Ami késöbb jön, mindig a tetejére kerül, mint eddig is.
Amikor meghalunk
Mikor meghalunk,
Az élet csak megy tovább,
A mindennapok
Sodrában kevés marad,
Aki érzi a hiányt.
Ne veszítsd el álmaid
Gyerekkor álma
Szép s tiszta, hová tűnik,
Ellopja mocsár,
Valóságnak nevezett
Beszennyezett hitványság.
Ne hagyd álmaid
Elveszni, meglátva sok
Rosszat, ne mond
„Ilyen a világ“, ki így
Tesz, annak sose lesz más.
Fáról hulló hófehér pihék
Szállnak a pihék
Lebegve a tó felett
Fától a földig,
Oly rövid az élet, nincs
Több tánc és nincs több ének.
Társtettesek
Kik elfogadják
A hamis képet igaz
Helyett, vétkesek.
Nem a gyerekek, hamist
Kik tudván erősít’nek.
Ne győzzön le a félelem
Nem mondom: sose
Félj. Tudom, félelem jön.
De ne tudjon az
Uralni, kiszorítva
Éned helyetted lenni.
A jövő ismeretlen
Jó vagy sem a nem
Tudás, nem látni, mi lesz,
Utunk s a világ
Meddig merre, hová megy.
Szekér halad, s mi vele.
Aludni egy jót
Aludni egy jót
Szeretnék nagyon. Sajnos
Hiába, nem megy.
Mire felébrednék tán
Megváltozna a világ?
Láthatatlan mozgatók
Millió apró
Fogaskerék, amit mi
Egynek látunk, az
Idő Kereke, mind tesz
Hozzá, utunk hova megy.
Gyengeségeink
Test gyengesége
Szomorú, nem tragikus.
Léleké már az.
Csorbult lélekhez friss, új
Erőt nagyon ritkán kapsz.
Kierkegaard Félelem és reszketés
Véges, végtelen.
Egyéni, általános.
Ősrégi bölcsek
Tanításai szólnak
Hozzánk a könyveden át.
Az orkok
Felkavarják a
Gyomromat. Elrabolni
Mégsem tudják az
Időt. Ő itt van, helyet
Talál, vigasztalást ad.
Ellentétekben élünk
Napsütés után
Nagy felhőszakadás jött.
Nyugalom, vihar
Ellentétükben váltak
Eggyé, egy nap részévé.
Sok hasonló van.
Gyakran az ellentétből
Megtanulhatjuk
Becsülni másikat, a
Dőrén elmulasztottat.
Mi elmúlt, nem tér
Vissza. Két nap sohasem
Egyforma. Hosszú
Nyugalom után újra
Születik alkotásvágy.
Csivitelés és csevegés
A kismadarak
Csivitelését azért
Szeretjük jobban,
Mert nem értjük? Vagy mert nincs
Benne oly sok butaság.
Keresd a békés utat, amíg lehet
Jó, ha a harc nem
Válik szokássá, akkor
Harcolsz, ha muszáj,
Különben keresed, hol
A jó, békés megoldás.
Egy az öthöz
Kevesen lenni
A túlerővel szemben,
De sokszor történt
Már, hogyan nyújtotta az
Isten segítő karját.
Amikor nyílik a kő
Megnyílik a kő s
Kiszáll sokáig fogoly
Volt lélek, más lett
A világ, szomorúan
Érzi, más lett az élet.
Illatok és hangok
Illatok, hangok
Emlékekhez kötődnek
Gyakran, néhány száz
Év múltán illat, hang van,
De emlék elveszett már?
Harangszó délben
Harangszó délben,
Ki gondol még arra, hogy
Kezdődött e jel,
Harangzúgás kinek mit,
Mily mélységből idéz fel.
Mást látunk ugyanabból
Por a párkányon,
Pedig nemrég lemostam,
Bosszant, mintha egy
Butus kisgyerek lenne,
Ki provokálja anyját.
Nem tudja ő ezt,
Hiába van mellettem,
Más, mit érez s lát,
Porszemként másmilyen ám
Ugyanazon nagyvilág.
Közelítő sötét erő
Az egymás után
Jövő hullámok között
Csöpp nyugalom van,
Fel nem ébredve haló
Keserű békesség hang.
Lehetett volna
Másmilyen itt, gyönyörű
Virágzó világ,
Szenvedő élet helyett,
Mit elnyel a pusztítás.
A jó és a rossz
Jó, rossz, nem könnyű
Fogalmak, tévútra nem
Ritkán vezetnek,
Jó szándékból rossz tett vagy
Ártás segítség lehet.
Röpke ragyogás
A pillanat oly
Vakító ragyogás, de
Széthúzva látszik,
Benne sötétség lapul.
Pusztításra vár. Zordul.
Megáll az Idő
Megáll az Idő.
Felfüggesztődik. Mintha
Latolgatná még
Merre induljon. Jövő?
Múlt? Mi jön? Mit dönt az ég.
Látszólagos kavargás
Gondolatban úgy
Csapongok, sok kis úton
Elindulok, hol
Megállok, hol otthagyom,
Keresem célom, tudom.
E kóborlás jó,
Erdőben eltévednék,
De a fejemben
Szint‘ magától oldódik
Meg így némelyik rejtély.
Mi távol van, szebb
Itt és most vajon
Mindig csúnyább, mint messzi,
Álombeli táj?
Messziről nem látszanak
Hibák s belső borússág.
Április
Az időjárás
Vált-e gyakrabban vagy a
Hangulatom, nem
Tudom, április minden
Napja más, tapasztalom.
Az Idő erős
Egyik nap hosszabb,
Másik rövidebb, tévhit,
Hogy feszegetem
Az időt, nevet rajtam,
Hisz lazán is ketrec ő.
Mesterséges és természetes intelligenciák
Mesterséges, mi
Az? Intelligencia,
Amit valaki
Kreált? S természetes, mi
Mindig volt s lesz is talán?
Az ember milyen?
Minden korban mást és mást
Értettek ember
Alatt? Boncoljuk fel a
Sok-sok régi fogalmat.
Mitől él, mi él, s
Lesz halott ugyanazon
Test, ha nincs benne
Már az őt összefogó,
De láthatatlan lélek.
Nyugalomra nevelni
Nyugalomra a
Természet tanít. Szép s jó
Lenne felnőttként
Békét, nyugalmat adni, s
Tudni szétárasztani.
Szelíd erő a
Tápláló vízé. Zajló
Áradat mi tör,
Rombol. Tanuld kiszűrni
Mindazt, mi benned tombol.
Örömöt lelni
Csendes békességben jó.
Széthullni a sok
Izgága törekvésben
Egész‘ hiábavaló.
A példák a gyerekek előtt
Gyerek tanul a
Felnőttek világáról
Mindennel, mit néz s
Megfigyel, mit mondanak
A nagyok és mit tesznek.
Az Egész harmóniája felé
Meríthetünk a
Tengerből, de sohasem
Tarthatjuk kézben
Az egészet, ismerni
Határainkat érdem.
Érdem nem válni
Oly bolonddá, ki mindent
Leigázni tör,
Érezni s tisztelni a
Másféle jót, bölcs öröm.
Kikapcsolni a jelent
Kikapcsolódás
A jelenből engem jól
Pihentet, rövid
Oázis a Más, jövő
És múlt mindenfelé vár.
Álmosság
Az álmosság egy
Szabadulásvágy feszes
Idő karmából
Vagy elmerülni mélyre
Messze innen a Mától.
Közelgő halál
Minden nap itt van
A halálból egy adag,
Fájdalom s nyomás,
Mégsem lesz Sötét győztes,
Mikor elvisz a Halál.
Az élet tánca
Visszatér néha
A mágia világa
És nemcsak egy-egy
Kiválasztottnak, minden
Jót vágyó Föld lakónak.
Mi a mágia?
Nem hókuszpókusz és nem
Szélhámosság, a
Határok nyitása és
Sokfelé vivő új tánc.
Az élet tánca,
Néha vad, néha szelíd,
Ritmusra hangol, s
Pörög-forog temérdek
Táncoló élő együtt.
A megismerés útján
Mikor úgy érzed,
Elkezdted érteni a
Világot, vége
Éltednek, tanulásban
Egy nagyobb szintre léphetsz.
Vonzások között
Mennék, maradnék,
Hányszor élünk ilyet meg,
Vonzások között
Porszemként az ember csak
Ide-oda ellebeg.
Míg magból fa lesz
Önmagunkat ha
Formáljuk, változik-e
Azzal környezet,
Egy kis magból erős fa
Mily‘ nagyon sokára lesz.
Egymást kereső erők
Nem tudom, mi az
Az ismeretlen erő,
Mely újra s újra
Forrás, de érzem, jó, ő
Is védő, nem pusztító.
Védni az élet
Tisztaságát, emberben,
Természetben és
Szellemben nehéz, örök
Feladat, nincs már Atlas.
Hogyan lehet jól
Védeni, kint, bent, szellem,
Ember és mások
Együtt, hol tanuljuk meg,
Amit lehet s kell tennünk.
Első tavaszi napozás
Lehűlés jön, de
Ma még itt a meleg, az
Idei első
Napsugár lecseréli
Fakó fehér színemet.
Bent, a testem nem
Ismert mélyén tudják a
Sejtek használni
Az energiát, fentről
Jövő jóleső áldást.
Végesben és végtelenben
A végtelen is
Lehet fogság, határok
Gondolatnak és
Tapasztalásnak, váltás
Kettő közt több tudást ad.
Mennyit, az rajtunk
Múlik, kik ide-oda
Ingázunk, batyunk
Rejti, mit a Másikból
Az Egyikbe elhozunk.
A Szahara pora
Az ablakmosás
Is a tavasz jele, a
Tavaszi szél hoz
Rőt Szahara port ide,
E’rópa közepibe.
Mily hosszú utat
Tett meg a porszem, s közben
Átkelt több magas
Hegyen, ablakpárkány lett
A cél, ki tudja, miért.
A bevándorlók
Ellen tiltakoznak nem
Kevesen, porszem
Ezt nem hallja, repül a
Széllel, ki tudja, hova.
Elromlott civilizáció
Hitvány népség, a
Kitartása csalásban,
Hazugságban van,
Föld s emberek szenvednek,
Őrizzük a jó lelket.
Tavasz a levegőben
Csöpp fehér pihék
Szállnak a levegőben,
Beborítanak
Leérkezve mindent, nem
Értjük őket, azt hiszem.
Hópihéi a
Tavasznak ők, gyógyítnak
Téli sebeket,
Segítik beheggedni,
Mit a zord fagy tönkretett.
Ember az itt és mostban
Az embervilág
Sok bajától szívesen
Menekülnék, de
Hogyan tehetném, hisz itt
És most ember vagyok én.
Talán nemcsak itt s
Most, talán biz‘ sokféle
Formában lehet
Ember az ember, talán
Látva megértjük egyszer.
Segíteni
Segítő szándék
Még nem ad segíteni
Tudást, idővel
Megjő az is, nem adva
Fel a jó akarását.
Nyárias meleg
Egy-két napos nyár
Április legelején
Ritkaság, csöpp s nagy
Nem gondolnak rá, fő az,
Itt a meleg napsugár,
Változásban ugyanaz
Apró levelek
A Ginkgon s kedvenc fámon,
Oly biztató az
Üde zöld színük, élünk,
Ne keseregj, légy velünk.
Légy velünk, itt, most,
Örömben és bánatban,
Megmaradunk és
Túlélünk, új erővel s
Új színekkel épülünk.
Lásd, mutatjuk, így
Változhat valaki és
Közben megmarad
Önmaga, levél mind más,
Mégis ugyanaz a fa.
A távolból
A távolból majd
Visszanézek a Földre,
Keserű mosoly
Szívemben, maradtak itt,
Kiket nagyon szerettem.
Mitől megfoszt az
Élet, az sok lehet, de
Kevés, mi nagyon
Fáj, gyermeki szeretet
Az, mi nem jön vissza már.
Ritkán tudjuk azt,
Az utoljára mikor
Van, mikor nincs több
Visszatérés, távolság
Nő messzebb, mint a kék ég.
Idegenné vált valóság
Idegen lett itt
Minden, idegen világ,
Idegenek az
Emberek, nincs fagy, mégis
Minden dermesztőn hideg.
Élj szabadon
Élj és gondolkodj
Szabadon, sosem kötve
Dogmákhoz magad,
Jó hit nem aggat terád
Tiltó kényszert, béklyókat.
Mi visszafog, ha
Kell, az benned szilárdult
Morál, ő vezet,
Amikor döntened kell
Végtelen utad során.
Szeszélyes április
Áprilishoz jól
Illő az idő, egyszer
Meleg, majd hideg
Vár, hozzátartozik a
Kiszámíthatatlanság.
Dühöngő szél
Lassan csillapul
A szél, elég volt több nap
Dühöngés, másutt
Talán várnak rá, ő is
Remél szíves fogadást.
Öregkori bajok
Öregkorban egy
Állandó hullámvasút
A gyógyulás, ha
Hiszed, fenn vagy, minden jó,
Új baj hull rád, a mély várt.
Április 1
Nem vicc az élet,
Bár gyakran sok kényszerű
Nevetés hangzik,
Csúfolódó kórusban
Ők egymást erősítik.
Álom és valóság
Melyik világ az
Igazi, az álom vagy
A valóságnak
Nevezett, nincs ember, ki
Tudná megmondani ezt.
E kettő mindig
Egy, elválaszthatatlan,
Ignorálni ki
Próbál, csalódik, így vagy
Úgy, ajtó becsapódik.
Üres élet mit sem ér
Élni feladat
Nélkül, üresen bongva,
Céltalan, nem jó
Hosszan, veszít az, ki csak
Mindig önmagáért van.
Minek az embernek test
Mire jó a test?
A Földhöz ragadottság?
Szállni éterben
Sosem vágytál? Lehet, majd
Onnan visszavágysz.
Zöldellő fák
Zöldellő fák az
Udvarban az ablakom
Előtt, madárkák
Köszöntik a levélkék s
Az új, éledő erőt.
Egy borús napon
Néha a borús
Napnak is örülök, ha
Nem vágyom ki, a
Hermetikus zártságban
Mozognak gondolat’im.
Tükörország
Türelem néha
Elég, hogy láthass Tükör
Mögé, meglásd a
Bárányban a Farkast, még
Mielőtt az megtámad.
Az emberiség pusztulása
Ki teszi Folyónk
Zavarossá és vaddá,
Bizonytalanná
Az Utazást, barátból
Dühöngővé az arcát.
Folyószellem, ki
Az embert mind, okolod
Bajaidért, az
Ember bábu már, vakon
Szolgálja Sötét urát.
Foglyul ejtve van
Régóta, uralkodni
Akart, ezért lett
Rabszolga, elmossa a
Hírét az Idők Ura.
A mindennapok elintéznivalói
A mindennapok
Elintéznivalói
Ha ellopják a
Napomat, elkókadok,
Száradt faként búsulok.
A séta jótékony hatása
Friss levegő és
Természet illat együtt
Gyógyítanak, test s
Lélek gondjai tűnnek
Vagy összezsugorodnak.
Erős szél és napsütés
A szélnek nagyobb
Ereje volt ma még, mint
A Napnak, de a
Meleg sugár türelmes,
Kivárja a szélcsendet.
Egy ősi kor és manapság
Éltek oly népek,
Kiknek a mindennapi
Beszélgetés a
Szellemekkel szükséges
Jó és természetes volt.
Manapság, aki
Ezt teszi, azt bolondnak
Tartják, hisz a lég
Üres, nincs ott semmi, hol
Ember szeme mit sem lát.
A Vándorló gondolataiból
Megőrizni mit
Jó régi képességek
Közül, s mit venni
Át új környezetünk nem
Ismert eszközeiből.
Kérdés ez mindig s
Mindenütt, bárhová vet
A Sors, van, amit
Sikerül, s van, amit nem,
Szépen összehangolnunk.
Sors és ítélet
Vonszolt a sorsom
Vagy magam mentem, mindegy,
Bíró majd ítél,
Mit végeztem, jó lett-e,
Mi maradt a jövőre.
Ne veszítsd el önmagad
Ne veszítsd soha
Önmagad, hiába e
Szó annak, aki
Nem talált önmagára
Rá, az vakon botorkál.
Találni az tud,
Ki keres, meglelni nem
Keresve ritkán
Lehet, az út tanít, hol
Mész, tied minden döntés.
A nagyok versus a gyermek belső hangjai
Utat mutatnak,
Mondják hamisan, csapdát
Állítanak. Vedd
Észre, ne menj velük. Tedd,
Mit hangjaid sugallnak.
Belső hangok, ők
Figyelmeztetnek, s néha
Jobban látnak, mint
Te vagy a nagyok, ne hagyd
Elveszni a jó magot.
Benzingőz és friss szél
Benzingőz ha jön
Be az ablakomon, biz‘
Morgolódom, de
Hiába. Győz a friss szél
A tavasz illatával.
Húsvét
Nyuszi, tojás és
Tavasz, gyereknek ez a
Húsvét, fogható,
Tapintható, nem elvi,
Ez az újjászületés.
Világ-megváltás
Gondolata később jön
Az ébredező
Lélekben, az áldozat,
Ha szükséges, a szívben.
Virágzó orgona márciusban
Ma volt először
Virágzó orgona már
Márciusban, jól
Eltolódott a naptár,
Ez a klímaváltozás.
Földi kavalkád
Földi kavalkád
Nem oly ártalmatlan, mint
Hiszed, elszédülsz
Egyszer, kétszer, s a biztos
Tartásod már nem leled.
Ne boruljon ránk
Ne boruljon ránk
Pusztító sötét sárkány
Semmilyen ártó
Fekete leple, ölni
Mindig kész nagy serege.
Ne boruljon ránk
Kedélyt, erkölcsöt irtó
Kegyetlen ármány,
Mely csak halált hozni tud,
Nála szél üresen fut.
Ne boruljon ránk
Végtelen tél, hideg fagy,
Élettelenné
Vált világ, hol hírünk sem
Marad, győz a pusztaság.
Mindennapi kis örömök
Öröm, ha szavak
Nélkül is értjük egymást,
Városi kislány s
A távolból jött sámán,
Föld-igenlő embertárs.
Örülök látván
Jó utat menni tovább,
Nem szeretem sem
Magamnak, sem az egész
Világnak a zsákutcát.
Mindennapi kis
Örömök vigasztalók
A sok érzékelt
Rossz mellett, ne lássunk mi
Mindent reménytelennek.
Gyógyítani szeretnék
Gyógyítani, nem
Ártani szeretnék, ég s
Föld erejével,
Senkit meg nem béklyózó,
Reményteljes szép hittel.
Részben az egész
Egy csöpp tankában
Fogni meg a világot,
Nem megy. Parányi
Rész néha nagy egészet
Igen jól jellemezhet.
Játszótér mellett sétálva
Játszótér tele
Gyerekkel, a város nő,
Mienk a múlt, ő
Belőlük fejlődik ki
Majd a közelgő jövő
Egykori emberek
Feltámasztanék,
Ha tudnék, sok jó embert.
Lelkük merre jár?
Legyen elég társnak a
Mustra, mit jelen kínál?
Kopasz vagy sem
Kopasz vagy sem, ne
A külsőt nézd, mi belül
Van, azt tanuld meg
Látni, szavakból és a
Tettekből kiviláglik.
Keserédes öregség
Kopaszodom és
Okosodom. Nem hiszem
Az összefüggést.
Ezernyi színnel jön a
Keserédes öregség.
Ellentétek egybeolvadása
Az ellentétek
Egybeolvadását sok
Módon élhetjük
Át, ismerős minden és
Mégis idegen lett már.
Küszöbön állni
Küszöbön állni,
Erre és arra látni,
Tanulni tenni
Úgy, hogy itt és ott minden
Jó, ép gyümölcsöket hoz.
Bezárni a szeleket
Megfogni a zord
Szeleket, zsákba zárni,
Ne tomboljanak,
Nekünk nem lehet, de hol
Vannak a szélistenek?
Barátságtalan nap
Eső s erős szél
Uralkodnak odakint,
Meleg szobába
Húzódik az ember, vár,
Mikor jön a napsugár.
Az itt és mostban
Mi az, amit az
Itt és mostban kell tennünk,
Mi maradhat meg
Későbbre, más létekre,
A végtelen egészre.
A vízbefúlót
Kimenteni itt, most kell,
Ez könnyű kérdés.
De van, mi nem egyszerű,
Nehéz, mi a jó döntés.
Néha úgy tűnik
Néha úgy tűnik,
Olyan messze van már ez
A lét, mintha nem
Lennék itt, múlttá vált az
Egész, pedig élem még.
Fáradtság és betegség
Fáradtság és a
Betegség a testemben
Jóval kevésbé
Keserítenek el, mint
Ha elfáradna lelkem.
Egyedül
Egyedül mész ki
A sivatagba, ember,
Mikor mérlegre
Állít a világ, mutasd,
Rejt-e embert a formád.
Csoportban
Mi köti hangyát
A bolyhoz, hisz munkája
Önkéntes, belső
Kényszer ez, őr nincs, tudja,
Egyedül semmije sincs.
Mi köti méhet
A bolyhoz, repülhetne
Szabadon merre
Ellát, miért íratlan
Törvény, kell munka és társ.
Madarakat mi
Köti össze hosszú vándor
Útjaikon, érzik,
Nincs eltévedés, ha baj
Van, a csoport segít s véd.
Hol vagytok emberek
Emberek, akik
Tudják, mit jelent ember
Lenni, nem válnak
Embervadásszá, ördög
Kiürült bábujává.
Hol vannak azok
Az emberek, kikkel oly
Jó volt egykoron
Együtt tenni, emberi
Világot építeni.
Nem veszhettek mind
El, nem hagyták magára
A Földet, ők is
Keresnek talán, embert,
Ki megbízható, jó társ.
Borús ég
Még a borús ég
Is lehet szép, nyugalmas,
Stressz nélküli tó,
Természet, hattyúk békés
Siklása gyönyörködtet.
Nőnapi vers helyett
Mit számít, férfi
Vagy nő, ha nem ember, csak
Báb, kit taszítnak
Ide-oda, embernek
Lenni jó, az a csoda.
A jelen egy pillanat
A jelen mindig
Pillanatfelvétel, egy
Hosszú történés
Része, melyben múlt, jövő
Van, s kérdés, lesz-e vége.
Mi a gyerekekben rejlik
Két gyerek sokszor
Jelentette a jövőt
Már, új indulást,
Még rejtve minden, mi jő,
De elhozza az idő.
A Sors mintái
Sohasem ismétlődnek
Ugyanúgy, minta
Azonos, valóság más,
Nem egy erő a kovács.
Tiszta Föld
Teli emberrel
Sétaút, park, folyópart,
Kicsalogatott
Mindenkit a tavaszi
Nap, felejtsük a zordat.
Bárcsak ily könnyű
Lenne mindenféle rosszt
Letenni, új nap
Fényében sütkérezve
A tisztaságban élni.
Tiszta levegő,
Tiszta Föld, tiszta vizek,
S olyan ember, ki
Véletlen sem piszkolná
Be, jól vigyázna mindre.
Tudná, része ő
Mindennek, magát teszi
Tönkre, ha nem lesz
Már tiszta levegője,
Tiszta vize és Földje.
Tavaszi ködök
Tavaszi ködök
A folyón, vízcsobogás
És madárhangok
Közti csend, megállt tán az
Idő vagy végleg elment.
Homályban a jövő
Ismeretlen mély
Vagy elsötétülő ég
Riaszt-e jobban,
Mily jövőt hoz e kettő
Ezen földi bugyorban.
Esőt ígért a meteorológia
Esőt ígértek
Mára, de száraz minden,
Jobb lenne, ha
Természet jeleiből
Tudnám, mi lesz és mi nem.
Adj erőt
Az idő mellé
Erőt is adj, kérlek, a
Még hátralevő
Útra, tudjam használni
Sok-sok teendő jóra.
Kint maradni vagy benne lenni
Kívülről nézni
Csak az életet, nem jó,
Próbáktól félni
Árt, ugorj az életbe,
Vállald fel a kihívást.
Beszennyezett fénytest
Szennyezett fénytest
Nem tud felszállni, válik
Sötét Árnnyá, ha
Nem lel vezeklést, pusztul, s
Égbe nem jut vissza már.
Az élet útja spirál
Az élet útja
Olyan, mint egy spirál, ha
Hisszük, világos
Lett minden, kezdődnek az
Újabb, nagyobb problémák.
A megtett utam
A megtett út nem
Marad izolált szakasz,
Időtlen út lesz,
Bár kapocs nem látszik tán,
Jön más az utam nyomán.
A megújulás ereje
Minden nap kicsit
Többet látni, érezni
A tavaszból, a
Megállíthatatlanul
Jövő új virágzásból.
Tavasz ereje
Rákacsint az emberre,
Légy velünk, erőd
Forrása, mint a mienk,
A végtelen kozmoszé.
Amikor nem zavar a betegség
Kínzó fájdalom
Ha nem gyötör, nem zavar
A betegség, a
Gondolatok hullámain
Messzeszállok innen én.
A tömeg választása
Tömeg kiáltja:
Barrabás! Ő az övék.
Jézust nem érzik
Annak. Ki gyógyít, kivált
A sokból. Nem kap. Adhat.
Az élet feltartóztathatatlan
Elmosódottá
Válnak a képek, élet
Folyama elönt
Újra s újra mindent. Ki
Tisztít, ha nem az ember.
Hétköznapi mozaikdarabka
Borús, esős nap,
Bevásárlás nem teszi
Színesebbé, a
Sokféle mindennapi
Mozaik közt ez is rész.
Itt a tavasz
Sárga az első
Színek tavaszköszöntő
Kórusában, új
Virágzást hozó szelíd
Szelek boldog táncában.
Itt a tavasz, itt
A tavasz, oly örömmel
Lélegzik fel mind,
Ki él, alvónak látszó
Fa, kismadár s a kék ég.
Ki az az Én
Jól megérteni
Igyekszem az Ént, kint, bent,
Nem darabokra
Szedve, mint egy gépet, úgy
Az Egész csak elveszhet.
Öregség
Ráncok arcomon
Nem riasztanak és nem
Fájnak, öregség
Így jó, így igaz, ember
Már fogatlan és ráncos.
Szeretnék adni
Kisgyerekeknek
Adni szeretetet, kik
Árvák vagy család
Hideg, ez is adódik
Majd egy küldetésemnek.
Jól csinálni ezt
Nehezebb, mint sok „nagynak“
Látott feladat,
Lelkeket gyógyítani,
Erős lelket hozzá adj!
Szavak nélkül
Kismadár kintről
Fáradhatatlan köszönt,
Trilla-la, nem a
Szó a fontos, összeköt
Minket az életöröm.
Özönvíz nélkül
Megmutattam, mint
Lakmuszpapír, milyen e
Világ, van-e még
Remény, lehetséges Nagy
Víz nélkül a tisztulás.
Átültetés
Sikerül-e egy
Gyökeret úgy kihúzni
A földből, egy csöpp
Szála sem sérül meg, az
Egész épen továbbmegy.
Folyó légy
Folyó légy, szelíd,
Tápláló, életteret
Adó, önmaga
Minden része és ága,
Folyó, örök változó.
Kötéltáncos a létben
Mint kötéltáncos
Úgy járok élet s halál
Között, imbolyog
A Föld, de még állok, csak
Néha-néha szédülök.
Nincs élet lények
Tánca nélkül, akár vad,
Akár szelíd, a
Föld táplálja a tompa,
Haszontalan lényeit.
Őrzi magában
A reményt, jön még egyszer
Nem pusztító faj,
Mely vigyáz az életre,
Nem okoz ilyen sok bajt.
Eperoham
Az eperoham
Olyan, mint egy tsunami,
Hirtelen és nagy
Erővel jön, sok sárt hagy, s
Lassan húzódik vissza.
Rémálom élet
A kapu mára
Feneketlen katlan lett,
Gyereket löknek
Le, de Lélek nem enged,
Egy vulkánban lebegek.
Tavaszillat
Tavaszillat van
Ma a levegőben, a
Park bokrai és
Fái már érzik ezt, csöpp
Sejtjeik készülődnek.
Tavasz illata
Reményt ad nekem, lehet,
Nem jön még halál,
A természet ereje
Segíti a gyógyulást.
Gyógyulás avagy
Feltámadás, új erőt
Hogy nevezzek, új
Napok várnak, új tervek,
Szeretve az életet.
Folyó vagy szél
Dús folyóvá vagy
Lágy széllé ki szeretne
Lenni, emberként
Kell elkezdeni ezek
Lényegét megtalálni.
Februári szeszélyek
Mindig jönnek a
Felhők, mikor sétálni
Megyek, s otthon, ha
Az ablakon kinézek
A napsugár rám nevet.
Időskori közérzet
Mint szinuszgörbe,
Úgy követik rosszabb s jobb
Állapotok bent
Egymást, csitítanám, de
Erős’b lesz a hullámzás.
Levegő, víz, napfény, öregember
A friss levegőn
Sétáltam, gondolkodtam,
Tavat, napot s a
Fákat csodáltam, szép nap
Van ma, biz‘ így találtam.
Folyó lehetsz
Lao Ce 28-s verse alapján
Folyó lehetsz, ha
Együtt őrzöd, mi Férfi s
Mi Nő, nem hagy el
Az Erőd, ha megmarad
Benned az örök Gyermek.
A Folyó
F. Nietzsche gondolata alapján
Egyetlen folyó
Sem önmagától lett nagy,
Sok apró forrás
Táplálja, együtt nőnek
És erősödve hatnak.
Öregedő testem
Gyengülő testet
Elfogadni nem könnyű,
Öregedve nem
Megy, mi fiatalon oly‘
Természetes volt, elmúlt.
Egy szétesőben
Levő repülőben nem
Jó érzés ülni,
De rövid. Egy csattanás, s
A vég már itt, nem késik.
Az emberi test
Széthullása lassabb, van
Időnk siratni,
Bajokat javítgatva
Vele együtt szenvedni.
Farsang idején
Madarak nélkül
Még bánatosabb lenne
A téli világ,
Város szürke robaját
Semmi sem tarkítaná.
A farsang ugyan
Harsányan zajos. Nagyon
Vidám szeretne
Lenni, bút, bajt igyekszik
Álarc mögé rejteni.
Természet csendje
És madarak éneke
Őszintébb, mint e
Bolond forgatag, ember,
Így nem leled önmagad.
Esik odakint az eső
Esik. Vágyom ki
Mégis a szabadba, az
Eső illatra,
Szomorún friss hangjára,
Sziget-lét oldására.
In memoriam
Sokan hiába
Vártak a halálra, oly
Értelmetlennek
Tűnt az élet, oly rútnak
Az igaz szenvedések.
Miért nem jött, nem
Tudták, azt sem, meddig tart
Még, hogyan válik
Önkéntelen tanúvá
Majd‘ minden szenvedő lét.
Eluralkodott a Sötétség
Fény gyermekei
Vagyunk, mondtuk hajdanán,
Elfelejtettük s
Hagytuk, őrült Sötétség
Uralja e Planétát.
Süvöltő szelek
Nem akar a szél
Elállni, napok óta
Viharként dühöng,
Mi szorult belé, mit nem
Értünk meg, amit üvölt.
Elképzelem
Elképzelem, nyár
Van. Langyos, csillagos éj,
A természet mély
Hallgatása átkarol,
Békéje lassan enyém.
Elmerülök. Az
Észrevétlen idő mily
Messze ragad, kis
Pont a hatalmas űrben,
Csöpp voltom el nem riaszt.
Egyedül vagyok
És mégsem. E végtelen
Világ része, nem
Vet el, befogad, nincs az
Utamnak soha vége.
Az ébredni vágyó
Mind rátalálunk
Valaha volt hitünkre,
Mely nem veszett el,
Ébredni várt, odabent
Lelkünkben és szívünkben.
Az eredendő jó
Az eredendő
Jó állapota, mikor
Csak jó lélek a
Környezet, egymást ölni
Soha fel sem merülhet.
Ilyen a világ
Nyolcan akarnak
Húzni egy szekeret, mind
Másfele, szekér
Csak áll, nem mozdul, földbe
Egyre mélyebbre süllyed.
Ilyen a világ.
Közös akarat nélkül
Nincs élet és nincs
Éltető körforgás, csak
Dermedtség és pusztulás.
Ki állatbőrt ölt
Ki állatbőrt ölt
Magára, jól vigyázzon,
Ne ragadjon a
Ruha rajta, ne legyen
Az, ki‘ bőre takarja.
Viharos szelek
Viharos szelek
A szobában nem érnek
El hozzám, vadul
Dühöngő hangjuk elhal
Valahol kint az utcán.
Nagy Arkana 14 Mérséklet
A mérsékelni
Tudásban az önkontroll
Benne van, az a
Kezdet, csak ki önmagát
Tartja, az mérsékelhet.
Határkő ez a
Lélekfejlődés útján,
Mint az érettségi
Vizsga a mindennapok
Kuszává lett porondján.
Mire képes egy
Lélek, azt a létei
Mutatják, tisztul
Vagy hibák erősödnek
Útja formái során.
A szivárvány
Nem értik ma az
Ősrégi szimbólumok
Jelentéseit,
Ó, Iris, szivárványod
Rút beszédek szennyezik.
Szivárvány ragyog,
Emberi butaság nem
Ér fel hozzá, ő
Akkor is ott lesz, mikor
Ezeknek híre sincs már.
Csalódás az ébredés
Gyermeknek lehet
Csalódás az ébredés,
A világ csúnyább,
Mint hitte, de él s indul
A jó jól megkeresse.
Önmagam leszek
Új kihívások
Várnak valahol, más lét,
Más emberek, mit
Magammal viszek nem más
Mint az, önmagam leszek.
Miért pont én
Összedőlt világ,
Csak én maradtam itt meg,
Miért akarta
Isten, egyedül romok
Közt mégis túléljek?
Gyógyító alvás
Nem mindig tudok
Jól aludni, megnyugvást
Hozó mélységgel,
Gyógyító és feloldó,
Üdítő csodás éjjel.
Vágyok az ilyen
Éjekre, melyek oldják
Sebeim, álmot
Hoznak sokfélét, száguld
Tova ezer színes kép.
Furcsa kapu
Belépsz a kapun,
De nem léptél át. Kapu
Nőni kezdett, mint s
Régi várak kapuja,
Egyre hosszabb, hosszabb lett.
Nem magas, hosszú.
Arra, merre mennél, de
Nem tart fogva, csak
Vár, döntsél, előre vagy
Vissza az, mit szeretnél
Tanulni az életünkből
Többet tanultak
Az életükből, kiket
Megkínzott a sors,
Nehéz utat sosem a
Gyenge kap, mindig így volt.
Tél végén
Szeretem nézni
A friss rügyeket a tél
Végén bokrokon,
Élő optimizmus ez,
Újjáéled az élet.
Elvesző tankák
Míg aludtam, még
Voltak bennem tankák, de
Ott is maradtak,
Ébrenlét most nem líra,
Útra készülök újra.
Mindig van egy valahol
Valahol mindig
Fent van a nap, valahol
Mindig kék az ég,
Valahol béke honol
És boldog az egész nép.
Lélek nélkül széthull minden
Lélek lenne a
Kötőanyag ember és
Ember között, s nem
Kevésbé fontos, anyag
És az intellektus közt.
Utolsó szó
Utolsó szavak,
Nem töprengek rajtuk, mi
Illik, mi nem egy
Élethez, már nem tesznek
Semmit az ítélethez.
Mi lesz az ember sorsa
Sokmillió a
Felhalmozódott magány,
Kiürül, széthull,
Emberiség lehetett
Volna, homályban útja.
A jós feladata
Benne lenni és
Mégsem egyszerre, élet
Rejtelmeit jól
Meglátni segítve, ez
A jós igaz szerepe.
Ha kiveszőben a morál…
Vadászó papság,
Egykor tudás őrzői,
Elvesztették, mit
Kezdtek, Rendjüket, újra
Sámánvilág lesz, éled.
Új perspektíva nyílik a kapun túl
Megemésztettem
Már mindent, mit hozhat még
Az alvás, álom,
Új táj tárul majd elém,
Reménnyel telve várom.
Vigasztaló az elmúlásban
Virágzás után
Jön az elmúlás, de ő
Hordozza az új
Ígéretét is, élet
Folyama nem vet ki, visz.
Időskorom tapasztalata
Táplál levegő,
Fény, fa, természet, jobb, mit
Adnak annál, mit
Megeszem, tisztább, mint a
Boltban kapott élelem.
A még kicsi jó szellemeknek
Minél több ember
Útját segíted, erőd
Annál nagyobb lesz.
Nem hatalom, jó erő,
Nem uraló. Segítő.
Januárban a Wasserparkban
Séta öregnek,
Csúszkálás a jégen a
Gyerekeknek, friss
Levegő friss örömöt
Ad, a tél sem csupa fagy.
Nézőpont kérdése
Be akar zárni
A világ szűk ketrecbe,
Én zárom ki őt, s
Magam vagyok sokszínű
Időtlen végtelenben.
Várom a halált
Test gyengesége
Jelzés, eljött távozás
Ideje, ez a
Vég, mi elrendeltetett,
Azt mindent elvégeztél.
Élni és hinni
Élni, akkor is,
Ha azt hitted, ez itt már
Végetért, élni
S hinni, mi bennünk örök
Az véget sohasem ér.
A teremtés öröme
Hogyan születik
Bennünk a siker vágya,
Nem a látszatok
Csillogásáé, s nem az
Uralkodnivágyásé.
Az alkotásé.
Az az öröm, mit kész mű
Tökélye ad, ha
A teremtett pont olyan
Lett, amint megálmottad.
Félig víz, félig jég
Már csak félig jég,
Félig víz van a tavak
Felszínén, hisszük,
Közeleg a tavasz, nem,
Csalóka olvadás még.
A mikrovilág az emberben
Csendes nap nekem,
Olyan eseménytelen,
Mint az öregnek
Minden napja tűnik, az
Élte álmokban zajlik.
Sejtek bugyrai
Erről nem tudnak, náluk
Az elektronok
Rezegve táncolhatnak,
Mint víg ifjak mulatnak.
A mikrovilág
Állandóan megújul
Bennünk, olyankor
Is, amikor mi már a
Halálunkra készülünk.
Messze visz az út
Amikor már a
Saturnus közelében
Járunk, utolsó
Visszatekintés ide,
Majd elszállunk messzire.
A pilóta s én,
Ketten kozmosz közepén,
Minden irányban
Végtelen űr, de tudjuk
Merre, haza repülünk.
Rég nem látott, szép,
Egykori tavaszba, mit
A szívünk őrzött
Hűségesen, álmot, mely
Múltból jövőt teremt.
A Vándorló tanul
Jó s Rossz közötti
Választás kényszere nem
Múlik el se a
Létben, se amott, tanít
Az út, s mit tapasztalok.
Jég a tavon
Festménybe illő
Téli kép, korcsolyáztak
Ma a tavon, csak
Egy csöppség volt, ki csúszva
Többször lehuppant nagyon.
Adminisztrálnak minket
Papírhegyek, ily‘ s
Olyan igazolások,
Bénítják bennem
A versíró hajlamot,
De ez a mindennapok.
Közel-e a cél
Futó utolsó
Száz méteren látja már
A célt, a halál
Felé bandukoló nem
Tudja azt, mennyi van még.
Lefagyott járdán
Csúszni a jégen
Gyereknek öröm, veszély
Az idősre, ő
Józanul is imbolyog,
Rég nem biztosan mozog.
Haláleset
Intéznivalók,
Mikor meghalok, jaj, de
Sok! Szegény fiam,
A gyászra jut-e idő,
Míg a papírkupac nő?
A társadalmak körforgása
Minél nagyobb a
Káosz, az erkölcs-hiány,
Annál több ember
Vágyik egy erőskezű
Rendet teremtő után.
A diktátorok
Ideje ez, sokféle
Gondolkodásnak
Helye nincs, rendezetten
Élni sokaknak nagy kincs.
Béke, nyugalom,
Rend megszületnek gyilkos
Háborúk nyomán, s
Az elnyomó a friss rend
Felbomlására tör, vár.
Elmozduló határok
Álom, valóság,
Normális vagy nem az, ki
Tudja, mikor lesz
Rémálom a valóság, s
Bolond, aki ma normál‘.
Az Időtlen Fa
Te, ezer arcot
Őrző fa, reméled jön,
Ki hoz meglátást,
Halotti maszkokon át
Néző örök megváltást.
Táncolhatnak oly
Búsan vagy vígan körül
A szellemek, a
Sors szabályait ők sem,
Senki sem szegheti meg.
Még messze a tavasz, de
Mintha a tavasz
Egy korai hírnöke
Bújkált volna ma
A légben, alvó fákat
Vigyázó békességben.
A mindennapi tevékenységeink
A mindennapi
Elvégeznivalóink
Apró dolgok, de
Nem feleslegesek, mint
Hidrogén vízben, részek.
Velük teljes egy
Nap, ebédfőzés, mosás,
Takarítás, a
Nagy tettek nem ők, akik
Viszik a legtöbb időt.
A búcsúzás naplemente ragyogás
Félig se vagyok
Itt a mindennapjaim
Szűk börtönében,
Lelkem az álmaimmal
Messzeszáll, készül és vár.
Búcsúzik, mint a
Nap naplementekor, még
Fénylik halovány,
Lebukva horizonton
Hamarosan máshol jár.
Mérföldkő az évváltás
Mérföldkő az új
Év, számvetés és tervek,
Hozzánk tartoznak
Akkor is, ha másképp, mint
Szeretnénk, sikerülnek.
time2life 