Az elmúlt néhány esős, hideg nap után jön vissza a kánikulai meleg. Hiányzott már, hiszen még korai lett volna meleg napok nélkül átcsúszni az őszbe. A kertnek jólestek nagyon az esők, de a beéréshez (paradicsom, szőlő, stb.) kell még sok napsütés.
in vino veritas
Sokan elhozták
Maguk igazságát, fény,
Víz, föld, szél, növény
Sok szőlőszeme, eggyé
Érlelte Gazda szeme.
Már rég nem írtam blogbejegyzést. Mentségemre szolgáljon, hogy nem voltam internet mellett. Karintiában töltöttem néhány napot, Klagenfurt közelében a Wörthi tónál. Készítettem róla egy külön lapot, itt a link hozzá:
Kiemelnék ide egy részt belőle:
Klagenfurt belvárosában egy nagy plakáton állt egy Ingeborg Bachmann mondás: A történelem egy tanár, aki sohasem talál tanítványra. Erre persze rengeteg példát lehetne felhozni, de a legjobb talán maga ez a tábla: ha jól emlékszem, Ingeborg Bachmann nagyon nem volt kibékülve a szülőföldjével, Karintiával, ahol felnőtt, és úgy gondolom, hogy az emberek mit sem változtak azóta sem. Aki nem rendelkezik egy jó nagy adag lokalpatriotizmussal, az ma sem maradna itt, hanem elmegy.
Nem azt akarom fejtegetni, hogy jó-e ez vagy rossz. Hanem, csak azért jegyyzem fel, mert úgy érzem, hogy világjelenség. Az emberek elvándorlása a nagyvárosokba, az egyre nagyobb városokba legalább olyan mértékben ezen is múlik, mint a munkalehetőség kérdésén. A világ maga túl gyorsan változik, mondhatnám felpörögtek a változások, nemcsak a technikaiak, bár nem függetlenül attól.
Ingeborg Bachmann Karintiában egy címke maradt. Egy híresség, de lelkületükben ugyanolyan idegen, mint volt. Vice versa? Ha Ingeborg Bachmann él valahol egy másik létben, az alapbeállítottsága megmaradt?
Pedig, vendégként itt járva, sok minden vonzó Karintiában. Talán, mikor az ember vendég valahol, nagyobb időszakot lát, mint akik benne élnek. Jobban hat a táj – vagy csak velem van így? Amit Ingeborg Bachmann az itt élők túlzott lokalpatriotizmusának érzékelhetett, az nekem a táj makaccsága? A természet, a táj masszív ellenállása a világon sok helyen látható rombolás, természetrombolás ellen? Érzések ezek, nyilván nem tudományosan megalapozott állítások.
Ugyan a nagypolitika eseményei miatt — G20 találkozó, több helyen választási kampány — valószínüleg az újságírók nem beszélnének most uborkaszezonról. De nekem mégis egy kicsit olyan érzésem van, a kánikula folytatódott junius után most júliusban is, és ez tulajdonképpen jó. Kert és néha unoka, ez jelenti a napjaimat.
Egy uborkaszezonhoz méltó kis epizódot szeretnék megörökíteni itt, a napokban olvastam az újságban, talán mást is megmosolyogtat. (Megtörtént eset.)
Mint a világon sok helyen, itt Ausztriában is úgy van, hogy a bankfiókokba a hétvégén is be lehet menni, pénzt kivenni, számlaállást ellenőrizni, stb.
Egy ilyen alkalommal történt, hogy valaki észrevett egy kisegeret — állatot, nem computer-egeret! — amint éppen beszaladt az egyik állvány, polc mögé. Hazaérve rögtön írt egy levelet (emailt) a bankjának az egérkéről.
Hétfőn meg is jött a banktól a válasz, valami ilyesmi: Kedves Ügyfelünk! Köszönjük az értesítését, továbbítottuk a levelét a Facility Management részlegünkhöz további intézkedésre.
No lám, facility management. Ezek után nem csodálom, hogy már a hároméves óvodásoknak is projektek vannak.
(egeres képem nincs, az idetett fényképek a mindennapjaimból)
Töprengések egy esős-borús, hideg nyári napon
Hogyan szülik meg a korszakok mindig az utánuk jövőket? Miért oly gyakori, hogy az egymást követő korszakok mintha egymás ellentétei lennének?
A háború békét szül, a béke háborút. Az erős, szigorú fegyelmet, rendet gyakran káosz, vagy legalábbis kaotikus állapotok követik. Azután az erő, az erkölcs, a morál, az istenek dúsan burjánzó sokféleségét a puritanizmus, az egyistenhit, az egyszerűsége miatt is tisztának érzett rend igénye, majd megvalósulása váltja fel. Amíg az is romlani nem kezd.
Mi hajtja a világot? A sok kicsi emberi törekvés vektorerejéből hogy jön létre az eredő erő?
Minél régebbre próbálok visszatekinteni a múltba, annál inkább ezt látom. Try-and-error, és nemcsak a biológiában. Az erős kasztrendszert követi egy a la „görög mitológia” korszak, amely után jön egy tisztulási vágy, amely ugyanúgy hoz öldöklést és diktatúrát. Az ideák sohasem tökéletes megvalósulásán múlik? Vagy mindannak az előtérbe kerülésén, amik háttérbe lettek szorítva?
Hová halad a mai világ? Felismerhetetlenül keveredni fognak emberek, klónok, robotok, és még ki tudja, hogy miféle lények? Egymás azonos jogi szintű tolerálásával vagy valamiféle hierarchia szerint? Mind a kettő sok veszélyt és konfliktuspotenciált rejt magában. Például? Például a látszólag igazságos azonos szintű jogi lehetőségek. Hogy lehet azonos jogokat elismerni egészen különböző képességű lényeknek? Hiszen még a gyerek és a felnőtt között is tesz különbséget a mai jog, helyesen. Egy android és egy ember között pedig sokkal, de lényegesen sokkal nagyobb különbség lehet.
Fiktív kérdések ezek? Nem hiszem. Ma még talán annak tűnnek. Ma még a jogi kérdések a különböző nemekre vonatkoznak, a közelmúlt kérdései pedig a különböző emberfajták voltak. De a közeljövő kérdései már ezek lesznek. Vagy legalábbis ezek is köztük lesznek.
A jogalkotás mindig elmarad egy kicsit a fejlődés, a világ alakulása mögött?
Azt hiszem, az a kisebbik baj, ha csak elmarad. A sokkal nagyobb veszélynek ma azt tartom, azok törekvéseit, akik nem kimondva, de lappangva, fel akarják számolni a rendezett államiságot, a jogállamot. Helyébe csak a jog mögé meghúzódó, az egész világra kiterjedő Pate-rendet tennék. Egy szörnyeteg akarata alá rendelni mindent.
Isten óvja a világot ettől!
Volt már ilyen? Minden bizonnyal, de azt hiszem, ott már nem maradt más kiút, mint a teljes pusztulás, a total újrakezdés.
Jó lenne, ha ettől megmenekedne az utánunk jövő nemzedék.
Van különbség egy Zeusz meg egy ilyen „modern” Keresztapa között?
Nehéz megmondani. A becsapás és az erőszak minden korban, minden formában rossz.
Volt olyan Zeusz, aki belátta, hogy ő maga is alá van rendelve a Sorsnak, utol fogja érni az isteni igazságszolgáltatás, megmérettetés. A Keresztapa (vagy keresztapák) ennél sokkal sötétebb figuráknak tűnnek: akit már rég csak a haszonvágy mozgat, annak legfeljebb csak vékony színpadi függöny a moralitás.
Kezdetben a társadalomstruktúrák, a hitek ellentéteiről beszéltem, s ahová jutottam az a jellembeli ellentétek? A világ folyása nem más mint a Jó és a Rossz örök harca?
Sokan mondták már ezt, régóta. Mégis, azt hiszem, hogy mindenkinek saját magának el kell jutnia ennek a felismeréséhez.
time2life 