A vírusokról

Bár a tudomány határozott határvonalat húz a vírusok és a baktériumok közé, a mindennapi szóhasználatban gyakran keverednek, az emberek általában szidják a bacilusokat. Természetesen olyankor, ha tudják vagy csak úgy vélik, hogy valamilyen bajnak, betegségnek ők az okai. A történelemben minden korszaknak megvannak a maga gyors magyarázatai, „állandó bűnbakjai”, ha valamilyen járvány kitör. A középkorban ilyenkor Isten büntetéséről beszéltek, felvilágosult mai korunkban a bacilusokról és a vírusokról. Ezek ugyanúgy láthatatlanok az emberek túlnyomó többsége számára, mint Isten, és lehet, hogy ugyanúgy szeretnének az emberrel békében élni. Erről talán a saját mikrobiomunk – minden ember által hordozott néhány millió baktérium – tud többet, de velük sem tudunk kommunikálni.
Megijedni tudunk, ha fellép egy járvány, és ez az ijedtségünk jogos. A járványokat úgy érzékeljük, mint egy ellenséget, aki támad minket. Ha nem is mindig az életünket támadja, de a terveinket, a kialakult szokásainkat, az utazási vágyainkat, a mozgásszabadságunkat. A járvány hirtelen rádöbbent arra, hogy bár azt hisszük, kontroll alatt tartjuk az életet – az élet képes bármikor bebizonyítani ennek az ellenkezőjét.
A terjedő vírusjárvány felidézte – lehet, hogy nem csak bennem – a régi nagy pestisjárványokat, bennem elsősorban az 1347 és 1353 közöttit. Amikor leállítottak a Brennernél egy vonatot virusgyanúval, eszembe jutott, hogy azt olvastam valahol, hogy a pestis a Brenner hágón keresztül jött át Olaszországból Ausztriába. Már jó néhány hónapja várakozik türelmesen az elolvasandó könyveim között a Dekameron, hogy újra olvassam, most neki fogok látni. (Valamikor nagyon régen, egy félévszázaddal ezelőtt olvastam.) A XIX-dik században fedezték fel a Yersinia pestis baktériumot, amelyről feltételezték, hogy az okozta a nagy pestisjárványokat. Ennek a hipotézisnek a bizonyítása csak 2010-ben történt meg, csontokból vett minták elemzésével.
A pestis akkoriban Ázsiából terjedt át Európába, akkor is először Olaszországba. A járvány a megszűnéséig hatalmas pusztítást végzett, az akkori lakosság jelentős része meghalt. A statisztikák erre nézve nem egységesek, 10 százaléktól 50-60 százalékig terjed az a szám, amennyire a pestis lecsökkentette az európai népességet.
Reméljük, hogy mindez a múlté, ma már hamar megtaláljuk a módjait egy-egy új betegség elleni védekezésnek, akár úgy is, ha az ideig-óráig az életmódunk megváltoztatására késztet.
Tekintettel arra, hogy engem már egy ideje érdekel a mikrobiológia, mostanában, hogy a hírekben is állandóan a vírusokról hallani, még többet gondolkodtam el a vírusokról.
Egyrészt azt tanítják, hogy a vírusok csak úgy tudnak hosszabb távon fennmaradni és szaporodni, ha egy befogadó élő szervezetben vannak, másrészt viszont azt halljuk, hogy tovább tudnak terjedni nem-élőn, vagyis tárgyakon keresztül is.
Nincs mindebben sok ellentmondás, illetve végig nem gondoltság?
Mire gondolok?
Például arra, hogy ha a levegőben is tudnak terjedni, akkor kimutatható élőlény közvetítő nélkül is – úgy, hogy messzire fújja őket a szél. A levegő televan parányi mikroorganizmusokkal, ezek vajon nem tudnak a vírusok „házigazdái” lenni ideig-óráig? Nem tudom, de elképzelhetőnek tartom, hogy igen.
Hogyan születnek új vírusok és hogyan halnak ki teljesen más vírusok? Nem tudom, hogy a tudomány tudja-e már ezekre a kérdésekre a választ, mindenesetre engem nagyon érdekelnének.
Az emberek túlnyomó többsége csak akkor foglalkozik a vírusokkal, ha valami gondot okoznak, például valamilyen járvány van. De nagyon valószínűnek tartom, hogy az Élet rendszerének az egészében a vírusok pozítiv szerepet is játszanak, talán az élet szempontjából elengedhetetlenül fontos szerepet. Csak mi, az ember nem tudunk róla.
Nem tudom megállni, hogy hozzá ne tegyem: amennyi sok rosszat lehet manapság látni, amit az ember a természet és valamennyi élő ellen tesz, talán jobb is, ha nem tudjuk. Kevesebb a lehetőség ártani.

Ha a járvány

Ha a járvány, mint
Időst, engem lakásba
Bezár, rám kacsint
Sok könyv: No, most van időd,
Foglalkozz hát mivelünk!

Az emberi test

Az emberi test
Nem egyszerű fátyol a
Lelken, műszer, mely
Sok-sok csáppal érzékel, s
Fájdalmakkal int, perel.

A Föld képe a 21-dik század elején

Többször hallottam már, hogy néhány scifi vagy fantasy könyvre azt mondták, hogy olyan, mintha forgatókönyv lett volna: később valóra vált. Ez jutott eszembe a Blade Runner könyv (az eredeti változat szerint valami olyasmi a címe, hogy: „az androidok igazi bárányokról álmodnak”) és egy tegnapi rövid riportfilm kapcsán. Ebben a könyvben az igazi – nem klónozással készült – állatok olyan kinccsé válnak, amelyek ritkaságok, ezért nagy az értekük és ezért ábrándoznak róluk. A tegnap látott pár perces riportfilm szerint már ilyenre is van példa a Földön. Arra, hogy az igazi, nem genetikailag előállított állatok tartása válik státuszszimbólummá. Nem vadállatok tartásáról volt szó, ilyenre régebben is lehetett példát látni, maharadzsák, olajsejtek vagy kelet-európai újgazdagok amint háziállatként igyekeznek tigrist vagy hasonló ragadozót tartani. Nem, a kaliforniai Silicon Valley újgazdagai között a legújabb divat tyúkfarmot tartani. Nem nagyot, csak úgy hobbiból, kedvtelésből, magáncélra. Igazi tyúkokkal, igazi csirkékkel és igazi tojásokkal.
Mondanám, hogy azért legyenek óvatosak, vigyázzanak a vírusokkal, de nyilván ezt ők is tudják.
Néhány héttel ezelőtt írtam a blogon arról az „Egy faj leváltja önmagát” bejegyzésben, hogy a „felturbózott embernek”, az androidoknak nem lesz már előbb-utóbb szükségük a „fölöslegessé” váló 90 százalékra, és így fog az ember, a mai ember kihalni. A fentiek alapján elbizonytalanodhatunk ebben: úgy tűnik, mintha ezen a nagy földi piacon mindig az lenne értékes, amiből kevés van. Lehet, hogy valamikor egyszer „az igazi természeti ember” lesz a legdrágább kincs?
Manapság nem az. Míg a tyúkokat a gazdagok Kaliforniában csipkés terítős, meleg, puha fészekben tartják, sokezer ember, közöttük nagyon sok kisgyerek sárban, esőben, nincstelenül és magatehetetlenül szenved egy hevenyészetten takaró fedélféle alatt Szíriában. És rettegnek, hogy legközelebb náluk csap be a bomba.
A világ többi része nem törődik velük. A politikusok emberéletekkel pókereznek, az emberek meg örülnek, hogy nem oda születtek.
Ilyen a kép a Földön a 21-dik század elején. Vagy legalábbis a kép egy-egy apró részlete, mert még sok mindenről kellene írni a teljes képhez. Például arról, hogy hogyan tudnak parányi lények, vírusok óriásbirodalmakat megbénítani.

Táncoltat a körforgás

Volt egy régi út,
Volt egy ősrégi világ,
Éltünk boldogan,
Élhettünk volna talán.
Táncoltat a körforgás.

Majd ha elmegyek,
Hol lesz a szép új világ,
Élünk boldogan,
Élhetünk nagyon soká.
Táncoltat a körforgás.

A mikrovilág az alap

Örök körforgás
Az élet, nem bölcselet,
Valóság, szorgos
Munkája meg sosem áll,
Ez a riboszóma-gyár.

A mindennapi kultúra – kenyerünkről

Nem is olyan régen, mondjuk még abban az időben is, amikor én gyerek voltam, úgy kategorizálták – már amennyire az ilyesmi egyáltalán lehetséges – a kultúrát, hogy van népi kultúra, van mindennapi kultúra és van a magasabb kultúra. A népi kultúra talán csak abban tért el a mindennapi kultúrától, hogy jobban kötődött a vidékhez, a faluhoz és a múlthoz, míg a mindennapi élet kultúráját legjobban az állandó változás jellemezte. Változások a politika változásai miatt, változások a divat változásai miatt, változások a technika fejlődése miatt – sokféle oka van a változásoknak. Ami a legkevésbé változó kategória volt és maradt, az a „magasabb kultúra”, vagy én szívesebben mondom úgy, hogy a klasszikusok. Akik – amik már kiállták az idő próbáját, mindegy, hogy milyen műfajban, irodalomban, festészetben vagy zenében.
Ma nem ugyanígy van mindez? Úgy gondolom, hogy csak részben. Miért? A kultúra „fogyasztása” miatt. (Hű, de csúnya kifejezés!) Régen ki kellett mozdulni otthonról, hogy az ember a magasabb kultúrát élvezhesse, el kellett mennie operába, hangversenyre, színházba vagy múzeumba (jó, a könyvek kivételek, azt lehetett otthon olvasni), ma már mindez a „házhoz jön”. Aminek sok előnye is van. Például az, hogy nincsenek tüsszögő vagy fecsegő szomszédok a zenehallgatás közben. Például az, hogy nincs „rossz időpont”, felvételről meghallgathatunk, megnézhetünk szinte mindent akkor, amikor az a számunkra alkalmas.
Mégsem ürültek ki sem a koncerttermek, sem az operaházak vagy a színházak, és a múzeumok sem. Van valami olyan varázsa az élő előadásnak, ami miatt nem is fognak, azt hiszem.
Én is szeretek eljárni koncertre, színházba, múzeumba. Igaz, hogy a legtöbbször „öregek előadásaira” jutok el, aminek nyilván az a legfőbb oka, hogy nem én vagyok az egyetlen idősebb ember, aki nem szeret este sötétben egyedül hazamenni, és ezért inkább a déli, délutáni előadásokat választja.
Úgy alakult ez a hét, hogy egyszerre három ilyen programom is összejött. Voltam egy balett esten, ahol három darabot adtak. (Egy faun délutánja, Bolero és Carmina Burana.) Voltam egy musical előadáson, meghallgattam és megnéztem a My fair Lady-t. És végül voltam egy koncerten, ahol hallgattam egy kicsit Haydn és Beethoven zenéjét.
Nem tudom, hogy a korosztályomból hányan látták Budapesten a hatvanas évek második felében a My fair Ladyt. Nem emlékszem pontosan, hogy melyik évben láttam, de körülbelül 50 év telt el azóta – akkor lehettem 16-17 éves, ma pedig a 67-diket taposom. Mind a két előadás tetszett, mégis, azt hiszem, ez a mai fejjel látott egy kicsit jobban. Ami a világunkban a szomorú, hogy a könnyűnek nevezett műfaj ezen darabjának a témája semmit sem vesztett az aktualitásából: a nők háttérbe szorítása, lekezelése ugyanolyan aktuális még mindig.
Miért tetszett egy kicsit jobban a most látott előadás? Természetesen nem biztos, hogy a félévszázaddal ezelőtt látottra kellően emlékszem, de mégis, úgy érzem, hogy ebből jobban kiérződött, hogy a változáshoz nemcsak a lánynak kellett megváltoznia, hanem a férfinak is. Normálisnak tartott emberi kapcsolat csak úgy kezdődhetett el a kettejük között.

Veled

Nyújtsd felém kezed,
Kössük meg szövetségünk,
Időtlen szabályt,
Mellyel békésen megyünk
Az univerzumon át.

Teremtő dalok

A dalaimtól
Szélesedtek az esték,
Visszhangztak hegyek,
A hajnalfény gyönyörű,
Jó hangokkal érkezett.

Cosmic serpent

A hosszú útról
Visszatérni nem lehet,
Mondja a népdal,
Mondja a sámán, messze
Repül veled a sárkány.

Az, ami elmúlt,
Útrakelt másfelé,
Pörgeti őket
A meg nem álló kerék.
Repül velük a sárkány.

Stop the world, I want to get off

Stop the world, I want to get off.
Körülbelül 15-20 évvel ezelőtt láttam ezt a graffiti feliratot, és azóta többször idéztem. Nyilván amiatt, ahogy magamban néha érzem: kiszolgáltatva lenni egy világnak, ahol leselkedők, hamisítók, különféle módokon rosszat akarók forognak körülöttem, és én magatehetetlen vagyok velük szemben.
A világ azóta sem változott, vagy ha mégis, még rosszabb lett. Már nemcsak én érezhetem így magam, hanem nagyon sokan, szinte mindenki. A Big Brother, az általános megfigyelősdi, lehallgatósdi lassan már „természetessé” válik, mindenhol, mindenkit érintve, átfogóan van. És az interneten talán jónak is indult közösségi fórumok a sok „értékeléssel” egyre inkább eltorzítják a világot. Értékeljük, amiket vásárolunk, értékeljük egymás képeit, alkotásait, stb. , és a végén csak pontvadászattá válik az egész, egyre értéktelenebbé, mert gyakran hamis értékelések is közéjük kerülnek.
Az emberek önmagukat kezdik eltorzítani. Ezt nemcsak én mondom, de egy kis dokumentumfilm is jól bemutatta. Az emberek az image-teremtésükkel foglalkoznak, önmaguk igaz formálása helyett. Ami persze népszerűséghajhászás közben akkor sem menne, ha akarnák.
És a folyamat egyre jobban felpörög. Egyre sebesebben robog velünk a világ, és senki sem tudja megállítani.
Stop the world, I want to get off.
Mert a technika fejlődése korántsem csak pozítiv eredményeket hozott a számunkra. Mindannyiunk számára, az emberek számára. Szinte mindennap láthatunk erre valamilyen példát. Csak néhány napja volt Amerikában az Iowa-i előválasztás. Ilyen könnyű egy app-pal, egy alkalmazással nevetségessé tenni másokat? Csak a demokrata párt sérült-e ezáltal, vagy általában a demokrácia is?
Más példa. Nem tudom, hogy hányan hallottak a blogom olvasói közül az úgy nevezett dark netről. Az az illegális része a hálónak, ahol sok tiltott dolog (pl. fegyverkereskedelem és drogkereskedelem), és sok aljas dolog van. A technika fejlődése következtében nemcsak az államok válnak egyre inkább Big Brotherré, de sok magánszemélynek is lehetősége nyílik olyasmikre, amire nehéz finoman elítélő szavakat találni. Például másokat filmeznek, fényképeznek úgy, hogy azok nem tudnak róla (mosdóban, WC-n, stb.), aztán felteszik a darknetre a képeket.
Stop the world, I want to get off.
Végül még egy példát megemlítenék, amely talán sokaknak úgy tűnik még, hogy „ez csak scifi”. A folyamat, aminek részesei – elszenvedői – vagyunk egy olyan haladási irányt vett fel, ami önmagában is ijesztő. Ez az irány pedig az emberben levő genetikai programok kiolvasása, módosítása. Az állatokra nézve már javában tart ez a folyamat. Például a szarvasmarhák tejhozama. Úgy módosítják a teheneket genetikai úton, hogy a normálisnak tekinthető, a természetes tejhozam sokszorosát tudják produkálni. Igaz, ennek az ára, hogy az állatok élettartama viszont lecsökken. De ez szemmel láthatóan nem zavarja a mezőgazdasági ipart. Nem tudom, hogy az emberek többsége mennyire van mindezzel tisztában. Ilyen világot akartunk, ilyet képzeltünk el? Eltorzítunk vagy elpusztítunk mindent magunk körül?
Stop the world, I want to get off.

Egy jó néhány évvel ezelőtt írt versem:

ne akard
megváltoztatni
a lények
velük született
ritmusát
érési idejét
hogy
mikor hozzon
a fa gyümölcsöt
mikor bújjon ki
a csirke a tojásból
mikor induljon el
a gyermek
a keresés útján
egyetlen bölcs
sem tudhatja ezt
jobban
mint a lény
maga

szerető tekintettel
kísérheted
ez az egyetlen
szereped

Miért titkolnák el a Föld vezetői, ha itt lennének a földönkívüliek?

Jó ez a kérdés, szerintem, érdemes eltöprengnünk rajta, bár nagyon sokféle válasz lehet rá, elsősorban úgy, hogy előzőleg újabb kérdéseket vet fel.
Az ide eljött földönkívüliek nyilván nagyobb intelligenciával rendelkeznek (pl. ők ide tudnak jönni, mi nem tudunk odamenni), mint az itteni civilizáció átlaga, nem is beszélve a politikusok átlagáról. Tehát jó eséllyel ők maguk vennék át az irányítást. Észrevenné ezt az emberiség? Nem biztos. Vagy tudnának a földönkívüliek emberi alakot önteni, vagy tudnának maguk helyett olyan „bábukat” létrehozni, alkalmazni, akik gyakorlatilag azt csinálnák, amit ők mondanak.
Nagyon valószínű, hogy az ideérkezők kevesebben lennének, mint a Föld lakossága, tehát titkolni akarnák a jelenlétüket. Miért? Mert, ha nem azt teszik, a tömeg nem akarná, hogy uralkodjanak rajtuk, legalábbis nehezen fogadnák el, amíg ők maguk nem demonstrálják az erejüket.
Mégis, elképzelhető lenne olyan eset is, hogy kevesen vannak, akik idejöttek, és a jóval magasabb intelligenciájuk ellenére – vagy talán éppen azért – nem akarnak erőszakkal uralkodni. Úgy gondolom, hogy ebben az esetben is eltitkolnák a világ vezetői a földönkívüliek jelenlétét, ha tudomást szereznek róla.
Miért? Mert nem tudnának válaszolni a nyilvánosságnak tett bejelentés után sok-sok kérdésre. Hogy néznek ki a földönkívüliek? Ha nekik is emberi formájuk van, avagy képesek olyat felölteni, hogyan tud a mindennapi ember különbséget tenni? Itt élhetnének közöttünk? Milyen papírokkal? Melyik állam fogadná be őket? Mint menekülteket? Mit írnának be születési helynek az okmányaikba? És ha nincs nemük, ők lennének a harmadik nem?
Ha nem lenne emberformájuk, hogyan biztosítanák a hatóságok, hogy senki ne ijedjen meg tőlük? Honnan tudnák, hogy jóindulatúak? (Temészetesen ez a kérdés akkor is áll, ha emberformájuk van.)
Elvállalhatnának-e bármilyen munkát? Vagy például a szülők rögtön tiltakoznának, hogy az ő gyerekeiket ne oktassák földönkívüliek se az óvodában, se az iskolában, még akkor se, ha olyan emberformájuk van, hogy senki nem tudja megkülönböztetni őket a földi emberektől.
Megengedett lenne-e a számukra a szex az emberekkel, a házasság, a párosodás? Ki tudná ezt ellenőrizni?
És így tovább, és így tovább. Vége nincs a kérdéseknek, amiket nemcsak az újságírók tennének fel a feltételezett bejelentést követő sajtókonferencián, hanem még nagyon sokan.
És válaszolni nem tudnának. Nemcsak a bejelentők nem, de egyetlen politikus sem. Az ENSZ sem. Ennek a bolygónak az állapota jelenleg olyan, hogy ennél lényegesen könnyebben megoldható kérdésekre sem tudja megtalálni „az intelligens faj”, az emberiség a választ, megtalálni a jó, az intelligens megoldásokat.
Pedig a fenti sorokban a kérdések kapcsán leginkább csak az emberekkel szemben jóindulatú földönkívüliekre vonatkozó problémák merültek fel. Mi van akkor, ha több különböző társaság érkezik egyszerre? Mi van, ha ezek egy része jóindulatú, és a másik része nem? Mi van, ha ezek a csoportok egymással is harcban állnak?
Fel vagyunk mi készülve bármire is? Nem. Nem vagyunk felkészülve.
Miért nem? Mert nincs „mi”. Nincs egységes földi akarat.
Ezt már a természet is tudja mirólunk.

Ami van s amit látunk

A világ sokkal
Bonyolultabb, mint mit a
Gyermek lát s ért’ni
Vél, festett kép mögé tán
Sosem lesz betekintés.

Godzillától a kozmoszig

Godzilla éppúgy
Élni vágyik, mint mi s a
Hangyák is, mikor
Tanuljuk meg nem ölni,
De egymást megérteni.

A fajok közti
Megértés lehetetlen,
Kik ezt mondják, hogy
Akarnak beszélni az
Űrben, hol más a világ.