mint a többi évekhez kapcsolt vers oldalon: a sorrend olyan, hogy mindig az ujabb kerül felülre
Gének és lélek
Ha mindenhová
Ugyanazt viszem, önnön
Makacs lényemet,
Mit számítanak gének,
Ha hat rajtuk a lélek.
Eloldódás
Ha már nem köt majd
Semmi gond ide, sem jó
Tennivaló, sem
Érző szívű kisgyerek,
Szállok, mi vár, fészkemhez.
Fények és gének
Fények és gének
Kánonban ha egymásra
Lelnek, dalukkal
Remélik, segítenek
Egy kicsit az embernek.
Elröppenő gondolatok
Mikor nem tudom
Szavakba önteni, mi
Bennem motoszkál,
Olyan, mint velem játszó,
Elillanó fénysugár.
Lassan ereszkedő homály
Alkonyi homály
Fűzi össze bennem a
Jelent jövővel s
Múlttal, tűnik az idő,
Marad szeretet-erő.
Haiku magamnak
Möbius szalag
lehet a DNS lánc,
örök körforgás
Három haiku
erőt adnak a
fák nekem, jó barátok,
túl a halálon
jeges lett a tó,
madárláb óvatos, a
fagy alattomos
a négy elemé
poraim, víz, tűz, föld, szél,
szavaim tiéd
Flórának 2020 december végén
Kisvirág, kicsi lány,
Álmod mint egy felhő-szárny,
Szíved vezet, vigyázz rá,
Szeretet tesz boldoggá.
Nem csak mesterség
Hegedű, ének
Hangja csak szabadon szép,
Ha nem rángatja
Dróton senki a hangját
Adót s a művész kezét.
Sötét démon
Sötét démon árt
Mindenkinek, ráül a
Gyerekre, fosztja
Önmagától, gátolja
Földet a tisztulástól.
Régi történet egy letűnt világból
Régen volt nagyon,
Felmentünk a tetőre,
Ott várni be a
Halált hozó hullámot,
Lezárni egy világot.
Hiába jött az
Akarnok, nem mentem el
Vele, az ördög
Néha az emberforma
És jobb Isten hulláma.
Évezredek nem
Hoztak ebben változást,
Kit rossznak látok,
Kiben nem hiszek, útra
Társam az sosem lehet.
Jól szeretni tanulunk
Aktív és passzív
Között pulzál életünk,
Keressük így is,
Úgy is azt, hogyan hat jól,
Amit a szeretet ad.
Megállítani nem tudták
Megállítani
Nem tudták, minden földrészt
A maffia ural
Már, az élet elromlott,
Sötét szenvedéssé vált.
Megállítani
Nem tudják, minden földrészt
Elnyel a jövő
Óceán, víz mossa el
Az ember minden nyomát.
Szeretnék egyszer
Szeretnék egyszer
Oly nagyon szépet írni,
Mi minden szívben
Visszhangot verne és nem
Lenne soha feledve.
Véges élet
Ne sírj, hogy véges
Az élted, újat kapsz majd
Megint, új anyag
Az új test, miből mást, még
Szebbet, jobbat készíthetsz.
Ha végtelenül
Élnénk, a halmozódó
Hibáinkkal mit
Kezdenénk, úgy sohasem
Lehetne újrakezdés.
A gén
Elfogadni nem
Könnyű azt, gének döntik
El, hogy milyen vagy,
Nem emberi tudás, egy
Örökmozgó gép, a gén.
Nem tudod, honnan
Jött, mióta jár, újra
Termelve anyag
Végtelen sorát, véges
Létű embereken át.
Elváló idő
Bús idő, jönnél
Tán szívesen énvelem,
De haladnod kell
A magad útján, énrám
Más út és más idő vár.
A most ébredőnek
Ébredező kis
Ember, tanuld szeretni
A csendet és a
Magányt, belső utad sok
Tanulnivalóval jár.
Boldog Karácsonyt!
Boldog Karácsony
Szálljon a világunkra,
Mint láthatatlan
Jó Felhő, minden szívbe
Szeretetet cseppentő.
Emberi évszakok
Tán a szellemlét
A hiányzó negyedik
Évszakunk, gyermek
Tavasz, ifjú Nyár s érett
Ősz után Telünk s fagyunk.
Mi megfagy, az nem
Vész el, felolvadásra
Vár, remél Napot,
Mely neki is hoz újabb
Bontakozást, virágzást.
A zene
A zene nyelve
Volt, van és lesz örök híd
A szférák és az
Emberszívek közt, idő
Nélküli utak fölött.
Ünnep-e
Ünnep a szívünk
Mélyén nem ugyanakkor
Van, mint naptárban,
Külső csillogás elhal
Lelkünk rejtett bújában.
Elysium szigete
Ha varázsolni
Tudnék, védett Szigetet
Teremtenék, hol
Otthonra lelnének a
Szerető, igaz lelkek.
Az Elysium,
Ahol meggyógyulsz s vigaszt
Nyersz, szeretetben
Segítő karok között,
Nem ér el ártó ördög.
Felnőhetsz óvó
Szárnyak alatt, kik védnek,
De fogva soha
Nem tartanak, erőssé
Jóban edzheted magad.
Jó szülő
Ki szívvel nevel,
Lesz jó szülő, gyereknek
Sosem ártó, rá
Odafigyelő, sosem
Gúnyoló, csak szerető.
Ember a kozmoszban
Kozmoszban élő
Embernek nem számít a
Nem, nő vagy férfi,
A szaporodásához
Egyik sem kell már neki.
De számít majd ott
Is az ember-minőség,
Becsület, hűség,
Erőszakmentes élet,
Jó szívbéli közösség.
Apa és anya
Lehet két nő, két férfi
Vagy tán két robot,
Azon múlik, gyereknek
Ki mennyi jót adhatott.
Az Életfa tanítása
Életfád tanít,
Ha felleled s kérdezed,
Egyre több kaput
Segít felnyitni neked,
Megérsz s észre sem veszed.
Az igazi filozófia
Az élet adja
A filozófiánk, nem
Papír-bölcsesség,
Melyet elfúj a szél vagy
Feléget a hevesség.
Boldog jövő képei
Egy boldog jövő
Képei rejtőztek el
Bennem, óvja a
Zár, nem jött még az idő,
Hol előjöhetnek már.
Sziklák a tengerben
Sziklák merednek
Ki a tengerből sok-sok
Ezer éve már,
Hiába, nincs tisztulás,
Nincs oldás, feltámadás.
Milyen változást hoz a halál
Amit a halál
Után vissza sohasem
Nyerhetünk, az a
Nézőpontunk, belülről
Látni múló életünk.
A halál megfoszt
Önmagunktól, mert az Én
Már más, aki volt,
Annak fészke ezután
A kép és élmény raktár.
Aki marad, az
Kívülről lát egy házat,
Melynek ablakán
Az egykor benne élt nem
Tud kitekinteni már.
Szomorúság a homályban
Kihalt a park, köd
Szállt a tájra s lelkünkre,
Halkan félelem
Lopódzott a szívünkbe,
Boldog idők lesznek-e.
Mennyi rossz lapul
Még a mélyben, szétzúzni
Készül törékeny
Világunk, legyen a jó
Megint nem más, mint álom.
Fenyőfák piaca mellett
Fáj a kivágott
Fenyők látványa, nekik
Ez lassú halál s
Nem szép ünnep, én élni
Hagynám őket, mind, mindet.
A gyors génmódosítások ellen
A sejtjeinkben
Több a teszt s a pontosság
A programokban,
Mint ott, mit mi írunk, jobb,
Ha bent nem kontárkodunk.
Evolúció-út maradványai
Álmos vagyok, mint
Egy mackó télen nappal
S aktív éjszaka,
Mint a bölcs bagoly, ember
Testben miket hordozok?
Isten választott lénye
Kibe helyezi
Isten a bizalmát, nem
Forma a döntő,
Mire használja, mit kap,
Erről ítélkezik ő.
Míg élek, remélek
Remélek, amíg
Élek, nem a jelenben,
De a jövőben,
A sötétség korának
Végében, más életben.
Csupa zöld romok
Rommá vált házak,
Mik őriznek egykori
Szépségükből még,
Zöld növények tanyái,
Gyorsan jött a feledés.
A természet győz,
Visszanyer, így mondják az
Értetlenek, de
Győztesek csak úgy leszünk,
Ha egy csatát sem nyerünk.
Egy civilizáció végnapjaiban
Hideg világban
Kellenek jó emberek,
Mentsék a hitet,
Az ártatlan lelkeket s
Minél több meleg szívet.
Mentsék a fagytól,
Elromlástól, kit lehet,
Vigyék át őket
Az Élet Szigetére,
Hol kezdhetnek új létet.
Nincs megbocsátás
Szél hallotta csak:
„Bocsáss meg!”, szívek meg nem
Nyíltak, nem igaz
Szavak a porba hulltak,
Senkit nem gyógyítottak.
A démon és az ember
Démon az embert
Oly gyermeknek tekinti,
Kit könnyen mozgat,
Meg- s elrontván belőle
Bűnbak és bábu marad.
Lesz-e jövő az
Embernek, hol erősebb
Lesz, mint zsarnoka,
Neki teremtett helyet
Megérve elfoglalja.
Elfújja a szél
Elfújja a szél
Szavaink szerteszét, hol
Szállnak le, rejtély,
Befogadó szívbe vagy
Uralkodó közönybe.
Tönkrement teremtés
Mindenből csak a
Visszája maradt, eltűnt
Mindaz, mi jó s szép,
Sötét figurák tánca
Az egykor-ember helyén.
Nem akarok géppé lenni
Magamat védem,
Ne akarják, gép legyek,
Mindenkit védek
Ezzel, ki inkább ember,
Bár a gép tökéletes.
Mikor dől el
Mikor dől el, hogy
Egy emberből mi lesz, mit
Őriz belőle
Meg az emlékezet fent s
Idelent élő szívek.
Mikor dől el, hogy
Egy sejtből mi lesz, ketté
Osztódik s önnön
Gyerekeiként él vagy
Marad egy, míg jön a vég.
Elmúló világ
Leesett idén
Az első hó, máskor ez
Öröm, feloldó,
Most mintha sírna az ég
Is velünk, kik elmegyünk.
A fény kis spektruma a mienk
A fénynek mikor
Mely színét látjuk, rejtély,
Egy áll mindig őrt
Többi barlangja előtt,
Vagy szemünk a fényvesztő.
Nem bánom lassúságom
Másoknak cammog
Az idő, én gyakran oly
Nehezen érem
Utol önmagam, de jól
Érzem magam lassúan.
Hiábavaló jótanács
Ne hallgass rosszra,
Hiába e jó tanács,
Ha nem tudjuk a
Rossz miként jön, mely formán,
Mily ármánnyal les miránk.
Télen a tavon
Jegesedik a
Tó teteje, madárláb
Vigyázva tipeg,
Lesz-e hideg, erős fagy,
Ki tudja, mit hoz a holnap.
Nyájban vagy egyedül
Ne hidd el, hogy a
Nyájban haladás mindig
Jobb, késő, mikor
Már fogy a nyáj, farkasok
Levetik bárány-ruhát.
Tankáim
Micimackó csöpp
Bölcselkedései, lásd,
Tankáim ezek,
Mit nekem ad az élet,
Bennük nyújtom át nektek.
Változó világ
Nagyanyám egykor
Postakocsin utazott
Budapestre fel,
Nem volt vasút, autó ott,
A Felvidéken lakott.
Gyerekkoromban
Repülni sokan vágytak,
De nyaralni még
A családok nem messzi
Tengerpartokra jártak.
Unokám mire
Megnő, távmunka lesz csak,
Fentről a holdból
Irányít mindent gép-Ő,
Intelligens főnöknő.
Változó világ,
Ember szereti, mibe
Beleszületett,
Nem látja meg, mit vesztett,
Míg álmokat kergetett.
A vándorlónak
Megtett utadon
Ne akarj visszamenni,
Ha hibákat látsz,
Jövőd útjain javítsd, s
Türelmed el ne veszítsd.
Az élet ciklusa
Kezdetben vala
Az Álom, mely születni
Vágyott, teremtés
Után kifejlődni, majd
Új, szép álmokat szülni.
egy kis különc 3-6-6-1
jó árny az,
gyermeket nem riaszt,
láthatatlan segít,
ad
Tél elején
Alszanak a fák,
Nem zajongnak a kacsák,
Csendben úsznak a
Tavon körbe, nyugalmat
A tél eresztett mindre.
Időm egyszerre
Sok és kevés, téli nap
Hamar végetér,
Csak álmodom mindarról,
Mit szeretnék tenni még.
Zuhanyozás után
Lassan oszlik fel
Tükrömön a pára, míg
Láthatóvá lesz
Arcom kontúrja, ifjat
Rejtő öreg vonala.
Nem cserélek Ént
Nem cserélek Ént
Senkivel, vagyok, aki
Vagyok, se testem,
Se lelkem ne legyen az
Ördögé, csak Istené.
Mi hal meg belőlünk
Nem a halál az
Örökkévalóságunk
Gátja, a testünk
Halála nem léleké,
Az tovább szeret és él.
Hideg világ jön
Meleg érzést ad
Az összetartozás, fűt,
Vigasztal néha
Nagy távolságokon át,
Kár, hogy ritka manapság.
Jégkorszak felé
Halad világunk, lelkek
Megdermednek, fagy
Telepszik rájuk, ami
Azután mindent ellep.
Egy klón szemei
Eltompult, bamba
Tekintetek, ilyenek
Mind a klón-szemek?
Felébred-e bennük láng,
Huncut mosoly, csillogás?
Adni szeretnék
Adni tudjak jót
Minden életemben, ezt
Add meg nekem, ó,
Istenem, ne fájjon a
Szíve egy gyereknek sem!
Menekülni és menteni
Kinek nincs hová
Menekülnie már, hogy
Menti át őrzött
Lelkét a sötétség vad
Tobzódásán, bús korán?
Advent közeleg
Advent közeleg,
Nyugalom korszaka, de
Az ember mélye
Nem tud nyugodni, ha egy
Világot lát rendülni.
Vírusjárvány és
Váltakozó szabályok,
Gyorsan vált minden
Idegenné, félelem
Hol honol, nincs ünneplés.
Tudatlanul megyünk
Van, amit menet
Közben kell megtanulnunk,
Csak azt ne vétsük
El, meddig mehetünk az
Úton felelősséggel.
Aki nem gondol
Erre, szabadnak véli
Talán önmagát,
Téved, morál nélkül nem
Lehet igaz szabadság.
Sosem lenne jó párom
Sosem lenne jó
Párom nekem, kinek a
Házasság nem más,
Mint küzdőtér, nem múló,
Időtlen vetélkedés.
Sosem lenne jó
Párom nekem, ki társán
Uralkodásra
Tör, erőszak s hamisság
Engem fagyasztó légkör.
Sosem lenne jó
Párom nekem, ki hagyná,
Döntsek mindenben
Én, gondolkodó, érző
Lény kell, nem csak toldalék.
Egységet így a
Két különféléből kell
Kikovácsolnunk,
A teremtő összhangot
Mindig megújítanunk.
Elkerülhetetlen vég
Nehéz elhinni,
Hogy elsüllyed a hajó,
Véget ér egy ki
Sem fejletten sorvadó,
Bús civilizáció.
Nehéz elhinni,
Pedig látszik már, semmi
Rajta nem ép, egy
Utolsó zenehang száll,
Majd mindent elnyel víz s lég.
Szomorú lelkek
Szomorú lelkek
A távolságon át is
Egymásra lelnek,
Túl e világon köti
Őket a szeretet meg.
Művilág
Műtojás, műhús,
Génlabor termékei
Az utódaink
Mindennapi étele,
Műszív, műgyomor egye.
A bölcsesség nem mindent tudás
Nem hiszem, hogy több
Tudásra vágyik, ki bölcs,
Szeretne olyan
Lenni, mint az adni tudó,
Sok százéves, élő tölgy.
Nem akar mászni,
Mint a mókus, kopogni,
Mint a harkály, ő
Az, aki sok életnek
Védelmet és teret ád.
Jobbítások
A tudattalant
Formálni azt jelenti,
Átírni belső
Programod, jobb megy tovább,
Mint milyen volt a kapott.
Nem látva cselekszünk
Sosem tudjuk, mi
Marad léteinkből az
Időtlenben fenn,
Egy minta határa hány
Fényévnyire nyúlik el.
Virtuális világ, igazi homály
Könnyen becsapja
Magát, ki virtuális
Világban él csak,
Nem látja, bábuk mögött
Szálak hogyan mozognak.
Önpusztító út
Mikor már minden
Másolható lesz, ami
Ma valóság, nagy
Csapdánkká válik s elnyel
A virtuális világ.
A kommunikációnk változása
Van-e delfinek
Közt privát beszélgetés,
Vagy minden hang szól
Mindenkinek, ki hallja s
Akarja, értse az meg.
Ilyenné lesz-e
Az ember, minél inkább
Csak a neten él,
Nincs több édes kettesben,
Szavaink a tömegé.
Szabad akarat lesz-e még
Szabad akarat
Velünk született nagy kincs,
Lesz-e a fejlett
Android embernek, vagy
Nem érti, hogy mije nincs.
Álmaink nélkül
Álmaink nélkül
Szürke, gépies lenne
Az élet, mintha
Magunk sem lennénk mások,
Csak gondolkodó gépek.
A gyógyuláshoz forrás kell
A mélyben rejlő
Fájdalmaink felhozni
Csak olyankor jó,
Ha a gyógyulás-forrás
Közel van, már látható.
Hordozott fájdalom
Szelídség és a
Belátás lehet helyes
Tettekhez vezet,
De nem gyógyítják meg a
Mélyben fészkelő sebet.
A felnövekvő gyermekeknek
Ismeretlen a
Jövő, mivel készítsem
Fel a gyermeket,
Őrizd szíved, az adhat
Észt, de ész nem ad szívet.
Ha félsz, ne szégyelld,
Valahol mindenki fél,
Csak ki feladja
Hitét s az útkeresést,
Azt nyeli el a sötét.
Pálmám a szobában
Haldokló pálmám
Új levelet növesztett,
Bízzál énbennem,
Mondja nekem, nincs vége
Még a közös életnek.
Mindennapi tanulnivalónk
Mondd, mi van egy zárt
Hordóban, bor vagy méreg,
Mondd, mi rejlik egy
Emberben, gyilkos szándék
Vagy igaz, érett lélek.
Megtanulni ezt
Mind látni, ehhez kell az
Élet útja, a
Rébuszra adott választ
Ő mindjárt elbírálja.
Változásban az örök
Minden évben új
Falevelek s gyerekek,
A kép hasonló,
Az átélő más, ilyen
Az örökkévalóság.
Mindig csak néző,
Ha voltam, örülök, hogy
Otthagytam, s a lét
Körforgásának örök
Váltását választottam.
A Föld-lakók kérdése
Hová visz minket
Az idő egyre gyorsabb
Sebesvonata,
Nem szállhatunk le vagy át,
Soha nincs végállomás.
Utolsó szavam
Utolsó szavam
A halálom előtt, nem
Tudom, mi lesz, s ki
Hallja, Istenen kívül,
Szomorú szívével meg.
Őszi mélabú
Halk szomorúság
Ereszkedett a parkra,
Mai sétámon
Búcsúztak a fák, hideg
Jön, s hosszú téli alvás.
Senki sem marad halott
Hisz ti mind éltek!
Kire gondoljak én a
Halottak napján,
Tán jövőre, hol látjuk
Egymást, bár utunk elvált.
Az őszi avart nézve
Lehet, a színek
Szíve szereti a gyors
Változást, meg nem
Álló pompát, az örök
Egymásba alakulást.
Egyszerre vagyok
Néha úgy érzem
Egyszerre vagyok ifjú
Lány s öregasszony,
Lelkem független testtől,
Ide és oda csapong.
Világítani a sötétben
Világítani
Tudni a sötétben, ott,
Hol a szem nem lát,
Különleges, nem becsült,
Emberi tulajdonság.
A test és az Én
Sosem tudnak klónt
Csinálni belőlem, mert
Lehet hasonló
A megtévesztésig, de
Én leszek, ki hiányzik.
Én? Nem hiszik, hogy
Van ilyen, mintha minden
Tudás, hit s program
Benne lenne a testben,
Klónozható sejtekben.
A testünk olyan,
Mint egy nagy szekrény, kacat s
Kedves emlékek
Tára, marad, ha útra
Kelünk, minden a Mára.
Eltévedt kereső
Szegény pap, ki hitt
Egyházában, nem vette
Észre, nincs már ott
Isten, rálelni akar,
Keresse jó szívekben.
Ki bizalmam elvesztette
Ki a bizalmam
Elvesztette, nem tudom,
Miért vár mást, mit
Tőlem sokáig kapni
Fog, az bizalmatlanság.
Ha mindent elnyel a sötét
Ha csak magamban
Marad egy kis tiszta fény,
Szomorú leszek,
De féltve viszem, óvom,
Míg kell, el nem szennyezem.
A jó szó is kenyér
Kenyér a jó szó,
Amely szívhez hatol, ad,
Táplál, felolvad,
Új magok születnek és
Belőlük új kenyér lesz.
Amikor nincsen remény
Megvigasztalni
Hogyan lehet, ha nincs már
Vigasz és remény,
Mi viszi az életet
Tovább bajok idején.
Járvány, háború,
Tömeges pusztulás, bajt
Sokfélét látott
E Föld már, mégis mindig
Újat nevelni próbált.
Az embernek a
Sötét démonjaival
Önmagának kell
Megküzdenie, hogy ne
Tegyék világát tönkre.
Résznek lenni
Szebbnek látnánk-e
A világot, ha tudnánk
Elfogadni, hogy
Nem érthetünk mindent meg,
Résznek lenni nem vétek.
Az út és mi
Alakítjuk az
Utunk, mikor megyünk, és
Az út megformál
Minket, sohasem tudjuk,
Mely hatás az erősebb.
Mindennapi kis örömeim
Örülök, ha jól
Sikerül megtalálnom
A szavakat és
Öröm, ha továbbadok
Sok jót, mit nekem adtak.
Az idő múlása és az ember
Még két hónap, s ez
Év is hamar végetér,
Emlék lesz minden
Énünk egyre növő, nagy
Begyűjtő roncstelepén.
Felhalmozunk, de
Minek, se tárgy, se emlék
Nem ússza meg a
Feledést, nem tudjuk mi
Jön velünk jövő felé.
Az út attól lesz, hogy megyünk rajta
Ismeretlenek
Egy buszban, nem ismert az
Útvonal, ilyen
Az élet is, menetrend
Helyetti pótlásokkal.
Jelzések a mélyből
Hogyan születnek
Az ösztöneink, kódok
Meg nem értett nagy
Halmaza bennünk, könyvek,
Miket már rég cipelünk.
Ősi útjaink
Jó és rossz emlékei,
Óvni akarnak,
Fejtsük meg, azért küldik
Rejtélyes jelzéseik.
Az értelem is játszótér
Játszótér csak úgy
Jó, ha tele gyerekkel,
Üresen néma,
Magatehetetlenül
Lényegét vesztett, csonka.
Az értelem is
Ilyen lélek és anyag
Nélkül, hiába
Hiszi ő a csúcs, minden
Mit teremt, közönybe fúl.
Elvesztett lágyság
Hidegen hagynak
Mostanában a versek,
Bármily szépek, ha
Elandalítanak, nem
Vágyom, hogy kábítsanak.
Nincs garancia
Nincs garancia,
Hogy igazságra lelek,
De keresnem kell,
Nincs biztos siker, de mi
Bennem fontos, tennem kell.
Nincs garancia,
Hogy megértenek, s marad
Torzítatlan, mit
Teszek, nincs garancia,
Hogy jó társakra lelek.
Ki meg sem próbál
Elindulni, nem juthat
Sehová, hamu
Lesz, mi lángjából marad,
Lehetett volna gyémánt.
Sötét jövő
Kőszoborrá vált
Emberek, megdermedt az
Élet, nem nyílik
Virág, Istenem, ne hagyd,
Hogy pusztuljon a világ.
Ha hosszú idő
Múltán idetéved egy
Űrbeli vándor,
Menteni lesz-e még mit,
Csupasz lelkek házait.
Módosított emberfaj
Félnünk mikor nem
Kell a változásoktól,
Ha tudjuk, az tesz
Emberré más formában,
Aki itt és így voltunk.
Útkereső és hídépítő
Útkereső és
Hídépítő, ezen két
Feladat gyakran
Együtt jár, előbb magány,
Aztán kell sok-sok jó társ.
Mester és Tanítvány
Embervadász nem
Akarok lenni, senkit
Erőszakkal nem
Jó változtatni, sosem
Könnyű jól segíteni.
Az mutatja a
Mestert nekem, ha várni
Tud türelmesen,
Míg a Tanítvány felnő, s
Végzi az elvégzendőt.
Alkotni annyi, mint adni
Ki ír, ki fest, ki
Másképp fejezi ki az
Átélteket, mit
Kaptak, s miből fakadt az,
Amit ők továbbadnak.
Holdfényben
Holdfényben fájón
Dalolnak vágyaink fent,
Remélünk időt,
Mikor ránk találnak egy
Földi életben, itt lent.
A gonosznak önmaga a csapda
Ártó gonoszság
Mindig csapda, tartja az
Elkövetőt át
Sok léten, bűnhödni nem
Tud, belevész egészen.
Mentő segítség
Ki segíteni
Akar az embereknek,
Annak sok munkát
Ad Isten, sok van, kinek
Mentő segély nagyon kell.
Ahol nincs bocsánat
Ellopott időt
Nem lehet visszaadni,
Kedves gyerektől,
Ha elválasztottak, nem
Lehet megbocsátani.
Hinni és bízni
Hinni és bízni,
Csak így lehet sötétben
Menni, elvesztett
Tudás viszajön, vesztett Ént
Elnyel a hideg közöny.
Októberi napsütés a kertben
Gyorsan kinyílt még
Néhány virág, nem nézve
Hol áll a naptár,
Kivánom, későn jöjjön
Csak fagy, s mit hoz: a halál.
Színház a világ
Színház az egész
Világ, régi e mondás,
Sajnos igaz ma
Is, sok a képmutatás,
Szennyező hazudozás.
Másság
Élet a kozmoszban
Van bőségesen, amíg
Riaszt minket a
Más, a magunkfajta sem
Juthat seholsem tovább.
Veszélyek
Láthatatlanok
Is lehetnek veszélyek,
Mik leselkednek
Ránk, láthatót sem látjuk,
Akkor minek e tudás.
Az arany őszben
Az arany őszben
Más a lélek mámora,
Mint fiatalon,
Csendesebb, tisztultabb, mint
A jó bor, úgy gondolom.
Zongoraszó az álmomban
Álmomban van a
Szobámban egy zongora,
Ha jön a Halál,
Mellé ültetem, amíg
Játszik, vár türelmesen.
Séta után októberben
Nem köszöntem el
A Naptól mai őszi
Sétán, remélem,
Jön még melegadó fény,
Mielőtt itt lesz a tél.
Jól temperált jövő képéhez
Lesz-e dráma ott,
Hol nem lesznek hullámok,
Se érzelmi csúcs,
Se a mélybe zuhanás,
Csak szolid egyformaság.
Időtlen hidak
Időtlen hidak
Szerető szívek között,
Nem rombolja le
Őket a földi ármány,
Velük a megtalálás.
Az Életfa leszek
Fa leszek, mikor
Elmegyek, dús lombjaim
Fészket adnak az
Élőknek, gyökereim
Messzenyúlva megkötnek.
Kötve az Éghez s
A Földhöz, az Életfa
Leszek, táplálok s
Vigasztalok gyereket,
Felnőttet, sok életet.
Kiszűrni mind, ki
Ártani akar tiszta
Egésznek, ebben
Erősítsen minden jót
Akaró, igaz lélek.
Felébredt lélekkel
Régóta tart már
Ez a kinn is vagyok, benn
Is vagyok élet,
Egyszerre a folyóban s
Fölött’ lenni – így élek.
Boldog pillanatok
Szétszórva vannak
A boldog pillanatok
A létben, kicsi
A gyereknek, kicsi az
Öregnek, erősít’nek.
Oxygén nélkül
Oxygén nélkül
Másmilyen lények leszünk,
Új külvilághoz
Alkalmazkodik tüdőnk s
Mit nem hinnénk, a szívünk.
Különböző csendek
Van csönd, mely mint mély
Alvás, hosszan nyugtató,
S van, melyben vibrál
A levegő, tudhatod,
Nemsoká’ nagy vihar jő.
Ki az erős
Nekem nem az az
Erős, ki erőszakos s
Hangosan ordít,
Kiabál, szomorú, de
Ilyet ma mindenhol látsz.
Nemcsak kocsmában,
Hol vad suhanc röhög, de
Maguk’ példának
Képzelő és állító
Politikusok között.
Hajléktalan a padon
Haiku képpel Stadtpark 201903
Élni az élet
Szélén bent a nagyváros
Kellős közepén
Válaszokhoz kérdések
Néha megvannak
A kész válaszok, mégis
Fel kell tenni a
Kérdést, segíteni így
A gondolatébresztést.
Árny, ki érez
Van-e vajon árny,
Kit nyomaszt, ha rosszat lát
Ott, hol korábban
Ő lakott, s neki fáj, hogy
Ember tévútra jutott.
Láthatatlan örökség
Ha halálunkkor
Marad még el nem fogyott
Életerőnk, az
Örökségként arra száll,
Kit szívünk kiválaszt, vágy.
Oscar Wilde A rózsa és a csalogány meséjére gondolva
A halál kapujánál
Szörnyetegek és
Csapdák veszik körül a
Halál kapuját,
A testben meg nem kapott,
Szálló lelket vadásszák.
Ki menekült Itt,
Az Ott sem lesz a foglyuk,
A szellemvilág
Éppúgy vágyja, mint mi, a
Szabadító tisztulást.
Légy hű magadhoz
Légy hű magadhoz
A változó világban,
Minden új úton
Úgy járj, hogy rádismerjen
Benned hívő jó barát.
A kristályosodás után
Ki helyesen élt
Egy krisztusi létet, vajh’
Tévedhetetlen
Lett-e, ki emberként tér
Vissza, mindig tévedhet.
A tévedés nem
Bűn, hozzátartozik a
Kereső ember
Léthez, hogyan kezeljük,
Abban nyilvánulunk meg.
Mi marad fenn
Azt őrzi-e meg
A szüntelen változás,
Mit érdemes, mi
Tanulság lehet az új,
Születő nemzedéknek.
Szüntelen eső
Szakadó eső,
Mely hosszú éveken át
Hullik, el nem áll,
Vízi világot teremt
Az elsüllyedt földeken.
Követőim
Hívők követnek
Vagy spiclik, a különbség
Ég és föld, egyik
Hona a fény, másiké
A növekvő sötétség.
Maszkok mögött az ember
Romló álarcok
Mögött bújkál az ember,
Kevesen látják,
Milyen, fél-e, hogy maszkkal
Együtt maga megy tönkre.
A földi kavargás
Olyan a földi
Lét, mint csőbe zárt színes
Üvegdarabkák,
Minden megrázás után
Más a kép, mit benne látsz.
Pedig a részek
Ugyanazok, keresik
A helyeiket,
Igaz összhangot nem a
Szellem, a lélek rendez.
Egyedül menni
Kit megbénít az
Egyedüllét, ne vágjon
Neki az útnak,
Garancia sosincs rá,
Hogy társak el nem hagynak.
Az útkereső
Homályt oszlatni
Nem könnyű soha, ködben
Vándorolva Hang
Vezet, nem tudod, hova,
Mész hiteddel haladva.
Köztes úton jársz
Világok között, ember,
Természet, démon
Egyenlő a távolság,
Melyeknél, hol lelsz forrást.
Guide nélkül
Mi az öregség,
Megvilágosodás vagy
Egyre növekvő
Homály, mindenkinek más,
Ezért nincs útmutatás.
Menni és tenni kell
Tetteink mérnek
Meg, könnyű tán belátni,
De lehetetlen
Kontrollálni hatásuk s
Mivé fognak változni.
Az idő még a
Legvilágosabbból is
Készíthet homályt,
Melynek köd-képeiben
Mindenki mást és mást lát.
Ne bénítsen e
Felismerés meg, menni
És tenni kell, bár
Visz az élet vize, jobb,
Ha aktívan vagy benne.
Nem öncél a hosszú lét
Nem jó, ha öncél
A hosszú élet, addig
Adjon az Isten
Éveket, míg adok én
Jót s igaz szeretetet.
Igaz szeretet
Nem szereted azt,
Kit meghódítani és
Birtokba venni
Akarsz, elpusztítanád,
Az igaz szeretet más.
Ki mit szeret
Sokan szeretik
A nyúlpecsenyét, de a
Nyuszi nem a rá
Vadászók kíméletlen,
Tarkabarka tömegét.
Öregedve
Gondolat, érzés
Sokfelé elkószál már,
Teher a jelen,
Álom a jövő, múltban
Él a megöregedő.
A Hang ígérete
Veled leszek, nem
Csak örökkévalóban,
De az élet vad
Sodrásában is, Isten
Őrzi a szeretteit.
Koncerten szűk cipőben
Zene és cipő,
Szárnyalni visz a dallam,
Visszafog cipő,
Mégis zenére mondják,
Hogy ez „lebilincselő”.
Örök vándor az ember
Fészekre vágyunk,
Mely tartós, mégis mindig
Továbbmegyünk, a
Vándorlásunk készíti
Utunk, visszük kis batyunk.
Lélek és ember
Az ember, kinek
Lelke van, egyre ritkább
Manapság, kevés
Közülük, ki lelkére
Vigyázz s odafigyel rá.
Barátság s igaz
Szeretet keveseket
Köt össze, mi e
Világot széppé tenné,
Hiánya teszi tönkre.
Mit hoz a halál
Világosságot
Hoz-e a halál, lehet
Sötétet, nagyot,
Mily rettenetest élet
Elképzelni sem tudott.
Kik nem akarnak
Visszatérni, maradnak
Az élet partján,
Örök nézőknek nem szól
Tavasszal a csalogány.
Barátság
Nehéz megfogni,
A mélyben mi az, barát,
Hasonló vagy más,
Nem cáfol rá a hitre,
Hogy megbíztam őbenne.
A halál hírnökei
Minden nap van a
Halálból egy pillanat,
Kaján hírnök, mint
Kacér szél, nem fú, csak az
Elmúlásodról regél.
Ember légy, ne félisten
Ki elvesztette
Magából az embert, már
Hiába véli
Többnek magát, emberség
Nélkül csak sötétben jár.
Ego sum lux mundi
Vagyok felébredt
Fényeim összessége,
Ki megszólalt és
Egymással egységre lelt,
Múlt s jövő együtt bennem.
János 8, 12
… ego sum lux mundi
qui sequitor me non ambulavit in tenebris
sed habebit lucem vitae
Felpörgött világ
Gyorsan dübörög
A jövő felénk, kevés
Időt hagy, éljen
Remény, sebesen pörgünk
Az elmúlás peremén.
Sejtek malmai
Sejtekben lakó
Apró imamalmok, ti
Több titkot tudtok,
Mint az emberek, kik csak
Tompán visznek titeket.
Létezés igaz
Hálóiról ember mit
Sem tud, így jó, nem
Fér hozzájuk sok galád,
Megveszett károkozó.
A Pillangókisasszony hallgatása után
Férfi vagy nő nem
Szerep, hordozott sors, mi
Vázolja léted,
Gyengén vagy erősen, te
Döntesz, mily módon éled.
Sokféle női
Sors áll mintaként, volt ki
Küzdött, s volt ki csak
Szenvedett, ember maradt
Férfi kínzója felett.
Adj szeretetet!
Adj szeretetet,
Hogy a gyermekben nőjön, s
Felnőttként ő tud
Majd adni, szeretet-fát
Tovább szaporítani.
Elfeledett szép kisgyermekkor
Sokan felejtik
Az ártatlan boldogság
Édes örömét,
Mintha nem éltek volna
Sohasem kisgyermekként.
Az együttlét is nevelés
Minden létemben
Szeretnék gyereket, kit
Azzal nevelek,
Ahogy élünk, s idővel,
Mit egymással eltöltünk.
Ne ölj!
Ölsz vagy megölnek,
Erős határ, visszaút
Nincs, ki átlépte
Már, így vagy úgy, de más lett,
Meghalt az ártatlanság.
A jövő magjai
Gondolataim
Más fészkekben élnek majd
Tovább, más látás
Lehet, hogy őbelőlük
Meglepő újat formál.
Gyökér lesznek ők s
Forrás, melyből új kinő,
Láthatatlan ős,
Mit teremtenek, legyen
Áldást hozó s éltető.
Világok között élünk
Alice hagyta,
Hogy az örvény magával
Ragadja, maga
Csúszott le más világba,
Ismeretlen vonzásba.
Néha az a jobb,
Ha megkapaszkodunk, vad
Víznek, szélnek át
Magunk nem adunk, sivár
Parton mégsem maradunk.
Alice: Alice Tükörországban
Papírsárkány
Egy csöpp leánykát
Felragadott egy hosszú
Papírsárkány, vajh’
Mi marad benne ötven
Év izgalmai után.
A gyerek kisebb horzsolásokkal, de épségben földet ért.
Tartós barátság
Lehet-e nagyon
Más kettő között igaz
Barátság, túl a
Tiszteleten hogy formál
Nyíltság s együtt haladás.
Lecsó
Mit megeszel, az
Vagy, mégsem mindegy, hogyan,
Paradicsom és
Paprika más nyersen, és
Egész más a lecsóban.
Életet teremtő gép
Észben magasan
Ember fölé jutott gép,
Tudja-e vajon,
Mi hiányzik még, élet
Legyen, ne csak színjáték.
Elfordulni attól, amit valóságnak neveznek
Elfelejteni
Jó a politikát, sok
Hamisságot, mik
Az emberi életet
Mocskolják, hív más világ.
Nyár végén
Utolsó nyári
Napok, jön az ősz, a tó
Vize kihűl, a
Levelek hullnak, hónap
Múlva csak kacsák úsznak.
Egy mérges hattyú
Szállt az emberek feje
Felett el, örül
A nyár végének, zajos
Ügyetlenek eltűnnek.
Felnőttként élni
Áldás vagy átok
A morál s gondolkodás,
Állandó kényszer,
Hogy mindent, mi jön, vizsgálj,
Nincs naiv ártatlanság.
Vallás és hit
Isten nem várta
Tőlem, hogy most új vallást
Hozzak, azt igen,
Hogy minél több hamisat
Feltárjak s felszámoljak.
Találjak rá a
Különbségre vallás s hit
Között, igaz hit
Hogy torzul rémes bábbá
Sok jó akarat fölött.
A fájdalom
A fájdalmat nem
Lehet sem eladni, sem
Kölcsönadni, ő
Hű társ, csak az ember, ki
Tőle szabadulni vágy.
A Sors labirintusa
A Sors gyakran azt
Adja, ami ellen küzdesz,
Lásd más oldalát
Az éremnek, kiút e
Labirintusból lehet.
Ne hazudj, gyerek
Ne hazudj, gyerek
Tanulja ezt, de látja,
Hogy a felnőttek
Nap mint nap mily rengeteg
Hazugság között élnek.
A Sors, mint pókháló
Mondják, hogy a Sors
Láthatatlan pókháló,
Tudja, csapdája
Kit ragad meg, áldozat
Ha jól segít, szabad lesz.
Útitársam lesz
Útitársam lesz
Mindenki, ki lemondott
A vadászatról,
Járhatunk száz más úton,
Mégis együtt haladunk.
Beteljesedett
Beteljesedett,
Mikor mondod, én már kint
Leszek, eltépett
Ágakat hiába fú
Szél, mi lezárult, az kész.
Az élet teljessége
A teljességet
Az életben, szavakból
Csak, nem érted meg,
Át kell élned, keserűt s
Édest együtt érezned.
Élünk az itt és mostban
Cselekednünk a
Mában kell, az álmaink
Szállhatnak tova,
Múltba és jövőbe, hol
Volt és lesz egyszer a „Ma”.
Szegényen vagy gazdagon
Ki él jobban vajh’,
Nincstelen vagy sok pénzzel
Terhelt, mikor van
Erősebben megkötve
A jót akaró ember.
Álmaink képeit keressük itt
Álom hoz nekünk
Sok mindent, ébren vagy sem,
Képeket mutat, s
Rabjukká leszünk, amíg
Keresni indít szívünk.
A kísérő démonoknak
Démon, ki embert
Kísérsz, ne a magad meg
Nem valósult ős
Vágyaid hajtsanak, ne
Árts vele utódodnak.
Vágyunk a jó mesékre
Nagy az igényünk
A jó mesék iránt, hol
Ármány elnyeri
Büntetését, s jutalmát
Jó, mást mutat a való.
A lelkek is fák
A lelkek is fák,
Ágaikat viharok
Messze sodorják,
De, mint talajt a gombák,
Az életet hordozzák.
Szívemben hordom
Szívemben hordom,
Mit s kit érdemes, mentem
A felejtéstől
Időtlen időkön át,
Nem holt, hanem élő ág.
Magamnak
És mindenkinek, aki ugyanezt kívánja magának
Ne tegyen tönkre
Engem nagy szenvedés sem,
Tudjak maradni
Embernek, halni inkább,
Mint be- és összetörni.
Élni és élni hagyni
Néhány száz évet
Megélnek a fák, nekünk
Tán ők ugyanezt
Kívánják, éljünk s hagyjunk
Élni minden más formát.
A gondolat és az ember
Luxus-e az, ha
Tudunk a lét s az ember
Nagy kérdésein
Töprengeni, s nem kell a
Túlélésért küzdeni.
Nem luxus. Belső
Kényszer, mi hajt, erősebb,
Mint az alkohol,
Drog, dohány utáni vágy, s
Nem kisebb, mit okoz, bajt.
Bajt? Gondolkodás?
Elválaszt gyakran attól,
Akivel együtt
Indultál el, s ő tovább
Haladt széles ösvényen.
Nem igaz, hogy a
Hegy tetejéről csak le
Visz út, szállhatsz fel,
A külső burkod, ruhád,
A tested hagyod itt lenn.
Szálló gondolat,
Mire jó, kérded, hisz csak
Emberben válhat
Termékennyé, és alkot,
Teremt a szellemlélek.
Gondolat örök,
Ember múlandó, övé
A változás, hol
Ebben, hol abban véli
Megtalálni önmagát.
Elysium
A menedékhely,
Ha minden oldalán, lent s
Fent zárt, hamar vált
Át, börtönné lesz, nem tesz
Szabaddá sehol téged.
Kint és bent
Minél nagyobb kint
A sürgés-forgás, annál
Jobb nekem itt bent
A visszahúzódás, az
Egyensúlyra találás.
Ismeretlen hálók
Vérben hordozott
Másság, génekben rögzült
Lelki rokonság,
Sok a láthatatlan szál,
Kötve az embervilág.
Az élet és a halál
Történjék bármi
Rossz, az élet mindig megy
Tovább, nincs részvét
A természetben, sírás,
Gyász, csak egy parancs: tovább!
Az egész ilyen,
Sorsán bánkódni csak az
Egyed tud, kit a
Fájdalom sújtott, míg egy
Új lét új reményt adott.
Kitöröl bennünk
A halál sok régi bajt s
Búbánatot, hogy
Szeressük az életet,
Bármennyi rosszat hozott.
Flóra és Olívia képeslapot küldtek
Egy képeslapon
Sok kicsi szív, írni még
Nem tudó lányok
Rajzolták, két unokám
Élvezik a nyaralást.
A Földre zárt emberiség
Kinek tudása
Homályos és morálja
Ingatag, jó, ha
Korlátozva él, Földre
Zárva az emberiség.
Mindegy férfi vagy nő
Mindegy, férfi vagy
Nő, ember vagy gazember
Bármelyik lehet,
Társaim legyenek a
Gazokkal nem közösek.
Viharban
A tankaírás
Nekem horgonyvetés, mely
Tart a jelenben,
Viharos szél örvénybe
Akar hajít’ni engem.
Régóta küzdünk
Egymással a vihar s én,
Élethalál harc
A táncom mindent nyelő
Dühös mélység peremén.
Mint az árbochoz
Kötött hajós dalolok,
Mikor hinnéd, hogy
Nincs remény, ének s élet
Túléli ez őrült vészt.
Nincs ki válogat
Téved, ki hiszi,
Mi értékes, fennmarad,
Sok kincs veszett el,
S nőtt az idő gyűjtötte
Óriás szemétkupac.
Intés kicsiknek és nagyoknak
Tanuld meg füled
Védeni hamis szótól s
Szemed tévesztő
Látszatoktól, míg nem megy,
Jó utat ritkán lelhetsz.
Az új születése
Beállt a halál.
A temetkezés felett
Sok szív gyászban áll.
Velük születik rossznak
Ellent álló új világ.
Fiatal és öreg
Öregasszony a
Strandon a csöpp leánykát
Figyeli, bárcsak
Tudnék még én is ennyit
Kacarászva szaladni.
Fiatal nő az
Öreget nézi, messze
Még a nyugdíj, jó
Lenne így egészségben
Szabad éveket élni.
Gyerek azt hiszi,
Felnőttnek a jobb, minél
Előbb szeretne
Felnőni, a világot
Akarja berendezni.
Ozymandias
Ennek a versnek az ihletője egy falinaptár kép, amely most, 2020. júliusában naponta előttem van: tengerpart, sziklák, az egyiknek fej formája van, ember nincs a képen, csak egy madár. Percy B. Shelley írt egy szép szonettet ezzel a címmel; nem versenyezni akarok, csak megírni a magam versét.
Széttört óriás
Szobor, darabjai, mint
Sziklák, komoran
Néznek ránk, bennük van-e
Csak cseppnyi állandóság.
Kinek a szobor
Készült, vajh’ emlékszik-e
A múltra, mit rég
Elfeledett mindenki,
Nincs már: „Memento mori”.
Az életfolyam
A változásban őriz
Meg mindent, ki tud
Más lenni, az él, ki nem,
Azé a kő s a sötét.
Régi jelek
Régi jelek, mint
Kísértethangok, néha
Rámköszönnek, bár
Nem értik őket, élnek,
Az időtlen jövőnek.
Lépcsőjárás
Ha lépcsőjárás
A létek sora, van ha
Felvisz, s van, hogy le
A sors útja; mint varázs,
Lépcső néha fordul, jár.
Megállsz egy fokon,
Lehet jó, hosszú, nehéz
Szakasz után kis
Nyugtató, ha soká tart,
Vigyázz, lepotyogtató.
Öregen
Csak a fejemben
Utazom messzire, itt
A kirándulás
Már csak kicsi, mindenütt
Tudok újat feltárni.
A gondolat ereje
Gondolatok is
Tudnak segíteni a
Közel s a távol
Élőknek dönteni, az
Útjaikat fellelni.
Gyakran nem látszik
Ez a hatás, ezért nem
Hisz benne az ész,
A tudás, nem ismeri
Fel a saját forrását.
Az öregkor éveiben
A mindennapi
Aggódásaimat s a
Gondoskodást oly
Nehéz letennem, mintha
Csak velük lenne éltem.
Visz az Út tovább
Visz az Út tovább,
Tudja már a folytatást,
Ami ősi volt,
Abból szüli a jövőt,
Új reményeket keltőt.
Nincs sietés, se
Késlekedés, a forrás,
Honnan ő merít,
Időtlen, a gyermeket
Lelkek óvják szüntelen.
Örök küzdés az élet
Sayragulnak
Az élet küzdés,
Hogyan tehetjük mégis
Széppé, békéssé,
Nem feledve és sosem
Feladva, mi emberség.
Eltört bizalom
Mi a lelkemben
Eltörött, szinte sosem
Javítható, a
Vesztett bizalom vissza
Bennem ritkán hozható.
Kikben nem hiszek,
Nem szokták bánni ezt, rég
Feledték, mi a
Bizalom s a hit, másképp
Kötik szövetségeik.
Pillanatkép a szakadó esőben
Nagymama volt tán,
Ki egy kisfiúval a
Záporban védő
Párkány alá beállt, s a
Gyerekkel egy dalt kántált.
Ismeretlen nyelv,
Nem értettem, az eső
Meg csak szakadt, az
Arcukon béke képe,
Ami bennem megmaradt.
Gondoskodás és öröm
Addig cipelj egy
Terhet, amíg öröm, mit
Viszel, s mikor nem
Vagy felelőtlen, ha gond
Már más vállakat terhel.
Vadállat
Ártatlanokra
Üvölt, gyengéket kínoz,
Parancs nélkül is
Ver, ez a vadállat, ki
Már régóta nem ember.
Mozdulatlanság
Két ellentétes
Érzés blokkolja bennem
Egymást, akarok
Írni s mégsem, valami
Visszafog, csak hallgatok.
Hallgatom mit súg
A benső hang, mire vár,
Mikor úgy érzem,
Amúgy is kevés az itt
Töltött időm nekem már.
Nap, Föld, Ember
A Nap süt jóra,
Rosszra egyaránt, mienk
A válogatás,
Planétánk dönt ezután
Marad-e nekünk anyánk.
Rossz módon nincs jó út
Génollóval nem
Lehet összevágni a
Jónak elképzelt
Ideált, alakító
Erő nem így hat, ő más.
Se magad, se a
Párod ne próbáld ily’képp
Kiszabni, mit így
Hoznál létre, csalódás
Lenne és nem emberi.
Aki másnak vermet ás, maga esik bele
Többen szívesen
Állítanak sok csapdát,
Vajh’ meglátom-e
Csigaházban a csigát
Vagy éppen a hiányát.
Igaz vagy hamis 2
Ki elfogadja
Valahol a hamisat,
Egyre kevésbé
Tud különbséget tenni,
Igazt, hamist jól látni.
Azt mondod, igaz,
Tudván, hogy nem az, ez lesz
Sorsod ezután,
Elveszted magad a sok
Hamis háló rostáján.
Ember vagy sem
Különbség ember
És bábu között néha
Alig látható,
Szív kell, nem műszer, mellyel
Ember kimutatható.
Öregen más
Ülök szobámban,
Ugyanott télen, nyáron,
Télen a napra,
Nyáron a hűsbe vágyom.
Nem mozdulok, csak vágyom.
Megöregedtem.
Szaladni gondolatban
Tudok csak, mosolyt
Arcomra majd’ minden nap
Egy pillanat mégis ad.
Nem a géneket
Nem a géneket,
Elképzeléseinket
Kell váltani, ha
Rosszak, nem olyan könnyű,
Mint ahogy olló vagdal.
Lét és tudat
Egymásra mindig
Hat a lét s a tudat, más
Lent a Földön, s más
Fent a csillagok között
A tanyát vert gondolat.
Mégsem csak a lét
A meghatározó, hisz
Minden lélek, s így
Minden tudat más, földből s
Csillagból mind mást formál.
Maya hab
Tudásunk minek
Legyen nagyobb, ha már nem
Térhetünk vissza,
Ha nem csak anyagot nyel
El az Élet folyama.
Mi fentről játék,
Fénycsillogás hullámon,
Élethalál harc
Itt lent, hol könyörtelen
A zord, emberi vadon.
Nincs fejlődés, csak
Változás, jól írták, hogy
Maya-hab minden,
A kívül maradókat
Mégsem, most sem irigylem.
Tengerparti sziklákat nézve
Melyik szikla mit
Rejt magában, olyanok,
Mint egy fej, bennük
Valaha elbújt s foglyul
Esett egy régi ember.
Közös kettős út
Két gyerek, kiknek
Hitet adott az élet, s
Közös utat sok
Veszélyen át, felnőttek
A támadások során.
Keserűn nézték
Oly lények hosszú sorát,
Kik a kapunál
Nemcsak testük, emberi
Lényegük is lerakták.
Mi tanít
Tanulhatunk-e
Más csalódásaiból,
Tévutakból, hol
Nem magunk jártunk, avagy
Muszáj nekünk hibáznunk.
Zizegő falevelek
Szeretem lombok
Zizegő kórusát az
Ablakom mellett,
Vigasztalnak, éljek, mint
Ők, adjak teret, szépet.
Vigasztaló remények
Élni édes és
Keserű egyszerre, kit
Szívünkben őrzünk,
Gyakran messze, távoli
Remény nem lehet vesztve.
Pillanatfelvétel egy nyári napon
Könnyednek úszás
Után, nehéz kőnek az
Ebéd után, így
Érzi egy meleg napon
Lomha, vén mackó magát.
Nem akarom
Nem akarom, hogy
Egymást gyilkolják itt s ott
Emberek, fehér
Feketét, sárgát, másmilyet,
Majd fordítva, mind mindet.
A megfelelő időjárás
Borús, esős kint
Az idő, de nem bánom,
A hőség tikkaszt,
Kreatív munkát a hűs
Szél néha jobban pártol.
A volt és a lesz
Nem leszek halott,
Az élet része leszek,
Olyanok között,
Kikkel öröm az élet,
Kik embert nem üldöznek.
Nem vágytam harcra
Soha, mégis küzdelem
Lett egész létem,
Nem akarták, hogy lelkem
Békén s szabadon éljen.
Egy nagy ciklon után
Orkánt túlélve
Gyengének érzem magam,
Pedig erősít
Valahol a mélyben, hol
Az erő öntudatlan.
Ne szedd csokorba
Ne szedd csokorba
A rét virágait, hagyd
Őket nőni ott,
Holnap, ha arrajárok,
Majd terád is gondolok.
Különféle idők
Gyorsul az idő,
Egyre sebesebben száll,
Idősődve úgy
Érezzük, hogy elszalad
Mellettünk a nagyvilág.
De belül is van
Egy időnk, amely lassul,
Lomhán, csendesen
Ballag, nincs hová, miért
Sietnie az aggnak.
Végül mind a két
Időt itthagyjuk, se gyors,
Se lassú nem lesz
Ott, hová megyünk, léten
Túl egyik sem jön velünk.
Kit a szívemben hordok
Kit a szívemben
Hordok, csak maga tudja
Kitörölni e
Helyről magát, nem csalás,
Nem temérdek ámítás.
A csönd jó barát
Rámköszönt a csönd,
Oly’ jó visszavonulni
Hozzá, nyüzsgés, zaj,
Minden, mit a külvilág
Kínál, gyorsan messzeszáll.
Szétfoszló öreg test
Szétfoszló öreg
Test, nem a te hibád, hogy
Atomjaid és
Lakóid vágynak messze,
Vágynak már el, máshová.
Születésnap, 67-dik
Hatvanhét éves
Lettem, élek, de nem kell,
Hogy gratulálj, nem
Enyém az érdem, Isten
Tartott meg az út poklán.
Hogyan tovább
Mikor hogy vártam
A halált sok életem
Során, kértem-e
Istent, merre vigyen majd
Tovább, minek, hisz ő lát.
Látja a megtett
Utakat, hiányokat,
Jót, rosszat, mire
Jön a halál, jövőhöz
Ott már minden készen áll.
A felfogásunk a világról
Mennyit érnek a
Kategóriáink, ha
Nem segítenek
Megakadályozni a
Rosszat? Hidd el, nem sokat.
Mondják, nincsenek
Démonok, ez a rossz hit
Árt, megtanulni
A védekezést, ha nincs,
Gyermekek hogyan tudnák?
Személyes békevágy
Nem akarok a
Nagy földi versenyfutás
Résztvevője sem
Itt, sem ott lenni, csak szép
Harmóniában élni.
Ó, piros pipacsok!
Ó, piros pipacsok,
Egykor az őszi mezőn,
Fiatal voltunk,
Hajamba tűzted őket,
Elmúltak, mint az élet.
Vad, piros pipacs
Vad, piros pipacs,
Szeretem élénk színed,
Szelídítetlen
Lényed, ki kontárnak hisz,
Nem tudja, mi az élet.
A szívem adni vágy
Flóra, Oli, két
Kis unokám, szívem és
Fejem nálatok
Kószál, adni szeretnék
Tudást, örömöt, áldást.
Óvjuk a Földet
Gyerekek futnak
A mezőn, pillangókra
Vadásznak talán,
Harminc éve az apjuk
Szaladt a lepkék után.
Felülről nézve
Nap s a felhők ugyanazt
Látják mindig lent,
Rét, virágok, gyerekek,
Szép ez a földi élet.
Ilyen lesz mindig
Vagy utódainkra holt,
Szennyezett táj vár,
Jórészt rajtunk múlik, kik
Formáljuk, éljük a mát.
Elvágyódás
Nyitva a kapu
Csillagok felé, mehetsz
Haza emberek
Közé, megszűnsz üldözött
Lenni – szíved fog fájni.
Nem az átéltek,
Az itthagyottak miatt,
Mi a testnek fáj,
Hamar elsöpri idő,
Lelkinek nincs temető.
Talán így jó, hogy
A hiányt nem veszítjük
El, mit hordozunk
Alakít s alakulhat
Bennünk, lehet reményünk.
Oly messze járok
Már néha gondolatban,
Mint minden fogoly,
Ki hazavágy’, remélve
Áll még a másik világ.
Ne magadnak nevelj
Sose magadnak
Neveld gyermeked, készítsd
Útjára fel, hogy
Megérve hagyja fészkét s
Szabadon repülhessen.
Adnék, ha tudnék
Napsütést annak,
Ki arra vágyik, esőt
A földeknek s a
Szomjazóknak, mindnek azt,
Amire szüksége van.
Élni vagy uralni
belső response az „országomat egy lóért”-ra
Létet adni egy
Örök vágyért, démonná
Ne akarj lenni,
Szépnek hitt vágyainkat
Itt kell próbára tenni.
Szív és ész
Ha kimarad a
Szív a teremtésedből,
Tönkremegy minden,
Az ész hiába akar,
Törekvése hasztalan.
Mit felépít, az
Lehet áll századokig
Talán, de végül
Nyom nélkül kihull idő s
Emlékezet rostáján.
Mit lélek épít,
Az marad örök kapocs
A téridőn át,
Enyhíti a vándorló
Szívben a fájó hiányt.
Vagyok az álmom
Álmom szigetén
Nincs rendőr, nincs fegyver, nincs
Bűn se, ezért nem
Hisznek mások benne, nem
Lennék én, álmom vesztve.
Szétosztani önmagad
Szétosztani ne
Félj önmagad, jövőnek
Táplálék így még
Több marad, jót adsz, attól
Az egész Lét gazdagabb.
Zúg a malom
Malomkő őröl,
Hajtja víz vagy szél, bennünk
Mi hajtja pici
Köveink pörgését? Nem
Ismert erő, rejtélyes szél.
Forog a Föld
Minden fordulat,
Mit a Föld végez, kicsit
A változáshoz
Hozzátesz, forgás örök,
Kép nem, mint az életben.
Részemmé vált szomorúság
Könnyek nélkül ha
Sír lelkem, nem oldódik
A bánat, néma
Társként mindig velem, sors
Bárhová visz majd engem.
A szavak gyengék,
Tompítanak egy kicsit,
Nem gyógyítanak
Meg, örök dzsungelen át
Csak fájdalmas út vezet.
A változás az, mi örök
Semmi sem örök
E Földön, változás és
Menekvés minden,
Hagyd a Szélnek, mi feltör,
Hogy téged hazavigyen.
Az eredeti gondolat németül:
Ewiger ist nichts auf Erden,
Als der Wandel, als die Flucht,
Laß von Winde, der dich bricht,
Dich nach Hause wehen…
/ F. Werfel/
Szép élet
Mások küzdelme
Az életért taníthat
Minket, szép élet
Nem mindig olyankor van,
Ha biztos és kényelmes.
Érett ember
A gyümölcsök sem
Érnek gyorsan, de ember
Még lassabban, sok
Év, lét, míg benne megnő
Éretté az emberség.
Erősen hinni
Erősen hinni
Istenben kell, nem bármely
Egyházban, amely
Közülük jó, az tudja
Ezt, s nem vár mást tőletek.
Zivatar előtt a szobában
Zivatar készül
Odakint, fantáziám
Itt bent messze jár,
Tudja jól, mily múlékony,
Mit úgy hívnak: valóság.
Mit a lelkem hordoz
Oly sok mindenre
Ráleltem a szívemben,
Mi örök, alvó
Néha tán, de nem múlik
El, forrásaim nekem.
Nemezis
Összetartozás
Érzés nem jön erőszak
Nyomán el, vesztett
Bizalom s hit csak lassan,
Tán sosem, támadhat fel.
Mi kárt okoztál,
Jóvátételre vár, sok
Évszázad hosszú
Során akár, türelmét
Segíti a távolság.
Igaz rend mozgat
A látható világunk
Mögött mindent, köt s
Oldoz nekünk nem ismert
Örök törvényeivel.
Ne terjesszük a rosszat
Ha a Földön nincs
Jó fejlődés, szép élet,
Csak éhes tömeg,
Káosz és vad erőszak,
Űrbelépés csak kacat.
Adni szeretnék
Szeretném tudni
Ébren tartani a hit
Embrióit az
Emberekben, segítsen
Jót lelni életükben.
Csak szavakkal ez
Nem megy, más kell még hozzá,
Mint kis forrásból
Tengernyi szomjúzónak
Áldást hozó vízosztás.
Nagyanyó boldog
Nagyanyó boldog,
Ha unokáit látja,
Az élettől mit
Kapott, velük megy tovább,
Belőlük is lesz forrás.
A rossz összetevői
A rossz mindig a
Butaság s az aljasság
Keveréke, szűk
Látás, kő szív helyett és
Nagy zsák erőszakosság.
Felelősség az úton
Felelősségünk
Hol van abban, amit még
Tanulunk, hol nem
Tudjuk, mikor, hogy ártunk,
Bár segít’ni akarunk.
Az ember kert és kertész
Az ember élő
Kert, nő benne gyom s ültetett,
Lélekkertész nem
Vág ki mindent, szelíd s vad
Között jó arányt keres.
Meg nem írt családregény
A nagyanyámtól
Az unokámig látom
Családunk meg nem
Írt regényét, az örök
Küzdés csöpp történetét.
Jó lenne írva
Látni, de az író nem
Lehet bent, hogy jól
Lássa, ahhoz több idő
És eltávolódás kell.
Tévedni emberi dolog
Mindenki szokott
Hibázni, baj akkor lesz,
Ha nem ismerjük
El és fel tévedésbe
Forduló tetteinket.
mivel nagyon ehhez a fentihez kapcsolódik, idetettem mellé a Nil novi sub sole-ból az errare humanum est-t:
errare humanum est
Megadatik-e
Minden tévedésünkre
A kulcs, mely felold,
Még itt, e földi létben,
Vagy nem látszik, hol s mikor.
/* */
Kérdőjelek nélkül
Túl magabiztos
Emberek választják azt,
Mit elvetettek,
Nem igazán tudták, hogy
Miben miért nem hittek.
Testünk horgony
A testünk horgony,
Segít a téridőnek
Lelkünk tartani
Itt, fogság vagy szabadság,
Vív a környezet és mi.
Ember minden körülményben
A sivatagban
Menni nehezebb vagy a
Rohanó vízben
Megállni, ami jutott,
Tudni ott kell helytállni.
A gének és mi
Ne hidd, hogy gének
Határoznak meg mindent,
Mit választasz, mit
Döntesz, formál meg, s jelzi,
Fellelted-e az Éned.
Az Ember nemcsak
Génekben halad tovább,
Mit azok visznek,
Külső jegyek, s sok régi
Állomás utad nyomán.
Idegen anyag
Is van csomagjaidban,
Jó továbbadnod
Felbontatlan, Sorskerék
Forgása zavartalan.
Nem hiszed? Ezt, azt
Ki akarsz vágni onnan?
Az értelmetlen
Vagdalkozás nem segít,
Mélyebb csapdába repít.
A Vándorral szembejövők
Visszaköszönt már
Sok minden a régmúltból,
Jó, rossz, s olyan, mi
Feltámadásra vár, hogy
Felfedezze önmagát.
Időablakok
Időablakok
Különféle utakra
Nyílnak, rálépsz vagy
Sem, a jövő s a múlt itt
S amott kerülhetetlen.
Jól segítő erő
Jó Erő, segítsd
A természetet, győzzön
Minden ellenen,
S az embert, ne változzon
Önnön lényege ellen.
Hívogató hangocska
Énekesmadár
Hív kintről: gyere, gyere!
Süt a nap, illat
Árad szét a lombokon,
Ne zárd el magad tőle!
Pillanatnyi valóság
Buborék a lét,
Gyorsan messzeszáll, alig
Látod meg fényét,
Már vége, vége van már.
Pillanat a valóság.
A líra hiánya
Nincs bennem líra,
Mert folyton menekülök,
S üldözöttként nem
Engedem magamnak meg,
Hogy elérzékenyülök.
Hiányérzet van
Bennem, egy másik, lágyabb
Énem után, mely
Felolvadva érzékel
Számos gyönyörű csodát.
Megvalósuló remény
Mi megvalósul,
Sosem olyan, mint mikor
A remény vitte
Csak, mégis lehet jó, mit
A megélt lét felmutat.
Nem színezem ki
Reményeim képeit,
Legyen bő a tér,
Melyből idő szabja a
Remények köpönyegét.
Álmok és valóság
Ha az álmaink
Beteljesülnek, vajon
Elégedettek
Vagyunk, vagy gyorsan más
Álmok felé haladunk?
Az emberek nem
Szoktak megpihenni hegy
Tetején, mégis
Szeretném hosszan élni
A megvalósult reményt.
Májusi csendélet
Kismadár fenn a
Kerítés lécén ide,
Oda tekint, nézd,
A bodza virágai
Kinyíltak reggelre mind.
A minőség hiánya
Valaha fontos
Volt a minőség, ma csak
A haszon, romlott
Világ, emléked jövőt
Ne fertőzzön majd soká.
Mai családok
Mai családok
Kétgenerációsak,
Szülők, gyermekek
Együtt, más melléjük nem
Fér, fölös az öregség.
A kertből haza
Kezem tele van
Apró sebekkel kerti
Munkától, mégis
Szeretem, ha a kertem
Virulni érzem, látom.
Nagy a szárazság,
Átok a földnek s minden
Zöldnek, az ember
Vétkeiért mintha a
Természet, ki bűnhődne.
Megszakított jó
Ciklusok a talajban,
Vízben és légben,
Nélkülük elsorvad az
Élet, fáj a szívem érted.
Hiába tör ellenem
Hiába húzok
Határt a Rossznak, ha más
Formákban, jónak
Álcázva újra kísért,
Küzdelmünk véget nem ér.
Az élet démoni erdeje
Rossz kapcsolatok
Erdeje ma az élet,
Ki él, nehezen
Kerülheti ki, de jó
Menni s nem részük lenni.
Védeni a gyerekeket
Gyereket óvni,
Mind, nemcsak a magunkét,
Szeretném, ha ezt
Fontosnak éreznétek,
Kik az emberért éltek.
A fényt keresve
Turning darkness into light
Mikor ébredek
Reménnyel, máskor miért
Bánat telepszik
Rám, nem tudom az okát,
Keresem a fényforrást.
Haza
Van hazám, egy új,
Befogadó, mostoha
Elöl menekült,
Meggyötört embernek jó
Otthont és fészket adó.
Idősotthonban
Szegény öregek
Magatehetetlenül
Az ágyban, mi lesz
Nektek még szép, ebben a
Zátonyra ment világban.
Töltőtollak
Gyerekkoromban
Volt egy kedvenc, szeretett
Töltőtollam, azt
Siratom rég, azóta
Egy se oly kedves és szép.
Szérum nélkül
Kísérleti nyúl
Ma sem akarok lenni,
Gyógyszert nem kérek,
A vírussal megküzdve
Lesz majd a testem védett.
Az öregség nem betegség
Elváltozások
Az öregkorban mindig
Betegség címkét
Kapnak, bár természetes,
Hogy csontjaink elkopnak.
Nem minden betegség oka ismert
Sok egészségi
Bajra mondják: vírus vagy
Gének okozzák,
Pedig nem tudják, minek
A hamis megnyugtatás?
Tanító hiány
A tartós hiány
Érteti meg velünk a
Legjobban dolgok
Fontosságát, becsüljük
Levegőnk tisztaságát.
Az élet küzdés
Az élet küzdés,
Környezettel, árnyakkal,
Önmagunkkal, úgy
Sikeres, ha nem ad fel
És mégis békére lel.
Az életért
Földünk ne legyen
Sakktábla, az élet ne
Pusztító játék,
Tanuljuk mind együtt ez
Ellen a védekezést.
Unokáim játszanak
Két kicsi lány a
Játék közben bejárják
A fantázia
Titokzatos útjait,
Kalandjaik élvezik.
Megosztom
Ne saját bajod
Legyen témád, mondta egy
Költő, én mégis
Örömöm és bánatom
Verseimben megosztom.
Remélem lesz, kit
Megfog vagy tanít egy s más
Tankám, adni tud
Vigaszt vagy útmutatást,
Ha egy vándor rátalál.
Mi velem történt,
Nem marad csak az enyém,
Olyan lesz, mint a
Fáról hulló rőt levél,
Ki táplál, az nem elvész.
Fogság és szabadság
Foglyok vagyunk, ezt
Súgja tested, de ne hidd,
Lélek csak akkor
Lesz az, ha maga adja
Át a fegyőrnek magát.
Ki vár a halál kapujában
Kereszted ne tedd
Le, lelked, utad ne add
Fel, a Kapuban
Kit választottál, ördög
Vagy angyal jön érted el.
Ilyen vagyok
Óvatos vagyok
Vagy vakmerő, ki látja
Így, ki másképp, én
Vagyok mindkettőben, a
Merészben s a félőben.
Elfogadni tudni
Ritkán látni a
Természetet bősz vadul
Tiltakozni, ő
Elfogadásra tanít,
Úgy élj, mint a fák, mint mi.
Ember az univerzumban
Mi köt jobban a
Földhöz, gravitáció
Vagy gének, nekünk
Jutott formák, melyekről
Hisszük, csak ez az élet.
Félresikerült
Képek tovább fogságban
Tarthatnak, mint a
Fizika törvényei,
Létünk látásunk fedi.
Elvágyódunk, de
Hiába, ki elmegy, az
Más lesz, ott egy más
Világnak törvényei
Szabnak utakat neki.
Sikerül-e az
Ént átvinni a formák
Változásain,
Hogy éltet nyer a másban
Az, aki itt s most is van.
Pihenő karantén idején
Tíz percig ültem
A tó mellett, hallgatva
Nádat, kacsákat s
Halakat, életfolyam
Ereimben szétáradt.
Tűnik tőle a
Magány, a bezártságot
Mintha elfújná
A könnyű tavaszi szél,
Mondják: mi él, az remél.
Megtart az, ami vagy
Ki abban talál
Magára, hogy mást nem hagy
Cserben sohasem,
Azt a létezés örök
Vizén pont ez tartja fenn.
Hegyek és mélységek
Nem tudom honnan
Támad fel bennem erő
Elkeseredés
Nagynak hitt hegyén, de jó,
Hogy a mély szintén enyém.
Elszakadásunk elpusztulás
Mi lesz belőlünk
Fény nélkül, Kozmosz Anyánk
Élteket adó
Részecskéi nélkül, a
Természet s ember nélkül?
Nem lesz kérdező,
Választ sem vár senkisem,
Köldökzsinórt ki
Elvágja, haszontalan
Holtat magára hagyja.
Hit és hitel
Ki feladja azt,
Miben hitt, nem tud többé
Jót tenni ott sem,
Mit elvállalni akart,
Sötét hálóba zuhan.
Játszó kisgyerekek
Forrás a játék
A gyerekeknek, ábránd s
Valóság együtt,
Érik bennük az alvó
Mag, mely megnő majd velük.
Nincs már élet
Nincs itt már semmi,
Mi vigasztalást adna,
Hívnak távoli
Képek, talán lehet még
Valahol igaz élet.
Ember és bábu
Elpusztítani
Akarják az utolsó
Embert is, Földön
Ne maradjon memento,
Ember lehetett, ki jó.
Messze az űrben
Maradnak hangok s képek
Róluk, kik éltek
Emberként, inkább haltak,
De lelkük el nem adtak.
Bábusereg, mint
Sáskaraj, távoznak a
Pusztítás után,
Szabad akarat s lélek
Újra otthonra talál.
Orgonabokor alá
Orgona alá
Szórjátok a hamvaim,
Ártatlan éltet
Tápláljanak a porok,
Üde virágzást hozok.
Van, ami változatlan
A világ bolond,
A godzillatojásból,
Hiszi, kiscsirke
Bújik elő, van mire
Nem hat a tér s az idő.
Hazátlan
Ellentmondani
Ki szeret, elveszti a
Hazát, megmarad
Neki a hiány, fészek s
Otthon nélkül mindig fáj.
Újat ad az élet
Aki már mindent
Elvesztett, de önmagát
Nem, annak újból
Ad az élet sokszor jó
Lehetőséget, éljen.
Az élet mégis szép
Szeretnéd, mondjam,
Az élet mégis jó s szép,
Minden baj múlik,
Az élet marad, mi hol
Leszünk, ki tudja ma azt.
Láthatatlan betoppanók
Ég az erdő Csernobil környékén
Szél vagy felhő hoz
Rádióaktivitást,
Nem látható kárt,
Mintha vírus nem elég,
Még egy hívatlan vendég.
Április közepén
Tegnap láttam már
Orgonát, kicsi bimbók
Illata csekély,
Még két hét, jön a május,
Hoz meleget és napfényt.
Az élet útján
Sokféle veszély
Leselkedik ránk, egyet
Kikerülve más
Csapda vár, mégis menni
Jó s kell az élet útján.
Ugyanaz és más
Mindig ugyanazt
Írom és mégsem unom,
Minden tavasz hoz
Orgonát, illatuk is
Ugyanaz és mégis más.
Feltámadás és újraalkotás
A feltámadás s
Az újra megalkotás
Nem ugyanaz, szem
Talán becsapható, mi
Lényeges, nem látható.
Bújócska
Ha elbújok, te
Majd megtalálsz, senki más,
Játszik két gyerek,
Felnőttnek tán nem így lesz?
A sors rejt, lélek keres.
Hullámzó téridő
Öregedve lesz
Szürreál a valóság,
Mi távol van, az
Az igazi, a reál’,
A téridő messzeszáll.
Minden reggel egy
Visszaérkezés, ritkán
Vigasztal az itt
S a most, bár anyag, lélek
És szellem együtt forog.
Gyökerekből itt
Lesznek-e oszlopok ott,
Melyekre épül
Téridőn átívelő
Ház, oly’ mint a szivárvány.
Más parton leszek
Sokan keresnek
Majd ott, ahol nem leszek,
Testekben, mely más
Lelkeket rejtenek, ha
Ott megyek, se látnak meg.
Felfedező út
Felfedező út
Megtalálni az embert,
Miért veszett el,
Miért rejti sötétség,
Megváltás lehet-e még.
Szép tervvel indult
Egykor, vezesse őt szív
És ész, legyen híd s
Őrző, ki megért minden
Kicsi, nagy teremtett lényt.
Megértés, hova
Lett, mire használta fel
A csekély tudást,
Együttérzés helyett öl,
Miközben mást – önmagát.
Felfedező út
Meghozza tán a kívánt
Látást, járható
Útra lel, emberrel vagy
Sem, a végtelen világ.
Maszkviselés járvány idején
Mily egyformáknak
Látszanak az emberek
Maszkkal arcukon,
Csak rájuk ne ragadjon,
Arc nélkül bábok vagyunk.
Semmit sem értünk a természetből
Jól megtanulni
Természet rejtett nyelvét
Könyvekből sosem
Lehet, kapcsolat kell, mint
A fényhez, vízhez, szélhez.
Ember lehessen az ember
Az ember ember
Lehessen, ne üres báb,
Kit a démonok
Mozgatnak hívatlan, az
Önmaga szenved szótlan.
Naptárkép előttem
A bölcs nem siet, s
Ki siet, az ritkán bölcs,
Mondja a mondás,
Mögüle szomorú szem,
Egy szelíd tigris néz rám.
Kiknek nem hiszek
Kikben nem tudok
Hinni, sokszor becsaptak
Már, miért, minek
Próbálják újra csalást s
Ámítást, nem hatnak rám.
Nem úgy hatnak, mint
Akarják, nem vonz semmi
Hamis csillogás,
Szomorúságomból más
Támad fel, mint ők várják.
Hangya világ
Még két ember is
Nehezen érti egymást,
Hogy érthetné hát
Milliárdnyi sokaság?
Ezért jön hangya világ.
Olvasni s írni
Olvasni, írni,
Annyi, mint hinni szavak
Embert tápláló
Hatásában, elromlott
Világ gyógyulásában.
Friss levegőt!
Beszívni mélyen
A friss, egészséges, jó
Levegőt, amíg
Még van, jólesik, sajnos
Tartalék lég nem gyűlik.
Ha már ez sem lesz,
Nem leszünk mi sem, tüdőnk
Tán kopoltyúra
Cserélve legfeljebb a
Tengerben, sötét mélyben.
Utolsó ítélet
Tudd, az utolsó
Ítélet sosem tied,
Nem is üldöző
Farkasé, tovább, mi visz,
Választott utad s a hit.
A Föld urai ellen
Földet uralni
Akaró szörnyetegek,
Ti vesszetek el,
Ne az emberek, éljen,
Kit a szabadság éltet.
Emberi élet
Csak addig van, míg van tér
Az ember szabad
Akaratának, hite
Útján haladásának.
Legyen mindig egy
Hang, aki figyelmeztet
Minket, ne hagyjuk
Veszni a Földet, élet
Legyen, ne szolgaélet.
Részben az egész
Nézve az élet
Végtelen szőttesét, sok
Kis darabkában
Benne rejlik az egész,
A szépség és a rettegés.
Nagy Közös Tudáshalmaz
Gondolatok és
Képek egyszer kijutva
A Térbe, sosem
Vesznek el, megjelennek
Újra emberfejekben.
A földfelszín lényei vagyunk
Barlangba zárva
Nyomasztana horizont
Hiánya, fent az
Enyém, mit szemem elér,
Nap, hold s a végtelen ég.
Karanténba zárt test
Karanténba zárt
Test, s szabadon eresztett
Gondolat forrás,
Melyből tisztább víz fakad,
Mintha csak a test szabad.
Veszélyes nyugalom
A nyugalom sem
Egyféle lehet, van, mi
Letör, keserít,
A közöny felé hajt, visz,
Erőt elvesz, nem segít.
Odakint süt a nap
Napsütést nézni
Még bezártságból is jó,
Erősít hitet,
Míg Nap van, addig mindig
Virágzás, új élet lesz.
Hamis képeket
Hamis képeket
Ne fessetek majd rólam,
Mikor meghaltam,
Nem lettem rossz démoné,
Lelkem Időtlen Éné.
A grál lovagja
Lohengrin tudja,
Nem mondhatja nevét, sem
Azt, szíve kié,
Lélek ugyan testbe lép,
Van ami az időtlené.
Vágyaink hajtanak
Éretten vágyunk
A frissbe, újba, zöldbe,
Onnan pedig az
Érett bölcsességbe, így
Zárul az élet köre.
Az időtlen húsvét
Elhalasztani
Akarták a húsvétot,
Nem lehet és nem
Szabad, a feltámadás
Nem zsibvásári kacat.
Nem alku tárgya,
Aki vigyáz lelkére,
Soha nem adja
El, jöjjön minden épp úgy,
Ahogyan jönnie kell.
A létre kaptunk
Szabad akaratot, hogy
Jól dönteni itt
Tanuljunk meg, lelkeknek
Segít’ni csak így lehet.
Krízisek, mint gyerekbetegségek
Milyenné lesz a
Világ egy krízis után,
Egészségesebb,
Erősebb, vagy nem tanul, s
Csak látszólag gyógyul meg.
A szőnyeg alá
Söpört problémák gyűlnek,
Kitörnek, mikor
Már kezelhetetlenné
Lettek, és betemetnek.
Hány eltemetett
Civilizáció van
A Földünk mélyén,
Mit elvitt ily betegség,
Megoldás-képtelenség.
Óvni és nevelni
Lásd meg az embert
A vadócban, ne feledd,
Te is voltál ily’
Gyerek, ne csak fentről nézd,
Kinek még jön az érés.
Bántó bizonytalanság
Mikor nem tudjuk
Valamiről, vége hol,
Mikor lesz, nyomaszt
Minket öntudatlan, a
Tudatunk véges katlan.
Körkörös apró
Körkörös apró
Hullámok a vízen, vajh’
Miért szeretem,
Nem értjük a víz fodrát
És a madarak szavát.
Nemcsak a jelenben élünk
Nemcsak az itt és
Most van, hiába hisszük,
A múlt elveszett,
A mélyben múlt és jövő
Befolyásol bennünket.
Háromszor miért
Miért született
Egy új vírus, és miért
Nem egy új ember,
Miért akarunk győzni,
Hisz élhetnénk békében.
Merre tovább
Kitisztul a Föld,
Mert nem mozog az ember.
Repülők, autók,
Minden áll, az élet vár.
Merre megyünk mi tovább?
A jó mese útmutatás
Segítenek a
Jó mesék, mint útjelzők,
Járt valaki itt,
Van járható út, ne félj,
Dzsungelben is lelsz ösvényt.
Félelmeink
Mitől fél ma az
Ember jobban: mit lát vagy
Mi láthatatlan,
Mit tud vagy mit nem ismer,
Nehéz erre felelnem.
Igaz vagy hamis
Bábut tettek a
Királylány helyébe, ki
Azt fogadta el,
Nem látta az igazit,
Hamis hit így tanúsít.
Hitem nem eladó
Hitem sohasem
Eladó, értik vagy sem,
Megmarad bennem
Érintetlen, kiárad,
Hat fogadó lelkekben.
Jóhiszemű embereknek
Ritkán látszik az,
Ember vagy gazember, ki
Eléd kerül, mit
Mond, mit tesz, többet mutat,
Jó, ha te óvatos vagy.
Van-e vég
Tévedéseink s
Szabályaink, mi mennyi
Ideig él, hol
Jön velünk újra szembe
A végtelen ösvényén.
Tarkabarka fény
Tarkabarka fény,
Ki szövi az életet,
Hinnéd, ismétlés,
De mindig más lehet, csöpp
Fonalak is döntenek.
Gondolatokat nem lehet
Gondolatokat
Nem lehet karanténba
Zárni, kiszöknek,
Emberfejekben itt-ott
Értő társakra lelnek.
Egy bánattal teli mondat
Szomorú vagyok,
Ha a most felnövekvő
Generáció
Nehézségeibe, mik
Jönnek, belegondolok.
A pillanat varázsa
Megragadni a
Szépet csak pillanatra
Lehet, foglyul nem
Ejtheted, elszáll s újra,
Időtlen keresheted.
Emberi kapcsolatok
Gerek, ki kérdez, s
Bölcs Mester, ki vezetni
Tud, e kettő oly
Adomány, mint jó szülő,
Testvér, barát s élettárs.
Az elmulasztottak
Az elmulasztott
Jó tettek felgyűlnek, mit
Nem tettél, később
Hiába fáj, elsüllyedt
Hajó nem jön vissza már.
Mit egy állam nem
Tett meg, az az egésznek
Végzetes lehet,
Mikor a baj itt, késő
Már, elvisz mindent az ár.
Szavak, ti szavak
Szavak, ti szavak,
Haragszotok rám, érzem,
Kiürültetek,
Mondtam, nem ti hibátok,
Az ember, kit vádoltam.
Mindenkit, aki
Csak beszélt, de szív és tett
Szavait ritkán
Követte, s szavak után
Emberségét feledte.
Kompass nélkül
Ha mérgezővé
Vált a fa, gyömölcsöt hoz
Hiába, romlott
Törzsből nem nő egészség,
Nem táplálhat senki lényt.
Az embernél is
Így van, gyereknek messze
Kell szakadni, ha
Törzse őse romlott, s ő
Nem akar elromlani.
Mi a törzs, ki az
Ős, senki sem tudja ezt
Manapság, ezért
Kavarog iránytalan
Az emberi sokaság.
Nőnek lenni
Nő voltam, vagyok s
Leszek, lelkem az, mi így
Továbbmegy, érjen
Bármilyen sok hátrány, nem
Hoznak lelkemben váltást.
Régi korok szobrai
Torzó lények és
Mégis szépek, egykori
Létek nem jutva
Beteljesüléshez, most
Mítosszá válva élnek.
Téridő hullámzás
Minél közelibb
Barátommá válik a
Régmúlt, annál jobb
A jelen, nem rémiszt a
Jövő tán egy cseppet sem.
Az idő adta
Távolságok csökkennek,
Minden egy pontba
Halad, mint régi képen
A fényt formált akarat.
Ha a járvány
Ha a járvány, mint
Időst, engem lakásba
Bezár, rám kacsint
Sok könyv: No, most van időd,
Foglalkozz hát mivelünk!
Keserű kérdések
Lenni, nem lenni,
Vírusok vagy robotok
Döntik-e el ezt
A kérdést, kik számolják
Fel, mit itt hagy az ember.
Verseim olvasva
Elfogult vagyok.
Jó újraolvasni a
Verseim, egyek
Velem elszakadva is,
Éljetek majd sokáig!
Az anyagba szállt
Lélek már hazafelé
Készül, remélve,
Mit végzett itt, annak még
Örül sok jövendő szív.
Dobjátok el a fegyvereket!
Minden harcoló
Támadja a semlegest,
„Küzdeni kell a
Békéért”, de sosem lesz
Béke fegyverek hegyén.
A Jósnő szentélye
Magába szívta
A Jósnő a Föld izzó
Lehelletét, csöpp
Sejtek fogadták be a
Rejtélyes üzenetét.
Mit öntudatlan
Megért, a tudat elől
Még zárva, az ő
Dolga, híd legyen, értsen s
Képekkel közvetítsen.
Sok csöpp híd vezet
Az emberektől a Föld
Lelkéhez, Egyhez,
Mely befogad, őriz, visz,
Senkit nem nyom el, tanít.
Ábrándozás
Meleg kuckóban
Jóleső álmok ébren
Ringatnak el, lesz
Valahol valamikor
Virágzó tavasz veled.
Minél hangosabb vagy
Minél hangosabb
Vagy, én annál kevésbé
Figyelek rád, az
Erő számomra így nem
Hat, mit meghallgatok, más.
Lelkem egy része magyar
Magyarként kik a
Lelkemnek társai, sok
Helyen élnek, még
Magyarországon is tán,
Sorsuk bánat s hallgatás.
Nem vagyok magyar,
Csak a lelkem egy része,
Föld lakó vagyok s
Európai, hitem
Kötni akar, nem vágni.
Csak az egyiket látjuk
Amit elkezdünk,
Az valahol végetér,
Lehet, hogy nagyon
Soká, nem látszik alfa,
Mikor látod omegát.
Ha elmúlik
Ha elmúlik ez
A világ, dobj fel, Föld, egy
Tiszta réteget
A mélyből, szűz lelkeknek
Legyen szűz kezdet s áldás.
Figyelmeztetés
a genetikusoknak
Dinoszauruszt
Kivenni a szertárból
Nem ugyanaz, mint
Életre kelteni, nem
Tudjátok tologatni.
Stressz helyett nyugalom
Nem jó a túl gyors
Sebesség, laza mozgás
Többet tehet, ki
Az időketrecből, tedd
Ezt, amikor csak lehet.
Mindenki hordoz
Magában ritmusokat,
Természet adta
Ütem, elnyomni hosszú
Távon öngyilkos verem.
Szavak nélküli világ
Visszavonultam
Magamba, meghitt a csönd.
Virág-lelkemnek
Nem hiányoznak szavak,
Öntudatlané a föld.
Kassandra ma
Szakadék felé
Rohanó vonat, nem áll
Meg, nincs ki vissza
Tudná fogni, mit tegyek,
Ha semmit sem tehetek.
Ilyen a mai
Világ, egyre gyorsuló
Folyamatai
Fejlődést ígérnek ma,
Pusztulást hoznak holnap.
Öntudatlan jól élni
Háromszáz éves
Lenni, mint a fák, látni
Életek hosszú
Sorát, adni s résztvenni,
Öntudatlan jól élni.
Elpusztíthatatlan
Minden írásom
Ha elégetnék, mikor
Meghalok, hiszem,
Fenn akkor is maradna
Valami, mi én vagyok.
Szimbiózisok az élet kulcsa
Erdő és tenger
A szimbiózisokat
Jobban értik, mint
Mi, ez az élethez a
Kulcs, tudni együtt élni.
Megkínzott testem
Megkínzott testem
Földbe, lelkem égbe vágy,
Itthagyni ezt a
Sötét vámpír tanyát, száll
A szívem, messzire száll.
Az Élet részei vagyunk
Apró fonalak
Vagyunk az Élet örök
Szőttesén, mely köt
Utódokhoz, ősökhöz
És minden létezőhöz.
Embernek lenni
Embernek lenni
Minden körülményben, ha
Kihalunk, ki lesz
Az, cyborg-ember mellett
Talán egy új, másik faj.
Múlik-e azon,
Mennyi az élő rész, tud
Vagy sem fájni a
Világ, ember úgy lesz, ha
Van benne humanitás.
Valentin napra
Szeretlek, vannak,
Kik csak félve suttogják,
Veszélyes nekik,
Ha mások hallgatják, hogy
Ákos szereti Zoltánt.
Miért irigylik
Tőlük e meleg érzést,
Nem tudom, áldást
Osztó kezet fejükön
Én szívesebben látom.
A szimpátia születése
Egy My fair Lady előadás után
A szimpátia
Születése nem szép szó
Érdeme, rejtély
Miből fakad, valahol
Ott, hol nincsenek szavak.
Töprengés eljövő életekről
Vágyom-e igaz
Nehézségekre még, mit
Az Élet ad s a
Felelősség, jaj, minek
Rá vágyni, kérdezhetnéd.
Sok élet egymás
Után, hol mindent megad
A Sors, kiürít s
Könnyelművé tesz, közben
Mit vesztesz, az magad lesz.
A sejt belseje
Sejtek belseje
Rendezettebb, mint hinnénk,
Parányi sínek
A szállító utak, mind
Mi készül, rajtuk halad.
Szemben az ősőkkel
A mosott ruhák
Tiszta illata vegyül
Szomorú szemek
Képével, mindet együtt
Viszi el az ár, tovább.
Gyilkos s áldozat
Csontjait keveri a
Föld, egybeprésel
Idő, nincs ki feloldoz,
A bolygó s a Sors forog.
Hogy lesz szebb jövő
Szennyezett alapokon,
Mindig valamit
Feldob a föld, a bánat
Lesz tartós, nem az öröm.
Mit feleljek én
Nektek, sokezer éves
Ősők, szenvedő
Lelketek nyer gyógyulást,
Felszabadul majd tisztán.
Rendíthetetlen hit
Megérkezés egy
Bolygóra, mely televan
Csapdákkal, gyilkos
Mérgekkel, hadsereggel,
Sokféle szenvedéssel.
Süketek itt a
Békeszóra, elkoptak
A szavak, tompít
A habzsolás, és bénít
Hamis, meddő áhítat.
Indulsz hívőkre
Lelni, kikben nem halt ki
A remény, lesz majd
E Földön virágzás még,
Szép, tiszta élet, egység.
Hány életet kell
Bejárnod, hányszor zúdul
Vissza Sziszifusz
Köve, míg nagyra nő meg
Az élet jó ereje.
Ravasz lépcsők
Lépcső, mely forog,
Változtatja, hová visz,
Figyelmeztet, int,
Sok a csapda, jól vigyázz,
Minden más, mint amit látsz!
E lépcső csapda,
Indulásnál nem tudod,
Hová jutsz majd el,
Menet közben váltanod,
Nem lehet, de mégis kell.
Minden út ilyen,
A vége nem látható
A kezdetben, csak
A vágy, mely előre hajt,
De élsz, ha menni akarsz.
Gáncsoskodó világban
Kinek bezárnak
Minden kaput, újat kell
Keresnie, új
Mindig születik, kit Jó
Vezet, nyílik előtte.
Kapukon át
Nincs kezdet, se vég
Annak, kinek minden Egy,
Ugyanaz’ kapu
Lezár egy létet, de egy
Másikat aztán elkezd.
Az út kapukon
Át vezet, segítenek,
Mint mérföldkövek,
Felkészülés a kapu
Előtt támaszod lehet.
Ki készíti a
Kapukat, nem látja át
Az emberi ész,
Mégsem vak, kit szíve visz,
Időtlen hit és remény.
Félrecsúszott alkotásvágy
Kis darabokra
Akartad szétszedni e
Világot, hitted,
Jobban rakod össze majd,
Most vagyunk nagy halomban.
Szürreál valóság
Ülök középen,
Versengő vadállatok
Köröttem, madár
Énekel, forog minden,
Lesz tisztaság idelent.
Godzillától a kozmoszig
Godzilla éppúgy
Élni vágyik, mint mi s a
Hangyák is, mikor
Tanuljuk meg nem ölni,
De egymást megérteni.
A fajok közti
Megértés lehetetlen,
Kik ezt mondják, hogy
Akarnak beszélni az
Űrben, hol más a világ.
A Város és a Természet
A városlakók
Emberi közössége
Vajh’ közösség-e,
Vagy sok százezer magány,
Vakon egymás oldalán.
A város elvált
A természettől, ki ott
Él, pótlékokat
Kap csak, apró parkokat s
Betonba vert bús fákat.
Se természet, se
Ember nem lett igaz társ,
Az emberiség
Elrontotta, de nagyon,
A fejlődése útját.
Merre indulok
Merre indulok
A Kapun kilépve és
Hol milyen csapda
Vár, nem sejtem, de tudja
A fenti örök Forrás.
Levélféle Mithrandírnak
Hatalmas hegyek, s
Csodás drágakövek, mondd,
Érnek-e annyit,
Mint meleg emberszívek,
Békét szerető lelkek.
Meg kell küzdeni
A boldogságért, mondád,
Milyen boldogság
Támadhat öldöklések,
Pusztítás véres nyomán?
Az út a cél, így
Tartom én, boldogság az
Úton békével
Jön el, nézz körül, mit
Adott ember fegyverrel.
Fegyvergyártók és
Haszonlesők nélkül tán
Sosem volt világ?
Akkor ideje, legyen, s
Utam oda vezessen.
Aranymag, Tomba,
Lórien és még sokan
Jönnek majd velem,
Nem akarunk uralni
Senkit, az élet éljen.
Ne sorvadjon, ne
Égjen el erdő, mező,
Virág, érezzük
Együtt tisztult levegő
Tápláló, friss illatát.
Özvegyasszony falun
Egyedül élni
Egy emeletes házban
Szomorú lehet,
Mikor mindenki elment,
Kit az ember szeretett.
Ház volt a család
Fészke, zajosan meleg,
Most kihűlt, kopár,
Vigasztalan, nincs kihez
Szólni, s főzni sincs kinek.
Télen a kert is
Hallgat, nincs benne virág,
Kutyák ugatnak
A távolban, ez minden
Életjel, e zaj csupán.
A szeretet örök
Nem tudom elég
Sokszor mondani, örök
A szeretet, nem
Ér véget a halállal,
Idővel, távolsággal.
Kérdések
Siratja-e a
Fa célt nem ért levelét,
Ilyen-e a Föld,
Célba nem jutó levél
Kozmosz végtelen egén.
Mindennapi táplálékunk
Táplálék nem csak
Testi van, szellemnek és
Léleknek éppen
Úgy kell, nem mindegy, milyen
Minőség az, mit eszel.
Igazságos igazság
Az igazságra
Törekvésed ne legyen
Egyirányú út
Soha, mindenfelé jó
Ha néz, az empátia.
Töprengés a halálról
A halál kapu
Vagy tartós állapot-e,
Meddig tart fogva,
Vagy az Élet maga az,
Ki a Halált fenntartja.
Saját farkába
Harapó kígyó, ez az
Élet és Halál
Kettőse, ciklusokban
Váltják egymást kergetve.
Rejtőző Én
Flórát látva úgy
Érzem néha, én vagyok,
Kislány, bezárva
Önmagába, tudatlan
Érzi, nem látják, ő más.
Fel nem tárt eltávolódások
Mint múlt ősidők
Nyomait rejti a föld,
Úgy hordozzuk mi
Fel nem tárt csapdáink benn,
A por takar, nem old fel.
Fájdalom is tud
Halmozódni, heggyé lesz,
Átkelni rajta
Egyre nehezebb. Jobban
Fáj szívünk, mint a vén test.
Állandóságra vágyás a változásban
Lebontott kövek
Egy helyen, másutt ház lesz
Belőlük, mindent
Ki tud, tudja, mely lélek
Költözik majd beléjük.
Minden folyó és
Minden áram oly medret
Keres, honnan szél,
Idő s földrengés ki nem
Mozdítja, akármi lesz.
A természet téli öröme
Sokáig nem jött
Idén hó, fagyott földet
Védő szép fehér
Takaró, végre esik,
Jaj, de jó, hullj, tiszta hó!
Kérlek, Jó Erő
Oldd fel a mélyen
Belémivódott búmat,
Ne jöjjön velem,
Derűt tudjak majd adni s
Szenvedést enyhíteni.
Onnan ide
Jönni hegyről le,
Hagyni démonok honát,
Remélve itt lent
Az élet vár, tisztaság,
Feladat s néhány jó társ.
Januári szülés
Egy szülő anyát
Látok, téli gyermek jön,
Kint minden csupa
Hó s hajnali fagy, meleg
Örömöt az új hang ad.
Zsibvásár világ
Zsibvásár világ,
Sok-sok hamis portékát
Kínál, ki részt vesz,
Ráragad a rossz, elad
Vagy vesz, egyforma dolog.
Állati ösztönök
Vadállat s házi
Állat, tudjuk-e bennünk
Jól megtenni a
Különbséget, melyikkel
Küzdjünk vagy együtt éljünk.
A Malomkerék
A Malomkerék
Nemcsak őről, válogat
Is, mi nem jó, ha
Kenyérbe kerül, repül;
Ő forog szüntelenül.
A Tejút gyermekei
Motto. „Küldözzük a szem csüggedt sugarát,
S köztünk a roppant, jeges űr lakik”
/Tóth Árpád: Lélektől lélekig/
Hajótöröttek
E Földön azért lettünk
Talán, hogy ide
Zárva messzi tájakról
Megtaláljuk mi egymást.
Emberben is, természetben is
Mennyi napfény kell
Felolvaszt’ni a jeget, s
Újra meg újra
Teremt’ni tisztulásból
Ébredő szép élteket.
A zivatart nem
Elég akkor meglátni,
Mikor már itt van,
Figyelni kell az eget,
Védni tudd a kicsiket.
Nézni és átélni
Távolból nézve
Földi világ ügyetlen
Gyerek, csak itt bent
Lehet meglátni, nagyra
Nőttek a szenvedések.
Töprengés a halál utáni létről
Lehet, mint lélek
Ide-oda repkedek,
Csöpp vigasztalást
Kicsi lelkekbe viszek,
Őrző lélekként élek.
Vajon a lelkek
Vágynak-e gyakran vissza,
S jöhetnek-e, ha
Akarnak, vagy már mindig
Köntös nélkül maradnak.
Hiányoznak az önfeledten boldog gyerekek
Szeretnék vidám,
Önfeledt gyerekekről
Írni, a világ
Sajnos nem ilyen, sötét
Árnyak rajta mindenen.
Indulás előtt
Akár a józan
Ész, akár a szeretet
Ereje repít,
Olyan világba vágyom,
Ahol sok a meleg szív.
Kihűlt szívek és
Kővé vált lelkek nyüzsgő
Posványában nincs
Élet, és értelme sincs
Temérdek szenvedésnek.
Kiben nem hiszek,
Útitársnak nem viszem,
Csak kinek szíve
Nem hamis, jöjjön velem,
Együtt nehéz hegyeken.
A megismerésünk véges
Mit nem tudunk oly
Sok, mint egy nagy hegy, kicsik
Vagyunk mellette,
A nagyja mindig rejtély,
Tudja ezt a józan ész.
Vállald fel, mi megadatott
Az itt és most az
A világ, melyben élünk, s
Száz ugyanilyen
Között ha lenne út, se
Menj, ez legyen a jelen.
Pillanatban az időtlen
Felhabzó vizen
Csillanó sokszínű fény,
Mint lét-mandalák,
Pillanatba sűrítve
Az örökkévalóság.
Világokon át
Ablakon, kapun,
Világokon át, keress
Úgy, hogy nem veszted
Önmagad, eszed rendez,
S a szíved tovább vezet.
A lélek próbája az út
Jó tudni szépen
Viselni az életet,
Bár sok fájdalmat
Hoz, utad hiába nem
Volt, ha lelked nem romlott.
Hegyi vándor
Ki hegyeken jársz,
Ne csak a veszélyekkel
Törődj, ne feledd,
Miért keltél útra,
Téged mely csillag vezet.
A kereszt
Haiku lánc 6 szemből
Vagyok a kereszt,
Ha a Sors adja, legyek,
Felveszem s viszem.
Válaszutakból
Született a kereszt, sok
Fájdalom szülte.
Magamban oldom
Életutak porait,
Jóként üdvözít.
A kereszt kristály,
Rávilágít a rosszra,
Fényt ad megváltva.
Feltámadok a
Hitben, keresztkristály új,
Tisztult fényében.
Nem tehetem a
Keresztem le, nem teszem,
Rég egy lett velem.
Az öregkorban
Az öregkorban
A legjobb, hogy nincs stressz, nincs
Minek sietned,
Nincs hajtó kötelesség.
Életoldó engedés.
A fiatalok másmilyenek
A fiatalok
Mások, mint mi, így érzem,
Pedig jól tudom,
A felszín lényegtelen,
Rejtve ugyanaz van benn.
A fény és a sötét
Fény a sötétbe
Vágyik, az anyag durva
Közegébe, hogy
Megismerje önmagát,
Ereje s hite fokát.
Ki lesz erősebb,
Apró fény vagy nagy sötét,
Elvesznek együtt
Vagy teremtenek, új fényt s
Virágzó életeket.
time2life 