A könyv alcíme: Mein Traum von Gemeinschaft jenseits des Egoismus
Azt hiszem, hogy többen ismerik Philippe Pozzonak azt könyvét, amelyik németül Ziemlich beste Freunde címmel jelent meg, és amelyikből egy film is készült. Az egy regény, egy vagy ha úgy tetszik, két élet története, melyeken érdemes elgondolkodnunk. (magyarul talán “Második nekifutás”? vagy Èletrevalók? címmel jelent meg, nem tudom biztosan)
Ez a könyv nem regény, leginkább talán esszének nevezném, ha kénytelen lennék kategorizálni. Gondolatok felvetése az életről és arról, ami Philippe Pozzo di Borgo szerint a legjobban elrontja a mai társadalmat: az emberi kapcsolatok gyengeségéről. Eszmefuttatás arról, mit lát ő szükségesnek a változáshoz, és egyben egy „embrió-vázlat” a másfajta megszületéséhez.
Kiírok ide két idézetet a könyvből németül.
„Das Ich und Du, wie es unsere Gesellschaft sieht, grenzt aus – so, als gäbe es ein auserwähltes, erstklassiges, die gesellschaftlichen Kriterien von Erfolg, Leistung, Sportlichkeit erfüllendes Ich und Du. Als gäbe es eine Art mustergültiges Gespann und Anderssein nicht auf Unvollkommenes anwenden. Das Ich und Du aber sollte die Unvollkommenheit jedes einzelnen rehabilitieren, es sollte durch den Blick den anderen und durch seine Wertschätzung Sicherheit geben. In der Beziehung zum anderen ist Ungleichheit bereichender als steriler Normalität. Auf der einen Seite ist da Offenheit für den Mitmenschen, auf der anderen die Falle von Vergleich und Urteil.”
„Die Beziehung zu dem so ganz unterschiedlichen anderen löst mich von mir selbst, damit ich eine Antwort auf die Anforderungen unseres Miteinander finden kann. Es ist eine ganz andere Herangehensweise als die Grausamkeit unserer normativen Gesellschaft, wo sich simplifizierte, allgemeingültige Lösungen durchsetzen, unserer Umwelt großen Schaden zufügen, und Ausgrenzung und Erniedrigung mit sich bringen. Das Miteinander, bei dem der extreme Unterschied berücksichtigt wird, führt zur Erneuerung der Gesellschaft und respektiert gleichzeitig die Schöpfung.”
Nagyon tetszik nekem ez a megfogalmazás, bármennyire is valószínűnek tartom, hogy ez a hipotézis – amely nyomán elindulhatna változás – még sokáig, talán évszázadokig vagy még azon is túl, hipotézis marad. Írtam már egyszer-kétszer magam is – idéztem hasonlót másoktól is – hogy a mai világ állapotának egyik fő okozója az emberi kapcsolatok, a társadalmi viszonyok elmaradottsága a technikai fejlődéssel szemben.
Miért nem a tolerancia, miért nem a sokféleség harmóniájára törekvés, mindezek helyett miért a kíméletlen verseny jellemzi a mai világot?
Talán azért is, mert olyanok gondolkodnak el csak az emberi kapcsolatok milyenségének a kérdésein, akik valamiképpen már szélére szorultak ennek a világnak. Akik beszédét azért nem zavarják meg, mert a hatalmon lévők szemében az emberi kapcsolatok amúgyis lényegtelenek, az ő számukra csak az „úr és szolga”, „vezér és alattvaló” kapcsolatok léteznek. És az általuk gyengének ítéltek – idesorolják a nőket, az öregeket, a betegeket, a gyerekeket, stb. – eleve „nem lényegesek”.
Ezért értek egyet Philippe Pozzo di Borgo-val, hogy félresiklott valahol az emberi világ. Az embernek vissza kell találnia az emberségéhez, vagy ha úgy jobban tetszik, rá kell találnia arra, amit még talán soha nem élt meg, az olyan világ megteremtésének alapigényéhez, amelyben az egymásért dominál, és nem az egymás ellen.
-
-
time2life 