisnak, gaznak,
Bár az tűnik a nehezebb
Útnak, maradj igaznak.
Romlott világ
Romlott világban
Azt tartják az ügyesnek,
Aki becsap, árt,
Így romlik még gyorsabban
El ez az egész világ.
Környezet és tudat
Jégvilág, vulkán,
Erdő, síkság, mindegyik
Más életteret
Kínál s meghatározza
Az ott élők tudatát.
Emberi tudat
Egy a sok közül, minden
Faj, növény, állat,
Baktérium őriz egy
Kicsit, Egy Rend részeit.
Merre visz az út
Merre visz az út
Sok lehetséges ösvény
Között, nem tudjuk,
Útkereső választ vagy
Az, ki mindnyájunk fölött.
Kihúnyt láng
Kihúnyt láng nyomán
Hamu marad, semmi más,
Az Életkerék
Pörög-forog tovább, tél
Után jön majd egy új nyár.
Mi öli meg a szerelmet
Nem az elválás
Öli meg a szerelmet,
A józanodás,
Álomvilág helyébe
Lépő, fájó valóság.
Kinézve az ablakon
Nem szeretek az
Esőben sétálni, bár
Hiányzik a friss
Levegő, öreg testet
Lágy széllel ébresztgető.
A Tükör
A Tükör sosem
Megrendelésre mutat,
Nem azt, mit látni
Szeretnénk, igaz Tükör
Mindig öntörvényű Lény.
Ha lehull a függöny
Szomorú kép, mi
Elénk tárul, ha lehull
A függöny, sivár,
Kegyetlen, élet iránt
Teljesen érzéketlen.
Időtlen kapcsok
Lélek kötődik
Az anyaghoz, milliárd
Szál, kevés köztük
Időben messzenyúló,
Örök, lelki rokonság.
Mélyen érző lélek
Mélyen érző csöpp
Emberi lélek, szenved,
Kiben ilyen van,
Hasonlóra vágy, de nem
Leli soha a párját.
Régmúlt ébredései
Hagyd aludni, ki’
Ébredési ideje
Nem jött még el, a
Környezet nem tiszta, van
Tudás, mihez éretlen.
A meghalás
Halni kell, akár
Jó, akár rossz, emberlét
Része a halál,
Emberiség ne tegye
Magas polcra önmagát.
Cseppnyi rész vagyunk
Végtelen tér és idő
Tengerén, rajtunk
Hat, felismerjük vagy sem,
Sok természeti törvény.
Szellemlét és az emberi világ
Mi az, mi durva
Anyag világába hajt
Tisztult szellemet,
Miért érzi valónak
Küzdést s szenvedéseket.
Szemlélni kintről,
Felülről, megmaradva
Igaznak veszélyt
Kerülve, időtlen a
Semmibe elmerülve.
Az lenne csak az
„Örök békesség hona”?
De mit ér? Nincs lét,
Nincs fájdalom, nincs érzés,
Önáltatás szül sekélyt.
Része lenni az életnek
Része lenni az
Életnek jó, büntetés
A kizárás, így
Jár az ember, természet
Fölé helyezve magát.
Ki uralomra tör
Ki uralomra
Tör, beteg, s még betegebb
Lesz, elzáródnak
Tőle a jó erők, a
Vége egyre közelebb.
Tavasz
Tavaszról dalol
Sok kis madár, a hőn várt
Napsütésről, a
Színekben illatozó
Mindig újuló létről.
A megvénült és
Legyengült emberiség
Nem érzi már ezt,
Kiszakította magát,
A természet fölé állt.
Kozmosz embere
Felejti gyökereit,
Siratni fogja
Dúsan virágzó élet
Elvesztett szépségeit.
Ember és végzet
„Csillagba zárták
Sorsodat”, hány helyről jön,
Mi együtt végzet,
Mit ad az Ég, mit a faj, s
Mit a Kehely, hol élek.
Erőt és tudást,
Emlékezetet, szívet,
Látni mi segít,
Mi gátol, ezt tanulom
Amíg csak élek mindig.
Lebegésben
Nem vagyok halott.
Mégsem vagyok itt, lelkem
Gyakran másutt jár,
Ha végleg elmegyek, tán
Elhagy a szomorúság.
Hetven év
Hetven év, sok vagy
Kevés, mi elkészült, az
Mindig torz marad,
De a hiányaink is
Élnek, sokat mutatnak.
A pusztulásba vezető út
Tönkreteszik az
Emberek a hajót, min
Utaznak, mert nem
Becsülik a Földet, nem
Becsülik önmagukat.
A megváltás
A megváltásnak
Mit nevezünk, visszaút
Elvesztett tiszta
Létezéshez, ahol nem
Halott folyó az élet.
Régi ízek
Rég kedvelt ízek,
Hová tüntetek, ma minden
Étel más, tiszta
Természet nincs, így tiszta
Zöldség, gyümölcs sincsen már.
Erős szélben
Mintha lyukas sajt
Lennék, olyannak érzem,
Ha átfúj a szél,
Mély barlangba merül le
Bent a meditáló én.
Öregkori elfáradás
1.
Az alváshiány
Nekem árt, kába vagyok
Egész nap, hívnak
Szép álmok, hagyd itt ezt a
Tönkrement, csúf világot.
2.
Nehézkes évek
Után vágyom új testbe
Friss erőt bírni,
Alkotó energiát,
A lét nem önfenntartás.
Még élek
A halálról az
Élethez tértek vissza
Gondolataim,
Jó érzés ez, még élek,
Adok, amíg csak lehet.
A gonoszról
Sötétség nem tud
Teremteni életet,
Ki elnyom, ott nem
Fejlődhet ember, növény,
Csak báb, reménytelenség.
Van gonosz, mely tán
Maga sem vette észre,
Hogyan vált azzá,
Hamis értékek mellett
Minden igazt kidobált.
A hatalomvágy,
Mi betölti, másnak nem
Hagy helyet, külső
Máz, csillogás, önmagát
Kábító dolgok csupán.
Üres a lét
Üres a lét, ha
Nincs gyerek, nincs öreg, nincs
Feladat, nincs gond,
Nincs kötődés, nincs adni
Akarás, nincs tartalom.
Mókuskerék az élet
Mókuskerék az
Élet a véges létnek,
Bilinccsé válnak
A napok, feszítően
Eltorzuló ritmusuk.
Megnyugvás
Lágyan rengő kis
Hajó a végtelen nagy
Tengeren, vihar
Nem dobál, csendes felszín
Alatt békés, mély világ.
Furcsa érzés
Furcsa érzés ez,
Egyszerre „megtaláltam”, s
„Nem tudom, mi ez”,
Megérkezni, keresés
Nélkül utat meglelni.
Hajtanának tán
Sokan, ki itt, ki ott, de
Ülök egy körben,
Mindentől messze vagyok,
Egyedül a tömegben.
Lassan leszálló éj
Beesteledett.
Gondolataimban úgy
Elmerültem, már
Sötét lett. Közrefog a
Csend, a megnyugtató éj.
Talányok
Fejtsd meg rejtvényem,
Mondá a Sphinx, aki jó
Választ ad, fényben
Él, ki hibádzik, annak
Marad a dús sötétség.
Ilyen az élet.
Számtalan rejtvényt kínál,
Ki csalni próbál,
Önmagának készíti
A csapdát, fogollyá vál.
Márciusi szélben
Hűvös szél tépáz,
Hajam kócos, sietek
Haza, én tavaszt,
Ő telet szeretne, nem
Jutunk közösre mi ma.
Az egész emberiség
Van, kinek tánca
Szép, másnak dala, van, ki ért
Sok tudományt, mi
Emberek mind hordozunk
Értékes potenciált.
Az emberiség
Után maradó nyomok’
Csodálják tán az
Utánunk jövők, nem sejtve,
Ezek békétlen idők.
Az egyén alkot,
Az egész pusztít, mert nem
Egység, versenyző
Csapatok teszik tönkre
Az életben, mi szép.
Nőnap 2023
Megmérgezett sok
Száz iskolás lány, ez a
Mai Irán, vajh’
Embernek nevezhetem,
Ki gyilkol ily esztelen?
Ember, állam, a
Civilizáció szép
Fogalmai, mondd,
Hová lettek, a vadak
Semmibe visznek minket.
Márciusi sétám
A tavaszi nap
Lágy sugarai sokunk
Kicsalogatják
A friss légre, kik várunk
Már rég a tél végére.
Vándorlás a megismerés labirintusában
Néha álomban,
Néha ébren jönnek az
Érdekesebb, jobb
Kérdések, új utakra
Hívók, csendben csábítók.
Amit választunk
Mihez kötjük meg
Magunk, mely Fához, milyen
Értékekhez, az
Határoz meg lelket és
Tovább’ kereséseket.
Csak a testem öregszik
Évek múltával
Testem egyre rozogább,
De nem szellemem,
Tágasra nőtt szabadult
Örök ifjú-vén lelkem.
Mindennapi viharok
Zord hullámokat
Csendesítek magamban s
A világban, a
Viharzások haszna biz’
Kevés, csendben figyelj, élj.
Milyen lesz a Kapun túl
Te, múlttá váló
Bús jelen, ne kísérts majd
Mikor Ott leszek,
Friss öröm legyen a lét, s
Alvó az emlékezet.
Az élő élet
Az élet élve
Érthető meg, míg mozog,
Lélegzik, örül s
Szenved, a lények lelkét
Addig láthatod jól meg.
Halott bolygó
A természet szült
Mindig új élteket nagy
Pusztulás után,
A természet szereti
A sokszínű virágzást.
Rajta múlik-e,
Gyakran borul a mérleg,
Önző, vad fajok
Az élet ellen törnek,
Vesszen el minden végleg.
Megbolondul az
Idő, felborul miden
Ciklus és jó rend,
Az elszabadult erők
Tombolása után csend.
Holt anyag csendje,
Halott bolygó kering még
Szomorún, némán,
Emlék a múlt, sok szép vágy,
Máshol nő az élet már.
Hol kezdet van, ott vég is
Fényekből formált
Szobrok, Shalott szőttese,
Teremtve minden
Mi lett, elvész, hol kezdet
Van, ott biztosan lesz vég.
Sokáig hordozott fájdalom
Belénk temetve,
A fájdalom nem vész el
A mindennapok
Sodrában, milyen fákat
Teremt zárt bánatában.
A szivárványon túl
Szivárványon túl, s
Túl e Föld minden baján,
Hozhat-e a nagy
Távolság gyógyulást, nem.
Lélek szíve tovább fáj.
Tél után tavasz jön
A búcsúzó tél
A felbomlásra int, de
Mutatja tavasz
Sok jelét, bevégződés
Valami új kezdetét.
A jelek
A jelek, melyek
Jelentése elveszett,
Felbukkannak itt,
Ott még, de keveseknek
Hoznak csak ráébredést.
Álombeli látogatók
Az álmainkban
Beköszöntő vendégek
Mit szeretnének,
Segíteni, ártani
Vagy csak maguk mutatni?
Az életnek adni
Adj az életnek,
Sokszorosan kapod majd
Vissza, mintha egy
Bűvös kamrába került
Volna. Jó s Rossz egyaránt.
Első tavaszi nap
Rózsaszín apró
Virágok kinyíltak az
Első tavaszi
Napfényben, még sok ilyen
Nap legyen az életben!
Van-e még visszaút
Nincs gyökér, nincs lomb,
Nincs ág, feldarabolt fa
Sosem terem már,
Ez lesz az emberrel, ha
Minden kötődést elvág.
Az ember, mint faj,
Így váltja le önmagát,
Nem tudva mit tesz,
Későn döbben rá, jövő
Új világ más lényé lesz.
A mély rejtelmei közül
A molekulák
Tudják-e, mit hordoznak,
Információt,
Vágyakat, viszi őket
Tovább ösztön vagy tudat.
Meglátásból születhet új
Meglátás adhat
Jó diagnózist, melyből
Teremtés nőhet
Ki, itt nem javítható
Rossz az, mi kővé válik.
Vad és szelíd hullámok
Alvás nélküli,
Nyugtalan éjek után
Szelíd nappalok,
Úgy érzem, éber álom,
Amelyben nem itt vagyok.
Itt a bálszezon
Tollasbálba mész,
Így hívta nagyanyám az
Alvást, morogtam
Magamban, hisz a kislány
Igazi nagy bálba vágy’.
Megöregedve
Nem vágyom másra, csak a
Tollasbálba, hol
Nyugtató, jó az alvás,
Sejteknek ad gyógyulást.
Nem tudnak kárpótolni
Kárpótolni biz’
Semmit sem lehet, sok
Bánatot, még több
Ellopott évet, szeretet
Fényétől fosztott létet.
Segít, akit hívsz,
Ne veszítsd el a reményt,
Élni betegen
Is lehet jó, szép,
Ha az ember nem adja
Fel hitét, lát célt
Írtam a Poet-on válaszként Pocsai Piroska betegségéről szóló haiku láncára
Az Áldozó új élete
Áldozás után
Másféle próbatétel
Jön, nem egy vizsga,
De mutatja, milyen mély
Az áldozás hatása.
Fénysugarak gyülekezete
Összegyűltünk, hogy
Teremtsünk, majd szétválunk s
Messze visszük a
Fényt, ne maradjon sehol
Homály s örök sötét.
Szép jövőt álmodom
Apró magból nő
Hatalmas fa s tartós lét,
Életteremtő,
Tisztuló környezet, hol
Boldog mindenki, ki él.
A hogyan kérdése
Knowhow, a módszer,
Mindenhez kell, emberi
Kapcsolatokhoz
Éppúgy, mint a gépekhez,
Egyensúlyhoz, élethez.
Ritka érzés
Az élet bennem
És kint egy, én nem vagyok
Határ, mi velem
Történik az az egész
Világé és egybezárt.
Az összezártság
Egységgé kell legyen, mert
Együtt egész, mint
Ahogy növény sem lehet,
Ha nincs szár, levél, gyökér.
Egy szkeptikus Valentin napja
Valentin napja
A rejtett szerelemé
Volt valaha, ma
Virágok eladása
Napja, mit rejt, ki tudja.
Közeleg a tavasz
Apró jelei
A tavasznak itt vannak,
Zöldellő rügyek,
Olvadó jég, gyerekkel
Teli park és játszótér.
A fogságba ejtés nem gondoskodás
Ne foglalkozz a
Halállal, mondják, bambán
Add el a lelked,
Így akarnák, készít’nek
Csapdát, ördög kalickát.
A létek közti utam
Áthullámzok egy
Másik világba csendes
Békésen, ott nagy
Nyugalom köszönt, új fény,
Új lények és új öröm.
Felelősség
A felelősség,
Mintha elveszett volna
E fogalom, a
Vezetőket figyelve
Bennük e hiányt látom.
Felkészülés
Készen lenni a
Veszély fogadására,
Földrengés, árvíz,
Bármi lesz, nem könnyű, de
Kell, jó állam megfelel.
A múlt él
A múlt teljesen
Sosem múlik el, itt van
Velünk, kísér és
Kísért mindenhol, kívül
És önmagunkon belül.
Nem tárgyak a múlt,
De szellem és lélek, nagy
Utakat bejárt,
Sokféle lényt megismert,
Kutató élő világ.
A lények évszakai
Télen alszanak
Mélyen elrejtőzve a
Magok, a tavasz
Az indulás ideje,
Friss erő a gyermekek.
Virágzás után
Jön a gyümölcshozó nyár,
Oly rövid, ha szép,
Színes ősznek, a mustnak
Engedi át a helyét.
E körforgásban
Élünk mi mind, az Élet
Gyermekei, fény
S az elemek egyedi
Torzó keverékei.
Igen, torzó, mert
Sohasem lehetünk kész,
Tökéletes, ép
Szobor, sorsunk változás,
Hiszen mindig vonz a más.
Februári fagyos napok
Befagyott a tó
Felszíne, korcsolyázni
Vékony a jég, de
Nem árt neki a napfény s
Sok kis sirály tipegés.
Ellentétekben élünk
Még a magány s az
Öregkor csendje is tud
Hiányozni ott,
Hol az élet sűrűje
Lesz zajló mindennapok.
A vég kezdet is
Elmúlik a tél,
Elmúlik az itt és most,
Más utat keres
Az Élet, más lényeket,
Örök forgás szebb lehet.
Intelligencia a természetben
Szétdobált apró
Tudásmorzsák szerte a
Földünkön, élők
Hordozzák tudatlan, nem
Tudják felhasználni, jaj.
Szépen épít’ni
Világot, hol nem marad
Senki és semmi
Ki, helyére lel a lény
S ez örömöt ád neki.
Szomorú vagyok
Szomorú vagyok.
Ki tudja, miért. Mélyből
Jön a keserű
Érzés. Honnan veszem az
Örömhozó erőt még?
A Gonosz szolgái
Primitív erő
Megveszekedettséget
Teremt, lényeket,
Kiknek az erőszak a
Ketrecük, vesztik maguk
Amiatt, amit
Tesznek, méreg, kés avagy
Gyilkos beszéd, az
Ártás módja mindegy, a
Bűn hozzájuk tapad, nem
Vehetik le, a
Léteik örök rabság,
Sosem ártatlan,
Sosem tiszta, menekvés
Nincs, sorsuk a szolgaság.
Az imamalom pörgetése
Az imamalom
Pörgetése ős szokás,
Múltba merült az
Igazi, olyan maradt,
Mint mily’ e kommersz világ.
A Halál
Furcsa félisten
A Halál, nem bántja a
Háttérben lét, hol
Nincs dicsőítés, talán
Csak hosszú keserűség.
Ő végrehajtó,
Nem újat tervező, a
Változásoknak
Utat nyit, de maga már
Nem örülhet, nem épít.
Minden feladat,
Amit el kell végezni,
Valakire vár,
Ki kapja, min múlik, azt
Rejti a sűrű homály.
Elmenni attól,
Mi számunkra kiosztva
Lett, gyakran vétek,
Jól betölteni sorsunk
Nem megbecsült, de érdem.
Kegyetlenül tépáz a szél
Ilyen üresnek
Sosem láttam talán a
Játszóteret, sok
Gyerek elbújt, fú hideg
Szél, nem jön a tavasz még.
Apró versek
Tíz hó termése.
Apró versek, tükrei
A mindennapi
Gondolataimnak, csöpp
Darabkák, kiszakadtak.
Kiszakadtak és
Üzenetté váltak a
Jövőnek, talán
Egyszer a távolban majd
Még hozzám is eljönnek.
Tél vége felé
Az alvó magok
Felett a kismadarak
Éneke tavasz
Ígéretét zengi, lesz
Majd ébredés, hirdeti.
Esik a hó
Esik végre a
Hó s marad is belőle,
Fehér takaró
A fákra, a földekre,
Enyhülés a szívekre.
Lassan biztosabbak a léptek
Járni óvatos
Léptekkel nem csak magunk
Miatt kell, akik
Velünk s utánunk jönnek,
Értük felelősséggel.
Ismerős ismeretlen
Természetesen
Folyik össze bennem múlt s
Jelen, reménylem,
A jövő is ilyen lesz,
Ismerős, nem idegen.
Az elemek és mi
Elemek örök
Áramlása bennünk egy
Edényben van, mi
Fogjuk össze őket, bár
Jobbára öntudatlan.
Alkony utáni merengés
Rámköszönt a csönd
Estefelé, oly’ jó egy
Kis elmerengés,
Semmi s minden ilyenkor
Eggyé vál’, Egy van, nincs Más.
Örülj, hogy élsz
Élni jó. Maga
Az élet adomány, ne
Pazarold léted
El hiún és ostobán.
Örömből adj másnak át.
A könyvek
Amikor gyerek
Voltam, a könyvek adtak
Vigasztalást. Most
Is ezt teszik. Nem nekem
Csak, unokáimnak is.
Várakozás a határon
Elérkezni a
Véges s végtelen közti
Határhoz, mikor
Már nincs visszaút, csak ki,
Csak át, vezet majd az út.
Még várakozás
Van, csöpp szünet indulás
Előtt, ki marad,
Ki megy, ítéli az, ki
Minden sorsot így eldönt.
Várni annyi, mint
Remélni, a félelem
Helyét átveszi
Lassan a hit, velem jön
Az, aki mindeddig vitt.
Véges és végtelen
Itt és most, ott és
Mindig együtt haladnak,
A láthatatlan
Szálaik erre-arra
Egymásba gabalyodnak.
Unokáimra gondolok
Egy óraféle
Van bennem, mely növekvő
Hiányt jelez, ha
Már egy hét eltelt, s én nem
Láttam a kicsinyeket.
Két kis unokám,
Veletek a szívem, oly’
Ez, mint imádság,
Kérem az Istent, tartsa
Rajtatok védő szárnyát.
Készülni az ismeretlenre
Hét szűk esztendő
Után ha jön hét bő, óvj,
Istenem, a sok
Könnyűségtől, veszélyre
Jól fel nem készüléstől.
Sorsunk kereke
Éppúgy forog, mint a Föld,
Sötét, világos
Egyaránt jut nekünk, mi
Jön, azzal kell küzdenünk.
Kertjeim a jövőben
Vágy volt bennem a
Kert sokáig, s vágy lett most
Megint, képeket
Festenek kertekről a
Jövőben, ábrándjaim.
Vágyak hajtanak
Megérteni a
Világot, s adni tudni,
Kinek kell, e két
Vágy hajt engem, kísérnek
Keresztül sok életen.
Nem vágyom harcra,
De az élet ad bőven
Küzdenivalót,
Akadályt, mely segít, ha
Meglelem benne a jót.
A fáklya, az út és az élet
Fáklya, mely mindig
Világít, utat mutat,
Lángja nem vész el,
Vezetni tud sokakat
Az örök keresésben.
Az út sosem megy
Keresés nélkül, csapdák s
Fel nem ismert új
Problémák veszik körül,
Nincs más, könyörtelenül.
Higyj önmagadban, s
Higyjél jó társakban, hisz
Az élet megtart
Bennetek, akkor is, ha
Látja, gyakran tévedtek.
Hiányok
Betegszobámban
Hiányzik a természet
Gyógyító, szelíd
Ereje, hiányzik a
Nap simogató keze.
Megmaradok a változásban
Mélyen hiszem, nem
Leszek más, van, mit sosem
Érint a külső
Változás, maradok, ki
Most is magára talált.
Lehet, vannak, kik
A fejlődésben hisznek,
Önmaguk egyre
Jobbnak szeretnék, sorsuk
Gyakran mindent elvesztés.
Mi állandó az
Örök változásban, ha
Nem a hit, ki a
Szeretetre épít, az
Végül sosem csalódik.
Jámbor óhaj
Nem szeretném, hogy
Az életvágy belőlem
Előbb távozzon,
Mint én magam, vén fejjel
Legyek kilátástalan.
Belső világ
Maradjon bennünk
Mindig egy rész titok, mi
A belső világ,
Jól őrizze e szobát
Hatalmas védő sárkány.
Alea iacta est 2 2023
A főtt tojás már
Túljutott választási
Pontokon, nem lesz
Csirke, nem lesz más, az út
Már csak ennyi: főtt tojás.
Alea iacta est 1 2023
Tér, idő és a
Fehérje felvették a
Formát, Sors által
Generált hálón, hol már
Adottá vált a mozgás.
Panta rei
Minden elfolyik
Máshová, meg nem tudjuk
Tartani, örök
Álom marad állandó
Formában megmaradni.
Lelkek keresése
Ki ismer fel a
Halálom után, lelkem
Ha meztelen száll,
Lesz-e ember, aki a
Láthatatlanon átlát.
Rátalálok-e
A formára,mely jó és
Igaz, régóta
Keresett, változásban
Elbújt, nem elveszett.
Rátalálok-e
Lelkekre, kikkel mindig
Vágytam az együtt
Futó létre, világok
Közt el nem kerülésre.
Ha a mű túlnő rajtunk
Csak egy alkotást
Kezdtem építeni, a
Létemet, köré
Épült sok minden, s végül
Mi kész, sokkal nagyobb lett.
Megégettem a karom
Lassan gyógyul a
Megégett karom, de jó
Emlékeztető,
Gyógyulni biz’ mindig kell,
Amíg a halál eljő.
Átalakulás
Gyerekként nagynak
Tűnt a világ, igaznak
A felnőttek, vén
Fejjel kicsi a világ, s
Igazak a gyerekek.
A jövő útjain
Vajh’ hány versemet
Fújja szembe távoli
Jövő szele, zord
Vagy vigasztaló, enyhet
Adó, belátást hozó.
Szobalevegő
Tavaszi, tiszta,
Friss levegő áradna
Nyitott ablakon
Át be, most januárban
Csak téli álom biz’ ez.
Bacilusokkal
Teli levegőt őriz
A kuckó szoba,
Melyet ural köhögés,
Takony, sok ily’ nyavalya.
Hermetikusan zárt
Hermetikusan
Zárt, van olyan? Vagy látszat
Csak, láthatatlan
Mindenütt elér, befon
Végtelen sok parány rész.
Kis szobám
Mint szerzetesi
Cella, olyan nekem a kis
Szobám, nem csupasz,
Minden könyv, kép, tárgy útra
Csábít, bár mind máshová.
Az univerzum struktúrája
Durva anyagból
Készül a testünk, de sok
Finom, nem látott
Szál szövi át, Egészben
Vagyunk egy pici parány.
Mégis. A csöppre
Is ráfér a nagyvilág,
Hatni tud messze,
Távoli embereken,
Téridő hosszú során.
Mindig pergő rokka
Ott nő a Fánk, hol
A Folyók találkoznak,
Ott teremt az, mit
Hoznak, életszőttes lesz,
Ki fonja egybe őket.
Betegen
Gyengének érzem
Magam, egy kis láz szívja
El az erőm, a
Hinta, remélem, lázkép,
Itt s Ott közt nem indul még.
A keresés útján
Messzire megyek.
Oda, hol még tisztaság
Van, fák, emberek,
El nem romlott, szép világ,
Élet és nem pusztaság.
Itt kiveszett az
Ember az emberekből,
Nyers, rángatódzó
Biomassza, mi maradt,
Lelkem sok embert sirat.
Elmegyek. Viszem
Hitem keresés útján,
Meglelni, mi volt,
Van és lesz, a lelkekre
Épült szép, új világ.
Az emberek struccok
Az ember gyakran
Olyan, mint a strucc, földbe
Dugja fejét, nem
Lát, nem ért, de tesz, mintha
Látna, ez a különbség.
Sokat akar a szarka
Nem ismerni a
Határainkat, az nagy
Bolondság, ennél
Nagyobb azt hinni, szabad
Akarat e nem tudás.
Nincs knowhow tanács
Nincs általános
Recept, hogy tegyed utad
Jól meg, igazul,
Ha élsz, a jó megoldás
Előbb-utóbb utolér.
Az ionsugárzás és az élő szervezet
Mai embernél
Az ET-k többet tudnak,
Sőt, nemcsak ők, a
Növények, fák használják
Jól az ionsugárzást.
Régebben kezdték
Tanulni, ez igaz, de
Nem hivalkodnak,
Emberi tudás kevés,
S mi van, az felszínes még.
Szállító hullámok
A gondolatban s
Vágyban kezdődő jövő
Miben megy tovább,
Magokban, atomokban,
Időtlen Nagy Folyóban.
A sugárzások
Is hidak jelen s jövő
Között, itt indul,
Oda érkezik mindig
Termékeny parány örök.
Néhány millió évet nézve
Vadon primitív
Lényei s űrutazók
Közti skálán sok
Szint van, ezen mozgunk mi
Mind, inga-mozgásunkban.
time2life 