Az ember helye az Egészben
1.
Fókuszba senki
Sem állíthatja magát,
A Sorson múlik,
Hogy Ott ki áll, oda ki
Akar kerülni, hibáz’.
2.
Hivatalt ember
Ad embernek, bolond, ki
Mindenhatónak
Hiszi magát, embert s a
Világot uralni vágy.
3.
Elvégezni egy
Feladatot s eltűnni,
Jó, ki tud hinni,
A személyesből fog az
Általánossá lenni.
Kinek nincs idő
Kinek nincs idő,
Nincs év vége sem, csak az
Érhet véget, mi
Elkezdődött egyszer, nem
Érthetjük a végtelent.
Amit hordozunk, az visz
Batyunkban ha van
Szét nem osztott táplálék,
Mikor halunk, e
Gondolatok segítik,
Hogy egyszer feltámadunk.
Sok kis lépés
A sok kis lépés
Tovább vihet, mint egy nagy,
Ha félelem nem
Tart, teszed, mit érzel, kell,
Sok kis lépés Egy Út lesz.
Szilveszteri dörmögés
Szilveszter, bolond
Zaj, részeges kavargás,
Kinek, minek, múlt
Évnek vagy jövőnek, nem
Táncolok én veletek.
Szilveszteri végkiárusítás
Reklám hirdeti,
Leértékelt áron itt
Megkaphatja a
Tavalyit, minek új év,
Nem dobnám el a régit.
Választásaink alakítják utunk
Hogyan és miben
Találunk vigasztalást,
Rajtunk áll, van, ki
Részeg lesz, s van, aki szent,
Helyesen ítél Isten.
Istenhez Szentestén
Add, hogy az örök
Dal mindig megszólaljon
Bennem, ne nyeljen
El a csend s a homály,
Légy velem, hulló áldás.
Csönd
Ki csöndre vágyik,
Azt ne riassza a csend,
Végtelen néma
Hallgatás, más távlatok
Nyílnak, más hullám, más rend.
A Babaház
A Babaház csak
Utólag kicsi, benne
Míg vagy, félelmes
Árnyakkal lehet tele,
Gyereket ne becsüld le.
Az Életkerék
Élet kereke
Nem vár, hogy válaszokat
Találj, nem áll meg,
Az új generáció
Már egészen mást kérdez.
Tartalmas élet
Hány életnyi fér
Egy életbe, nincs mérce,
Mi sok, mi kevés,
Jó, ha „éppen elég”, ez
A végső mérlegelés.
Kívánság a jövőre
Add, Istenem, ne
Legyek más se viharban,
Se kedvező, jó
Szélben, ne vakítson, ha
Sikert hoz a Sors nékem.
Alvás vagy halál
Az alvó erő
Fában, emberben, bármi
Lényben érték, ne
Becsüld le, lásd és óvd meg,
Így tanítson az élet.
Mindenkinek van
Tele, nem ugyanaz, mint
A kiszáradás,
Csak nehezebb látni, mint
Eltűnő vizek partját.
A kiszáradás
Vég, hol már nem adatik
Újraindulás,
Mi egész volt, megszűnik,
S van, mi új honra talál.
Amíg az élet élet
Résszé s Egésszé
Egyszerre tudjak válni,
Legyek Élő Fa
A Nagy Folyón, ő vigyen,
Én szűrjem, míg kell és jó.
Lelkek hálója
Jó háló lesz az
Emberi kapcsolatok
Gráfja, ha nem az
Érdek épít, de mindaz,
Mi a lelket mozgatja.
gráf: matematikai fogalom, élek és pontok
A létezés foglyai vagyunk
A röpke létből
Hamar kiszállunk, mégis
Foly’ tovább minden,
Múlt s jövő szorosan tart,
Itt vagy, s nincs kiút innen.
Történelem nincs
Történelem nincs,
Mint tudomány, a mese
Mindig más, minden
Kor átfesti a képet,
Mozgat s teremt az érdek.
Decemberi kép az ablakom előtt
Csupaszon állnak
Az alvó fák, várják, hogy
Múljon a tél, s majd
Tisztult érbe friss erőt
Hozzon a tavaszi szél.
Tanuló választ tanárt
Az árnyékvilág
Gyakran szól hozzánk, jó vagy
Rossz akarattal,
Felismernünk nekünk kell,
Hallgassunk rájuk vagy sem.
Kik a régmúltból jöttünk
Nem leigázni
Akartuk egykoron a
Természetet, tán
Ezért őrzött minket a
Régmúltból a máig meg.
Kinek írunk
Írunk, de kinek,
Jelennek a jövőről, s
A jövőnek a
Múltról, az embereknek
Az örök változásról.
Belül hordott kereszt
Rendteremtés
Sejtek csöpp fényeinek
Világában, az
A belül hordott kereszt,
S fényeim, akik visznek.
Karácsony ünnepéről
Van-e még el nem
Mondott szó karácsonyra,
Az ünnepre, oly
Igaz és őszinte, mint
Az élet, mely sokféle.
Kinek öröm a
Karácsony, kinek bánat,
Mert szomorú s nem
Ünnepi az egyedüllét,
Adj, mondják, ha adhatsz még.
Szeretetet csak
Annak tudunk adni, ki
Jó befogadó,
Nem rontotta még el a
Sok üres, hamis kép, szó.
Élet és halál
A karácsony, kínlódó
Újjászületés,
Ha tart minket, mit tartunk
Magunkban, a hit s remény.
Nem félnék
Nem félnék mélyen
Elaludni, nem tudok
Mégsem, betegség
Vagy a kor, mi ébren tart,
Az emberi tudat rab.
Valaha régen
Leültem s mélyen
Meditálva merültem
Egyre mélyebbre,
Időtlen messzeségbe.
Hová tűnt vajh’ az a lét?
Az ember alkotja önmagát
A génjeink csak
Lehetőségeinket
Hordozzák, mivé
Leszünk, az rajtunk áll, a
Környezet hiába vág.
Ez így volt mindig s
Így is lesz, csecsemők, ha
Katalógusból
Vett tulajdonságokkal
Születnek, ők döntenek.
Döntenek arról,
Mit hogyan használnak fel,
Ezáltal dől el,
Útjuk az emberé vagy
A gazember útja lesz.
Mi az ember
Mi az ember, ez
A fő kérdés, állat vagy
Gondolkodó gép,
Vagy mindegyik s egyik sem,
Mit kiformál, azzá lesz.
Viharok után
Viharok után,
Mint lemerült elemek,
Olyan a táj, ily
Érzés bennem reggel, ha
Éjjel gyötört rossz szellem.
Néma kiáltás
Apró morzsákban
Szórom gondolataim
Szét, mégis egész,
Tükör s néma kiáltás,
Nekem ilyen a világ.
Csalóka melegben
Téli napsugár
Csalogat ma kifelé,
Az ablak mögül
Nem látszik a kegyetlen,
Hideg, dermesztőn vad szél.
Hinni a jövőben, nem a jelenben
A világ mára
Teljesen megbolondult,
Hagyja a Rosszat
Tobzódni, míg a mai
Ember el fog pusztulni.
Sajnálom, hogy így
Lett, vihar közepén
Csillapítani
Nehéz az elemeket,
Jön talán Kor, békésebb.
Az éjszaka marcangoló árnyai
Időt rabolnak
Az éjszaka árnyai
Tőlem, lelket nem,
Támadó Rossz fájdalmat
Okoz; kicsik épek bent.
Régi legendák
Régi legendák
Utaznak a felhőkön,
Néha lehullnak,
S az embereknek sorsot,
Kerülhetetlent hoznak.
Élni az életet
Kolostor mélyén
Jó a nyugalom, hosszan
Mégse időzz ott,
Szeress, élj, küzdj és adj, Isten
Éltet mindezért adott.
Kerék-e a Sors
Kerék-e a Sors
Vagy olyan forgó spirál,
Hol mi visszatér,
Mindig kicsit más, anyag
Ugyanaz, de másképp látsz.
Sötét démonsereg
Köröttem sötét
Démonsereg igyekszik
Ártani, amint
Lehet, sajnálják, hogy ők
Nem maradtak embernek.
A hit lovagja
ahogy Kirkegaard nagyon szépen megírta
A hit lovagja
Észrevétlen, némán hat,
Segít s eltűnik,
Nem birtokolni akar,
Hite az élet, így ad.
Vallás, egyház nem
Béklyózza, Isten, ki a
Parancsot adja,
Szelíd szóval a szívben,
Segítsd az embert, éljen.
Boldogabb korban
Tán nincs egyedül, társa
Mind, kit ez a hit
Mozgat, csak tiszta szívvel
Lehet adni sokaknak.
Elvesztettük a kapcsolatot a világgal
Levágtak rólunk
Egy csápot, összekötött
Az Egésszel az,
Íme a mai ember,
Izolált hideg darab.
Nincs bennem advent
Nincs bennem advent,
Pedig benne élek jó
Néhány éve, nincs
Kiégettség sem, közeg
Tán, mi teremt, remélem.
Töprengés az ítélkezésről
Azt jelenti-e
Hivatásból bírónak
Lenni, hogy a szív
Szava helyett a jogra
Kell csak odafigyelni?
Ellentétek világa
Éj s nappal, árnyék s
Fény, jó a létezőknek
Az ellentét, ezt
Választja egyszer, másszor
Azt, éréséhez mind ad.
Nem így a lélek
Választásai, van, mi
Nem ad, csak pusztít,
Magát veszti, nagy az ár,
Észrevétlen kővé vál.
Kezembe akadt könyv
Kezembe akadt
Könyv felidézte ifjabb
Önmagam, társ volt,
Félelem és reszketés,
Örülök, hogy volt s voltam.
Sosem késő újat kezdeni
Ha ragadozó
Falta fel élted felét,
Másikat ne dobd
Oda neki, küzdj, mindig
Lehet újat kezdeni.
Tedd, mi a jó
Mindig félünk, de
Jó, ha a félelem nem
Bénít meg, helyes
Utat megleld és kövesd,
Az élet nem egyre megy.
Kigyúl a fény
Kigyúl sok kis fény,
Mikor jön az ébredés,
Bevilágítják
Előbb az időtlen Fát,
Majd sugaruk szétszórják.
Mint a fáknak
Mint a fáknak, az
Emberek gyökerei
Sem láthatóak,
De fontosak, rajtuk át
Tart meg minket a világ.
A Halál és mi
Sok halált él egy
Lélek át vándorlása
Során, mégis új
A Halál, ha közelít,
„Örülj, véget ér sok kín”.
Mégsem örülnek
A legtöbben neki, nem
Hívott vendégként
Kezelik, megszokta ő,
Tudja jól, dolgát végzi.
Fekete tinta
Fekete tinta,
Borús idő, sötét árny,
Vesztébe rohan
A világ, minek a terv,
Ha nincs már csak pusztulás.
A halál előtt és után
A halál előtt
Szeretnénk elvégezni
Minden fontosat,
Mi fontos csak igazán,
Látjuk a halál után.
Magányba szakadt szív
Ki hiába várt,
Arra hiába várnak
Majd, csukott kapu
Marad a halál után,
Nem jön a feloldozás.
A lavina
A lavina gyors,
Elsöpör vagy eltemet,
A Földnek mindegy,
Új teremtmények és új
Életek hamar nőnek.
Az élet végtelen szőttes
Két kislány képe
Van előttem, a jövő
Ők, magam a múlt,
Jó látni, élni, mit visz
A remény, porba nem hull.
Téli világ
A hegyekben fent
Leesett a hó, vastag
Fehér takaró,
Kidőlt fák, útakadály,
Ember nincs, alszik a táj.
Agyunk a csapdánk
Gondolkoznak a
Növények egész testtel,
Ember, ha teszi,
Csak agyával, csapda ez,
Robot létekhez vezet.
Őszvégi melankólia
Az Életfánk vajh’
Emlékszik-e minden kis
Levél végére,
Halálra, elmúlásra,
Színekre és bánatra.
Fény és árnyék
A fény s az árnyék
Egymást váltják a légben s
Az anyagban, rejt
Potenciált a sötét,
Mi teremt, ahhoz kell fény.
Boldog, ki sosem
Veszti belső fényeit
Teljesen el, új
Életre így az egész
Velük kel, fényhídra lel.
Álom és valóság
Kisgyereknek és
Öregnek a jelen csak
Háttér, kíséri
Álmaik, bennük a múlt s
Jövő, mi volt s mi eljő.
Az üresség két arca
Az ürességnek
Két arca van,egy borús
S egy örömteli,
Ugyanazt a semmit más
Módokon érzékelik.
Céltalan jövő,
Reményvesztett kóborlás
Kiben nincs már hit,
Míg új reményekkel új
Útra indul a másik.
Kérdés az emberi kapcsolatokhoz
Van kapcsolat, mely
Ajándék, s van, melyiket
Átoknak érzünk,
Ne legyen egy se ilyen,
Mi az amit tehetünk?
Üzenetek világa
Türelemmel vár
A kisvirág napsugárt,
Hirtelen fagy, ha
Idő előtt elviszi,
Hitét a társa hiszi.
Ember hitét sem
Törheti le a halál,
Miben egyszer hisz,
Az hozzá visszatalál,
A sors csalhatatlan társ.
Mondják, angyalok
Az üzenethordozók
Az embernek, míg
A virágok közt apró,
Utazó proteinek.
Jó erővel változni
Mi ad erőt, ha
Kell, hol a forrás, kint vagy
Bent, mi ma rejtély,
Lehet, holnapra nem az,
Jó erő látást is ad.
Az erő különböző formái
Magban benne a
Kifejlett növény terve,
Kész fában a mag,
Melyik hatalmasabb? Nincs
Olyan, csak együtt vannak.
Az erő hangja
Van, kinek erő
Egyenlő erőszakkal, s
Az erő hangja
Harsogóan nagy; gyengék
Ők, rám a halk, gyengéd hat.
Higyj magadban
Higyj magadban, hisz
Hogy hihetne más benned,
Ha te nem hiszel,
Higyj, és ha jót jól teszel,
Segít utadon Isten.
Fájdalmakkal teli öregség
Fájdalom talán
Nem tudna behatolni
A hermetikus
Elzártságba, de lenne
Magány kínzó fájdalma.
Jobb benne lenni
A Folyó közepén, hol
Fájdalom, öröm
Egyaránt elér, vinni
Mit kell, míg Isten visz el.
Csupa A
A társak mindig
A felszínen vannak, míg
A magány belül
A mélyben lent, merre hajt
A sors, kezdet fent vagy lent.
A démon kudarca
Démon, ki sok lényt
Próbál egyszerre mint egy
Lélekvezető
Vinni, kudarcokba fúl,
Hiteles lenni nem tud.
Felelősséggel nézni
Ki minél többet
Lát, annál passzívabb lesz,
Így a jó, tudja,
Károk mögött ott van sok
Nyüzsgő, vak operáló.
Egymásra találó fények
Szivárvány-test, mi
Készül fénykovácsműhely
Mélyén, anyagot
Bejárt csöppnyi sugarak
Tisztán összefonódnak.
Történelmi lecke
Erőszakosabb
Faj, mely leváltja gyakran
A békéset, ezt
Úgy mondják később, jött egy
Jóval intelligensebb.
Élőkhöz és holtakhoz kötődünk
Halottaim, nem
Bánjátok, ugye, élő
Unokáim a
Fejemben, szívemben Egy,
Kik élnek, s kik elmentek.
Nagyanyám és az
Unokám három század
A Lét mezején,
Csöppnyi idő, de öröm,
Hogy vagyok mindebben rész.
Rész és egész
Gyorsan elsöpört
Mandala az életünk,
Porszemek s néhány
Emlékkép marad, minden
Mást az új élet takar.
Így vagyunk része
Az Egésznek, örökké
Változó képben
Puzzle-darab, akarod
Vagy sem, csak részként maradsz.
Ki örül, ha ad,
Boldoggá lehet, míg a
Csak kapni vágyók
Elsötétednek, s késő
Lesz, mire ráébrednek.
Láthatatlan tsunamik
Ecsetek s szavak
Egyaránt tudnak hozni
Vad hullámokat,
Vigyázz, ne ragadjon el
A pusztító áradat.
All Hallow Eve
Minden szellemek,
Fehérek, feketék és
Sok még szennyezett,
Gyertek közös asztalhoz,
Békülésre igyatok.
Közös a Föld, hol
Ember s szellem él, együtt
Vagy egymás ellen,
A kérdés, a választól
Függ mindnek a túlélés.
Fa és ember
Sárga levelek
Az ablakom előtti
Fán, neki szép az
Ősz, az enyém nem, nekem
Álmatlanság s térdfájás.
Határtalan lelkek
Ajándék a szív,
Mely mély érzésre képes,
Többet szenved, mint
Más, de jobban becsüli
Ha eljön, a boldogság.
A futó őznek
Haragszik rád a
Sikertelen vadász, ne
Bánd, élsz, bár gyakran
Menekülnöd kell, erdő
Rejt majd üldözőktől el.
Ki parolát ad
Ki parolát ad
Kezembe, igaz legyen
Szíve, szándéka,
Ne csalódjon a hitem
Emberségében soha.
Tanulni a hibákból
Mindenből lehet
Tanulni, saját vagy más
Hibákból, csak a
Hozzáállás, min múlik, s
Az az, mi utat fordít.
A boldogság nekem
Gyerekek, kert, könyv s
Írás, ezek nekem a
Boldogság, tenni s
Adni tudjak míg élek,
Jónak így érzem létem.
Őszi séta
Benne jársz, hallod
Őszi haraszt zörgését,
Csendben figyeled,
Míg fel nem támad zordan
Süvítő vad, hideg szél.
Most s ezer évvel
Ezelőtt a szél mindig
Hozzád is beszél,
Éppúgy, mint egyforma s más
Sok színes őszi levél.
Egyszerű, igaz életek
Isten szereti
Az egyszerűt, igazat,
Ki felvállalja
A megtalált sorsot és
Csendesen leéli azt.
A Lét s a látszatok
Folyton kavargó
Porszemekből áll össze
A Lét, látszatra
Ki tör, veszti önmagát,
Kihull idő rostáján.
Kérés Istenhez
Vehet a gonosz
Százféle álarcot, add,
Hogy mindig lássam,
Megvédeni kit lehet,
Add, hogy mindig jól tudjam.
Nem jó félni minden újtól
„Ne végy minket a
Kísértésbe”, nem hiszem,
Hogy ez mindig jó,
Új utakra kell mennünk, s
Hitünk nem lesz halandó.
Mi a boldogság
Melléktermék a
Boldogság, nem egy cél-kő,
Eljön az igaz
Út mentén, s veled marad,
Mint hű társ, jó kísérő.
Gyertyaláng varázs
Nézd, nézd, nézd, ég a
Gyertya, ég, nézd s eltűnik
Körben a világ,
Nincs már semmi, semmi más,
Csak a fény, a gyertyaláng.
Lélek nélkül nincs miért
Minek a robot,
Minek fenntartani a
Létet, ha lélek
Sorvad, elvész, nem élet
Ha nincs már miért s kiért.
Egy kérdés az időtlennek
Vajh’ nincs irgalom
A kilépetteknek, csak
Felelősség a
Meztelen léleknek, ki
A szeretettel teljes?
Pap az örökkévalóságban
Pap, papnő egyszer
Ha lettél, sosem leszel
Más, ameddig hű
Vagy hitedhez, tetteid
Mutatják, nem a palást.
Fény körül keringők
Sok apró szúnyog s
Lámpa körül zümmögő
Bogár Napjának
Mind mást mondana, csak őt
Figyelje és hallgassa.
A Nap nem olyan,
Egyformán hallgat vagy sem,
Végzi a dolgát,
Fényt és világosságot
Minden élőlénynek ád.
Közeleg a tél
Még néhány nap a
Csendes melegből, aztán
Jön a hideg ősz,
Hajnali fagyok s telet
Idéző zord viharok.
Látszat és valóság
A politika
Színpad, minden csak látvány,
Függöny mögötti
Létben vadul vicsorgó
Falánk oroszlán vár ránk.
Test és lélek
Test nélkül hol a
Fej, szem, szív, mind, mi érez s
Érzékelni képes,
Kapcsok a világ felé,
Szeretet és szenvedés.
Tud-e a lélek
Adni úgy is, ha nincs az
Anyagban bent, vagy
Kísérli csak, jót tegyen,
De gyakran sikertelen.
Ajándék lenne
A test a léleknek, hol
Kifejtheti jó
Önmagát, ha hibákból
Lett csapda nem zárul rá.
Advent nyíló ablakai
Nem marad senki
A Hegyen, minden tisztult
Árnyam Létfolyó
Része lesz, nyújtom nekik
Felszabadító kezem.
Töltsd be sorsodat
Isten, a Sors s az
Ember maga formálják
Együtt a létet,
Összhang nélkül, mi áldás
Lenne, átoknak érzed.
Nem hiszek korunk orvostudományában
Mikrobiomunk
Gyilkolják a gyógyszerek,
Bennük nem hiszek,
Társam a belső világ,
Együtt gyógyító hatás.
Anyám megvakult
Gyógyszertől, a nagyanyám
Meghalt egy másik
Miatt, „mellékhatás”, ezt
Mondták, nem vigasztalás.
Világ, mely öli
A természetet, hamar
Kivégzi majd az
Embereket, mi marad,
Gondolkodj, megértheted.
Fájdalom gyötör,
Sokféle nyavalya, s a
Viharok után
Lelkem teremt egységet, s
Lecsillapult megnyugvást.
Hiába törnek életemre
Hiába törnek
Életemre, az övék
Sohasem leszek,
Jöhet bármennyi halál,
Nem velük megyek tovább.
Ami van s amit látunk
A világ sokkal
Bonyolultabb, mint mit a
Gyermek lát s ért’ni
Vél, festett kép mögé tán
Sosem lesz betekintés.
Mit éreznek a szellemek
Nekik is fájni
Tudhat egy elvesztett társ,
Egy cserbenhagyott
Ember, tudatban cipelt
Hiány, mi nem ad nyugvást.
Érzékelni tudni
Érzékelni csak
Az anyagban tudunk, ízt,
Illatot, meleg
Szívet, irigyelhetik
Tőlünk ezt a szellemek.
Az idő börtönőr
Az idő olyan,
Mint egy börtönőr, mindegy,
Szomorú vagy sem
A fogoly, ő végzi a
Dolgát, megy mindig tovább.
Múltból jövő
Politikusok
Kezelik a jelent, de
Máshol születik
A jövő, örök törvény
Szerint régmúltból kinő.
Újraolvasom verseimet
Mélyből felbuggyant
Sorok hordoznak engem s
Cseppnyit a létből,
Csöppekben rejlik egész,
Időhöz nem kötött rész.
Szép, meghitt percek
Szép, meghitt percek,
Lelkem kis batyujába
Bújva gyertek mind
Velem, legyetek ti a
Remény, jövővel terhes.
Az elpusztulás idején
Szenvednek a fák,
A vizek, elpusztulást
Hoznak e Földnek
Emberek, kiken rajtuk
Démoni szörnyetegek.
Hol az a föld
A reménytelen
Fájdalom után hová,
Merre tovább, hol
Keressem a tiszta, hű
Szíveket, hol jó lehet.
A halál utáni órában
Beállt a halál.
Elmentem. Már kívülről
Nézem a testem.
Megérdemli pihenést,
Jó társam volt ő szegény.
Fájdalmak
Testi és lelki
Fájdalom kéz a kézben
Jönnek, gyógyít’ni
Ritkán elég egyiket,
A másik ezt nem enged’.
Külön is együtt
Mély kötődést nem
Zár le a kettéválás,
Kik önmagukat
Őrzik, nem vesztik egymást,
Él a láthatatlan szál.
Krokodil és madár
Krokodil fogát
Pucoló madár nem fél,
Öli a vadász,
Természet adta példák,
Hol együtt van két másság.
Flórának és Oliviának
Kevés jut nekem
Belőletek, remélem
Mégis elér a
Bennem bújó szeretet,
Édes, drága kicsinyek.
Belső hullámzások
Minden szeptember
Belül viharos nekem,
Mely csillag hozza,
Nem tudom, évek során
Sajnos ezt tapasztalom.
Bolyongó lélek
A magány nekem
Sokezer éves átok,
Lelkemek igaz
Társat nem találok, hol
A fél, mely velem egész.
Az élet útja
Mindig keresés, azt a
Világot, hol a
Lélek boldog, nem szorít
Külső vagy belső zsarnok.
Senki sem tudja
Maga rendezni be a
Világot, még egy
Kert sem olyan, mint mit a
Tervezője megálmod’.
Mégis cipelem
Magányos lelkemet, nem
Győzi le tudat
A hitet, megtalálom
Neki jó környezetet.
A természet arcai
A természetnek
Is vannak barátságos
Vagy zord arcai,
Ki mit lát, rajta múlik, s
Faján, hová tartozik.
Merre haladunk
Hisszük, előre
Visz az idő, de lehet,
Vissza, rég vesztett
Múltba szállt útjainkra,
Menjünk másfele rajta.
Mi választunk-e
Vagy Szél valahol letesz,
Megfont sors hajtja
A Kereket, keresned
Kell, hol jó ember lehetsz.
Ahol nem akar
Összetörni, rontani
Téged a világ,
Tisztán szerető, szabad
Élet vár, s új alkotás.
Változások a kertben
Fenyők elmentek,
Gyümölcsfák jönnek, klíma s
Kert változik, az
Esőhiány elindít,
A kertész megvalósít.
Bent siratom mi
Elmúlt, néhány kiszáradt
Fám, de fejemben
Születik az új kép és
Tervből lesz a valóság.
Abbahagyni a
Tervezést sosem tudom,
Magammal viszem s
Jöhet halál, egyik nap
Ott is másikba megy át.
Őszi séta a Wasserparkban
Tavacska, kacsák,
Bánatos fűzfa meg én,
Együtt élvezzük
A nyarat búcsúztató,
Melengető napsütést.
Robotok hatalma
Gépek veszik át
Az emberek fölötti
Irányítást, rossz
És zsákutca ez, csupa
Rabszolga léthez vezet.
Szeptemberben a kertben
Mézgyűjtő méhek
Lepik el bokraimat,
Szétárad s felém
Száll vonzón fájó édes
Illat, sejtjeimbe hat.
A természet úgy
Örök, hogy mindenkor más,
Öntudatlan több,
Mint mit alkot a tudás,
Időtlen a változás.
Őszi nap a napsütésben
Ha tudnám, ez az
Utolsó ősz, mit élnem
Itt megadatik,
Akkor is szép lenne ez
Őszi nap, fájó illat.
Bennem van remény
Bennem mindig van
Remény, még a legnagyobb
Bajban is, honnan
Jön, nem tudom, veszteni
El sohasem akarom.
Az Élet halála
Purgatórium s
Pokol egybeolvadtak,
Paradicsom már
Rég nincs, lesz-e még remény,
Sorvasztó kietlenség.
Egy lét öröksége
Mi belőlem itt
Marad, versek, írások,
Példák, sokaknak
Meg nem értett évek, a
Vihar után lesz élet.
Elmentünk
Fal előtt álltunk,
Egy pillanatra nyílt az
Ajtó, átléptünk,
Nincs már ajtó, sem nyílás,
Múlt a visszaszámlálás.
Édes madaram
Szálljunk fel, édes
Madaram, felhők fölé,
Hol kék az ég, vár
Az otthon, meleg fészek,
Régen vár a messzeség.
Képzelt jövőbeli utazás
Mikor elérjük
A Saturnus vonalát,
Már oly távoli
Minden, mégis fáj, hogy itt
Marad sok kedves ember.
A szenvedés mit
Belőlünk kikovácsolt,
Tartós oszloppá
Lesz, segít, közvetít, visz
Jóra vágyó élteket.
A változások sebessége
Lépcsőzetes vagy
Hirtelen egy váltás, mi
Szabja meg, mely út
A könnyebb és melyiket
Elviselni nehezebb.
Gyors halált sokan
Kívánnak, gyors gyerekkort
Vagy öregedést
Kevesen, nem teljesül
Mind, így a jó, azt hiszem.
Az ember boldog
Lehet akkor is, ha nem
Minden álma úgy
Lett való, mint tervezte,
Mi jött, szépen megélte.
Az élet játéka
Sokszereplős és
Interaktív játék az
Élet, mindenki
Tehet s vehet, a végén
Sorsával Sorsnak fizet.
Nemcsak zsákutcák vannak
Mint a csöpp gyerek
Bízik a világban, ha
Jók a szülők, így
Vágynak hinni az Egészt
Az örökké keresők.
Szeretet vagy szerelem
Örülök, ha az
Unokáim boldogok,
Mindegy velem vagy
Sem, ebben különbözik
Szeretet és szerelem.
Az ember útjai
Keresés vége
Egy kezdet lehet, úton
Indulni, bár nem
Tudjuk hova vezet, hit
Nélkül ne menj, s ne keress.
Sokáig ide,
Oda tévelyeg csak az
Ember, nem tudja,
Mit keres, bent fellelve
Találja útját kint meg.
Ugyanaz, s mégis más
Kis darabokból
Áll a világ, melyek hol
Így, hol úgy lesznek
Képek, majd szétszóródva
Keresnek új egységet.
Színe és visszája
Egy zsebet könnyű
Kifordítani, egy nagy
Világot sokkal
Nehezebb, vannak idők,
Mikor mégis szükséges.
Az Idő bilincse
Csöpp csecsemőként
Kezdjük elfogadni az
Idő bilincsét,
Öregként feszegetjük,
Mit majd a halál széttép.
Kiúttalanság érzés
Völgybe vágytam, hol
Béke s üde természet
Honos, de pusztul
A Föld, minden romlott rég,
Sok elpocsékolt lét s tér.
Zsákutca itt a
Környezet, s az emberi
Magány, egy nem tud
Változtatni világon,
Csak őrizni önmagát.
A Föld az alma
Parányi sejtek
Az almában, kik épek
Akarnak lenni,
Nem tudják, hogy s hol lehet
A romlást elkerülni.
Ilyen az ember,
Neki a Föld az alma,
Helyt, hol ép marad,
Sziszifuszként remélve
Újra s újra kutatja.
Nem hozott pihenést az éj
Szépen szóló csöpp
Madár hajnali órán,
Vigasztald öreg
Fejem, alvás nélküli
Nyomott éjszaka után.
Régi történet
Egy rózsa hevert
Ajtóm előtt egy reggel,
Szomorú vörös
Halott, sárgává lenni
Olyan nagyon vágyhatott.
Valahol valamikor
Szép életekről
Ábrándozok, tán jönnek
Valamikor, mag
Lesz egy-kettő, s termékeny,
Jó földbe hull valahol.
Fekete lett az ujjam
Fekete lett az
Ujjam, mikor zöld diót
Ma pucoltam, nem
Tudtam, vigyáznom kell, mert
Városi gyerek voltam.
Égnek az erdők
Ègnek az erdők,
Fájdalom némán sikolt,
Zuhanyként hullnak
Rám száraz tűlevelek,
Örökzöld volt holtakról.
Isten helyett
Egy Pápa akar
Mindent uralni, Földet,
Igaz szíveket,
Sötét romlásba taszít
Megtévesztett lelkeket.
Nem-alvás álom
Időben vissza
Vagy előre megyek az
Ébren álomban,
Mást látok köröskörül,
Mint a valóságban van.
Kié a Föld tüdeje
Folyók, tengerek,
Erdők, hegyek mindenki
Öröme s búja
Sorsuk nem osztható kis
Tulajdon-darabokra.
Az életünk egy mű
Megélt életünk
Maga egy alkotás, tán
Torzó, de egész,
Van benne sokféle ág,
Fájdalmas, kereső s szép.
Van-e örök szerelem
Nem elég egynek
Az örök szerelemről
Álmodni, kell egy
Másik is, az álmodból,
Kinek álma ugyanez.
Az ősz kint és bent
Elmúlt a hőség,
Megjött az ősz, fiatal
Éveink után
Így köszöntött be csendes
Elmélyülések kora.
A szerelem sorsa
Ha a szerelem
Szeretetté vált, túllép
A léten, újra
Egymáshoz vezet térben
Távolkerült szíveket.
De gyakran nem lesz
Több, mint hamu s kihűlt láng,
Elmúlt szenvedély,
Hamis képekre épült,
Tévedő, csalfa remény.
Zeuszkodók
Az állandó alakváltoztatás a Rossz eszköze
Az ördög ritkán
Jön olyan alakban, mint
Hinnéd, csel nélkül
Erőszakkal érne célt,
Ezért a megtévesztés.
Az élet újraindul
Az újrakezdés
Mindig építkezés a
Romok felett, nincs
Tiszta lap, igazán új,
Később beköszönt a múlt.
Legyen fény!
legyen fény, ha nincs
kapcsoló, ember felett
a napot hozó
Tanulni a múltból
Pusztulás felé
Rohanó világ mélyen
Kétségbeesett
Hangján szólok: eljövők,
Ismerjétek e sorsot!
Minden hamis máz
Legyen idegen nektek,
Csak igaz úton
Születhet tartósan szép
Élet, jó mindenkinek.
Génjeink viszik
Az üzeneteket, mily
Csapdák várnak, mit
Kerüljetek, épüljön
Élet a romok felett.
Rend, mely időben
Kiszűri erőszakost s
Hamisat, ember
Nem torzul akarata
Nélküli csúf bábunak.
Növekvő szárazság
Meghalt az egyik
Fenyőfám, túl nagy volt a
Nyári szárazság,
Ilyen sors vár sokukra,
Megszakadt létek sora.
Másfajta fákat
Ültetek a helyükbe,
Hőséget jobban
Tűrőt, legyenek mindig
Fák, ők az élet-őrzők.
Hiteles utak
Vagyok bezárt vagy
Sokak felé nyitott, de
Ez is, az is én
Vagyok, két lét, hinnéd más,
Mégis hites változás.
Hajnali csillag
Rég nem láttam már
Hajnali csillagot, az
Álom hajnalra
Mindig elnyomott, mégis
Velem a kép, bennem él.
A természet és mi
Van, kit elnyel a
Mocsár, s van, kit átenged,
Ha természet bánt,
Tudod-e mikor miért,
Magad vagy más vétkéért.
Gyerek vagyok
Gyerek vagyok még,
Kérdéseim mutatják,
De nem mindenki
Felnőtt, aki elvesztette
A kérdezni tudását.
Az álom
Álom köt össze
Múltat s jövőt, szabja az
Időtlen időt,
Hajtja a Lét kerekét,
Honnan jöttél s hová mész.
Egy pillanatnyi boldogság
Kisgyermek szalad
Felém, arcán öröm, egy
Csöpp önfeledt lét,
Felnőtt gondok jönnek majd,
Mikor feltámad a szél.
Az ember a természet gyermeke is
Hajnali friss lég,
Zöld lombok, mit ti adtok,
Olyat szeretnék
Adni tudni én, legyek
Mindig bennetek egy rész.
Az élet fölé
Emelkedett ember rossz,
Üres, idegen,
Mint gyökerük vesztett fák,
Szakadásuk pusztulás.
Madár után repülni nem tudok
A madár után
Repülni nem tudok, mit
Itt elmulasztok,
Ki tudja mikor adja
Meg az ég, az új esélyt.
Küzdelem a Rossz ellen
Végleg legyőzni
Sosem tudjuk a Gonoszt,
Új formában jő
Mindig elő, örök harc
Nekünk, Békeszeretők.
Örök tánc
Mint szünetek a
Zenéhez, úgy tartoznak
A halálok az
Élethez, sosincs vége,
Örök tánc, élj, halj tovább.
Vagyok valahol
Lehet, hogy gyerek
Vagyok már valahol, csak
Még nem tudom, a
Lélek a halál után
Új fészkére rátalál.
Hármas egység vagyunk
Három rész, anyag,
Lélek s ész adatik meg
Nekünk, nem mondok
Le egyikről sem, együtt
Formálják azt, hogy: ember.
Esti merengés
Éjjel kinézek
Az ablakon, felhőket
Vagy csillagokat
Látok, ők mind vándorok,
Én vagyok, ki maradok.
Ki tudja, meddig,
Mikor jön indulási
Idő, szél repít
Messze el, más csillagok,
Más felhők lesznek velem.
Mindenütt arcok
Nemcsak felhőknek
Vannak arcaik, bokrok,
Fák, a természet
Mind érdeklődve néz, mit
Várhat és mit adjon még.
A betegség
A betegség ott
Támad, hol gyengének hisz,
A testben, véli,
Hiába kész a lélek,
Ha a tested erőtlen.
De téved, testet
Veszthetsz számtalant, lelked
Óvd épségben meg,
Úgy lesznek mindig tied
Fiatal erős szívek.
Minden kicsi lett
Ősi fák képe
Bukkan fel olykor bennem,
Összementek a
Fák mára, idejük sincs
Nőni, élni, úgy érzem.
Galamb a metróban
Piszkos volt szegény,
Búsan totyogott felém,
Városi galamb,
Etetni tilos, tudta,
Csöpp morzsát sem várhatott.
Nem félt, nem szállt fel,
Pedig hinni nem lehet
Az emberekben,
Megtapasztalta ezt rég,
Sötét hely, keserű lét.
Éljünk és virágozzunk
A sokféleség
Békéjét hirdetem itt s
Most, örömöt a
Fegyvergyárosoknak nem
Hozok, élethit vagyok.
A lélekvezetők
Kezdettől végig
Ősi lelkek kísérnek,
Mi az én gondom, s
Mit bízzak Istenre, jól
Dönteni ők segít’nek.
Nincs visszaút
Nincs visszaút, a
Visszalépések ritkán
Visznek előre,
Kilátóból nézd megtett
Utad, s indulj jövőbe.
A hajónk
A bolygónk hajó,
Kik legyenek még rajta,
Nem választhatott
Egyikünk sem, jót, rosszat
Elviselnünk együtt kell.
A végtelen lánc
Hosszú lánc véges
Téridőbe zárva
Segít, mint kötél
Csöpp gyermekeknek egymást
Tartani, Egy maradni.
Esti nyugalom
Tetőteraszon
Egy ifjú pár élvezi
Az est csendjét, a
Nappal a városé, az
Éj misztikus másik fél.
A felhők arcai
A felhők között
Furcsa arcok bukkannak
Fel, lesnek minket,
Az embervilág vajon
Miért fájón idegen.
Szárazság van
Lassan vonulnak
A felhők, sötéten és
Némán, vizet oly
Nagyon váró földnek nem
Adnak magukból áldást.
Versek és ember
Szavak hullnak ki
Belőlem, minden évben
Más, mint levelük
Hullajtják őszi fényben
A hosszú életű fák.
Bűvölet
A bűvölet egy
Álom ébren, kavargó
Sokszínű kép, hol
Egymás mellett távol és
Közel, nincs idő, nincs tér.
Mű és alkotó
Mű és alkotó
Nem mindig oly hasonló,
Mint hinnénk, a mű
Egy elszakadt gyermek, ki
Önálló életet él.
Feloldódás
Jó elmerülni
Természetben kint, vagy bent
Magunkban, úgy, hogy
Eltűnik az idő és
A lét ketrece nem köt.
Mi emberellenes, az tudásellenes is
Sok gondolat vár
Ébredésre, mit rejt még
A világ, gyakran
Nem a tudomány, ki új
Útra, új kincsre talál.
A tudás a pénz
Rabja lett, mit keressen s
Találjon, maga
Nem dönthet, szakadék az
Út végén biztosan lesz.
Tested a hajó
Tested a hajó,
Mely hazavihet örök
Lelkedhez, lelve
Irányt, csillag s földlakók
Közt régi harmóniát.
A bábjátékos karmaiban
Bábuk vigyora
Azoké, kik kerülni
Akarták a lét
Fájdalmas útját, maradt
Nekik hamis kacagás.
Nincs igaz öröm
Annak, ki lelkét adta
Kevesebb, mint egy
Tál lencséért, vonszolja,
Mit kapott, nem jön remény.
Fölösleges öreg
Tizennégy gyerek,
Anyjuk otthonban, csak a
Papagáj néz rá,
Figyelmesen hallgatja,
Nem ritkán könnyeket lát.
Összehangolatlan álmok
Elfogadni azt
Nehéz, hogy a világ nem
Csak nekünk él, sok
Álom formálja, s széppé
Tenné, ha lenne egység.
Élet és lélek
Az élet anyag,
A lélek szabó, rajtunk
Az múlik, mit mi
Formálunk, csonka szobor
Is lehet szép, örökké.
Nem vonzó jövőképek
Az elmúlás halk,
Nem látszó, lopakodó
Előszele itt
Van már, eltűnik ismert,
Lesz egy másmilyen világ.
Gyógyító szeretnék lenni
Orvos szeretnék
Lenni, oly’, ki pirulák
Nélkül gyógyít’ni
Tud, fájdalmat távolít, s
Embert segít, erősít.
Ember-kozmosz
Barlangok háza
A testem, lakói ha
Feszültek, érzem,
Lazító hullám után
Derül az egész világ.
Elnyert derűvel
Jó minden napban
Az esélyt látni, addig
Észre nem vett jót,
Szépet, utolsó percig
Lélegezni a létet.
Szeretni az életet
A szeretetben
Élheti át az ember
A lét szavakkal
Nem fogható lényegét,
Örök, ki szeretve él.
Egyszerre kint és bent
Vágytam egykor, hogy
Benne legyek az Élet
Folyó közepén,
Isten megadta, s mégis,
Kívülről figyel az Én.
Úti tarisznyánkban
Mi van a zsákban,
Mit cipelünk az úton,
Nemcsak a mienk,
Elővéve derül ki,
Segít-e nekünk, s miért.
Sör, hal, madárdal
Sör, hal, madárdal,
Út, idő, pörgő kerék,
Az élet éppúgy
A Vándoré, mint a sok
Pillanatnyi kis lényé.
Úgy menni el
Úgy menni el, hogy
Elvégeztem mindazt, mit
Isten kiszabott,
Viharok után jöhet
Jövő, élnek a Magok.
Az ezerkarú lényhez
Ezer karom, ha
Lenne, talán most nem a
Szél vinne el, a
Karjaim jelölnék ki
Az utat, hol mennem kell.
Itt és Ott
Az élet több, mint
A világ, melyben élünk,
Van, kit vágyódás
Tanít erre meg, mi itt
Nem lehet, Ott egyszer lesz.
Rövid létű itt
Az ember, Ott minden más,
Onnan nézve mi
Itt van, lelketlen nyüzsgő
Tobzódás, abszurditás.
Bolondok hajóján
Feljegyzések a
Bolondok hajójáról,
Soraim ezek,
Szétverik a hajót, bár
Máshol sincs nekik élet.
Klímaváltozás
Meddig bírja a
Testünk a megváltozott
Klímát, kihal vagy
Átalakul, s embernek
Száz év múlva mást hívunk.
Víz az élet
Víz az élet, ha
Van elég és tiszta, nem
Szennyes áradat,
Melyben minden megfullad,
Míg másutt szomjan halnak.
Unokáimmal
Két kicsi lány a
Legnagyobb erőforrás
Nekem, mosolyuk
Vigasztal és reményt ad,
Élni kell, hogy adhassak.
Hogyan tovább
Megmásztam tehát
A Hegyet, amely ifjan
Bennem felsejlett,
Meglátva, mit kellett, most
A kérdés: merre menjek.
Időtlen önmagamhoz
Mélyből fakad, hogy
Úszni vágyom tengerben,
A tenger messze,
Cápákkal teli, érzés
S valóság nem közelít.
Csendes hajnalok,
Napfény, víz, szellő és én,
Egyek vagyunk, míg
Az embereket magam
Körül nem hiányolom.
Mégis vágyom egy
Életre, hol emberek
Között lelek jó
Társakra, hű és igaz
Összeköt, nem elválaszt.
Magányban lelt egész
Cellámban ülök,
Szerzetes ősi hitben,
Érzem a folyót,
A világ zajlását, azt,
Mi élet és időtlen.
Európa és én
Mennyi bennem az
Európa, s Európában
Mennyi vagyok én,
Változó egységekben
A lélek örökké él.
Aki hátára vette
Aki hátára
Vette a Földet, le nem
Dobhatja, várva
Nő az erő, míg megjön
A sereg, a felmentő.
Nem kettőt, de négy
Erőt tart egyensúlyban,
Nem léphet ki a
Helyről, idő, tér, vihar
Tépázhat, ő áll, míg van.
Hideg és meleg
Örülünk a nap
Melegének télen, de
Nyáron jobban a
Hűsítő szellőnek, az
Ellentét ad értéket.
Kérdés a klónozáshoz
Ha egy klónkutyus
Ugyanúgy tud szeretni,
Ragaszkodni és
Együttérezni, mint egy
Igazi, van különbség?
Nem vesztél el
Mint a természet
Ősi lényed génjeit,
Úgy őrizte egy
Rejtélyes, de jó Egész,
A csepp lélekrészecskét.
Ifjú fa romlott vidéken
Fiatal még, de
Jaj, hol mindent a démon
Ural, jövő nincs,
A kis fa sorsa, mint a
Tájé, oly bizonytalan.
Részletek kavargása
Szétszórt fényképek,
Apróra tört világok,
Az újban mindig
Benne a régi, köszönt
A sok színes mozaik.
Rejtélyek
Néha rejtélyek
Is nyugtatóan hatnak,
Jó, hogy van titok,
Világnak van, mit csodál,
Nem úr sivár pusztaság.
Humanitás
Ki emberséggel
Él, az az ember, nem a
Faj teszi azzá,
Fajok jönnek-mennek, mi
Örök: a humanitás.
Stadion mellett lakó
A bennszülöttek
Verik a tam-tamot vagy
Focimeccs van, zaj
Hasonló, aludni nem
Tud a pihenni vágyó.
Útibatyu
Mi fog majd fájni
Nekem, hogy itt maradt, s én
Elmentem, nincs több
Kapu, nincs visszatérés,
Csak fájó hiány, emlék.
Sok tennivaló idején
Tennivalók és
Gondok, ha halmozódnak,
Nehéz lazulni,
A fejben kikapcsolni,
Mégis jó megpróbálni.
Riasztó kötetlenség
Az életből kint
Rögtön vágyunk vissza, a
Kötött formába,
Semmibe zuhanásból
Kapaszkodó korlátra.
Labirintus Odaát
Labirintus a
Köd s a homály, mi minket
Vár, kavarog ott
Sok út, kifelé kevés
Vezet, haza ritkán jut.
Madárcsicsergés
Madárcsicsergés
Jelzi a hajnalt nyáron,
Élni jó, így szól,
Örülj velünk, hívnak ők,
Dalold te is: élni jó!
Az alvás orvosság
Jó orvosság az
Alvás, teret ad testnek,
Gyógyítsa maga
Meg, mi beteggé tehet,
Ne fáradjon a lélek.
A zsoldos
A zsoldos sosem
Kompromisszumot, mindig
Üzletet köt, több
Pénz dönti mérleg nyelvét,
Nem erkölcsi felvetés.
Láthatatlan Fa
Jó kapaszkodni
A láthatatlan Fába,
Önmagunk ősi
Vallásába, erőt ad
A jelenben, s időtlen.
A pusztulás oka belső
Farkastörvények
Mindig csak pusztuláshoz
Vezetnek, jó nem
Születik erőszakkal,
Csak hívő öntudattal.
Nincs bizalom annak, kiben csalódtunk
Kinek tettei
Visszaéltek a mások
Hitével, dőre,
Ha szépnek vélt szavakkal
Bizalmat remél. Nem kap.
Politika
A politika
Viharai mindig oly
Mocskosak, mégis
Újraéled a remény,
Lesz egy tiszta vezetés.
Hánykolódva
Hullámzó vizen
Vezetem hajóm, sosem
Törhet le engem,
Ha törött az árboc, csöpp
Csillag a vigasztalóm.
Blackout
Ha vérkeringés
Megáll, embernek halál,
Társadalomnak
Hasonlón árt, ha tartós
Az áramkimaradás.
Szakadó eső az éjjel
Nem megy az alvás.
Eső ver ablakpárkányt,
Hozzá szél fütyül,
A vihar nem csendesül.
Fenyőfa víznek örül.
Fájdalom
Fáj, de ne kiálts,
Ha tudod, gúnyos kacaj
A válasz, ne hagyd,
Hogy elfogyasszon, mi fáj,
Jön más kor, jön gyógyulás.
Mit a fájdalom
Benned kifarag, arra
Ügyelj, szép legyen,
Jó és élő, mely időtlen,
Ebből majd élet terem.
Téridő és ember
Idő és tér, mint
Lépcsőn a korlát, segít,
Ha megfogják, nem
Szédít se magas, se mély,
Hol menned kell, te ott mész.
Káoszból rendet
Káoszból újra s
Újra rendet csinálni,
A teremtés ez,
Kell hozzá idő, anyag,
Tér, s hogy jó legyen: lélek.
Hordozott ellentéteink
Mint egy napban a
Nappal s az éj, együtt van
Emberben sok-sok
Ellentét, vajh érti-e,
Mikor melyik ideje.
Van-e változás
Körforgás, spirál
Az út, mit idő s lélek
Egyaránt bejár,
A Néző változást lát,
Míg nem nő a távolság.
Élni annyi, mint küzdeni
Egy nagy hullámmal
Küzdesz még, mögötte már
Ott a másik, nincs
Szünet számodra míg élsz,
Ember vagy és nem árnyék.
Szép álmok
Szép álmok és zord
Való hogy függnek össze
Titok, túl az ész
Birodalmán, mégis jól
Adnak enyhülést, oldást.
Időtlen fészek
Végetérnek-e
A vándorévek, jön-e
Hosszabb idő, hol
A lélek fészkére lel,
Mely nem kő, hanem élő.
Környezetszennyező zajok
Erőszak a zaj
Is, mit gépek keltenek,
Létrejöttükben
Természet hangjaival
Egységbe nem kerültek.
Város hangjai
Fáradttá tesznek, erőnk
Vonják el, míg rét s
Erdő gyógyítják kínzott
Lelket és idegrendszert.
Különböző ellentétek
tél májusban nem
öröm, árnyék hőségben
vágyott üdítőm
Hiábavaló lét
Ha nem tanulsz meg
Különbséget tenni jó s
Rossz között, utad
Mindig csapdába vezet,
Pocsékolod életed.
Politikusok, ha jók lennének
Politikusok
Jók, ha maffiák felett
Győznek, megvédik s
Nem nyomorítják ők is
A szegény embereket.
Múló jelen
Megragadni nem
Tudod a jelent, mikor
Válik múlttá, van
Neki még visszatérés
Vagy elveszti pályáját.
A mélység szomorúsága
Csak bennem van meg
Az igazi tavasz, meleg,
Virágoztató,
Földet markában tartja
Gonosz, sötét romboló.
Mindennapi felvillanások
hamis vallások
nem adnak hitet, függöny
mindig fellebben
hordott fájdalom
összeköt szenvedővel
erős kapoccsal
sötét barlangban
hol semmi fény, mi vezet,
merre indulnék
q.e.d.
bizonyították
a csapdák építői
magukról, hogy mik
az egyedüllét
az egyedüllét
megóv rossz társaktól, a
jót keresni kell
Nem minden a józan ész
Félelem, öröm,
Fájdalom, vágy, szenvedés,
Mind gátolhatják
A józan észt, de ne bánd,
Jó, hogy nem csak észből állsz.
Sors, adósom vagy
Sors, mikor adod
Gyermekemnek azt, kitől
Többször ragadtál
El, nem gyógyul, gyötör, fáj
Ez az időtlen hiány.
Elkötetlen szálak
El nem kötött szál
A szélben lobog, vonzza
A tekinteted,
Vajh kimaradni akart
Vagy épp ellenkezőleg.
A látnok képei
Látnok képei
Kavarogva szállnak, mi
A jövő, mi múlt,
Nincs rajtuk felirat, az
Élet mégis tudja azt.
Mi a mikrobáknak
A mikrobáknak
Mi vonatok vagyunk, nincs
Más szerepünk, mint
Szállítunk, minden helyre
Talál, élet győz halált.
Ciklusban mozgunk
Találd meg saját
Origódat, pontot a
Körön, hová mész
Vonatablakból kitekintve
Távvezetéken
Apró pontok, mint néma
Hangjegyek kottán,
Öntöznek, száraz a föld,
Régóta jó esőt vár.
Az élet megy így
Tova, kimerülten és
Szomorún, mint ki
Hiába remélt, meg nem
Nyílik a felhőtlen ég.
Viharok válnak
Tanítókká, zárva az
Élet ciklusát,
Megértetve velünk a
Sosem múló körforgást.
A sötétség szétáradása
Szerzetescella
Vagy boldog családi kör
Hiába vár, ha
Mindent bemocskol a sok
Lélekkufár uzsorás.
Segítő szellemek
Inkább kiléptek
A láthatatlanságba,
Így maradtak jók,
Mocsárvilágban adnak
Ők támaszt, kapaszkodót.
A verbalizáció
Szavakat szidom
Gyakran, kiürültetek,
Ők mégis vigaszt
Adnak, ha mindennapok
Nagyon kifárasztanak.
Fájó csendhiány
Szegény delfinek,
Lent is dübörög ez a
Sok szörnyeteg, nem
Teremtenek, csak mindent
Megölnek, tönkretesznek.
Szeretem a csendet
Szeretem nagyon
A csendet, s minél több zaj
Vesz körül, annál
Jobban vágyom rá, mennék
Az elűzött csend után.
Szomjúság
Most először írtam tankát megadott szavakra, melyek kút, hím, léc és bő voltak
Hím oroszlán a
Kúthoz jő, minek vize
Bő, kút mellett egy
Elhajított léc, mindent
Ural tikkasztó hőség.
Lehetne tiszta élet
Vadállatok a
Zavaros vízből isznak,
Az élet ilyen,
Mondják; te ne hidd, hogy győz
Mindenen a hazugság.
Mária kútja
Mária kútja
Mindig tiszta vizével
Azoké, kik nem
Mérgeznek életet, sem
Embert, sem a természetet.
Lelki közösség
Lelki közösség
Nehezen megfogható,
Nekem becses kincs,
Együtt tudunk haladni
Az élet ösvényein.
Sárga tarisznya
Sárga tarisznya,
Megmutatni akarom
Neked a Földet
Viszlek és vigyél,
Keressük meg mi együtt
Az embereket
Gyerek és öreg
Kapjon tőlünk tavaszi
Nefelejcseket
Sötét jövő
Irányítani
Akarnak mindent, vesszen
Az egyén, nem kell
Ismeretlen gondolat,
A nem alárendelt ész.
Olvasni fogják
Génjeid programját, oly’
Leszel, mint egy gép,
Engedelmesen teszed,
Mit gúzsba kötve lehet.
Az ember, mint kert
Kert, mely önmagát
Alakítja, hol itt, hol
Ott változtatja,
Jó, ha hagyják, ember is
Formálja önnön magát.
Ki a kertész, ki
Végzi el, mit mégis kell,
Ki tanítja az
Embert, mit tartson meg, s ha
Fájva is, mit hagyjon el.
Satori
az asztráltest kilépése a testből
Sok mindent lehet
Mester és könyvek nélkül
Jól megtanulni,
Egyet nem akartam így:
A kilépést, satorit.
Játszik a Qi velem
Játszani akar
Néha a Qi énvelem,
Bújni, kergetni,
A Fa rejtett zugában
Ősi fészkére lelni.
Ember a hullámzásban
Vad hullámokat
Ragadj meg kikötődben,
Csendes szelíden
Engedd őket vissza a
Tengeri világukba.
Látni vagy nézni
Mint Mona Lisa
A múzeumokban csak
Némán tűri az
Értetlen bámulást, a
Természet így tekint ránk.
2019 Nagyhét elején
Nincs vers, nincs húsvét,
A katedrális ég, ég,
Bénultan nézik
Egész világon sokan,
Múlik mi múlhatatlan.
Hegyi kolostor
Hegyi kolostor,
Sok láthatatlan lakó,
Gong hangja messze
Cseng, hazahívást hallja
Minden völgyben kóborló.
Világvége előtt
Minek bármire
Is gondolni még, minek
Ültetni növényt,
Ha úgyis itt a vég, csöpp
Szeletke mindig a lét.
A pusztulásban
Is hinni jó jövőben,
A magát újból
Megteremtő életben,
Örökös kísérletben.
Gondolj rájuk
Mikor bezárul
A kör s te a közepén,
Madarak jönnek
Érted el, szárnyaikon,
Mint bölcsőben megleszel.
Kikerülhetetlen vég
Lebegve ülök
Morgó vulkán peremén,
Menekvés nekem
Sincs, mindent beszippant ez
A világ, mint önmagát.
Sokarcú évszakok
Ősz a tavaszban
Csak néhány nap, változás
Is örömöt ad
Szétszórt évszakok,
Sosem tudod, ki itt a
Gyermek s ki öreg
A kert színei
Tavasz elején frissek s
Örömteliek
Érezz!
mit bent nem érzel
nem tud tanít’ni, tompán
fogsz így maradni
Gift
magyarul ajándék, méreg, tehetség
Kinek ajándék,
Kinek méreg hasonló
Élet, egy virág
A napot, más árnyékot
Szeret, ahogy jó lehet.
Mozaikok a Sorskerékhez
Minden pillanat
Terhes a jövővel, mit
Készít az ember
Nincs pont a Földön,
Mely felett ne függne sok
Minta, legenda
Egy pont, hol minden
Átfordul, ha megérted,
Mit a sors kíván
Hihetetlen hit
Haiku lánc
Istenem, küldj kis
Segítséget a Földnek,
Kérte a főpap.
Csöpp gyermek jött s a
Válasz: ő megérti majd,
Nálatok mi baj.
Papok figyelték
Növekvő gyermeket és
Nem hittek jelnek.
Szégyellték később
A kételkedők, hogy így
Elárulták őt.
Bekövetkezett,
Mit ősi jóslat ígért,
Hívőknek segély.
Új út indult, új
Távlatok nyíltak, hitben
Hű földlakóknak.
Várakozások közben
Haikucsokor
elszaladt tőled
a világ, de nem halad,
körbeforog csak
a halál után
pihentetőbb-e a lét,
mi fáradhat még
egy állomáson
az átszállásra várva
madárdalt hallok
Kikapcsolva írj!
Haiku
ne a tudatból
írj, a mélyből hozd fel mi
érték s ragadd meg
Csend a zajban
Rohanás közben
Megállni egy percre egy
Tankát írni s a
Nyugalmat élvezni, csend
A nagy zaj közepében.
Az élet megismerése
Ha meg akarjuk
Ismerni az életet,
Nem a felszínen
Kell élnünk, hanem mélyen
Bent, az életdzsungelben.
Átélni azt, mi
Szenvedés s igaz öröm,
Megmaradva az
Időtlen hitünkben, itt s
Ott, minden környezetben.
Az ember álmai
Az élet álmok
Nélkül sivár lenne és
Gépies, mit ad
Álom tán bizonytalan
Jó, de nem haszontalan.
Köd és homály
Köd s homály inkább
Kint legyen, mint bent, külső,
Mint a zord idő,
Ritkán tartós igazán,
De fejben marad soká.
A hit ereje
Mit a hit teremt
Mérhetetlenül nagyobb
Valóság, mint az,
Mit létrehoz emberi
Ész, csenevész tudomány.
Virágba borult kis fák
Haiku az ablakom alatti fákhoz
Rövid virágzás
Pillanatban megőrzött
Örök valóság.
A kenyér és a madarak
Kenyérré válnak
Léteink a jövőnek,
Madarak adják
Az élesztőt hozzá, s ők
Kapnak néhány kis morzsát.
Futó képek
Felvillant álom,
Majd eltüntet arcokat,
Kik jöttek szembe
Egykor az úton, élnek
Vagy sem, most még valahol.
Út a hídon
Könnyebb átmenni
A hídon, nem látva a
Végtelen mélyt, sok
Veszélyt odalent, mit rejt
Számunkra a szakadék.
Rémálom valóság
Felébredtem ez
Élet után s rájöttem,
Rémálom volt a
Valóság, ahogy Gyerek
Szörnyetegek közt járkált.
Az élet és a versek
Mit írok, az nem
Líra, varjúkárogás
Kismadár-trilla
Helyett, de így illik jól
Gonddal teli létemhez.
Morgós öregasszony hangulatban
Tompa a fejem,
Fáj a szívem, hiányzik
Melengető csöpp
Gyerekmosoly, öregként
Napsütés is néha zord.
Az áldozat-élet
Életed, nem a
Halál, igaz áldozat,
Vágyak, álmok mind
A jövőé lesz, itt a
Végzett feladat vezet.
Kicsi vagy nagy
Testi, szellemi
Nagyságot tisztelni én
Akkor tudok, ha
Az nem félelemkeltő,
Figyelő és megértő.
Gulliverként a
Törpék világában azt
Nézném, ők hogyan
Kezelik az apróbbak,
Hangyák, mikrobák népét.
Egy elsötétedettnek
Nem elvesztetted,
Te kidobtad hitedet,
Mint fölös terhet,
Mely nélkül könnyebb az út,
Becsaptad magad, tudod.
A változásainkról
Ne féljek soha
Az újrakezdéstől, hit
Sokféle jóban
Legyen velem, s mind, ki a
Lélek szerint gyermekem.
Ritmus
Zaj, ritmus, zene,
Dobját veri a sámán,
Hangjára jönnek
A holtak, segíteni
Az utódjaik sorsán.
Idősek sorsa
1.
Az öregember
Meghalt, neje egyedül
Maradt, lakbér sok,
Kislakást nem talált, így
Az utcára kirakták.
2.
Évtizedeken
Át szolgálta városát,
Kisnyugdíja az
Emelt lakbérhez kevés,
Jön az utca, minek él.
Tanulni jó
Tanulni jó, és
Nemcsak könyvek, az élet
Mindennap tanít,
Ha nyitott szívvel nézzük
Az emberek sorsait.
Gyenge nem
Nőnek lenni nagy
Kihívás, erős nemnek
Hiszik férfiak
Magukat, de erőszak
Igaz erőt sosem ad.
Két világban egyszerre
Egyik lábbal a
Vízben, másikkal parton
Érzed mindkettő
Erejét, megérted mit
Mond a szfinx, mikor rádnéz.
Mester és tanítvány
Mester s tanítvány
Egyszerre is lehetünk,
Ha minden jóra
Nyitott a szívünk, adunk,
És közben befogadunk.
Életutak csokra
Kavargó utak,
Elszigetelt kastélyok,
Bezárkózunk vagy
Haladunk, mindig rajtunk
Áll, mikor mit választunk.
Tiltakozás vagy
Hallgatás egyaránt jó
Lehet, az élet
Ad sokféle helyzetet,
Dönts, önmagad hol leled.
Költözések
Többször hittem, az
Utolsó, új lakásba
Ez életben már
Nem megyek, mégis megint
Pakolom könyveimet.
Lélek a barlangjában
Lélek kész, a test
Erőtlen, csupa lyuk már,
Barlang, hová a
Szél is csak vendégségbe,
Ritkán ottmaradni, jár.
Mit őriz az emlékezet
Halálom után
Meglelt kis kötet, most nem
Az egyetlen, mit
Őriz az emlékezet,
Míg megújul a Kezem.
Istenem, miért
Miért adsz mindig
Kevés időt azokkal,
Kiket szeretünk,
Épp csak egy felvillanás,
Mit boldogok lehetünk.
Minden úgy
Minden úgy, ahogy
Megjövendölve lett, úgy
Szép, örök törvény
Hatja át életünk sok
Kis percét, hol kezdet s vég.
Nem kell hívjalak
Nem kell hívjalak,
Tudod mikor jössz, Halál,
Utolsó útra
Ha lelkem készen áll, vár
Új-régi ismert világ.
Üres csigaház
Üres csigaház
A test, melyből elszállt a
Lélek, égjen el,
Nyugalomra így talál
Nyughatatlan szellemem.
Alkotásban lelt egység
Írás, festés, tánc,
Zene, kinek mi segít,
Hogy mit tud s mi csak
Benne van találkozzon,
Együtt hasson, alkosson.
Nem szeretem a versenyt
Versenyezni nem
Akarok szinte soha,
Örülök, ha a
Célom nem szalad tőlem,
Türelmesen vár engem.
Különböző életek
Menekülés a
Gonosz elől vagy máskor
Önmagunktól, nagy
A különbség, mégis a
Mienk lehet mindkét lét.
Szétválások
Egyszer már elvált
Utak összefutnak-e
Még, lesz-e majd egy
Az elszakadt kötél, nem
Hisz ebben a józan ész.
Az eltört korsó
Darabjait hiába
Szednéd össze, de
Az apró molekulák
Útja közös lesz talán.
Kétezer év múlva
Jóslás vagy tudás
Az Ègben is van
Menetrend, mit betart a
Földi Sorskerék,
Ki ismeri, tudja, lesz
Vonat vagy sem, ki jön még.
Körhinta
Sűrűn változó
Képek között csak magam
Vagyok örök, a
Hinta lába szilárdan
Áll, bábuk mennek tovább.
Mi az, mi tied
Tulajdonságok,
Vágyak, hibák s értékek,
Melyeket hagysz el,
S mire találsz újra rá
A vándorlásod során.
A gyermek imádkozik
Egyszerű szóval,
Szívvel fordul Istenhez
A Gyermek, kéri
Álmait vigyázza ő,
A jót mindig szerető.
Szegények és gazdagok
Egyre növekvő
Távolság a Folyó két
Partja között, ott
Ők, itt én, találd ki, hogy
Melyik oldal a szegény.
Arcok a Tűzben
Az Arc, mi elég
A Tisztulás Tüzében,
Elvész-e, vagy lesz
Kor, hol hat, mert fennmarad
A széppé vált emléke.
Tudatalatti
Miket nem tudunk
Önmagunkról, lapulva
Formálnak, hatnak,
Jó vagy rossz, kiderül a
Késői utódoknak.
Megöregedtem
Megöregedtem,
Adomány az élettől
Ez, lehetőség
Más, új perspektívából
Nézni az embereket.
Az Élet Ciklusa
Aki Felnőttként
Kevesebb, mint Gyermek volt,
Mi mást tehet, jobb,
Ha újrakezdi a Kört,
Ciklust a formák között.
Ember nélkül
Ember nélküli
Tájak rejtenek múltat s
Eljövendőt, a
Földnek mindegy, hány ezer
Év az, többszáz vagy kettő.
Fehér felhőkön
Fehér ösvényen
Szállok az égen, mikor
Távollá válik
A jelen, messze repít
A szakadás idelent.
Együtt teremtünk
Mi mind, kik élünk,
Hozzáteszünk a Képhez,
Mellyel vemhes a
Jelen, hordozva Jövőt,
Velünk teremt az Idő.
Csöpp bimbók reménye
Ma még rejtőző
Életek várnak, napra
Éhes kis bimbók
Valahol, élni fogunk,
Ebben higyj, napot hozónk.
Sötét világ nem
Szereti a fényhozót,
De kicsik várják,
Hogy múljon a rossz homály,
Változzon meg a világ.
Szeretek gondolkodni
A zsarnok akar
Csak mindig legokosabb
Lenni, mert ő nem
Kedveli, ha szeretnek
Emberek gondolkodni.
Unokáim festenek
Flóra öt és fél éves, Olívia kettő és fél
Két kicsi lányka
Festenek, fehér vászon
Színessé lesz, kép
Születik kezük nyomán,
Csupa rejtély alkotás.
Káosz-e, mit rejt
Gyermeki fantázia
Vagy egy más világ,
Tarkán kavargó örök
Szellő, változó varázs.
Az irigyek
Vannak, kik szidnak
Mindenkit, legjobban a
Nagyokat, kiket
Már elismert az Idő,
Kicsiség nem menthető.
Az élet ösvényein
Visz az élet, át
Sötét örvények felett,
Elengedem, mi
Nem fontos, s tartom, ki jó,
Engem tart a Szeretet.
Idő és Élet
Örök változás
Az Élet, óra, melynek
Mutatói az
Anyag s a lélek, akik
Körben haladva élnek.
Lélek az anyagban
Új lét új ruha,
Élő köpönyeg, nem maszk,
Mélybúvár lélek
Otthont nem ismerőnél
Gyakran erősebben hat.
Sok baj ha ér
Sok baj ha ér, ne
Veszítsd hited, az segít,
Tart meg, ha őrződ
Magadban szeretetét
A változó Életnek.
Jó barát robot
Tud-e egy robot
Oly jó baráttá válni,
Mint egy ember, ha
Több már, mint gép, szíve lett,
Maga sem tudja miképp.
Áldás vagy átok
Áldás vagy átok,
Áldozat vagy dicsőség,
Szellemként tovább
Menni, vissza nem térni,
Mindig csak vágyni élni.
Kilépés előtti képek
Sok út előttem,
Némelyikről látom, rossz,
Máshol a mérleg
Ingadoz, halmozódnak
Rajta paradoxonok.
A kétféleség misztériuma
Mi a sebesebb,
A fény vagy a gondolat,
Mikor a szemem
Fénypályán halad, kettő
Együtt repül vagy marad.
Nem vágyunk másra, mint vagyunk
Olvastam egyszer
Egy bölcs ember vágyát, hogy
Csecsemő szemmel
Lássa a világot, és
Felnőttként értse milyen.
Megértem, mégis
Jó, hogy ez lehetetlen,
Kik megpróbálják,
Belebuknak csúfosan,
Elvesztik azt, ami van.
A jövő magjai
Magok készülnek
El, a jövő magjai,
Nem ismert, újnak
Hitt minták nyomán, sorsuk
Együtt lesz lét, pusztulás.
Lezárt skatulyák
Lezárt skatulyák,
Egy kastély, egy egyház, a
Kulcsuk elveszett,
Nem lelte meg képzelet,
Másnál tán jobb sorsuk lesz.
Az élet határai
Felfedezések
A megismerés útján
Erősen hatnak,
Ha felforgatják élő,
Élettelen fogalmad.
Két világ között
Hogyan születik
A láthatatlan híd két
Jól látható pont
Között, nem tudjuk, mégis
E hídon menni tudunk.
Kristályosodástól kristályosodásig
Kristályosodni
Csak az tud, ami előbb
Meg- s feloldva lett,
Sosincs végtermék, hanem
Mindig új oldás s kötés.
Pusztulásra ítélt mag
Nem várta senki,
Hol a csatornából csöpp
Növény kinőtt, adj
Nekem esélyt, Élet, így
Nézett csendesen körül.
Ciklusokból áll
Ciklusokból a
Sorskerék, mindig forog, s
Ez a jó, élet
Nincs változás nélkül, se
Itt, se szivárványon túl.
Hajnal és alkony
Hajnal és alkony
Ugyanazon ciklusban,
Mi köti őket
Össze e világon túl,
Anyag nélkül milyen húr.
Az emlékezés képessége
Az emlékezés
Híddá lehet múlt s jövő
Között, mutatva,
A változás mit vetett
El, s mi az, mit megőrzött.
Lélekvezetőm
Lélekvezetőm
Az legyen, ki nem választ
Utat nélkülem,
Állandó varázs, ki a
Mester s ki a tanítvány.
Fej és szív
Kik büszkék arra,
Tudnak mások fejében
Olvasni, gyakran
Felejtik, a szíveket
Kell nekünk megismerni.
Sci-fi valóság
A technika nem
Ismerőknek varázslat,
Egy másik világ
Lehet nekik csak sci-fi,
Meg kell élni s ismerni.
Remény a reménytelenségben
Te, ki vagy ember
Az embertelenségben,
Ügyelj rá, hogy ne
Veszítsd soha a reményt
A reménytelenségben.
Kedves oktopusz
Kedves oktopusz,
Sok karoddal vigyázz, ne
Légy ember foglya,
Kétkarú magát sokra
Tartja, de démon rabja.
Bizalom
Nem biztos, hogy a
Szivárványon túl lesz, hol
Látjuk majd egymást,
E Földön is lehet még,
Kikkel köt hit s reménység.
Kik bíznak bennem,
S én őbennük, olyannak
Ismerjük egymást,
Közel vagy távol vagyunk,
Tudjuk, nem lesz csalódás.
Mi szívünkben van
Mi szívünkben van
Maradjon csak a mienk,
Az embernek kell
A védett szféra, a nem
Kitárt s nem ellesett rész.
Rejtve vagy bennem
Rejtve vagy bennem,
Szívem mélyén látatlan,
Óv az Ember, az
Örök emberség, démont
Leküzdő szivárvány-fény.
Búcsú a Kerttől
Meg nem valósult
Álmaim kertje, fáj, hogy
Tőled elválok,
Kívánom, sokáig élj,
Hőt, fagyot, embert túlélj.
Fáj-e majd neked,
Fenyőm, kerti napjaim
Hű társa, mikor
Nem leszek, vagy egyformák
Számodra az emberek.
Mesterséges intelligencia
A mesterséges
Intelligencia az
Ember helyét majd
Átveszi, mint gyermek, ki
A szülőjét megeszi.
Életkedv
Nem azért élünk,
Mert kedvünk van élni, az
Életkedv néha
Jön, néha megy, az élet
Mosolyog vagy kinevet.
Jó viták
Örülök minden
Alkalomnak, ha szavak
Adni tudnak, egy
Beszélgetés tovább hat,
Nemcsak locsogás marad.
A tündék elmentek
Küzdj, ember, mondták s
Eltűntek, hitték, hogy az
Ember győzni fog,
A jövő tán ez, ma még
Sok gonosz démon forog.
Tavaszvárás fagyban
Hideg kint, bent, fagy
Ural mindent, várom a
Tavaszt, éltetőt,
Legyőzhetetlen forrást,
Meleghozó új erőt.
Névtelenek
A névtelenek,
Kiket elnyelt az idő,
Ők építettek
Hidakat, s mikor kellett,
Az áldozat ők lettek.
Naplók
Mint hajósnak a
Fedélzeti napló, a
Költőnek verse
Jelzi az útját, lesznek
Majd kik sorsát kutatják.
Darás hó
Darás hó esik,
Kis porcukor díszítés
Most, nem takaró,
A sokféleség nemcsak
Mienk, mutatja a hó.
Ember légy!
Megszületni nem
Elég ahhoz, hogy ember
Légy, hosszú út visz
Oda, tévutak s hitek,
A jót végül megleled.
Hegyorom
Haiku lánc 5 láncszemből
Komor hegyorom,
Sosem találkoztok, te s
Völgyben a várrom.
A sorsod hideg
Magány, ritka vendég fent
A vén sasmadár.
A Földnek gyerek
Vagy te is, széthullsz éppúgy,
Mint mindenki más.
Darabjaidból
Lehet otthon lesz, földön,
Vízben élőknek.
Nem vágynak majd fel,
Jobb az élet részeként,
Fűt örök remény.
Az élet tanulópálya
Életeinkkel
Az embert tanuljuk, ki
Milyen, ki lehet
Útitárs és kitől jobb,
Ha megóv a belátás.
Egy bosszantásokkal teli napon
Mérgelődve nem
Akarok verset írni,
Haragom fogjam
Meg én, ne hajtsam tovább,
Jót adjak másoknak át.
Farsang versus koplalás
Farsang, koplalás,
Túl sok vagy túl kevés, e
Kettő közt ingáz
Mértéket keresve a
Lélek, amíg itt tanyáz.
előttem a falinaptáron idősebb Pieter Brueghel The Fight between Carnival and Lent című képe van éppen
Küzdelem a százfejűvel
Százfejű gonosz
Sárkány minden feje rossz,
Ha eggyel harcolsz,
Másikat támogatsz, ne
Csodáld, elrontod magad.
A mű és az alkotó
Zene, tánc, mese,
Rajz, mit alkotunk, lelkünk
Mutatják, s vágyak
Sorát, miket cipel a
Lélek végtelen útján.
Lavina a hegyekben
Lavinaveszély,
Együtt élni vele, a
Tudattal, hogy jön s
Betemet, nem érezve
Mégsem örök félelmet.
Hópelyhem
Kiálltam délben
A hóesésben, apró
Pehely a nyitott
Tenyeremre szállt, vize,
Tudom, bennem kering már.
Három királyok
Királyok, kik a
Gyereknek tiszteletet
Adnak, hol vannak?
Csecsemőben embert láss,
Ne urald, vigyázz reá!
Hamis beszédek
Mézesmázos szó
Romlott a velejéig,
Rám már nem hat, de
A Földön meg kell óvnunk
Az ártatlan sokakat.
Átszűrődések
Mintha a jelen
Is már távolodó múlt
Lenne, lehullott
Falevelek, alvó táj,
A Magok hó alatt már.
A jövő csupa
Homály, így a jó, sors mit
Rendelt jött, s jönni
Fog,lehessen minél több
Sötétből szép világos.
time2life 