1.
Messzeség
Mese a kínai császárról és a csodálatosan daloló madárról; folytatása versben.
Van egy régi kínai mese egy csodálatosan daloló madárról, aki olyan szépen, olyan bűvöletesen énekel, hogy a legfáradtabb lénynek is, legyen az fa, virág, madár vagy ember, felüdülést nyújt.
Èlt egyszer egy kínai császár, aki meghallotta a hírét ennek a madárnak, s meg akarta hallgatni. Megparancsolta az embereinek, hogy hozzák el a palotájába. Keresték, keresték a madarat a császár emberei, de hiába. Nem sikerült megtalálniuk, mert ahogy ők megjelentek az erdőben, a madár hallgatott, nekik nem mutatkozott.
Történt egyszer, hogy a császár megbetegedett. Súlyos betegségbe esett, hosszú időn átaz ágyban feküdt, s már maga sem hitt a felépülésében. Egyik reggel megjelent a beteg szoba nyitott ablakában a madár. Ènekelni kezdett, s olyan gyönyörüen énekelt, hogy a császárnak visszatért az életkedve, a reménytelennek látszó betegségéből gyógyulásnak indult.
„Madár, madár, kedves kis madár, kérlek, gyere el hozzám, minden nap gyere el hozzám!“ — kérte a császár, maga is meglepődve önmagán, hogy kérni is tud, a parancsoláshoz szokott hangján.
A madár megjelent nap mint nap, így végül a császár egészen meggyógyult, s egészségével visszatért az uralkodási kedve is. Már birtokolni akarta a madarat. „Ne repüljön el tőlem soha, csináljatok aranyketrecet neki“ — parancsolta a szolgáinak.
A foglyul ejtett madár nem énekelt többé, akárhogy is próbálkoztak az udvari emberek. A császár bosszankodott egy darabig, de aztán megvigasztalódott az egyik mesterembere által készített gépmadárral. Az udvar hatalmasságai nem mulasztották el naponta dicsérni a gépmadarat, mennyivel szebb, mennyivel tökéletesebb, és nincsenek hangulatai, mindig énekel, ha felhúzzák.
Nem telt bele sok idő, az igazi madárról úgy megfeledkeztek, hogy az egy óvatlan pillanatban a nyitvahagyott kalitkából messze szállt. Nem hallottak róla a császár udvarában soha többé. Nem is érdekelte őket, hiszen ott volt nekik a gépmadár.
Évek teltek el, az egykori ezermester meghalt, s mikor a gépmadár elromlott, már senki sem tudta megjavítani.
Győztes hadak gázolták le birodalmát,
A császár elvesztette trónját s hatalmát.
Bujdosó lett, nincstelen, földönfutó,
Hegyek közt erdőben rongyosan baktató.
Sokszor gondolt a kedves kis madárra,
Többször mint örökké korgó gyomrára.
Kereste őt mindenütt madárdalt hallva,
Szívében, lelkében egyre csak rá vágyva.
Sűrű erdőben halt meg. Magjából lassan,
Míg az erdei patakban sok-sok víz csobban,
Óriás fa nőtt, egész erdőt átlátó,
Sokféle lénynek fészket és otthont adó.
Várta, várta, örökké azt várta a fa,
Mikor hangzik fel egy, csak egy madár dala,
Ki álmaiban neki gyakran megjelent,
Ki millió madárnál szebben énekelt.
Hiába. A vágyott csodálatos madár
Régesrégen felrepült az égboltra már.
Csendes nyári éjeken magasan ott fent,
Vílágított a vándoroknak idelent.
Látta-e vajh‘ onnan a fát a távolból?
Látott-e rajt‘ fiókákat a magasból?
Gondolt-e még az egykori császárra,
És annak egyre távolódó útjára.
******************************************************
time2life 