Mindenkinek vannak kedvencei, a könyvek között is. Ès, még egy-egy könyvön belül is, különösen kedvelt részek.
Ezekböl szeretnék most néhányat megosztani.
********************************************
********************************************
1. Micimackó. (A.Milne Winnie-the-Pooh)
Természetesen, alighogy Kanga kigombolta a zsebét, észrevette, mi történt. Egy pillanatra maga is azt hitte, hogy meg van ijedve, de aztán rájött, hogy mégse.
Mert bizonyos volt benne, hogy Róbert Gida soha nem fogja eltürni, hogy Zsebibabának akár a haja szála is meggörbüljön. Aztán azt mondta magában: ‘Ha ök ugratni akarnak, majd én visszaugratom öket. Meglátjuk, melyikünk ugrik jobban.’
— Zsebibaba, drága — mondta ártatlan képpel Malackának — ideje lefeküdni.
— Ehe — mondta Malacka, már amennyire beszélni tudott szörnyü utazásának utóhatása alatt. De nem valami jól sikerült ‘ehe’ volt ez, és Kanga sem látszott felfogni, miröl van szó.
— De elöbb megfürdünk — mondta Kanga kedvesen.
— Ehe — ismételte Malacka, és aggodalmasan pislogott körül. Elszörnyedve eszmélt rá, hogy Nyuszi és Mackó eltüntek. Nyuszi ugyanis a saját kunyhójában játszott Zsebibabával, miközben egyre jobban megszerette, és Micimackó, aki fejébe vette, hogy Kangává képzi ki magát, nagyokat ugrált a homokban.
— Nem vagyok egészen bizonyos benne — mondta Kanga elgondolkodva — hogy vajon alukálás elött nem tenne-e jót egy frissitö kis hideg fürdöcske. Ugye, jót tenne, Zsebibaba kedves?
Malacka, aki sose volt nagyon tüzes a fürdés irányában, méltatlankodva összeborzongott, és amilyen határozottan csak tudott, tiltakozni kezdett:
— Kérem szépen, Kanga, beszéljünk egymással öszintén.
— Ò, te csacsi kis Zsebibaba — mondta Kanga, és máris ment a dézsához.
–Èn nem vagyok Zsebibaba — mondta Malacka hangosan. — Èn Malacka vagyok.
— Jó, jó, kedves — mondta Kanga csitítva. — Persze, hogy Malacka vagy, még a hangját is utánzod. Te egy kis Malacka vagy. — folytatta, és közben az almáriumból egy nagy sárga szappant vett elö. — Pancsikálni fogunk — biztatta Malackát.
— Hát nem látja? — üvöltött Malacka. — Hová tette a szemét? Nézzen rám!
— Nézlek, nézlek, Zsebibaba kedves — mondta Kanga, de aztán szigorúbban rászólt: — Zsebibaba, már tegnap mondtam, hogy szokj le erröl a fintorgásról. Ha sokat utánzod Malackát, majd úgy marad az arcod, aztán képzeld el milyen csúnya leszel! Most pedig, uzsgyi a jó kis hideg vizecskébe, ne mondjam kétszer!
— Huh,huh — prüszkölt Malacka — Eressz el! Èn Malacka vagyok!
— Csukd be a szád, Zsebibaba, mert bemegy a szappan — intette Kanga. — No, mit mondtam, ugye, látod?
— Szá-szá-szándékosan tömted tele! — fuldokolt Malacka, és köpködött. De a következö percben már a szájában volt a szúrós kendö.
— Jó, jó, kedves, ne karattyolj — mondta Kanga, és a következö percben a földre került Malacka, ahol Kanga erélyesen tovább dörzsölte.
— Most pedig — mondta Kanga — bekapjuk a jó kis orvosságot, aztán mars alukázni!
— Mi-mi-micsoda orvosságot? — rémüldözött Malacka.
— Amitöl nagy és erös leszel, drágám. Csak nem akarsz olyan kicsike és nyeszlett maradni, mint egy Malacka, ugye? Nahát, akkor!
…
********************************************
********************************************
2. Magasabbra a tetöt, ácsok! (J.D.Salinger Raise high the roof beam, carpenters)
Seymour meséje a tízhónapos Frannynak.
Mu herceg, Csin fejedelme, igy szólt Po Lóhoz: ‘Te magad tisztességben megöregedtél. Tudsz-e ajánlani valakit a fiaid közül, akit helyetted elküldhetnék lovat vásárolni?’ Po Lo így felelt: ‘A jó lovat meg lehet ismerni a tartásáról meg a külsejéröl. De, az igazi táltos, amelyik nem veri fel a port, s nyom sem marad utána, az olyan felismerhetetlen, olyan megfoghatatlan, akár a levegö. Az én fiaim tehetségéböl erre nem futja; van annyi eszük, hogy meg tudják különböztetni a jó lovat a rossztól, de nem ismerik fel az igazi táltost.Van azonban egy barátom, Csiu Fang-kao a neve, tüzelövel és zöldséggel szokott házalni. Hát ö mindenképp ért annyit a lovakhoz, mint jómagam. Kérlek, beszélj vele.’
Mu herceg megfogadta a tanácsot, és megbízta a házalót, keressen neki egy jó paripát. Három hónap múlva megjött a házaló a hírrel, hogy talált egyet. ‘Sa-csiu-ban bukkantam rá’ — tette hozzá. ‘S miféle az a ló?’ — kérdezte a herceg. ‘Hát egy pej kanca’ — hangzott a válasz. Àm amikor elküldtek valakit a lóért, kiderült, hogy egy hollófekete mén. A herceg nagyon megharagudott, s magához hívatta Po Lót. ‘A te barátod — mondta neki — akit megbíztam, hogy lovat vásároljon nekem, szépen elintézte a dolgot. Hiszen ez még azt sem tudja, hogy kanca-e vagy mén, s azt sem, hogy milyen a színe! Mit érthet az ilyen ember a lovakhoz?’ Po Lo elégedetten sóhajtott fel: ‘Hát, csakugyan, idáig jutott volna? — kiáltotta. — Ò, hát akkor ö tízezerszer többet ér nálamnál. A nyomába se léphetek. Kao csak a lelki dolgokra figyel. Miközben a lényegröl meggyözödik, megfeledkezik a mindennapi részletekröl; a belsö tulajdonságok érdeklik, s így szem elöl téveszti a külsödlegeset. Amit látni akar, látja,és amit nem akar, azt nem látja.Csak azokra a dolgokra figyel, amelyre figyelnie kell, és nem törödik mindazzal, amivel nem is érdemes törödni.Kao a lovak ügyében olyan bölcsen ítélt, hogy ö a lovaknál különb ügyekben is bátran ítélkezhet.’
Amikor a ló megérkezett, csakugyan táltosnak bizonyult.
*********************************************
*********************************************
3. 14 éves korom abszolút kedvence: Eric Knight: Légy hü magadhoz. (This above all)
Nr.1. Clive mesél egy légitámadásos éjszakán.
‘ –Isten bocsássa meg, hogy mérges vagyok rád –folytatta. — De most elmondom neked. Látom már, hogy nem fogalmaztam elég világosan. De Isten engem úgy segéljen, most elmondom neked. Megérdemled ezért a szép középosztálybeli önelégültségedért … Azért a vakságért, amivel képtelen vagy felismerni, milyen az élet a ti szük körötökön kívül. Most elmondom neked. Van idö, hosszú az éjszaka. Most hallasz majd egyet-mást arról a fickóról, akivel összehozott a sors.
Lehajtotta a fejét.
— Tudod-e, hol töltöttem az életem legnagyobb részét? A nyomortanyákon. Anglia szép zöld tájai? .. Egy külvárosi nyomornegyed egyik sötét kis utcájában születtem, hitvány, szétmálló téglafalak, csatornázatlan, vízöblítés nélküli árnyékszékek közt. Olyan nyomortanyán, amilyent te soha nem is láthattál, és amióta csak az eszemet tudom, mindig azon küszködtem, hogy ki tudjak onnan törni. Ismered a nyomornak a szagát? Tudod, hogy milyen ott az élet? Még az olyan embereké is, akikben megvan az emberi önérzet és küzdenek valami jobbért? Ültél valaha is gyerekkorodban órák hosszat a kemencébe dugott lábbal, hogy a fagydaganatokat gyógyítgatsd, jól tudva már, hogy minden sírás felesleges, mert ahhoz úgyis túl szegények vagytok, hogy olyan cipöd lehessen, ami nem rongyos? Ismered egyáltalán a nyomortanyák gyerekeinek fizikai fájdalmait? Ültél valaha is egyedül, dagadt arcodat szorongatva, mert kínzóan fájtak és közben gennyesedtek a kezeletlen fogaid? Ültél valaha is napokon keresztül a tüzhely elött, forró kenyértésztával borogatva a dagadt állkapcsodat, mert tele volt csontszilánkokkal, ahogy az ingyenfogászaton kontármunkával kiráncigálták a fogadat? Ültél-e ott a tüzhely elött napokon át nyomorultul, és rettegve attól, hogy újra visszamenj oda, ahol egyszer már így bántak veled, és vártál-e türelmesen, jól tudva, hogy orvosra úgy sincs pénzetek, vártál-e türelmesen, amíg az egész disznóság kifakad, és remegö kis kezedbe ömlik a vér és a genny, és az állkapcsod szétroncsolt szilánkjai? Ès akarsz-e hallani egyáltalán arról az igazi szegénységröl, ahol minden életmegnyilvánulást mérlegre kell vetni, és a válasz mindig csak az: Nincs pénzünk.’
Nr. 2 Prue gondolataiból.
‘ Szegények, talán ök is úgy voltak ezzel, mint ö… Nem is tudták, hogy mibe fogtak bele. Az ember elkövet valamit, valami egészen kis apróságot, aztán már sodorja az élet.
De talán jó is lenne mindenkinek, ha elsodornák. Ha elszakítanák attól, amit megszokott. Annyian próbálnak az élet partján élni, pedig az igazi élet ott van az árban.
S az ember nem lehet egyszerre a parton is, meg az árban is. Eljön a pillanat, amikor az ember igazán elengedi magát. Végtelenül pontos és meghatározott pillanat, amelyikben az ember átengedi magát, és megkezdi a küzdelmet az árban.
…
Egyetlen pillanat csupán, és máris elragadta az embert az ár. Benne van nyakig, és megpróbál lélegzethez jutni.
Ès aztán máris egyike lettél azoknak, akik oly nevetségesnek látszottak, amíg a biztonságos parton ülve, lábad a vízbe lógatva nézted öket. De érdekes, amikor már benne voltál az árban, akkor meg azok látszottak olyan nevetségeseknek, akik a parton ültek, akik játsszák, de nem élik az életet…
Ez az. Ezért félnek úgy a háborútól a parton ülök. Azért, mert a háború sokkal kevésbé részre hajló, mint a béke. A háború mindenkit egyformán sújt — az öntelteket is a parton, és az árban küzdöket is.’
Nr. 3 Prue apja, Roger mondja egyszer.
Ha az embernek gyereke van, hátha még egyetlen, úgy igyekszik nevelni, hogy tökéletes biztonságnak érezze az otthonát. Ezután következik, amikor az ember arra tanítja, hogy ebben a nagyon bonyolult világban is megtalálja a biztonságát. De nem úgy, hogy az ember mindentöl óvja, és megtiltja, hogy kilépjen a világba. Hanem azzal, hogy hagyja, hadd menjen bátran, tanuljon megállni a saját lábán abban a tudatban, hogy ott van mögötte az otthon biztonsága, ahová mindig visszavonulhat, ha úgy adódik. Mert annak semmi értelme, hogy a lányokat folyton óvjuk a világtól, mert egy szép napon már nem lesz mögöttük a szülö, hogy vigyázzon rájuk, és akkor úgy maradnak odakinn a világban, hogy még egy horgonyuk sincs, amiben megkapaszkodjanak, ha viharba kerülnek…
**********************************************
**********************************************
4. J. Anouilh: Becket vagy Isten becsülete
A pápa: Pedig Becket tudja, hogy mi tudjuk: címe és hivatala az egyetlen pajzsa a király haragjával szemben. Egy lyukas garast nem adnék a böréért, bárhol legyen is, ha egyszer már nem érsek!
A bíboros: Körmönfont játékot üz. De nekünk, Szentatyám, nagy eröt ad, hogy nem tudjuk pontosan, mit akarunk. A szándékok teljes bizonytalanságából bámulatos manöverezési szabadság születik. Egy combinazione-t javasolnék, Szentatya. Szentséged úgy tesz, mintha hinne aggályainak: fogadja öt, fölmenti prímási méltósága és hivatala alól, s tüstént utána, hogy megjutalmazza az angol egyház védelmében kifejtett buzgóságáért, újra kinevezi érsekké, ezúttal a kellö formában. Ìgy elhárítjuk a veszélyt, pontot nyerünk ellene, s egyszersmind pontot a király ellen.
A pápa: Veszélyes játék. A király keze messzire elér!
A bíboros: Jelenleg nem messzebbre, mint a francia királyé, akinek érdeke, hogy védelmezze Becketet. Politikánknak állandóan össze kell mérnie ezt a két kezet. Egyébként fedezhetjük is magunkat. Bizalmas leveleket küldünk majd az angol udvarhoz, megírjuk, hogy az új kinevezés csak formális, hogy érvénytelenítjük a kiközösítéseket, amiket Becket kimondott, másrészt tájékoztatjuk Becketet a levelek felöl, titoktartását kérjük, s azt, hogy tekintse öket semmisnek és nem létezönek.
A pápa (belezavarodva): Hát akkor talán felesleges is, hogy a leveleket titokban tartsuk?
A bíboros: Nem. Mert ez módot nyújt nekünk, hogy mindegyikkel úgy járjunk el, mintha a másik nem ismerné a tartalmát, ügyelve persze, hogy tudomást szerezzen róla. A lényeg az, hogy ne tudják: mi tudjuk, hogy tudják. Ezt egy tizenkét éves gyermek is feléri ésszel.
***********************************************
5. Soren Kierkegaard: Félelem és reszketés
Nemrég (2014 február) olvastam Hermann Hesse Glasperlenspieljét. Abban találtam a következö félmondatra: “…die Menschen, deren Angst zu Frömmigkeit geworden war, waren die Guten und Vorgeschrittenen des Zeitalters.”
Ez jutatta eszembe azt a kedvenc könyvemet, amelyet mikor Stockholmban éltünk, szinte állandóan magammal cipeltem: Soren Kirkeegard Félelem és reszketését.
“… a szellem világában csak az a bolond, aki magát teszi azzá…”
“A démoniságról általában nagyon keveset tudunk, noha a terület felfedezése iránt éppen korunkban jogos az igény…”
“Mi tette démonná Glostert, a késöbbi III: Richardot, ezt az iszonyatos démont, e legdémonibb, de kitünöen ábrázolt figurát Shakespeare jellemei közül? Az, hogy nem tudta elviselni a részvétet, amelynek gyerekkorától ki volt szolgáltatva. Monológja értékesebb egész morálrendszereknél, melyeknek fogalmuk sincs a létezés borzalmairól vagy az értelméröl.”
“Humánum tekintetében minden nemzedék egészen elölröl kezdi, nincsen más feladata, mint a megelözö nemzedékeknek, nem is jut tovább, amennyiben az elötte járó nemzedék nem árulta el a feladatot, nem csapta be önmagát.”
“Egy nemzedék sem tanulta a másiktól, hogy kell szeretni, …”
“Az ember legmagasabb rendü szenvedélye azonban a hit, és egy nemzedék sem kezdi máshol, mint az elötte járó, minden nemzedék elölröl kezdi, egyik soron következö nemzedék sem jut tovább az elözönél, amennyiben az a feladatához hü maradt, s nem hagyta cserben. A soros nemzedék természetesen nem állíthatja, hogy ez fáradságos, hiszen ez a feladata, és semmi dolga azzal, hogy az elözö nemzedéknek ugyanez volt a feladata, csak akkor lenne, ha valamelyik nemzedék vagy a nemzedékek képviselöi vakmeröen el akarnák foglalni azt a helyet, amely egyedül a szellemet illeti meg, ki a világot kormányozza, és olyan türelmes, hogy ebbe nem fárad el.”
***********************************************
***********************************************
(folyt. köv., illetve külön oldalakon, amik már nem a gyerekkoromhoz tartozó kedvencek: Glasperlenspiel, Stern der Ungeborenen; továbbá idézetek külön lapon és a Zsoltárok lapján)
time2life 