Nagy közös univerzumunk
Beláthatatlan,
Zárt tér, keringünk benne
Mint csöpp részecskék
És ütközve keressük
A szeretet erejét.
Kismadár búcsú
Kismadár búcsú,
Egy legutolsó dal még
A halál előtt,
Tisztán, szépen, halkan cseng,
Majd ellep mindent a csend.
Új év jön
Kiket beborít
A fájdalom, nem várják
Ünnepként az új
Évet, szenvedéseik
Remélik véget érnek.
Jó kívánság
Legyen fény, ez nem
Parancs, de kívánság, jó,
Embernek mégis
Belül hordott hittel csak
Lassan megvalósuló.
Vidám versre vágytam
Szerettem volna
Vidám verset írni, úgy,
Mintha még csitri
Lennék, de nem megy, nyomja
Lelkem a hatvannégy év.
Mi mélyen bennünk van
Nem azt felejtjük,
Mit szeretnénk, nem tudjuk,
Mit hoz felszínre
Az emlékezés, félve
A mélytől nincs segítség.
Hit, remény, idő
Új év jön régi
Reményekkel, kis szelet
Idő mit hoz a
Végtelenből, mit formál
Az időtlen hitekből.
Lélekvezetőnek
Csak a szavakkal
Nem lehet hitet adni,
Ébreszteni se,
Csak vezethet, erőszak
Nélkül, ébredés fele.
Ki nem hagyja el Istent
Keserű élet
Is lehet örömteli,
Isten adja a
Vigasztalást, ki utad
Minden állomásán lát.
Ne keresd a boldogságot
Ne boldogságot
Keress, az olyan, mint a
Halhatatlanság,
Keresve nem, váratlan
Toppan csak be tehozzád.
Karácsonykor egyedül
Vannak, kiknek a
Karácsony egy kegyetlen
Ünnep, fájdítja
Még jobban rég magányos,
Csendben sajgó szívüket.
Másmilyen lenni
Másmilyen lenni
Felvállalt adottság, rút
Kacsa hattyúk közt
Nem majmol, nem utánoz,
Nem próbál hattyútáncot.
Tükröd a holdad
Minden földnek van
Holdja, kis ezüst tükör,
Önmagát látja,
Ki belenéz, támadja
A múlt, egy ősrégi lét.
Életfám szólit
Életfám szólít
Halk leveleivel: Jöjj,
Térj haza hozzánk,
Földtől Égig rajtunk át
Néz, kötődik a világ.
Kiszabott úton
Csillagok harca
Vagy világoké, csupa
Képzelődés, mind
Halad a maga útján,
Régi idők új nyomán.
A remény visszatér
Nincs visszatérés,
Mondtam, de visszatérek,
Rég elhagyott, rám
Váró helyre, szerető
Hiányoló szívekbe.
Nincs végtelen
Minden mi véges,
Annak nincsen végtelen
Része, csak olyan,
Mi horizonton túl ér,
Nem látja szem, s megértés.
A folyó hordaléka
Hol a szűrő, mely
Dönt, melyik kép lesz minta,
Míg többi sorsa
Pusztulás, viszi őket
Vadul folyó áradás.
Elmúlások
A ruhánk gyorsan
Foszlik szét, a lélek-arc
Halála sokkal
Lassabb, él, s egyre inkább
Nem tudja, mit hoz a vég.
Az élet hullámzása
Vagyok múlt, jelen s
Jövő, mindig más, mégis
Ugyanaz, hullám
Visz, borít, befed, nem bánt,
Hajtja örök szeretet.
Együtt velük
Adj Istenem, szép
Élteket, nemcsak nekem,
Milliárdnyi oly
Lénynek, kik nem akarják
Pusztítani a Földet.
Összedőlő légvárak
Beomlik a tér,
Csalók építették, kik
Szolgálták őket,
Fejükre hull, nemcsak most,
De sokáig még a múlt.
Nincs visszatérés 2
A hosszú útról
Visszatérni nem lehet,
Ki már távol van,
Azzal nem foghatsz kezet,
Csak a jelen, hol tehetsz.
Nincs már jelen
Mikor elfogyott
A jelen, csak múlt s jövő
Maradt, mihez kezd
Lelked az itt és mostban,
Foszladozó ruhában.
Ember akarj lenni
Ne férfi, ne nő,
De ember akarj lenni,
Ki örök igaz,
Kit nem hamisít meg az
Idő, a nagy temető.
Rossz hírt hallván
A hírekben a
Szerencsétlenségek kit
Tompítanak, kit
Érzékennyé tesznek, a
Föld bajai közösek.
Szétszakadt lelkeim
Kik elmentek már
Belőlem, s várnak engem
Valahol, hallják
Majd, ha itt a vég, szállok,
S az öreg köpeny elég.
Yin és Yang
Kavargó Yin-Yang
Néha a fejem, sötét
Világossal küzd
Szüntelen, üres sosem
Lehet a tér, így nincs vég.
Karácsonyi sütemény
A lélek tészta,
Méz, mandula, mazsola
Benne sok kis lét,
A végtelen tésztában
Keserű-édes remény.
Ó, Halál
Halál, egyszerre
Elfogadom s tagadom,
Hogy jó mit teszel,
Megfosztasz a lényemtől,
Hogy majd új jöhessen el.
Délutáni pihenő
Csendes szobában
Fekszem az ágyon, halkan
Az óra ketyeg,
Alkonyi homály leszáll,
Sötét éj közeleg már.
Minden végetér
Elfogytak már a
Szavak belőlem, csendben
Várom a halált,
Remélve, temetésem
Után is lesz még világ.
Hideg lett a világ
Hideg e világ,
Nagyon dermesztővé vált,
Nem a tél hozta
A fagyot, ember helyén
A rohanó robotok.
Várnak valahol
Várnak, úgy érzem,
Várnak valahol, kedves,
Meleg, jó szívvel,
Minden számítás nélkül,
Egyszerű hittel belül.
Mint öreg medve
Mint öreg medve,
Ki alszik télen, s morcos,
Ha felkeltik, úgy
Ásítozom végig e
Bús decemberi napot.
Életből életbe
Fájdalom formál,
Majd eltűnik alkotó s
Alkotás, kezdi
Útját az új, felejtve
Tegnapi gondját, baját.
Katalizátor vagyok
Katalizátor
Vagyok, embereket és
Erőket egymás
Felé hajtok, fűt a vágy,
Találjunk harmóniát.
Nem mindenki lehet barát
Rejtőzik bennem
A hit az emberekben,
Pedig sok csúfot
Látok, hit, hogy másmilyen
Emberekre találok.
Eremit lét
Ki kell zárnod a
Mindennapok posványát,
Mi beborítani
Akar, menned egyedül,
Őrizve hited belül.
Az Áldozat lét
Oltárként hal meg,
Ki tudatos Áldozat,
Halálában sem
Kapja meg semmi Gonosz,
Elszáll, s vele a Magok.
Visz a víz
Oly sok levél hull
A folyóra, hiszed, hogy
Nem vész el ez egy,
Célba jut, hazatalál,
Hosszú sodródás után.
Az emberi gondolkodás
Az emberben két
Különböző agy van, egy,
Mely képekben lát, s
Egy, mely analizál, egy
Egység a gondolkodás.
Olyan egység, mely
Egyensúlyt mutat ritkán,
Egyik vagy másik
Fél majd’ mindig elnyomja
A szövetkező társát.
Az örök kereső
Időtlen lényünk
Mit tart meg, s mit vet el a
Vándorlás során,
Vagy sem ő, sem az idő,
Dönt az örök kereső.
Go játék és az élet
Csapda játékban
Véd vagy támad, mindegy, de
Az életben nem,
Határ jó s rossz közt ott van,
Hol már nem védekezel.
Go játék közben
Ahányan nézzük
Amannyi félét látunk
Ugyanabból meg,
Jó lépést, csapdát, előnyt,
Nagy veszélyt, s eldöntendőt.
A Tejúton
Fent a galaxis
Útjain üzenetek
Kószán repkednek,
Hol a cél, az, aki vár,
Ki olvas, s ad megnyugvást.
Hópihe képek
Hópihe nemcsak
Vizet hoz, a felhőkből
Szép képeket, a
Természeten át adja
Tovább az embereknek.
A Sors tudja jobban
Hiába mondom,
Nem vagyok még felkészült,
A Sors bepottyant
A Feladatba, mennem s
Tennem kell, így akarja.
Fogva tart az Idő
Fogaskerekek
Gépezete az Idő,
Ki köztük halad,
Tanulnia kell látni,
Mely lépéssel lesz szabad.
Sokarcú idő
Bonyolult lény az
Idő, senki nem érti
A lelkét, minden
Máshoz hozzátapad, rejt,
Előhoz és elragad.
A feledésbe menők
Mit elfelejtek
A változásnál, elszáll
Máshová, ezer
Év múlva rámköszönhet,
Mint váratlan látomás.
Mire figyelj
Lábad elé nézz,
Tanítják a gyermeket,
Ki csak oda néz,
Nem veszi észre, mikor
Egy tsunami közeleg.
Időtlen lényed legyen a támaszod
Találd meg, ki vagy,
Mi benned legfontosabb,
Ne jöhessen ár,
Hol lelked elragadja
A szédítő hullámzás.
Föld-lélek
Lélek nélkül sok
Ország pusztul el, fegyver,
Pénz sosem tartós
Kötelék, mikor jön el
A Föld-lélek építés?
Az ismeretlen út
Jó-e indulni
Olyan úton, mely hová
Vezet, nem tudom,
Tartja-e a reményt, vagy
Mindenki homályba vész.
Egykori gyakorlatokhoz
Nem az a kérdés,
Lehet-e a kilépést
Gyakorolni, a
Szabad-e az igazi,
Magunknak kell feltenni.
Nem az idő a kulcs
Az idő nem kulcs,
Nem ő az, ki ajtót nyit,
Ő is fogoly egy
Összefüggő hálóban,
Mint a Jó, a Rossz és mi.
Minden pillanat más
Nem mindig tudom
Rövid szavakba zárni
A pillanatot,
Szeretet és fájdalom
Mit együttesen hozott.
A go játék, mint tükör
A go játék a
Két világunk tükre, a
Szellemeké, s a
Mienk, külön-külön nincs
Egyiknek sem létezés.
A go játék, mint zene
A go játék nem
Játék, egy külön világ,
Mint a zene, mely
Magába zárja, ki jól
Zenél, neki menedék.
A meghalás percei
Álomban avagy
Ébren jön el a Halál,
Öntudatlanul
Mehetek-e, vagy ébreszt
Az értem jöttek fénye.
Döntés előtt
Tisztáson állok.
Két út előttem, vár az
Erdő, vagy örök
Fény, hová visz az első,
Öntudatlan kis lépés?
Döntéseink szabnak utat
Hogyan dönthetünk
Jól két igazság között,
Tanulnivaló,
Melyhez nincs örök szabály,
Csak a változó világ.
Emberré formálódni
Fájdalomból tör
Elő életszeretet,
Vállalt szenvedés
Alakít a gyermekből
Igaz és felnőtt embert.
Egy ókori színházban
Emlékszel, gyakran
Beültem az utolsó
Sorba, hallgatni
A megújult darabot,
Új ifjúság mit hozott.
Néma társ
Mikor elhagytam
Azt a világot, csak te
Sirattál meg, bár
Nem látta senki rejtett
Könnyeid, fájó szíved.
Csendben figyelsz e
Világban most, várod az
Idő mit hoz, jön
Minek rég jönnie kell,
Megyünk tovább, messze el.
Az évezredes cédrus
Rémes boszorkák
Cédrust körbetáncolják,
Néma marad a
Fa, nincs őhozzá kötve
E sok pici lény sorsa.
A holdbéli csónakosnak
Holdbéli kedves
Csónakos barát, tudom,
Vársz, nincs szerepe
Időhöz kötöttnek ott,
Múlt s jövő megfonódott.
Nem lesz, ki megbocsásson
Istentől kérd a
Bocsánatot, ki tőlem
Nem, nem látsz többet
Se itt, se ott, se így, se
Úgy, engem már sohasem.
Az időtlen idő
Ki az Időből
Az időtlent akarja
Ketrecbe zárni,
Maga esik csapdába,
A születő tojásba.
Elnyel a vadon
Elnyel a vadon
Halálom napja után,
Az elemek mind
Megkapják mi nekik jár,
A fény fényként tovaszáll.
Fagy és napsütés
Fagy és napsütés,
Hideg novemberi nap,
Utolsó színes
Falevelek hullnak, tél
Szele beköszönt holnap.
Holt világ
Élő vén fasor
Emléke szép, helyén ma
Fénylő lámpasor,
Rideg, szomorú, kemény.
Világ, hol semmi sem él.
Terjeszkedő Pokol
Mesterségessé
Válik minden, eltűnik
Természet, ember,
Hol talál Lélek otthont,
Ha itt már minden Pokol?
Sötét arc
Sors örökmozgó
Kerekének ablakán
Bekukucskál a
Gonosz ránk, ember van-e
Még itt, hol már rég pusztít.
Az önmegismerés útja
Minden új élet
Új lehetőség arra
Rálelni, ki vagy,
Új tartalmakkal tenni
Gazdagabbá önmagad.
Téridő-ketrec
Téridő-ketrec
Törvényeivel szorít,
Kikerülsz érted
Meg, korlátaival mily
Sokat adott, segített.
A tisztultság
A tisztultság nem
Egy statikus állapot,
Képesség, újra s
Újra kiszűrni, mi jó ’s
Mi az ártó szennyezés.
Tündevilág
Vadászni sosem
Akarok, játszani csak
Szépen, táncolni
Mint csillagfény illatos,
Ízes, időtlen réten.
Szomorúság és öröm
Szomorúság és
Öröm úgy keverednek
Bennem, nem tudja
Senki, ha nevetek vagy
Sírok, mit rejt a szívem.
Könyveim
A könyvek, miket
Írtam, mint gyermekeim,
Elhagynak engem,
Saját útjukra lépnek,
Kiszakadnak belőlem.
Egy ősrégi pillanat emléke
Ültem, figyeltem
A megújuló folyót,
Az ifjúság friss
Áradását, láttam-e
A jövő villanását.
Elkészülve
Zsibongás bennem
A néma iskolában,
Eggyé vált a rész,
Új utakra visz a lég, s
Örökmozgó sorskerék.
Hazatérés
Életfa köszönt
Megfáradt Vándort nehéz
Út után, az Én
Feloldódik a Mi-ben,
Szeretve adja magát.
Maradék életszálak
Zene s fény együtt
Vigasztalnak, mikor már
Minden sejtem egy
Gubanc fájdalom, alig
Vagyok már itt, jól tudom.
Kapuk az úton
Sokféle kapu
Előtt állunk útjaink
Során, rejtenek
Veszélyt, örömöt, vissza
Nem forduló változást.
Üzenet a lélekvivőnek
Mélyen szerető
Lelkek hol vannak, oda
Vágyik majd csupasz
Szívem, ott legyen fészkem,
Az Angyal oda vigyen.
Hasonló a hasonlónak örül
Lehet-e bárki
Hasonló hozzám, rút kis
Kacsa szomorún
Jár, enyémek hol vannak,
A szerető hattyú pár?
A megfoghatatlan
Hegyek közt mélyen
Rejlő kolostorban sem
Vagyok más, mint lent
A völgyben, az emberek
Kavargó nyüzsgésében.
Rejtve vagyok egy
Pici emberben a sok
Közül, örök ár
Visz szüntelen, elrendelt
Alakul észrevétlen.
A jövő emberei
Mint fák, olyanok
Lesznek a híd-emberek,
Sikerül nekik,
Mi nekünk nem, kapcsolat
Minden jó létezővel.
Erdőtünde leszek
Elnyel a vadon,
Leszek óvó tündéje,
Míg jön az idő,
Hol más faj teremt tartós
Harmóniát, s miránk vár.
Ezoterikus kép a Kali Jugáról
Gyilkos had csapdát
Állít gyerekeknek, de
Szellem palackba
Vissza ritkán megy, marad
Üres bábu, roncs élet.
Nem mindent zár le a halál
Van, mit nem zár le
A Halál, csak prolongál,
Oly útra helyez,
Melyről senki sem látja,
Hogy merre, hová vezet.
Búcsúszó
Indulás előtt
Egy pillanattal mely szó
A legfontosabb,
Köszön, lezár, vigasztal,
Bevésődve fennmarad.
Láthatatlan ösvények
Vannak mihozzánk
Közeledő, és vannak
Eltávolodó
Utak, fáj vagy sem, fények
Ítélete szüntelen.
Tegnap
Mi elmúlt, már nem
Tölt várakozással el,
Nincs benne rejtély,
Izgalom, hiú remény,
Egy lett sok lehetőség.
Megfosztottság
Megfosztottság, csak
Ha tudatosul, nyomaszt,
Ki nem tudja, mit
Veszít, fájdalom benne
Későn alakul majd ki.
Hullámzás
Csak ki nem remél semmit, az nem csalódik soha
Nagy remények és
Kis csalódások örök
Váltakozása
Az élet, csalódom bár,
Mégis újra remélek.
A változások őre
A változások
Őre, mint egy jó kertész,
Keveset irt, vág,
Idejében elültet,
Szeretik a növények.
Borús őszi nap
Kopogó eső,
Dermesztő borongós ősz,
Lassít kint és bent
Életet, nyugalomra
Szólít virágzás helyett.
Borítékolt kívánságok
Kívántam egykor
Szép ébredést magamnak,
Lám, megadatott,
Kívánok a jövőnek,
Alkotni tudó szépet.
Ketrecben élve
Ketrecben élve
Határ a rács, áttörve
Látod mennyivel
Nagyobb a világ, a sok
Dimenzió kihívás.
Egy szomorú nap
Monoton eső,
Mélysötét bús hangulat,
Napfény sugara
El nem ér, zord, kietlen,
Sivár kínlódás a lét.
Szeretetem küldöm
Elérnek majd a
Szeretet hullámai
Láthatatlanul,
Szomorúságodban jó
Vigaszt adnak forrásul.
Őrizni vágyom a gyengéket
Ha nem térhetek
Élőként vissza, szellem
Formában is jó
Leszek, adni szeretnék
Minél több védtelennek.
Befeléfordulás
Mikor zárul be
Egy kisgyerek lélek és
Fordul befelé,
Gúnyos, hitvány környezet,
Formál a védekezés.
Nem adom el
Nem adom el sem
Testem, sem lelkem, hitem,
Életem, utam
Legyen keserves’ enyém,
De nem kreált, hamis kép.
Nem méricskélünk
Minden szenvedő
Tudja, vannak, kiknek még
Nagyobb fájdalom
Jutott, mind viseljük azt,
Mi nekünk megadatott.
Áldozat és kínzói
Erős fájdalmat
Okoznak, némán tűröm,
Tettüket a Sors
Ítéli el, tárolva
Jövőnek vétkeiket.
Vagyok, aki ír
Mikor még egy sort
Sem írtam, már bennem volt
Az, ki ír, s hitem,
Eljön az idő, mikor
A Rejtőzőt kifejtem.
Határok
1. el nem érhető határ
Egy vég nélküli
Álom maga határ, el
Sosem éred itt,
Örök távol ideál,
Valóság csak közelít.
2. belső határ
Minden magában
Hordozza határait
Jó s Rossz közt, eddig
Jó, innen Rossz, eltűnik
Sok kis lépésed között.
3. feltáratlan határ
A világ tele
Van rejtélyekkel, tudást
Hajszolva, ha mész,
Tudod-e, hogy megfejtve,
Velük vajh’ mit kezdenél?
Magamban oldom
Magamban oldom
Fel sok-sok élet porát, s
Nagyvilág néhány
Baját, tisztul a folyó,
Messze visz anyja, az ár.
Fekete s fehér
A természetben
Nincs tiszta fekete, s nincs
Tiszta fehér, mi
Él, az mind tarkabarka
Mesés színkeveredés.
A láthatatlan
Ami lényeges, az a szemnek láthatatlan. Saint-Exupery A kis herceg
Láthatatlan a
Jó erő, csak gyümölcse
Jelenik meg, hat,
Alkot, nem uralkodik,
Jó lényegét őrzi ez.
A sors kereke
A sors kereke
Mélyebben nyúl a múltba,
Mint akármelyik
Létező, hajtja egyre
Az oldó-kötő erő.
Háromszor ne
Ne akarj lenni
Más, csak önmagad, ne hidd,
A világ színpad,
Nem játék, komoly a tét,
Ne veszítsd, mi benned fény.
Vihar után
Isten nem hagyja,
Hogy mély verembe vessen
Sötét aljasság
Sok-sok vihara, élek,
Ővele mindörökké.
Az élet ereje
Mindenben látod,
Ha meglátni akarod,
Az élet ezer
Teremtő erejeit,
Az égen, a mélyben, s itt.
Rég meghalt nagyanyámnak
A virágokra
Nézve gondolok rád, ki
Már rég máshol jársz,
A szeretet mégis él,
Bennünk örök kötelék.
Az élet hajfonat
Az élet mint egy
Hajfonat, hol a lélek,
Hol test, hol szellem
Kerül felül, így vagy úgy
Egybekötődnek végül.
A megismerés teremtés
Ismerd meg magad,
Múlthoz kapcsolva teremts
Jövőt, jelenben
Mit formál az időtlen
Fény-ős, örök kísérőd.
Hét szűk év után
Hét bő esztendő
Könnyelművé ne tegyen,
Ha jönnek, tudd, ott
Mélyen rejtve vannak a
Leselkedő veszélyek.
Úgy élni
Szeretnék élni
Úgy, hogy mondhassam, jó volt,
Jó volt élni, mint
Ahogy soha, akartam,
Reméltem így, ’hogy történt.
Aggódom
Aggódásomból
Ha nem tud gondoskodás
Lenni, lesz fohász,
Mely kéri Istent, hogy ő
Vigyázzon, s nemcsak reám.
Nyugodt tenger
Nem minden hullám
Pusztító erejű, több
A csendes, lágy, part
S a mély majd’ mindig övék,
Győz a békés szelídség.
Visszhangot verni
Visszhangot verni
Egy másik lélekben nem
Könnyű, de lehet,
Nem ésszel, nem erővel,
Fájón szelíd lélekkel.
Boldogságot az adna
Boldogságot az
Adna, ha adni tudnék
Annak is, ki nem
Hagyja, észrevétlen, jól,
Kedvesen, vigasztalón.
Hiszek egy erőben
Hiszek egy Erőt,
Mely magába ötvöz sok
Apró jó erőt,
Teret s időt nyújt nekik,
Együtt lesznek teremtők.
A lélek gyógyulása
Mit jelent lelked
Gyógyulása, nem látszat,
Mély változás, új
Láng lobban a feltámadt
Régi hited alapján.
Mint a kristály
Morál nélkül nem
Épül semmi jó, káosz
Csak s összeomlás,
Kell egy vezérfonál, mely
Szépen tartja a kristályt.
Gyakorolni kell
Melyik hordóban
Van jó bor, melyikben víz,
S van-e, mely üres,
Sok gyakorlás kell, míg a
Döntésed sosem téved.
Batyumban az álmaim
Álmaim jönnek
Velem, várva a teret s
Időt, hol ők a
Mag, melyből lassan kinő
Akkori jelen s jövő.
Messze innen
A messzeség majd
Eltávolít a jelen
Bajaitól, lesz
Feladat, gond sok más, mi
Jó megoldásokat vár.
Értékek nélkül
Kiveszett mai
Világunkból az illő
Tisztelet hitek s
Emberek iránt, maradt
Üresség, képmutatás.
Meztelen szalad
Meztelen szalad
A lélek, remény hajtja,
Halvány fészekvágy,
Nem terheli aggódás,
Se veszthető kincseszsák.
Romlott nemzedékek
Nem becsülik ma
Az időseket, bántják,
Csúfolják sokan,
Ha jön értük a halál,
Számukra a megváltás.
Hiányzik egy kicsi lány
A hiány olyan,
Mint egy nyílt seb, hiába
Feded, fáj, lüktet,
Hiányzik egy kedves lény,
Nincs gyógyszer, nincs segítség.
A labirintus
Labirintus és
Veszélyben bolyongás az
Életek sora,
Nehéz szakít’ni időt
Felmérni múltat s jövőt.
Nem minden pusztulásból nő új
Az az utolsó
Hullám, mely elvitt minket,
Eltemetett egy
Világot, csak a remény
Él ma, romokat látok.
A sors angyala
Ki lát majd engem
A halál után, korsót
Védve repülök
Talán, kik nem törődtek
Velem, nem látnak ott sem.
Ha letelt az idő
A homokóra
Lejárt, kopog a Halál,
Ó, vártalak már,
Az ismerős otthonba
Szálljunk messzire tovább!
Az ember dönt
Mérgez, miket gyárt
A haszonleső világ,
Gyógyít az erő,
Melyet a természet ád,
Válassz: élet vagy halál!
Észrevétlen
Észrevétlen, a
Védekezésemből nagy
Távolság nőtt, s nő
Tovább, távolodik a
Rossz, s az emberi világ.
Feloldani
Feloldani a
Világ bajait magunk,
Meddig lehet, ki
Véges, csak végesen tud
Segítni végtelennek.
A vihar fókuszában
Kikapcsolni a
Külvilág vad, támadó
Hullámait jó,
De elérni nehéz, bent
Maradva a közepén.
Végenincs mese
Mélyen a hegyek
Közt bent, hol a madár se
Jár, vénségesen
Vén anyó őrzi hűen
A nagyvilág óráját.
Választási szabadság
A testet öltő
Szellem válogat-e vajh’
A lehetséges
Formák között, vagy neki
Is van sorsa, mely döntött.
Örülni vagy komédiázni
Komédiázni s
Örülni nem ugyanaz,
Tiszta öröm jó
Erőt ad, komédiák
Után sok bánat marad.
Az ember vezérfonala
Aki létében
Nem találja meg hite
Oszlopát, kilép, s
Ott is dobálja ide,
Oda a zavaros ár.
Nem minden szövetség jó
A szellemek nem
Ismernek határokat,
Így felejtik a
Veszélyt, mit rejt a rosszal
Való sok keveredés.
Út a jövőbe
Kik nem csapják be
Magukat, s másokat sem,
Jönnek majd velem,
Új alapokat teremt
Jövő Gyermeknek szívem.
A megbocsátás
A megbocsátás
Hosszú folyamat, soha
Erőszakkal el
Nem éred, feledve nincs
A léten túl sem vétked.
Metamorfózis
Átalakulás
Úgy jó, ha erősíti
A rejtett, belső
Lényeged, s nem vész soha
El az időtlen ember.
Védem álmaim
Menekülnek még
Az álmaim is a rám
Törő Rossz elől,
Le s befelé, hol rejti
Őket a jóságos mély.
Egy eljövendőnek
Ne könnyű utat
Válassz, hanem igazat,
Minden akadály,
Minden kétség poklán át
Halld a Segítő szavát.
A keresztet nem lehet letenni
A keresztet nem
Lehet letenni, inkább
Dalolnék vígan,
Táncolnék önfeledten,
Kell a fájdalmam vinnem.
Tankányi curriculum vitae
Mindig mindenben
Kisebbséghez tartoztam,
Nő, elvált, tanult s
Idegen, jó iskola
Volt mindez így énnekem.
Szivárvány test
Szivárvány testnek
Hívták a régiek, húst,
Mindent elvitt a
Fájdalom, közben lelkünk
Fényből újat kovácsolt.
Lelki fájdalom
Mi a lelkemnek
Fáj, hiába gyógyítom,
Sem elfeledni,
Sem eltemetni tudni
Nem fogom, bent hurcolom.
Fizikai fájdalom
A fájdalom öl
Sejteket, keresztülvág
A csontokon, nyúz,
Kínoz, hiába gyötör,
Itt vagyok, bár sorvadok.
Ősszel öregesen
Az élet nemcsak
Fogfájás meg térdfájás,
Még öregen sem,
Délutáni napsütés
Ősszel külön ajándék.
A gyerekkor végei
Gyermekkorodnak
Vége egyszer, ha nyílik
Szemed, vissza nem
Léphetsz, s még egyszer vége,
Mikor elhagyod léted.
A gyerek jön velem
Nem az állatit,
A gyermekit akarom
Magammal vinni,
Mikor elmegyek, mindig
Őrizzem a gyermeket.
Egy egykori árva kislánynak
Ne keresd tovább
A rég elvesztettet, ki
Anyád helyett jó
Anyád lett, gyermekeket
Keress, jó anyjuk lehetsz.
Kettős álom
Nem nevetnek ki,
Ha megcsináljuk vágyott
Önmagunk, kettőt,
Mely Egy is, valami új s
Szép, példa lesz a mienk.
Adjon az Isten
Adjon az Isten
Életet, igaz utat,
Hol adni tudok,
Örömöt, gyermekeket,
Bennem is hívő szívet.
Síró kisgyermek
Síró kisgyermek,
Akit nem vigasztalnak,
Fáj nekem, ember
Csöpp kis testben, lelke fáj,
Először érez magányt.
Relatív idő
Megállítani
Ki tud robogó buszt, le,
Szakadék felé,
Tehetetleneket visz,
Egy pillanat az egész.
Végtelen tánc
Kitáncolok a
Galaxisból, keringve
Szüntelen, öröm s
Bánat együtt pörögnek
A kapukon át velem.
Hit az emberben
Emberben hinni
Miért nem tudnak sokan,
A teremtő hitt
Kételkedő fajtánkban,
Lassan növő igazban.
Amíg hinni tudunk
Az élet szül sok
Kételyt, csalódást, mégis,
Örök vágyódás
Él az élet után, mely
Hitből s szeretetből áll.
Kételkedés és hit
Akiről tudom,
Miben kételkedik, már
Tudom, miben hisz,
Hite hitelét adja
Kételkedése tárgya.
A szfinx nem démon
A szfinx nem démon,
De már sejti, hogy mi az,
Démon-csábítás
Kevésbé ragadja el,
Mint naiv gyermekembert.
Szfinx, mint határ
A szfinx határon
Áll, mint a mérleg nyelve
Két egyenlő rész
Között, élet és halál,
Itt s ott, a függöny mögött.
Szfinx, mint fa
A szfinx, mint egy fa,
Önzetlen, messzire lát,
Mozdulatlan áll,
Több évszázad embere
Kérheti a tanácsát.
Kifosztott lények
Emlékezés és
Szabad akarat, a Rossz
Ezt rabolja az
Embertől el, üres, tört,
Pantomim bábu legyen.
Öntudatlan mérleg
Véghezvittem, mi
Elrendeltetett, előbb,
Mint megszülettem,
Boldog, akit távozván
E jó érzés tölthet el.
Emlékoszlop
Ruth Pfau emlékére, aki 2017-ben bekövetkezett haláláig sok évtizeden keresztül leprabetegeket gyógyított
1.
Igazi nagyság
Észrevétlen, gyógyít, ad,
Nem győzi le sok
Látott rossz, kétség, hiány,
Hite egyetlen forrás.
2.
Szavak nélkül mit
Adhatnék, pedig tudom,
Semmik a szavak,
Cselekvő élet, mi hat,
Példád gyógyítóm marad.
3.
Nem panaszkodtál,
Hová lett a jó forrás,
Közöny-páncél nem
Nőtt rajtad, szavak nélkül
Gyógyulást adtál soknak.
Naiv tündér-vágy
Szeretnék adni
Tudni tiszta örömöt,
Segítő kezet,
Szabad lelkű emberek
Békében élhessenek.
Szeretni, ha fáj
Oly jó szeretni,
Akkor is, ha fáj, remény
És álomképek
Töltik ki, mit valóság
Sivárrá tett, a létet.
Fáj a szívem 2
Mindig van, kiért
Fáj a szív, örök remény,
Mely szeretetet
Éltet, vigasztal, mégis
Fáj, így tudom, még élek.
Az életöröm forrásai
Rendezett élet
Gyakran sivár, hiányzik
Az öntudatlan
Legmélyebb káoszából
Fakadó örömforrás.
Mikor indulni kell
Váratlan köszönt
Be hozzám a halál, nem
Hagy időt csöppet
Sem már, türelme fogytán
Bíztat, fel, fel, indulás!
Szűrő idő
Messze száll minden
Mi fontos most itt nekem,
S a fölösleg, a
Bántás, kihull az idő
Mérhetetlen rostáján.
Dzsungel az élet
Dzsungel az élet,
Nem kerülhetjük soha
Ki, ahogy mondják,
Pokolra kell menned, ha
Dudás akarsz lenni, itt.
Hordozott pokol
Vége nincs katlan
Az öntudatlan részünk,
Ki mélyére száll,
Szenved, tanul, s kijárja
Az élet iskoláját.
Jég és tűz
Jégpáncél alatt
Tombolásra készülő
Vulkán, az erők
Hatalma szelíddé lesz
Egy ritka szép út során.
Ki hátán hordja
Ki hátán hordja
A Földet, nem dobhatja
Le, szomorúság s
Felelősség, bárhová
Megy, maradnak vele.
Én madaram
Ó, én madaram,
Tudod-e indulásunk
Óráját, oda,
Hol várnak, hol élet lesz
Az élet, nem sivárság.
Mint felhőből víz, s vízből felhő
Hol válik szellem
Anyaggá, és az anyag
Hol szül szellemet,
Rejtett körforgás, örök
Újrateremtődés ez.
A lélek és a természet
Ne sodorjon el
A szél, ne égessen fel
A hőség, vad ár
Vagy mozgó föld ne fedjen
Be, lélek őriz, éltet.
Ki lelkemnek rokon
Ki a lelkemnek
Rokon, nem biztos, hogy e
Földi lét szerint
Is az, láthatatlan lel
Rám, vigasztal s erőt ád.
Apró boldog percek
Időszeletkék,
Melyek örömöt hoznak
A bánat földjén,
Becsülendő kincsek, hisz
Forrási az életnek.
Lebegés
Lebegés oda,
Majd vissza, az időtlen
Lelkem feloldja,
Nemcsak végső út után,
De sok napi baj nyomán.
Mindig tovább
Elkeseredés
Gödréből én sem tudom,
Hogyan húzom ki
Magam, nem a gyakorlat
Teszi, pedig bőven van.
Sosem vagy egyedül
Ha a környezet
Ellenséges, egyedül
Jobb, bölcs ámítás,
Nem kímél soha senkit
A tomboló gonoszság.
Az örök mozgató
Paradoxonok
Között pulzál a világ,
A szív hol meghitt
Fészekre, hol új utak
Felfedezésére vágy.
Fájdalom és öröm
Fájdalmat nem jó
Magunkból kiirtani,
Csak kinek fájni
Tud a lelke, az képes
Szépen, tisztán örülni.
Ősrégi szobor
Buddha ült némán,
Csendes mosolyán mit sem
Változtatott az
Idő, ezer években
Ki nem változik, az kő.
Örök társ
1.
Két ember egy pár,
De sosem örök úton,
Démonjaik tán
A legnagyobb akadály,
Egy széthúzó sokaság.
2.
Álmom, hogy ketten
Megyünk az örök úton,
Démonjaink nem
Húznak másfelé, nekik
Is jó az együttes lét.
Démon és ember
Hány démonja van
Egy embernek, számolni
Nem tudja, talán
Sejtheti csak, elveszti
Mind, az lesz a legrosszabb.
Kilépve
Mi kell ahhoz, hogy
A létből kilépve ne
Ragadjon el a
Túl gyors folyam, mely erő
Segít tartani magam.
A bizalom kincs
Ki elvesztette
Egyszer már a bizalmam,
Hosszú útja lesz,
Második esély lehet
Soha nem adatik meg.
Felborult fogalmak
Ki az angyal, ki
A jó pásztor, ki véd, ki
Ketrecbe zár, jó
Válasz híján egyre nő
A káosz s kavarodás.
Ember és univerzum
Hinnénk, nyomasztja
Az embert kicsisége
Tudata, nem, ő
A parány, nagyvilág bölcs
Urának érzi magát.
Lény és világa
Ti ott, kik gének
Hatalma helyett, saját
Világotokból
Másképp építkeztek, mi
A ti jelrendszeretek?
A Tejút
A Tejút egy nagy
Információs rendszer,
Üzenetek az
Éltető keringés, mi
Volt üzen a Lesz felé.
A kiválasztott út fogva tart
Ki az ördögök
Falába ezer szállal
Beépült ghola,
Az ember többé nem lesz,
Nem lehet, soha, soha!
Ahová útra kelünk
Hol várnak reánk
Együtt bizakodó és
Hívő reményink,
Lehet, megtalálták már,
Hol épül szép, új világ.
Kihaló faj
Nem születtünk mi
Arra, hogy legyőzzenek,
Büszke ember szólt,
Nem értvén maga sem tán,
Miért az elpusztulás.
Az utolsó ember
Utolsó ember,
Ki a Földön életben
Marad, tudod-e
A célt, mit veled betölt,
Az isteni akarat.
Nincs visszatérés
A hosszú útról
Visszatérni nem lehet,
Ki elment, annak
Nincs többé otthona ott,
Hol egykor fészket rakott.
A Nap gyermekei
Kik pályáik a
Naptól messze állítják,
Melegét, fényét
Élvezik, de őt magát
Soha el nem érhetik.
Keresztező utak
A keresztező
Utak nem egybefutnak,
Találkozásuk
Után mind megy máshová,
Növekszik a távolság.
Röpke állomás
Mély alvásból ha
Jössz, érezheted, nagyon
Idegen itt e
Világ neked, nem végcél,
Állomás, mehetsz tovább!
Az időjárás
Hol heves vihar,
Hol csendes eső, rombol,
Majd termékenyít
Az idő, élet neki
Nem egyed, lélegző Egy.
Szövetség
Szövetséget ha
Kötsz, látod-e kikkel, az
Elvek nem elég,
Tévútra jutsz, hiányzik
Az emberi fedezék.
Megbocsátás
1.
Dicsérem néha
A megbocsátást, mire
Képtelen vagyok,
Kinek néhány lét után,
Kinek soha nem tudok.
2.
Mit jelent annál,
Ki képes rá, bizalmat s
Szeretetet őt
Becsapó, kihasználó
Sötét lelkű lény iránt.
Az emberi élet évszakai
Gyerekként, ifjan,
Idősen jelentkezik
Benned egy erő,
Tavaszodban, nyaradban
S őszödön mást hoz elő.
Mi marad
Sok kavargó por
Ennyi a vég emléke,
Rátelepszik a
Jövendőkre, általuk
Lehet múltjuk megértve.
Fehér vagy színes
A kísértetek
Színe a fehér, ember
Ruhája mikor
Tisztul, előbukkan a
Sok szín, virágcsokor-fény.
Napsütés
Napsütés testnek
Mérték nélkül gyakran árt,
Határtalan sok
Napsütés a léleknek
Éltet s mindig erőt ád.
A vándorló batyujába
Vinni szeretném
Majd Flóra nevetését,
Csillogó szemét,
Öregkoromban ez volt
Feledhetetlenül szép.
Felesleges út
Felesleges út,
Haszon-világ terméke,
Ki természetben
Él, minden, mit tesz, a nagy
Egész alkotója lesz.
Lélek-színek
1.
Ki szürkén megy el
Lehet fehéren tér majd
Vissza, mit old fel
A távozás, s mi marad,
Időtlen felvállalás.
2.
Fehér s fekete
Gyűjtőszínek, magukba
Vonzzák az összest,
Így ragyog fel a fény, vagy
Mindent elnyel a sötét.
Élve boncolnak
Lehet-e menet
Közben csöpp darabokra
Szétbontani egyy
Repülőgépet, ilyen
Az, ahogy én itt élek.
Én és a tenger
Bennem morajlik
A tenger, viharzik vagy
Nyugodt, érinti
A lelkem, elszakadni
Tőle sohasem tudok.
A hit
A hit nem áru,
Nem ajándékozható,
Nem megvehető,
Önnön lényeddel fizetsz,
Ha ezt mégis megteszed.
A fal
A fal kint és bent
Mindig csak szűrő legyen,
Védjen, soha ne
Gátolja az érdemest
És az alvó kicsiket.
Nyári zápor
Rövid lehűlés
Hőség napjai után,
Víz, kit sok lény várt,
Örömmel fogad be föld,
Növény, a lélegző lét.
A lélek fájdalma
A fájdalom nem
Múlik el, kikovácsol
Újra téged, megy
Veled tovább a műve,
Eloldhatatlan részed.
Remény nélkül
Olyan szomorú
Remény nélkül élni, így
Minden tett üres,
Keserű halálvárás,
Hangtalan sikoly, nem más.
Ne hagyj fel soha a reménnyel
Néha egy szó is
Teremt, új kapukat nyit
Nem ismert térre,
Remény s hit segítőid
Az új útra rálépve.
Útkeresés és ítélkezés
Minden igaz lét
Egyben ítélkezés, Jó s
Rossz között oldás,
Kötés, szívekkel végzett
Gyógyító ítélkezés.
N-dik dimenzió
Belső tér, melybe
Nem ér el ártó szellem,
Hiába fogság,
Láthatatlan csápokat
Végtelenhez nem tartják.
Üzenet a jövőbe
Helyek, hol enni
Adnak a szellemeknek,
Nektek üzenem,
A húst itt sem szeretem,
S a túl sok édeset sem.
A mítoszok hatalma
Néha oly erős
Az örök Minták sosem
Szűnő ereje,
Ember rádöbben, s érzi,
Lesújt rá a Sors keze.
Senki sem marad ki
Számtalan bugyra
Van a Földnek, mindig mást
Hoz forgásában
Elő, minden árnyékra
Rálel fény, őt kereső.
Megbékéltünk
Ősi otthonnak
Tűnik néha a tenger,
Elhagytam végleg,
Nem haragszik rám, idő
Múlt, adott feloldozást.
Két madár
Nem vágyni másra,
Mint ahol vagyunk, lesz-e
Téridő, melyben
Így haladunk, végtelen
Sokáig élünk s halunk.
Rejtett kincsek
Sok szépséget rejt
A Föld, mint minden igaz
Lét, rejtve védi,
Ne találjon rá gonosz,
Szennyező, pusztító gaz.
Számukra nem leszek
Örülök, ha nem
Látnak majd, ha elmentem,
Mindazok, kik nem
Akarják meglátni most
Igaz Énem, lényegem.
Rejtély
Tennivalókban,
Könyvekben óriási
A választék, mi
A titka, hogy rálelünk,
Mely közülük a mienk.
Zajlik az élet
Hasad az anyag
Valahol belül bennem,
Szétporlik, pedig
Még élek, születnek friss
Sejtek, zajlik az élet.
Végtelen lánc
Ősrégi anyák
Ivadéka a bűvös
Alma, fogyasztva
Készül a jövő alma,
Köszönti anyák sora.
Az Idő és mi
Idő nélkül itt
Összekavarodunk, ott
Viszont mindegyik
Időt eldobunk, eggyé
Teszünk, egy időtlenné.
Az út a cél
A cél sohasem
Szentesíti az eszközt,
Hisz az út maga
A cél, megtalálandó
Legszebb mód, útszakasz, lét.
Gyerek nélkül
Gyerek nélkül oly
Üres a világ, jövőt
Ki készít, ha nincs
Ifjúság, eltört kerék,
Megdermedő körforgás.
Az Élet memory-játéka
A Sors már régen
Elvetette a kockát,
Tudja, melyik fél
Mely másikkal pár, idő
Kell, megtalálják egymást.
Emberek nélkül
Emberek nélkül
Jó civilizációt
Formálni nehéz,
Nem lehet, mert a Jó úgy
Egy, hogy a sok egy Egész.
Képesség és lehetőség
Megfordítani
A Föld forgásirányát
Nem lehet, s miért,
Ne vétkezzen többet még
E kamasz emberiség.
Alfa és Omega
Az idea s a
Megvalósulás között
Nagy a távolság,
Áthidaláshoz kell hit,
Erő, tévút s kitartás.
Istenhez fohász
Kicsi lány, Flórám,
Sokat gondolok Terád,
Istenhez fohász,
Óvja nagy szeretettel
Lelked paradicsomát.
Az Ébredő feladata
Magad ablakká
Vagy tükörré tedd, világ
Katarzisát így
Segítsed, létek szennyes
Hozamától ne félj, élj!
Démonsereg
Démonsereg, ha
Ijeszt, keresd a támaszt
A forrásokban,
Elfoglalni nem mindent
Tudnak, véd hit s akarat.
A mikrobiom-om
A bennem élő
Társbérlők milliárdnyi
Serege vajon
Hozzátesz-e mindahhoz,
Mit nap mint nap teremtek?
Utolsó szavak
Úgy vágyom élni,
Megint egy egész lenni
A nagy Egészben,
Adni, hatni, élvezni,
Csak élni, élni, élni!
Állandóan újraindul az élet
Variációk
Egy témára, ez minden
Új teremtés, bent
Rejlik a „jobb lesz” remény,
Új hit és sok szép új lét.
Szeretet nélkül mit sem ér
Szeretet nélkül
Hiába a látás, nincs
Igaz bölcsesség,
Tudat magjait szétszórja,
Elviszi a hideg szél.
A Sötétség minden ellen
A Gonosz gyáva
Önmagát pusztítani
El, rombol, gyilkol
Mindent, amíg nem marad
Sem természet, sem ember.
Az út és a szív
Kinek hiányzom
Legbelül szíve mélyén,
Annál marad az
Örök remény, valahol
Összefut az utunk még.
Tanító hallgatás
Azt hittem régen,
A hallgatás vétek, most
Isten megadta
A megélést, meglátást,
Sokszor jó a hallgatás.
Beatrice létráján lépdelve
Mikor a gúnyra
Szelíden felelsz, már csak
Önmagaddal, nem
Mással feleselsz. Pokol
Tüze helyett tied fény.
Ismeretlen könyv
Ismeretlen könyv,
Mint egy nem ismert növény,
Mérgez vagy gyógyít,
Elfogyasztva tied, él
Benned a hatása még.
Náthásan a napon
A nátha gyengít,
Kemény küzdelem lent a
Molekulák csöpp
Terén, védő bacikat
Erősíti a napfény.
Igazolványok
Igazolványok,
Papíroshegyek veszik
Körbe életünk,
Csupda szemét, mit sem ér,
Mikor végleg elmegyünk.
Rövid napsütés
Rövid napsütés
Serkenti a sok növényt,
Virágozz, élj, élj!
Most van időd, amíg még
Nem jön a hideg, fagy, tél.
Minden együtt egy
Van valami jó
Abban, hogy változásunk
Nemcsak rajtunk áll,
Fény, föld, víz, szél visz, s készít
A jó öntudatlanság.
A vezető lélek
Vezetni foglak
Benneteket! Bízzatok
Bennem! Nyomasztó
Teher e felvállalás,
Felelőtlen ifjúság?
Ki igaz lélekkel
Szólt, nehéz út előtt áll,
Ki hiteget csak,
Hosszú időre veszti
El jobb felét, önmagát.
Várakozás nélkül
Gyerekek várják
A tanév végét, idős
Fejjel nem várom
A véget, örülök mind
Mi jön, tavasznak, télnek.
A zene és az élet
Szomorúvá tesz
Nem-kristályosult zene,
De az még jobban,
Mely üres, elszakadt, mint
Lyukas kancsó, itt maradt.
Földre szállt
Nem akarok én
Semmi biztosítékot,
Garanciát a
Visszatérésre, mondta
Az angyal és leugrott.
Lehet-e másképp
Hiteles a lét, ha nem
Igazi veszély
Teszi próbára lélek
S erő kettőse hitét.
Lélegzet
Levegőt venni
Oly természetes, pedig
Ritka élmény
A természetben inni
A Föld kilehelt ízét.
Mindenki, ha táncol
Mikor mindenki
Táncol nem elszabadult,
Szelíd örömmel,
Az az ember önfeledt
Kapcsolata a léttel.
Tűz és jég
Tűz és jég, lehet
Bennem mindkettő, egyik
Sem csak jó vagy rossz,
Van, mit lángra lobbantok,
S van, mit jégben megtartok.
Hol az időnek is van szerepe
Ne túl korai,
Ne is késői legyen
Az érés, nyílás,
Virágbaborulás, jó
Időpont is kell hozzá.
Hangyaboly
Hangyaboly, melyben
Győz a széthúzás, kihal
Hamar, az élet
Nélküle árad tovább,
Az Életfán nő új ág.
Ha segiteni akarsz
Próbáld meglátni
A kicsiben a naggyá
Növekvőt, jót is,
Rosszat is, segíteni
Legyen még elég idő.
Az Én és a Mi
Ki nem keres Ént,
Nem találhat meg fény-lényt,
Ki önmagát sem
Ismeri, közös útba
Mással sem tud kezdeni.
Bolond e világ
Bolond e világ,
Régen sorsára hagyták,
Maga dönti el,
Tanul hitet épülhet,
Vagy a Végig íly beteg.
Kiszámolósdi
Éc, péc, kapuléc,
Elmúlt élet hová mész,
Se kint, se bent, ha
Nem leszel, milyen messze
Visz a szél vagy röppensz el.
Álmaim és én
Álmaim jönnek
Velem tovább éltekbe,
Megvalósulást
Keresve, időt, helyet
Maguknak teremtve.
Szikla-lét
Nagy szikla apró
Kövek közt a sebesen
Áradó vízben,
Így vagyok elmúlt idők
Emléke ezen létben.
Néha mennünk kell
Néha mennünk kell
Ahhoz, hogy rátaláljunk
Önmagunkra, s van,
Mikor maradnunk, hazát,
Fészket alapítanunk.
Egyensúly
Minden egyensúly
Rövid, gyorsan elszálló
Tünemény, újra
És újra teremteni
Kihívás s kötelesség.
Egyensúlyra lelve
Egyensúlyozom
Fent, az örvény legfelső
Körén, sokáig
Ha tart, nem lesz zuhanás,
Vár rám az időtlenség.
Minden Egy
Úgy Múlt, mint Jövő,
Itt kotyognak mind Jelen
Fazekában, kik
Fogyasztják az étket, rész
Lesz bennük az Egy élet.
Április zord arca
A frissen nyírt fű
Illatát hozta tegnap
Még a lenge szél,
Hó esett ma reggel, bús,
Rideg, áprilisi dér.
Pusztításban nincs győzelem
Ha csak „győzelem
Vagy vereség” foglalja
El a vezetők
Eszét, a világnak rossz,
Az élet elveszett rég.
Nem örökre, hisz
Az élet hosszútávon
Mindig erősebb,
De milliárdnyi lény hal
El, és sok a szenvedés.
Mi a valóság
A valóság az,
Amit annak fogunk fel,
Az ember pedig,
Ki megfelel a bennünk
Élő sok emberképpel.
Szabad idő
Az idő, amit
Magunk tölthetünk meg, úgy
Mint szeretnénk, ne
Legyen sohasem teher,
Inkább kincs, szép ajándék.
Április
Április, kertem
Szeszélyeid nem bánja,
Hol eső, hol nap,
Örömmel fogadja a
Fű, fa, rózsa, orgona.
Az út és az idő
Az út azáltal
Lesz út, hogy megyünk rajta,
Az idő pedig
Úgy idő, hogy fontos mit
Merítünk a tengerből.
Látóhatár I
Más nap világít
Be más bolygókat majd, nem
Látod most, mégis
Minden ismerős lesz, új
Köntös, azonos jelleg.
Látóhatár II
Nehéz úgy nézni
A naprendszereket, mint
Tojásból kibújt
Csibéket, útjuk véges,
Látni nem fölösleges.
Vének tavasza
Indián nyár a
Vének nyara, tudod-e
Hol rejtőzik a
Vének tavasza? Gyermek
Hitük bimbózik belül.
Három generáció
Egy képen vagyunk
Hárman, fiam, unokám
S én, villanásnyi
Örökkévalóság, csöpp
Rögzített idô, érzés.
Kút a lét
Jóltartani két
Hallal egy nagy tömeget,
Ilyen kút a lét,
Ha feltársz, adsz, tanítasz,
Mindabból, mit rejt a mély.
A lényeg
A lényeg, mi az,
Hiába mondják nekem,
Azt ragadd meg, ha
Nekem s nekik egész más
A lényeg, a lényeges.
Orgonaillat
Orgonaillat,
Te is jössz, messze velem,
Mikor repülök
Át vizeken, hegyeken,
Hol vár haza a fészkem.
Ess, eső, ess!
Ess, eső, ess, ess,
Várnak a növények, vár
A föld, vár a lét,
Vár a hűlni vágyó lég,
Néha várlak téged én.
Magamban hordom
Magamban hordom
Mindazt, amit érdemes,
Akkor is így lesz,
Mikor már nem láthatod,
Hol, miben, miként vagyok.
Alvó vulkán
Tán sosem huny ki
Végleg egy alvó vulkán,
Táncoló aprók
A hátán, de kitörhet
Bármikor elsodró láng.
Átszitáljuk önmagunk
Jól szűrő lélek
Nem kiirtja, tartja az
Ellentéteit,
Harmóniában együtt,
Mint természet színeit.
Papagena
Öreg testemben
Örökifjú lélek, jobb,
Mint lennék, zsenge
Fiatal testben újat
Nem tudó, keserű vén.
Szeresd mindenben az életet
Nem taníthatjuk
Eleget itt az élet
Szeretetét, mi
Nem tan, hit, átélve
Ráérzés, jó megértés.
A Nap
A Nap gyógyít, lent
Jár fénye sejtek mélyén,
Gyermekei, mi
Mind, vágyaink s tetteink,
Szolgáljon, mint ő nekünk.
Az Örök Kerék visz
A természet lesz
Rejtő temetőm, majd az
Életre keltőm,
A Természet, vezére
Nem más, az Élet-forrás.
Tudásunk mindig véges marad
Oly’ sok minden van
Túl a határainkon,
Mit nem érthetünk,
Még képzelni se tudunk,
Bölcsebb, ha belenyugszunk.
Az összetevők és az egész
Nem tudatosul
Bennünk, hogy egy szervezet
Nemcsak homogén
Lényekből épülhet fel,
Sőt, sokkal gyakrabban nem.
Írj!
Írj! Hangzott szótlan
A felhívás, jövőnek,
Más időknek, írj!
Mit régi múltban írtál,
Az is eljutott hozzád.
Kint is, bent is
Idegen lett a
Világ, a jólismert már
Elmúlt, kint vagyok,
Kívülről nézem, pedig
Itt vagyok, benne élek.
Öregasszony kéz, csecsemő kezek
Kezek képei
Lelkemben, felidézik
A közelséget,
Meghitt szép, régi időt,
Szeretet-adó erőt.
Fiam harminchetedik születésnapjára
Jó szívet, jó szót,
Mit még adhatok Neked,
Adok, nem vész el,
Látom, hisz lánykáidnak
Szíveddel továbbadod.
Költő vagyok-e
Költő vagyok, mit
Érdekelne engem a
Költészet maga,
Van tánc, mely azé legszebb,
Ki sohasem tanulta.
Nem vagyok költő,
Csak verset írok néha,
Mikor mondani
Szeretnék mindenkinek
Apró bölcsességeket.
Látszat és valóság
Tar betonfalak,
Sár, sötét, szemét, nyomor,
Hamis csillogás
Mindezt, ha takar, sosem
Gyógyít, súlyosbít sok bajt.
Üveghegyen túl
Üveghegyen túl
Milyen a világ, megcsalt
Vagy sem a látvány,
Mit mutatott a prizmád,
Helyes keresztüllátás.
Élni vagy megfigyelni
Öregen többet
Gondolkodunk életről,
Halálról, mert míg
Erős az egészségünk,
Nem eltöprengünk, élünk.
Virág és fa
Rövid életű
Virág, tavasszal frissen
Nyíló szépség, ki
Őszre már halott, a fát
Ne irigyeld, hogy örök.
Csak hozzád képest
Örök ő, ideje majd
Neki is lejár,
Sokszor éli át nyílás
Örömét s a pusztulást.
Déli harangszó
Törökverő hős,
Kinek emlékére zúg,
Európát ma
Is védeni kell, csaló,
Álnok seregek ellen.
Nemcsak szívemben hordom
Napfényes part, hol
Tisztaság s béke honol,
Istenem, segíts,
Megőrizni azt, távol
Tartani farkasokat.
Élünk s szenvedünk
Élünk s szenvedünk,
Mert a szenvedés mindig
Részt kér, követel
Az életből, sehova
Sem menekülhetünk el.
Élünk mert
Élünk, mert vágytunk
Élni, így születtünk meg, s
Élünk, mert vágyunk
Szeretetet adni, és
Sok-sok újabb életet.
Emberi fejlődés
Állat-emberből
Kilépő ember vágya
Magasabbrendű
Lét, de csak robottá lesz,
Elvágva a gyökerét.
Te csak adj
Figyeled-e, mely
Gabonaszem kenyérben
Hol lesz, ugye nem,
Így van jól, mit lelked ad,
Az is így lesz termő majd.
Az élet mint iskola
Az élet, mint jó
Iskola, nehezülő
Feladatokat
Ad, így szeret, mi nem megy,
Újból újra kezdheted.
Elfeledett utak
Miket hordozunk,
Régi létek nyomait,
Farkast, pillangót
Vagy medvét, visszaköszön
Egy-egy ős lélekemlék.
Nőnapra magamnak
Szeretem, hogy nő
Vagyok, nemcsak most, minden
Létben, nem átok,
Nem dicsőség, úgy érzem,
Elvehetetlen lényem.
Terv és megvalósulás
Soha semmi sem
A lehető legjobban
Valósul meg, de
Mi lesz, ismeretlen jót
Is hoz, nem tervezettet.
Legyünk öregek is
Mégis jó élni,
Fájó kézzel, térdekkel,
Látni az élet
Örök új születését, s
Az ifjú nemzedéket.
Tavasz és öregség
Kifáradok már
Akkor is, ha semmit sem
Csinálok, öreg
Anyónak csak a lelkét
Köszönti tavaszi fény.
Fac bonum
Talán aprónak
Tűnik a jó, mely marad,
Mikor elmegyünk,
Mégis, lehet naggyá lesz,
Mire szembejön velünk.
Az emberi test
Az emberi test
Nem egyszerű fátyol a
Lelken, műszer, mely
Sok-sok csáppal érzékel, s
Fájdalmakkal int, perel.
Ha jók mennek el
Minél több évet
Élek, annál több halált
Látok, s szenvedést,
Megsiratom a jókat,
Kívánva szép, jó utat.
Az élet vágya
Úgy vágyom élni,
Ez utolsó mondatom,
Mikor távozom,
Szellők szárnyán ez kísér,
Míg jön a visszatérés.
Hitek
Hitem engedi
A te másmilyen hited,
Sosem fogadom
Viszont el a kényszerrel
Növekedett hiteket.
Ha hiába a szavak
Ha már nem segít
A helyes diagnózis,
Mit tehetnénk még,
Magatehetetlenül
Nézve a sok szenvedést?
Öregasszony álmai
Új ruha, új lét
Készül a párkák örök
Szövőszékén, új
Dalokat formál lelkem,
Isten csendesen velem.
Csendes mosoly
Ne sóhaj, mosoly
Költözzön belém, most és
Mindörökké, hű
Útitársként, segítő,
Vigasztaló forrásként.
Kuruzsló orvoslás
Fájdalmakra mi
Hoz gyógyulást, nem tudja
Senki igazán,
Kinek ez, kinek az ír,
Próbáld, míg elnyel a sír.
Absztrakt kép
A végtelent is
Ki lehet fordítani,
Mint egy zsebet, hull
Belőle a fölösleg,
Felhalmozódott tömeg.
Mire tanulunk
Az élet lesz majd
Az igazi iskola,
Mondták hajdanán,
Nem szóltak arról, mi jön
E tan s a halál után.
Politika
Hagyjatok békén!
Nem akarok hallani
Politikáról!
Naiv gyerek, minden az,
Nem kerülheti utad.
Mint örvény húzza
A gondolataimat,
Nehéz kordában
Tartanom, szép világról
Ha hiába álmodom.
Fáj a szívem
Hiányzik nagyon,
Hiányzik egy kicsi lány,
Apja nem hozza,
Hogy láthassam őt, Flórám,
Szeretett kisunokám.
Új kezdet
A folyóparton
Ül egy kislány tavaszi
Napsütésben. Nincs
Gond, város, rohanás.
Tiszta öntudatlanság.
Napfelkelték
Ha a Nap sose
Menne le, nem láthatnám
A Nap felkeltét, s
Azt sem szeretném, ha egy
Helyett lenne huszonnégy.
Malmunk formál
Szemeket kaptunk,
Lássunk, füleket, halljunk,
Mit feldolgozunk,
Mind bekerül egy zsákba, s
Egy nagy közös forrásba.
Az éjszaka képei
Lemerülünk a
Tenger mélyére, mikor
Álmodunk, szépség
És szörnyek ott várnak ránk,
Kik ébren habok csupán.
Isten kezébe
Leteszek mindent
Mérlegedre, Istenem,
Ítéletedre
Bízom lelkem, sok rossztól,
Tudom, megmentesz engem.
Oltárkép
Patkó alakú
Felhő, mint egy égi út,
Kőtől vezet a
Tanítványig, fagy helyett
Vár örök szeretet-kút.
Élettánc
Eltáncolni egy
Nyíló virágot, néhány
Napig beszívja
A fényt, gyors hervadás
Után földhöz visszatér.
Haladunk
Rémálmok és szent
Vágyak között halad a
Világ, Pokol és
Paradicsom követik
Egymást, nincs végállomás.
Ablakom alatt
Ablakom alatt
Nagy hidegben hóember
Állt, hűségesen
Őrizte posztját, majd jött
A Nap, s az elolvadás.
Megírt könyvek
Mint leszelt kenyér,
Olyanok a már megírt
Könyvek, kiszakadt
Részei egy egésznek,
Másnak adott ebédek.
A civilizáció után
Kavarog minden
Az ember nélkül maradt
Térben, szemét már,
Természet szennyező ár
Sok egykori találmány.
Elsüllyedt világ
Egy nap elég volt
Egy világ elvesztéhez,
Lebecsült naiv
Sorok maradtak csak fenn,
A Sors játéka minden.
Arc
Arcod, mit mutatsz
A világnak, ne legyen
Üres maszk, ki jól
Lát, szívével, mögötte
Búvó lelked meglelje.
Fátyol a testünk
Fátyol a testünk,
Elfed csontot, ideget,
Gének titkait s
Hullámzó vért, önmagad,
Szellemed és lelkedet.
Vándorlás a téridőben
Az idő az az
Országút, melyen legtöbb
A homály, kapuk
Tereken át, szívedben
Rejtőzik a jótanács.
Tél végén
Külső és belső
Melegre vágyom, tavaszt
Hozó napsütést,
Kisleány csillogó szép
Nevető tekintetét.
Álarcosbál
Álarcosbál tán
Az élet, bár nem vidám,
Ritka öröm, ha
A maszkok hullásánál
Az áll ott, kit hőn vártál.
Örökké élni
Ember feletti
Ember, örök ábránd, vágy,
Kiszabott idő
Után is élni, van-e
Hamisabb kép, délibáb?
Választások után
Kicsik és nagyok,
Emberek vagy államok,
Ha változnak a
Szelek s idők, közös szív
Kell, s önzetlen vezető.
Járatlan úton
Néha ahhoz is
Bátorság kell, hogy menni
Tudjunk bizonyos
Gondolataink után,
Bár gúny kísér és magány.
Ítélet itt és ott
Kit neveznek az
Emberek ma őrültnek,
Rajtuk múlik, meg
A politikán, de tudd,
Isten ítélete más.
Ugyanannak a két oldala
1. Színe
A Nap visz oda,
Hol már semmi rész nem fáj,
Tápláló forrás
Az összhang. Csalódás
Nincs. Áldott odaadás.
2. Visszája
Aki nem remél
Soha, az nem csalódik
Másban, csak jónak
Vélt, igaz, hosszantartó,
Keserű magányában.
Vonzások és taszítások
Ami elválaszt
Vagy összeköt egy másik
Emberrel, gyakran
Nem látható, szakadék
Bent, vagy szivárvány-folyó.
Öregnek lenni
Minden fájdalom
Ellenére jó érzés
Eljutni igaz
Öregséghez, kint tán gúny,
Belül hit, életértés.
Álomképek
Sokkal erősebb
Az emberben bent mélyen
Az öntudatlan
Megértés, ne becsüld le
A képeid erejét.
Pusztulásba rohanó jelen
Az álomvilág
Nekem a múlt s a jövő,
A ma világa
Borzaszt, féktelen pusztít
Temérdek csaló, önző.
Meg nem értett képek
Vannak álmaim,
Melyeket nem értek meg,
Talán távoli
Jövőről mesélnének,
Sejtjeim őrzik őket.
Tükörkép
Ne tükröd okold,
Ha a benne látott kép
Nem vágyak színes
Buborékja, torz vagy szép,
Neked magadról mesél.
A hiány is köt
Felbontott szőttes
Létünk a halál után,
Új ruhák jönnek,
Új társak és régiek,
Kikkel kapcsol a hiány.
Régiből új
Felbomlott anyag
Molekulái újat
Alkotnak, hol nem
Ismert nekünk a törvény,
Mely végzi e teremtést.
Tervek a jövőre
Egyre precízebb
Tervek sem garanciák,
Te, kis teremtő,
Nem tudod, hol bukkan fel
A Jó, s hol a Rossz Erő.
Interakció
Isten és ember között
Meglelni mi az,
Hol Isten várja, döntsük,
S azon más dolgok,
Hol rá kell bíznunk sorsunk,
Meghatározza hitünk.
Robotból ember
Kicsi robot, ki
Ember vágysz lenni, tudod,
Mit akarsz? Mit hoz
Mindaz, mi ott lapul majd
Benned, tudatod alatt.
Maradványok
Érzékelésünk
Csápjai, hol vannak, mondd,
Egykori karok
Csonkjai bennünk némán
Hevernek, üszök a lomb.
Mielőtt belépsz
Ember, ki indulsz
A sűrű homályba, sose
Feledd csillagod,
Ki vezet, együtt veled
Ott halad, nem fenn ragyog.
Utazás a szobában
Jó elmerülni
A gondolkodásban, mint
A tenger, tele
Örvénnyel, húz-vonz, ragad,
Idő pedig elszalad.
Hit szerinti élet
Hatalmas erőt
Ad egy szép, új gondolat
Igazságának,
Ha van ember, ki léte
Árán mutatja meg azt.
Feltámadás
Vagyok a kristály
Által egyesített fény,
Feltámadás a
Jóban, hitben, életre
Kelt erő, tiszta remény.
A jégkastély
Sosem vonz engem
Elegáns jégpalota,
Dermesztő fehér,
Hiányzik benne mindig
Egy kis huncut melegség.
Namaste – Látlak
Látlak, nemcsak a
Külsőt, téged bent, addig
Vagy, amíg látlak,
Évezredes hullámok
Hátán, át sok életen.
Ember és embertárs
Ki halni vágyik,
Nem örül, ha megmentik,
Ki élni akar,
Örül, ha gyilkosai
Céljukat tévesztik.
Fagyos téli napon
Odakint hideg,
Bennem a láng pislákol,
Mackó-kuckómba
Bújok szívesen, meleg
Időkre várva itt bent.
Útmutatók
A tanácsadók
Sem tudnak mindig saját
Maguknak választ
Adni, keresnek forrást,
Útmutató megoldást.
time2life 