Spontaneitás a természetben

Spontaneitás a teremtésben. Úgy érzem, hogy egy kis bevezető, egy kis magyarázat nem árt ehhez a címhez, hogy mire gondoltam, amikor ezt leírtam. Előrebocsátom, hogy nem arra, ami talán némelyeknek az eszükbe jut, akiknek mindenről csak a szex jut az eszükbe. Ők nyugodtan lapozzanak tovább.
Mit jelent a spontaneitás? Az értelmező szótár szerint ösztönösséget, közvetlenséget. Valami olyat, ami nem egy előre elhatározott terv szerint történik. Valaki erről egyszer azt mondta, hogy: „Amiket a legkevésbé tervezel el, azok az utak adják a legtöbbet.“
Így van? Az utóbbi hónapok bejegyzései közül legalább egyben elmélkedtem már a minták szerepéről az életben, az élet teremtő folyamataiban. A minták, a tervek mellett jut-e szerep a spontaneitásnak, a „valami másnak“? Azt hiszem, hogy a válasz igen. Erről töprengek el egy kicsit most.
Azt írtam néhány hete a fraktálokhoz és a Geometrie der Seele című könyvhöz kapcsolódó blogbejegyzésemben –A lélek és a természet geometriája —
https://time2life.wordpress.com/2023/09/08/a-lelek-es-a-termeszet-geometriaja/

A lélek és a természet geometriája

hogy a Selbstähnlichkeit az egyik alapvető elv a teremtésben. Ez a megállapítás nem tőlem származik, én csak egyetértek vele és nagyon igaznak látom. De vannak-e még általánosan érvényes más elvek is, amelyek mindig érvényesülnek az élet permanens teremtő folyamatában? Ahol a kérdésnél kihangsúlyoznám az elveket, amelyeket én körülbelül hasonlónak érzek a mintákhoz: ami egy elv vagy ami egy minta alapján létrejön, kvázi implementálódik az anyag világában, az sohasem százszázalékosan ugyanaz, mint a minta, az elv. „Csak“ hasonló.
Hányféle elvet, miféle időtlen mintákat lehet felfedezni még a természetben, amelyek már időtlen idők óta hatnak, az élet jó része azok alapján jön létre és biztosan a természethez tartoznak, nem valamiféle emberi vagy mesterséges intelligencia „termékei”.
Azt hiszem, hogy sok évszázadon keresztül kevesen gondolkodtak el ezen, mert az isteni teremtés jegyében egyfajta statikus kép fixálódott bennük: Isten megalkotta a világot, az volt a teremtés, ez van. Az én felfogásomban a teremtés nem egy egyszeri és lezárult folyamat, hanem egy permanensen zajló, állandó újraformálódás. Ennek a megértése felé vezet Darwin tana az evolúcióról és a fajokról, és például az ezzel kapcsolatos ismereteink gyarapodnak ez egyre mélyülő genetikai megértésekkel is. De úgy érzem, még messze vagyunk egy teljesen adekvát képhez az élet folyamának, a változások törvényszerűségeinek a mélyebb megismeréséhez. Régi vallások ugyan szóltak ezekről (például Egyiptomban vagy a tibeti buddhizmusban), de ezek jelenleg nehezen érthetőek a számunkra, úgyhogy ezen bejegyzésben megmaradok a tisztán a tudományhoz kapcsolódó szemléletnél.
Mit hiányolok én a mai biológiai tudományokból? Az informatikai szemléletet. Minden leírás, tétel csak a kémiára épül. Vajon megegyeznek-e az informatikai ciklusok és az energetikai ciklusok, megegyeznek-e abból a szempontból, ahogy a jelenleg használt fogalomrendszer (a sejtbiológiára gondolok elsősorban) kialakult. Úgy érzem, hogy hosszú időn keresztül a tudománnyal foglalkozók kémiai felkészültséggel rendelkeztek, és emiatt teljes mértékben csak az energia ciklusokra figyeltek oda, az információfeldolgozási ciklusokra azért nem, mert arról még nagyon keveset tudunk. Persze, lehetséges, hogy vannak, akik úgy érzik, hogy „hiszen azok csak azt szolgálják, ami az energiafeldolgozás, csere, etc. területén van” — de én nem hiszem, hogy ez igaz. Feltételezem, hogy az informatikai folyamatábrák korántsem esnének egybe az energetikaiakkal.
Közbevetném azt az általánosabb filozófiai kérdést, hogy hogyan „darabolunk fel” egy megismerendő tudásmennyiséget, hogyan közelítjük meg kezdetben és ennek milyen hatásai vannak később. Mennyire más lehet egy általunk nem ismert nagy mennyiségű tudás utólagos elsajátítása valamilyen megvalósulás alapján ahhoz képest, ahogy az ideából a megvalósítást végző alkotott. Tulajdonképpen nagyon keveset tudunk „saját magunk” — ha ezalatt a tudatot értjük — kontrollálni a testünk folyamataiból. Az egész élő test vezérléséből csak egy igen kicsi részt végez a tudat, a testünkben zajló folyamatok nagy része egy komplex, de a tudatunktól teljesen független információs rendszer irányítása alatt áll.
És ez igaz az egész élő természetre. A sejtekben, legyenek azok növényi vagy állati vagy másmilyen sejtek (gomba, baktérium, etc.) benne vannak a minták, a programok a teremtéshez. Az új megteremtéséhez éppúgy, mint a meglévő javításához, ha az szükséges.
Itt érkeztem vissza a kiindulóponthoz, a kezdetben feltett kérdésemhez. Tényleg mindent a minták, az előre a sejtekben meglevő programok határoznak meg? Azt már korábban leírtam, hogy a mintákra, akárcsak a programokra valamilyen módokon hatnak az aktuálisan a környezetben ható erők, amelyek például gondoskodnak arról, hogy egy-egy fraktál minta alapján létrejövő lombozat levelei csak nagyon hasonlóak, de sohasem teljesen egyformák.
De a környezeti erők csak az egyik tényező, azt hiszem. Lehetséges, hogy szerep jut a spontaneitásnak is.
Spontaneitás a természetben? Mi is lenne ez? Az eltérés a szabályostól, a mintától, nem az erők hatásaként, hanem az élőlény saját döntése alapján. Talán túlzás lenne ezt „freie Wille”-nek, azaz szabad akaratnak nevezni fánál, fűnél, virágnál, az állatoknál, stb., szóval minden lénynél az embert kivéve. Ezért nevezem spontaneitásnak. Van ilyen?
Attól tartok, hogy senki sem foglalkozott még ezzel a kérdéssel, tehát biztosan nincs bebizonyítva sem a pro, sem a kontra. Egyelőre hit kérdése, és én azt hiszem, hogy van. Hogy egy-egy növény döntéseit például a kifejlődése során nem mindig lehet sem az érvényesülő elvekkel, sem a különféle hatóerők összhatásával megmagyarázni. Hanem előfordul, hogy valamit spontán dönt el másképp. Persze, biztosan akadna, aki erre felhozná, hogy ezt sohasem lehetne csak megfigyelésekkel a természetben bebizonyítani, hiszen nagyon sok olyan hatás van — a talajban, a vízben, a levegőben, stb. — amit nem tudunk érzékelni, kontrollálni, nyomon követni, mérni, stb.
Azt hiszem, hogy a legtöbben nem is tartják fontosnak ezt a kérdést. Talán a természeti embereknél, az indiánoknál, a természetben élőknél volt még empátia a fák, a növények, a madarak, az állatok, stb. irányában. Nem azért akarták megismerni és megérteni őket, hogy hogyan húzzanak hasznot belőlük. Talán idealizálok, de úgy hiszem, hogy volt idő, amikor lakótársnak tekintették az élőlényeket, hiszen ugyanannak a bolygónak a lakói vagyunk mindannyian.
Jó lenne visszatérni ehhez. Annál is inkább, mert az állatvilág és általában az élővilág információs rendszerei, eszközei, képességei messze túlnyúlnak azon, amit az ember észlelni képes és az érzékeléseken át megérteni tud; részben azért is, mert az antropomorf szemlélete miatt sok mindenre nem figyel oda. Vagy ha oda is figyel, csak olyan sablon magyarázatokat talál ki, hogy például a gólyák kelepelése a nemek táncához tartozik. (Már akadt, aki megértette, hogy nem.)

Környezet és tudat

Jégvilág, vulkán,
Erdő, síkság, mindegyik
Más életteret
Kínál s meghatározza
Az ott élők tudatát.

Emberi tudat
Egy a sok közül, minden
Faj, növény, állat,
Baktérium őriz egy
Kicsit, Egy Rend részeit.

Egyre butábbak leszünk…

Te csak ne általánosíts… mondhatná egy olvasó, aki csak gyorsan átfut a címeken, kutatva, hogy mi érdekli, mi nem. Lesz, aki butább lesz, lesz, aki nem. Aminek ha egy hozzászólásban hangot adna, akkor nekem eszembe juttatná a gyerekkorom egy hasonló szituációját: „a majmoktól származunk..“, mondták, mire a megjegyzés: „lehet, hogy van, aki a majmoktól, de van, aki mástól…“
Nem akarom folytatni a viccelődést , végülis egy komoly dolog, amiről röviden szólni szeretnék.
Mielőtt azonban belekezdenék, még azt szeretném elmesélni, hogy mi indított ehhez a kérdésfeltevéshez.
Háromból kettő rossz, egy jó. Ez a mérlege a magamnak, vagyis nem az unokáimnak, vásárolt utolsó három könyvnek. A három: a Geometrie der Seele — ez a jó, és a két gyenge: a Ginkgo-ról szóló kiválasztott könyv, és a Heilige Geometrie, Weg in die innere Mitte Regina Brettschneidertől. Ez mind a kettő nívótlan, felszínes, innen-onnan összevágott, összecopy-zott dolgok, meglehetősen rosszul, slendriánul. Ha nem online vásárolnék, hanem bemennék egy könyvesboltba, úgy is megvettem volna őket? Az elsőt, a Ginkgo könyvet biztosan nem. Már belelapozva, az oldalak rossz formálásán is látszik az összedobáltság, és a hivatkozások jó részéről, hogy a Wikipediából kiszedett részek vagy gyógyszer ajánlások. A másik könyvnél a tartalom nívótlansága szépen van becsomagolva formailag. Még a hivatkozásai is olyanok, hogy többnek érdemes utánanézni a neten. Például van benne egy kép egy azeri művésztől, amivel azt kívánja érzékeltetni, hogy egy struktúra, amelyik a három dimenzióban rendezetlenségnek tűnik, az projektálva a két dimenzióra szép rendezettséget mutathat. Ez egy érdekes és fontos kiegészítő gondolat mindahhoz, amit a dimenziók kapcsán a fraktálokról szóló könyvben (Geometrie der Seele) olvastam. De néhány ilyen részlettől eltekintve az egész, különösen, ami a befelé vezető utat illeti, nagyon felszínes és felületes.
Ehhez a benyomás összegződéshez kapcsolódott hozzá egy rövid dokumentumfilm, aminek az volt a címe, hogy „Egyre butábbak leszünk?”. A kérdésfeltevés jó, de a megválaszolás a filmben igencsak felszínes maradt. Vagy legalábbis a számomra, két dolog miatt is. Az egyik, hogy az IQ lekérdező tesztekről sohasem volt jó véleményem. A tesztek alapján 100 éven keresztül egyre okosabbak lettünk. Több okot is fel lehetne sorolni, hogy miért adnak hamis képet, különösen ha egy száz évvel korábbi korral vagy egy másik kultúrával hasonlítjuk össze magunkat, a mai embert. Mindebből nagyon kevés hangzott el a filmben. A másik pedig az, ami egy fontos probléma lenne, és aminél még sokkal rosszabbnak érzem, hogy nem foglalkoznak vele mélységében, ez pedig az, hogy nem látjuk, nincs felmérve, hogy mindabból, amit az ember évszázadokon keresztül a saját gondolkodásával oldott meg — fejszámolás, útkeresés, stb. — milyen sokat „rakott már ki a fejéből”, bízott az ilyen-olyan technikai eszközökre. Több rossz oldala van ennek. Aki erőlteti önmagának a mankóval járást, az egy idő után már csak mankóval fog tudni járni. Ugyanakkor ezzel az utóbbi kérdéssel nemcsak az intelligencia vizsgálatok — történelmi fejlődésében, stb. — szempontjából kellene foglalkozni, hanem sok tekintetben a mindennapi gyakorlatot figyelve is, például az ifjúság nevelését tekintve milyen szerepe van ennek, pro és kontra.
Miért írtam mindezt le?
Eszembe jutott egy régi kolléganőm, aki egyszer elmesélte, hogy gyerekkorában milyen csalódásai (ráébredései a valóságra) voltak: először az, amikor rájött, hogy a felnőttek sem mondanak mindig igazat, hanem szoktak csalni és hazudni, majd később az, hogy az írott szó — ő újságokat mondott — is gyakran hamis. A fake news, a hamis hírek ártalmairól sokat beszélnek manapság. De arról kevésbé, hogy a nívótlanság maga is árt. Úgy indult az internet, a Wikipedia és még néhány más eszköz, hogy örülni lehetett, hogy segíteni fogják az autonóm tanulást. De lehet, hogy hamarosan olyanná válik, mint a dzsungel: a benn tájékozatlanul kóborló könnyen eltéved, és nem tudja megkülönböztetni sem, milyen bogyókkal táplálkozhat és mit ne egyen. Mindez kezdődik a tartalmilag gyenge könyvek elszaporodásával.
Lesz ennek jó oldala is? A válogatást is tanulnia kell a tudásra vágyónak, és nem csak a készen kapottat fogyasztania. Talán. Kétélű kard ez: hiszen ki tudná helyesen kiszűrni, hogy mi a jó információ és mi a nívótlan leírás? Túlzottan a tudományra bízni sem jó, különösen olyan időkben, amikor a tudományt erősen fenyegeti sok területen a dogmává válás, a „merre szabad gondolkodni“ korlátai
Sajnálatos módon az utóbbi években egyre gyakrabban éreztem, hogy ilyen a mai tudomány: „amit nem ismerünk, az nincs“ az alaptétele. Legutóbb például, amikor Nikola Tesla egy írását — 1900-ból! — olvastam, és az életrajzát. Vajon hányan élték már át azt az érzést, hogy nem abba az időbe, nem abba a korszakba „jöttek vissza” avagy „pottyantak bele”, ahová kellett volna? Amiket ő több, mint száz évvel ezelőtt kigondolt, kitalált, azok miatt akkoriban különcnek vagy bolondnak tartották. Ma kezdenek ezek közül több dologra alapozva fejleszteni. Ugye, ezek után nem csoda, hogy nem tudom komolyan venni az olyan kutatási eredményeket, melyek szerint száz évvel ezelőtt butábbak voltunk?
Az igazán nagy felfedezések gyakran, vagy talán szinte mindig, nem az intézményesített tudomány keretein belül születtek. Az intézményesített tudomány csak ezek nyomain indulhatott és indul el. De mivé válik, ha akadályozza a gondolkodást?
Teslának egy másmilyen világ volt a természetes, az alapértelmezés, ez a jelenlegi, inkorrektségre, gyors haszonra, mások átverésére alapuló hazug világ teljesen idegen. Miről „álmodott“? Áram korlátlan mennyiségben, mindenkinek ingyen. Árammal menő autók elem probléma nélkül. És így tovább. Tényleg azért nem tudtak ezek akkor megvalósulni, mert „nem volt elég érett a világ“? Vagy azért, mert egy befektető sem akarta olyanba fektetni a pénzét, amit azután ingyen és bármennyi mennyiségben odaadnak mindenkinek. Miből lettek volna akkor az olajmilliárdok? Vagy más nagy energetikai cég haszna?
Lehet, hogy nem lettünk butábbak, de okosabbak sem?

Egészséges gondolkodás

Dogma mindenhol
Rossz, tudásban és hitben
Egyaránt, kérdés
Feltevés tartja tisztán
A józan gondolkodást.

Jó és rossz tudomány

Mit nem ismerünk,
Az nincs, mondja sok tudós,
De az igazi
Tudomány tudja, mindig
Lesz terra incognita.

Azért érdemes meghalni, amiért élni is érdemes

Azért érdemes meghalni, amiért élni is érdemes: a szabadságért, a szabad akaratért, az élet szeretetéért, azért a tiszta életért, amit valaki önmagához hűen akar leélni, megélni. Csak aki erre törekszik, az tud igazi szeretetet adni másoknak is.
Egyik este éjfél körül a TV-ben a Reyhaneh Jabbari életéről szóló filmet néztem meg. Bár írtam már többször a nők elviselhetetlenül szomorú helyzetéről a mai Földön — például a time2life blogbejegyzésekben: A nő és a férfi I-II , Sayragul Sauytbay menekülése — azt hiszem, hogy egy ilyen elsötétült, aljassá vált világban erről írni sohasem lehet elegendő.
Milyen a nők helyzete ma a Földön? Rossz. Egyre romló. Helyenként és országonként máshogy nyilvánul ez meg. Még ott sem igazán jó, ahol a távolból nézve talán jónak tűnhetne.
Elvileg az ENSZ (UNO) dolga lenne, hogy erre állandóan felhívja a figyelmet, ismertesse az országonkénti helyzetet — de az ENSZ ebben is, mint sok minden más területen, csődöt mondott. Éppenúgy, mint a békefenntartást illetően, ahol a béke helyett a háborús konfliktusok területei növekedtek, ugyanígy a nők helyzetét illetően is: az utóbbi évtizedek rohamos romlást hoztak, azokon a helyeken is, ahol hosszú küzdelmek után egy rövid időre felcsillant a remény, hogy jobb lesz.
Ki volt Reyhaneh Jabbari? Egy iráni diáklány, akit fiatalon megöltek. Egy aljas rezsim áldozata. 1987-ben született, és hét év raboskodás után 2014-ben már halott volt. Miért? Miért próbál egy fiatal nő védekezni egy őt megerőszakolni akaró férfival szemben? Nem ez a világ legtermészetesebb dolga?
Reyhaneh késsel megsebesítette a rá erőszakkal támadót, és bár kihívta a sebesülthöz a mentőket, az meghalt.
Reyhaneht az „iszlám jog” szerint halálra ítélték. Hogy mi ez az „iszlám jog”? Olyanok teremtménye, akik a priori magasabbrendűnek tartják a férfinak született egyedeket. Egy normális környezetben — ami sajnos nagyon kevés van ma a Földön — ez egy egetverő, aljas, embertelen baromság. De akiknek ezzel pumpálják tele a tudatát, azoknak ez a „természetes” — észre sem veszik, hogy közben az ember mivoltukat teljesen elveszítik.
Szomorú jelenet a filmben, amikor Reyhaneh húga azt mondja, hogy ő inkább hagyta volna, hogy megerőszakolják, akkor legalább életben marad. Hozzátéve: „minket [értsd: a nőket] úgyis mindenképp elítélnek: ha védekezünk, akkor azért, ha nem védekezünk, akkor azért.” (kvázi, mintha az áldozat lenne vétkes, az erkölcstelen.)
Ahol sötétség van, ahol hamis vallásokra épül a világ, ott nincs földi igazságszolgáltatás sem. Feltehetően nem ismert Iránban H. Kleist Michael Kohlhaas történetéből írt regénye, amely azt mutatja, hogy nemcsak Iránban és nemcsak a nők számára lehet végzetes tévedés a földi igazságszolgáltatásba vetett hit.
Helyette a bosszúban kell hinni?
Semmiesetre sem.
Az iráni joghoz még az is hozzátartozik. A meghalt férfi fiának [jellemző: a férfinak!] ugyanis lehetősége lett volna hét éven át feloldani a halálos ítéletet. Nem tette. Azt követelte, hogy az áldozat tagadja meg áldozat voltát. Reyhaneh ezt, nagyon helyesen, nem tette meg. Így ennek a férfinak fizikailag is részt kellett vállalnia az ítélet végrehajtásában. Vagyis tudatos gyilkossá vált.
Ez lenne a jog?
Semmiesetre sem.
Az isteni igazságszolgáltatás szerint biztosan nem. Az Élet Könyvébe gyilkosként kerül be, akárcsak a Reyhanehet elítélő bíró. Nyerhetnek valaha is feloldozást?
Ajánlom olvasásra a megbocsátásról szóló blogbejegyzésemet:
https://time2life.wordpress.com/gondolatok-a-megbocsatasrol-es-a-sorsrol/
A Földnek ezen a tájékán, egy másik vallás keretében sokat beszélnek megbocsátásról, de igen-igen sokszor csak szőnyeg-alá-söprést értenek alatta.
Az isteni igazságszolgáltatás szerint nincs ilyen megbocsátás. A vétkük sokáig kitörölhetetlenül benne marad az Élet Könyvében. Csak önmaguk törölhetnék ki, de ahhoz olyan mértékben meg kellene változniuk, amire még sok életen keresztül nem lesznek képesek. Így ez mindig fog hatni a sorsukra, bár nem lesznek tudatában ennek.
„Ellentét szül új létezést végül” — írtam az egyik tankámban. De milyet? Milyen új valóságot, jövőt teremtenek az ellentétek, például azok az ellentétek, amiket a nők és a férfiak között hoznak létre? Nem egy emberre nézve, hanem az egész emberiségre nézve teszem fel azt a kérdést. Megszűnik az ember, mint faj? Jön egy csak nőuralomra épülő, hasonlóan primitív világ? Vagy jön egy intelligens faj, ahol a nemeknek nincs semmi szerepe? A sok potenciális alternatívából melyik lesz a „győztes”?
Mindannyian vesztesek leszünk, ha nem a szeretet világa jön el. Ha megint, ilyen vagy olyan módon, a vadállatok uralkodnak el az emberek felett. Azok, akik csak az erőszakban és a maguk uralmában tudnak gondolkodni.

https://time2life.wordpress.com/a-koronatanu-sayragul-sauytbay-menekulese/
https://time2life.wordpress.com/2023/07/28/no-es-ferfi/
https://time2life.wordpress.com/2023/08/04/nok-es-ferfiak-ii/

Reyhaneh emlékének

A meggyilkolt nők
Lelkei egyre gyűlnek,
Örök tanúi
E Lét sötétségének,
Rossz tettek nem évülnek.

Nincs feloldozás
A haláluk után sem
A tetteseknek,
Sorsukban feljegyezve
Mind, valamennyi vétek.

A lélek és a természet geometriája

Biztosan akadnak majd Olvasók, akik a címet olvasva kicsit kételkedve csóválják a fejüket: a lélek és a természet geometriája? Mi akar ez lenni? Ha hozzáteszem hogy a fraktálokról készülök írni, talán akad közöttük, aki így kiált fel: Ja, így már minden világos! Azoknak, akik megmaradnak a fejcsóválásnál, annyit tennék hozzá: ez a blogbejegyzés megint egy könyvajánló akar lenni. A könyv címe: Geometrie der Seele. Alcíme: Wie unbewusste Muster das Drehbuch unseres Lebens bestimmen. (A lélek geometriája. Hogyan határozzák meg a tudattalanunkra ható minták az életünk forgatókönyvét. ) Ezen könyv alapján a lélek geometriája a fraktálok geometriája. Fraktale Geometrie.
Lehet, hogy mások másképp gondolják? Nem csak lehet, de biztos is. Például egy másik könyv, a Heilige Geometrie Der Weg in die eigene Mitte (Az út befelé önmagunkba) nem szól semmit a fraktálokról, sőt, a dimenziók értelmezésében is megmarad az egész számoknál.
Énrám erősen hatott a Geometrie der Seele könyv, és úgy hiszem, hogy a lelkünkre ható mintáknak valóban van fraktál jellegük. Ennek a könyvnek a szemlélete az első pillanattól fogva megtetszett és megragadott, két dolog miatt. Egyrészt amiatt, hogy az ember nem egyszerűsíthető le a biológiára, az anyagra — amit manapság sok tudós nem ismer el. Másrészt amiatt, hogy az unkonvencionális gondolkodást nagyon fontosnak tartja a megértések útján. Én is.
Talán a matematikában járatlan Olvasónak azt is el kellene mondanom, hogy mik is azok a fraktálok.
A legkönnyebben a megértéshez vezető példa a fák. Ha megnézünk egy fát, azt láthatjuk, hogy minden új elindulásnál ugyanaz a minta ismétlődik meg. A törzsből kinőnek az ágak, az ágakon kinőnek a gallyak, és így tovább — a minta a keletkezéshez mindig ugyanaz. Sőt, a levelek létrejöttét is a fraktál struktúra határozza meg.
A fraktáloknak van egy matematikai értelmezése, definicíója, a könyv első fejezete ebbe nyújt egy rövid bevezetést. Eszerint a fraktálok fő jellemzőit a következő pontokban foglalják össze.
N1. Nicht-Linearität — nincsenek egyenes vonalak, csak törtek; illetve nincsenek sima felületek, csak barázdáltak.
N2. Skaleninvarianz. Akármilyen mélyen zoom-olunk be egy fraktálba, a minta mindig ugyanaz marad. (a kilométertől a milliméterig, és mindkét irányban azokon túl is.)
N3. Selbstähnlichkeit. (Önmagához hasonlót hoz létre) Tulajdonképpen ugyanaz, mint a Skaleninvarianz. Az összes részstruktúra egymással izomorf. A Selbsähnlichkeit a természetben az egyik legfontosabb rendező erő.
N4. A tört dimenziók, vagyis azok a terek, amelyek az első és második dimenzió, valamint a második és a harmadik dimenzió között vannak. A felület megnövelés egy fontos élettani funkció.
Akik ennél többet szeretnének tudni — valamint szép, színes fraktálokat látni — azoknak a következő címszavakra való keresést tudom ajánlani: Benoit Mandelbrot, Kochse Kurve und Kochse Schneeflocke, Sierpinski Dreiecke.
Fraktálok a természetben igen széles választékben fordulnak elő, nemcsak az élő, de az élettelennek nevezett világban is. De a lélekkel való foglalkozás előtt még azt nem árt tudni, hogy az élő szervezetben milyen sok területen találkozhatunk fraktálokkal.
A fraktálok és az élővilág. Mondhatjuk azt vajon, hogy ez az egyik rendező erő? Amelyik rendet teremt és nem káoszt, strukturákat és nem összevisszaságot. A sok híd közül az egyik, amelyik a végest és a végtelent összeköti. A fraktálok biológiai szerepe nagyon sokféle, például miért jó a fraktálok által történő felület megnagyobbítás, mi a felület megnagyobbításának a szerepe az élet érdekében. Rengeteg példa van rá az élő szervezetekben, hogy ez miért hasznos és jó, egyik példa az érrendszer.Ha megértjük őket nemcsak a matematikával, hanem az életben, a gyakorlatban, a működésük közben — akkor mindazt, amit eddig mintának neveztünk, annak a működését fogjuk megérteni. Hogyan keletkeznek a tudattalanban a minták? Hogyan aktivizálódnak? Egy-egy minta aktivizálódásához mi minden kell? Látjuk-e a tényleg lényeges szempontokat, amikor egy-egy mintát definiálunk avagy pontosabban definiálni igyekszünk.
A minták és az előfordulások, mint elv — vagy mondhatnám a fraktálok — nemcsak az egyéni lélek szintjén hatnak, hanem nagyobb egységekre is. De a könyv alapvetően az egyéni lélekre ható, az egyén sorsában megmutatkozó fraktálokkal foglalkozik több esettanulmány alapján. (A szerző, Christian Schubert, aktívan működő pszichiáter.)
Az élet és a lélek jobb megértése iránt érdeklődőknek feltétlenül tudom elolvasásra ajánlani a könyvet.
Mielőtt ezt a kis blogbejegyzést lezárnám, egy rövid naplóbejegyzésemet teszem még ide.
„…jólesett egy kicsit a vízparton üldögélni. Jó elnézni a fodrokat a vízen, az állandó változásukat, az örökösen új minták kialakulását. Állandóan változni és mégis ugyanannak maradni. Ezt csinálják a levegő, a víz és a szél is. A fodrok, akárcsak a fraktálok — ezek a fodrozódások is fraktálok, csak nem tudjuk leírni a jellemző függvényeiket — nagyobb felületet teremtenek az elemek találkozásához. A mozgásuk, a kialakuló képek, minden olyan, mintha random, véletlenül történne. A természet tánca, az élet tánca. Pedig lehet, hogy ha megértjük a mögöttük levő hatóerőket, funkciókat, törvényszerűségeket, akkor azt is belátjuk, hogy mindez csak a felszínen véletlen. De szép és megnyugtató.Miért érzem megnyugtatónak? Nem biztos, hogy százszázalékos a válaszom, de úgy érzem, hogy azért hat rám nyugtatóan, mert az emberi világ kaotikussága mögött felvillan egy sokkal, de sokkal nagyobb egész, amelyben szép rend uralkodik. Ennek a tudata jó.“

A létek reflexiói egy időtlen lénynek

Lásd meg tükörben
Önmagad, tükör a lét,
Önmagad bukkan
Ott fel, hol horizonton
Megjelen’ az örök lény.

A természet hívása

Hullámok fodra s
Levelek zizegése
Az élet tánca
Mind, vigasztaló s hívó,
Ő befogadóan int.

Sors-minták

Törvényszerűen
Ismétlődő Sors-minták
Fonnak át minden
Életet, nem ismerjük,
De átéljük ezeket.

Szeretem a fákat Ginko

Ne vegye egy Olvasó sem zokon, hogy már megint a fákról írok. Pedig tudom, hogy többször írtam már róluk a blogon, csak néhány példát sorolva fel az utóbbi időkből:
A Das geheime Leben der Bäume könyv kapcsán írtam ebben a bejegyzésben:
https://time2life.wordpress.com/2018/02/18/a-fak-titkos-elete-konyvajanlo/
Ugyancsak egy könyvhöz, C. Árvaynak Der Heilungscode der Natur könyvéhez kapcsolódó gondolataimról itt:
https://time2life.wordpress.com/2023/03/24/tavasz/
Egy kiállítás megtekintése pedig az élővilág és az ionsugárzás kapcsolatáról gondolkodtatott el:
https://time2life.wordpress.com/2023/01/13/az-elo-szervezet-es-az-ionsugarzas/
Szóval, sok mindenféle vonatkozásban szoktam gondolkodni a fákról, a jó érzés, ami egy-egy szép, nagy fa alatt elfog, mégis még szavakba kívánkozik belőlem. Egyfajta nehezen szavakba önthető érzés ez a „szeretem a fákat” érzés. Miért nehezen szavakba önthető? Mert így megfogalmazva, csak annyit mondva, hogy szeretem a fákat, nagyon felszínesnek érzem. Mit jelent, hogy szeretem a fákat? Tudok adni nekik valamit? Tudok segíteni ahhoz, hogy ne irtsák őket, legyen meg mindig a szükséges életterük?
Szeretem a fákat. Mit tudok róluk? Nagyon keveset, sokkal kevesebbet, mint szeretnék tudni. De feltétlenül szükséges tudás a szeretethez? Nem úgy van-e, nem jó-e úgy, hogy a kettő erősíti egymást? Ez megint eretnek gondolatnak tűnik. Feltehetően egy mai tudós sem emelné ki, hogy a megismerése útján erősítette a szeretet. Talán kedvelést mondana, érdeklődést, meg ilyesmit, de szeretetet?
Valamelyik este a szó-kvízben az iPadomon, ahol mindennap más feladvány van, a Ginko-t kellett kitalálni. Sikerült, de csak azért, mert 4 betű már megvolt, és az ötödiket úgy találgattam hozzá. Nem ismertem én ezt a szót, és ezért utánanéztem a Wikipediában.
A Ginko elismert rövidítése a Gingko-nak, illetve más átírással a Ginkyo-nak, amely egy nagyon-nagyon ősi fafajta. Már ca. 170 millió évvel ezelőtt is éltek ilyen fák a Jura korszakból megtalált leletek alapján. A korunkban élő Gingko-k között vannak olyanok, amelyek több, mint ezerévesek. Elolvasva a Wikiben található alapos leírást, sok mindent megtudtam róla — és mint az nálam lenni szokott — sok kérdést indukált bennem. Ugyanis a leírás kitér sok mindenre, ami azt mutatja, hogy a Ginkgo-k megismerése kapcsán a biológia számos részterülete illetve határterülete érintve van, a paleobiológián kívül is.
Nem tudom, hogy magyarul mennyire közismert, hogy Goethe verset írt Gingo biloba címmel, egy ginko levél kapcsán. Ideteszem németül, és mellé egy általam készített nyersfordítást.

Gingo biloba

Dieses Baums Blatt, der von Osten
Meinem Garten anvertraut,
Gibt geheimen Sinn zu kosten,
Wie’s den Wissenden erbaut,

Ist es Ein lebendig Wesen,
Das sich in sich selbst getrennt?
Sind es zwei, die sich erlesen,
Daß man sie als Eines kennt?

Solche Frage zu erwidern,
Fand ich wohl den rechten Sinn,
Fühlst du nicht an meinen Liedern,
Daß ich Eins und doppelt bin?

Nem szeretnék magyarázkodásokat Goethe-hez hozzátenni, azt hiszem, hogy sokan ráéreznek, hogy nemcsak a keleti népeknél misztikus fa a Ginko.
Tehát a nyersfordítás:

Ez egy keletről ideszármazott fa levele,
a kertemre bízta sorsa,
Titkos jelentést kóstolhat meg vele,
kinek tudásban épül önmaga,

Él-e még ez a lény? [„lény“: egy levél, a fa vagy még más is érthető itt]
Kettéválasztotta magát?
Vagy olyan kettő, melyet
Egyként ismer a világ?

Nehezen találtam jó választ
Az ilyen kérdéseimre,
Talán érzed a dalaimon
Hogy én Egy és kettő vagyok?

Befejezésül még néhány vers tőlem:

Ginko

Ginko, a fa, ki
Ismeri rejtett erő
Titkát, több ezer
Éven át vigyázhat ő
Jó gondoskodóként rá.

Pórusainkban érezni az életet

Érezd az él’tet,
Egyre jobban megy, annál
Gyengédebb lesz a
Tetted, odafigyelőbb,
Az élőt védelmezőbb.

Az élet rejtelmei

Miért száll egyik
Fára egy tucat madár,
Másikra egy se,
Mi vonzza vagy taszítja
Az élőket el, össze.

Mit mondasz kicsi
Gyereknek, ilyeneket
Ha kérdez, mire
Megnősz, ne felejtsd el a
Sok-sok ügyes kérdésed.

Az elemek határain

Heves viharok
Vad hullámai s csendes,
Lágy, alig fodros
Hullámzás váltják egymást,
A köveket formálják.

Nekik két idő
Van, a tombolás és a
Nyugalom órák,
Passzív öröm s szenvedés
Az örökkévalóság.

Avagy aktívak
Ők is? Mint ezeréves
Fák, kik téridőt
Adnak sokaknak, amely
Mind‘ ott élőt egybezár.